Címke: Chase Carey

  • Magnussen szerint elmaradhat a Vietnámi Nagydíj is!

    Magnussen szerint elmaradhat a Vietnámi Nagydíj is!

    A Forma-1 akár egy hat hetes szünetet is megélhet 2020-ban, hiszen a koronavírus miatt a Vietnámi Nagydíj megrendezése is veszélybe került. Ahogy az várható volt, a FIA szerdán az áprilisi Kínai Nagydíj megrendezését elhalasztotta, és még a Forma-1-et irányító Chase Carey is elismerte, hogy nem valószínű az, hogy későbbi időpontot tudnak majd találni neki:

    „Egyértelmű, hogy sűrű a versenynaptárunk, így nem egyszerű új időpontot találni, amikor már egy hónap múlva kezdődik is a szezon.”

    A FIA mindeközben nyitva hagyta annak a lehetőségét is, hogy törlik a vietnámi futamot is, hiszen az ország határos Kínával, és 14 koronavírusos esetről tudnak Vietnámban. Így fogalmazott a FIA közlemény:

    „A globális helyzetet a vírus miatt továbbra is elemzi a FIA más motorsport események kapcsán is.”

    Kevin Magnussen, úgy gondolja, hogy akár a vietnámi versenyük is elmaradhat, amelynek következtében lenne egy jó hat hetes szünetük. Így nyilatkozott a dán TV2-nek:

    „Meglátjuk, hogy mi lesz. Vietnám a versenynaptárban közvetlenül Kína előtt lesz, így figyelemmel kísérjük az ottani helyzetet is. Szomorú, hogy ez van, de fogjuk fel úgy ezt a dolgot, mintha egy mini-vakációnk lenne.”

    A Forma-1 vesztesége a Kínai Nagydíj törlése miatt nagyjából 30 millió dollárt tesz ki, és ez a szám megduplázódna, amennyiben Vietnámnak is mennie kellene. Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként a Reutersnek azonban azt mondta, hogy Vietnámból azt az információt kapták, hogy nyugodtan dolgozhatnak tovább a verseny megrendezésén.

  • Carey szerint az utolsó fázisba ért a 2021-es szerződés tárgyalásai

    Carey szerint az utolsó fázisba ért a 2021-es szerződés tárgyalásai

    Chase Carey vezérigazgató nemrég arról számolt be, hogy a sport új kereskedelmi megállapodásáról szóló tárgyalás „az utolsó szakaszába” ért.

    A hír magától Chase Careytől származik, aki felszólalt egy világgazdasági fórumon a svájci Davosban.

    „Az utolsó szakaszában vagyunk a tárgyalásoknak” – mondta a Forma 1 vezérigazgatója, utalva az elhúzódó tárgyalásokra a csapatokkal.

    „Megoldottuk a jövő elemeit: megvannak a szabályok, az előírások és a költségkorlát is. Ezeket már megoldottuk.

    A legkényesebb pont, amelyet az F1-es körökben Concorde Egyezménynek hívnak. A vezérigazgató elmondta, hogy a hátrányban lévőknek is esélyt kell adni a győzelemre, mivel tavaly mindössze három csapat volt a mezőnyben, akik a sikerért versenyeztek.

  • Hivatalos: Jövő hónaptól már nem Bratches lesz az F1 kereskedelmi igazgatója

    Hivatalos: Jövő hónaptól már nem Bratches lesz az F1 kereskedelmi igazgatója

    A Forma-1 hivatalosan megerősítette: Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója távozik posztjáról.

    Az ESPN korábbi szakembere három évet húzott le a sportágban. Nevéhez fűződik többek között a silverstone-i pálya szerződésnek meghosszabbítása, a Holland Nagydíj visszatérése valamint a netflixes Drive to Survive  és az F1 Esport széria létrejöttében is nagy szerepe volt.

    Tavaly már elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Bratches ott hagyja a Száguldó Cirkuszt, ugyanis a sport sok figyelmet igényelt, ami a családi életére is kihatott. Akkor Chase Carey úgy nyilatkozott döntés még nem született az amerikai ügyében, viszont a tárgyalásokat nem rekesztették be.

    Bratches január végéig marad az F1 kereskedelmi igazgatója, ám a sportot távozása után sem hagyja el, ugyanis tanácsadói szerepkört kapott a Liberty Mediától.

    ,,Hihetetlen utazás volt ez a három év a Forma-1-ben, nagyon élveztem. Szeretném meg köszönni az F1 csapatának azt a rendkívüli erőfeszítést és elhivatottságot amit tanúsítottak, ők a legjobbak, és magabiztosan állíthatom azt, hogy folytatni fogják azokat a stratégiákat, amiket az elmúlt három évben a szurkolók érdekeit nézve vezettünk be. Büszke vagyok arra, hogy távozásom idején jobb állapotban van az F1, mint 2017-ben volt, mikor csatlakoztam. Továbbá biztos vagyok abban, hogy azok az alapok, amiket csapatként lefektettünk, a szurkolókat fogják szolgálni és további új nézőket is elérnek majd.”

    Carey a követő szavakkal mondott köszönetet a kereskedelmi igazgatónak:

    ,,Szeretnék köszönetet mondani Seannak az F1 vezetőségnek nevében. Szenvedéllyel és szakértelemmel végezte a munkáját az elmúlt három évben. Sean átformálta a Forma-1 kereskedelmi odalát, az üzleti növekedés és a lendület az ő munkájának köszönhető. Örülök annak, hogy Sean tanácsadóként velünk marad és munkáját amerikai otthonából folytatja.”

  • A távozás küszöbén az F1 kereskedelmi igazgatója

    A távozás küszöbén az F1 kereskedelmi igazgatója

    Amikor a Liberty Media átvette a Forma-1-et, három vezetőt neveztek ki a különböző területekre. A vezérigazgatói székbe Chase Carey ülhetett, mellé pedig Ross Brawn és Sean Bratches kerültek, mint technikai és kereskedelmi nagyfőnökök. Utóbbinak most a jelek szerint kifelé áll a szekere rúdja, búcsút inthetnek neki, a fejleményeket pedig akár már a jövő héten be is jelenthetnek, írja a Motorsport.com.

    A korábban ESPN élén álló szakember fő feladata a sportág bevételforrásainak gyarapítása volt. Ide tartoznak a versenyrendezési díjak, a szponzorációk és a közvetítési jogdíjak. Bratches kulcsszerepet játszott abban, hogy a Brit Nagydíj hosszabbított, és hogy a Holland Nagydíj hosszú évek után visszatér.

    Egyébként Bratches már 2019-ben is megszellőztette a távozását, mondván több időt szeretne a családjával tölteni, mert a Forma-1 túl sokat vett el.

  • Bahrein örülne neki, ha Szaúd-Arábiában is lenne F1 verseny

    Bahrein örülne neki, ha Szaúd-Arábiában is lenne F1 verseny

    Bahrein örömmel venné, ha Szaúd-Arábia is csatlakozhatna a Forma-1-es versenynaptárhoz. Flavio Briatore pár éve segített pár éve Azerbajdzsánnak abban, hogy tető alá hozta nekik a Forma-1-es üzletet, és most úgy tudja, hogy a szaúdi elöljárók már egyeztetnek egy lehetséges futamról.

    A brit Daily Mail úgy tudja, hogy meg is köttetett gyakorlatilag az üzlet, 2021-től kezdődően. A futam fő támogatója a Saudi Aramco lenne, a sivatagi monarchia nagyon is tőkeerős nemzeti olajtársasága, akik a Liberty Mediának évente 65 millió dollárt fizetnének. Aggodalomra adhatna okot az, hogy mivel Abu Dhabi is benne van a versenynaptárban, ezért esetleg gondba kerülhetne Bahrein, a sok Perzsa-öbölbeli futam miatt. A bahreini F1-es pálya szóvivője azonban mindenkit megnyugtatott:

    „Az első 2004-es versenyünk óta a célunk az volt, hogy a régióban emelkedjen a motorsport rajongók száma. Ezért üdvözöljük az olyan kezdeményezéseket, amelyek támogatják ezt a folyamatot, és úgy gondoljuk, hogy egy leendő szaúdi versennyel csak kiegészítenénk egymást.”

    2021-re még Miami is tervezett, bár Chase Carey elismerte, hogy a helyi ellenállás gondot okoz. Erről a CNN-nek beszélt:

    „Még van pár dolog, amit el kell rendezzünk Miamiban. Ugyanakkor ebből Austin is profitálna. Azt gondoljuk, hogy az amerikai piac elég nagy és erős ahhoz, hogy két verseny is erősíthesse ott egymást.”

  • Carey figyelmezteti a potenciális új csapatokat

    Carey figyelmezteti a potenciális új csapatokat

    A Forma-1 elsőszámú embere, Chase Carey figyelmezteti a leendő új F1-es csapatokat, hogy a potenciális jelentkezőknek erős üzleti stratégiával kell rendelkezniük.

    Az FIA elnöke, Jean Todt korábban már hangsúlyozta, hogy szeretné, ha az F1-es mezőny 12 csapatosra bővülne, abban azonban ő és Carey is egyetértenek, a jelentkezőknek jó üzleti tervvel kell előállniuk, ha csatlakozni szeretnének.

    „Legfontosabb célunk, hogy jobbak legyenek a versenyek, jobb legyen a versengés, és kiszámíthatatlanabb az akció, legyen dráma.” – mondta Carey. „A másik jelentős szempont, hogy vonzó legyen a biznisz mások számára.”

    „Beszélünk itt potenciális új csapatokról, de a legtöbb ember, akivel már előzetesen beszélgettem, olyan szabályokat akar látni, melyek keretet adnak egy egészségesebb üzleti modellnek.”

    „Korrektebb szintre kell hozni a bevételek elosztását és némi fegyelemre van szükség a sportban a költségek kapcsán, inkább arra kell fókuszálni, hogy mennyire jól költjük el a pénzt, nem pedig arra, hogy mennyit. Úgy gondoljuk, hogy ezek az alapelvek segítenek abban, hogy egy csapat birtoklása, mint más sportokban is, franchise érték legyen.”

    „Nyilvánvaló, hogy ezeknek a csapatoknak nagyobb üzleteik és profitjuk van, mely túlmutat egy csapat működtetésén, mint például promóciós érték és a márkák értéke. De mi szeretnénk ezt jobb üzletté tenni és a prioritásunk, hogy egészséges csapataink legyenek és a minőség előbbre való a mennyiségnél.”

    A sport amerikai vezetője azt is hozzátette, hogy az esetleges új csapatnak fel kell tudnia venni a versenyt a többi tíz csapattal, annak érdekében, hogy értéket tudjanak adni a sportnak.

    „Egy tizenegyedik csapat, mely a mezőny végén van, nem jelenti azt a rajongók számára, hogy fejlődött a sport.” – mondja. „Én szeretném ezt a tizenegyedik csapatot, de azt akarom, hogy versenyképesek és életképesek legyenek és hozzanak valamit a sportba.”

  • Todt 12 csapatos mezőnyt akar

    Todt 12 csapatos mezőnyt akar

    Jean Todt két új csapatra vágyik a Forma-1-ben.

    Erre meg is lehet az esély, idén is hallhattunk olyan pletykákat, hogy egy ázsiai, illetve egy spanyol csapat kacérkodik az indulással.

    Viszont ebben a kérdésben a kereskedelmi egyeztetések nagy szerepet játszanak a Liberty Media és a 10 jelenlegi csapat között, erősíti meg Todt.

    „A kereskedelmi jogok tulajdonosa kapcsolatban áll a csapatokkal, de a rendező, vagyis az FIA, 12 csapatot preferálna. Ez értéket venne el a jelenlegi csapatoktól, szóval meg tudom érteni, ha azt mondják, hogyha új csapatot engedünk, akkor azt meg kell fontolni.”

    Ahogy Todt mondta, a tárgyalások most is zajlanak.

    „Chase-el van néhány érdekes felvetésünk, és szeretne jönni néhány csapat, de nem igazán vagyunk meggyőzve. De ha meg leszünk, és jönni fognak gárdák, 12 alakulat jó lenne az F1-nek.”

    Igaz a francia elismeri, jól működik az F1 tíz jó csapattal is, és ebben Carey is egyetért: „Nem akarok tíz egészséges, és két szenvedő csapatot. De abban egyetértek Jean-al, hogy 12 egészséges csapat jobb, mint 10.”

  • A Forma-1 fontosnak tartja a diverzitás fokozását

    A Forma-1 fontosnak tartja a diverzitás fokozását

    Többször is elhangzott már, hogy nem kell attól „tartani”, hogy a jövőben a Forma-1 is átveszi a Formula E mintáját és elektromossá válik.

    Chase Carey most ugyanezt erősített meg.

    „Nem, valójában (a Forma-1) biztosan nem lesz (olyan mint a) Formula E.” – mondta az F1 vezérigazgatója a CNN-nek.

    „Úgy gondolom, hogy a Formula E ma teljesen másféle jármű, főleg társadalmi oka van és tudják, az egy utcai buli.”

    A Forma-1 nem akar elektromossá válni, azt azonban célul tűzték ki, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé váljanak.

    Carey szerint másik fontos terület, amire oda kell figyelniük, az a diverzitás.

    „A sokszínűséget akarjuk növelni. Nagyon nyitottak vagyunk ez ügyben.” – mondta. „Keményen dolgozunk, különösen a női diverzitás témakörén, de minden más területen is.”

    Mindehhez nagyon hasznos számukra a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, aki maga is sokféleség elfogadása és támogatása mellett kampányol, fontos számára a környezet- és állatvédelem, és valójában épp azokat a szemléletmódokat képviseli, melyek manapság központi kérdések világszerte.

    „A sportok a hősökre alapoznak, és a mi legnagyobb hőseink a versenyzők és Lewis sok ügyben érintett, mint tudják, és hihetetlen vezetője ezen kezdeményezéseknek.”

  • Todt figyelmeztetett, hogy nincs még 25 futam a naptárban

    Todt figyelmeztetett, hogy nincs még 25 futam a naptárban

    Jean Todt úgy gondolja, hogy a Formula 1 engednie kéne abban az ügyben, hogy kiterjesszék a versenyszezont.

    Jövőre lesz először olyan, amikor 22 futam van egy évben.

    „Ez egy fontos téma a Forma 1-ben” – mondta Sebastian Vettel a Blick napilapnak. – „A szünet ideje már túl rövid?”

    A Liberty Media, az F1 úgy tulajdonosa az új szerződéses megállapodásban akár 25 versenyre vonatkozó megjegyzéseket tett, de ezek befolyásolhatják a csapatok működését.

    „Az Egyesült Államokban és Kínában egyre több szurkoló van és ők ketten a legnagyobbak a média piacán” – nyilatkozta Chase Carey a Yahoonak. De az FIA elnöke, Jean Todt egyelőre még kicsit tolni szeretne azon a procedúrán, hogy több futam legyen.

    „Szerintem hosszú folyamat lesz az, hogy a 25 futamot elérjük. Azonban most a 22 versenyre kéne koncentrálunk” – mondta.

  • Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Toto Wolff először is sietett leszögezni, hogy semmi alapja annak a rendre előkerülő pletykának, mely szerint ő lenne Chase Carey utódja az F1 élén. Évek óta először hagyott ki egy versenyt, – a Brazil Nagydíjat -, és megint lángra kaptak azon értesülések, mely szerint már a karrierje következő pontján dolgozik. A másik szóbeszéd, amire reagálnia kell, hogy átigazolnának Lewis Hamiltonnal a Ferrarihoz 2021-re. Wolff az osztrák ORF-en válaszolt ezen feltevésekre:

    „Emlékeznetek kell, amikor Niki Laudával ebbe belefogtunk 2013-ban, nem csak alkalmazottak voltunk, hanem részvényesek is. A kérdés tehát nem csak az, hogy elmennék-e máshova dolgozni, hanem egyáltalán folytatnám-e a Forma-1-ben. Jelenleg élvezem, ami egy fontos dolog azt hiszem. Persze kevésbé mókás, mint amikor Niki is velünk volt, de a munkának folytatódnia kell, és ez motivál. Addig, amíg hozzá tudok tenni valamit, azt hiszem, hogy folytatni fogom.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri a múlt héten kijelentette, hogy a maranellói csapat megvétózná azt, ha Wolff lenne Carey utódja a Liberty Media élén, és a Forma-1-ért felelne. Ugyan tartja magát a pletyka, hogy Carey helyére pályázna, Wolff erről így beszélt:

    „Szeretem a stopperórát, és azt a kihívást, hogy a brutális igazságot láthatjuk minden második hétvégén. A Forma-1 egy nagyon összetett üzlet, szponzorációval, pályaszerződésekkel, televízióval. Tehát nem, jelenleg nagyon is elvagyok csapatmenedzsmenttel, és örömömet lelem benne.”

    A Mercedes Forma-1-es elkötelezettségéről is kellett beszélnie, szerinte a németek maradnak, és folytatják:

    „Vállalkozóként hosszútávon kell gondolkodni. Azt kell fontolóra venni, hogy a Forma-1 a jó irányba halad-e? Erre azt válaszolnám, hogy igen. Hogy közös-e a célunk a Daimlerrel? Erre is tisztán kimondhatom, hogy igen. A Daimler és a Mercedes utcai és versenyautókat épít, ez az alaptevékenységünk, és ezért akarjuk folytatni együtt.”

    Végül de nem utolsósorban Wolffnak a Formula E-ről kellett értekeznie, hiszen a felesége Susie egy ilyen csapatot irányít, de szerinte nem lehet pótolni a Forma-1-et a motorsportok csúcsán:

    „A Forma-1-nek komoly történelme van, amely 70 évre nyúlik vissza, és 2 milliárdan nézik. A Formula E ennek a töredékével rendelkezik. A Formula E-t inkább egy érdekes start-up cégként látom, amire érdemes figyelni. A Formula E megteremtette magát, de soha nem lesz akkora, mint a Forma-1. Számomra ők inkább a szórakoztatást nyújtják, mint komoly sportot.”