Címke: Charlie Whiting

  • Grosjean az „elmúlt évek legrosszabb feltartását” követte el – Whiting

    Grosjean az „elmúlt évek legrosszabb feltartását” követte el – Whiting

    Charlie Whiting versenyigazgató megdöbbenten szemlélte, ahogyan Romain Grosjean minden kékzászlós alapszabályt figyelmen kívül hagyva feltartotta Lewis Hamiltont a Szingapúri Nagydíjon.

    Grosjean öldöklő küzdelemben vett részt Szergej Szirotkin ellen, amikor a nagydíjat vezető Hamilton és Max Verstappen utolérték a párost. A Haas azonban az egyértelmű jelzések ellenére először megelőzte a Williamst és csak utána engedte el az élmenőket, késlekedését pedig egy ötmásodperces büntetéssel és két büntetőponttal jutalmazta a versenyirányítás.

    „Romain teljesen elfelejtette a kék zászlók aranyszabályát: ha csatában vagy, akkor is fel kell adnod a csatát és elengedni a másikat” – magyarázta Whiting. „Számtalanszor beléjük vertem már az eligazításokon, de ez teljesen kiment a fejéből, annyira a Szirotkin elleni csatájára koncentrált. A fényjelzések folyamatosan villogtak a saját rajtszámával, Lewis pedig sokkal-sokkal gyorsabb volt nála. Valószínűleg az utóbbi időszak egyik legrosszabb feltartása volt.”

    A francia természetesen nem szándékosan tartotta fel Hamiltont és szerencséjére nem szólt bele a verseny végeredményébe.

    „Sajnálom, ha bárkit is feltartottam, nem ez volt a célom” – szabadkozott Grosjean. „Úgy hiszem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Éppen Szergejjel harcoltam, aki kicsit gokartosra vette a figurát; nem tudtam nagyon lelassítani, mert Szergej ott volt az első szárnyamon, Pierre [Gasly] pedig közvetlenül a váltómon lihegett. Először megelőztem a Williamst, majd azzal a lendülettel el is engedtem Lewist.”

    A feltartásért kapott két ponttal Grosjean büntetőpontjainak száma kilencre növekedett, vagyis már csak három pontnyira van az egyversenyes eltiltástól. A pontok 12 hónap után elévülnek, ám mielőtt néhány pontocska törlésére sor kerülne, Grosjeannak még négy futamot (az Orosz, a Japán, az USA és a Mexikói Nagydíjakat) teljesítenie kell.

  • Az FIA meg fogja vizsgálni a B-csapatok ügyét

    Az FIA meg fogja vizsgálni a B-csapatok ügyét

    A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting azt állítja, hogy az FIA fokozottan figyeli az egyre gyakoribb és szorosabb együttműködéseket a csapatok között.

    A probléma akkor ütötte fel a fejét, mikor a Force India csődeljárása zajlott és a Renault, a McLaren, valamint a Williams eleinte vonakodott aláírni azt a dokumentumot, mely lehetővé teszi a Force Indiának, hogy megtartsák kereskedelmi jogaikat. Az említett három csapat attól tartott, hogy a Force India új tulajdonosai által szorosabb kapcsolatba kerülnek a Mercedesszel, és tudni akarták, hogy egy B-csapattal van-e dolguk.

    A probléma mindezzel az, hogy a kisebb csapatok segíteni tudják motorszállítójukat kutatás-fejlesztés erőforrásokkal, ami kritikus kérdéskör lesz, ha az F1 bevezeti a költségvetési sapkát és más korlátozásokat.

    Whiting szerint az FIA tisztában van mindezzel, és rámutatott, Ferrari-partner Haas csapat megalakulása óta szabályozzák, hogy mennyi kutatás-fejlesztést végezhet egy új csapat mielőtt rajthoz állna, mivel az hasznos lehet a partner csapat számára is.

    „Ez olyasmi, amit aggodalomra ad okot és meg is fogjuk vitatni.” – mondta Whiting. „Ez a Haas/Ferrari kapcsolattal kezdődött. Pontosan tudjuk, hogy erre volt lehetőség az elején és volt egy kiskapu erre az új érkezőknek, így a Haas többet tudott dolgozni, mint egy jelenlegi csapat, mielőtt a mezőny tagjává váltak. De hallunk ilyesmit a jelenlegi csapatok közti szövetségekről is- Szerintem ezt alaposan meg kell vizsgálnunk.”

    A McLaren főnöke, Zak Brown maga is aggódik amiatt, hogy B-csapatok jöhetnek létre.

    „Nagyon aggódom.” – mondta Brown. „Szerintem pontosan ez fog történni, ha az FIA és az F1 nem lép közbe. Végül azt látjuk majd, hogy a nagy csapatok szorosabban összedolgoznak a kis csapatokkal az ügyben, hogy más módot találjanak a pénzük elköltésére. Ezt fel kell tárni és én örülök, hogy az FIA és az F1 tisztában vannak vele, hogy ez olyan irányba vinné a sportot, amit nem akarnának. Nagyon aggódom, de biztos vagyok benne, hogy fognak tenni valamit ez ellen. Biztosítottak minket afelől, hogy a B-csapatok problematikáját kezelni fogják, mivel ez messze áll mindattól, amit Forma-1-nek hiszünk: Mindenki önálló konstruktőr, aztán erőforrásokat veszel. Most ez eléggé extrém irányba ment el, ettől meg kellene szabadítani az F1 jövőjét.”

  • Ezért nem szankcionálták a Mercedes hamis bokszkiállását

    Ezért nem szankcionálták a Mercedes hamis bokszkiállását

    Az Olasz Nagydíj során a Mercedes csapat többször is bokszkiálláshoz készült, ám végül a pilótájuk nem állt ki kerékcserére. Sokak szerint ezzel akarták megtéveszteni a Ferrarikat, ami a Forma-1-ben tilos. Charlie Whiting most azonban megindokolta a bírák döntését.

    A versenyigazgató szerint nem tudatos megtévesztésről van szó, csupán meggondolták magukat, ami meg már része a versenyzésnek.

    „Az az érzésem, amit továbbra is fenntartok, hogy ez része a versenyzésnek. Nekünk nem tetszik az, ha egy boksz személyzet úgy van kint, hogy valójában nem is akarnak kerékcserét végrehajtani. Ha ezt minden körben eljátszanák, akkor már mondhatnánk valamit erre. A Mercedes esetében nem ez volt a helyzet, ugyanis ők gondolkoztak a kiálláson, végül azonban meggondolták magukat. Hacsak valaki nem csinál nyilvánvaló kihágást, máskülönben nem fogunk semmiféle szankciót alkalmazni.” – indokolt Whiting.

  • 2020-ra érkezhet a Dán Nagydíj

    2020-ra érkezhet a Dán Nagydíj

    Charlie Whiting szerint Koppenhága lehet a Forma-1-es versenynaptár legújabb helyszíne.

    Számos jelentkező van ugyan, sok új helyszín és ország szeretne Forma-1-es futamot rendezni a jövőben, Whiting szerint azonban Dánia áll ehhez a legközelebb.

    „Meghívtak, mert most prezentálják a projektet az önkormányzatnak és biztosak akartak lenni benne, hogy az FIA oldaláról nincs probléma.” – mondta Whiting a BT címú lapnak. „A mi szemszögünkből teljesen lehetséges, hogy ide jövünk majd (az F1-es mezőny). Még nem időszerű, de részünkről 100 százalékig reális. Most a dánokon múlik, hogy minden szükséges engedélyt megkapjanak.”

    „2020-ra könnyen meglehet.” – tette hozzá.

  • Az F1 egy új, jobban kinéző halót vetne be 2021-től

    Az F1 egy új, jobban kinéző halót vetne be 2021-től

    A Forma-1 2021-ben az úgynevezett négyes verziójú halót tervezi bemutatni, amelyet esztétikusabbnak szánnak, mint amilyenek elődjei voltak.

    A halo kritikák kereszttüzébe került kinézete miatt, amikor bejelentették, hogy 2018-ban fent lesz az autókon. Viszont az újítás bizonyított Charles Leclerc balesetekor, amikor Fernando Alonso jobb első kereke ráesett a halóra és az eszköz ellenállt.

    Dolgoznak a megújított halón, mondta Charlie Whiting, az FIA biztonsági megbízottja.

    „Folytatódnak a kutatások, 2021-re várható a bemutatás, valószínűleg esztétikusabb lesz, de nem ezért fejlesztjük. El kell, hogy mondjam, a halo projekt volt a legrészletesebben kutatott már nagyon régóta. Borzalmasan sok munkát ölünk abba, hogy kivizsgáljuk az egyes incidenseket, ahol segített és megpróbáljuk megbecsülni mi történhetett azzal és anélkül. Ez komplex kutatómunka, és ugyanilyen mélyreható munkára lesz szükség az új verzióhoz is.”

    Whiting elmondta, az FIA elkezdte azt vizsgálni, hogy teljesített a halo a Leclerc féle balesetben, de még nem állapították meg, mekkora szerepe volt a monacói megvédésében.

    „Még mindig vizsgálódunk, de a kezdeti következtetések azok, hogy a halo nagyjából fele akkora terhelést kapott, mint amennyit ki kellene bírnia ezen a pontot a tesztek szerint. Nem deformálódott el a halo. Levettük, nem hajlott meg. A Sauberes srácok töréstesztelték, de úgy tűnik, minden rendben van.”

    Whiting azt is elmondta, hogy 56 kiloNewton nagyságú erő érte Leclerc halóját, ez majdnem a fele a letesztelt 125 kNewtonnak.

  • Hamilton szerint „trükkös” a Ferrari, de nem akarja, hogy kiforgassák a szavait

    Hamilton szerint „trükkös” a Ferrari, de nem akarja, hogy kiforgassák a szavait

    A pole-ból induló Lewis Hamilton a Belga Nagydíjon alulmaradt Sebastian Vettellel szemben, a Mercedes pedig állítja, hogy hátrányba kerültek a Ferrarival szemben. A verseny után pedig Hamilton azon tűnődött, hogy milyen technikai „trükköt” alkalmazhatott az olasz csapat…

    „Van pár trükk az autójukon.” – mondta Hamilton. „Valahogy többet tudnak (kihozni az autóból) nálunk, az első kanyartól az Eau Rouge-ig, és végig az egyenesben. Nem igazán értem, hogyan.”

    A szezon első felében többször is azzal vádolták a Ferrarit, hogy illegális megoldásokat alkalmaznak, azonban az FIA vizsgálatai után megállapította, hogy nincs az autón semmi szabálytalan.

    Hamilton „trükkös” kommentjére a versenyigazgató Charlie Whiting így reagált: „Ez szórakoztató, mivel mi sokat tudunk a Ferrari autójáról, Lewis azonban nem. Az FIA tudja, mi a helyzet, és elégedettek vagyunk.”

    Hamiltont megkérdezték róla fog-e panaszt tenni feltételezett csalás miatt?

    „Nem, mindannyiunknak vannak trükkjeink az autóinkon.” – felelt a brit versenyző. „A trükk csak egy szó valami egyedire, úgy vélem. Nem mondom, hogy bármi illegális lenne (a Ferrarin). Semmi ilyesmire nem gondoltam, szóval légyszíves ne forgassák ki a szavaimat, mintha azt mondtam volna, hogy valami szabálytalan, mert nem mondtam.”

    Hamilton tűnődésében azonban a Mercedes főnöke, Toto Wolff is osztozik.

    „Amikor legyőznek a pályán, akkor megvizsgálod magadat és a többieket is.” – mondta Wolff. „És ha nem találsz magyarázatot, akkor piszkos gondolataid támadnak. De nagyon bízom az FIA-ben, hogy mindent kontroll alatt tartanak.”

  • Ezért nem kapott Hülkenberg olyan büntetést, mint anno Grosjean

    Ezért nem kapott Hülkenberg olyan büntetést, mint anno Grosjean

    Az FIA versenyigazgatója Charlie Whiting elmagyarázta, hogy miért nem kapott Nico Hülkenberg olyan szigorú büntetést, mint hat évvel ezelőtt Romain Grosjean.

    A Grosjean a 2012-es Belga Nagydíj rajtjánál okozott egy komoly balesetet, ami után egyfutamos eltiltást kapott, miközben Nico Hülkenberg vasárnap egy hasonló balesetet okozott, amiért „csupán” tíz rajthelyes büntetést kapott a következő versenyre.

    Az egyik legfontosabb indok az volt, hogy Grosjean abban a szezonban folyamatosan vitatott incidensekbe került, ami végül ahhoz vezetett, hogy eltiltották az Olasz Nagydíjról. Részben pedig ez is vezetett ahhoz, hogy az FIA megalkotta a büntető pontrendszer, aminek értelmében az a pilóta, aki 12 hónap alatt összeszed 12 büntető pontot, az automatikusan kap egy egyfutamra szóló eltiltást.

    Most pedig részletesen is megindokolták a döntésüket.

    „A hasonló incidens, amit Grosjean okozott az 2012-ben volt. Az a baleset adott okot valójában arra, hogy bevezessük a büntetőpont rendszert. A most vasárnapi baleset egyértelműen Nico hibája volt, ő maga is hibásnak nevezte magát, amiért három vagy négy autó versenyét is tönkre tette. A kiosztott pontok és rajthelybüntetés teljesen reális, és ő sem tartotta túl soknak” – kezdte Whiting.

    „Ha visszatekintünk Grosjean baleseteihez, ami négy volt neki akkoriban, akkor az volt az ötlet, hogyha mindegyik ilyenért kapott volna három büntető pontot, akkor jogossá vált volna neki az egy futamos eltiltás. Emiatt határoztuk meg a 12 pontot. Így ha a jövőben újra lennének ilyen történések, akkor ezt vonná maga után.” – tette hozzá.

  • A Renault jelzett egy sportbírói esetet Charlie Whitingnak a Hungaroringen

    A Renault jelzett egy sportbírói esetet Charlie Whitingnak a Hungaroringen

    A Renault aggodalmát fejezte ki az FIA-nak, miután látták, hogy a sportbírók védőkesztyű nélkül nyúlnak Nico Hülkenberg autójához a Magyar Nagydíj egyik szabadedzésén, számolt be róla a RaceFans.

    Az első edzésen rövidzárlat keletkezett Hülkenberg autójának energiatárolójában, ez okozta az RS18 elektronikus meghibásodását. A csapat nem volt biztos benne, hogy veszélyes lehet-e megérinteni az autót, a versenyző is gyorsan kiugrott belőle, nehogy áramütés érje.

    A Renault azonban észrevette, hogy a helyszínre érkező sportbírók nem viseltek védőkesztyűt, ezt pedig jelezték a versenyigazgatónak, Charlie Whitingnak.

    „A sportbírók azonnal megjelentek és elkezdték tolni az autót.” – mondta a Renault technikai igazgatója, Nick Chester. „Rádión kapcsolatba létünk Charlie-val és szóltunk, hogy ‘nézd, nem tudjuk, hogy pontosan milyen állapotban van az autó, mert minden teljesen leállt és nincs adatunk’. De akkor a sportbírók már tolták (az autót).”

    Whiting pedig elmondta, hogy mikor a sportbírók odamennek egy megállt autóhoz, kötelező olyan kesztyűt viselniük, mely akár 1000 voltnak is ellenállni tud.

    „Ha egy autó megáll, ők nem kezdik el megvizsgálni, hogy mi a helyzet, hogy aztán felvegyék a kesztyűt, ha szükséges. Mindig viselniük kell, ez az utasításunk. Nem lehet az ember biztos abban, hogy a rendszerek jól működnek-e (az autóban), ezért elővigyázatosságból mindig viselniük kell.”

  • Whiting: A Formula 2-es rajtproblémák már a múlté

    Whiting: A Formula 2-es rajtproblémák már a múlté

    Végleg megoldottnak tűnik a Formula 2-esek rajtproblémái, ezt maga Carlie Whiting jelentette ki, azok után hogy, a szezon első szakaszában több autó is állva maradt a rajtrácsokon.

    A Formula 2-ben az idei évre új autók érkeztek, Halo-val, nagyobb szárnyakkal és turbómotorokkal. A trükkös kuplungok miatt viszont sok lefulladt autó maradt a rajtrácson, a szezon első felében. Emiatt az FIA úgy döntött, hogy az elmúlt két hétvégén (Red Bull Ring, Silverstone) gördülő rajtokat alkalmaz.

    A magyar fordulóban viszont már újra álló helyzetből indulhattak a versenyzők, és a korábbi problémák már nem voltak jelen. Emiatt Charlie Whiting lezártnak is tekinti ezt az ügyet.

    „Szerintem ezt az akadályt is legyőztük. Teljesen magabiztos voltam abban, hogy itt már újra álló rajtot alkalmazhatunk, de ha a pilóták hibáznak, azt nem tudjuk megakadályozni. Most láttunk két tiszta rajtot, és nem hiszem azt, hogy erről többet kellene beszélnünk. Ez már történelem. A változások, amiket a motorban, kuplung vezérlésben és magában a kuplungban is alkalmaztunk, azok működtek.” – fogalmazott Charlie Whiting.

    Ezek a problémák onnan eredhettek, hogy a szezon előtti teszteket komolyan befolyásolta az időjárás, emiatt nem tudták a megfelelő mértékben kiismerni az új autókat. Bruno Michel, a sorozat vezetője szerint a hibák kijavítása az évközi kemény munkák eredménye.

    „Ez a kemény munka eredménye. Hatalmas javulás történt, amit mi is és a csapatok is érzékeltünk. Amikor egy új autó van, akkor néha kicsit több időre van szükség, hogy ki ismerjék őket. Az autóink nagyon bonyolultak, de amit észben kell tartanunk, az az, hogy olyan autókat használunk, amik majdnem olyan jók, mint az F1-esek, de Forma-1-es autók költségének csupán százada.”

    „Bonyolultabb, több elektronika van, a technológia sokat fejlődik. Ez az autó sokkal fejlettebb, mint az előző. Ez hatalmas változás. A Dallarának, a Mecachrome-nak és a Hewlandnak össze kell dolgoznia, hogy minden rendben legyen. Vannak még most is gondok, de száz százalékos megbízhatóság nem létezik. Minden egyes alkalommal, amikor új autót fejlesztünk, mindig vannak problémák. Ezen most túl jutottunk, és itt vagyunk.” – értékelt.

    Budapestre a sorozat vezetői szoftver cserét és kisebb fizikai változásokat eszközöltek.

    „Fizikai változtatásokat hajtottunk végre a kuplungon, egy új kuplungkosarat helyeztünk fel új membránnal, amely kisebb súrlódást eredményez. A másik változás miatt pedig a motorból több nyomatékot lehet kiszedni. Ezen kívül pedig egy új kuplung szabályozást írtunk elő. A javulás egyértelmű és a csapatok visszajelzései is pozitívak.” – magyarázta Didier Perrin technikai vezető.

  • Whiting: Nem kérdőjelezzük meg a Ferrari szabályosságát

    Whiting: Nem kérdőjelezzük meg a Ferrari szabályosságát

    Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója elmondta, nincsenek kétségei a Ferrari erőforrásának szabályosságáról.

    A 2014-ben érkezett V6-os turbó érában mindezidáig minden kétséget kizáróan a Mercedes rendelkezett a legnagyobb teljesítményű motorral, ám a Ferrari hatalmas előrelépést mutatott be a mögöttünk lévő hat hónap során.

    Whiting a német Kleine Zeitungnak adott nyilatkozatában elmondta, a riválisok hitetlenkedése ellenére a szövetségnél nem téma, hogy az olaszok szabálytalan eszközökkel érték volna el a fejlődésüket.

    „A Ferrari mindenkit lehagyott. Nagyon jó kasztnival és kivételes erőforrással rendelkeznek” – mondta Toto Wolff, a bajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke.

    Wolff elárulta, keményen dolgoznak a következő motorfejlesztésükön.

    „Nehéz teljesítményt találnunk úgy, hogy ne áldoznánk fel a megbízhatóságot. Egy motorhiba sokkal rosszabb, mint egy hiányzó tizedmásodperc.”

    „Meg kell néznünk, hogy hány lóerőt érő motorfejlesztést tudunk vinni Spába vagy Monzába és ennek megfelelően eldöntjük, hogy változtatunk-e a terveinken vagy sem” – tette hozzá.