Címke: Chase Briscoe

  • Briscoe a pole-ban, ő kerül be a történelemkönyvekbe

    Chase Briscoe szerezte meg a Gateway-i pályán az első NASCAR Cup Series pole-t, azon az időmérőn, ahol domináltak a Fordok.

    Chase Briscoe pályafutása során először indul a pole pozícióból ráadásul nem máshol, mint a NASCAR Cup Series első látogatása alkalmával a World Wide Technology Raceway-en (Gateway).

    Vicces – az első körben úgy éreztem, hogy rendkívül rosszul vezettem alul, a második körben pedig picit túlhajtottam az autót” – mondta Briscoe. „A 3-as kanyarba érve nagyon túlkormányzott volt a gép, és úgy éreztem, hogy eladtam azt az előnyömet, ami az 1. és 2. kanyarban megvolt.

    Nagyon jó munkát végeztek a srácok, és egy igazán jó versenyautót adtak nekem. Nyilvánvalóan nagyon jók voltunk Phoenixben, és a csomagunk elég közel áll ahhoz a pályához, szóval meglátjuk, hogy ugyanolyan eredményt tudunk-e elérni, mint Phoenixben.

    Alig várom a holnapi napot.

    Austin Cindric fog csatlakozni Briscoe-hoz az első sorban, mögülök pedig Christopher Bell és Tyler Reddick rajtolhat majd. A top 5-be még Ryan Blaney fért be.

    Az első 10-be 6 Ford fért be, így kijelenthető, hogy a márka versenyzői dominálták a NASCAR Cup Series első Gateway-i időmérőjét.

    William Byron a 24., Alex Bowman pedig a csalódást keltő a 25. helyre kvalifikálta magát. A hétvégén Chris Buescher helyén debütáló Zane Smith a 32. helyről várhatja majd a verseny rajtját vasárnap.

    Ben Rhodes és Parker Kligerman nem próbálkozott a kvalifikáción. Rhodes a szombati edzésen balesetet szenvedett, és a Kaulig Racing még javítja a 16-os Chevrolet-t, hogy AJ Allmendinger vezethesse azt vasárnap.

    Kligerman autója szombaton kigyulladt, a Rick Ware Racing pedig a tartalék autót készíti elő.

  • Hamlin a semmiből nyerte meg élete első Coca-Cola 600-át

    Óriási versenyt futott a NASCAR Cup Series mezőnye a Charlotte Motor Speedwayen, és végül jó lesipuskás módjára Denny Hamlin nyert.

    Magyar idő szerint kicsivel éjfél után kezdődött a NASCAR szezon leghosszabb távú versenye, a Coca-Cola 600.

    1. szakasz

    A pole-ból rajtoló Denny Hamlin jól kapta el a startot, és vezette is a versenyt, de nem sokáig, hiszen Kyle Busch gyorsan átvette tőle a vezetést. Mögöttük Bubba Wallace és Tyler Reddick kezdett el erősen felzárkózni.

    17. körben Ryan Preece megpördült, és mögötte sorban Buescher és Gragson is követte példáját. Preece autója eléggé megsérült, és sokáig szerelték, mindhiába, fel kellett adnia a versenyt.

    Az újrarajt után ismét a 18-as autó állt az élre, azonban szorosan követte őt Wallace Toyotája. 33 kör után megint lengették a sárgát, ezúttal Josh Bilicki volt az, aki a falnak csapta autóját.

    46. körben Daniel Suarez megelőzte Kyle Busch-t azonban a 99-es autó felszorította riválisát, aki így megpördült, de az autónak nem lett nagyobb baja.

    A 49. körben indultak újra, azonban Larson meghúzta a falat, majd közel 10 körrel később Corey LaJoie is, de ő már kicsit keményebben ütközött a SAFER korlátba.

    Folyamatosan jöttek fel a Chevyk és a szakasz vége felé a top10-ben legfőképp ők voltak. 20 körrel az első szakasz vége előtt Elliott, Reddick, Byron volt a sorrend. Utóbbi hátraesett 7 körrel a vége előtt, amikor óriásit driftelt.

    Bár Reddick nagyon jött fel a végén Elliottra, a 9-es autó sofőrje megtartotta első helyét, és megnyerte az első szakaszt.

    2. szakasz

    Chase Elliott jól jött el a második szakasz elején, de a 111. körben Chastain elment mellette.

    125. körben máris jött az újabb sárga, amikor Bubba Wallace autója forgott meg. Közben Kyle Larsonnak folyamatosan hibázott a boxcsapata, és a verseny ezen periódusáig már négyszer kellett visszakászálódnia az utolsó helyről

    146. körben Cindric defektet kapott, összetörte autóját és kiesett.

    A sárga után Blaney 165. körben régi gumival megcsúszott, nekiment a falnak, majd egy körrel később – pont Blaney mellett – Larson már egy picit jobban eldobta, és megpördült.

    A verseny egyébként izgalmas volt, rengeteg szép csatával, és kisebb koccanással.

    Újraindítás után Elliott külső íven lassú volt régi abroncsokon, így a Trackhouse duója elhúzott mellette, Chastain, Suarez sorrendben.

    A 187. körben jött az első igazi nagy dráma, amikor Elliott megpördült, miután Suarez előzése közben a falba csúszott. A 9-es autó felfüggesztése úgy megsérült, hogy fel kellett adnia a küzdelmet.

    Egyből az újraindítás után jött a következő baleset, Ryan Blaney ment le az apronre, autója pedig felvágódott, keresztbe állt és az azt követő baleset pedig vitte magával a fél mezőnyt.

    Brad Keselowski, Kurt Busch, William Byron, Denny Hamlin, Bubba Wallace, Harrison Burton, Noah Gragson, Michael McDowell és Todd Gilliland is belekeveredett az esetbe.

    Blaney, Keselowski, Busch, Wallace és Byron azonnal kiesett a versenyből.

    A szakasz végén Erik Jones, Ross Chastain és Daniel Suarez küzdött a pontokért, és az utóbbi versenyző kaszálta a legnagyobbat, így ő nyerte a 2. szakaszt.

    3. szakasz

    A Toyoták – és Joey Logano – kintmaradtak az előző szakasz végén, mondván ha kijöttek volna, akkor nem maradt volna friss gumijuk a verseny végére.

    220. körben Harvickkal történt egy baleset, és ismét sárga zászlót kellett lengetni. A 4-es autó sofőrjét Ricky Stenhouse Jr. szorította fel a falra, hasonlóképpen, mint ahogyan korábban Suarez tette Kyle Busch-al.

    Ha már a Trackhouse 99-es autójáról beszéltünk, érdemes megemlíteni, hogy ő volt az egyetlen éllovas, aki ezalatt a sárgás periódus alatt meglátogatta a boxutcát – bár nem sokáig maradt a mezőny végén, hiszen mint kés a vajon, jött át a mezőnyön.

    Az élen álló Chastain mögött ekkor Logano és Briscoe csatázott, ami azért volt meglepő, mert a Fordok a verseny korábbi szakaszában nem igazán tündököltek.

    Suarez a friss gumikon repesztett, és a szakasz féltávjánál át is vette a vezetést.

    Akkor amikor már azt hittük, hogy jöhetnek a nap első zöld zászlós kiállásai, Gragson eldobta autóját a négyes kanyar kijáratán, és jött a sárga zászlós periódus – a 13. a nap folyamán.

    A csata továbbra is kemény és élvezetes volt, bár inkább a 10. helytől lefele folyt a harc a pozíciókért.

    A szakasz végéig már nem volt változás, Ross Chastain hozta a 3. szegmenst, megelőzve az utolsó pillanatokig harcoló Briscoe-Larson duót.

    4. szakasz

    A szakasz közti kiállásnál Reddick csapata dolgozott a legjobban, így ő várhatta az első helyről az újrarajtot.

    Ugyanitt Logano egyik embere hősies tettet hajtott végre, miután Hamlin ráment a lábára, mégis teljesíteni tudta a 22-es autó kiállását.

    A 8-as autó versenyzője szépen elhúzott a követő bolytól, de aztán Chastain és Larson is felzárkózott rá, valamint a szépen lassan a semmiből feltűnő Custer is a háttérben megbújt.

    67 körrel a vége előtt Truex, Almirola és Jones találkozott össze, melyből utóbbi jött ki rosszabbul, hiszen megsúrolta a falat.

    Néhány perccel később Reddick bal hátsó kereke adta meg magát a célegyenesben, így a 2. helyről kellett kiállni a boxba, szerencséjére azonban a sárga zászlót is belengették, így nem került körhátrányba., azonban a mezőny végére csúszott.

    Az egész éjszaka folyamán gyengélkedő Suarez féle csapat ennél a kiállásnál is hibázott, a 99-es autó így megint pozíciókat veszített annak ellenére, hogy a pályán mutatott tempója még a győzelemre is esélyessé is lenne.

    56 kör volt már csak hátra, amikor ismét újra akarták indítani a versenyt, de nem sikerült, hiszen Justin Haley motorja füstjelekkel jelezte, hogy nincs tovább. Egy körrel később viszont már indult a sor.

    Nem sokáig!

    Daniel Suarez kaotikus estéje úgy ért véget, hogy Chris Buescher fejtetőre állt miatta!

    A Trackhouse versenyzője elmondása szerint túlkormányzottá vált az autója, és a külső íven lévő Briscoe-val összeért, majd ahogy visszapördült a pálya közepére, az érkező Buescher telibe találta őt.

    A 17-es autó a fűre leérve megakadt a saját kerekében, majd többször is megfordult a saját tengelye körül, végül pedig a fejtetőn csúszva megállt. A balesetbe Harrison Burton és Todd Gilliland is belekeveredett.

    Azonnal piros zászlót lengettek, amíg a bennragadó Bueschert kimentették az autójából. Szerencsére a versenyzőnek nem esett bántódása, és csak az autó rossz pozíciója miatt nem tudott kiszállni.

    50 körrel a vége előtt eljött Kyle Larson ideje. A Hendrick Motorsports versenyzője könnyedén hagyta ott Chastaint az első helyért, és így tett mögötte Chase Briscoe is.

    A verseny finisébe érve Chase Briscoe elkezdte levadászni az élen álló Kyle Larsont. Az utolsó 25 kört fél másodpercen belül töltötte egymáshoz képest a két pilóta.

    A versenybíróság már nem volt türelménél, hiszen sem Bell defektjére, sem Almirola falazására nem intették be a sárgát 10 körrel a vége előtt.

    Szerencsére!

    Merthogy Chase Briscoe és Kyle Larson olyan csatát rittyentett a pályára a végén, amire még sokáig fogunk emlékezni. Briscoe 2 körrel a vége előtt egy hasonló előzést próbált meg, mint Bristolban Reddick ellen – hasonló eredménnyel.

    A 14-es autó megpördült, ezúttal azonban a rivális megúszta.

    Természetesen mindenki jött a pitbe, azonban eltérő stratégiákat választottak a versenyzők. Az első négy helyezett (Larson, Chastain, Logano, Stenhouse Jr.) két kereket cserélt, a többiek viszont négyet.

    Ez főszerepet játszott a következő pillanatokban. Austin Dillon kilőtt a rajt után négy új abroncsával, és már átvette a vezetést, amikor ő, Larson és Chastain összeért, amiből ismét baleset lett.

    Larson még olcsón megúszta, egy megpördüléssel, Dillon és Chastain viszont csúnyán összetörte autóját. Így járt Joey Logano, Cole Custer és Aric Almirola is.

    A balesetet Hamlin és Kyle Busch úszta meg a legjobban, bár Chastain is próbálkozott még a törött autójával, de az újraindításnál egyből hátraesett, és végül 15. lett.

    A 18-as és a 11-es autó fej-fej mellett küzdött a célvonalig, de végül Denny Hamlin nyerte a Coca-Cola 600-at, csapattársa előtt.

    A Joe Gibbs Racing versenyzője idén másodszor nyert – Richmond után – karrierjében pedig először tudott győzedelmeskedni a Coca-Cola 600-on.

    A top 10-be még Kyle Busch, Kevin Harvick, Chase Briscoe, Christopher Bell, Tyler Reddick, Ricky Stenhouse Jr., Michael McDowell, Kyle Larson és Alex Bowman fért be.

    A verseny maratoni hosszúságú volt, hiszen több, mint 5 órán keresztül tartott.

  • Schumacheréket is meglepte, mennyire gyors a NASCAR – videóval

    Schumacheréket is meglepte, mennyire gyors a NASCAR – videóval

    A Haas F1-es pilótái kipróbálhattak egy NASCAR-t, amivel egymást is autóztatták egy kicsit. A Forma-1-hez képest jóval lassabb kocsi tempója mindkettejüket meglepte, miközben saját teljesítményükkel kivívták a Stewart-Haas Racing versenyzőinek elismerését.

    Nem mindennapi élményben volt része Kevin Magnussennek és Mick Schumachernek a Forma-1 amerikai kiruccanása alatt. A Haas F1-es pilótái ellátogattak a Charlotte Motor Speedway-re, hogy ott belekóstoljanak a NASCAR-ba. A két pilóta a Stewart-Haas Racing speciális, kétüléses Ford Mustangját próbálhatta ki, így egymást is megautóztathatta. 

    Ám mielőtt erre sor került, a csapat állandó versenyzői közül hárman: Chase Briscoe, Cole Custer és Riley Herbst tartottak eligazítást Schumachernek és Magnussennek, amely során az F1-es pilóták az “anyósülésen” ülve leshették el a 670 lóerős szörnyeteg irányításának fortélyait. 

    „Mentem egy kicsit Chase-el, és hát, tudta, hogy mit csinál” – mondta az F1 videójában a NASCAR észak-karolinai rovalon (részben döntött kanyarokból, részben európai stílusú kanyarokból álló pálya) mutatott tempójától szemmel láthatóan meglepődött dán. 

    „Nyomtad neki” – mondta Briscoe-nak, aki erre közölte, hogy nagyjából 90%-on ment. „Utasként őrületesen gyorsnak érződik” – szögezte le Magnussen.

    Hogy ez mennyire így van, azt hamarosan Schumacher is megtapasztalhatta, miután csapattársa elvitte egy fordulóra. „Meglepett, hogy mennyi tapadása van az autónak. Persze utasként mindig kicsit fura. Egyértelműen nyomta neki, jól szórakoztunk, miközben arról is kaptam némi képet, hogy nekem hogyan kellene vezetnem” – mondta Schumacher, aki ezután visszaadta a kölcsönt Magnussennek.

    NASCAR, Stewart-Haas Racing, Charlotte Motor Speedway
    Nem bemutató körözésről volt szó, helyette mindenki kőkeményen odapakolt a Fordnak Fotó: Haas F1 Team

    „Nagyon szórakoztató volt megautóztatni Micket, majd az is, hogy ő vitt körbe engem. Nagyon klassz, egyúttal egy kicsit ijesztő is – mondta Magnussen. – Utasként az ember annyira sebezhetőnek érzi magát, miközben semmi nincs az irányítása alatt. Így sokkal gyorsabbnak is tűnik és sokkal ijesztőbbnek, mint amikor maga vezet.”

    Magnussen és Schumacher arra is kitértek, hogy szinte a nulláról kellett újratanulniuk a vezetést, annyira másként kell bánni egy NASCAR-autóval, mint egy F1-essel, illetve a hanghatások is lenyűgözték őket, főleg, amikor a kipufogó zaja centikkel a fal mellett suhanva verődött vissza rájuk.

    Chase Briscoe elmondása alapján az lepte meg a legjobban a vendégeket, hogy milyen rosszak a fékek egy NASCAR-on, és mennyire korán el kell kezdeniük fékezni. Pozitív meglepetés volt ugyanakkor, hogy az oválon mennyire megváltozott a Mustang viselkedése, és sokkal jobban tapadt annál, mint amire számítottak. „Elképesztő, hogy ezek a srácok beülnek ebbe az autóba, ami teljesen eltér mindentől, amit korábban vezettek, és 2-3 kör alatt felveszik a tempót, és csak 2-3 másodperccel voltak lassabbak [mint a NASCAR-versenyzők]” – dicsérte Magnussenéket Briscoe.

    És hogy milyen arcot vágott Schumacher, amikor Magnussen mellett ült? Az alábbi videóban megnézhetik:

  • Defektek, flexelés, és egy zseniális előzés – Ez volt Kansas

    Bár a verseny csak az utolsó körökben vált izgalmassá, sok érdekes incidens jellemezte a NASCAR Cup Series kansasi futamát.

    A pálya óriási kihívás elé állította a bal hátsó kerekeket, ennek megfelelően pedig a sárga zászlók nagy része defekt miatt került belengetésre.

    Az első áldozat BJ McLeod volt, aki a 35. körben kényszerült feladni a versenyt. Az első szakasz vége felé egy sokkal előkelőbb helyen lévő versenyző is pórul járt, a 71. körben ugyanis az addig 4. helyen álló Daniel Suarez bal hátsója durrant el.

    Hozzájuk csatlakozott még drámai módon két Hendrickes versenyző is, az addig élen álló William Byron és később Chase Elliott is.

    A verseny legnagyobb hőse azonban a Petty GMS csapata lett, amely 10 percig szenvedett Erik Jones autójával, mire le tudták róla venni a kereket.

    A verseny végén az élen Larson haladt, aki azonban ahogy fogytak a körök egyre nagyobb nyomás alá került a testvérét idő közben megelőző Kurt Busch által.

    Az előzéssel végül 9 körrel a leintés előtt próbálkozott, a másfél körön keresztül tartó párharc pedig végül Larson falérintésével, és Busch előzésével zárult.

    A korábbi bajnok innentől kezdve folyamatosan növelni tudta előnyét, és az idei 13. futamon megszerezte szezonbeli első, és pályafutása 34. győzelmét.

    Chase Briscoe indította a kicsúszások sorát

    Chase Elliott látványos pörgése-forgása

    Kyle Larson hatalmas mentése

    William Byron-t sem kímélte a Kansas Speedway

    Daniel Suarez ismét szerencsétlenül járt

    A Petty GMS szenzációs munkája

    Larson és Busch párharca

    Kurt Busch fedélzeti kamerájából a győzelmet érő előzés

  • A Darlington Throwback hétvége menetrendje és festései

    A Darlington Raceway mindhárom NASCAR nemzeti sorozatnak otthont ad ezen a hétvégén ráadásul jönnek a retró festések.

    A NASCAR Throwback hétvége pénteken a Camping World Truck Series futamával veszi kezdetét, mielőtt az Xfinity versenyzők szombat délután megmérkőznek. Vasárnap pedig a Cup Series kerül a középpontba.

    Miután a múlt vasárnapi, Dover Motor Speedwayen rendezett futamon először nyert a szezonban, a 2020-as kupa bajnoka, Chase Elliott Darlingtonba azzal a szándékkal érkezik Darlingtonba, hogy újra győzni tudjon.

    Bár az 1,366 mérföldes, tojás alakú pályán a Cup Seriesben még nem nyert, Elliott 2014-ben a NASCAR Xfinity Seriesben győzött a Darlington Raceway-en.

    Ezen a hétvégén Elliott extra vezetési időhöz jut, mivel a JR Motorsports 88-as számú Chevrolet-jét fogja vezetni az Xfinity Series szombati futamán.

    Mindig nagyon várom a darlingtoni versenyt” – mondta Elliott. „Nagyon klassz, és úgy érzem, hogy itt igazán kijönnek a versenyzői képességek.

    Valamilyen oknál fogva az elmúlt néhány évben eléggé küszködtem itt, úgyhogy alig várom, hogy szombaton gyakorolhassak az Xfinity futamon.

    Remélhetőleg ez segíthet majd vasárnap. Úgy érzem, hogy van néhány dolog, amit Doverben tanultunk, és amit Darlingtonba is átvihetünk. Érdekes lesz az új autóval látni, hogy miképp alakulnak majd a dolgok.

    A throwback, retró hétvége hagyománya 2015-ben kezdődött a „fekete ruhás hölgy” becenevet viselő pályán, és idén is folytatódik.

    A Trackhouse Racing például az 1998-as Japán kiruccanást idézi meg, ahol Dale Earnhardt és fia, Dale Jr. először versenyeztek egy mezőnyben.

    Kyle Larson a ’80-as évek végének Casanovájára, Tim Richmondra emlékezik, míg Brad Keselowski Mark Martin legendás Viagrás autóját idézi majd meg.

    Darlington Throwback Festések (a teljesség igénye nélkül)

    Időjárás

    Péntek: A nap folyamán elszórtan zivatarok alakulnak ki.
    Szombat: Részben felhős idő, 27 fokos csúcsérték, kis eséllyel zápor vagy zivatar.
    Vasárnap: Részben felhős, a legmagasabb hőmérséklet 22 fok közelében lesz

    Menetrend (magyar idő szerint)

    Május 6., péntek

    21:00 – 21:30 – Camping World Truck Series edzés
    21:30 – 22:30 – Camping World Truck Series kvalifikáció
    23:00 – 23:30 – Xfinity edzés
    23:30 – 00:30 – Xfinity kvalifikáció

    Május 7., szombat

    01:30 – Truck verseny (147 kör/200,1 mérföld)
    16:30 – 17:05 – Cup edzés
    17:05 – 18:30 – Cup kvalifikáció
    19:30 – Xfinity futam (147 kör/200,1 mérföld)

    Május 8., vasárnap

    21:30 – Cup futam (293 kör/400,2 mérföld; ARENA4+)

  • Reddick még nem tette túl magát a bristoli versenyen

    Tyler Reddick nem szeretné, ha bárkit is megtévesztene nyugodt reakciója a Bristol Motor Speedway-en történt utolsó körös balesetre.

    Chase Briscoe az utolsó körben megpróbálta megelőzni Reddicket, de megpördült, és így kiforgatta ellenfelét is, ami Kyle Busch győzelmét eredményezte. A verseny után Reddick nyugodtan reagált, ettől függetlenül mérges volt.

    Nagyon nagy szívás az egész” – mondta Reddick szombaton a Talladega Superspeedway-en. „Csak azért, mert nem vesztettem el az fejemet, az nem jelenti azt, hogy rendben vagyok azzal, ami történt.

    Mérges vagyok miatta, de megértettem, hogy nem volt szándékos.

    Utána Briscoe lesétált a boxutcában riválisához, hogy bocsánatot kérjen, és megértette volna, ha Reddick megüti őt.

    Reddick azonban folyamatosan azt hajtogatta Briscoe-nak, hogy „Minden rendben”, és bár a csalódottság kiült az arcára, nagyon nyugodt volt.

    A Richard Childress Racing versenyzője még a felelősséget is magára vállalta, amiért hagyta, hogy Briscoe behozza őt.

    Nem érzem úgy, hogy szándékosan megpróbált összetörni engem” – magyarázta 26 éves versenyző. „Szerintem elég nyilvánvaló, hogy az ellenkezőjét próbálta tenni, miután rájött, hogy nem fog működni a manőver. Ez van. Szívás, de az őrület az egészben az, hogy így is második lettem.

    Reddick nem a harcra gondolt. Bár ő megőrizte a hidegvérét, megértette, hogy voltak olyan csapattagok, akiknek jobban fájt az egész. Vannak olyan emberek, akikkel együtt dolgozik, akik már régebb óta versenyeznek a Cup-szinten, mint ő, és még nem nyertek.

    Mindenkinek megvan a saját története, hogy miként jutott el idáig – mindannyian kicsit mások vagyunk. Szóval, azt hiszem, meg tudom érteni, hogy ők miért frusztráltabbak kifelé, mint én voltam.

    Tyler Reddick a vasárnap, 21:00-kor kezdődő Talladega Superspeedway-en vághat vissza, ahol a 10. helyről rajtol majd.

  • „Én is ugyanezt csináltam volna” – rádiózások Bristolból

    A NASCAR Cup Series Bristol dirt versenyén sok minden történt, és most a rádiózásoknak köszönhetően még jobban betekinthetünk a kulisszák mögé.

    A rekordnézettséget hozó Bristol dirt versenyről még sokáig fognak beszélni mind a nézők, mind a garázsban.

    Most a NASCAR jóvoltából publikált rádiózásoknak köszönhetően betekinthetünk például Chase Briscoe és Tyler Reddick balesetének kulisszái mögé.

    Az utolsó körben egy eléggé kérdőjeles manővert mutatott be Chase Briscoe, amivel saját magát és Tyler Reddicket is kiszedte a versenyből, Kyle Busch pedig ezzel nevető harmadikként megnyerte a versenyt, és megszerezte idei első győzelmét.

    Tyler Reddick és Chase Briscoe elképesztő sportszerű módon kezet ráztak a verseny után, miután utóbbi bocsánatot kért.

    A versenyt végül Kyle Busch nyerte meg, aki ezzel megszerezte idei első, és karrierje 60. Cup Series győzelmét.

  • VIDEÓ: Visszanézhető a teljes Bristol Dirt verseny

    Drámai utolsó kör, és Kyle Busch 60. győzelme. Erről marad emlékezetes a 2022-es húsvét vasárnapján rendezett Bristol Dirt futam.

    A négy órás versenyen kétszer kellett belengetni a piros zászlót az eső miatt, de láthattunk a felverődő salak miatt eltömődő hűtőnyílásokat, és defekteket is.

    Ami biztos, hogy a versenyzés nem hagyott kívánni valót maga után, hiszen sok előzés volt, még az első helyért is – Martinsville-el ellentétben – és még az utolsó körökre is maradtak drámai csaták.

    A verseny csúcspontját az utolsó kanyarban érte el, azonban azoknak, akik nem látták a versenyt, nem lőjük le a poént, hogy mi történt. Jó szórakozást mindenkinek a Bristol Dirt versenyhez.

  • VIDEÓ: Ennél drámaibb befutót nem fogsz látni

    Chase Briscoe és Tyler Reddick utolsó körös ütközése, és Kyle Busch győzelme mellett is rengeteg látnivaló akadt Bristolban.

    Kyle Busch a fehér zászlóhoz érve még csak a kamerák képére sem fért rá, hiszen több mint négy másodperccel lemaradva érkezett Tyler Reddick és Chase Briscoe mögött.

    Valamilyen szinten mindannyian tudtuk, hogy van esélye, mivel Chase Briscoe a verseny utolsó 17 körében vadul üldözte Tyler Reddicket, és egy dirt pályán – főleg a Bristol Dirt-ön – bármi megtörténhet… És meg is történt.

    Reddick a megpördülés után szenzációs módon irányba állt és végül három tizedmásodperccel maradt le pályafutása első győzelméről.

    Az eső az esti – magyar idő szerint éjszakai – bristoli futam nagy részében jelen volt, és kétszer is meg kellett szakítani miatta a versenyt.

    Christopher Bell keresztbecsúszásos akciója a sárga zászlós periódus alatt jól mutatta, hogy mi történik, ha a bejáratott salakra víz kerül.

    Az elhúzódó záporok még a stratégiai döntésekben is szerepet játszottak, mivel Daniel Suarez, Ross Chastain és Chase Briscoe mind kint maradtak a verseny első szakaszának végén, hogy az élre álljanak.

    A második szakasz vége után volt egy pont, amikor a versenyzők, csapatok, szurkolók, sőt még a közvetítők is összezavarodtak a mezőny célba érési pozícióit illetően.

    Mindent egybevetve, a verseny zökkenőmentesen folytatódott – nagyjából – és lehetővé tette, hogy a sorozat legjobb versenyzői a győzelemért küzdjenek, miközben csúszkáltak és csúszkáltak az „utolsó nagy kolosszeumban” (a bristoli pálya beceneve – a szerk.).

    Természetesen sok kisebb – és egy két nagyobb – baleset is történt az eseményen, így végül 12-szer kellett belengetni a sárga zászlót – és kétszer a pirosat – a Kyle Busch győzelmével záruló versenyen.

  • Briscoe: Meg kellett próbálnom…

    Chase Briscoe vasárnap este a Bristol Motor Speedway dirt pályáján az utolsó körben egy megkérdőjelezhető manővert vetett be.

    Briscoe megpördült a 3-as kanyar bejáratánál, amikor megpróbálta megelőzni Tyler Reddick 8-as autóját. Az eset következtében Reddick-be csapódott, és mind a ketten megforogtak.

    Nevető harmadikként Kyle Busch érkezett, és megszerezte idei első győzelmét, Reddick pedig továbbra is győzelem nélkül áll a Cup Series-ben.

    Én csak megpróbáltam megnyerni a versenyt” – mondta Briscoe. „Nagyon gyorsan utolértem, és tudtam, hogy a forgalom miatt lesz esélyem. Bevetődtem, de így utólag nem ez volt a megfelelő manőver.

    Miután megszerezte a második helyet Busch-tól, Briscoe az utolsó 18 kört azzal töltötte, hogy megpróbálta levadászni Reddicket.

    Próbáltam kifigyelni, hogy hol tudok gyorsabb lenni nála. Sajnos az alsó ív nem működött az utolsó néhány körben, ezért muszáj voltam egy ilyen bevetődést csinálni. Egyszerűen más esélyem nem volt, hiszen csak a felső ív működött” – magyarázta bizonyítványát Briscoe.

    Briscoe elmondta, hogy szörnyen érezte magát, amiért kiütötte Reddicket, és hogy nem állt szándékában ezt tenni. Mielőtt lesétált a boxutcába, hogy bocsánatot kérjen, Briscoe azt mondta, hogy „megérdemelne egy pofont” Reddicktől.

    Ha megüt, akkor megüt” – mondta Briscoe. „Megérdemelném. Ilyen a versenyzés, de majd megbeszélem vele.

    A beszélgetés barátságos volt, amikor Briscoe megérkezett Reddick autójához. Reddick nem ment neki Briscoe-nak, és elismerte, hogy ő is ugyanezt tette volna.

    Nyilvánvaló, hogy Tyler és én már eleget versenyeztünk egymás ellen. Mindketten tudjuk, hogy nem fogjuk egymást szándékosan összetörni. A győzelemre hajtottunk.

    Nagyon büszke vagyok arra, hogy mi harcoltunk az első helyért. Utálom, hogy egyikünk sem nyert, de szerintem Tyler megértette, és nagyon jól kezelte a dolgot.

    Reddick magát hibáztatja, hogy magára engedte Briscoe-t

    Őszintén szólva nem hiszem, hogy mindent jól csináltam. Briscoe képes volt felzárkózni rám” – nyilatkozta a csalódott Reddick a futam után. „Egy kicsit jobb munkát kellett volna végeznem.

    Nem kellett volna hagynom, hogy ilyen közel kerüljön. Minden valamirevaló dirt versenyző megpróbálta volna ezt a manővert az utolsó kanyarban.

    Ennek ellenére Reddick ismét győzelem nélkül maradt, ráadásul úgy, hogy kínzóan közel volt a győzelemhez.

    Ez szívás, de még így is képesek voltunk a második helyen végezni. Jobban kellett volna mennem, és elhúznom, hogy a végén ne legyen olyan távolságban ahonnan ezt megpróbálhatta. Én így látom a dolgot.