Kyle Busch defektet kapott a második szakasz vége felé, és lelassult a pályán. Ross Chastain nem tudta kikerülni és a levegőbe repült.
Szerencsére mindenki jól van a vasárnapi NASCAR Cup Series All-Star versenyen a Texas Motor Speedwayen történt brutális baleset után.
A verseny 49. körében az 1. szakaszt megnyerő Kyle Busch jobb hátsó gumija lassú defektet kapott. Ennek következtében a 18-as rajtszámú autó lelassult a pályán. Ahogy Busch lassított, Ross Chastainnek nem volt hova mennie, és érintkezett riválisával.
Az ütközéstől Chastain a levegőbe repült, majd leérkezéskor kontrollálhatatlan autója Chase Eliottt 9-es Hendrick Chevrolet-jának csapódott.
Mindhárom versenyző kiesett az All-Star versenyről.
Mike Joy, a NASCAR on FOX műsorvezetője szerint Chastain 185 mérföld/órás (285 km/h) sebességgel száguldott, amikor belement Busch-ba, aki abban a pillanatban 125 mérföld/óra (201 km/h) körül száguldott.
Busch érezhetően frusztrált volt, miután az ütközés után nyilatkozott, tekintve, hogy a legfontosabb, negyedik szakaszt az első helyről kezdhette volna meg.
„Jobb hátsó defektet kaptam a 4-es kanyarban” – nyilatkozta Busch. „Sajnálatos a srácok számára. Mindenki a Joe Gibbs Racingnél nagyszerű munkát végzett, nagyon gyors versenyautónk volt, sőt nagyszerű versenyautónk.”
„Az összes kört vezettük addig a pontig. Nyilvánvalóan csalódott vagyok, hogy nem tudtuk befejezni a versenyt, és nem tudtunk versenyezni az egymillió dollárért.”
Mit látott Chastain?
„Úgy éreztem, hogy az 1-es autó vezetője rossz sávot választott” – viccelődött Chastain. „Láttam, hogy Kyle Busch-nak problémája volt, mintha defektet kapott volna. Balra rántottam a kormányt, pedig jobbra kellett volna. Nagy ütközés volt.”
Elliottnak is véget ért az éjszaka, és egy kicsit mérges magára, mivel úgy érezte, hogy elkerülhette volna a balesetet.
„Láttam, hogy a 18-assal gond van. Aztán láttam, hogy az 1-es nagyon keményen eltalálta, és egyszerűen nem hagytam neki elég helyet – tudtam, hogy egyenesen fog menni. Csak azt nem tudtam, hogy ilyen gyorsan meg fog érkezni” – magyarázta Elliott.
„Egyszerűen rosszul ítéltem meg a szituációt. Tényleg elkerülhető lett volna részemről, szimplán elszúrtam.„
A múlt hétvégi Kansas-ben rendezett versenyen megszámlálhatatlan hátsó defekt történt, és aggódnak emiatt a csapatok. A Goodyear hárít.
A crew chief-eknek a legtöbb fejtörést az okozza, hogy mi történhet a hétvégi All-Star versenyen a Texas Motor Speedwayen, ahol ugyanazzal a gumikombinációval mennek majd amivel Kansasben futottak.
A pontversenyt vezető Chase Elliott öt egymást követő top 10-es helyezésből álló sorozatának vége szakadt, amikor a hatodik helyen futott, miután a bal hátsó Goodyear gumija defektet kapott.
Ez volt a második futam sorozatban, hogy Elliott bal hátsó defekt miatt bukott el egy erős versenyt. Kansasben a 29. helyen végzett, három körrel lemaradva a győztes Kurt Busch mögött.
„Mindig ott van a fejünkben, hogy vajon most fogunk-e defektet kapni, vagy sem” – mondta Alan Gustafson csapatfőnök az NBC Sportsnak a csapat bal hátsó gumijával kapcsolatos problémákról.
„Darlingtonban is volt ilyen problémánk. Úgy érezzük, megtettük, amit kellett, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Nagyon biztonságosan álltunk hozzá a kansasi futamhoz.”
„Az összes lekerült guminkat megvizsgáltattuk és szétszedtük a Goodyearrel, és addig a pontig minden rendben volt. A véletlenszerűség mindenképpen nagyon aggasztó.”
Hendrick Motorsportsos csapattársának, William Byronnak szintén eldurrant a bal hátsó Goodyear gumija, miközben az élen haladt.
„Elég sok beállítási különbség volt kettőnk között, így éppen ezért nehéz messzemenő következtetéseket levonni” – mondta Gustafson Elliott és Byron esetéről.
Szintén nem érti a történteket James Small, Martin Truex Jr. csapatfőnöke.
A 19-es rajtszámú csapat versenye megváltozott, amikor Truex autóján a 165. körben, a 2. szakasz vége előtt szinténa bal hátsó defekt jelentkezett.
„Egy kör volt hátra a szakaszból, úgyhogy nagyon szerencsétlenek voltunk” – siránkozott Small. „Minden remekül alakult addig. Mi is nagyon konzervatívak voltunk. Sok dolog kombinációja lehet a dolog.”
„Nem vagyok gumimester, szóval nem tudom, hogy mi a megoldás” – jelentette ki Small a Goodyear gumiproblémákról. „Tudom, hogy valószínűleg azt fogja mondani majd, hogy túl agresszívak vagyunk (a guminyomást illetően).”
„Mi nem is gondoljuk, hogy agresszívek lennénk. Egész nap rendben voltunk, soha nem volt problémánk, remekül néztünk ki, aztán egyszer csak egy megtörtént a baj. Semmi árulkodó jel nem volt.”
„Nem tudom, hogy ez egy gyártási hiba-e. Nyilvánvalóan ezt is ki fogjuk vizsgálni a csapatok között.”
Chase Elliott defektje Kansas-ben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
A Goodyear hárít
Greg Stucker, a Goodyear versenyabroncsok értékesítéséért felelős igazgatója a vasárnapi futam alatt kijelentette, nem náluk van a hiba.
„Úgy gondoljuk, hogy mi megfelelő gumikat szállítunk a csapatoknak. Tekintettel arra, amit az abroncsok tervezéséről és az általunk használt anyagokról tudunk… a teherbíró képessége, a teljesítménye, a szükséges tapadás megvan, szóval úgy érezzük, hogy megfelel.”
„Meg kell néznünk, hogy mit csinálnak rosszul a csapatok, akik defektet kapnak.”
Nem mindenkinek voltak problémái. Kyle Busch a harmadik helyen végzett, és nem volt bal hátsó problémája.
„Megtanultuk a leckét Vegasban az edzésen, amikor ott összetörtük magunkat” – mondta Busch, aki bal hátsó defektje után ütközött. „Azóta nem mentünk ilyen agresszív beállítással.„
Bár a verseny csak az utolsó körökben vált izgalmassá, sok érdekes incidens jellemezte a NASCAR Cup Series kansasi futamát.
A pálya óriási kihívás elé állította a bal hátsó kerekeket, ennek megfelelően pedig a sárga zászlók nagy része defekt miatt került belengetésre.
Az első áldozat BJ McLeod volt, aki a 35. körben kényszerült feladni a versenyt. Az első szakasz vége felé egy sokkal előkelőbb helyen lévő versenyző is pórul járt, a 71. körben ugyanis az addig 4. helyen álló Daniel Suarez bal hátsója durrant el.
Hozzájuk csatlakozott még drámai módon két Hendrickes versenyző is, az addig élen álló William Byron és később Chase Elliott is.
A verseny legnagyobb hőse azonban a Petty GMS csapata lett, amely 10 percig szenvedett Erik Jones autójával, mire le tudták róla venni a kereket.
A verseny végén az élen Larson haladt, aki azonban ahogy fogytak a körök egyre nagyobb nyomás alá került a testvérét idő közben megelőző Kurt Busch által.
Az előzéssel végül 9 körrel a leintés előtt próbálkozott, a másfél körön keresztül tartó párharc pedig végül Larson falérintésével, és Busch előzésével zárult.
A korábbi bajnok innentől kezdve folyamatosan növelni tudta előnyét, és az idei 13. futamon megszerezte szezonbeli első, és pályafutása 34. győzelmét.
Chase Elliott-nak nincs jó hétvégéje. Először az eső miatt lemaradt az Xfinity versenyről, majd a Cup edzésen defekt miatt összetörte autóját.
A Darlington Raceway-en tartott edzések közül a B csoportba került Chase Elliott, amikor defektet kapott.
Azonban nem Elliott volt az első, aki szenvedett a bal hátsó kerék miatt, hiszen többek között az A csoportban gyakorló Kevin Harvick is bal hátsó defektet kapott.
Elliott a Darlington Raceway 3-as és 4-es kanyarja között kapott defektet, majd a felső falnak csapódott, és a szervízsávon pihent meg végül autója.
A Fox Sports elemzője, Larry McReynolds fel is tette a kérdést: „Mit csinálhatnak ezek a csapatok a bal hátsókkal? Vajon a guminyomással játszanak olyan szinten, hogy az okozza a defekteket?”
Elliott autóját természetesen a vasárnapi versenyre összerakják, de az időmérőn nem tudott részt venni.
A Darlington Raceway mindhárom NASCAR nemzeti sorozatnak otthont ad ezen a hétvégén ráadásul jönnek a retró festések.
A NASCAR Throwback hétvége pénteken a Camping World Truck Series futamával veszi kezdetét, mielőtt az Xfinity versenyzők szombat délután megmérkőznek. Vasárnap pedig a Cup Series kerül a középpontba.
Miután a múlt vasárnapi, Dover Motor Speedwayen rendezett futamon először nyert a szezonban, a 2020-as kupa bajnoka, Chase Elliott Darlingtonba azzal a szándékkal érkezik Darlingtonba, hogy újra győzni tudjon.
Bár az 1,366 mérföldes, tojás alakú pályán a Cup Seriesben még nem nyert, Elliott 2014-ben a NASCAR Xfinity Seriesben győzött a Darlington Raceway-en.
Ezen a hétvégén Elliott extra vezetési időhöz jut, mivel a JR Motorsports 88-as számú Chevrolet-jét fogja vezetni az Xfinity Series szombati futamán.
„Mindig nagyon várom a darlingtoni versenyt” – mondta Elliott. „Nagyon klassz, és úgy érzem, hogy itt igazán kijönnek a versenyzői képességek.”
„Valamilyen oknál fogva az elmúlt néhány évben eléggé küszködtem itt, úgyhogy alig várom, hogy szombaton gyakorolhassak az Xfinity futamon.”
„Remélhetőleg ez segíthet majd vasárnap. Úgy érzem, hogy van néhány dolog, amit Doverben tanultunk, és amit Darlingtonba is átvihetünk. Érdekes lesz az új autóval látni, hogy miképp alakulnak majd a dolgok.”
A throwback, retró hétvége hagyománya 2015-ben kezdődött a „fekete ruhás hölgy” becenevet viselő pályán, és idén is folytatódik.
A Trackhouse Racing például az 1998-as Japán kiruccanást idézi meg, ahol Dale Earnhardt és fia, Dale Jr. először versenyeztek egy mezőnyben.
Kyle Larson a ’80-as évek végének Casanovájára, Tim Richmondra emlékezik, míg Brad Keselowski Mark Martin legendás Viagrás autóját idézi majd meg.
Darlington Throwback Festések (a teljesség igénye nélkül)
Időjárás
Péntek: A nap folyamán elszórtan zivatarok alakulnak ki. Szombat: Részben felhős idő, 27 fokos csúcsérték, kis eséllyel zápor vagy zivatar. Vasárnap: Részben felhős, a legmagasabb hőmérséklet 22 fok közelében lesz
Menetrend (magyar idő szerint)
Május 6., péntek
21:00 – 21:30 – Camping World Truck Series edzés
21:30 – 22:30 – Camping World Truck Series kvalifikáció
23:00 – 23:30 – Xfinity edzés
23:30 – 00:30 – Xfinity kvalifikáció
Május 7., szombat
01:30 – Truck verseny (147 kör/200,1 mérföld)
16:30 – 17:05 – Cup edzés
17:05 – 18:30 – Cup kvalifikáció
19:30 – Xfinity futam (147 kör/200,1 mérföld)
Május 8., vasárnap
21:30 – Cup futam (293 kör/400,2 mérföld; ARENA4+)
A Forma-1 a hétvége folyamán Miami-ba látogat. Az NBC Sports a NASCAR sztárjait faggatta a széria amerikai népszerűségéről.
A Forma-1 amerikai népszerűsége közvetlen összefüggésben van a „Drive to Survive” című műsor sikerével, amelynek nemrég indult a negyedik évada a Netflixen.
De az is kérdéseket vetett fel, hogy az F1 nem telíti-e túl az amerikai piacot (ahol 1992-99 és 2008-11 között nem volt futam).
Chase Elliott – aki az F1 és a „Drive to Survive” bevallotton nagy rajongója – 2017-ben már eltöltött egy versenyhétvégét vendégként a Belga Nagydíjon.
„Nagyon izgatott vagyok. Nagyon tisztelem az összes versenyzőt és csapatot. Szerintem nagyon jók abban, amit csinálnak” – mondta Elliott.
„Szurkolóként nagyon élvezem a futamokat. Azt hiszem, minden egyes szakágat tisztelned kell, mert mindegyikben más és más stílus kell ahhoz, hogy sikeres legyél.
Szerintem jó a termékük. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt néhány évben nagyon nagy teret nyertek itt az Államokban, ami fantasztikus.
Talán idővel azok az emberek, akik a Forma-1-et szeretik elkezdik majd nézni a NASCAR-t is, mert itt is nagyon sok tehetséges versenyző és csapat van, akik szintén megérdemlik az elismerést.”
Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
Pozitív hatással van a Forma-1 az egész motorsport világra
Blaney, aki szintén hatalmas rajongója a Forma-1-nek, elmondta, hogy a motorsport világnak nagyon jó hír a sportág népszerűsége az Államokban.
„Imádom az F1-et” – mondta a Team Penske versenyzője. „Lenyűgöznek a különbségek, ami a mi szakágunk, és az övéké között van.”
„Néhány évvel ezelőtt lehetőségem volt elmenni egy F1-es futamra Spában, és nagyon-nagyon klassz volt tesközelből látni az ő világukat.
Sok a hasonlóság a működésükben, de sok a különbség is, szóval szerintem ez nagyszerű. Király, hogy jönnek Miamiba, és én abszolút nem érzem azt, hogy egy nem kívánt riválist jelentenének a NACAR-nak. Nem fog ártani a sportágunknak. Szerintem ez mindenhol segíti majd a motorsportot”
Míg a NASCAR számára nem lát konkurenciát a Forma-1-ben, Kevin Harvick szerint egy másik szakág, az IndyCar pórul járhat a száguldó cirkusz amerikai népszerűsége miatt.
Harvick elmondta, hogy megpróbálta felvetni a témát az IndyCar illetékeseivel.
„Nagyon kompetitív széria az IndyCar. Felvetettem nekik ezt a kérdést, de csak legyintettek rám, még beszélni sem akartak róla” – panaszkodott Harvick.
Korábban megírtuk, hogy Alexander Rossi is így érzi ezt, és az IndyCar nagy riválisának tekinti a Forma-1-et az Államokban.
“Közvetlen riválisunk a Forma-1, ha az amerikai piaci részesedést nézzük… Ez olyasvalami, amivel tisztában kell lennünk, és mindenképpen folytatnunk kell a fejlesztést és a tervezést a sorozat, a versenyzői személyiségek, a csapatok és a képviselet tekintetében egyaránt.”
Két napig tartott a NASCAR Cup Series doveri versenye, azonban aki hétfőn is bekapcsolódott, egy nagyon jó versenyt láthatott.
A Dover International Speedway sokak szerint a legtechnikásabb oválpálya a NASCAR naptárjában, és ezt bizony a sok megpördülés, és elkopott gumi – sőt még defektek is – bizonyították.
Dover ismert arról, hogy régi beton felülete az átlagosnál jobban igénybeveszi az abroncsokat, és a komolyabb balesetek elkerülése végett hozták meg ezt az intézkedést.
A versenyzők elemükben voltak, amikor a vasárnapi esőzés – és halasztás – után hétfőn megérkeztek a helyszínre, így mindenki agresszívan autózott.
Még a befutó előtt közvetlenül is történt incidens. Martin Truex Jr. járt pórul, aki megpróbált elmenni a Trackhouse versenyzője Chastain mellett, de a két autó összeért és ez okozta a Toyotás vesztét, aki emiatt jelentősen visszaesett.
Érdekesség, hogy Elliott győzelmével bezárult a kör, ugyanis így már minden Hendrick Motorsports-os versenyzőnek van legalább egy diadala az idei kiírásban.
Chase Elliott magabiztosan nyerte a hétfői doveri futamot amelyet az esőzés miatt kellett vasárnapról elhalasztani.
Ezzel Elliott lett a Hendrick Motorsports istálló negyedik és egyben utolsó versenyzője, aki az első 11 versenyen – a 36 futamból álló szezon alig egyharmadában – legalább egy futamot megnyert.
Hogy a legendás NASCAR Hall of Famer, Bill Elliott fia képes lesz-e továbbra is nyerő formában menetelni – nem is beszélve arról, hogy három szezonon belül a második Cup-bajnoki címét is megnyeri -, az még a jövő zenéje.
Egy dolog azonban biztos: az, ahogyan ez a szezon a fiatalabb Elliott számára kezdődött, kissé furcsán alakult. A Hendrick Motorsports csapattársai, Alex Bowman, Kyle Larson és William Byron mind korábban jutottak el a győztesek útjára, mint Elliott.
Ennek ellenére 2020-as bajnok vezette a bajnokságot, méghozzá az elképesztően stabil eredményeinek köszönhetően – igaz a szezonban csak egy top 5-ös eredményt ért el eddig, azt is a COTA-n.
Bárhogy is próbálkozott, Elliott egyszerűen nem tudott nyerni – eddig – az idei szezonban, és mindig közbejött neki valami.
„Azt hiszem, az év elején volt néhány lehetőségünk arra, hogy futamokat nyerjünk” – mondta Alan Gustafson, a csapatfőnök. „Nem használtuk ki őket. Úgy gondolom, hogy a tempó megvolt Kaliforniában, Phoenixben és Martinsville-ben.”
„Sajnos nem ott végeztünk, ahol kellett volna, vagy ahogyan teljesítettünk. Ma úgy gondolom, hogy képesek voltunk mindent összerakni, és magabiztosan szereztük meg a győzelmet.”
Csapat kitartott Chase Elliott mellett a nehéz időszakában is Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Újra mosoly Chase Elliott arcán
Elliott még Daytona előtt írta alá hosszútávú, új szerződését a Hendrick Motorsports-al, de bármennyire is próbálkozott Elliott vagy Gustafson fenntartani a pozitív látszatot, az idei szezonban valami nem volt rendben a 9-es csapatban.
Jaime Little, a Fox Sports munkatársa még azt is megjegyezte, miután a futam után interjút készített Elliottal, hogy hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy mosolyogni látta őt.
„Igazán nagyra értékelem Alant (Gustafson, a csapatfőnök) és az egész 9-es csapatunkat, amiért kitartottak mellettem” – adott igazat Little-nek Elliott.
„Volt néhány kemény versenyünk az elmúlt, nem is tudom, négy-öt hónapban. Nagyszerű, hogy a NAPA ismét a Victory Lane-en van; nagyszerű, hogy a Hendrick Motorsports ismét a Victory Lane-en van.”
De hogyan tovább? Folytathatja-e a menetelést a NASCAR legnépszerűbb versenyzője? Vasárnap Darlingtonban nyerhet, és anyukájának, Cindy-nek egy fergeteges anyák napi (az Egyesült Állomokban egy héttel később ünneplik, mint a világ többi részén – a szerk.) ajándékot adhat.
„Minden héten jól akarok teljesíteni, függetlenül attól, hogy mi történik körülöttem” – mondta Elliott a futam utáni sajtótájékoztatón. „Büszke vagyok a csapatunkra, hogy kitartottunk. Úgy érzem, hogy az év során többször is volt tempónk. De úgy érzem, egészen a mai napig nem tudtunk egy teljes versenyt összehozni.”
„Időnként elég gyorsak voltunk. Csak nem sikerült mindent egy három és fél, négy órás időintervallumban összehozni. Jó volt ezt ma megtenni. Így kell folytatnunk, és akkor rendben leszünk.„
A Cup és az Xfinity Series ezen a hétvégén a Dover Motor Speedwayen versenyez. Alex Bowman a tavaszi verseny címvédője Doverben.
Bowman előtt is a 48-as autó uralta az 1 mérföldes doveri pályát, hiszen Jimmie Johnson 11 győzelmet aratott itt karrierje során.
Ennek köszönhetően a Hendrick Motorsports rendelkezik a legtöbb első hellyel Doverben, számszerint 21-el. 2013 óta – ez 17 futamot jelent – mindössze három csapat nyert a Monster Mile-on, a Hendrick nyolc trófeája a legtöbb ez idő alatt, őket követi a Joe Gibbs Racing (öt győzelem) és a Stewart-Haas Racing (négy győzelem).
A bajnoki éllovas Chase Elliott idén még nem rendelkezik győzelemmel, de ő szeretné gyarapítani csapatának illusztris listáját a híre versenypályán.
„Ugyanannyira szeretnék nyerni, mint mindenki más, ha nem jobban” – mondta Elliott, aki a Hendrick Motorsports 9-es számú Chevrolet-jét vezeti. „Mindig nyerni akarok, és mindig azzal az elvárással gurulok ki a pályára, hogy nyerni fogok.”
Ez lesz az új Next Gen autó első tesztje a doveri betonozott felületű pályán, és bár a versenyzők nem tudják pontosan, mire számíthatnak, azt mondják, hogy már nagyon várják a doveri versenyt.
„Ez amúgy is egy nehéz pálya, de ha egy új autóval és korlátozott edzés idővel dobjuk össze, akkor nehéz lesz” – mondta Martin Truex Jr.. „Viszont imádok oda járni, szóval már nagyon várom.”
IDŐJÁRÁS: Az accuweather információ szerint a Cup Series versenyén részben felhős idő, 18 fokos hőmérséklet várható, és 6% esély van arra, hogy leesik az eső.
NASCAR DOVER MENETREND
Április 29., péntek
21:30 – NASCAR Xfinity Series kvalifikáció
Április 30., szombat
16:30 – NASCAR Cup Series edzés
17:15 – NASCAR Cup Series kvalifikáció
19:30 – NASCAR Xfinity Series verseny (200 kör / 200 mérföld)
Május 1., vasárnap
21:00 – NASCAR Cup Series futam (400 kör / 400 mérföld) ARENA4 (TV)
A híres Talladega Superspeedway egy olyan pálya, amelyet az akciódús futamok és kiszámíthatatlansága miatt szeretnek.
És ezek a jelzők a NASCAR Cup Series idei szezonjának versenyére is találóak, hiszen az első kilenc futamon nyolc különböző győztes volt.
A NASCAR Cup Series legbrutálisabb, leghosszabb pályája, a 2,66 mérföldes (4,281 km) Talladega Superspeedway mindig drámákkal, balesetekkel tarkított futamokat rendez, mely futamnak a címvédője az a Bubba Wallace, aki 2021-ben élete első győzelmét szerezte meg itt.
Wallace-nak vegyes érzései vannak a pályáról, hiszen néhány évvel ezelőtt itt volt a köteles incidense, de a hétvége előtt elismerte, hogy nagyon várja az eseményt, és győzelemmel akarja beindítani szezonját.
A sorozat korábbi bajnoka, Brad Keselowski a tavaszi talladegai futam címvédője. A 2012-es Cup Series bajnok pályafutása során hat talladegai győzelmet aratott, így ő a mezőny legeredményesebb versenyzője.
Impozáns módon kétszer annyi győzelemmel büszkélkedhet itt, mint bármely más aktív versenyző.
A jó szereplés hatalmas lökést adna Keselowskinak, akinek az idei szezonban egyetlen top 10-es helyezése a szezonnyitó Daytona 500-on elért kilencedik hely volt.
Keselowski most pedig karrierje egyik legjobb pályájára érkezik úgy, hogy a 30. helyen áll – többek között az atlantai büntetésének köszönhetően – a versenyzői tabellán.
Egy győzelem ezen a hétvégén nagyban hozzájárulna Keselowski szezonjának megfordításához. Tavalyi két talladegai versenyén egy győzelmet és egy második helyet szerzett.
Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Megszerezheti első győzelmét valamelyik bajnoki éllovas?
Az örök közönségkedvenc Chase Elliott karrierje egyik legjobb szezonját futja annak ellenére, hogy még nincs győzelme.
A Hendrick Motorsports 9-es számú Chevroletjének pilótája jelenleg három pont előnnyel vezet az összetettben a Team Penske versenyzőjével, Ryan Blaney-val szemben, és 21 pont előnye van Blaney Penske csapattársa, Joey Loganóval előtt.
Érdekesség, hogy a sorozat versenyzői ranglistáján legelőkelőbb helyen álló három pilóta még nyeretlen a szezonban. De mindannyian korábbi talladegai győztesek és a hétvégi futam favoritjai.
Elliott a közeli Dawsonville-ből származik, és úgy kezelik őt Talladegában, mintha onnan származna.
A 9-es autó sofőrje drámai módon nyerte meg a 2019 októberi playoff-futamot Talladegában, de az azóta eltelt öt versenyen csak egyetlen top 5-ös helyezést ért el.
Blaney két győzelemmel rendelkezik itt – 2019 őszén, 2020 tavaszán -, és ő az első pilóta, aki egymás után két győzelmet szerzett Talladegában azóta, hogy a NASCAR négyszeres bajnoka, Jeff Gordon besöpörte mindkét futamot a 2007-es szezonban.
Loganonak 3 győzelme van Talladegában, és ő számít a mezőny egyik legnagyobb superspeedway specialistájának. Hozzá kell tenni viszont, hogy utolsó győzelmét 2018-ban aratta ezen a helyszínen.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni az idei szezon egyetlen többszörös győztesét, Elliott Hendrick Motorsports-os csapattársát, William Byron-t sem. Ő tavaly Keselowski mögött második lett ezen a versenyen, és az elmúlt három talladegai futamból kettőn is az első ötben végzett.
Vajon ebből a három, idén még nyeretlen versenyzőből (balra Wallace, középen Elliott, jobbra Blaney) fog kikerülni a győztes? Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
Byron triplázhat a talladegai pályán?
A Hendrick Motorsports 24-es számú Chevrolet-jének pilótája 2020 augusztusában, Daytonában, a sorozat másik superspeedwayén szerezte meg pályafutása első NASCAR Cup Series győzelmét.
„Talladega egyike azoknak a helyeknek, ahol egyszerűen nem tudhatod, hogyan fog végződni a napod” – mondta Byron.
„Azt hiszem, ezért van az, hogy ha okosan vezetsz, és nem kockáztatsz, és van egy kis szerencséd is, akkor a végén esélyed lesz a győzelemre.
A versenyed nagyon gyorsan megváltozhat, ha rossz ívet választasz, vagy belekerülsz valaki másnak a balesetébe.
Úgy gondolom, ha ezeket el tudod kerülni, és be tudod fejezni a versenyt, akkor tisztességes eredményt érhetsz el.”
Az amerikai fogadóirodáknál Ryan Blaney a legesélyesebb, a mi podcastunk szakértőinek pedig ezek voltak a fantasy tippjei:
Dr. Juhász Zoltán: Austin Dillon
Molnár Dávid (MoDa): Denny Hamlin
Módos János (Bosco): Ricky Stenhouse Jr.
Roós András (morfi): Joey Logano
Az edzések már a pénteki napon megkezdődnek, a hétvége lényegi részére viszont szombaton, és vasárnap kerül sor.
Magyar idő szerint szombaton 17 órakor rendezik a Cup Series időmérőjét, majd ezt követi az ARCA Menards Series versenye, melyet magyar idő szerint 19 órakor rendeznek. A napot az Xfinity Series futama zárja majd, mely 22 órakor kezdődik majd.
Vasárnapra ismételten csak a NASCAR Cup Series futama marad, melyt magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik majd meg.