Címke: Christian Horner

  • Horner: Hibáztunk a benzinnel? Szerintem nem!

    Horner: Hibáztunk a benzinnel? Szerintem nem!

    Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull, Toto Wolff véleménye ellenére, nem követett el taktikai hibát azzal, hogy a Renault-étól eltérő benzinpartnert választott.

    Míg a Renault BP/Castrol üzemanyagot és olajat használ, a Red Bull az ExxonMobil mellett tette le a voksát, egyedüli olyan ügyfélcsapatként a mezőnyben, amely motorszállítójától eltérő termékeket használ. Wolff szerint az ügyfeleknek előnyére válik, ha a gyári csapat által preferált üzemanyagot használják, a motorokat ugyanis ezen termékek alapján fejlesztik, külön megállapodás esetén pedig a különcködő csapatnak busás összegeket kell kifizetnie próbapados tesztidőért termékeik teszteltetése végett. Mindezek ellenére Horner úgy véli, a felállás megéri a Red Bullnak.

    „Mi ezt előnyként fogjuk fel” – mondta Horner a Sky Sportsnak. „Remek kapcsolatot ápolunk az Exxonnal és pompás termékeket gyártanak, elvégre tavaly három futamot is megnyertünk az ő termékeiket használva. Természetesen van némi hátulütője a dolognak: mivel a gyári csapatétól eltérő vállalatról van szó, több erőforrást kell tesztelni a próbapadokon, aminek a költségeit nyilvánvalóan nekünk kell állni. De nem döntöttünk volna így, ha nem tekintenénk rá technikai előnyként. Egy remek és figyelmes cégről van szó, akik nagyon-nagyon gyorsak; a mi szempontunkból ez előny.”

    A Red Bull döntése egyelőre legalább hátránynak nem tűnik: mind Lewis Hamilton, mind James Allison az osztrák istállót tartja legnagyobb riválisuknak az Ausztrál Nagydíj előtt. Horner viszont igyekezett realisztikusabb álláspontra helyezkedni.

    „Nagyon nehéz korrekt következtetéseket levonni” – magyarázta. „Kicsit árnyalt a kép. Az szembetűnő, hogy a Mercedes remek formában van és a Ferrari is erős – reméljük, mi is ehhez a csoporthoz tartozunk, mert az F1-ben nagyon jót tenne, ha több csapat is harcban lenne idén. Egy dolog biztos: az idei szezon előzetes esélyese a Mercedes.”

  • Horner szerint tuti nem száll ki a Ferrari

    Horner szerint tuti nem száll ki a Ferrari

    Christian Horner és Toto Wolff is úgy vélik, hogy nem fenyegeti a Forma-1-et az a veszély, hogy a Ferrari kiszáll a sportból és új szériát alapít.

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne korábban ezzel fenyegetőzött ugyanis, kifejezvén nemtetszését a 2021-től érvénybe lépő tervezett motorszabályokkal kapcsolatban. A korábbi F1 vezérigazgató, Bernie Ecclestone pedig hangoztatta is, hogy a Ferrari fenyegetését komolyan kell venni.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban nem tudja elképzelni, hogy ez tényleg megtörténhetne.

    „Bernie tudja, hogy minden alkalommal, mikor megújítás előtt áll a Concorde egyezmény, szóba kerülnek a különféle szériák.” – mondta Horner a Sky Sportsnak. „Az én 14 itt töltött évem során, minden alkalommal a megújítás előtt, mindig szóra jött egy másik széria. Ez eddig nem történt meg, és jelenleg nem is gondolom, hogy meg fog. A Forma-1 most is, és a jövőben is a motorsport csúcsa lesz.”

    A Ferrarin kívül azonban hasonló módon tiltakozik az új szabályok ellen a Mercedes is.

    „Az elmúlt pár évben nagyon szoros volt a csata a Ferrari és a Mercedes között.” – mondja Horner.

    „Mostanság a Mercedes és a Ferrari egy csapatként dolgoznak. Még egymás bemutatóit is közvetítik egymásnak manapság!”

    A Mercedes főnöke, Wolff, korábban el is mondta a Sky Sportsnak, hogy lát igazságot Marchionne kritikájában

    „A legtöbb dolognak, amit Sergio mond, abszolút van értelme szerintem.” – mondta.

    Emellett azonban cáfolta, hogy a Mercedes is inkább rivális bajnokságot alapítana a Ferrarival.

    „Elkötelezettek vagyunk a Forma-1 mellett. Ez a mi közös platformunk, és jól profitálunk belőle, ha jól megy. Bizonyos dolgokban kritikusak vagyunk, mert azt akarjuk, hogy jól menjen a Forma-1. Nagyon sokat áldozunk erre a platformra. Ez egy vezető, globális sport, ami csak nőtt az évek során és mi felelősséget érzünk érte. Ez az, amire koncentrálunk. Megadjuk a lehető legtöbb támogatást a problémák megoldásához a Forma-1 menedzsmentjének és az FIA-nek. Hogy nagyszerű legyen és javuljon a show. Ennek kell az elsőzsámú prioritásunknak lennie.”

  • Horner: Az ezer lóerős motor miatt a Mercedesnek magabiztosnak kellene lennie

    Horner: Az ezer lóerős motor miatt a Mercedesnek magabiztosnak kellene lennie

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke is megerősítette, hogy a csapat képes lehet harcban lenni az idei bajnoki címért, még ha nem is ők a legnagyobb esélyesek.

    Daniel Ricciardo végzett az élen az első barcelonai teszt nyitónapján. A csapatfőnök így reagált: „Azt vártuk, hogy csökkenni fognak a különbségek az élmezőnyben. A Mercedes a favorit idén is, és ha igazak azon pletykák, miszerint az erőforrásuk átlépte az ezer lóerőt, akkor roppant magabiztosan tekinthetnek az idei szezon elé.”

    A Red Bull motorpartnere, a Renault tavaly komoly megbízhatósági gondokkal küszködött, ám Horner most magabiztosabb ebben a tekintetben.

    „A Renault most jobban felkészült az új szezonra. Ha a megbízhatóság jobb lesz, akkor sikeresebbek is lehetünk. Harcolhatunk akár a bajnoki címért is, mint a Renault partnerei.”

    Az energiaitalosoknál továbbra is téma, hogy új motor partnert szerezzenek 2019-re.

    „Mindenre nyitottak vagyunk a jövő évet illetően a motorok terén. Természetesen árgus szemekkel figyeljük, hogy hogyan muzsikál a Honda a Toro Rossoban.” – reagált Horner.

    Horner szerint a Forma-1 számára idén a jövőbeni motor kérdések rendezése lesz a legfontosabb pont.

    „A Mercedes ilyen jellegű dominanciája nem tesz jót a sportnak. Az ő erejük pedig a motorban rejlik. Ezért fontos, hogy egy megfelelő formulát alakítsunk ki 2021 utánra, és legkésőbb nyárig döntést kell hoznunk, mert utána a motorgyártók azt mondhatják majd, hogy nem lesz elég idejük felkészülni.”

  • A Red Bull májusig kapott haladékot a Renault-tól

    A Red Bull májusig kapott haladékot a Renault-tól

    Cyril Abiteboul Renault-csapatfőnök az FIA által megszabott határidőt figyelembe véve májusig adott időt a Red Bullnak, hogy döntsön 2019-es motorpartnerének kilétét illetően.

    2018 végén lejár a Red Bull és a Renault motorszállítói szerződése, a két fél hűvös viszonyának tükrében pedig egyáltalán nem olyan egyértelmű a hosszabbítás. Alternatív opció lehet a Honda, amelynek szereplését a Red Bull a Toro Rosso útján tartja szemmel; akárhogy is, az osztrákok még nem akarnak véglegesen dönteni.

    „Ami 2019-et illeti, még minden nyitott” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a barcelonai teszten. „Szorosan figyelemmel követjük a Toro Rosso szereplését, de ez nem jelenti azt, hogy már előzetesen döntöttünk volna ez ügyben.”

    Hamarosan azonban muszáj lesz, a Renault ugyanis nem hajlandó a végtelenségig várni, csupán az F1-es sportszabályzat kilencedik kiegészítésében megszabott időpontig: ennek értelmében a következő évi motorszállítói egyezségeket az adott év május 15-éig hivatalosan be kell jelenteni az FIA-nak. A határidő nincs kőbe vésve, ahogyan azt a tavaly őszi McLaren—Toro Rosso szappanopera tanúsítja, a Renault azonban szeretné, ha a Red Bull tiszteletben tartaná a szabályzati követelményeket.

    „Nem fogunk az örökkévalóságig várni” – replikázott Abiteboul. „Jól tudom, mire utal Christian azzal, hogy vannak opciói, és igaza is van; hozzá hasonlóan én is olvasok szerződéseket, és tisztában vagyok a sport iránti kötelezettségeinkkel. Egy dolog azonban biztos: a Red Bull Racingnek adott határidőre kell majd eldöntenie, mit akarnak a jövőben, ez a határidő pedig benne foglaltatik a sportszabályzatban. Május végére szeretnénk tudni, ki melyik csapatnak fog motorokat szállítani; ami minket illet, nálunk az a határidő.”

    A május 15-e viszont nem a szerződés aláírásának dátuma, a Renault csupán a Red Bull elkötelezettségét szeretné addig megkapni.

    „Ez képezné az alapot a további megbeszélésekre” – pontosított Abiteboul. „Ezenfelül jönnek még a speciális kitételek a részükről: külön üzemanyag-szerződést szeretnének-e kötni, szeretnének-e egyéni próbapados tesztprogramot, és a többi, és a többi. A szabályzatban kikötött kereteken kívül van lehetőség egyéni szolgáltatások vagy kereskedelmi egyezségek megbeszélésére.”

    Amennyiben azonban a Red Bull a váltás mellett dönt, a Renault egyetlen ügyfélcsapatra esne vissza, aminek komoly anyagi következményei lehetnek.

    „Mindig is mondtuk, hogy motorszállítónak lenni rossz üzlet” – volt mindössze Abiteboul lakonikus válasza a felvetésre.

  • Horner: A Red Bullnak a bajnoki címért kell mennie

    Horner: A Red Bullnak a bajnoki címért kell mennie

    A Red Bullnak képesnek kell lennie felvenni a harcot a bajnoki címért a Mercedes és a Ferrari ellen, véli a csapatfőnök, Christian Horner, miután a csapat tanácsadója, Dr Helmut Marko a napokban nem nyilatkozott túl pozitívan a bajnoki esélyeiket illetően.

    „Ha megtanultuk a tavalyi év leckéit, és javulunk a megbízhatóság terén, akkor nem látok okot arra, hogy ne legyünk ott.” – mondta Horner.

    Marko szerint a csapat nagy erőssége a versenyzőpárosa, mivel Max Verstappen és Daniel Ricciardo közel azonos szinten vannak. Ezzel azonban Horner is egyetért, szerinte csak idő kérdése, hogy Max mikor lesz bajnok.

    „Sebatsian Vettel négy bajnoki címet nyert velünk, még 30 éves kora előtt. Lewis is mindössze 32 volt, mikor már a negyedik címét szerezte meg. Számomra Max bajnok. Mindenki látja, hogy mely versenyzők kiemelkedőek és Max határozottan egy közülük.” – mondta Horner a Speed Weeknek.

    A Mercedes-Ferrari-Red Bull trióhoz azonban a várakozások szerint idén közel kerülhet a Renault és a McLaren is, melyek a Red Bullhoz hasonlóan Renault erőforrással mennek majd.

    „A McLaren egy nagyszerű csapat és alig várjuk, hogy ellenük versenyezhessünk.” – mondta Horner. „Nagy előrelépést tettünk, főleg a szezon második felében (2017-ben) és reméljük, hogy átmentjük ezt a lendületet 2018-ra. A szabályok többé-kevésbé ugyanazok, szóval amit 2017-ben tanultunk, az segíti az új autónk fejlesztését.”

  • Verstappen: Mercedes motorral dominálnánk a Forma-1-et

    Verstappen: Mercedes motorral dominálnánk a Forma-1-et

    A Red Bull nagyon magabiztosan várja a 2018-as szezont: a napokban Dr. Helmut Marko, a csapat tanácsadója, valamint húsz éves holland versenyzőjük, Max Verstappen is pozitívan nyilatkozott a hamarosan kezdődő szezon előtt.

    2010 és 2013 között a Red Bull Racing sorozatban négy egyéni- és konstruktőri bajnoki címet szerzett a Renault partnereként, ám a turbókorszak beköszöntével a franciák egyelőre nem tudtak olyan erőforrást építeni, mellyel harcban lehetnének a bajnoki címért. Habár győzelmekre így is futotta, végső diadalra nem volt esélye a Red Bullnak.

    A Red Bullnál nem rejtik véka alá a véleményüket, amikor a Renaultról van szó: véleményük szerint az elmúlt években mutatott gyengébb teljesítményükben nagy szerepe van a francia gyártónak.

    Max Verstappen szerint a Mercedes erőforrásaival megállíthatatlanok lennének: „Ha Mercedes motort használnánk, elhúznánk a többiek elől, és többet nem is látnának minket” – jelentette ki Verstappen.

    Habár a Renault sokat fejlődött 2014 óta (ekkor vezették be a V6-os turbófeltöltésű erőforrásokat), Verstappen továbbra is úgy véli, hogy jelentősen kevesebb lóerővel rendelkeznek a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest.

    A holland elárulta, főleg az MGU-H, azaz a hőenergia visszanyerő terén gyűltek meg a gondjaik: „A mi rendszerünk egyszerűen nem olyan stabil, mint a Mercedesé vagy a Ferrarié.”

    A tavalyi évben aerodinamikai téren is nagy változásokat eszközöltek a Forma-1 szabályhozói, melytől a Red Bull azt remélte, hogy rendkívül közel kerülhet riválisaihoz, ennek ellenére csak a harmadik legjobbak tudtak lenni.

    „Alacsony leszorítóerős konfigurációt terveztünk, de különböző okok miatt ez nem működött. Talán túl optimisták voltunk, azonban láthattuk, hogy a csapat nagyon rövid idő alatt képes felülkerekedni a problémákon.”

    „Természetesen így már elúszott a szezonunk, de egyben magabiztosságot ad, hogy a jövőben jó irányba haladjunk” – tette hozzá a háromszoros futamgyőztes Verstappen.

  • Geri és Christian Horner kisfia egy éves lett

    Geri és Christian Horner kisfia egy éves lett

    A Red Bull Racing csapatfőnökének, Christian Horner és feleségének, az énekesnő Gerinek közös gyermeke, Montague „Monty” ma ünnepli első születésnapját. Ezt a szülők meg is örökítették a rajongók számára.

    Hornernek egyébként előző házasságából van még egy négyéves kislánya, Gerinek pedig egy 11 éves kislánya is van, korábbi kapcsolatából.

    https://www.instagram.com/p/BeNPwQkl-ry/?taken-by=therealgerihalliwell

    https://www.instagram.com/p/BeNNEtMAaHg/?taken-by=christianhornerofficial

     

  • Horner megnyugtatta Ricciardot: Verstappen nem lesz kivételezett

    Horner megnyugtatta Ricciardot: Verstappen nem lesz kivételezett

    Daniel Ricciardo nemrégiben elmondta, hogy beszélt Christian Horner csapatfőnökkel, aki megnyugtatta őt, hogy senkivel sem fognak kivételezni csapaton belül.

    Nemrégiben 2020 végéig meghosszabbította a szerződését a csapattal Max Verstappen, akiről azt mondta akkor Horner, hogy ha náluk marad, akkor köré fogja építeni a csapatot. A szezon utolsó részében pedig a holland fiatal hamarabb kapta meg a fejlesztett Renault erőforrást, mint csapattársa. Emiatt sokan arra következtettek, hogy Verstappennel kivételeznek a csapatnál, de most maga Ricciardo igyekezett megcáfolni ezen feltételezéseket.

    „Nem ez az, amit hallani szeretnétek.” – tolmácsolta főnöke szavait Ricciardo.

    „Ezzel ugyan nem találkoztam a sajtóban akkor, de később belebotlottam Christian szavaiba. Ez azért volt, mert később oda jött hozzám, és tisztázta a kijelentését. Elmondta, hogy nem ragadtak ki egy kis részletet a szövegkörnyezetből, de nem is azt akarta, hogy így jöjjön le, ne gondoljak semmi ilyesmire, mindkettőnket ugyanúgy kezelnek.”

    „Max a szezon végén megkapta a friss erőforrást, de ezen kívül más különbség nem volt köztünk. Ezzel viszont nem volt problémám, de ha lett volna, azt is megbeszéltük volna.” – folytatta az ausztrál.

    Ezután arról kérdezték, hogy szerinte a Red Bull 2018-ban tud-e olyan autót építeni, amivel harcban lehet a bajnoki címért.

    „Igen, ebben száz százalékig biztos vagyok.”

    Ricciardo elfogadta Horner magyarázatát és a legjobbját akarja nyújtani, függetlenül Verstappentől.

    „Ha a motor egy tizeddel gyorsabb, a belső énem azt fogja sugallani, hogy akkor nekem kettővel jobbnak kell lennem nála. Ha elég jó vagyok, akkor le tudom őt győzni. Magabiztos vagyok. Ha előtte akarok végezni, akkor többször kell jobban teljesítenem. 2017-ben a vasárnapjaim nagyon jók voltak. A bennem lévő versenyző nagyon magabiztos és határozott.”

    Ricciardo szerződése az idei év végéig szól, és azért nem hosszabbított még a csapattal, mert a Mercedes vagy a Ferrari ajánlatára vár, de Christian Horner már elmondta, hogy szeretné őt is hosszabb távra megtartani.

     

  • A Red Bullnak több opciója is van a 2019-es motorra

    A Red Bullnak több opciója is van a 2019-es motorra

    A Red Bull Racing főnöke Christian Horner utalt arra, hogy 2019-re több opciója is lesz arra, hogy eldöntse, melyik motorszállítót válassza.

    A Red Bullt jelenleg Renault erőforrás hajtja, azonban a francia gyár már jelezte, hogy 2018 után nem kívánják folytatni az együttműködést. A Toro Rosso esetében meg is történt a szakítás, az energiaitalosok fiókcsapata Honda motorra vált idén.

    Horner azonban azt állítja, hogy több opciójuk is van 2019-re, mint csak a Honda.

    „A legjobb dolog számunkra, hogy vannak lehetőségeink, ez pedig olyan helyzet, amilyenben nem voltunk korábban.” – mondta Horner a RACER-nek. „Időt fogunk szánni rá, hogy kiértékeljük az opciókat. Aztán megpróbáljuk a legjobb döntést hozni az év során.”

    Horner azt is hozzátette, hogy természetesen figyelik majd azt is, hogy a Toro Rosso mire jut a Hondával.

    „Ez egy remek megállapodás a Toro Rosso számára.” – vélekedik Horner. „A Hondának komoly múltja van a Forma-1-ben. Vannak igényeik és ambícióik. Mint testvércsapat, kíváncsian figyeljük majd, hogyan fejlődnek a szezon első felében.”

    Mindemellett a Red Bull csapatfőnöke kiemelte azt is, hogy nagy hiba volt az a döntés, hogy idén egy versenyző már csak három erőforrást használhat majd egy szezon során.

    „Nagyon sok rajtbüntetés lesz 2018-ban.” – mondta Horner az ESPN-nek. „Amit utál az ember, az épp az, ha rajtbüntetések döntenek a bajnoki cím sorsáról. A lényeg, hogy három motor 21 versenyre az hülyeség. Nem hinném, hogy bárki szeretne rajtbüntetéseket olyan mértékben látni, mint ahogy most előfordul. Borzasztó lenne azt látni, hogy a bajnokságot a motorok miatti büntetések döntik el.”

    Horner szerint a motorok darabszámának csökkenése aligha fog számottevő költségcsökkenést eredményezni.

    „Ez hibás gazdaságpolitika. Ezek a motorok bejárják a világot, de több versenyre most kevesebb motor jut. Ettől még ugyanúgy pörgetjük a motorokat és ez sehogy nem spórol pénzt.” – véleményezte a helyzetet Horner a Channel 4-nak. „A pályán akarjuk látni a srácokat. Nyilvánvalóan óvatosabbak vagyunk, de szerintem 5 motor egy 21 versenyes bajnokságra ésszerűbb és logikusabb szám lenne.”

  • Horner szerint az új Pirelli gumik jobb versenyeket eredményeznek majd

    Horner szerint az új Pirelli gumik jobb versenyeket eredményeznek majd

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a 2018-as, tágabb Pirelli választék javítani fog a versenyek izgalmain, és kevesebb lesz az olyan futam, amit a versenyzők egyetlen kerékcserével teljesíteni tudnak.

    A Pirelli két új gumikeverékkel bővítette F1-es kínálatát 2018-ra, Hornernek pedig tetszik a megújult gumikínálat, főleg miután Abu Dhabiban tesztelhettek is velük.

    „Mindkét versenyzőnknek tetszik a leglágyabb gumi, amit bemutattak.” – mondta Horner a Motorsport.com-nak. „Szerintem pozitív volt a fogadtatás, bár még kell dolgozniuk rajta egy kicsit. Amit Abu Dhabiban láttunk (a versenyen), nem a legjobb reklám volt az F1-nek. Oké, a pályának talán vannak hibái, de az egy boxkiállásos versenyek egyértelműen nem segítenek.”

    „Úgy gondolom, hogy a kínálat ‘lágyulása’ csak jobb versenyt eredményezhet és kevesebb egy kiállásos versenyt.”

    A bővült skála lehetővé teszi, hogy az egyes pályákhoz jobban passzoló keverékeket használjanak a csapatok, bár a rajongók szerint a több gumikeverék csak még több zavart okoz majd.

    „Megértem a reakciót, de én abban bízom, hogy ez lehetővé teszi majd a Pirelli számára, hogy a megfelelő gumikat válassza ki az egyes versenyekre, és most már minden helyszínt lefednek. Lehetővé teszi, hogy izgalmasabbak legyenek a versenyek és legalább két-, de akár három boxkiállás is legyen egy versenyen.”