Címke: Christian Danner

  • Todt elismeri: lehet, hogy lesz csapat, amely nem éli túl

    Todt elismeri: lehet, hogy lesz csapat, amely nem éli túl

    A koronavírus-helyzet okán az F1 tovább halasztotta a döntéshozatalt a költségcsökkentésről.

    Mivel számos csapat, köztük a Renault, szabadságra küldte alkalmazottjait, felmerült a kérdés, hogy a 2021-re tervezett költségvetési felső korlátot (175 millió dollár) talán még tovább kellene csökkenteni.

    „Csütörtökön csak a nagy csapatokkal volt megbeszélésünk.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt az Auto Motor und Sportnak. „A döntéshozó megbeszélés péntekre volt betervezve, de elhalasztottuk a következő hétre. Jobb inkább még egy hetet várni és aztán jobb eredményre jutni.”

    Úgy tudni, hogy a Mercedes hajlandó belemenni abba, hogy 150 millió dollár alá csökkentsék a költségvetési korlátot, bár a Ferrari és a Red Bull egyelőre ellenáll.

    „Az egész dolog bukik jelenleg, és őszintén szólva a Ferrari miatt.” – mondta az egykori versenyző, Christian Danner az RTL-nek. „A Ferrarit nem érdekli a többi kilenc csapat. Alattuk már mindenkinél csökkentések vannak, mert nyakig ér a víz.”

    Todt elismeri azt is, hogy talán lesznek csapatok, akik nem élik túl ezt a krízist.

    „Nem zárhatjuk ki.” – mondta. „De remélem, hogy kerülünk ilyen helyzetbe. A legrosszabb forgatókönyv szerint az a Forma-1, amit ma ismerünk, többé már nem lenne létezne.”

    „Szóval itt az ideje gondolkodni, átrangsorolni az értékeket és meghatározni a prioritásokat. Most először eszmélünk rá, hogy milyen sérülékenyek is vagyunk.”

  • Danner szerint a Ferrari 2021-ben is csak szenvedni fog

    Danner szerint a Ferrari 2021-ben is csak szenvedni fog

    Christian Danner, korábbi Forma-1-es versenyző szerint a koronavírus helyzet miatt a Ferrari különösen érintett. Ugyan a gyár már zárva, de az olasz istálló feltehetően szenvedni fog majd a Forma-1 legújabb lépései miatt is. Korábban csak egy csapat, a Ferrari volt az, akik nem akartak csatlakozni a többiekhez abban, hogy megtartsák a 2020-as autóikat is jövőre, hanem ragaszkodtak a 2021-es tervezett szabályok bevezetéséhez. A ma már kommentátor német nyilatkozott a Bild am Sonntagnak, és szerinte ez lehet az ok

    „Az autójuk egyáltalán nem tűnt gyorsnak a téli teszteken, így ez azt jelentheti, hogy 2021-ben is gyengék lesznek, amennyiben marad a jelenlegi szabályzás. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs nagyon miben reménykednie a Ferrarinak jövőre sem.”

  • Lejjebb húzhatják meg a költségplafont?

    Lejjebb húzhatják meg a költségplafont?

    A koronavírus járvány terjedése akár a költségvetési plafon kiszabására is hatással lehet, véli a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner.

    Ráadásul az Auto Motor und Sport arról értesült, hogy Chase Carey és Jean Todt valóban a 175 milliós határ lecsökkentésén dolgozik 2021-re.

    „Ez egy történelmi lehetőség” – mondta Danner. „A legjobb dolog az lenne, ha a határt valahol ott húzzák meg, ahol Mosley akarta” – utalt ezzel az előző FIA elnök 40 millió eurós elgondolására.

    Egyelőre annyi a biztos, hogy a 2022-es, új szabályok szerint megépítendő autókat 2021 februárjáig nem fejleszthetik a csapatok a szélcsatornában. Az egyetlen csapat pedig a McLaren, akinek engedélyezték az autó lényeges átszabását 2021-re a motorpartnerváltás miatt, hiszen ugye Renault-ról Mercedesre váltanak.

  • Még a júniusi Bakui Nagydíj is elmaradhat Azerbajdzsánban

    Még a júniusi Bakui Nagydíj is elmaradhat Azerbajdzsánban

    Egyes források szerint lassan az a remény is elhal, hogy elrajtolhat a mezőny Azerbajdzsánban kora júniusban.

    Az Azerisport szerint Azerbajdzsán felfüggesztette az összes sporteseményt az országban a globális koronavírus-járvány terjedése miatt. Egyes szóbeszédek szerint már folyamatban vannak a tárgyalások a június 7-ei utcai verseny elhalasztásáról is Bakuban.

    Azonban Ross Brawn sportigazgató a Sky-nak azt nyilatkozta, hogy még mindig reménykedik abban, hogy legalább 17-18, vagy akár több futamot is meg tudnak tartani ebben a szezonban.

    „A szezon később veszi kezdetét, de szerintem ugyanolyan szórakoztató lesz” – mondta, utalva a hagyományos augusztusi nyári szünetre és a kétnapos versenyformátumra, amit három egymást követő versenyhétvégén tartanak.

    „Remélem, hogy ésszerű döntést hoznak a szezon újratervezésével kapcsolatban” – mondta Christian Danner, az F1 volt versenyzője és a tudósítója az RTL-nek.

    „A csapatok most karanténban vannak, de nézzük meg, mi fog történni következőnek és akkor, amikor a szezon elkezdődhet. Úgy gondolom, hogy várhatunk egy korai nyári szünetet, de ma még nem tudjuk megjósolni, hogy ez pontosan hogyan alakul majd ki” – tette hozzá

    A Ferrari nemrég jelentette be, hogy felfüggeszti az utcai autóinak gyártást és a Forma 1-es csapat gyárát is bezárja március végéig. Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy partnereik és szurkolóik a legfontosabbak ebben az időszakban is, ezért egy erős újrakezdésre készülnek. Eközben a Mercedes tagadta az olasz Corriere dello Sport híresztelését, miszerint az egyik személyzetnél Covid-19-t diagnosztizálták Brixworth-ban.

  • A XXI. század 23 perces filmje a Hungaroring kezdeteiről

    A XXI. század 23 perces filmje a Hungaroring kezdeteiről

    Az RTL Klub „XXI. század” című műsorában ezúttal a Hungaroring volt a téma, illetve az, hogy miképp került hazánkba a Forma-1. Mint az ismert, Bernie Ecclestone eredetileg Moszkvával tárgyalt egy esetleges futamrendezésről a vasfüggönyön túl, de ott problémák adódtak. Akkori jobbkeze, a magyar Rohonyi Tamás azonban előállt az ötlettel, hogy mi lenne, ha az ő őshazájába vinné a száguldó cirkuszt a brit üzletember.

    Beszél a kezdetekről természetesen Dávid Sándor is, Gulácsi Ferenc a pálya tervezője, pedig a dolog nem volt zökkenőmentes. A helyiek közül sem tetszett mindenkinek az ötlet, hogy Mogyoródon épüljön meg az ország első épített versenypályája. Megszólal még az 1986-os versenyünkön indult versenyző Christian Danner is, aki ma már szakkommentátor a német televíziónál, illetve az a brit John Townsend, akinek annyira bejött itt az élet, hogy hazánkba költözött, és itt is él.

    Szondi Vanda filmjét alább tekinthetitek meg.

  • Danner: Schumachernek még sokat kell fejlődnie a Forma-1-hez

    Danner: Schumachernek még sokat kell fejlődnie a Forma-1-hez

    A német RTL szakkommentátora, Christian Danner szerint Mick Schumachernek még sok mindent meg kell tanulnia ahhoz, hogy teljes mértékben felkészüljön a Forma-1 kihívásaira.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok fia idén az első szezonját teljesítette a Formula 2-ben több-kevesebb sikerre. A német fiatal számos alkalommal keveredett balesetbe, babrált ki vele a technika ördöge, azonban a Hungaroringen sikerült megtörnie a rossz sorozatát, miután elsőként intették le a sprintversenyen.

    „Mick jó szezont teljesített a Formula 2-ben és még fejlődött is valamennyit,” – véli Danner. „Azonban vannak olyan területek, amiken még csiszolnia kellene, mint például az időmérős szereplés.”

    A 20 éves Mick – aki a következő szezonban is a Prema csapatát fogja erősíteni – csak a tizenkettedik legtöbb pontot tudta gyűjteni az összetett pontversenyben. Danner szerint Schumachernek a következő szezonban kell áttörést elérnie a száguldó cirkusz előszobájában. „Folyamatosan versenyeket kell nyernie egymás után. Micknek ezt a célt kell kitűznie magának a következő szezonra.”

  • Kubica mosolyogva várja a Forma-1-es karrierje végét

    Kubica mosolyogva várja a Forma-1-es karrierje végét

    Robert Kubica nagyon jó hangulatban van, még úgy is, hogy elhagyja a Williams csapatát, és a Forma-1-et is. A lengyel feltehetően más szériában versenyez majd 2020-ban, miközben a Racing Pointnál tartalékpilótaként csak maradna a királykategóriában. A korábbi F1-es versenyző Christian Danner, aki ma már a német RTL-nél tevékeny, úgy véli, hogy Kubica még mindig harap:

    „Láttam Brazíliában a paddockban, és nagyon remek a hangulata. Jó látni egy olyan versenyzőt, aki tud mosolyogni annak ellenére, hogy minden versenyen veszít, miközben jó munkát végez, sőt olykor a csapata sem bánik vele rendesen. Szerintem ő már végzett a Forma-1-gyel, már csak élvezi az utolsó versenyeit.”

    Danner szerint Kubica büszke lehet rá, hogy sikerült visszatalálnia a királykategóriába, miközben 2011-ben a súlyos rali balesetében majdnem elvesztette a jobb kezét:

    „Ezért kiegyensúlyozott és elégedett ember ő, nem pedig keserű és csalódott.”

  • Danner: Nem lesz Schumi-mánia Mick debütálásakor az F1-ben

    Danner: Nem lesz Schumi-mánia Mick debütálásakor az F1-ben

    A korábbi autóversenyző és egyben német szakkommentátor Christian Danner szerint Mick Schumacher várható Forma-1-es bemutatkozása nem ad új löketet a „Schumi-mániának”. A Ferrari csapatfőnök Mattia Binotto már kifejtette, hogy 2020 egy döntő éve lesz a 20 éves Schumachernek, mert egyre valószínűbb, hogy marad egy újabb évet a Formula 2-ben. Danner szerint a legendás Michael Schumacher fia előbb vagy utóbb bemutatkozhat a királykategóriában, és ezt el is mondta a t-onlinenak:

    „A dolog azonban nem lesz összehasonlítható a korábbi Schumi-mániával. Micket egyértelműen örömmel várják a Forma-1-ben, de nem lesz olyan hatással a német közönségre, ahogy volt az az apjával.”

    Reméli azonban, hogy Schumacher jövője pozitívan befolyásolja Németország visszatérési kísérletét a versenynaptárba. Szerinte ezt a Liberty Mediának is át kellene gondolnia, hiszen egy fontos piacról beszélünk:

    „Az, hogy Hockenheim nem tud ugyanolyan szerződést aláírni mint Azerbajdzsán vagy Abu Dhabi, az mindenki számára világos. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy Németországban támogatjuk a labdarúgást, a futballt és a focit is. Semmi problémám nincs a labdarúgással, de a motorsport egy olyan sportág, amelynek önmagát kell támogatnia. Ki fizeti Abu Dhabiban a számlát? A kormány. Hanoiban? A kormány. Még a katalánok is találtak büdzsét a nagydíjuknak, ahogy a franciák is EU-s pénzeket használnak fel erre. Mi vagyunk az egyetlenek, akik csak ott állnak, és azt mondják, hogy nincs semmink se.”

  • Danner szerint újra a régi Vettelt láthatjuk nyári szünet óta

    Danner szerint újra a régi Vettelt láthatjuk nyári szünet óta

    A német RTL szakkomentátora, Christian Danner szerint Sebastian Vettel túltette magát a nehéz pillanatokon és sikerült talpra állnia.

    Az előző években mindig a német pilóta volt az első számú pilóta az olasz istállónál, azonban Charles Leclerc már az első Ferraris évében hozza a négyszeres világbajnok szintjét és azon munkálkodik, hogy ő legyen az első számú pilóta a Maranellóiaknál.

    Azonban Danner hangsúlyozta, hogy Vettel még mindig ugyanaz a versenyző, aki négy bajnoki címet tudott megnyerni a korábbi években. „Természetesen ugyanaz, aki volt,” – mondta Danner, aki 1985-től 1989-ig volt a Forma-1-es mezőny tagja. „Mindketten nagyon jól teljesítenek annak ellenére, hogy az idei Ferrari tempója eléggé törékeny. Az időmérőkön rendre megverik a mezőnyt, azonban egyrészt a versenyeken mindig történik valami velük, másrészt a Mercedesnek jobb a versenytempója.

    „A Ferrarinak idén komoly problémát jelent a versenytempó, ráadásul Szocsiban és Szingapúrban még a csapattársak között is nagy volt a feszültség. A Ferrariknak közel nem olyan stabil a versenytempója, mint a Mercedeseknek. Hiába szerepelnek jól szombatonként, ha a Mercedesek akkor gyorsabbak náluk, amikor igazán számít.

    „Azonban senki sem mondhatja azt, hogy Vettel nem ugyanúgy versenyez, mint régebben. Jelen pillanatban olyan gyors, mint amilyen a korábbi években is volt.”

    A német szakértő a négyszeres világbajnok lehetséges visszavonulásáról is kifejtette a véleményét. „A találgatást nem Vettel kezdte el,” – véli Danner. „Ezt a sajtó kezdte el, miután Vettel rendszeresen alulmaradt Leclercel szemben. Azonban a nyári szünet utáni versenyeken nyújtott teljesítményével megmutatta, hogy még mindig ég benne a tűz.”

  • Marko szerint Vettelnek lépnie kell a Ferraritól

    Marko szerint Vettelnek lépnie kell a Ferraritól

    Dr. Helmut Marko szerint egykori protezsáltjának, Sebastian Vettelnek, ott kellene hagynia a Ferrarit, az oroszországi fiaskó után.

    Szocsiban, vasárnap a német volt a leggyorsabb versenyző a futam első felében, ám zavartalanul nem mehetett az élen ugyanis csapata, a futam előtt kötött egy megegyezést pilótáival, és ennek keretein belül az első helyet át kellett volna adnia Charles Leclerc-nek. Hosszas vitatkozás után végül a Ferrari a bokszkiállások alatt elintézte a pozíció cserét, ám a négyszeres bajnok az MGU-K meghibásodása miatt végül kiállni kényszerült.

    Az csapatutasítás, annak megszegése, és az egész dráma, ami az ügy körül kialakult, sokakat a híres Multi21-es esetre emlékeztetett, ám a német szerint a két ügynek semmi köze egymáshoz. Vettel hiába esett ki a futamon, a nézők a nap versenyzőjének választották, amin még ő is meglepődött, ám nem csak a szurkolókat nyerte meg magának a heppenheim-i, hanem a szakértők nagy részét is. Jacques Villeneuve és Davide Valsecchi a Scuderiát hibáztatva a négyszeres bajnok mellé állt, a helyszínen tartózkodó Jenson Button sem értette, mire volt jó ez az egész mizéria.

    Christian Danner a német RTL munkatársa,sem tudott elmenni szó nélkül az eset mellett, ő a következőket mondta a látottak alapján:

    ,,Nem volt arra szükség, hogy a Ferrari így beavatkozzon. Csak a saját versenyzőidnek ártasz, ha ilyen utasításokkal traktálod őket.”

    Helmut Marko is fel volt háborodva az eset láttán, és a tőle megszokott stílusban kommentálta is az eseményeket:

    ,,A Ferrarinak van a leggyorsabb autója és végül sikerült elérniük azt, hogy nem nyerték meg a futamot vele. Sőt, nemcsak a legjobb konstrukció, de a leggyorsabb pilóta is náluk volt, de ők feláldozták inkább Sebastiant. Most már világosan látszik, hogy nincs többé maradása a Scuderiánál.”

    Toto Wolff, ugyan örült a váratlan kettős győzelemnek és megígérte fejlesztenek még 2019-es autón a versenyképesség érdekében, ám a történtek ellenére együtt érez a vörösökkel, ugyanis tudja, milyen érzés két erős pilótát menedzselni.

    ,,Ez az eset ismét megmutatta, nehéz két olyan versenyzőt terelgetni, akik a győzelemre hajtanak. Nem könnyű ez, a csapat volt már ilyen helyzetben, és még mindig előfordulnak ehhez hasonló esetek. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a versenyzőknek mi a szerepe a csapatban és ezért tiszteletben kell tartani a győzelem iránti vágyukat.”