Címke: Chase Carey

  • Növelte bevételeit az F1, de veszteséggel zárt tavaly

    Növelte bevételeit az F1, de veszteséggel zárt tavaly

    A Formula One Group ugyan növelni tudta bevételeit 2018-ban, mégis, a második félévben keletkezett megnövekedett kiadásoknak köszönhetően végül veszteséggel zárták az évet – csak úgy, mint egy évvel korábban.

    44 millió dollárral több bevételt termeltek tavaly, összesen 1,827 millió dollárt könyvelhettek el. Azonban a növekedésből mindössze 6 millió dollár az „elsődleges F1-es bevétel”, illetve a versenyrendezés jogából, a közvetítés jogából származó, valamint a reklám és szponzorációs bevétel. A többi 38 millió dollár forrása többek között logisztikai bevétel, a digitális médiával és televízióval kapcsolatos bevétel, a különféle rajongó tevékenységekből keletkezett bevétel, valamint annak is az eredménye, hogy az F2-ben és GP3-ban több lett az egyen-alkatrész, elem.

    Kevesebb lett tavaly a versenyekből befolyó összeg is 2017-hez képest, annak ellenére, hogy tavaly egyel több versenyt rendeztek.

    A tévés bevételek nagyjából ugyanazon a szinten voltak tavaly, mint egy évvel korábban.

    Annak ellenére, hogy nem sikerült teljesíteni a terveket, az F1 vezérigazgatója, Chase Carey optimistán tekint a jövőbe.

    „Jelentős befektetéseket hajtottunk végre az elmúlt két évben, aminek eredményeként nőtt a rajongók elköteleződése a versenyeken és minden média platformon.”- mondta Carey. „Ez hatalmas lendületet ad 2019-re.”

    „A szezon előtti időszakban meghosszabbítottuk a szerződésünket Azerbajdzsánnal, megújítottunk a közvetítési egyezményünket a Sky Németországgal és további szponzorokkal szerződtünk le, sok más dolog mellett.”

    „Az F1 TV platformunkhoz hozzáadtunk további exkluzív tartalmakat, úgy mint a szezon előtti tesztek élő közvetítését, napi összefoglalót és egy új, az F1 által készített dokumentumfilmet Michael Schumacherről.”

    „Ami a tartalmakat illeti, izgatottan várjuk, hogy elinduljon az F1-es Netflix sorozat, a „Formula 1: Drive to Survive”, március 8-án.

  • Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    A Mexikói Nagydíj szervezői kijelentették, hogy kicsúsztak a határidőből, hogy bebiztosítsák a futamok 2020-as megrendezését is. Rajtuk kívül még további négy helyszín is hasonlóan járt, így jelen állás szerint öt jelenlegi verseny jövője vált erősen kérdésessé.

    A mexikói verseny nemrégiben vesztette el a kormány támogatását, és a szerződése idén lejár akárcsak Spanyolországé, Olaszországé, Nagy-Britanniáé és Németországé is. A február 28.-i határidőig egyik futam helyszín sem írt alá új megállapodást, így jelen állás szerint mind az öt verseny jövő évi szereplése korántsem biztos.

    A mexiói szervezők egy közleményt adtak ki az eset kapcsán.

    „A határidő, ami arra vonatkozott, hogy biztosítsuk Mexikó Forma-1-es jövőjét, lejárta után szeretnénk tudatni, hogy a verseny promóterei elvesztették a jogukat, hogy ők maguk döntsenek a futam 2020-as megrendezéséről. Mindazonáltal a Forma-1 és az országunk vezetése közötti tárgyalások továbbra is kiváló szellemben zajlanak, a cél, hogy találjunk egy alternatív megoldást annak érdekében, hogy továbbra is Forma-1-es futamot rendezhessünk. Amikor valami új hír lesz a tárgyalásokról akkor azt csakis a saját hivatalos csatornáinkon illetve szóvivők útján fogjuk közölni.” – olvasható a közleményben.

    A Forma-1 első embere Chase Carey így reagált: „Vannak olyan szerződéseink amelyek 2019-ben lejárnak és ilyenkor vagy megegyezünk a folytatást illetően vagy elválnak útjaink. E tekintetben semmi különlegesség nincs a korábbi évekhez képest. Tavaly volt számos hosszabbításunk, akár csak az azt megelőző évben. Mindegyikben különböző problémák merültek fel.”

    A Motorsport Világtanács jövő héten fog legközelebb ülésezni, és valószínűleg ott vitatják meg majd a jövő évi naptárat és a kérdéses futamok jövőjét. Jelen állás szerint jövőre egy új helyszín mutatkozik be a száguldó cirkuszban, Vietnám személyében. Ha nem sikerül megegyezni a fentebb említett öt futammal, akkor a versenyszám lecsökkenhet 21 alá, amit a Liberty Media tűzött ki minimális számnak.

    Chase Carey szerint azonban vannak új érdeklődök egy futamrendezés kapcsán, de náluk elsősorban a már meglévő versenyek megtartása élvez prioritást.

    „Bizonyos versenyeink hosszú távú partnereink, mások nem annyira. Az elsődleges felfogásunk, hogy a meglévő helyszínekkel hosszabbítsunk. Ez viszont nem mindig sikerül, éppen ezért fontos, hogy legyenek alternatíváink.” – jelentette ki Carey.

    Korábbi pletykák szerint ilyen alternatíva lehet most például egy holland futam is akár.

  • Chase Carey szerint a Brexit nem lesz nagy hatással az F1-re

    Chase Carey szerint a Brexit nem lesz nagy hatással az F1-re

    Chase Carey szerint, a Forma-1, mint üzlet immunis a Brexit okozta problémákra.

    Néhány csapat, akik az Egyesült Királyságban állomásoznak, aggodalmukat fejezték ki az elmúlt hónapokban kialakult Brexit helyzet miatt, ami jelen pillanatban egy megállapodás nélküli kilépést jelentene a szigetországnak. A leghangosabb alakulat a Mercedes volt, Dieter Zetsche nyílt levelet írt a kilépni készülő briteknek, melyet a The Times magazin tett közzé, míg Toto Wolff egyenesen rémálomnak titulálta a bekövetkezendő „no-deal Brexitet”. Mindez azért foglalkoztatja ennyire a csapatokat, mert a beosztottjaik nagy számban az Unió területéről érkeznek, valamint rengeteg alkatrészt a kontinensről importálnak a szigetországba.

    Carey azonban magabiztos, szerinte az F1, mint szervezet kevésbé fog szenvedni a megváltozott feltételek miatt.

    ,,Ez egy gazdasági probléma, és úgy érezem, mi immunisak leszünk erre. A Brexit miatt ugyanakkor lehetséges, hogy belefutunk pár logisztikai fennakadásba, különösen akkor, ha egy megállapodás nélküli kilépés fog lezajlani, abban az esetben felmerül majd a kérdés, hogy hogyan fogunk importálni és exportálni bizonyos felszereléseket az Egyesült Királyságba. Ez nem pénzügyi nehézség lesz, hanem logisztikai, ezért már kidolgoztunk bizonyos tervezeteket a lehetséges kellemetlenségek elhárítására.”

    ,,Bár európai székhellyel rendelkezünk, ugyanakkor egy globális és egyedi üzlet vagyunk. A fennálló problémákat azok fogják jobban megérezni, akik termékalapú céget működtetnek, és mi nem ilyenek vagyunk. Úgy vélem segítségünkre lehet az is, hogy nagy részben üzleti szerződéseket kötünk. Ha megnézed a bevételi forrásainkat, akkor akadnak olyan szolgáltatások, amik folyamatos profitot kínálnak, mint a vendéglátás és a hozzá kapcsolódó dolgok, azonban a többi része hosszú távú befektetés, ezért a partnereinket is kevésbé érinti ez az ügy.” -nyilatkozta Carey egy telefoninterjú során a Wall Street befektetői előtt.

    A 2018-as pénzügyi jelentés szerint – amit nyilvánosságra hozott a Liberty Media – sokkal több kiadással zártak, mint amennyi bevétel érkezett a cégcsoporthoz, ugyanakkor a sportág vezérigazgatója állítja, hogy az F1 pénzügyi állapota egészséges, viszont Carey 2019-től már növekedésre számít.

    ,,Egy olyan sportágat képviselünk, ami rengeteg embert megmozgat, és meglátásom szerint ez annak is köszönhető, hogy ilyen minőségi szponzoraink vannak. Ez a versenysorozat különleges események, hosszútávú megegyezések és egy erős globális jelenlét kombinációja. Érezzük a támogatást, amit kapunk. Az elmúlt 24 hónapban arra fókuszáltunk, hogy még jobban felkeltsük a szurkolók érdeklődését, valamint egyfajta fellendülést akartunk elérni, mind az üzlet és mind a sport terén, amit most elkezdünk majd monetizálni.”

    ,,A primer területeken növekedést várunk, nem mindegyik részleg fog egyforma mértékben gyarapodni, valószínűleg a televíziós bevételek teszik ki majd a legnagyobb százalékot, ugyanakkor a szekunder szektorokban is növekedésre számítunk, aminek része például a vendéglátás és a különböző rendezvények. A versenynaptár nagyon stabil, ezért ott visszafogottabb mértékben fog gyarapodni a bevétel, azonban a szponzorok terén más a helyzet, ugyanis nagyon sokan érdeklődnek irántunk.”

  • Carey: Júniusig tisztáznunk kell egyes szabályokat

    Carey: Júniusig tisztáznunk kell egyes szabályokat

    A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media első igazán nagy reformja a 2021-es szezon során érkezik, amikor többek között átalakított versenyszabályzat debütál a sportban.

    A részletek egyelőre tisztázatlanok, ám Chase Carey, a Liberty első embere szerint egyes dolgokat még a nyár folyamán le kell zárniuk – ezen dolgok alatt pedig a 2021-től érvénybelépő regulákat érti.

    A Liberty a versenyautókat érintő technikai szabályzaton kívül költségvetési sapkát és átalakított jutalmazási rendszert is implementálna.

    „Nem fogok határidőkről beszélni. Számos meetinget tartottunk a csapatokkal ezen a héten, aktívan közreműködnek” – mondta Carey.

    „Meg akarjuk oldani a dolgokat, amik 2021-gyel kapcsolatosak. Természetesen még van idő addig, de úgy gondolom mindannyian szeretnénk tiszta képet kapni a jövővel kapcsolatban, ezért a lehető leggyorsabban szeretnénk rendezni a dolgokat.”

    „Vannak részegységek, melyeket júniusig le akarunk zárni, habár úgy gondoljuk, már korábban sor fog kerülni erre” – tette hozzá.

  • A Liberty Media is nagyon figyeli Mick Schumacher fejlődését

    A Liberty Media is nagyon figyeli Mick Schumacher fejlődését

    Chase Carey elárulta, hogy Mick Schumacher útját követik, és nagyon is izgatottak amiatt, hogy miképp fog teljesíteni 2019-ben a Formula 2-ben. Az ismert név egyre közeledik a királykategóriához, tavaly megnyerte Schumacher az európai Formula 3-at, ezzel jelentősen megnövelve annak az esélyét, hogy követi a ranglétrán hétszeres világbajnok édesapját, Michael Schumachert.

    Mick azonban nem csak az F2-ben indul a Premával, hanem hivatalosan is bemutatkozik a száguldó cirkuszban, miután aláírt a Ferrarihoz is, mint növendékük. Ez azt is jelenti, hogy az évközi teszten kipróbálhatja majd a 19 éves fiatal a maranellóiak versenygépét. Carey a Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „Tudom, hogy Michael Schumacher egy olyan hőse a sportnak, ami páratlan. Csodálatos dolog azt látni, hogy a fia a Formula 2-ben van már, és minden jót kívánunk neki. A sikerességét nem tudjuk megítélni, de jó tudni azt, hogy már itt tart. A Formula 3-at, és a formula 2-t sokkal láthatóbbá akartuk tenni a Forma-1-ig vezető úton, és most van pár olyan történet mindkét szériában, amelyeket ha jól elemzünk ki, sokkal nagyobb képet kapunk. Az F1 mindig is a királykategória lesz, de ott akarunk lenni már ahol a jövő sztárjai születnek Mick egy remek példa erre, és nagyon várom már azt, hogy láthassam, mit tud a pályán.”

  • Az F1 vezetősége szokatlan módon tárgyal a silverstonei pálya jövőjéről

    Az F1 vezetősége szokatlan módon tárgyal a silverstonei pálya jövőjéről

    Az Brit Nagydíj helyszínén, Silverstoneban idén fognak utoljára Forma-1-es versenyt rendezni, hogyha nem hosszabbítják meg a szerződésüket. A Forma-1 első embere, Chase Carey elmondta, hogy ez az egyik legnépszerűbb és legjobb nagydíj a versenynaptárban, szóval mindenféleképpen meg szeretnének egyezni a pálya tulajdonosaival.

    A BRDC nevű vállalatnak köszönhető, hogy az Brit Nagydíj szerződése már csak 2019-ig érvényes. Egy lehetséges utcai verseny Londonban pótolhatná az Brit Nagydíjat, azonban Carey nem szeretné elveszíteni a történelmi jelentőséggel bíró aszfaltcsíkot.

    „Silverstone nagy értékkel bír,” – nyilatkozta Carey Azerbajdzsánban, ahol a bakui pálya szerződéséről tárgyalt Azerbajdzsán motorsport miniszterével. „Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyszín nagyon sokat jelent a szurkolók számára. Mindenre nyitottak vagyunk a szerződéshosszabbítás kapcsán.”

    Az F1 első embere hozzátette, hogy szeretnék titokban tartani a tárgyalással kapcsolatos tényeket. „Ebben a sportban az a szokás, hogy elsőnek a sajtó beszél a dolgokról és csak utána történnek meg a tárgyalások. Mi most pont ennek a fordítottját szeretnénk véghezvinni. A nyilvánosság csak akkor beszéljen a szerződéshosszabbításról, amikor az már hivatalos. A legjobb tudásunk szerint fogunk eljárni a tárgylások során, amit folytatni fogunk a pálya tulajdonosaival.”

  • 2023-ig biztosan lesz nagydíj Azerbajdzsánban

    2023-ig biztosan lesz nagydíj Azerbajdzsánban

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj öt évig még biztosan része lesz a Forma-1-es versenynaptárnak. A verseny szerevői ugyanis sikeresen meghosszabbították a szerződésüket a mai nap folyamán.

    A jelenlegi szerződés 2020-ig szólt, azonban az új szerződésnek köszönhetően 2023-ig biztosan meg fogják rendezni a versenyhétvégét Baku utcáin. A Kaszpi-tenger partján fekvő országban először 2016-ban rendeztek először versenyt a száguldó cirkuszban. Már a kezdetekkor egy sok éves szerződést kötöttek a Forma-1 előző tulajdonosával, Bernie Ecclestonenal.

    Azonban a szervezők nem voltak elégedettek az aktuális szerződéssel, ami miatt megkérték a Liberty Mediat, hogy minél hamarabb kerítsenek sort a szerződéshosszabbításra. A bakui sportminiszter, Azad Rahimov szerint a szerződéshosszabbítás segítségével rengeteg új dolgot tudnak megvalósítani, ráadásul még egy vadonatúj szponzort is szereztek.

    Azerbajdzsán a hatodik olyan ország Japán, Németország, Szingapúr, Kína és Belgium után, akik a Liberty Media irányítása alatt hosszabbították meg a szerződésüket. 2020-tól már Vietnam is csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjat 2023-ig biztosan meg fogjuk rendezni,” – jelentette ki Chase Carey, a Forma-1 első embere. „Ez a nagydíj nagyon rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb verseny a versenynaptárban. Azerbajdzsán egy nagyszerű helyszín a Forma-1 számára, ugyanis Baku csodálatos hátteret biztosít a csapatok és a versenyzők számára. Az összes szurkolónak be kell írnia a naptárába, hogy elmegyek az idei Azerbajdzsáni Nagydíjra április 28-án.”

    „Ez a nap csodálatos a számunkra,” – véli az azerbajdzsáni sportminiszter. „Egy álom vált valóra 2016-ban, ugyanis az autosportot szerető azeri emberek a helyszínen csodálhatták meg a világ legjobb versenyzőit. Egy ötletként indult az egész, mára pedig a mi versenyhelyszínünk az egyik legnépszerűbb. Ez elmúlt két évben izgalmakkal teli versenyt láthattunk.

    „Szeretném megköszönni Mr. Careynek és a Liberty Media munkatársainak, hogy sikerült megegyeznünk és továbbra is részesei lehetünk a Forma-1-es versenynaptárnak. Most, hogy meghosszabbítottuk a szerződést, maximalizálhatjuk a kereskedelmi bevételeket, még több programot rendezhetünk a szurkolók számára. Egyértelmű volt, hogy nem szeretnénk távozni, szóval nagyon örülünk annak, hogy további 5 évre részesei lehetünk ennek a csodálatos sportnak.”

  • Nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj

    Nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj

    Francois Dumontier a montreali verseny promótere szerint, nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj, hiába hangzott el Chase Carey által az a kijelentés, hogy néhány tradicionális verseny rendezési joga veszélyben van, és mennie kell a naptárból.

    ,,Semmi esély rá. Olvastam Chase véleményét, de több okból sem jutott eszembe, hogy veszélyben vagyunk. Először is hosszú távú szerződést írtunk alá, ami 2029-ben fog lejárni. Ez volt talán az első kontraktus, amit ő írt alá. Montreal egy fontos helyszín és egyike annak a két futamnak, amit Amerika északi felén rendeznek. Igen, még több versenyt akarunk a kontinensen, ám mi vagyunk az etalon, ezért nem hinném, hogy félnünk kellene.

    Lehet, hogy Kanada megnyugodhat, ám Silverstone, Hockenheim és Monza jövője kérdéses, viszont Dumontier úgy véli sikeresen meg fognak egyezni velük.

  • Bizonytalanná válhat a Mexikói Nagydíj jövője 2019 után

    Bizonytalanná válhat a Mexikói Nagydíj jövője 2019 után

    A Mexikói Nagydíj jövője kérdéses lehet a 2019-es verseny után annak ellenére, hogy idén még egy díjat is nyert az idei FIA gálán, Oroszországban. A visszatérő Mexikó Nagydíj idén is elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. A díjat a Liberty Media elnöke, Chase Carey adta át a verseny főbb rendezőinek.

    A Mexikói Nagydíj, ami 2015-ben tért vissza a száguldó cirkusz versenynaptárjába, már a visszatérésük évében elhódította ezt az elismerést. A versenyhelyszín ezek után megállíthatatlan volt, ugyanis 2016-ben és 2017-ben is ők nyerték meg ezt a díjat.

    A pályának egyedi a vonalvezetése, ugyanis az utolsó szektorban a versenyzők egy baseball stadionon hajtanak keresztül. A verseny utáni pódiumceremónia helyszíne is dicséretet kapott, ugyanis az esemény óriási élmény volt a szurkolók számára.

    Az idei versenyen Lewis Hamilton bebiztosította ötödik világbajnoki címét Sebastian Vettellel szemben, Max Verstappen pedig zsinórban másodjára tudott nyerni Mexikóban. A verseny után pedig egy világhírű holland DJ, Armin van Buuren rendezett egy fergeteges bulit a szurkolók legnagyobb örömére.

    A Formula E mexikói versenyét is az Autodromo Hermanos Rodriguez-en rendezik meg évről évre. Januárban pedig számos autóversenyző, például Sebastian Vettel és Mick Schumacher is, fog versenyezi a Bajnokok Tornáján, aminek szintén Mexikó ad majd otthont.

    A népszerűség és a sok siker ellenére az aszfaltcsík jövője veszélyben van. Lopez Obrador egy programot szeretne bevezetni, melynek keretein belül rengeteg drága dologtól fognak megválni, köztük az elnöki repülőgéptől is. Obrador szerint az egyik legköltséghatékonyabb megoldás az lenne, hogyha nem rendeznék meg többet az amúgy is óriási költségekkel járó Mexikói Nagydíjat.

    „Meg kell találnunk a lehető legjobb megoldást,” – nyilatkozta Ana Gabriela Guevara, aki a Mexikói Nemzeti Sportbizottság tagja. „Mexikóban rengeteg ember él mélyszegénységben. A korrupció miatt térhetett vissza a Mexikói Nagydíj a Forma-1-be. Rengeteg pénzt kell kifizetnünk a versenyrendezés miatt.”

    Nem csak a Mexikói Nagydíj jövője forog kockán, ugyanis az Angol Nagydíj helyszíne, Silverstone is hasonló problémákkal küzd. Továbbá Monza jövője is eléggé bizonytalan annak ellenére, hogy a pályának óriási történelme van a Forma-1-ben.

  • Rio is rendezhet futamot, Carey a városban járt

    Rio is rendezhet futamot, Carey a városban járt

    Az a hír járja, hogy Rio de Janeiro Forma-1-es versenynek adhat otthont a közeljövőben.

    A jelenlegi Brazil Nagydíj helyszín felett sűrűsödnek a felhők, Interlagost hamarosan magánkézbe adják, és az a szerződése is nem sokára lejár, amit még Bernie Ecclestone-nal írtak alá. A Liberty Media jelenleg a pálya jövőjét vizsgálja át tüzetesen.

    Chase Carey múlt heti nyilatkozta is bizonyítja, hogy kétséges a sao paulo-i aszfaltcsík jövője: „Azt fontolgatjuk, hogy már meglévő, kevésbé vonzó versenyeket új, szórakoztatóbb futamokra cserélnénk.” Sőt, a brazil Globo értesülései szerint Chase Carey nemrég Rióban járt, a város pedig állítólag szívesen rendezne versenyt 2021-től. Az amerikai üzletember már egyeztetett is a kormányzó Luiz Fernando Pezao-val és más tisztviselőkkel arról, hogy pálya épülhet a város Deodoro nevű kerületében.

    „A Brazil nagydíj után Carey a városban aludt és hétfőn találkozók sora várt rá” – áll az értesülésben. Azt mondják, a száguldó cirkusz első embere a következőt mondta a kormányzónak: „Amikor fölkeltem, a tenger csodálatos látványa tárult elém, ekkor realizálódott bennem, hogy jó ötlet idehozni az F1-et.”