A jövőre 23 versenyes naptár az elkövetkezendő években még hosszabb lehet, erősítette meg Chase Carey.
Sőt az F1 éléről év végén távozó amerikai azt is elhintette, komoly változások lehetnek az egymást követő évek naptáraiban is a későbbiekben. Elmondta, jó a kapcsolatuk a jelenlegi és jövőbeli versenyek promótereivel.
„Sok helyszín, ahová idén ellátogattunk, érdeklődését fejezte ki új versenyekkel kapcsolatban, és más országok is vannak, akik jobban érdeklődnek, mint valaha” – kezdte nyilatkozatát Carey. „Szeretnénk megvalósítani egy 24 versenyes naptárat az elkövetkezendő években, és valószínűleg cserélgetni fogunk néhány versenyt, hogy új partnereinkhez is igazodhassunk. De korlátozott számú lesz ilyenből, hiszen elkötelezettek vagyunk hosszútávú megállapodásaink iránt.”
Az üzletember még hozzátette, reméli, jövőre újra megtelhetnek a lelátók: „Az eseményeket rajongókkal tervezzük 2021-ben, hogy a normálishoz közeli élményt nyújthassunk.”
Meglepő, hogy a koronavírus járvány közepette az Forma-1 minden eddiginél hosszabb menetrenddel készül 2021-re. Ráadásul minden versenyt nézők előtt szeretnének megrendezni.
„Optimisták vagyunk.” – magyarázza Chase Carey, az F1 ügyvezető igazgatója.
„Minden promóter szeretne versenyt rendezni. Lassan visszatérünk a normális kerékvágásba, de még némi rugalmasság van a versenynaptárban.”
Két verseny sorsa bizonytalan még, a Spanyol és a Brazil Nagydíjé. Előbbinél a szerződés lejárta – tavaly csak egyéves szerződést sikerült kiharcolni a katalánoknak -, utóbbinál az új riói pálya sorsa teszi bizonytalanná a helyzetet.
„Nézőkkel tervezünk, de nem tagadhatjuk, van némi bizonytalanság a világban. Lehetetlen megmondani, hogyan alakul majd a helyzet. Azonban meg akarjuk mutatni, hogy mi már előre tekintünk.”
A Vietnámi Nagydíj elmaradásával van egy még be nem töltött időpont is, talán az idei beugrók közül csaphat le rá valamelyik helyszín.
„Számos pályával vannak megbeszéléseink, és reméljük, hamarosan ezt is sikerül kipipálnunk.” – jelentette ki az amerikai.
Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy a Liberty Media arra készülhet, hogy eladja a Forma-1-et. Az amerikai cég 2017-ben vette át az irányítást a királykategória felett, 4.6 milliárd dollárért. A nemrég 90 éves lett Ecclestone-t pedig menesztették a vezetésből. Jelenleg Chase Carey irányít, de 2021-től Stefano Domenicali veszi át a szerepét. Az F1 példátlanul hosszú, 23 futamos versenynaptár tervezetet mutatott be a héten, miután hatalmas pénzügyi veszteség érte őket a koronavírus járványnak köszönhetően. Mr. E. így magyarázta a dolgot az Auto Motor und Sportnak:
„A 23 verseny azt akarja mutatni, hogy az üzletmenet újra rendben megy. Én is ugyanígy tennék, ha el akarnám adni a szériát.”
Egy anonim csapatfőnök nemrégiben annyit mondott, hogy több csapat is megszűnhet, ha a Forma-1 kénytelen lesz egy újabb kompromisszumokkal teli szezont elkönyvelni jövőre. A McLaren részéről Andreas Seidl pedig ennyit nyilatkozott:
„Kevesebbet értünk el, de nagy költségmegtakarítást sikerült realizálni. Feltehetően túl lehet élni még egy olyan szezont mint az idei, de csak akkor, ha a megtakarításokat is ugyanezen szinten tudjuk tartani. A költségvetési korlát is segít ebben.”
A wokingiak csapatfőnöke szerint a 2022-re tervezett drasztikusan új autókkal is együtt lehet élni:
„A költségvetési korlát mellett mindegy, hogy új autót építesz vagy a jelenlegit alakítod tovább, nem lesz nagy különbség.”
A W Series örömmel osztja meg az első részleteit a 2021-es szezonjának, és a legfontosabb hír az, hogy a Forma-1 partnerei lettek. Nyolc versenyhétvégén lesz a női széria az F1 betétfutama, hogy melyek lesznek ezek a helyszínek, arról később adnak tájékoztatást. Catherine Bond Muir, a W Series sorozat vezérigazgatójaként így nyilatkozott:
„A sikeres 2019-es bemutatkozó év után a W Series elképesztően boldog, hogy a Forma-1 partnere lehet 2021-től kezdődően. A Forma-1 bizonyos mértékben a világ vezető motorsportos sorozata. Amikor azt ígértük, hogy a W Series is nagyobb és jobb lesz a jövőben, akkor mindig is az F1-gyel való közösködés volt a fő célunk. Kétségünk sincs afelől, hogy most a W Series a Forma-1 betétfutamaként nagyobb világszintű elérést ad nekünk, megnő a hatásunk és befolyásunk. Minden marad, amitől 2019-ben népszerű és sikeres volt a W Series. Az autók megegyeznek majd, szoros és versenyképes futamokat láthatunk, a célunk pedig továbbra is az, hogy előre mozdítsuk a női versenyzők érdekeit és kilátásait. Azt akarjuk, hogy a W Series szórakoztató legyen, és ez így is lesz.
Ugyanakkor azt is akarjuk, hogy fontos mérföldköve legyen a női versenyzőknek a szériánk azoknak, akik profi versenyzői karrierre vágynak. A Forma-1hez való közelségünk pedig elősegítheti ezt a folyamatot. Az, hogy a W Series pedig segít most már az FIA szuperlicensz pontok megszerzésében is, szintén egy fontos tényező. Köszönettel tartozunk Chase Careynek, Ross Brawnnak és a kollégáiknak, hogy hisznek a W Seriesben, és előtérbe helyezik a sokféleséget és a befogadást ilyen módon is. A célunk pedig az, hogy segítsük őket a kiváló #WeRaceAsOne programjukban már idén, és azt követően is.”
Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként hozzátette:
„Izgatottan várjuk, hogy véglegesítsük a 2021-es versenynaptárunkat talán még ezen a héten. Egy izgalmas szezonra számítunk, ahol új versenyek lesznek a jól megszokott pályák mellett, amelyeket hiányoltunk a váratlanul megváltozott 2020-as szezonban is már. Igazán fontos pillanat számunkra az, hogy a W Series nyolc alkalommal is a következő szezonunkban partner lesz. Sokaknak jelzés értékkel bírt, amikor 2019-ben elkezdtek versenyezni. Hiszünk abban, hogy hihetetlenül fontos mindenkinek megadni az esélyt, hogy eljuthasson a sport legmagasabb szintjére. A kapcsolatuk a Forma-1-gyel jövőre mutatja az eltökéltségünket és az elhivatottságunkat ebben. Az izgalmas szériájuk pedig fontos eleme a nagyobb változatosság kiépítésére a sportágban.”
Nemrég kiadásra került az F1 előzetes versenynaptára, ami ugyan 23 futamot számlál, ám csak 22 biztos helyszínt jelöl.
Korábban már megírtuk, hogy a Vietnámi Nagydíj jövőre sem kerül megrendezésre, így egy hely kiadó még azok számára akik szeretnének futamot rendezni jövőre a világbajnokságban. Ugyanakkor nem teljesen egyértelmű még Barcelona és Sao Paulo helyezte sem, ugyanis további megbeszélések és szerződéskötések várhatóak még a két helyszín kapcsán.
A szezon tehát március 21-én kezdődne Ausztráliában, míg az utolsó verseny időpontját december 5-én ejtené meg a F1. „Új” helyszínként egyelőre Zandvoort és Jeddah debütálna.
Ugyan a koronavírus-járvány az idei terveket felülírta, ám a Forma-1 egy közleményben elárulta, hogy a 2021-es tervezetet hosszas tárgyalások mentén állították össze.
,,A 2021-es tervekre vonatkozóan kiterjed párbeszédet folytattunk az összes promóterrel, valamint a helyi és a nemzetközi hatóságokkal a világjárvány folyamatossága miatt. A 2021-es házgazdáinkat megnyugtatta az, hogy biztonságosan tudtunk visszatérni a versenyzéshez ebben a szezonban. Bíznak abban, hogy a meglévő tervek és eljárások lehetővé teszik azt, hogy a normális kerékvágás szerint folytassuk a 2021-es évadot. Ahogy már korábban is mondtuk, arra számítunk, hogy a rajongók visszatérhetnek a 2021-es szezonban, ami nagyon hasonlítani fog a 2020-as eredeti tervezethez. Szorosan folytatjuk a munkát a promótereinkkel és a partnereinkkel, és várjuk a 2021-es szezon kezdetét március 18-án Ausztráliában.” – olvasható az F1 közleményében.
Chase Cary még a következőkkel egészítette ki a fenti nyilatkozatot:
,,Nagy örömmel látjuk azt, hogy Szaúd-Arábia a tervezet része lett, ám ugyanolyan izgatottan várjuk azon pályák visszatérést is, ahol reményeink szerint versenyeztünk volna 2020-ban. Meg szeretnénk köszönni az összes promóternek és partnernek a folyamatos lelkesedést és együttműködést. Alig várjuk már, hogy a szurkolóinknak egy izgalmas szezont nyújtsunk a pályákon.”
A Honda a pénz miatt fog kivonulni a Forma-1-ből a 2021-es szezon végé. Az F1 vezérigazgatója és a Libery Media vezetője Chase Carey szerint ezért fog véget érni a japán gyártó és a Red Bull kapcsolata a soron következő szezon végén.
„A Hondánál azt a döntést hoztuk, hogy 2050-re teljes mértékben el szeretnék érni a karbon semlegességet,” – állt a japán gyártó hivatalos közleményében, amit még a múlt hónapban adtak ki.
Azonban Carey a Marcanak adott interjújában elmondta, hogy szerinte más dolog áll a Honda távozásának hátterében. „Szerintem a Honda döntésnek az első számú oka a cégen belül történt gazdasági változások. Ez lehetett a legfőbb problémájuk.
Mások azonban azt gondolják, hogy a Honda szimplán nem volt hajlandó még több pénzt elégetni arra, hogy utolérjék az egyeduralkodó Mercedest a jelenlegi motorszabályok keretein belül, ami a tervezet szerint 2025-ig marad érvényben.
„Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy egy Forma-1-es erőforrás fejlesztése és gyártása nem egy olcsó mulatság. Véleményem szerint a Honda minden eddiginél nagyobb gazdasági nyomás alá került, ami miatt mérlegelniük kellett a dolgokat és meg kellet hozniuk bizonyos döntéseket.”
Az amerikai üzletember – akinek majd Steffano Domeniaclli fogja átvenni a helyét az F1 élén – pozitív a 2026-tól érkező új motorszabályok kapcsán.
„Rengetegen érdeklődnek az új generációs motorok iránt és nem csak Forma-1-ben szereplő és más gyártók is. Rengeteg támogatást kapunk mindkét féltől, különösen a kívülálló gyártóktól, akik jelenleg nem szerepelnek az F1-ben.”
Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy a Honda döntésének, mi szerint a következő szezon után távoznak a sportból, főként pénzügyi oka vannak. Ez pedig arra kényszeríti az F1-et, hogy komolyan foglalkozzon a Forma-1 jövőbeli erőforrásainak pénzügyi oldalával.
Közismert, hogy a jelenlegi motorszabályok nagyon kölztségessé teszik a sportban való szereplést, és az új gyártókat sem vonzza. A Honda távozása erre különösen rávilágított.
„Úgy gondolom, két dolog vezetett a Honda döntéséhez” – mondta Carey. „Szerintem az egyik az, hogy a Hondát a gazdasági kihívások vezérlték.”
„Az autóiparban általában szembe kell nézni valamilyen kihívással és szerintem a Honda egyérteéműen küzd ezekkel a kihívásokka. Szóval szerintem ez egy központi kérdés volt.”
„Nem kérdés, hogy a motor körüli gazdasági kérdéssel foglalkozni fogunk. De szerintem a Honda úgy vélte, hogy jelenleg adottak ezek a problémák ls meg kellett hozniuk néhány döntést.”
A Forma-1 a fenntarthatóság és a költségcsökkentés irányába szeretne tartani a jövőben. Céljuk, hogy 2020-ra nettó nulla szén-dioxid kibocsátású legyen a sport. Ennek részeként bioüzemanyagot használnának. Így 2026-tól várhatóan teljesen újfata motorokra lesz szükség, melyek remélhetőleg vonzóak lesznek a potenciális új gyártóknak is.
„Nem tudom, olvasták-e a Volkswagen vezérigazgatójának szavait, de pozitívabban nem is nyilatkozhatott volna arról, hogy merre tartunk és mennyire fontosak is vagyunk, mint platform.”
„Szóval szerintem ahogy folytatjuk az munkát az új generációs motor és a fenntarthatósági céljaink kapcsán, nő a támogatottságunk, valamint a meglévő partnerek és potenciális új partnerek érdeklődése.”
Az F1 jelenlegi ügyvezető igazgatója, Chase Carey megerősítette, hogy újrakezdődtek a Miami Nagydíj előkészületei, amit félre kellett szakítani a koronavírus miatt.
A Liberty Media már régóta szeretne egy második versenyt az Egyesült Államokban, amióta átvették az F1-et. Carey is úgy nyilatkozott korábban, hogy inkább a „mikor” minta „ha” kérdése a floridai verseny.
„Még mindig aktívan kapcsolatban állunk Miamival. Néhány hete beszéltem a Miami Dolphins vezetőségével. Mindannyian egyet értettünk azzal kapcsolatban, a vírus és bizonytalanság miatt jobb, ha lassabban haladunk.”
„Remélhetőleg nemsokára eljutunk oda, hogy rálátásunk legyen a jövőre, és lássuk, milyen lehetőségeink vannak.”
A verseny szervezői eredetileg 2019-ben szerették volna megrendezni a futamot – az elsőt Floridában 1959-es sebringi F1-es forduló után – de helyi szinten akadályokba ütköztek.
Az idei IndyCar szezonzáró a floridai St. Petersburgből, Fotó: Joe Skibinski/IndyCar
„Az Egyesült Államokban – és ezt hangsúlyoztuk is – nem egy egyéves, de inkább hosszútávú tervet szeretnénk véghez vinni. Inkább jól akarjuk csinálni, mint gyorsan. Elkötelezettek vagyunk a projekt iránt, és folyamatosan figyeljük a tágabb környezetet is, mikor alkalmas a helyzet arra, hogy a következő fázisba lépjünk.”
„Hamarosan bejelentjük majd a 2021-es naptárat, ami nagyon hasonlítani fog az eredeti 2020-as tervezetre. Márciusban kezdődik, decemberben ér véget rekordmennyiségű versennyel, beleértve Szaúd-Arábiát is.”
„A szurkolókat sem szeretnénk kihagyni a tervezésből, mert szeretnénk megfelelni a szerződéseinknek is.”
Születésnapján a Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone kifejtette, hogy elmebetegség volt átváltani a mai erőforrásokra és szabályzásra. A svájci Blicknek nyilatkozott:
„Amikor bemutatták ezeket a hibrid motorokat 2014-ben, egyből mondtam a szabályalkotóknak, hogy ez őrültség, hiszen a Mercedes mindent megnyer majd. Addig a rajongók szerették ezt a sportágat, imádták a zajt, a versenyzők pedig hősök voltak. Most a pilóták sajtóreferensekkel járkálgatnak mindenfelé, és a legbanálisabb dolgokról beszélnek.”
Ecclestone-t a Chase Carey követte 2017-ben a karmesteri szerepben, miután a Liberty Media felvásárolta a Forma-1-et. Jelenleg Mr. E. Svájcban tartózkodik feleségével és újszülött Ace nevű fiával, hiszen elhagyták Fabiana szülőföldjét, Braziliát, és a kávéültetvényüket, a járványhelyzet miatt. Nevetve folytatta az interjút:
„Az én koromban már nem csinál az ember butaságokat. Mindenkinek adót kell fizetnie, majd meghal, de én még nem végeztem. Boldogabb vagyok mint bármikor, és nagyon élvezem, hogy annyi ember és versenyző hív fel még tanácsokért.”
Úgy véli, hogy az egyik legnagyobb eredménye az, hogy egyes csapatokat megmentett a csődtől, a Williams esetében ez például többször is előfordult. Másrészt milliárdost csinált sok emberből. Ecclestone egyik utolsó célja az, hogy beszélgethessen majd a fiával.
Lewis Hamilton tiltakozására válaszolt egy szóvivő, az új Rio de Janieróban tervezett pálya kapcsán. Chase Carey, leköszönő F1 vezér írt nem is olyan rég egy levelet, melyben megerősítette, hogy a sportág támogatja az új riói pálya építését Deodoro negyedében.
Azt állítják, hogy ez a projekt hatással lenne a szomszédos Comboata erdő ökoszisztémájára, és emiatt szólalt fel a témában a hatszoros világbajnok Hamilton:
„Nem ismerem a részleteket, de annyit hallottam, hogy egy fenntarthatósági szempontból is átgondolt verseny lehetne ott, de a legfenntarthatóbb talán az lenne, ha nem vágnák ki a fákat.”
A tervezett Rio Motorpark szóvivője azonban elutasítja az ilyen jellegű állításokat, és utalt rá, hogy a projekt ezreknek ad munkát, és gazdasági tevékenységet teremt. A Guardiannak nyilatkozott:
„Egyik információ sem helyes, tehát nem lesznek környezeti károk a projekt kapcsán, amelyet egy átfogó kompenzációs program enyhítene majd.”