Címke: Chase Carey

  • Chase Carey drukkol 2018-ban Alonsonak!

    Chase Carey drukkol 2018-ban Alonsonak!

    A spanyol pilóta a Honda motoros McLarennel az elmúlt három évben csak szenvedett, de idén csapata már Renault erőforrásokra váltott. Carey a Corriere della Seranak árulta el, hogy mi a véleménye a dologról:
    „Remélem, a Renault motorjával újra magukra találnak. Alonso egy olyan versenyző, akit elismerünk és követünk. Tavaly nagyon kemény volt az, amikor kiszállt Oroszországban a bemelegítő edzésen.”

    Chase Carey némi meglepetésre azt is elárulta, hogy annak ellenére drukkol a Ferrarinak is, hogy most épp feszült a viszonya az olasz istállóval, hiszen kilépéssel fenyegetőznek a királykategóriából:
    „A Ferrari különleges fontossággal bír, és legendák, de ugyanúgy kell bánnunk velük is, ahogy a többi csapattal. Szeretnénk, ha maradnának a sorozatunkban, de a változásokat sportért hozzuk, nem a csapatok kérésére. Meg lehet egyezni, de a fő cél megkerülhetetlen: első a rajongók érdeklődése. Fejlesztenünk kell a műsort a pályán. Nem segít az aerodinamika, és értesítettek arról is, hogy pár pályánál gond van.”

    Összességében azonban Carey elégedett a Liberty Media első évével, ahogyan irányították a Forma-1-et:
    „A kezdetekben a fő prioritás a szervezési részleteken volt, de ezen már túl vagyunk. Utána az egész környezetnek friss levegőt adtunk, és az egyetlen negatív hang Bernie Ecclestoné volt, aki elárulta, hogy nem költene azért pénzt, hogy versenyt láthasson. Ma már minden nyitottabb, komoly közösségi aktivitásunk van, lejjebb mentek a jegyárak, és létrehoztunk a rajongóknak szórakoztató zónákat. Ez mind a változás jele.”

  • Carey: Én szeretem a rajtrácslányokat

    Carey: Én szeretem a rajtrácslányokat

    Chase Carey elárulta: neki személy szerint nem volt problémája a rajtrácslányokkal.

    Január utolsó napján robbant a bomba (persze némi túlzással élve), miszerint a Forma-1-ben idén már nem alkalmaznak rajtrácslányokat, helyüket pedig gyerekek veszik át.

    A Forma-1-et irányító Liberty Media természetesen rengeteg kritikát kapott döntését követőn, a Bernie Ecclestone szerepét betöltő Carey azonban azt nyilatkozta, ő szereti a rajtrácslányokat.

    „Szerintem a várakozásoknak megfelelően alakultak a vélemények. Valójában én szeretem a rajtrácslányokat. Nem saját magamnak, hanem a rajongók számára hoztuk meg a döntést.” – mondta Carey.

    Carey állítja, a változást követelő szurkolók csoportja szerint kiégett a gridlányok szerepe.

    Megijedni azonban a másik oldalt képviselőknek sem kell: ezután is lesznek nők a Forma-1 körül.

    „Fenntartjuk a csillogást. Továbbra is lesznek csinos lányok a versenyeken, de úgy gondolom, hogy fejlődnünk kell.”

     

  • Chase Carey visszavágott a Formula E-nek

    Chase Carey visszavágott a Formula E-nek

    Folyik a cicaharc a Formula E és az F1 között, de Chase Carey most visszavágott, hogy márpedig a Forma-1 marad a motorsportok királykategóriája.

    A Formula E vezére, Alejandro Agag nemrég kijelentette, hogy az elektromos szériája átveszi a hatalmat a Forma-1-től, egy-két évtizeden belül. Chasey Carey egy média eseményen felnevetett ezen állításon, majd kifejtette a véleményét a Sport Bildnek:
    „Remek dolog, hogy van kristálygömbje. A Formula E nem a vetélytársunk. Egy olyan dolgot mutat be, amiben mindannyian élünk – a környezetünket. Ennek ellenére ez inkább egy utcai parádé, nem pedig sportesemény. Olyanok, akik voltak az ő rendezvényeiken, mondták hogy muris, mert van zene meg jó kaja, de a Forma-1-et világszerte nézik, és most arra is meglesz a lehetőségünk, hogy egy új szintre emeljük. Azt hiszem, hogy más sorozatok segíthetnek nekünk, mert érdeklődést csinálnak. A topon azonban a Forma-1 van, és marad is.”

  • Ecclestone: A Liberty mindent elcsesz!

    Ecclestone: A Liberty mindent elcsesz!

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezére kiborult a sport új tulajdonosai, a Liberty Media miatt. A 87 éves üzletember a múlt héten már kifejtette, hogy iszonyatosan nem ért egyet a Liberty döntésével, mely szerint eltávolítják a grid girl-öket a rajtrácsról.

    A vasárnapi Blicknél még tovább megy: „Eddig egy olyan dolgot sem láttam tőlük, aminek értelme is lenne. Nagyjából mindent rosszul csinálnak.”

    Egyes teóriák szerint a Liberty – és azon belül a Forma-1-ért felelős Chase Carey, Ross Brawn és Sean Bratches szándékosan alakítják úgy a dolgokat, hogy megszüntessék Ecclestone örökségét. Ehhez Mr. E már csak ennyit tett hozzá: „Kívülről nézve legalábbis így látszik.”

  • Carey-hez kapcsolódik a Nurburgring F1-be való visszatérése

    Carey-hez kapcsolódik a Nurburgring F1-be való visszatérése

    A Nurburgring megbeszéléseket kezdeményezett a Liberty Media-val, mivel szorgalmazza az ikonikus helyszín már a jövő évi Formula 1-es naptárba való visszatérését.

    A német nagydíj az elmúlt néhány évben ellentmondásos ügy volt, 2015-ben és 2017-ben nem rendezték meg, miután a pálya nem tudott megfelelni az F1 pénzügyi követelményeinek. A verseny idén nyáron visszatér Hockernheimbe, de a Nürburgring főnöke, Mirco Markfort szeretné látni, hogy a Német Nagydíj ismét az ország két versenypályája között válogasson, feltéve, hogy a feltételek megfelelőek.

    „A Formula 1-et vissza akarjuk kapni a Ring-re” – mondta a Kolner Express újságnak. „Ha lehetséges, már 2019-ben. De ez csak akkor lehetséges, ha figyelembe vesszük a reális gazdasági feltételeket.”

    A Formula 1 vezérigazgatója, Chase Carey a közelmúltban hangsúlyozta Németország fontosságát a sport jövője szempontjából. „Németország nagyon fontos. Nyugat-Európa legnagyobb és leggazdagabb országa, nagyszerű sporttörténelemmel” – magyarázta. „A konstruktőr világbajnokunk német. Arra szeretnénk építeni, ami Németországban már megvan, és egy esemény nyilvánvalóan fontos része.”

    Markfort ezért megbeszéléseket folytatott Chase Carey-vel, abban a reményben, hogy az elkövetkező hónapokban ésszerű megállapodást tud elérni. „A korábbi, Ecclestone féle üzleti modell elavult. Eszerint nem kapunk pénzt, csak a jegy árbevétel a miénk. A júliusi Hockenheim-ben rendezett versenyen már egyértelműen tudnunk kell a döntést” – magyarázta Markfort.

  • Mégis vannak tervek F1-es Finn Nagydíjra a KymiRingen?

    Mégis vannak tervek F1-es Finn Nagydíjra a KymiRingen?

    A finn motorsport elöljárói azt gondolják, hogy akár valósággá is válhat egy Forma-1-es Finn Nagydíjnak a megrendezése az országukban. Koppenhága és Dánia már komolyan dolgozik azon, hogy egy versenyt tarthassanak ott, de akár Helsinki sem lenne rossz helyszín a száguldó cirkusznak.

    Koppenhágai illetékesek a dán fővárosból már ismertették a terveiket a Liberty Mediaval. Az utcai pálya a város nevezetességei körül haladna. A projektet erősen támogatja a kormányzat, és a FOM részéről is pozitív lett a fogadtatása. A Liberty Media vezére, Chase Carey kijelentette, hogy kifejezetten izgalmasnak találnák, ha a város rendezhetne egy nagydíjat. A kampányuk egyik eleme pedig kifejezetten a Forma-1 skandináv történelmi szerepe volt, pedig Finnország „technikailag” nem tartozik szorosan Skandináviához.

    A finn motorsport részéről Juhani Pakari képviseli az országot a FIA igazgatótanácsában, így közelről szemlélheti a dán törekvéseket. Szerinte meglennének a létesítmények egy Grand Prix rendezéshez, hiszen a paddock használhatná a korábbi királyi lovarda épületét, a sajtóközpont pedig a parlamentbe kerülhetne.

    A királykategória tehát talán elindul Koppenhága felé, de Pakarit nyilvánvalóan inkább az érdekli, hogy beteljesítse a Finn Nagydíjról szőtt álmokat Helsinkiben. Az Iltalehti interjújából Pakarival némi részlet is kiderül, például az, hogy az első egyeztetések még Bernie Ecclestonenal történtek, még 2015-ben erről. Azóta ő már visszavonult, így az egyeztetéseket újra kell kezdeni. Pakari szerint ha a Dán Nagydíj Koppenhágában megvalósulhat, akkor az segíthet a Finn Nagydíj ügyén is.

    Valójában ugyanakkor a Finn nagydíjat reálisan nézve a KymiRingen lehetne megrendezni. A pályát Forma-1 rendezésére alkalmasnak minősítették, 2019-től kezdődően meg MotoGP versenyeket tartanak majd rajta. A KymiRing egyórányi autóútra van Helsinkitől, de Pakari szerint egy átlagos F1-es látogatónak nem nyűg ekkora távolság. Így adott esetben az elnevezés tényleg Helsinki Grand Prix lenne.

    Rengeteg motorsport rajongót várnának Helsinkibe, hiszen máris híres „zarándokhely” lenne Kimi Räikkönen karaoke bárja, a Wallis. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a pályától csak jó két és félórányira található Szentpétervár, Oroszország egyik ékköve.

    Az első lépés azonban egy sikeres MotoGP rendezés. Ez egy főpróba is egyben, hogy sikeresen működne-e a logisztika, és más gyakorlati dolgok. Amint véget ért az első sikeres verseny, és minden rendben találtatott, akkor keresheti meg a rendezőség újra a Liberty Mediát. Így egy lehetséges Forma-1-es Finn Nagydíj legelőbb 2020-ban lenne lehetséges.

    Egy Forma-1-es verseny rendezése persze rengeteg pénzbe kerül, de Bernie távozásával most legalább van némi esély. A Liberty Mediáról pedig általánosságban elmondható, hogy sokkal nyitottabbak a sport változtatásai iránt, ez az amit a maga javára fordíthat a pálya.

    Jelenleg a WRC futam rendezése 20 millió eurót hoz Finnországnak. Öt év alatt akkor az már 100 millió. A MotoGP az előzetes számítások szerint kétszer ennyit hozhat a konyhára, a száguldó cirkusz még többet. A KymiRing egy modern pálya, olyan amilyet elvárnak a versenyzők manapság. Jók a visszajelzések róla, és általánosan tetszik mindenkinek, hogy remek szintkülönbségekkel operál. Ráadásul a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas a környéken kezdte építeni az autóversenyzői karrierjét. Amennyiben pedig egy finn nyerné meg az első Finn Nagydíjat…

  • Jók a Dán Nagydíj esélyei

    Jók a Dán Nagydíj esélyei

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey támogatja a koppenhágai F1-es futam rendezésének ötletét, miután szerdán találkozott a dán illetékesekkel.

    Helge Sander, dán politikus és versenypromóter az Abu Dhabi Nagydíjon járt novemberben, hogy tárgyaljon a Liberty Mediával, most pedig Carey járt Dániában. „Izgatottak vagyunk a lehetőség kapcsán, hogy új versenyhelyszínre leljünk itt.” – mondta Carey. „Koppenhága olyasfajta helyszín, amiről úgy gondoljuk, remek platform lehet számunkra.”

    A korábbi miniszter, Sander, valamint a Saxo Bank ügyvezető igazgatója és társalapítója, Lars Seier Christensen is támogatja a dán projektet. „Nem csak Koppenhágaként tekintenek erre, hanem mint Skandinávia, ami egy potenciális piac számukra.” – mondta Christensen.

    A Dán Nagydíj esélyein persze az is segít, hogy van versenyzőjük a mezőnyben, Kevin Magnussen személyében, bár Helge Sander szerint ez nem kritériuma a versenynek.

    „Egyértelmű, hogy előny, ha van egy dán az F1-ben.” – mondta. „De ha nem lenne dán (versenyző az F1-ben), akkor is óriási az érdeklődés a Forma-1 iránt Dániában. Persze preferáljuk, hogy legyen a mezőnyben legalább egy dán, de nem ez a döntő.”

  • Alakulóban a Forma-1-es Dán Nagydíj?

    Alakulóban a Forma-1-es Dán Nagydíj?

    Haladnak a tervek a koppenhágai Forma-1-es versenyt illetően. Az Ekstra Bladet című lap szerint az F1 vezérigazgatója, Chase Carey a jövőhéten a dán fővárosba utazik, hogy találkozzon Frank Jensennel és más kulcsfigurákkal.

    „Még nem vagyunk készek a megállapodásra.” – figyelmeztet azonban a verseny promótere, Helge Sander.

    Eközben azonban a német SWR arról számolt be, hogy Carey Németország helyét is fixálni szeretné az F1-es naptárban, 2018 után is.

  • Már dolgoznak azon, hogy újra visszatérjen a Forma-1 a Nürburgringre!

    Már dolgoznak azon, hogy újra visszatérjen a Forma-1 a Nürburgringre!

    2014 óta csak két évente jut el a Forma-1 Németországba. A gazdasági helyzetre való tekintettel a Nürburgring vezetése behúzta a kéziféket, és elbúcsúztak a királykategóriától. 2014-ben és 2016-ban a Német Nagydíjat Hockenheimben rendezték meg, a páratlan években azonban nem látogatott el az F1 német földre.

    A Forma-1 új urainak ugyan fontos az amerikai piac, és ott is próbálnának fejlődni, ugyanakkor az európai alapértékekkel is tisztában vannak, és több figyelmet szentelnének nekik is. Franciaország idén visszatér a keringésbe, és Németországgal kapcsolatosan is az a terv, hogy évente tarthassanak itt versenyt. Az egyeztetések most úgy állnak, hogy 2019-től akár visszatérhet a régi ismert váltó a Nürburgring és a Hockenheimring között.

    Az SWR tévéadó szerint Mirco Markfort, a Nürburgring gazdasági igazgatója Abu Dzabiban a 2017-es szezonzárón már elkezdett bizonyos egyeztetéseket abba az irányba, hogy visszatérhessen az autósport történelemben legendás helyszín. A tervek szerint a 2018-as év közepéig véglegesen megállapodnának, azért hogy időben elkezdhessék a felkészülést egy esetleges 2019-es versenyre.

    Chase Carey is lelkesedik állítólag az ötletért, és „fantasztikusnak” nevezte azt, még ha bizonyos akadályokat le is kell győzni. Az egyik ilyen sarkalatos pont természetesen az anyagiak kérdése. A Nürburgring illetékesei megerősítették, hogy csak jegybevételből nem lehet sikeres Forma-1-et rendezni üzletileg. Reménykednek abban, hogy esetlegesen csökkentik a jogdíjat, így most Carey oldalán pattog a labda…

  • Kérdéses, hogy maradnak-e a grid girl-ök?

    Kérdéses, hogy maradnak-e a grid girl-ök?

    A Forma-1 jellemzői közé tartozik a luxus, a csillogás és gridgirl-ök, azaz rajtrácslányok is. Nem biztos azonban, hogy a lányok ebben a formában továbbra is részei lesznek a sportnak.

    Gridgirl-ök évtizedek jelen vannak a sportban, tradícióvá váltak, mióta a szponzoráció is jelen van a motorsportban. Az utóbbi időben azonban többször megkérdőjelezték ennek helyénvalóságát, sokan úgy vélik, ez a szerep degradáló a fiatal nők számára. Ebből kifolyólag a Forma-1 tulajdonosai fontolóra veszik, hogy szükség van-e a rajtrácslányokra a jövőben is.

    „Igyekszünk figyelembe venni minden nézőpontot.” – mondta Ross Brawn a BBC Radio 5 live-nak. „Nagyon sokan vannak, akik számára fontos a tradíció, mi szerint grid girl-ök vannak a sportban, és vannak, akik úgy vélik, hogy ez régimódi dolog, így foglalkozunk a témával.”

    2015-ben tesztjelleggel grid boy-okra, azaz rajtrácsfiúkra cserélték a lányokat Monacóban, de ez inkább nemtetszést váltott ki, többek között a versenyzőkből is.

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey elismeri, nem számított rá, hogy foglalkozni kell majd ezzel az üggyel.

    „Ez a téma a múlt része, vagy egy különálló dolog, aminek a jövőben is jelen kell lenni?” – tette fel a kérdést Carey. „Van egy nézőpontom, de ha az ember egy sportról beszél, figyelembe kell vennie a csapatokat, egy nagy ökoszisztémát, és egy jókora, szenvedélyes rajongói bázist. Sosem lesz konszenzus, mindig különböznek a nézetek.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy fontos a nők kiemelkedő jelenléte a Forma-1 számos szintjén.

    „Amikor grid boy-ok voltak, azt kritizálták.” – mondta Hormer. „Ausztriában gyerekek kísérték a versenyzőket a pilótaparádéra, azt is kritizálták. Sosem lesz elégedettség, de modern társadalomban élünk és nyitottnak kell lennünk mindenre.”

    „A nők kulcsfontosságúak, és idézek a feleségemtől: a női jelenlét nagyon erős az F1-ben.” – tette hozzá Horner. „A mi csapatunkban is sok a nő, vezető pozíciókban , és elképesztő munkát végeznek. Vagy nézzük csak meg Claire Williamset, mint új anyuka és mindent összeegyeztet a Williams csapat irányításával.”

    [poll id=”44″]