Címke: Christian Horner

  • Horner: Néhány hónapon belül döntenie kell a Libertynek

    Horner: Néhány hónapon belül döntenie kell a Libertynek

    Mint az már a legtöbb Forma-1-et követő rajongó számára ismert, 2021-től nagyobb lélegzetvételnyi átalakuláson megy át a száguldó cirkusz, mely a Liberty Media első igazán nagy akciója lesz.

    Az amerikaik számára nagyon fontos a sport szórakoztatóipari része, így természetesen erre is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd – a jelenleginél is nagyobbat.

    Ugyanakkor talán még ennél is fontosabb a technikai regulák alakulása, mely a jelenlegi V6-os hibrid erőforrások megreformálását is jelentheti.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Racefans.net-nek beszélt a 2021-től várható szabályváltoztatásokról.

    „Több megbeszélést folytattunk a Libertyvel és volt egy nagyobb meetingünk is. Sok izgalmas dologgal készülnek. Sok ország akar versenyt rendezni, ebből a szempontból nincs visszaesés. A digitális platformokon különösen látni hogyan nőnek a számok, de a nézőszámok is felfelé ívelő trendet mutat. Az az érzésünk, hogy ha továbbra is ilyen ütemben tudjuk fejleszteni a showt és idén egy háromesélyes bajnoki csatát látunk, az fantasztikus lenne a szurkolók számára” – mondta Horner.

    „Természetesen nagy erőkkel koncentrál a Liberty arra, hogy milyen irányba megyünk el 2021-től. Milyenek lesznek a technikai szabályok, milyenek lesznek a pénzügyi szabályok… Fontos dolgokban kell döntést hozniuk a következő néhány hónapban” – tette hozzá.

  • Horner tagadta a pletykákat: A Honda motor nem küzd vibrációs problémákkal

    Horner tagadta a pletykákat: A Honda motor nem küzd vibrációs problémákkal

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke tagadta azokat a pletykákat, miszerint a Honda motor vibrációs problémákkal küzd.

    A szóbeszéd szerint, amik szerdán kezdtek keringeni, a japán erőforrás mikor teljesen fel van tekerve, akkor egyfajta vibráció jelentkezik az autón, ám a brit szakember nevetségesnek titulálta ezt az állítást.

    ,,Semmilyen vibrációs probléma nem áll fenn, nem találkoztunk semmi ilyesmivel a teszt során, ezért nem is igazán értem, honnan jött ez az egész. A Red Bull Technology tavaly a Toro Rosso segítségével felkészült az integrációs folyamatot illetően, ezért állíthatom, hogy elég nagyfokú ismerettel rendelkezünk ezzel kapcsolatban. Köztünk és a Honda között elég erős munkakapcsolat alakult ki. Ennek a motornak az integrálása a kaszniba az egyik legjobb, ha nem a legjobb, amit valaha láttam, mondhatni egy nagyon szép csomaggal rendelkezünk.” –nyilatkozta Horner a RaceFansnak.

    Tegnap Max Verstappen ülhetett autóba, 109 kört sikerült teljesítenie ahol is különböző beállításokat próbált ki a csapat, ám semmilyen probléma sem merült fel se a motor se a kaszni terén.

    ,,Sikerült elvégeznünk a kijelölt programot. Mindig is úgy gondoltuk, hogy az év ezen szakaszában könnyen bele lehet esni abba csapdába, hogy a többiek dolgába ütjük az orrunkat, azonban mi inkább saját magunkra fókuszálunk, arra, hogy mit kell tennünk, mi az előírt programunk, és eddig minden a terv szerint halad.” –tette hozzá a brit csapatfőnök.

  • Horner: Hasznosnak bizonyult Verstappen számára a „közmunka”

    Horner: Hasznosnak bizonyult Verstappen számára a „közmunka”

    Christian Horner úgy véli jó hatást gyakorolt pilótájára, Max Verstappenre a közmunka, amit azért kapott, mert nem megfelelően viselkedett és meglökdöste Esteban Ocont a tavalyi Brazil Nagydíj leintését követően.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint fiatal pilótája tanulságos leckét kapott a büntetése során. Két napot kellett „ledolgoznia” az egyikre a Formula E Marrakeshi ePrix-n került sor, ahol a versenyfelügyelők munkáját segítette a holland versenyző, míg a második alkalom miatt meg kellett jelennie az FIA genfi gyűlésén, ahol is különböző szakágak versenybíráival beszélgethetett el, és ismerhette meg az ő nézőpontjukat egy-egy versenyszituáció kapcsán.

    ,,Nagyszerű lehetőség volt mind a két esemény a számára, hogy megértse mit is csinálnak pontosan a versenyfelügyelők.” –nyilatkozta Horner a motorsport-total.com-nak.

    Lehet, hogy viselkedésért büntetést kapott, ám a brit szakember nem akarja, hogy Verstappen stílusa megváltozzon az elkövetkezendő szezonban.

    ,,Pontosan ez az ami megkülönbözteti meg őt a többiektől, és ezáltal lesz ő az a különleges versenyző, akit ismerünk. A karakteréhez tartozik az, hogy nincs benne félelem és maximálisan elkötelezett, ha ezek megváltoznának, akkor már kevésbé lenne olyan népszerű.”

  • Horner: Leclerc szerződtetése új szintekre emelheti Sebastian Vettelt

    Horner: Leclerc szerződtetése új szintekre emelheti Sebastian Vettelt

    Christian Horner szerint egykori versenyzőjét, Sebastian Vettelt könnyen új szintekre emelheti fiatal csapattársa Charles Leclerc.

    A brit csapatfőnök szemtanúja volt egykor a német versenyző sikereinek, négy világbajnoki címet szereztek együtt, ugyanakkor láthatta azt az évet is mikor Daniel Ricciardo sokkal jobban teljesített világbajnok csapattársánál. Ugyan a világbajnoki cím, piros autóban még várat magára, ám Vettel korábbi csapattárását Kimi Räikkönent, sikerült együtt töltött éveik alatt legyőznie. Horner úgy gondolja, hogy Leclerc már nehezebb falat lesz, és megnehezítheti a négyszeres világbajnok életét a Ferrarinál, ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke azt reméli, hogy ez a változás új szintekre fog emelni egykori versenyzőjét.

    ,,Charles egy igazán izgalmas tehetség, Sebastian 31 éves, és itt vannak ezek a fiatal srácok, akik nyomás alá helyezik azokat, akik tapasztalattal rendelkeznek, amit sportszempontból remek látni. Talán az ő (Vettel) szempontjából ez még jól is elsülhet, mert az eddigieknél is jobban kell nyomnia.”

    A Ferrari az elmúlt két évben versenyképes autókkal állt elő, ám mindkét alkalommal Vettel és csapata alulmaradt Lewis Hamiltonnal és a Mercedesszel szemben. Az olasz alakulat ezért emelte idén a tétet, menesztették Maurizio Arrivabenét, akinek helyét Mattia Binotto korábbi technikai igazgató vette át, továbbá leszerződtették Pascal Wehrleint és Brendon Hartleyt, akik a szimulátorban megtett körök révén fogják segíteni a csapat fejlődését.

    ,,Biztos vagyok benne, hogy támogatta a meghozott döntéseket, ugyanakkor rengeteg elvárás irányul felé, nem könnyű a Ferrari első számú pilótájának lenni. Új csapattárs, új menedzsment elég sok újdonság veszi körül ebben az évben.” – vélekedett Horner Vettel jelenlegi Ferraris szerepéről.

    A korábbi években, mielőtt technikai igazgató lett, Binotto a Ferrari motorrészlegét irányította, ami alapján az egykori Jordan F1 tervezője Gary Anderson meg is kérdőjelezte az olaszok döntését, miszerint Binottot nevezték ki csapatfőnöknek. Anderson úgy fogalmazott a kinevezés gyengítheti a Ferrari eddig erőfeszítéseit.

    ,,Elég masszív munka amit Mattia kapott, egyszerre a két pozíciót nem fogja tudni ellátni. Vagy technikai igazgató vagy, vagy csapatfőnök, mindenesetre úgy gondolom elég nehéz helyzetben találta magát, momentán a két iroda között kell futkároznia. Mindkét pozíció hatalmas erőfeszítést igényel a maga módján, ezért előbb-utóbb változásra van szükségük. Meghozták a döntésüket, bármi legyen ennek az oka, az én Red Bullos pályafutásom alatt ők már az ötödik csapatfőnököt alkalmazzák. Minden menedzsmentváltás mind kulturális mind hozáállásbeli változással jár, amihez idő kell.”

  • Horner szerint a Liberty naivan kezeli a szabályváltozásokat

    Horner szerint a Liberty naivan kezeli a szabályváltozásokat

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a Liberty Media naivan közelíti meg az idei szabályváltozásokat.

    A cél az, hogy több előzés történjen a versenyeken, és azok izgalmasabbak legyenek. Ennek érdekében már 2019-re vonatkozóan is módosultak a szabályok, melyek leginkább az aerodinamikát érintik. Horner szerint azonban ezek a változtatások nem sok eredményt hoznak majd, és úgy véli, csak pénz pocséklás.

    „Mi úgy látjuk, hogy az autó karakterisztikája más a pálya egyes területein, de abban a tekintetben, hogy mennyire tudják egymást közelről követni az autók, nem hiszem, hogy ez bármi változást eredményez.” – mondta Horner.

    Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy fogalmaz, hogy az idei módosítások valójában a 2021-re előirányzott szabályváltozások első szakaszát jelentik. Hozzáteszi, hogy ha a módosítások nem hozzák a várt eredményeket, azokat megfogják vizsgálni, tanulnak a hibákból, és ennek fényében döntenek majd a további lépésekről.

    „Szerintem el kellene fogadniuk, hogy talán hiba volt ilyen kapkodva, már idén módosítani az első szárnyon.” – vélekedik Horner. „A 2021-es, jövőbeli koncepciót tekintve a hab tetejéről levették a cseresznyét és gyorsan rátolták a jelenlegi autóra. Mint minden ilyen esetben, nincs semmilyen csodaszer. Mindennek harmóniában kell működnie minden mással. Változtatni csak az első szárnyon és azt mondani, hogy jobb lesz a verseny, elég naiv dolog, és drága megközelítés.”

    Bár Horner értékeli, hogy a Liberty népszerűsíteni igyekszik a sportot, a technikai és anyagi reformok kapcsán vannak kételyei.

    „A lényeg, hogy minden változtatás tisztességes és méltányos alapon történjen. A fair pénzügyi szabályzás és az irányítás rendkívül nehéz dolog, mi pedig várjuk, hogy lássuk, miként csinálják.”

  • Horner: A Honda sokat fejlődött a télen

    Horner: A Honda sokat fejlődött a télen

    A Red Bull Racing csapatfőnöke arról beszélt, mennyire elégedett a csapat új motorbeszállítójával, a Hondával.

    A Red Bull junior csapata, a Toro Rosso már tavaly is Honda motorokat használt, és mivel elégedettek voltak a japánokkal, így a nagycsapat is Hondára váltott. Sokak szerint a Honda és a Red Bull együttműködése sikeresnek ígérkezik, és vannak, akik akár azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a bikások a Mercedes és a Ferrari ellenfelei lehetnek.

    „A Hondának erős tele van. A Red Bull Technology már 12 hónapja együtt dolgozik a Hondával, ami egy váltót és hajtásláncot eredményezett a Toro Rossónak” – mondta Horner a Speedweek hasábjain.

    „Jól láthattuk a fejlődésüket. Jó úton haladnak. Úgy gondolom, hogy a motorszabályok állandósága segít a Hondának. Ragaszkodnak az elképzeléseikhez, és mióta visszatértek az F1-be, először nem kell mindent újrakezdeniük a következő szezonra. Nyilván minden azon múlik majd, hogy milyen erős a konkurencia. Viszont a saját adatunkat megnézve, a Honda szépen fejlődött.”

    A Red Bullnál sok változás történt a télen, a motorpartnerváltás mellett a pilótafelállás is új. Max Verstappen maradt, viszont Daniel Ricciardo távozott, az ő helyét így a Toro Rossótól érkező Pierre Gasly veszi át.

  • Marko: Ha Gasly nem teljesít, mennie kell

    Marko: Ha Gasly nem teljesít, mennie kell

    Pierre Gasly a Red Bull teljes támogatását élvezi, viszont teljesítenie kell ahhoz, hogy ez így is maradjon, és hogy megtarthassa ülését a nagycsapatnál.

    Ez Dr. Helmut Marko figyelmeztetése, aki a Red Bull közismerten kemény, és olykor kegyetlen utánpótlásprogramját vezeti.

    Max Verstappen a Speed Weeknek nyilatkozott új csapattársáról: „Amikor kiderült, hogy Daniel Ricciardo a Renault-hoz megy, egyértelmű volt, hogy Pierre jön a helyére. Nagyszerű srác. Már a gokart óta ismerem. Egyenes, okos és kedves, ennél nem is kell több.”

    Christian Horner korábban azt mondta, hogy a kiscsapattól érkező Gaslynak lesz ideje felvenni a ritmust, viszont most Marko azért figyelmeztetett.

    „Pierre Gasly-ra nagy figyelem hárul, ilyen a Forma-1. Olyan ez, mint a futball, ha nem teljesítesz, kispadra kerülsz. Gasly bizonyította gyorsaságát, most kicsit fegyelmezettebb kell legyen. A csapattól megkapja a kellő támogatást, biztosak vagyunk benne, hogy megcsinálja.”

  • Kriptovalutás cég lett a Red Bull új szponzora!

    Kriptovalutás cég lett a Red Bull új szponzora!

    A Red Bull hivatalossá tette azt, hogy az egyik új támogatója, a FuturoCoin kriptovalutás (virtuális fizetőeszköz) cég lesz 2019-ben. A vállalat logója megjelenik majd a versenyzők overálján, és az RB15 festésén is, amelyet jövő héten mutatnak be. Christian Horner csapatvezető így nyilatkozott:

    „A blokklánc technológia (kriptodeviza tranzakciók adatbázisa) és a kriptovaluták egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, így örömmel jelentjük be, hogy mi vagyunk az első Forma-1-es csapat, akik egy ilyen céggel kötnek szerződést, mégpedig a FuturoCoinnal. A biztonságos digitális valuták a technológiai fejlesztések élvonalába tartoznak, így nagyin izgatottak vagyunk, amiért részt vehetünk ebben a forradalomban.”

    A Haas versenyzője, Romain Grosjean is kap majd támogatást egy másik kriptovalutás cégtől, a SoccerCointól, amely márka jelzése megjelenik majd a versenyző sisakján.

    A kriptovaluták elterjedése évek óta növekszik, a legismertebb példa a Bitcoin. Biztosítja azt, hogy egy decentralizált rendszeren keresztül cseréljenek pénzt az emberek, a megszokott bankok és pénznemek helyett.

  • Horner: Biztosítani fogjuk Gaslynak a megfelelő időt a beilleszkedésre

    Horner: Biztosítani fogjuk Gaslynak a megfelelő időt a beilleszkedésre

    Christian Horner szerint nagyon fontos, hogy megfelelő időt biztosítsanak Pierre Gaslynak arra, hogy megmutassa sebességét és megfelelően be tudjon illeszkedni új környezetébe. A francia versenyző az idén már a Renault-nál vezető Daniel Ricciardot fogja váltani, csapattársa Max Verstappen lesz.

    Ugyanakkor Red Bullnál már nem egyszer történt olyan, hogy a szerintük nem megfelelően teljesítő versenyzőtől korán elbúcsúztak, ám Horner elmondta, a csapatnak kell felelősséget vállalnia Gaslyért, és hagyniuk kell, hogy megfelelő tempóban fel tudja venni a versenyt és be tudjon illeszkedni egy top csapatba.

    ,,Pierre nagyon gyors versenyző, és mi azon leszünk, hogy megfelelő időt biztosítsunk arra, hogy felvegye a tempót. Gyorsabban jött a kinevezése, mint amire számítottunk, ezért Maxnak át kell vennie a tapasztalt versenyző szerepét, míg Pierre-nek meg kell küzdenie egy nagyon versenyképes csapattárssal.” –nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    Horner elismerte, Gaslynak nem lesz egyszerű dolga Verstappennel, aki már jóval tapasztaltabb, mint a francia, aki tavaly első idényét kezdte a Formula 1-ben, míg Verstappen már 2015 óta a mezőny tagja.

    ,,Nem lesz könnyű, nyilvánvalóan nem lesz az, de ő tudja, hogy pontosan mit is várunk tőle, viszont ez a felállás a csapat számára is egyszerűbb lehet. A korábbi évekhez képest nehezebb volt a dolog, mert elég egyértelmű különbség volt a pilóták tapasztalata és az ahhoz kötődő elvárások között.”

    A brit csapatfőnök ugyanakkor meg van győződve, hogy Verstappennek idén sikerülhet eddigi legjobb teljesítményét nyújtania.

    ,,Mindig lehet tanulni, és ilyenkor rájövünk, hogy ő még mindig nagyon fiatal. Ahogy láthatjuk, minden versenyző hibázik, még az igazán rutinos pilóták is, ám Max minél több tapasztalatot gyűjt, annál jobban tudja hasznosítani a megszerzett tudást.”

  • A Red Bull nagyon meg akarta volna tartani Ricciardót

    A Red Bull nagyon meg akarta volna tartani Ricciardót

    Christian Horner azon a véleményen van, hogy csapata, a Red Bull megpróbált mindent megtenni azért, hogy Daniel Ricciardo velük maradjon egy újabb évre, és ne igazoljon a Renaulthoz. Heteket egyeztettek vele, és már arra számítottak Milton Keynesben a Magyar Nagydíj után, hogy újra aláír majd az ausztrál pilóta.Ehhez képest Ricciardo a Renaulthoz ment, amin Horner és Helmut Marko is őszintén meglepődött.

    A motorsport.com-nak Horner ennyit árult el az átigazolással kapcsolatban:

    „Utánanéztünk, és amit csak lehetett, megtettünk azért, hogy velünk maradjon. Azt mondta, – mint egy klasszikus szakításnál -, hogy nem veletek van baj, hanem velem! Azt hiszem, hogy valójában már új kihívást keresett. Lehet, hogy gondjai voltak a saját fejlődésével is, és azzal, hogy Max a fejére nőtt, valamint a Honda motorban sem volt biztos. Volt rálátása arra, hogy miről beszélgettünk, hogy majd az gyümölcsöző legyen. Persze, mindig legyen B terved. Azt hiszem, hogy megértettük azt, hogy komolyak a szándékai, és végül egész könnyű volt meghoznunk azt a döntést, hogy jöjjön Pierre Gasly.”

    Horner ugyanakkor utal arra, hogy a Red Bull nem favorizálta Ricciardonál jobban Verstappent. Erről így nyilatkozott:

    „Az az első számú pilóta a csapatban, aki előrébb van a pályán. Ez ilyen egyszerű. Nincs kiemelt a csapatban, vagy hogy ugrálunk egyik versenyzőről a másikra. Daiel is elmondhatja ezt nektek. Mexikó volt az első alkalom Monaco óta, amikor Daniel előrébb végzett mint Max, az időmérőn. Max időmérős teljesítménye remek volt, ami szintén gondolkodóba ejthette Danielt a jövőjével kapcsolatban.”

    Horner azért elismerte, hogy Ricciardonak elég frusztráló lehetett együtt élnie a folyamatos megbízhatósági problémákkal, hiszen 2018-ban nyolcszor is pont nélkül maradt, ami miatt visszaesett a ponttáblázat hatodik helyére:

    „Szerintem nehéz éve volt Danielnek. El kellett fogadnia Max folyamatos fejlődését, és miközben mindkét versenyzőnket érték problémák, Danielt mindez inkább vasárnap érintette, nem úgy mint Maxot. Danielt a kuplung probléma vasárnap érte el Mexikóban, míg Max ezen már túl volt pénteken. A Brazil Nagydíj szabadedzésén pedig Maxnak volt gondja már egy alkatrésszel, ami még Mexikóban törött meg, de szerencsére nem állt meg emiatt az autó. Egy éve ugyanakkor Max volt ennyire peches.”