Címke: Christian Danner

  • Danner: Schumacher nem vonzó az F1-es csapatoknak

    Danner: Schumacher nem vonzó az F1-es csapatoknak

    A Forma-1 egy korábbi korában Mick Schumacher már rég „eltűnt” volna.

    Ez a véleménye a korábbi Forma-1-es pilótának, Christian Danner-nek, aki szerint egykori csapatfőnöke az Arrowsnál, Jackie Oliver „egyből kirúgta volna” őt a 80-as években a sorozatos balesetek és a teljesítmény hiánya miatt. Ezért egyetért Günther Steinerrel, miután a Haas csapatfőnökét Mick nagybátyja, Ralf Schumacher kritizálta, amiért kibeszélte a 23 éves versenyző küzdelmeit. Danner a Sport1-nek beszélt erről, ráadásul egykori, 1986-os csapattársának, Marc Surernek:

    „Ennek már épp ideje volt. A csapatfőnöknek megengedhető, hogy azt mondja, hogy „most már fejezd be az ütközéseket”. Mert folyamatosan ez történik. A mi időnkben, ez így ment.”

    A svájci ex-versenyző Surer ugyanakkor legalább némi szimpátiával bír az ifjú Schumacher irányába:

    „Az is igaz, hogy Micket elbizonytalanították a balesetek. Ezt követően a csapat azt mondja neki, hogy már nem törhet össze semmit. Bakuban azonban csak akkor tudsz gyorsan vezetni, ha szabad gyorsulnod. Őt ez elbizonytalanította.”

    Surer, meg is jegyezve, hogy Schumacher szombaton az utolsó helyre kvalifikálta magát, de ő látja Steiner oldalát is:

    „Günther Steiner őszinte, így amikor mond valamit, az néha visszahull rá. A mai médiával pedig ez százféle formában visszaüt. Ugyanakkor én szeretem Günthert, mert őszinte. Amikor állít valamit, akkor azt komolyan is gondolja.”

    Danner mindeközben elismeri, amennyiben Schumacher nem tud gyorsan felpörögni, akkor veszélybe kerül a Forma-1-es karrierje:

    „Mick jó pilóta, de ha rendszeresen összetöröd az autódat és egy másodperccel lassabb vagy, mint a csapattársad, akkor nem vagy túl vonzó a csapatoknak. Azt hiszem, most minden oldalnak le kell nyugodnia, beleértve azokat is Mick oldalán, akik nyilvánosan folyamatosan kritizálják a Haast és Steinert.”

  • Danner: Schumacher, ezt így nem csinálhatja tovább

    Danner: Schumacher, ezt így nem csinálhatja tovább

    Mick Schumacher Haas versenyülése bizonytalanná vált, miután a fiatal német a szezon eddigi legnagyobb balesetét szenvedte el Monacóban. A még mindig pont nélkül álló és az egyre frusztráltabb csapatfőnöke, Günther Steiner nyomása alatt álló Schumacher elismerte, hogy a 2022-es autóját kettészakító nagy sebességű baleset oka az volt, hogy 10 centiméterrel szélesebben futott a kelleténél:

    „Az autók némileg szélesebbek, mint tavaly, ezt egy kicsit rosszul ítéltem meg.”

    A korábbi versenyző, Christian Danner szerint ugyanakkor az F1-es legenda, Michael Schumacher 23 éves fiának most már be kell ismernie, hogy problémája van, mivel a paddockban egyesek a sportág „balesetes srácaként” kezdik emlegetni. Így nyilatkozott a Sport1-nek:

    „A sebesség tekintetében tudja tartani a lépést, de a dolgok nem mehetnek így tovább a baleseteivel. Milliós károkat okoz, és egy olyan csapat, mint a Haas, okosabban is elkölthetné ezt a pénzt.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna Schumachernek, Danner így felelt:

    „Neki magának kell megtalálnia a megoldást – semmilyen tanács nem segítene rajta. De be kell fejeznie egy versenyt incidens nélkül. Günther majd beolvas neki, és elbeszélget vele.”

    Egy másik korábbi F1 pilóta, a GPDA jelenlegi elnöke, Alex Wurz azt mondta a Schumacherrel történt balesetről:

    „Az az autó, ami azon a horgon lógott, már csak demózni lesz jó.”

    Steiner csapatfőnök tömören fogalmazott Schumacher vasárnapi ijesztő balesetével kapcsolatban, kitartva amellett, hogy:

    „Nyilvánvalóan láttuk, mi történt. Nem igazán tölt el elégedettséggel, hogy megint egy nagy baleset történt. Meg kell néznünk, miképp lépünk innen tovább.”

    Schumachert, aki a Haasnál van a csapat Ferrarival kötött technikai megállapodásának értelmében, összefüggésbe hozták azzal, hogy 2023-ra az Alfa Romeóhoz vagy akár az Aston Martinhoz igazolhat. Mások már azon tűnődnek, hogy a fiatal német az idei év után egyáltalán a Forma-1-ben maradhat-e. Az érintett a vasárnapi nagy baleset után, amely fizikailag sértetlenül hagyta, így zárt a német Skynak:

    „A szezon továbbra is hosszú, nagyon gyorsan fordulhat a kocka. Már korábban is megmutattam, hogy mire vagyok képes, és biztos vagyok benne, hogy megmutatom idén is.”

  • Magnussen megmutatja Schumachernek, hogy milyen magasan van a léc

    Magnussen megmutatja Schumachernek, hogy milyen magasan van a léc

    A Kevin Magnussen okozta megfelelési kényszer nyomása váltotta ki Mick Schumacher nagy sebességű balesetét és kórházba kerülését a Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérő edzésén.

    A 23 éves pilóta elismerte, hogy egyszerűen hibázott, ami végül a helyébe került a Jeddah-ban a rajtrácson, alig egy héttel azután, hogy a 2022-es szezonnyitón az utolsó pillanatban érkezett csapattársa, Magnussen megalázta. Colin Kolles, egykori F1-es csapatfőnök, a Sport1-en beszélt erről:

    „Nagyon keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy Magnussen szintjére lépjen. Kevin két év Forma-1-es versenyzés nélkül töltött év után jött vissza, és egyből jobb volt. És ő sem lesz rosszabb, csak egyre jobb lesz.”

    Az egykori F1 versenyző, Christian Danner is egyetért, és elismerte, hogy szerinte Schumacher balesete a felgyülemlett nyomás eredménye volt:

    „Kevin Magnussen személyében most olyan csapattársa lett, aki tényleg megmutatja neki, hogy hol van a léc. Az a remek, hogy elfogadja ezt a kihívást.”

    Danner ugyanakkor elismeri, hogy egy kórházi kezeléssel járó nagy baleset hihetetlenül nagy visszaesés egy fiatal pilótának:

    „Így most még érdekesebb lesz látni, hogy Mick hogyan áll a kihíváshoz, miképp győzi le csapattársát. Lassan kell felküzdenie magát, mert Magnussen annyira jó munkát végez.”

    Mick nagybátyja, Ralf Schumacher, akinek testvére, Michael a Haas pilótájának édesapja, egyetért azzal, hogy a srácnak meg kell tanulnia Magnussentől azt, hogyan kell még tovább feszegetni a határokat. A német Skynak beszélt erről:

    „Az biztos, hogy Magnussen más kihívás, mint Mazepin. Azonban ő még csak a második évét tölti a Forma-1-ben, így még nagyon sokat tanul.”

    Ralf ugyanakkor nem ért egyet Dannerrel abban, hogy a balesete Jeddah-ban jelentős visszaesést jelentene unokaöccsének:

    „Igen, nagyon drámainak tűnt, de minden pilóta nagyon gyorsan maga mögött hagyja az ilyen baleseteket. Az is egyértelmű, hogy annyira kisportolt, hogy nem ártott nagyon neki. Inkább sérült a büszkesége, mert gyors körön volt, és hibázott.”

    A probléma persze az, hogy a vasárnapi verseny kihagyásával Schumacher most egy teljes nagydíjnyi távolságra került Magnussen és az F1-es mezőny többi tagjához képest. Ralf ezért így zárt:

    „Ez egy nagyon erős és bosszantó következményekkel járó hiba volt, de a legfontosabb persze az, hogy nem történt vele semmi baj.”

  • Schumacher több élcsapatnál is érdeklődik

    Schumacher több élcsapatnál is érdeklődik

    Mick Schumacher szerződése az év végén jár le a Haas-szal, és a Ferrari juniorjaként van jelen az F1-ben. Következő lépését azonban nem biztos, hogy velük képzeli el.

    A Ferrarinál egy elég stabil a pilótapáros, hiszen Charles Leclerc 2024 végéig írt alá, és – ha minden igaz – Carlos Sainz új szerződése is két évre szólna.

    „Persze, fontos, hogy minden élcsapattal beszéljek. Először is, minden a teljesítményemen múlik, a többi azután jön.” emelte ki Schumacher.

    Csapatfőnöke, Günther Steiner szerint már el is kezdte ledolgozni a kezdeti lemaradását Magnussennel szemben.

    „Kis időbe fog telni. Kevin gyors, de az autó is az. Jó az egyensúly, és nem csinál fura dolgokat. Kevin nagyon nyitott Mickkel, és nem problémázik azon, hogy segítenie kell neki.”

    Mick Schumacher, Haas, F1, Forma-1, racingline.hu
    Fotó: Steven Tee/LAT Images/Haas F1 Team

    Schumacher szerint szükség is lesz az előrelépésre, hiszen csak kevéssel vannak az Alpine, az Alfa Romeo és az AlphaTauri előtt. Steiner eközben a konstruktőri harmadik helyet sem tartja elképzelhetetlennek.

    A korábbi versenyző, Christian Danner a csapat új dinamikájában Schumacher fejlődési lehetőségét látja.

    „Magnussen érkezése nagy szerencse Micknek. Már nem védi őt az újoncok kifogása. Meg kell mutatnia, hogy egyedül is képes megvédeni magát.” – fejtette ki a Bildnek.

    „Mazepin mellett nem ez volt a helyzet, minden versenyző legyőzte volna. Magnussen azonban más kaliber. Most fel kell küzdenie magát az élmezőnyig, és az javítja az esélyeit 2023-ra. Ez az utolsó év a kontraktusában, és meg kell mutatnia magát. Bahrein óta az új szerződéért küzd, Magnussen pedig segít neki ebben.”

    Schumacher így nyilatkozott az új csapattársával való viszonyáról:

    „Ő csak engedi, hogy az autó dolgozzon alatta, ebből sokat tanulhatok. Csapattársként nagyon nyitott. Vezetett már hosszútávú versenyeken is, ahol több pilótával osztozott az autón. Tudja, hogy közösen gyorsabbak leszünk.”

    „Tavaly nagyon sok verziót kipróbáltunk, és már tudjuk, milyen irányban szeretnénk fejleszteni. Tényleg, rengeteget kísérleteztünk. A legnagyobb előrelépést azonban a motor terén értük el, az autóban is érezni.”

    Mick Schumacher, Haas, F1, Forma-1, racingline.hu
    Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Haas F1 Team
  • Hamilton az Abu Dhabi jelentésről: Nem számítottam bocsánatkérésre

    Hamilton az Abu Dhabi jelentésről: Nem számítottam bocsánatkérésre

    Lewis Hamilton nem számított arra, hogy bocsánatot kér tőle az FIA a vizsgálat eredményének publikálása után.

    A 2021-es szezonzáró és azt felölelő események lassan lecsengenek. A Szövetség nyilvánosságra hozta a vizsgálat eredményét, amiben emberi mulasztást és a jóhiszeműség jegyében elkövetett hibát állapítottak meg.

    Ugyanakkor az egyik főszereplő még nem olvasta el a jelentést:

    „Őszintén szólva nem néztem bele, de lehet, hogy majd áttekintem. Nem számítottam bocsánatkérés, nem erre koncentrálok. Ez van, de legalább elismerik, hogy emberi mulasztás történt, ami már egy pozitív előrelépés. Sajnos nem tudjuk visszaforgatni az időt és megváltoztatni a múltat.” – nyilatkozta Hamilton.

    Michael Masit a hivatalos magyarázta szerint azért mentették fel pozíciója alól, mert egy ember kezében túl nagy stresszt okoz a feladatkör. Ugyanakkor Christian Danner nem ért egyet az új metódussal:

    „Niels Wittich és Eduardo Freitas szerepe egy nagyon bonyolult konstrukciót vetít elő. Nem volt fogalmuk arról, hogy milyen személyiségek vannak a Forma-1-ben. Egészen más egy DTM vagy egy GT3-as pilótát behívni az irodába, mint Verstappent, Hamiltont és a főnökeiket. A másik gond ezzel az egésszel az, hogy joggal mondhatja majd az egyik versenyigazgató: ‘a múlt héten nem én voltam, úgy döntöttek, ahogy döntöttek. Most viszont rajtam a sor, és én máshogy látom az egészet.’ Nem hinném, hogy ez a megfelelő megoldás.”

     

  • Szafnauer az Aston Martinról: Két pápa nem lehet egyszerre

    Szafnauer az Aston Martinról: Két pápa nem lehet egyszerre

    Otmar Szafnauer kifejtette miért hagyta el az Aston Martint.

    Az 57 éves vezető még a force indiás korszak alatt csatlakozott az alakulathoz. Végig kísérte az istállót akkor is, mikor Racing Point néven folytatták tovább kalandjaikat, ám amióta Aston Martinként szerepelnek, minden megváltozott.

    Tavaly váltott ismét nevet a kanadai-brit istálló, ám az amerikai vezető nem akart már a fedélzeten maradni. Bahreinben elmondta miért döntött a távozás mellett:

    „Olyan nincs, hogy két pápa van. Az Aston Martinnál viszont ez a helyzet állt fenn. Vijay (Mallya) korábban évente négy napot töltött összesen a gyárban. A munkát teljesen ránk bízta.” – nyilatkozta Szafnauer a német Sport1.de-nek.

    Az Alpine új csapatvezetője Lawrence Stroll metódusaival már nem tudott azonosulni, viszont a gyárban dolgozókat továbbra is méltatta:

    „Az ott töltött 12 évem alatt megdupláztam a csapat méretét. Mindannyian hiányozni fognak.”

    Christian Danner szerint igaza lehet a távozó amerikai csapatfőnöknek. A német úgy véli, honfitársa idén sem fog győzelmeket aratni az alakulattal, hiába reménykednek ebben sokan.

    „A csapat még gyerekcipőben jár. Nem vagyok abban sem biztos, hogy a megfelelő irányba haladnak és jó helyre fektetnek be.”

    Gerhard Berger szerint sem lesz a csapatnak világmegváltó autója 2022-ben:

    „A sikerük azon múlhat majd, hogy tudják-e megfelelően módosítani az autót. Csakis így érhet el Sebastian (Vettel) jó eredményeket. Akkor már mindegy lesz mit gondol az ökonómiáról és fenntarthatóságról.”

  • Hockenheim jönne az Orosz Nagydíj helyére

    Hockenheim jönne az Orosz Nagydíj helyére

    Hockenheim felajánlotta magukat a megszüntetett Orosz Nagydíj lehetséges helyettesítésének a helyszínéül. A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali többször is csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Németország az autóipar és a komoly Forma-1-es múltja ellenére jelenleg nem áldoz pénzt egy futamra.

    Christian Danner korábbi F1 versenyző, az AvD német autóklub nagykövete azonban azt állítja, hogy a Hockenheimring tárgyalásokat kezdeményezett az F1-gyel, árulta el a Sport1-nek:

    „Megtörtént azon kezdeményezés, hogy a nagydíj Oroszország helyett újra Németországban lehessen.”

    Elismerte ugyanakkor, hogy a probléma „pénzügyi” természetű, ezért így folytatta:

    „Imola hatalmas kedvezményt kapott és hároméves szerződést. Most Németországban is ezt szeretnénk elérni.”

    Ami Nürburgringet illeti, a hírek szerint most az Oroszország elleni szankciók érinthetik – mivel a pálya 99 százalékban az NR Holding tulajdonában van, amely Viktor Kharitonin orosz gyógyszeripari milliárdoshoz kötődik. Ettől függetlenül Sebastian Vettel német F1-es pilóta az Auto Bildnek azt mondta, hogy szívesen versenyezne újra a Nürburgringen:

    „Nem leszek itt örökké, és talán ez az utolsó lehetőségem.”

    Német kollégája, Mick Schumacher pedig még ezt tette hozzá:

    „A Forma-1 Németországhoz tartozik, tehát jó lenne. Én a Nürburgringet részesíteném előnyben, adott esetben.”

    A Szocsiból kieső Orosz Nagydíj helyére Isztambul vagy Katar a favorit jelenleg.

  • Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Bernie Ecclestone megkérdőjelezte, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton valóban megérdemli-e a lovagi címet. Szerdán, alig néhány nappal azután, hogy Abu Dhabiban csak kis híján maradt le a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címről, a Mercedes pilótáját Károly herceg hivatalosan is lovaggá ütötte a Windsori kastélyban tartott hagyományos kardos ceremónia keretében. A 91 éves Ecclestone, az F1 korábbi ura az n-tv német csatornának nyilatkozott:

    „Csak olyan embereket szabadna lovaggá ütni, akik valóban tettek valamit az országért. Nem hiszem, hogy sokakat, akiket most lovaggá ütnek, valóban megérdemelnék. Mindannyian sok pénzt keresnek, és adományoznak valamennyit jótékonysági célokra, de nem tettek semmi rendkívülit az országért.”

    Ecclestone Hamilton Mercedes-főnökére, Toto Wolffra is kiakadt a viselkedése miattt, miután a Red Bull-os Max Verstappen Abu Dhabiban megnyerte a világbajnokságot. Így folytatta a brit:

    „Nyilvánvalóan a csapat többi tagja is dühös volt, de ő volt az egyetlen, aki ezt kimutatta. Ha a Mercedes nem is nyerte volna meg a bajnokságot, legalább színészkedésért Oscar-díjat kellene kapnia.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull részéről is élesen bírálta a Mercedes fenyegetését, hogy megfellebbezi Verstappen bajnoki címét. Szerinte a nagy Niki Lauda, Wolff segítője a Mercedesnél volt az, aki kitalálta a szlogent a Forma-1 új hozzáállására, hogy a versenyek alatt döntéseket hozzanak. Így fogalmazott Marko:

    „Engedjétek versenyezni őket, mondta mindig Niki. Túl korán halt meg sajnos. A sportról alkotott felfogásunk alapján mi pedig soha nem tennénk ilyet.”

    A Mercedes azonban a csütörtöki határidő előtt ejtette a fellebbezést, de a korábbi F1 versenyző, Christian Danner szerint a reputációs kár már megtörtént:

    „Először is, nem lettek világbajnokok (egyéniben). Most pedig úgy néznek ki, mint a rossz vesztesek.”

  • Danner szerint Verstappen magasról tesz a fair play-re

    Danner szerint Verstappen magasról tesz a fair play-re

    Az ex-F1-es pilóta, aki ma szakértőként ténykedik, Christian Danner csalódottságának adott hangot Max Verstappen kapcsán, aki szerinte piszkos módon játszik.

    Az első Szaúd-arábiai Nagydíj több vitatott pillanatot is hozott Verstappen és Lewis Hamilton között, amiért Verstappen összesen 15 másodperces időbüntetést kapott.

    Ebből 10 másodpercet azért kapott, mert Verstappen a Red Bull utasítására lelassított, hogy Hamiltont az élre engedje, Hamilton azonban nem előzte, meg, hanem a lelassítás eredményeként kissé nekiment a hollandnak.

    A bírák Verstappent ítélték hibásnak, mert ő fékezett, így okozva ütközést. Ez a jelenet pedig feldühítette Dannert.

    „Amit igazán nem tudok elfogadni, az az, hogy Verstappen tényleg féktesztet csinált. Tehát fékezett, nem csak valahogy félreállt és átadta a helyet, hanem tényleg fékezett, hogy elrontsa a helyzetet” – mondta a Motorsport-Magazin.comnak.

    „Kizárt dolog, hogy fékezzen, nem! És mit mondott az FIA jelentése? 2,7 G-vel lassított, és ekkora féknyomással: 69 bar! Tényleg rá kell lépni a pedálra, hogy az 69 bar legyen! Ezt nem féktesztnek nevezni, egy kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy ‘Most semmibe vesszük a nézőt’.”

    A Red Bull úgy vélte, hogy Hamilton inkább Verstappen mögött próbált maradni, mintsem megelőzni, hogy ő nyithassa majd a DRS-t, mivel közeledett az érzékelési pont. Ezt később Hamilton is elismerte, Danner szerint pedig mindezzel a bírák is tisztában voltak.

    „A stewardok manapság már nem olyan hülyék, nem csak néhány ember, akik zakóban járkálnak és pezsgőt isznak” – mondta Danner.

    „Nem kerülte el a figyelmüket, hogy egyik versenyző sem akarta, hogy a DRS mérőpont ellenük dolgozzon.”

    „Sikerült úgy kijönniük belőle, hogy sikerült mindkettőjüknek befejezni a futamot, de már egyértelmű a tendencia: Nem Hamilton a trükkös boxzsonglőr.”

    Christian Horner, a Red Bull főnöke azonban kijelentette, hogy szerinte Hamilton is tud „nagyon ravasz” lenni a pályán, és azzal érvelt, hogy ezért nem lehet mindig Verstappenre mutogatni.

    Danner azonban ebben nem olyan biztos

    „Verstappen az, aki már nagyon mélyen belenyúl a trükkös zsákba, ahogyan azt már többször is bebizonyították, sőt, olyan területre is elér, ami már nem tűnik olyan szépnek” – folytatta.

    Verstappen és Hamilton most a végső bajnoki döntőre készül Abu Dhabiban, ahová holtversenyben, 369,5 ponttal érkeznek.

    Danner azt a forgatókönyvet is el tudja képzelni, hogy összeütköznek és kiesnek (amivel a holland lenne a bajnok), mivel meglátása szerint Verstappen szerinte teljesen figyelmen kívül hagyta a „tisztességes versenyt”.

    „Most mindenki azt mondja, hogy tisztességes versenynek kell lennie” – mondta Danner.

    „De Verstappen magasról tesz erre – és ha kell, akkor a trükkös fiókba, a legalsó zsákjába nyúl.”

    Hogy bármiféle szándékosságokat kizárjanak, az FIA azt is belengette, hogy szabálytalanság esetén akár pontlevonást is kaphatnak a versenyzők.

  • Danner: Vettel hülye volt, hogy száraz gumikra váltott

    Danner: Vettel hülye volt, hogy száraz gumikra váltott

    Az ex-F1-es Christian Danner egyáltalán nem értette, hogy vajon mi járhatott Sebastian Vettel fejében, amikor a Török Nagydíj során megpróbált száraz pályás gumikra váltani úgy, hogy a pálya még valamilyen szinten vizes volt.

    Köd és eső fogadta a Forma-1 mezőnyét az Isztambul Parkban a vasárnapi verseny során. Mindez azt jelentette, hogy a mezőnynek átmeneti eső gumikon kellett megkezdenie az 58 körös futamot. A változó körülmények és a köd miatt nagyon lassan száradt a pálya, azonban az Aston Martint erősítő négyszeres világbajnoka a 38. körben vette a bátorságot és kiállt közepes keverékű gumikért.

    Azonban a német kockáztatása nem jött be, ugyanis alig tudta a pályán tartani az autóját és már egy kör után visszajött a bokszba friss interekért. Vettel emiatt végül csak a 18. helyen látta meg a kockászászlót és Danner még most sem tudja, hogy ki járhatott akkor az Aston Martin pilótájának a fejében.

    „Ostoba ötlet volt száraz pályás gumikra váltania” – nyilatkozta a német RTL egykori szakkommentátora a német SPORT1 egyik magazinműsorában. „A körülmények nem javultak annyit, hogy erre opcióként lehessen tekinteni, azonban ő ezt mégis megtette, amit nem teljesen értettem.”

    Vettel saját elmondása szerint már „szenvedett az átmeneti esőgumikon” és azt hitte, hogy „a száraz pályás gumik működhetnek, de végül „esélye sem volt felmelegítenie őket”, ami miatt tapadása sem volt egyáltalán.

    Danner Vettel baklövése mellett Mick Schumacher hétvégéjét is értékelte. A német fiatal parádézott Törökországban, ugyanis az időmérőn edzésen kapóra jöttek számára a változó körülmények és bejutott a Q2-be, ahol végül a 14. rajthelyet szerezte meg magának. Ugyan a versenyen Fernando Alonsóval ütközött és csak a 19. lett, az ex-F1-es német szerint ez a jó eredmény „egy nagy magabiztosság löketet adhat neki a szezon hátralevő futamaira.”