Toto Wolff újfent megerősítette azt, hogy esze ágában sincs Chase Carey helyébe lépni a Forma-1 élére. Jövőre lejár Carey szerződése, és a paddock pletykák szerint Wolff jó lenne az ő helyére. A Telegraphnak azonban Wolff cáfol:
„Nagyon elégedett vagyok jelenleg. Ha más dolgokat ez életben érdekesebbnek találsz, akkor a jelenlegi szerepedben nem leszel sikeres.”
A brit lap azonban szembesítette azzal, hogy még a Liberty Media is úgy gondolja, hogy Wolff folytathatná Carey megkezdett munkáját. Wolff azonban elárulta, hogy nem akarja ezt az örökséget:
„Nem foglalkozok örökségekkel. A dolog arról szól, hogy az én elvárásaimnak megfelel-e. Minden más ott van a Wikipédián.”
Ezzel kapcsolatban Wolff elárulta, hogy Niki Lauda idősen már azt javasolta a kollégájának és barátjának, hogy a szenvedélyeit hajtsa inkább, mint az ambícióit:
„Niki egyszer azt mondta nekem, hogy kb. 10 évem van hátra. Olyan életet akarok élni, amit magamnak választok, kompromisszumok nélkül. Minden pillanatot meg akarok élni.”
A Liberty Media és Chase Carey nem adják fel azon terveiket, hogy a jövőben több versenyt rendezzenek, mint 21. Vietnam és Zandvoort már csatlakoznak 2020-ban a versenynaptárhoz, de a Liberty úgy döntött, hogy maradnak 21 verseny megrendezésénél jövőre, ami miatt két jelenlegi helyszín biztosan kiesik.
A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Chase Carey ugyanakkor eltökélt abban, hogy ahogy azt már korábban is tervezték, 25-re növeljék szezononként a versenyek számát. Az osztrák Servus TV-nek ennyit mondott erről:
„Szerződésünk van Vietnammal és Zandvoorttal 2020-ra, amelyeket az elkövetkezendő hetekben véglegesítünk. Nekünk első a minőség, aztán jön a mennyiség. Ettől függetlenül egyeztettünk egy lehetséges második amerikai versenyhelyszínről, és örömmel visszatárnánk Afrikába is. Jelenleg 21 versenyünk van, de ha megtaláljuk a megfelelő versenyhelyszíneket, akkor lesz értelme annak, hogy továbbiakat is hozzáadjunk a versenynaptárhoz.”
Nemrég jelentették be, hogy a 2021-es szabályváltozásokat nem véglegesítik egészen októberig, Chase Carey pedig ennek okairól mesélt.
Sokak szerint ez az ok nem más, mint hogy nem tudnak megegyezni, milyen irányt vegyen a sport. Carey szerint azonban túl összetettek a szabályok, melyeket alaposan meg kell fontolni: „Ez egy globális sport, sok mindent mérlegelni kell.”
Nemrég megrendeztek egy csúcstalálkozót Párizsban az új szabályokkal kapcsolatban, az F1 első embere erről ennyit mondott: „Párizs arról szólt, hogyan kellene kinéznie az F1-nek, és hogyan tehetnénk jobbá a rajongók számára. Miután a csapatokkal és az FIA-val egyeztettünk, arra jutottunk, hogy több időt kellene hagyni a 2021-es szabályok kidolgozására. Októberig tehát még tárgyalunk. Jobb helyesen cselekedni, mint elkapkodni a dolgokat.”
Javaslatok bőven vannak, már csak választani kéne. Helmut Marko például a rádiós-kommunikáció betiltását javasolta.
„Egy egész listányi javaslatunk van. Nagyra értékelünk bármilyen felvetést, akár a csapatoktól, akár a rajongóktól. Azt, hogy melyik mellett döntünk, még nem tudni.”
Dr Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója elárulta, hogy arra ösztönözte a MotoGP főnökét, Carmelo Ezpeletát, hogy jelentkezzen Chase Carey helyére, a Forma-1 vezérigazgatói posztjára.
A 73 éves Ezpeleta a Dorna Sports vezérigazgatója, mely a MotoGP kereskedelmi jogainak tulajdonosa. Gyakorlatilag az kétkerekűek „Liberyt Mediája”.
Marko szerint Ezpeleta már megoldotta volna azt, ami szerinte a legnagyobb probléma a jelenlegi F1-ben, ez pedig a gumik témaköre.
Marko szerint a 2019-es Pirellik egyetlen csapathoz illenek jól, a Mercedeshez.
„A MotoGP-ben egy ilyen problémát már megoldottak volna.” – mondta Marko a Speed Weeknek. „A Forma-1-ben nem indokolt bármelyik csapatot is előnyben részesíteni. A rajongók iránt kell elköteleződni és a lehető legjobb versenyt adni nekik.”
Ezpeleta ott volt idén a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, és a Speed Week szerint Marko arra kérte, hogy próbálja meg átvenni az F1 irányítását.
„Így van.” – erősítette ezt meg Marko. „A probléma a szabályzás. Carmelo sosem engedne ilyen szabályokat.”
Hozzátette, hogy a MotoGP szabályai kifejezetten a kisebb csapatokra van szabva, hogy fel tudják venni a versenyt a gyári alakulatokkal, míg az F1-ben ez nagyjából épp fordítva van.
A Forma-1 első embere Chase Carey elismerte, hogy 2020-ban még nem kívánja 21 fölé emelni a futamok létszámát. Mivel jövőre két új verseny került be a naptárba, ezért az idei helyszínek közül kettőtől búcsút kell vennünk.
2020-ban első alkalommal fogják megrendezni a Vietnámi Nagydíjat, illetve Zandvoort személyében visszatér a holland verseny is. A száguldó cirkusz vezérigazgatója Chase Carey kijelentette, hogy jövőre még nem akarja bővíteni a futamok létszámát.
„Szerintem fontos, hogy legyen valamiféle újdonság is a versenynaptárunkban, de nem akarjuk összekuszálni minden évben a dolgokat. Büszkék vagyunk, hogy tartós kapcsolatunk van számos promóterrel, mert a célunk az, hogy minél több hosszútávú partneri kapcsolatot alakítsunk ki.” – kezdte Carey.
„A nagydíjak számának növeléséhez ugyanakkor időre van szükségünk. Van két új helyszínünk a következő szezonra, de a futamok száma nem fog változni.” – tette hozzá.
Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy az idei naptárban szereplő versenyhelyszínek közül kettőtől is megválik a sorozat. Jelenleg Barcelona, Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikó azon helyszínek, amelyek jövője erősen kérdéses.
A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey elárulta, hogy a Mercedes és a Ferrari részt vehet a Drive to Survive című sorozat idén forgatott évadjában azok után, hogy az első évadból csak ő hiányoztak.
A Netflix sorozata néhány hónappal ezelőtt jelent meg, és világszerte átütő sikert aratott a rajongók körében. Carey ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a sorozat ötlete a sport fejlesztése érdekében született meg.
„Az F1-nek fejlődésre volt szüksége” – magyarázta. „Manapság, amikor a fogyasztók minden oldalról kapják az impulzusokat, folyamatosan fel kell magunkat találni a siker érdekében. A célunk, hogy elragadjuk a szurkolók képzeletét és eddig soha nem látott mértékben kaphassanak hozzáférést egy-egy futamhoz.”
Carey azt is elmondta, hogy az első évad sikere után a Ferrari és a Mercedes is elkezdett érdeklődni a sorozat iránt.
„A szurkolók az autóban akarnak ülni, a garázsokban, a mérnökök monitorjai mögött. És nem csak a futamok alatt. A múlt évben együttműködtünk a Netflix-szel, ami remek marketing értékkel bírt még úgy is, hogy nem minden csapat szerepelt. Ők [a Mercedes és a Ferrari] szemtanúi voltak a sorozat sikerének, és már volt is néhány egyeztetésünk velük a szereplés lehetőségéről hasonló projektek, vagy egy másik évad esetén.”
Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.
Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.
Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
– a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
– a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
– az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
– a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
– a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
– Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
– Jean Todt, a FIA elnöke
– a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
– a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
– Karl Schranz, sílegenda
– a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
– Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
– az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
– Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
– a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
– Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
– Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
– a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
– a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
– Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
– Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
– az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
– a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
– a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
– a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
– Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
– Andreas Gabalier énekes
– Valtteri Bottas Mercedes pilóta
– a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
– a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
– Flavio Briatore egykori csapatfőnök
– Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
– Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
– Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
– Claire Williams csapatfőnök
– George Russell, a Williams pilótája
– Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
– Boris Becker, teniszlegenda
A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”
Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
„A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”
Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”
A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.
Faber tovább méltatta:
„Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”
Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
„Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”
Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
„Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”
Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
„Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”
Gerhard Berger ennyit mondott:
„Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”
A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
„Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”
A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.
Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.
A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy a sport OTT előfizetési szolgáltatásoknak (OTT, over-the-top közvetítés = online audiovizuális tartalomszolgáltatás) talán még egy évre lesz szükségük ahhoz, hogy probléma nélkül működjenek.
Az F1 TV szolgáltatásra, melyet tavaly mutattak be, fontos bevételi forrásként tekint a Liberty Media. A szolgáltatással azonban még az idei Azerbajdzsáni Nagydíj során is voltak gondok, amiért sok rajongó vissza is kapta a pénzét.
Carey elismeri, hogy talán korábban vezették be, mint kellett volna, és ez eredményezi, hogy még mindig vannak vele gondok.
„Úgy gondolom, elégedettek voltunk a termékkel.” – mondta Carey az idei első negyedéves eredmények kapcsán. „Az Azerbajdzsánban jelntkezett probléma teljesen váratlan volt. Ezeknek a platformoknak ilyen a természetük. Szóval azt hiszem, ezzel együtt kell élni. Bizonyos mértékig persze váratlan és nyilvánvalóan ez mindig zavaró.”
„Úgy gondolom, hogy váratlan dolgok mindig adódnak, de szerintem mi jól haladunk előre. Nem vagyunk messze attól, hogy ne legyen több probléma, de a korábbi problémák is kezelhetőek voltak.”
„Ezek a dolgok nem tökéletesek és valószínűleg még egy évre lesz szükségünk ahhoz, hogy minden kis hibát kiküszöböljünk.”
Carey hangsúlyozta azt is, hogy jelentős mennyiségű archív felvétel áll rendelkezésre, melyek idővel elérhetőek lesznek majd ezen szolgáltatás keretében.
„Még nem merültünk bele mindenbe, mint például az archívumokba; bizonyára mindenki szeretné újranézni az 1990-es, 1980-as évek nagyszerű versenyeit, a nagyszerű befutókat, nagyszerű előzéseket, és minden ilyesmit, emészthető formában.”
„Itt még nem tarunk. Szóval sok munka áll még előttünk, hogy bűvítsük és építsük a tartalmajat és őszintén szólva szerintem ez sosem ér véget.”
Carey szerint az archívum elérése előreláthatólag a jövőév folyamán lesz majd valamikor elérhető az F1 TV-n keresztül.
Hozzátette, hogy az F1 vezetői kezdetben alábecsülték az ezen munkavégzéshez szükséges időt.
„Azt hiszem, kezdetben azt gondoltuk, hogy két éven belül meg leszünk vele. Nyilvánvaló, hogy tavaly kicsit elmaradtunk. Szóval ez a kettő már inkább három.”
Toto Wolff reagált azokra a hírekre, melyek szerint a Mercedes csapatfőnöki pozícióját feladva a Forma-1 feje válhat belőle a jövőben.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy szárnyra kapott egy hír, mi szerint a Liberty Media azt szeretné, ha 2020 után Wolff venné át Chase Carey szerepét, mikor annak aktuális szerződése lejár.
Wolff 2013-ban lett a Mercedes csapatfőnöke, és az ő irányítása alatt lett ilyen domináns a Mercedes, mely az elmúlt 5 évben folyamatosan megnyerte a konstruktőri és egyéni bajnoki címeket is.
A Liberty-s pletykát azonban Wolff cáfolja.
„Nem tudnám komolyan venni a munkámat, ha belefolynék ilyen spekulációkba.” – mondta a Kronen Zeitungnak és a GPFansnek. „Egy újságíró írt egy vicces sztorit, ami teljes spekuláció.”
„Én hosszú idő óta még mindig a Mercedesnél vagyok, és nagyszerű feladat irányítani ezt a csapatot. Szórakoztató és nem olyasmi, amin változtatni akarnék.”
Mindezek ellenére a Ferrari és a Red Bull már hangot is adott annak, hogy ha Wolff tényleg Liberty-s szerepre törne, azt ők biztosan megvétóznák.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff lehet Chase Carey utódja a Forma-1 élén, miután lejár a szerződése az ezüstnyilas csapattal 2020 végén. Az osztrák szakember jövője még ismeretlen, de a GPToday.net szerint Wolff már most elkezdett dolgozni azon. Wolff jelenleg 30 százalékos részvényes is a Mercedes Forma-1-es csapatában, Niki Lauda 10%-ot birtokol. A Mercedesnek opciója van megszerezni az ő részüket.
A jelenlegi Mercedes vezér Dieter Zetsche hamarosan lelép, és átadja a stafétabotot Ola Kalleniusnak. Mercedes belső körökből származó információk szerint azonban nem jó a viszony Kallenius és Wolff között, amiből lehetnek még bonyodalmak. Bakuban Wolff nem is cáfolta azt, hogy lejár a szerződése 2020-ban, és megerősítette azt, hogy már foglalkozik azzal, hogy hogyan tovább. Arról viszont nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy milyen a kapcsolata Kalleniusszal.
Ezzel párhuzamosan olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a Liberty Media irányítója és elnöke, Carey is elhagyná a pozícióját és már csak elnökként maradna tovább. Ez a lépés egyben azt is jelenthetné, hogy egy új elöljárót kereshetnek, Wolff pedig nagyon is kívánatos lenne ide a Liberty szerint. Úgy tudni, hogy Careynek is három éves szerződése van, ami idén jár le, de meghosszabbíthatják ezt azért, hogy ő végezzen a leendő 2021-es szabályzás bevezetésével. A Forma-1 illetékes szóvivője azonban nem kívánt erről nyilatkozni.