Címke: Chevrolet

  • Nagy bajban van a Corvette Racing, nem jó a tempó

    Tommy Milner szerint a Corvette Racing „nincs elragadtatva” az új, átalakított Chevrolet Corvette C8.R GT3 tempójától.

    A két módosított Chevrolet Corvette C8.R GTD a nyolcadik és kilencedik helyen végzett a 13 autóból álló osztályban a Rolex 24 at Daytona vasárnapi kvalifikációs futamán.

    Aannak ellenére, hogy a hétvége folyamán a Balance of Performance módosításával próbálták közelebb hozni őket a mezőny elejéhez, a távolság egyre csak nőtt.

    Egyik Corvette sem bizonyult tényezőnek a 100 perces versenyen, az autók leggyorsabb köre, Marco Sorensen 1:47.430-as ideje több mint 1 másodperccel volt lassabb az osztály élmezőnyénél.

    A Pratt & Miller által irányított csapat közleménye szerint az eredmények „kemény küzdelmet” jósolnak a tavalyi GT Le Mans osztály bajnokai számára, akik a GTD Pro kategóriában a GTE-specifikus Corvette módosított változatával indulnak idén.

    A változtatások között szerepel a többletsúly, a kisebb teljesítmény, a nagyobb légellenállás és a Michelin sablon abroncsok, amelyekkel a csapat még mindig nem tud megbarátkozni.

    Nyilvánvalóan nem vagyunk elragadtatva a tempónktól” – mondta Milner a SportsCar365-nek.

    Még mindig sokat kell tanulnunk a gumikról, és az ehhez hasonló dolgokkal kapcsolatban – a tapasztalatok segíteni fognak nekünk a versenyen.”

    A terv természetesen az volt, hogy minél többet tanuljunk. Az én szemszögemből nézve, fontos, hogy megtapasztaljam milyen a GT3-as versenyzés… ez hatalmas része a GTD kategória 24 órásának, hiszen 35 autó versenyzik nagyon hasonló tempóban.

    Az örökifjú Milner a nem túlságosan reménykeltő tempó ellenére is megpróbálta keresni a pozitívumokat.

    Nem volt rossz nap. Az autó egyben van, és nem kerültünk bajba. Rengeteg versenyadat áll a mérnökök rendelkezésére, hogy átnézzék, és a lehető leggyorsabbá tegyék a Corvette-jeinket” – jelentett ki Milner.

    #4: Corvette Racing, Corvette C8.R GTD, GTD PRO: Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen
    #4: Corvette Racing, Corvette C8.R GTD, GTD PRO: Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Corvette mantra: Tanulni, tanulni, tanulni

    Antonio Garcia elmondta, hogy a csapat a vasárnapi 100 perces versenyt a Michelin gumik tesztjeként fogta fel.

    Rengeteg különböző dolog van a gumiszabályokkal kapcsolatban – például a guminyomás regulázása – és erről sokat tanultunk. Ez volt az első tapasztalatunk ezzel kapcsolatban” – magyarázta Garcia.

    Vezettem és tanultam, hogyan lehet maximalizálni az abroncsok teljesítményét. Még ha nem is voltunk gyorsak, sok tapasztalatot szereztünk, például a kettős etapokról. Szinte az összes GTD csapat régebb óta használja ezeket a gumikat, mint mi, szóval van mit behoznunk.

    Meglátjuk, hogy néhány nap múlva erősebben tudunk-e visszatérni, és ott tudunk-e majd lenni, ahol lennünk kell.

    A BMW és a Ferrari GT3-as autókon szintén BoP változásokat eszközöltek a gyenge teljesítményük miatt, azonban ez rajtuk sem segített.

    A Team RLL által vezetett BMW M4 GT3-asok párosa a 12. és a 13. helyen végzett az osztályban, míg a Risi Competizione Ferrari 488 GT3 Evo 2020-as Ferrari 488 GT3 a 11. helyen végzett.

    Az IMSA fenntartja magának a jogot további BoP-változtatásokra, bár egyelőre nem világos, hogy a WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitója előtt a szankciós testület fog-e további módosításokat eszközölni.

  • A Dodge az új király, legyőzte a Mustangot

    A Dodge-nak 2021-ben sikerült több Challengert eladnia, mint a Fordnak Mustangot, ami azért is lenyűgöző, mert a jelenlegi Challenger alapdizájnja nem változott a modell 2008-as bemutatása óta.

    Az amerikai eladási adatok szerint a Dodge 2021-ben 54 314 Challengert adott el, ami körülbelül 3%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

    Ehhez képest a Ford 52 414 Mustangot adott el a tavalyi évben, ami 14,2%-kal maradt el a 2020-as összértéktől, és tulajdonképpen a legalacsonyabb éves összérték a márka történetében – írja cikkében a Motor Authority.

    A Chevrolet Camaro folytatta az elmúlt néhány évben tapasztalt csökkenő tendenciát: a 2021-es eladási adatok lelombozóak, hiszen mindössze 21 893 darabot sikerült eladniuk, ami 26,5%-os csökkenést jelent az előző évhez képest.

    A visszaesés, valamint a Chevy vonakodása a nagyobb fejlesztések bevezetésétől, alátámasztja azokat a pletykákat, amelyek szerint a jelenlegi Camaro 2024 után elérkezik az út végére, és a típus vagy nyugdíjba vonul, vagy egy elektromos jármű alapja lesz.

    A Mustang hagyományosan mindig az első helyen állt az eladási versenyben, és még mindig vezet, ha a Mustang Mach-E elektromos crossover eladásait is figyelembe vesszük. A két autó együttes száma 79 554 darab.

    Fényesebb jövő a Dodge, a Ford és a Chevy számára?

    Az elmúlt év sok autógyártó számára furcsa volt az ellátási hiányok és egyéb, világjárvánnyal kapcsolatos zavarok miatt.

    A GM-et ez különösen keményen érintette, aminek következtében 90 év óta először veszítette el vezető helyét az amerikai eladásokban

    A jó hír az, hogy a legtöbb autógyártó a gazdasági feltételek és az ellátási problémák javulására vonatkozó várakozások alapján 2022-re magasabb eladásokat jósol.

  • WTF! Hatkerekű monstrum haladt előttünk!

    WTF! Hatkerekű monstrum haladt előttünk!

    A minap találkoztunk ezzel a vassal, egy viszonylag szűk utcában. Az amúgy sem kisméretű Chevrolet Silverado hátsó kerekei meg voltak duplázva, így az sem okozott neki gondot, hogy félig a töltésen haladva, jobbról kerülje meg az útakadályt, mivel a szemben érkezők miatt azt balról nem tudta kivitelezni.

    Kövessetek minket TikTokon is! 😉

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7029365918912318725?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

  • Perez Hornernél felejtette a pénztárcáját: „Legalább kevesebbet költöttem.”

    Perez Hornernél felejtette a pénztárcáját: „Legalább kevesebbet költöttem.”

    Sergio Perez remekül beilleszkedett a Red Bull Racing családjába. Annak ellenére, hogy nem volt tökéletes a csapatával az első két hétvégéje, megmutatta, hogy van benne potenciál. Max Verstappen új csapattársa most 11 olyan dolgot árult el magáról, amit eddig kevésbé lehetett tudni róla.

    Perez első saját autója egy Chevrolet volt, amely előtte a húgáé volt, azelőtt pedig a bátyjáé. Checo tulajdonlása után azonban nem öröklődött tovább:

    „Otthon felejtettem valamit, így rossz irányba hajtottam vele, és azt gondoltam, hogy ez sikerülni fog. A másik irányból azonban jött egy autó, és beleütköztem. Ez lett az autó vége.”

    Egy másik kínos pillanat akkor érte a mexikóit, amikor új csapatfőnöke, Christian Horner házában járt, amelyet nevetve emlegetett fel:

    „Volt egy találkozóm Christiannal, amely után közvetlenül visszarepültem Mexikóba. Pár nappal később hívott Christian azzal, hogy ott hagytam náluk a pénztárcámat, amit még mindig nem vettem észre, hogy hiányzik. Ez jó volt, mert egy ideig nem akartam találkozni vele, így addig sem költöttem a pénzt.”

    Perez Guadalajarából származik, és ott alapította meg 2012-ben a Checo Pérez Alapítványt. Az alapítvány célja, hogy az elesetteknek, különösen a gyerekeknek esélyt adjon a társadalomban. Erről így beszélt:

    „Ez azért jó, mert segíthetsz azoknak az embereknek odakint, akik kevésbé szerencsések, mint te magad. Jótékonysági alapítványként sokat tettünk az elmúlt években. Például három évvel ezelőtt volt egy súlyos földrengés, és arra koncentráltunk, hogy segítsünk. Házakat adtunk vissza azoknak, akik elvesztették azokat. Nagyon büszke vagyok az alapítvány által végzett munkára.”

  • Juan Pablo Montoya 2021-ben az Arrow McLarennel indul az Indy 500-on!

    Juan Pablo Montoya 2021-ben az Arrow McLarennel indul az Indy 500-on!

    A kétszeres Indianapolis 500 győztes, Juan Pablo Montoya csatlakozik az Arrow McLaren SP csapatához, hogy versenyezhessen a 105. alkalommal megrendezett legendás viadalhoz. Így nyilatkozott a kolumbiai pilóta:

    „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatom az Arrow McLaren SP-hez az Indianapolis 500-ra. Van némi remek közös eredményünk a McLarennel még a Forma-1-es korszakomból, de már várom, hogy még többet elérhessünk jövőre az Indy 500-on.”

    Montoya a harmadik Arrow McLaren SP Chevrolet versenyautót vezetheti majd a csapat állandó pilótái, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist mellett. 2017 óta ez lesz az első alkalom, hogy a 45 éves versenyző visszatér a legendás oválpályára, akkor a hatodik lett. Az Arrow McLaren SP társtulajdonosa, Sam Schmidt így fogalmazott:

    „Az Arrow McLaren SP elképesztően boldog, amiért egy olyan kaliberű versenyző, mint Juan csatlakozik a csapathoz a jövő évi Indy 500-ra. Tapasztalata motiválni fogja az alakulatunkat, köztük a fiatal tehetségeinket, Pato-t és Felixet. Ha csak arra gondolunk, hogy összesen ötször indult az Indy 500-on és kétszer nyert, az eléggé lenyűgöző.”

    Montoya az Indianapolis 500-at először újoncként 2000-ben nyerte meg, második alkalommal 15 évvel később diadalmaskodott. A McLaren Racing sem ismeretlen környezet számára, hiszen a Forma-1-ben 2005-ben és 2006-ban náluk versenyzett. A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown még ennyit hozzátett:

    „Örömmel tölt el, hogy Juan újra csatlakozik a McLaren családhoz, és visszatér az Indianapolis 500-ra az Arrow McLaren SP-vel. Ő egy pokolian versenyképes és rendkívül sokoldalú pilóta, komoly tapasztalatokkal a motorsportok csúcskategóriáiban, és igazán népszerű. Az, hogy jövőre ott lesz velünk az 500-on nagyszerű lesz a csapatnak és az IndyCar rajongóinak szerte a világon.”

    A kolumbiai versenykarrierje során olyan bajnokságok találhatóak, mint a CART vagy az IMSA, de nyert az IndyCarban is, a Forma-1-ben és a NASCAR-ban. Montoyát egy veterán mérnök, Craig Hampson szolgálja majd, és céljuk az, hogy harmadszor is elnyerje a kolumbiai a Borg-Warner kupát.

    A 105. Indianapolis 500 2021. május 30-án lesz, az Indianapolis Motor Speedwayen.

  • Roborace: Rajt után egyenesen a falnak ment az önvezető versenyautó

    Roborace: Rajt után egyenesen a falnak ment az önvezető versenyautó

    A vezetést segítő technológia ugyan sokat fejlődött, de még mindig távol állunk attól, hogy az autók közúton önmagukat vezethessék: erre remek példa a Roborace legújabb videója is. A Teslában ugyan már van autópilóta és a Chevrolet egyes típusaiban is van Super Cruise, ezek jelenleg a legfejlettebb vezetést segítő rendszerek, de nem is szabad mindenütt használni őket, és szükségeltetik még az ember figyelme. A független versenysorozat legutóbbi balesete pedig máris bemutatta, hogy van még bőven kihívás az önvezető technológiában.

    A Roborace egy egyedi versenyszéria, amely még mindig csak a tesztelési fázisban van, de de csütörtökön streamelték, ahogy az egyik autójuk nem jutott messzire, és a falnak ütközött. A svájci Acronis SIT Autonomous járműve épp megkezdte volna a körét, amikor hirtelen 90 fokot elfordult, és egyenesen a szalagkorlátnak ment, ahogy az az alábbi Twitter bejegyzésben is látható.

     

    Itt látható az eset egy másik szögből is:

    Persze, legyünk igazságosak, a Roborace nem is árul zsákbamacskát, ők is még Beta szezonnak hívják a jelenlegi fázist, miután tavaly egyáltalán bemutatkoztak, így iylen hibák is a tanulási fázis része. Az ötlet a sorozat mögött az, hogy a csapatoknak a saját privát, vezetést segítő szoftverükön kell dolgozniuk, miközben az autók teljesen megegyeznek. Jelenleg a Roborace a DevBot 2.0 nevű járgányt használja.

    Mindeközben a Waymo bejelentette, hogy vezető nélküli taxikat küldenek Phoenixbe, a GM Cruise nevű márkája pedig San Franciscoban kezdi meg a sofőr nélküli tesztüzemet, már idén. A Tesla is kiadott egy béta verziót a „Full Self-Driving” önvezető funkciót, egyes sofőröknek. A csütörtöki Roborace baleset ugyanakkor mindenkit emlékeztethet arra, hogy még mennyi fejlesztésre lesz szükség ahhoz, hogy teljesen önállóan járó járművekről beszélhessünk.

     

     

  • Alonso tudja, nehéz lesz nyerni az Indy500-on

    Alonso tudja, nehéz lesz nyerni az Indy500-on

    Fernando Alonso a hétvégi Indy500 előtt saját esélyeiről beszélt.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok egyértelműen nyerni ment a Brickyardra, hogy végre megszerezze a tripla koronát, ám a kvalifikáción megszerzett 26. helye nem azt mutatja, hogy akkora esélye lenne rá. Azonban hozzá kell tenni, hogy Alonso Chevrolet motorokat használt, ami egyértelműen alulmaradt az időmérőn a másik motorgyártóval, a Hondával szemben. Egész konkrétan csak egy Chevys jutott be a legjobb tízbe.

    „Azért jöttem, hogy megpróbáljam megnyerni a versenyt, ami igen nagy kihívás” – nyilatkozta az Arrow McLaren SP kötelékében versenyző spanyol. „Elmehettem volna Barcelonába a Renault-val, de inkább idejöttem, mint ahogy elmentem a Dakarra is. Tudom, milyen nehéz itt versenyképesnek lenni, ezt az időmérőn láthattuk is, de ez mit sem változtat a nézőpontomon a versenyre.”

    Alonso hozzátette, a szabadedzésen történt balesete is hatással lehetett a gyengébb teljesítményre.

    „Ez a rajthely talán érthető a balesetem fényében, hiszen újra kellett építeni az autó egyes alkatrészeit, illetve óvatosabban kellett dolgozni. Sok mindent kell tennem a versenyen, ezzel tisztában vagyok. Meg fogjuk próbálni, mert a szerencse még mindig ránk mosolyoghat” – zárta gondolatát.

  • Marco Andretti rajtolhat az élről az Indy500-on

    Marco Andretti rajtolhat az élről az Indy500-on

    Marco Andretti volt a leggyorsabb az Indy500 második kvalifikációs napján, ezzel ő szerezte meg a rajtelsőséget az ötszázmérföldes futamra. Ezzel Mario Andretti 1987-es poleja után újra egy Andretti vezetheti fel a mezőnyt a legendás oválverseny rajtjánál.

    Az időmérő első napján legjobb kilenc átlagsebességet elérő versenyző mérkőzött meg vasárnap a pole pozícióért, az úgynevezett Fast 9 keretein belül. Itt tudott győzni Andretti, aki mindössze 17 ezred mérföld/órával előzte meg a második Scott Dixont. A harmadik a 2017-es Indy500 győztes Takuma Sato lett. A Hondák sorát Rinus VeeKay szakította meg, a negyedik helyével ő volt a leggyorsabb Chevy-s, ráadásul az egyetlen is a legjobb kilencben.

    Az Ed Carpenter Racing pilótáját követte két újabb Andrettis, sorrendben Ryan Hunter-Reay és James Hinchcliffe. A hetedik a VeeKay melletti másik újonc, a spanyol Alex Palou lett. A Fast 9 két leglassabbja pedig Graham Rahal és Alexander Rossi lettek végül.

    Az már szombaton kiderült, hogy Fernando Alonso a 26. helyre kvalifikált az augusztus 23-án esedékes versenyre.

  • Tom Coronel Audi-pilóta lesz, mégis marad a márka a WTCR-ben!

    Tom Coronel Audi-pilóta lesz, mégis marad a márka a WTCR-ben!

    Coronel meghosszabította szerződését a Comtoyou Racinggel, és a tavalyi Cupra után idén egy Audi volánja mögé ül.

    A holland showman a WTCR harmadik évében is új márkával áll rajthoz, miután tavaly a Cupra, előtte pedig a Honda színeit képviselte (de arról is egy WTCC-s Chevrolet-ről nyergelt át).

    „Nekem az a fontos, hogy ugyanazzal a csapattal versenyezhetek évek óta. Én és a Comtoyou tavaly jó párost alkottunk, jól együtt tudtunk működni. Most Audira váltottunk, a csapatnak már van velük tapasztalata.” – összegezte a változásokat Coronel.

    Tom Coronel, Audi, racingline.hu
    Fotó: FIA WTCR

    Ezzel biztos, hogy bár az Audi kivonul a sorozatból, privát csapatokkal még szerepelnek autóik az idei mezőnyben. A 47 éves versenyző már vezethette is az autót, az új gumigyártó, a Goodyear közös gumitesztjén.

    „Az Audi sok mindenben hasonlít a Cuprára, amit tavaly vezettem. Az RS 3-as viszont lenyűgözött most a teszteken. Fogok még egy tesztet futni, az első verseny előtt, hogy jól be tudjuk állítani az autót.”

    Coronel idén 31-es számmal megy, ugyanis ez lesz a 31. szezonja a motorsportban.

    „Néhány emberrel leültem, hogy elemezzem a versenyzési történetemet. Ha figyelembe vesszük a korábbi bajnokságokat is, amik megelőzték a mostanit – például WTCC, előtte pedig ETCC – akkor 413 versenyt futottam. Ennyit senki sem ment egy sorozatban sem.”

    „Ha a többi túraautós versenyemet is számoljuk, akkor 484 ez a szám. Az idei 20 WTCR-rel át is lépem majd az 500-at. Ezt illően kell majd megünnepelni!”

  • Alonso és a McLaren újra összeáll az Indy 500-ra!

    Alonso és a McLaren újra összeáll az Indy 500-ra!

    Alonso harmadjára is rajthoz áll az Indy 500-on, mégpedig régi-új munkaadója, az Arrow McLaren SP színeiben.

    A spanyol világbajnok a csapat két fiatal tehetségét hivatott támogatni eddigi tapasztalatával a májusi eseményen. A mexikói Patricio O’Ward, aki Alonsóhoz hasonlóan nem tudta magát kvalifikálni a 2019-es futamra és az amerikai Oliver Askew, az Indy Lights tavalyi bajnoka lesznek a csapattársai.

    Alonso a 66-os számmal versenyez majd, és autóját a Ruoff Mortgage szponzorálja majd, így hasonló színekben mehet, mint Takuma Sato a 2017-es győzelmekor.

    „Versenyző vagyok, és az Indy 500 az egyik legnagyszerűbb verseny.” – kezdte. „Szeretem ahogyan a szurkolók különlegessé teszik nekünk az egészet számunkra, a pilóták számára, emiatt is tértem vissza. A legnagyobb tisztelettel állok a versenyhez, és a rajta indulókhoz, a maximumomat akarom nyújtani ellenük, ahogy mindig.”

    Bár úgy tűnt, az Andretti autósport színeiben indul majd, végül nem sikerült megegyeznie velük, így most korábbi munkaadójánál talált ülést.

    „Mérlegelnem kellett a lehetőségeimet , de az Arrow McLaren SP mindig a lista tetején volt. Szoros kapcsolatom van a McLarennel, sok mindenen mentünk keresztül, ez pedig kötődéshez és hűséghez vezetett.”

    „De ami ennél is fontosabb, meggyőzött az új projekt, és az erős csomag, amit Chevrolet-vel való együttműködés kínál. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy versenyképesek leszünk-e.”

    Sam Schmidt, a csapat alapítója a következőket nyilatkozta az új igazolásról:

    „Fernandóval tapasztalat és profizmus érkezik a csapathoz, ami a két fiatal pilótánk, Oliver és Pato hasznára lesz. Gyors autónk lesz, és biztosak vagyunk benne megvan a megvan atehetsége hozzá, hogy az elején haladjon, ne csak részt vegyen. A Chevy motor és a csapat tapasztalatával kiegészülve a mezőny egyik legerősebb trióját alkotják majd.”

    Alonso először az autót április 30-án, a nyílt teszten vezetheti majd.