Címke: Chase Carey

  • Danner szerint Chase Carey tesz rá, hogy mi történik a Nürburgringen

    Danner szerint Chase Carey tesz rá, hogy mi történik a Nürburgringen

    Chase Carey-t nem különösebben izgatja a nürburgringi időjárás. Legalábbis így gondolja a korábbi F1-es versenyző, Christian Danner.

    Véleménye szerint a Liberty Media „tudatlanságra” alapozva és „tévesen megítélve” döntött úgy, hogy októberben rendezzenek versenyt a Nürburgringen.

    Nem számoltak ugyanis az októberi időjárással, aminek tegnap már meg is volt az eredménye, ugyanis a mezőny nem tudott pályára hajtani sem az Eifel Nagydíj első szabadedzésén, sem a másodikon. Ennek oka, hogy akkora köd volt a helyszínen, hogy a mentőhelikopter nem tudott felszállni, így pedig nem engedték pályára a versenyzőket.

    „Évszázadok óta tudjuk, hogy az időjárás ilyen az Eifelben” – mondta Danner.

    „Chase Carey maga ütötte nyélbe a megállapodást, de ő nincs az Eifelben és valószínűleg nem is érdekli, hogy mi történik” – mondta Danner. „Ő egy esküvőn van Amerikában. Az ügyvédje, aki aláírta ezt a szerződésre erre az időpontra, szintén nincs itt. Ő családi ünnepségen van Angliában.”

    „Egyfajta közöny uralkodik itt”

  • Horner nem aggódik amiatt, hogy volt Ferrari főnökök lesznek az F1 élén

    Horner nem aggódik amiatt, hogy volt Ferrari főnökök lesznek az F1 élén

    Christian Horner elmondta, nem esett kétsége azt illetően, hogy rengeteg korábbi Ferrari csapatfőnök van az F1 élén.

    Egyébként a maranelloi csapat az egyetlen az F1-ben, amely rendelkezik vétójoggal, amit állítólag használtak is amikor arról volt szó, hogy Toto Wolff legyen az F1 első embere.

    Mindenképpen figyelemre méltó, hogy az F1 legfelsőbb tisztviselői: Jean Todt, az FIA elnöke, Ross Brawn az F1 sportigazgatója, és 2021-től Stefano Domenicali lesz a vezérigazgató.

    Mind a hárman ott voltak a Ferrari ultra sikeres Michael Schumacher korszakában, de a Red Bull csapatfőnöke határozottan kijelentette, nem aggódik emiatt:

    „Ha megnézzük, hogy a Forma-1 jelenlegi vezetői ott voltak az 1990-es évek közepén, vagy a 2000-es évek elején.” –  fejtette ki.

    „Azonban azt gondolom, hogy nem lesz semmilyen szeretetből fakadó elfogultság a Ferrari felé. Biztos vagyok benne, hogy Stefano a pártatlanság híve lesz.” – mondta Horner.

    Ezek a hírek, miszerint Domenicali fogja váltani Chase Careyt 2021 január 1.-től a múlt héten, Szocsiban láttak napvilágot.

    „Azt gondolom, hogy ez remek a sportnak.” – folytatta Horner. „Ő a jó srácok egyike.”

    „Versenyeztünk ellene, amikor a Ferrari csapatfőnöke volt, és azt tudom mondani, hogy rendkívül intelligens ember. Volt versenyző és versenytárs is, szóval érti ezt a fajta bizniszt.”

    „Igazából, az életét a Forma-1-en kívül az üzleti világban töltötte, és az elmúlt években nagyszerű munkát végzett a Lamborghininél, és azt hiszem, hogy a Forma-1 csak profitálhat vele.” – zárta Horner.

  • Carey nem akar majd Domenicali útjában lenni

    Carey nem akar majd Domenicali útjában lenni

    A Forma-1 leköszönő vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy el szeretné kerülni azt, hogy „útjában legyen” utódjának, Stefano Domenicalinak.

    Domenicali 2021 január 1-jén veszi át a pozíciót, Carey pedig megmarad „csak” elnöknek.

    „Reálisan nézve segíteni szeretnék, de nem akarok útban lenni, szóval majd kitaláljuk, hogyan legyen” – mondta Carey a Sky Sportsnak. „Marad szerepem, nem távozom teljesen, segíteni fogok, de végül Stefani a maga döntéseit fogja meghozni.”

    „Beszélgettünk róla, hogy mik a kihívások, mik a lehetőséget, minek kellene a prioritásnak lennie.”

    „Megosztottuk egymással a nézeteinket, és hogy mit gondolunk, hogyan tud és kellene haladnia a Forma-1-nek.”

    „Van pár izgalmas dolog a láthatáron. Nyilvánvaló,az új autók 2022-ben, és a számos új kezdeményezés, mint a költségvetési korlát és a kiegyensúlyozottabb bevétel-elosztás jövőre.”

    „De úgy gondolom, hogy ő olyan döntéseket hoz majd, melyeket helyesnek tart és ennek így is kell lennie.”

    Miután a Libery media átvette a Forma-1 irányítását, három kulcsember állt a sport élén. Carey, valamint a kereskedelmi vezető Sean Bratches, valamint az új ügyvezető, Ross Brawn. Bratches azonban már idén januárban távozott pozíciójából, így az eredeti hármasból hamarosan már csak Brawn marad meg.

    „Nagyszerű volt” – mondta Carey az elmúlt időszakról. „Teljesen másmilyen volt, mint bármi más, aminek korábban a részese voltam életem során.”

    „Nagyszerű karrierem volt a média világában, ez pedig rendkívüli volt. Szerintem ez egy rendkívüli sport, hihetetlen sportolókkal, akik hihetetlen dolgokat csinálnak, ez egy nagyszerű történet. Nagyszerű a részesének lenni és azt gondolom, hogy ez egy nagyszerű hely.”

    „Nyilvánvaló, hogy egy kihívást jelentő éven leszünk túl, de úgy gondolom, hogy nagyszerű jövő áll előttünk és Stefano érkezésével ez rendkívül izgalmas.”

    „Ő olyasvalaki, aki a földön jár, ismeri a sportot, ismeri a résztvevőket és valóban tovább fogja építeni azokat a dolgokat, amiket elkezdtünk.”

  • Vettel szerint Domenicali képes lesz irányítani a Forma-1-et

    Vettel szerint Domenicali képes lesz irányítani a Forma-1-et

    Stefano Domenicali több mint jó jelölt az Forma-1 igazgatói posztjára, a sorozat négyszeres bajnoka, Sebastian Vettel szerint.

    A héten jelentették be, hogy az olasz váltja majd Chase Carey-t a királykategória elnöki székében. Vettel már Szocsiban nyilatkozott a korábbi Lamborghini főnök kinevezéséről.

    “Szerintem ismeri a sportot, a Ferrarival sok időt töltött itt. Ő több is, mint képes ellátni ezt a feladatot. Persze ezt csak az idő mondja majd meg, de mindenesetre jó viszont látni.”

    Amikor arról kérdezték, szerinte más lesz-e a Forma-1 Domenicali uralma alatt, így válaszolt:

    “Megvan erről a véleményem, de abból sok van. Könnyű azt mondani, hogy ezen meg azon kell javítani, de arra kell hagyatkoznunk majd, amit a sportág vezetői döntenek. Az meg a tulajdonos feladata, hogy olyan embert rakjon a vezetőségbe, aki jól végzi majd a dolgát.”

  • 10 csapattal megy tovább az F1, mindenki aláírta a Concorde Egyezményt!

    10 csapattal megy tovább az F1, mindenki aláírta a Concorde Egyezményt!

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a McLaren, a Ferrari, valamint a Williams aláírta az új Concorde Egyezményt, vagyis az F1 2021-től érvényes kereskedelmi szerződését, melynek aláírása feltétele a további szezonokra való nevezés leadásának.

    Az új szerződés 2025-ig érvényes, és mostanra az is került, hogy nem csak a fent említett három, de minden jelenlegi F1-es csapat aláírta a megállapodást.

    „A megállapodás biztosítja a Forma-1 hosszú távú, fenntartható jövőjét és a 2019 októberében bejelentett és 2022-ben hatályba lépő új rendeletekkel csökkenti a csapatok közötti pénzügyi és pályán megmutatkozó különbségeket, segítve ezzel a versenyfeltételek kiegyenlítését, szorosabb versenyt eredményezve a pályán, melyből a rajongóink többet szeretnének látni” – áll a Forma-1 közleményében.

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey szerint az új megállapodás igazságosabb pénzügyi környezetet teremt a sportban.

    „Ez az év példa nélküli volt a világ számára, és büszkék vagyunk arra, hogy a Forma-1 összeállt az elmúlt hónapokban, hogy biztonságos módon visszatérjen a versenyzéshez” – mondta Carey.

    „Év elején azt mondtuk, hogy a világjárvány okozta válság miatt több időbe telhet a Concorde Egyezmény megkötése, így örülünk, hogy augusztusban sikerült megállapodásra jutnunk mint a tíz csapattal a sportunk hosszú távú jövőjét érintő terveket illetően.”

    „Az FIA, a Forma 1 és a jelenlegi tíz csapat között létrejött új Concorde Egyezmény megkötése stabil jövőt biztosít az FIA Forma-1-es világbajnokság számára” – mondta Jean Todt, az FIA elnöke.

    „Hetven éves története során a Forma-1 figyelemre méltó ütemben fejlődött, kitolta a határokat a biztonság, a technológia, a verseny tekintetében és ma megerősítheto, hogy izgalmas új fejezet kezdődik ebben a történelemben.”

  • A McLaren után a Ferrari is aláírta az új Concorde Egyezményt

    A McLaren után a Ferrari is aláírta az új Concorde Egyezményt

    A McLaren után a Ferrari is aláírta ma a Concorde Egyezményt, így már biztos, hogy a vörösök is maradnak 2025-ig a Forma-1-ben.

    A Scuderia egyedüli csapatként 1950 óta tagja a száguldó cirkusznak, így az olaszok elköteleződése egy fontos pillére lehet a sportnak. Nem meglepő viszont az, hogy a brit istálló mellett a Ferrari volt a másik csapat aki korán aláírta a dokumentumokat, ugyanis Mattia Binotto korábban pozitív nyilatkozatokat tett az üggyel kapcsolatban.

    A maranellóiak és a wokingiak emellett pénzügyi juttatást is kapnak, mivel korábban hitelesítették aláírásukkal ez egyezményt.

    ,,Örülünk annak, hogy ismét aláírtuk azt a Concorde Egyezményt, ami kapcsán működni fog öt éven keresztül a Forma-1. Ez egy fontos lépés a tekintetben, hogy biztosítsuk a stabilitást és a sport növekedését. Bízunk abban, hogy az FIA-val és Liberty Mediaval folytatott együttműködésünk során még látványosabbá és vonzóbbá tehetjük az F1-et, miközben az megőrzi azon státuszát, amely garantálja a legmagasabb szintű technológiai kihívást. A versenyzés a Ferrari DNS-ének a része, ezért nem meglepő az, hogy a Scuderia az egyetlen csapat ami részt vett a Forma-1-es világbajnokság összes szezonjában, ezáltal pedig annak nélkülözhetetlen és szerves részévé vált a múltban, a jelenben, úgy ahogy ez eljövendőben is.” jelentette ki Louis Camilleri.

    Chase Carey pedig a következőképp értékelte a Ferrari lépését:

    ,,A Scuderia Ferrari és a Forma-1 1950-től kezdve kéz a kézben járnak, ezért boldogok vagyunk amiatt, hogy ez a kapcsolat még hosszú ideig fenn fog állni, mivel nagyon fontos alkotóelemei a sportnak. A Concorde Egyezmény megalkotásánál értékelni tudtuk a Ferrari konstruktív szerepét aminek célja mindig az volt, hogy erősebbé, igazságosabbá és fenntarthatóbbá tegyük a motorsport királykategóriáját. Minden készen áll arra, hogy együttműködjünk annak érdekében, hogy a Forma-1-et még látványosabbá és vonzóbbá tegyük a világ minden tájáról érkező szurkolók számára, akik imádják ezt a sportot.”

     

  • Carey megerősítette, már forgatják a Drive to Survive harmadik szezonját

    Carey megerősítette, már forgatják a Drive to Survive harmadik szezonját

    A koronavírus és a késleltetett szezon ellenére a Drive to Survive című sorozat forgatása ugyanúgy folyamatban van, mint az eddigi években.

    Az első évad 2019-ben jelent meg, több versenyző szezonját és az pályán történő eseményeket követve. A szurkolók örömmel fogadták a dokumentum sorozatot, főleg az Egyesült Államokban nőtt az F1 népszerűsége ezáltal.

    Idén februárban jött ki a második felvonás, az idei szezont elővezetve, amit a koronavírus csaknem négy hónappal elhalasztott. Ezután kétséges volt, folytatódik-e a forgatás.

    A szezonnyitó Osztrák Nagydíj hétvégéjén azonban a Drive to Survive stábja már a Red Bull és a McLaren körül legyeskedett, a harmadik szezont előkészítve. A 70. Évfordulós Nagydíj vasárnapján Chase Carey is elismerte, a szurkolóknak idén sem kell nélkülözniük a sorozatot.

    „Az első két szezon sikerét követően már a harmadikat forgatjuk.” – ismerte el.

    A „nagyfőnök” azonban azt is elárulta, idén újítással is készülnek majd a platformokat illetően. Bejelentették, hogy az Eifel Nagydíjat bizonyos európai országokban majd az F1 YouTube-csatornáján is követni lehet majd.

    „Partnerségre léptünk a YouTube-bal is, így ott élőben közvetítjük majd az eseményeket a Nürburgringről. Ez lesz az első alkalom, hogy ott lehet majd élőben végig követni egy versenyhétvégét.”

    „Most a legfontosabb számomra az F1 TV Pro szolgáltatás javítása. A minőség már megvan, de volt egy glitch az első futamon, amit azóta kijavítottunk. Azóta nem jött elő, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy javítsunk ezen a terméken, és minél több emberhez juttathassunk el azt.”

  • 22 futammal tervezi 2021-et a Forma-1

    22 futammal tervezi 2021-et a Forma-1

    A Forma-1 célja, hogy 2021-ben egy teljes, normális, 22 versenyből álló szezont rendezzen, miután idén a koronavírus miatt szinte teljesen lenullázódtak a sport bevételei.

    A The Financial Times jelentése szerint az F1 bevétele idén 24 millió dollárra esett az elmúlt negyedévben, míg egy évvel ezelőtt ez az összeg 620 millió dollár volt.

    Ez elsősorban a közvetítések és a versenyrendezés díjainak esése miatt következett be, melyek csökkentésére azonban szükség volt ahhoz, hogy elindulhasson a szezon idén.

    Chase Carey, az F1 vezérigazgatója elmondta, hogy 2021-re teljes, 22 futamos versenynaptárral készülnek.

    „Nagy erőfeszítéseket tettünk a hosszútávú növekedés érdekében, melyről beszéltünk” – mondta Carey. „De nyilvánvaló, hogy a vírus mindent a feje tetejére állított.”

    „Jelen pillanatban tervezzük 2021-et, ami még nem teljesen, de már eléggé közel van ahhoz a 2021-hez, amit eredetileg terveztünk.”

  • Ecclestone szerint Chase Carey nem akar szembe menni Lewis Hamiltonnal

    Ecclestone szerint Chase Carey nem akar szembe menni Lewis Hamiltonnal

    A Forma-1-nek nem szabadna részt vennie a politikában, véli az F1 egykori vezérigazgatója, Bernie Ecclestone.

    Mióta kirobbant a Black Lives Matter anti-rasszista mozgalom, masszívan begyűrűzött az a Forma-1-be is.

    Lewis Hamilton élharcosa a témának, és azt várja versenytársaitól, hogy csatlakozzanak hozzá, a többség azonban nem kíván ilyen mértékben megnyilvánulni. Emiatt Romain Grosjeannak is tisztáznia kellett magát.

    De Kevin Magnussen is jelezte már, hogy ez ügyben már kissé kínosan érezte magát az elmúlt versenyeken.

    „Nyilvánvalóan ellene vagyok a rasszizmusnak, és jó, hogy felhívjuk erre a figyelmet” – mondta a dán versenyző a BT című lapnak. „Persze részese akarok lenni, de nem akarok politikai irányba menni.”

    „De sportolóként és ismert személyként nem lehet tudni, hogy ennek milyen fogadtatása lesz. Ami nyilvánvaló, hogy mind pártoljuk a rasszizmus megszüntetését.”

    „Másrészről viszont nem akarok támogatni politikai szervezeteket, melyekkel nem értek egyet.”

    Mindeközben állítólag az F1 vezetőjének, Chase Carey-nek felesége, Wendy nemrégiben törölte Twitter fiókját, miután sok kritikát kapott, amiért támogatta Donald Trumpot a platformon.

    „Talán Chase utasítására tették” – felelte Ecclestone arra a kérdésre, hogy szerinte szükséges volt-e a profil törlése.

    „Szerintem az Egyesült Államok elnöke jó munkát végzett a világ számára” – tette hozzá.

    Az is valószínű azonban, hogy Carey valójában csak szeretné elkerülni, hogy összekülönbözzön Lewis Hamiltonnal, aki a legsikeresebb a mezőnyben, és akit a legjobban ismernek az amerikai kontinensen is. Főleg mivel Carey maga is részt vett anno a politikailag jobboldali Fox News csatorna alapításában.

    „Nem követem a Fox News-t, szóval nem tudom kommentálni a politikájukat, de követem viszont a Forma-1 régóta fennálló helyzetét, mi szerint nem vett részt rasszizmusban, sem a politikában, úgy általában.”

    „A versenyek promóterei versenyt akarnak rendezni, a csapatok versenyezni akarnak, a versenyzők nyerni akarnak, és senki nem próbálja ezt meggátolni az emberek rassza, vagy színe miatt.”

    „Nem látom, hogy Chase hol igazodik ahhoz, amit Lewis tesz, bármi is az. Az idő majd megmondja.”

  • Lehet újra Török Nagydíj a Forma-1-ben 2020-ban?

    Lehet újra Török Nagydíj a Forma-1-ben 2020-ban?

    A török kormányzat elismerte, hogy akár Isztambul is az egyik helyszíne lehet a 2020-as koronavírus által megvariált versenynaptárnak. Legutóbb Nürburgring, Portimao és Imola kerültek be, és ezzel 13 versenyhelyszínnél járunk, ami még bővülni fog. Chase Carey így nyilatkozott erről:

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy komoly lépéseket tettünk annak érdekében, hogy véglegesíthessük a 2020-as szezonra vonatkozó terveinket.”

    Az már kiderült, hogy az amerikai kontinensre nem utazik el idén a száguldó cirkusz. Közel-keleti helyszínek várhatóak, és ott is végződne a jelenlegi versenynaptár tervezet. Törökország utoljára 2011-ben rendezhetett versenyt az egyébként népszerű Istanbul Parkban, 2020-ban pedig visszatérhetnek ide. Az ország vezetése bejelentette, hogy: „a Török Köztársaság elnökének az égisze alatt az Istanbul Park versenypálya tovább dolgozik azon, hogy a 2020-as Forma-1-es versenynaptár részese lehessen.”

    A Forma-1 vezetése reménykedik benne, hogy akár 18 versenyt is rendezhetnek idén, még ha a sportág nem is utazhat el Amerikába, Brazíliába és Mexikóba a COVID-19 járvány terjedése miatt. Rohonyi Tamás, a brazil futam promótereként a Salzburger Nachrichtennek nyilatkozott:

    „Nem lepődtünk meg a törlésen, de nem tudjuk elfogadni annak az okát.”

    A hamarosan következő Spanyol Nagydíj megrendezése is kétséges jelenleg, mivel Barcelona közelében a népesség jelenleg is szenved a vírus visszatérése miatt. Olaszország ezzel szemben három nagydíjnak is helyt ad: Monza már megszokott, de a Ferrari pályája Mugello és a korábbi San Marino Nagydíj helyszín Imola új elemei a versenynaptárnak. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autósport szövetség, az ACI elnökeként érthetően boldog, és ezt el is mondta a RAI Rádiónak:

    „Nagyon elégedett vagyok. A világ most fogja fel, hogy Olaszország az egyetlen olyan ország, ahol három olyan pálya is adott, ami megfelel a Forma-1-nek is, köszönhetően a nagy szeretetünknek a sportág iránt.”