Címke: Chase Briscoe

  • Kyle Busch jókor volt jó helyen, így ő nyerte a Bristol Dirt-öt

    Az utolsó körig kiélezett hozott a Cup Series Bristol Dirt verseny, melyet végül nevető harmadikként Kyle Busch nyert meg.

    1. szakasz

    Nehezen indult a Bristol Dirt futam. Mint ahogy korábban bemutattuk, sok változást el kellett végezniük a csapatoknak, hogy felkészítsék a Next Gen autókat a salakos versenyre.

    Nos ez a Stewart-Haas Racing három autójának nem sikerült túlságosan jól. A pole-ból induló Cole Custer, valamint Kevin Harvick, és Aric Almirola is azonnal bajba került, hiszen eltömődtek autóiknak hűtőnyilasai, ami miatt mindhárman visszaestek a mezőny végére.

    Közben Kyle Larson ügyesen manőverezett a pályán, és feljött a második helyre. A címvédő azonban ezzel nem elégedett meg, és fej-fej melletti küzdelmet folytatott az élen haladó Briscoe-val.

    Az 50. körben azonban jött a dráma, hiszen Chase Briscoe defektet kapott, ami miatt be is lengették a sárga zászlót. A fiatal pilóta visszaesett a 30. helyre.

    A szakaszt Kyle Larson nyerte. A nem-kompetitív kiállások után – ami azt jelenti, hogy ugyanabban a sorrendben kell kijönni a pitből, ahogy bementek a versenyzők – Daniel Suarez és Chase Briscoe is kinn maradt, így ők rajtolhattak a mezőny elejéről.

    2. szakasz

    A második szakasz elejét sok sárga és zöld zászló váltakozása jellemezte. Többek között Alex Bowman is megpördült, Denny Hamlin pedig lelassult – és végül ki is állt – motorhiba miatt.

    A nap legnagyobb balesete a 98. körben következett be, amikor öt autó is összeütközött, s bár Corey LaJoie, Noah Gragson, Alex Bowman és Austin Cindric tovább tudott menni, Kevin Harvick jobb első kereke viszont kitörött, és egyből a garázsba állt.

    A radaron már ekkor elkezdett megjelenni egy elég nagy esős réteg, ami rohamosan közeledett a Bristol-hoz.

    Éppen ezért egyre keményebb versenyzés folyt, és végül az egyik újraindításnál Chase Briscoe meg tudta előzni az addig fantasztikusan védekező Suarezt.

    Briscoe-t követte Christopher Bell is, aki az este folyamán folyamatosan a top 5-ben haladt, de most volt először reális esélye megkaparintani az első helyet.

    Végül ez nem sikerült neki, és Briscoe-é lett a második szakasz. Mindeközben az eső megérkezett.

    3. szakasz

    Többen is kinn maradtak a pályán annak a reményében, hogy újra tudják majd indítani a versenyt, és ez a taktika be is jött. Körülbelül egy óra várakozás után a versenyzők újra kigördültek a salakra.

    A legnagyobb nyertes Kyle Busch lehetett volna, aki a pályán maradt, első helyről várta a rajtot, viszont az újraindítás után szenvedett az autójával, és visszaesett.

    Újabb sárga zászlós periódusok követték egymást, többek között Chase Elliott és Cody Ware is találkozott egymással, majd később Todd Gilliland, Erik Jones és Ricky Stenhouse Jr. miatt is érkezett a pace car.

    Az első helyre közben fellopakodott Tyler Reddick, akinek a legnagyobb kihívója Kyle Busch volt. A két versenyző körökön keresztül fej-fej mellett haladt a Bristol Dirt pályán.

    Érdemes megemlíteni Brad Keselowski-t is, akik ekkor – Daytona óta először – a top 5-ben autózott. Hátrébb pedig elkezdett felzárkózni Chase Briscoe, Christopher Bell és Kyle Larson is.

    A verseny nem igazán tudott lendületbe jönni, a leghosszabb zöld zászlós etap 28 körös volt.

    38 körrel a vég előtt aztán újabb nagy baleset történt, Austin Dillon lelassult, és bár a mezőny nagy része el tudta őt kerülni, a mezőny végén érkező Kurt Busch és Aric Almirola szerencsétlenül járt, és a falban kötöttek ki.

    A baleset pont rosszkor jött, hiszen ismét leszakadt az ég. Ezúttal „csak” fél órát kellett várni, és ismét felbőgtek a motorok.

    24 kör volt hátra, amikor újraindult a mezőny, és Tyler Reddick ugyanolyan magabiztosan rajtolt, mint ahogy az egész harmadik szakaszban.

    A 8-as autó mögött hatalmas csata folyt Kyle Busch, Chase Briscoe és Joey Logano között. Briscoe gyorsan áthámozta magát a 18-as autón, és célba vette Reddick-et.

    Az utolsó körben egy eléggé kérdőjeles manővert mutatott be Chase Briscoe, amivel saját magát és Tyler Reddicket is kiszedte a versenyből, Kyle Busch pedig ezzel nevető harmadikként megnyerte a versenyt, és megszerezte idei első győzelmét.

    Nekem mindegy, hogy szerzem a győzelmet, ha nyerek” – mondta a bristoli közönség fújolás közepette Busch. „Úgy érzem magam itt, mintha én lennék Dale Earnhardt Sr.! Király!

    Tyler Reddick és Chase Briscoe elképesztő sportszerű módon kezet ráztak a verseny után, miután utóbbi bocsánatot kért.

     

  • A pálya előkészítése továbbra is kulcsfontosságú a bristoli dirt versenyre

    A Bristol Motor Speedway és a NASCAR illetékesei változtatásokat eszközöltek az idei évre a dirt pálya előkészítési folyamatában.

    Ez azért történt, mert a 2021-es futamot a rossz látási viszonyok és az egyíves versenyzés jellemezte.

    Az autókon végrehajtott változtatások csak avatott szemeknek lesznek észrevehetőek, de a pályán végrehajtott változtatások jól láthatóak.

    Az egyik nagy különbség az, hogy éjszaka lesz a Bristol Dirt verseny, a másik pedig a progresszív emelkedő. A pálya mostantól 16 és 20 fok között változik, ami több ívet nyithat meg a versenyzők előtt. Azonban semmi sem garantált.

    Igazság szerint attól függ minden, hogy mit tesz az a fickó, akinél a vizes kocsi kulcsai vannak” – mondta Chase Briscoe.

    Remélhetőleg több ív is járható lesz. Az első öt-tíz perc az edzésen jó móka volt. Határozottan sokkal agresszívebb a pálya, mélyebbre ástak és többet locsoltak.

    A túlmelegedés nem jelent problémát, és ez a salak nem olyan, mint az Eldorában használt – nem csomósodik annyira, szóval szerintem sokkal több vizet tudnánk ráönteni, mélyebbre ásni, és minden rendben lenne.

    Annak ellenére, hogy van tapasztalata a salakos pályán, Briscoe azt mondta, hogy nem kérdezték őt a bristoli dirt előkészítéséről.

    Az első edzésen a porból adódó látási viszonyok problémát jelentettek, ahogyan 2021-ben is. Denny Hamlin az 1-es és 2-es kanyarban a falnak ütközött, és azt mondta, nem látott semmit.

    Kyle Busch azt mondta, hogy az edzés második felében nem volt látótávolság.

    Ahogy egy autó eléd kerül, utána nem fogsz látni semmit” – mondta Busch. „Két autónál még rosszabb a helyzet. Ez lesz a legnehezebb része a hétvégének – a por.

    Vajon milyen lesz a versenyzés minősége a salakos hétvégén?
    Vajon milyen lesz a versenyzés minősége a salakos hétvégén? Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media

    Tyler Reddick úgy véli, hogy a dolgok változni fognak az edzésről a versenyre, ahogy a tavalyi birstoli versenyen is, de úgy érezte, hogy a pálya ezúttal jobban bírta a nedvességet.

    A pálya más lesz, de nem igazán tudom megjósolni, hogy milyen” – mondta Reddick a vasárnapi napról.

    Az biztos, hogy éjszaka nem jelent majd ekkora problémát a por, hiszen nem fog sütni a nap a pályára.

    Mi a megoldás?

    Briscoe úgy érezte, hogy a bristoli dirt pálya a pénteki első edzés elején még versenyezhető volt, de a végére „eléggé poros” és nehezen látható volt. Bár Briscoe kiemelte a ragyogó napsütést, azt is mondta, hogy a pálya tetejét jobban is lehetne locsolni.

    A teteje nem kapott elegendő vizet, és ez okozta a problémákat. Amikor először gurultunkk ki az edzésünkre, nagyon enyhén megművelték és locsolták, és elég jó volt.

    Ahogy egyre többet mentünk a felső íven, és elkezdtük lekoptatni azt a részt, alatta nagyon kemény, és száraz volt a talaj, és ez okozta a porzást.

    Szerintem sokkal többet kellene locsolnunk. Ez a por szempontjából is segítene, illetve a verseny minőségét is javítaná.

  • Kyle Larson elismerte, nem lesz előnyben salakos múltja miatt

    Nem vitatható, a NASCAR mezőnyből Kyle Larson rendelkezik a legnagyobb salak pályás múlttal, de elmondása szerint ez nem jelent semmit.

    Ezen a hétvégén a NASCAR Cup és Truck Series cirkusza a Bristol Motor Speedwayre látogat.

    A pilóták azonban ismét a dirt felületen fognak nekivágni a versenynek. Ez már a második futam, amit a ilyen borításon rendeznek, de a Next Gen autók most először próbálhatják ki a felületet.

    A futam előtt Kyle Larson arról beszélt, hogy a salakos pályán sok tapasztalattal rendelkező versenyzők előnyben lesznek-e.

    Nem igazán lehet felkészülni rá. Még ha 300 dirt versenyt futnék is egy évben, akkor sem jelentene előnyt. Szóval, felkészülten, felkészületlenül, nem számít. Valószínűleg mindannyian felkészületlenek vagyunk. Fogalmam sincs, mire számíthatok”mondta Kyle Larson.

    Hasonlóképpen Tyler Reddick is bevallotta, hogy neki sincs fogalma arról, mire számíthat. Meglepő módon kijelentette, hogy ő nem is salakos versenynek számolja ezt a bristoli kirándulást. Mégpedig azért, mert nem salakos felület volt tavaly, hanem inkább poros.

    Szerinte a sár földnek számít, de tavaly egyszerűen csak por és gumi volt. A pozitívum, hogy legalább örül annak, hogy az idei futamot éjszaka rendezik.

    Eközben Larson egyik potenciális riválisa, Chase Briscoe odáig ment, hogy szerinte hátrányt jelent számára, hogy salakos múltja van.

    Ugyanis bármilyen tapasztalatot is szerez az ember a dirt pályákon, dirt autókkal, azt itt, ezen a helyszínen ki kell dobni az ablakon.

    Mivel azonban a futam éjszaka lesz, ez a versenyzőknek jobban kijöhet. Ez azért van, mert a pálya egy kicsit nedvesebb lesz, és jobban hasonlít majd egy természetes dirt pályára.

  • Briscoe szerint egész évben változatos lesz az élmezőnybeli harc

    Briscoe, aki az előző szezonban még nyeretlen volt és a 23. helyen végzett a sorozatban, idén hamar megszerezte élete első győzelmét.

    Briscoe-nak nagyon bejött a Next Gen autó érkezése, hiszen Phoenix-i győzelme mellett idén két top 5-ös és két top 10-es helyezése van, és a sorozat tabelláján a kilencedik helyen áll.

    Stewart-Haas Racing 14-es autóját vezető sofőr úgy véli, hogy a Cup Series-ben kevesebb tapasztalattal rendelkezők vannak a legnagyobb előnyben idén.

    Nem érzem úgy, hogy bármit is másképp csinálnék, mint eddig” – mondta Chase Briscoe az új autóval kapcsolatos vezetési stílusáról. „Az elmúlt néhány hétben a Next Gen eléggé hasonló volt a régi Cup autóhoz.

    Úgy érzem, hogy csapatként jobbak lettünk. Gyorsabban repül a paripa is. Nyilvánvalóan az előző év küzdelmes volt, de nem érzek óriási változást.

    Nem tudom, hogy más srácoknak csak több szokást kell-e megtörniük, míg nekem nem igazán volt sok dolog, amin változtatnom kellett volna.

    Briscoe szerint a Next Gen autó „hibridnek” tűnik az Xfinity Series és a Gen-6 Cup autó között, amit eddig vezetett.

    A legfontosabb, hogy úgy véli, az SHR folyamatos fejlődése hozzájárulhat az ő erős rajtjához, valamint csapattársai, Aric Almirola és Kevin Harvick idei javuló teljesítményéhez.

    Szerintem az autóink nagyon jók voltak. Rengeteg sebességünk volt, és ezt ki is tudtuk használni” – mondta.

    Tavaly sokszor nem volt meg az a sebességünk, amire szükségünk lett volna, és azokon a versenyeken, ahol pedig az élen voltunk, ott nem tudtuk kihasználni a lehetőséget, nem voltunk eléggé konzisztensek.

    Chase Briscoe (14-es autó) csak 30. lett a COTA-n, de Richmondban visszatérne a top 5-be
    Chase Briscoe (14-es autó) csak 30. lett a COTA-n, de Richmondban visszatérne a top 5-be Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media

    Richmondban ismét esélye lesz Briscoe-nak a győzelemre

    Bár Richmond technikailag az első short ovál futam a 2022-es szezonban, sok versenyző úgy gondolja, hogy a phoenixi 1 mérföldes ovál – Briscoe győzelmének helyszíne – nagyon is rövidpályás verseny.

    Richmondban nem igazán tudom, mire számíthatok. Úgy gondolom, hogy ez az autó valószínűleg egy kicsit több tapadást ad majd, mint a régi az olyan helyeken, mint Richmond, de őszintén szólva nem tudom mi fog történni, amikor odaérünk” – magyarázta a Stewart-Haas Racing versenyzője.

    Az egyik fő tényező, amire Chase Briscoe felhívta a figyelmet, és ami Richmondban is nagy szerepet játszhat majd, az a gumikopás.

    Úgy gondolom, hogy még nem igazán láttuk ezt az autót igazi short oválon. Igen, Phoenix is az, de ott közel sincs ekkora gumikopás, mint itt. Mindenképpen érdekes lesz látni, hogy ez az autó hogyan hat majd a gumik élettartamára.

    Briscoe úgy véli, hogy a gumik kiesése az idei szezonban hozzájárult a pályán zajló szórakoztató versenyekhez és a kiszámíthatatlan eredményekhez.

    Ezzel az autóval bárhová megyünk, mindenhol sok változás van az élmezőnyben. Vannak olyan srácok, akik rendkívül jók a rövidtávon, vannak olyanok, akik a hosszútávon, és emiatt folyamatosan változnak a pozíciók.

  • Lenyűgözte a NASCAR versenyzőket a Forma-1 Las Vegas-i bejelentése

    A Forma-1 Las Vegas-ba fog látogatni 2023-ban, méghozzá a Las Vegas Strip-re. A hír megmozgatta a NASCAR közösséget is.

    A Forma-1 a világ egyik legnépszerűbb motorsportja. A Forma-1-nek valójában 1,55 milliárdos összesített nézettsége volt tavaly.

    A sorozot igazán felpörgött Amerikában, és hogy tovább fokozza az izgalmakat, a 2023-as F1-es naptárba egy új pálya kerül be, méghozzá Las Vegas. A 2023-as évben hivatalosan is Las Vegasba látogat a száguldó cirkusz!

    A Forma-1 rajongói mellett a NASCAR közösség is nagyon izgatott az új futam miatt.

    Brad Keselowski jelenleg az egyik legnépszerűbb figura a NASCAR-ban. A Cup Series bajnoka és csapattulajdonosa pedig elsőként gratulált a Forma-1-nek.

    Ez elképesztően menő” – mondta az RFK Racing versenyzője.

    A Phoenix-i verseny győztese, Chase Briscoe pedig azt a kívánságát fejezte ki, hogy a NASCAR is rendezzen versenyt a híres Vegas Stripen.

    Bár már az IndyCar-ban versenyzik, érdemes megemlíteni Jimmie Johnson véleményét is.

    Rajongóként nagyon izgatott vagyok, hogy három Forma-1-es futam lesz a hazámban. Úgy gondolom, hogy Vegas nagyszerű házigazda lesz, nagyon jó szórakozás lesz mindenkinek, aki részt vesz majd rajta” – mondta Johnson.

    A NASCAR egyébként nem idegen a kaszinóváros utcáitól, hiszen több évig Las Vegasban rendezték a szezon végi felvonulást, a Champion’s Week-et. Az eseményt 2019-ben vitték át Nashville városába, és azóta is ott rendezik ezt az évzáró ünnepséget.

    Végeredményben nagyszerű, hogy az új pálya bekerült a naptárba, a rajongók pedig örömmel látják, hogy az F1 újabb nagy lehetőséget kap az amerikai piacon.

    Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy olyan piacra érkezik az Forma-1 ahol a NASCAR miatt már létezik a motorsport kultúra.

  • Megvannak a rajtsorrendek, változott a szombati program Atlantában

    A múltheti győztesek duplán jól jártak. Az esőnek köszönhetően Chase Briscoe és Noah Gragson várhatja az élről az atlantai versenyeket.

    A tartós esőzés miatt pénteken törölték a NASCAR edzéseit az Atlanta Motor Speedwayen, és átrendezték a hétvégi menetrendet.

    Mindhárom NASCAR nemzeti sorozat – a Trucks, az Xfinity és a Cup – ellátogat ezen a hétvégén Atlantába, és mindháromnak a péntekre tervezett programját törölték a rossz időjárás miatt.

    Az Atlanta Motor Speedway közelmúltbeli újraaszfaltozása és átalakítása miatt a NASCAR úgy döntött, hogy a sorozatok számára fontosabb, hogy edzéseket tartsanak, mint kvalifikációt.

    Ezért most szombaton minden sorozatnak lesz egy 50 perces edzése – a Truck Series-nek magyar idő szerint 15:40-kor, az Xfinity-nek 16:40-kor, a Cup Series-nek pedig 17:40-kor.

    Az egyes szériák rajtfelállását az egyes szabálykönyvekben lefektetett képlet alapján határozták meg (50% a múlt heti helyezés, 35% a tulajdonosi pontok és 15% a múlt heti versenyen elért leggyorsabb körök rangsora alapján) – írja a Motorsport.com.

    Az Atlanta Motor Speedwayen rendezett versenyek közül a szombati Truck-futamon (magyar idő szerint, 19:30 kezdődik) Chandler Smith, a szombati Xfinity-futamon (magyar idő szerint 22:00-kor kezdődik) pedig Noah Gragson indul a pole pozícióból.

    Chase Briscoe – aki a múlt hétvégén Phoenixben szerezte meg élete első győzelmét a NASCAR Cup Seriesben – a pole pozícióból indul a vasárnapi Cup-futamon (magyar idő szerint 20:00-kor kezdődik).

    A NASCAR Cup Series versenyét az ARENA4+-on is követhetitek majd 8 órától.

  • Chase Briscoe szenzációs versenyzéssel szerezte meg első győzelmét

    A tavalyi évet végig küszködő Chase Briscoe megszerezte élete első győzelmét a NASCAR Cup Series Phoenix Racewayen rendezett versenyén.

    Briscoe a 3. szakaszban vette át az irányítást, és bár az utolsó 30 körben két újraindítást is túl kellett élnie, nem forgott veszélyben a győzelme

    A verseny végén az első háromban végző versenyzők mindegyike – Briscoe, Chastain és Tyler Reddick – pályafutása első győzelmére hajtott.

    Ez hihetetlen. Az egész utolsó körben sírtam” – mondta Briscoe közvetlenül a verseny után. „Ez mindenképpen egy csapatgyőzelem!

    Mindenkinek köszönetet kell mondanom, aki idáig juttatott. Hét évvel ezelőtt a kanapén aludtam, és kész voltam feladni az álmaimat. Kaptam egy lehetőséget, és ez vezetett idáig.

    Olyan áldott vagyok, hogy annál a szervezetnél, annál a csapatnál, és abban az autóban vezethetek, amelyik a hősömé, Tony Stewarté volt.

    Amikor azt mondták neki, hogy nagyon hasonlított teljesítménye Stewartéra, Briscoe így felelt: „Igen, azok az újraindítások, úgy értem, csúszkáltunk, minden volt. Remélem, a rajongók élvezték a versenyt. Hihetetlen volt az én szemszögemből nézve.”

    A pole-ból induló, második szakaszt megnyerő Ryan Blaney a verseny nagy részében dominált, és 143 kört vezetett, de Briscoe 14-es Fordja volt az, aki a verseny utolsó két boxkiállásánál elsőként hagyta el a boxutcát, és lehetővé tette, hogy ő irányítsa az újraindításokat.

    Ross Chastain és Tyler Reddick nagy csatát vívott a célvonalig, de a „dinnyés ember” ha centikkel is, de elhozta a második helyet, sorozatban így másodszor állhatott fel a képzeletbeli dobogóra.

    Reddick végül a harmadik, Blaney a negyedik helyen végzett, Kurt Busch pedig megszerezte első top5-ös eredményét új csapatával a 23XI-vel. Csapattársa, Bubba Wallace 1 kör hátrányban a 23. lett.

    A top10-et Kevin Harvick, Kyle Busch, Joey Logano, Daniel Suarez és Chris Buescher egészítette ki.

    Ryan Blaney bár dominált, végül nem tudta győzelemre váltani pole pozícióját
    Ryan Blaney bár dominált, végül nem tudta győzelemre váltani pole pozícióját Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Akiknek nem jött ki a lépés

    Sok versenyzőnek nem sikerült jól a versenye. Kyle Larson motorprobléma miatt állt ki, Martin Truex Jr. pedig csúnyán beleütközött a falba.

    Az első szakaszt megnyerő William Byron a verseny második felében hátracsúszott és csak a 18. lett.

    A futam utolsó részében egyetlen komoly kihívója akadt Chase Briscoe-nak, méghozzá névrokona, Chase Elliott, azonban a Hendrick Motorsports sofőrjének elrontották az utolsó kiállását, így hátraesett, és még meg is pördült, így csak 11. lett.

    Érdemes még megemlíteni Corey Lajoie-t, akinek leesett a kereke a futam korai szakaszában, és emiatt kiállni kényszerült. A 7-es autó csapata a jó szezonkezdet után szinte biztosan büntetésre számíthat majd emiatt.

    Amiről a kamerák majdnem lemaradtak: A verseny utolsó körében Kyle Busch, Daniel Suarez és Austin Dillon csatázott a top10-be jutásért, azonban utóbbi húzta a rövidebbet, hiszen a falban kötött ki.

    A NASCAR Cup Series új, Next Gen érája tehát fantasztikus izgalmakat szolgáltatott eddig, amit az is jól mutat, hogy Chase Briscoe az idei 4. futamgyőztes, a 4. futamon.

    A következő versenyt a 1,5 mérföldes Atlanta Motor Speedwayen rendezik majd, ahol a versenyzés a felújítások következtében inkább fog hasonlítani Daytonára és Talladegára, mintsem egy normális másfél mérföldes pályára.

    A NASCAR Cup Series Phoenex-i versenyének végeredménye

    Poz. # Versenyző Kör
    1 14 Chase Briscoe 312
    2 1 Ross Chastain 312
    3 8 Tyler Reddick 312
    4 12 Ryan Blaney 312
    5 45 Kurt Busch 312
    6 4 Kevin Harvick 312
    7 18 Kyle Busch 312
    8 22 Joey Logano 312
    9 99 Daniel Suarez 312
    10 17 Chris Buescher 312
    11 9 Chase Elliott 312
    12 10 Aric Almirola 312
    13 11 Denny Hamlin 312
    14 48 Alex Bowman 312
    15 42 Ty Dillon 312
    16 41 Cole Custer 312
    17 31 Justin Haley 312
    18 24 William Byron 312
    19 38 Todd Gilliland # 312
    20 16 AJ Allmendinger(i) 312
    21 3 Austin Dillon 311
    22 23 Bubba Wallace 311
    23 6 Brad Keselowski 311
    24 2 Austin Cindric # 311
    25 43 Erik Jones 311
    26 20 Christopher Bell 310
    27 34 Michael McDowell 310
    28 47 Ricky Stenhouse Jr. 310
    29 21 Harrison Burton # 309
    30 77 Landon Cassill(i) 308
    31 51 Cody Ware 307
    32 15 Garrett Smithley 305
    33 78 BJ McLeod 304
    34 5 Kyle Larson 239
    35 19 Martin Truex Jr. 219
    36 7 Corey LaJoie 45
  • Elliott nyerte az LA Coliseum első hivatalos edzését

    Chase Elliotté az a megtiszteltetés: ő volt a leggyorsabb versenyző a Los Angeles Memorial Coliseumban futott első szabaededzésen.

    Elliott a Hendrick Motorsports 9-es számú autójában 13,45 másodperces (66,89mph) idővel volt a leggyorsabb a szombati edzésen – írja a Racer.

    A 2020-as bajnok az edzés utolsó részében érte el a legjobb időt, ami egyben elég volt ahhoz is, hogy a 36 autóból álló mezőnyben összességében a leggyorsabb pilóta legyen.

    A NASCAR illetékesei három, egyenként 12 versenyzőből álló csoportra osztották a mezőnyt a gyakorlásra.

    Mindegyik csoport 24 percet kapott a pályán, de ezt három különböző, egyenként nyolcperces szakaszra osztották fel, csoportonként váltakozva. Chase Elliott a harmadik csoportban volt.

    Először is, minden elismerésem a NASCAR-nak és mindenkinek, aki részt vet a projektben, mindazoknak a férfiaknak és nőknek, akik rengeteg energiát fektettek abba, hogy ez megvalósuljon, hogy megépüljön a versenypálya, hogy leaszfaltozzák, és hogy minden logisztikát elvégezzenek” – mondta Elliott.

    Nagyra értékelem, hogy a csapatban mindenki nagyon keményen dolgozott egész télen; ez egy nagyon sűrű időszak volt mindannyiunk számára.

    Úgy érzem, elég jó autónk van, most már csak annyi a lényeg, hogy meghozzuk a helyes döntéseket, és ne hagyjuk, hogy túlságosan elrontsam.

    Kevin Harvick lett a második, csapattársa, Chase Briscoe pedig a harmadik.

    Briscoe autója viszont az utolsó edzés végén megállt. A Stewart-Haas Racing versenyzője a Fox Sportsnak elmondta, hogy csapatának meg kell javítania a gázkábelhez csatlakozó csapszeget, ami eltört.

    A nap eddigi meglepetése Justin Haley volt, aki a negyedik helyet érte el a Kaulig Racing 31-es autójával.

    Teljes eredménylista.

    A Busch Lite Clash kvalifikációja magyar idő szerint hajnali fél 3-kor kezdődik majd.

  • Ryan Blaney gyors volt, Chase Elliott pörgött-forgott – VIDEÓ

    A NASCAR Next Gen autójának tesztelése a Phoenix Raceway versenypályán zajló utolsó versenynappal zárult, melyet Ryan Blaney nyert.

    Phoenix, amely idén is otthont ad mindhárom NASCAR széria bajnoki címéről döntő futamának, a csapatok számára kritikus fontosságú pálya.

    A kétnapos teszt végén a Team Penske versenyzője, Ryan Blaney 131,907 mérföld/órás sebességgel végzett az élen, csapattársa, Joey Logano pedig 131,738 mérföld/órás sebességgel lett a második.

    Kyle Larson 131,728 mérföld/órás átlaggal nyerte az első napot. Az első ötbe még Chase Briscoe (131.502 mph), Chase Elliott (131.325 mph), és Kevin Harvick (131.114 mph) fért be.

    A második tesztnapot néhány incidens lassította. A NASCAR Cup Series 2020-as bajnoka, Chase Elliott kétszer is megpördült a 4-es kanyar kijáratán, végül mindkét esetet sértetlenül megúszta – írja a Motorsport.com.

    Az újonc Todd Gilliland nem volt ilyen szerencsés, amikor a 2-es kanyar kijáratánál elvesztette a tapadást, és a külső fallal koccant. Az újonc azonban vissza tudta vezetni autóját a garázsba.

    Érdemes kiemelni, hogy a Fordok dominálták az utolsó tesztnapot, ezért pozitívan várhatják a szezonkezdetet.

    A 2 nap teljes eredménylistája

  • Briscoe, Burton, Cindric és Deegan vezeti a Daytonai különítményt

    A NASCAR fiatal versenyzői – köztük Hailie Deegan is – a Ford Performance színeiben vesznek részt az IMSA Pilot Challange Daytonai fordulóján.

    Deeganen kívül Harrison Burton, Chase Briscoe és Austin Cindric fog indulni a BMW M Endurance Challenge január 28-i versenyén.

    Egy nappal később Cindric beül a 15-ös számú Proton USA Mercedes-AMG GT3-asba, és az új GTD Pro osztályban fog versenyezni a 60. Rolex 24 At Daytona versenyen.

    Cindric és Burton a Michelin Pilot Challenge versenyen a 41-es számú PF Racing Mustangon osztozik majd, Briscoe és Deegan pedig ugyanezen istálló 42-es számú Mustangján.

    A cél mind a négy pilóta számára az, hogy értékes épített pályás tapasztalatokat szerezzenek, mielőtt nekivágnak a NASCAR-szezonjuknak – ez Deegan számára a Camping World Truck Series-t, a másik három pilóta számára pedig a Cup Series-t jelenti.

    Cindric épített pályás tapasztaltairól már írtunk, most azonban nézzük meg, a másik három ovál specialista hogyan áll az épített pályás versenyzéshez.

    #42: PF Racing, Ford Mustang GT4, GS: Chase Briscoe, Hailie Deegan
    #42: PF Racing, Ford Mustang GT4, GS: Chase Briscoe, Hailie Deegan / Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Több megbeszélésünk is volt a Fordnál, a Wood Brothersnél és a Penske-nél. Az egyetlen dolog, amin dolgozni akartam, hogy jobb legyek az épített pályákon” – mondta Harrison Burton, aki többek között MMA-val készült a szezonra.

    Az, hogy most rögtön lehetőségem van erre, fantasztikus, és dicséret illeti őket, hogy elkötelezettek abban, hogy segítsenek nekem jobbá válni. Ennél többet nem is kérhetnék tőlük.

    Hailie Deegan a legfiatalabb

    Hármójuk közül talán a fiatal hölgyversenyzőnek, Hailie Deegannek van a legkevesebb tapasztalata ezeken a típusú aszfaltcsíkokon.

    Az idei legfontosabb célom, hogy minél többet vezessek, bármi is legyen az, akár oválról, akár épített pályáról, akár dirtről van szó. Sokat akarok autóban ülni ” – mondta a 20 éves Deegan, aki ’22-ben visszatér a David Gilliland Racinghez egy második Truck Series szezonra.

    Csak be akarok szállni és több tapasztalatot szerezni, és úgy érzem, hogy ha egy dologban tudnék fejlődni – persze sok mindenben tudok még fejlődni -, az ami a NASCAR világában egyre inkább előtérbe kerül, azok az épített pályák.

    Hailie Deegan
    Hailie Deegan / Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Azt gondolom, ha bármilyen típusú épített pályán tudok versenyezni, az szerintem csak jobbá tesz engem, mint versenyzőt.

    Deegan és Briscoe korábban már versenyeztek együtt, és a Stewart-Haas Racing színeiben második szezonját kezdő versenyző, alig várja, hogy a volán mögé ülhessen.

    Amikor legutóbb ott voltunk, akkor futott először épített pályán” – mondta a 27 éves Briscoe. „Most, hogy visszamegyünk vele, valószínűleg már három vagy négy Truck versenyen is túl van (épített pályákon), és futott már más IMSA-versenyeken is, szóval jó lesz látni, hogy versenyzőként hogyan fejlődik.

    Nagyon jó munkát végez sok különböző szakágban. Jó lesz mindkettőnk számára odamenni, és egy teljesen új szakágban versenyezni.”