Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc: Zsinórban harmadjára kellett csalódnom

    Leclerc: Zsinórban harmadjára kellett csalódnom

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nehezen tudja elfogadni azt a tényt, hogy már zsinórban három csalódást keltő futamot teljesített, amiből kettőt be sem tudott fejezni az autója meghibásodása miatt.

    6 pole, 2 győzelem – már ez a puszta számadat is sokat elmond a fiatal monacói ide évéről. Ugyan a Ferrari egy remek konstrukcióval rendelkezik, azonban az utóbbi versenyek során előjöttek a „gyerekbetegségek” az F1-75-nél. Leclerc ugyanis Spanyolországban turbó és MGU-H hiba miatt esett ki vezető helyről, és az Azeri Nagydíjon is az élen állt, amíg a hajtáslánca látványosan meg nem adta magát a verseny 20. körében.

    Az előbb említett két nullázás pedig nagyon rosszul érintette Leclerc-t a bajnoki harc szempontjából is, ugyanis így már 34 pontra rúg a hátránya az éllovas Max Verstappennel szemben. Pedig az ausztrál Nagydíjat követően még a holland volt 46 ponttal lemaradva a monacóitól, azonban a legutóbbi 5 versenyen 80 (!) ponttal szerzett többet riválisánál, ami miatt most az ő térfelén pattog az a bizonyos labda.

    Leclerc – aki nem találta a szavakat az újabb kiesését követően – úgy érzi, hogy a mostani azeri nullázása már zsinórban a harmadik volt, annyira rossznak titulálta a Ferrari Monacó-i produkcióját, ahol a pole-pozícióból rajtolva pusztán a 4. helyen ért célba.

    „Nem könnyű ezt feldolgozni, mert már három futam óta csak csalódóm” – szomorkodott Leclerc, aki a soron következő Kanadai Nagydíjon akár már rajtbüntetést is kaphat „Ugyanakkor magabiztos vagyok, mert ez mentálisan biztosan nem lesz hatással rám. Úgy fogok versenyezni majd, mint öt versennyel ezelőtt, amikor még vezettem a bajnokságot. Azonban utána kell járnunk és orvosolnunk kell a felmerülő magbízhatósági problémákat, mert ezek nem olyan dolgok, amik felett csak úgy el lehet menni.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A monacói fiatal hozzátette, hogy „továbbra is hisz a bajnoki címben és továbbra is maximális mértékben megbízik a csapatában”, még a technikai hibák ellenére is. Ugyanakkor nem csak Leclerc-nek kell iparkodnia az egyéniben, mert a maranellói istállónak immáron 80 pont a hátránya a Red Bull-lal szemben, miután Carlos Sainz sem látta meg a kockás zászlót Bakuban.

  • Häkkinen: Minden egyes Ferrari hibát ki fog használni a Red Bull

    Häkkinen: Minden egyes Ferrari hibát ki fog használni a Red Bull

    A finnek kétszeres világbajnoka szerint, nem szabad többet hibáznia a világbajnoki címre törő olaszoknak, mivel a Red Bull kíméletlenül ki tudja ezeket használni.

    Bakuban mindkét Ferrari technikai probléma miatt esett ki, Carlos Sainz hidraulika, míg az élen autózó Charles Leclerc motorhiba miatt kényszerült idő előtt feladni a versenyt.

    A csalódást keltő eredmény miatt az első három futam után még magabiztosan vezető Leclerc-Ferrari páros hátránya tetemessé nőtt, a monacói visszaesett a pontverseny harmadik helyére, 34 ponttal lemaradva a listavezető Max Verstappen mögött, míg konstruktőriben a Ferrari hátránya 80 pontra nőtt a Red Bull után, míg a Mercedes 38 egységre kapaszkodott fel hozzájuk.

    Mika Häkkinen nagyon sajnálta a monacói kiesését, mert szerinte izgalmas csatát vívhattak volna ketten a futamgyőzelemért:

    „Charles Leclerc bizonyára azon gondolkozik, hogy mit kellene tennie még, hogy a szerencse az ő oldalára álljon. Az elmúlt négy versenyen a pole-pozícióban volt, a szombati teljesítménye kiváló.” kezdte a McLaren egykori versenyzője. „Mindent, amit csak lehet kihozott az autóból. Szerintem nagyon szoros csatát vívott volna Max-szal a győzelemért, de ezt már nem tudjuk meg soha, hogy mi lett volna ha, a Ferrari motorja miatt.”

    Szerinte a Ferrari nem hibázhat többet most már 2022-ben.

    „A Ferrari tudja, hogy az elmúlt három futam nagyon kritikus volt, két motorhiba és egy rossz taktikai döntés fosztotta meg Leclercet potenciális győzelemtől Spanyolországban, Monacoban és Azerbajdzsánban. Az egy dolog, hogy egyik autó sem jut el a célig, de hogy az nap a Red Bull kettős győzelmet szerzett és óriási előnyt épített ki az egyéni és a konstruktőri bajnokságban, az egy katasztrófa a Ferrari számára.”

    „Érdekes lesz majd megnézni, milyen okot találnak majd a két Ferrari, az egyik Alfa és az egyik Haas kiesése mögött, ha ez egy konkrét probléma azt sürgősen meg kell oldaniuk. Három futamra vagyunk már csak a szezon felétől, ezért a Ferrarinak túl kell jutnia a megbízhatósági problémáikon, valamint jóval nagyobb magabiztosság kellen a stratégiák kapcsán is, mert a Red Bull minden egyes hibát meg fog büntetni.” – vélekedett.

  • „Leclerc és Sainz már érti, miért volt szüksége Vettelnek hajbeültetésre”

    „Leclerc és Sainz már érti, miért volt szüksége Vettelnek hajbeültetésre”

    A Tifosi meglehetősen csalódott, míg a nem Ferrari szurkolók többnyire szinte poénkodnak a Ferrarin a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon történt dupla kiesésük után.

    Charles Leclerc indult a pole-ból Sergio Pérez és Max Verstappen elől, míg Carlos Sainz a negyedik helyről indult. Leclerc a rajtnál elvesztette a vezetést Pérezzel szemben, Leclerc mögött pedig Verstappen közeledett. Sainz visszaett, majd mikor kezdett volna felzárkózni, a kilencedik körben hidraulikai meghibásodás miatt kiesett. 11 körrel később Leclerc is kiesett egy motorhiba miatt, ami rendkívül aggasztó volt a Ferrari számára, mivel a haasos Kevin Magnussen és az alfa romeós Guanyu Zhou autójában is meghibásodott a Ferrari motor.

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel Ferraritól való távozásakor már meglehetősen ritka frizurával rendelkezett, és első Aston Martinos megjelenésekor egészen kopasz volt. Ezt követően azonban, hajbeültetésnek köszönhetően ismét van haj a fején.

    Mindenesetre az internet népe rögtön „megállapította”, hogy a Ferrarinál olyan „rossz” a helyzet, hogy az állandó küszködéstől kihullik a versenyzők haja.

    Így aztán Redditen most azzal „poénkodnak” a rajongók, hogy a Ferrari mostani pechsorozata miatt remélik nem fog Leclerc és Sainz is megkopaszodni.

    „Leclerc és Sainz már érti, miért volt szüksége Vettelnek hajbeültetésre” – írta egy rajongó.

    „Ha valami történik a dicső hajukkal, tönkreteszem a Ferrarit” – mondta egy másik.

    Nem ritka egyébként a versenyzők hamar felkopaszodnak, a pechesebbek már akár 20 éves korukra. Lewis Hamilton is, bár sosem beszélt róla, minden bizonnyal átesett egy hajbeültetésen, hiszen 2013 környékén meglehetősen ritka volt a haja, mostanra azonban komoly hajkoronával bír. A jelenlegi mezőnyben is többeknek megritkult már a haja, leginkább talán Valtteri Bottas és Pierre Gasly esetében észrevehető bár a finn számára jó „álca”, hogy szőke, míg Gasly ügyesen a homlokába szokta fésülni haját, hogy ne látszódjon, hogy „mickey egeres” a homloka. Szó, mi szó, a rengeteg sisakban izzadva töltött idő valószínűleg nem tesz jót a hajhagymáknak…

  • A Red Bull motorcsere miatti büntetésre számít Leclerc esetében

    A Red Bull motorcsere miatti büntetésre számít Leclerc esetében

    Helmut Marko szerint a Ferrari csapatának duplán kell fizetnie a megbízhatósági gondjaiért. A maranellóiak kettős kiesést könyvelhettek el Bakuban, Leclerc-nél a motor füstölt el, ez az, ami igazán fájhat még. A probléma az a monacói esetében, hogy a történtek után úgy tűnik, már a harmadik motorhoz kell nyúlniuk, és épp ennyi a megengedett egész évben.

    „Fair küzdelmet szeretnénk” – szögezte le kezdésként Marko a ServusTV-nek nyilatkozva. „Leclerc már a harmadik motorját fogja megkapni úgy, hogy ezután még legalább egyszer vagy kétszer motort kell cserélnie, így a rajtbüntetések elkerülhetetlenek.”

    Leclerc – csakúgy mint Spanyolországban – ismét az élről esett ki, habár Verstappen sokkal frissebb gumikkal közeledhetett volna rá, hiszen a monacóival ellentétben ő nem a korai virtuális biztonsági autós fázis alatt cserélt kereket. Marko szerint amúgy is megfogták volna a Ferrari pilótáját, habár az elején Verstappen nem tudta megelőzni Leclerc-t, de az osztrák szerint ennek megvolt az oka.

    „A sebesség szempontjából sajnálatos volt, hogy Leclerc Checo szélárnyékában tudott maradni az első néhány körben, így Max nem tudta rögtön megelőzni. Később viszont már azt a képet láttuk, amire számítottunk, vagyis hogy mi vagyunk a leggyorsabbak a versenytempóban” – zárta értékelését a Red Bull szakembere.

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari lassan kivérezteti saját magát

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari lassan kivérezteti saját magát

    A nemzetközi sajtóorgánumok elsősorban a Red Bull sikeréről és a Ferrari kudarcairól írtak a tegnapi futam kapcsán.

    Azerbajdzsánban Charles Leclerc indulhatott az élről, ám a rajt után rögtön megelőzte őt Sergio Pérez. A monacói pilótát ezután Max Verstappen vette üldözőbe, ám a Scuderia versenyzőjének pech sorozata ismét beindult.

    Miután Carlos Sainz technikai hiba miatt kiesett, a vörösök fejében megszólalt a vészvillogó. Pár körrel később ugyanis motorhiba lépett fel a 16-os rajtszámú autóban. A Red Bull így kettősgyőzelmet aratott, és tovább növelte előnyét a bajnokságban, míg a Ferrari ismét nullázott.

    A neves lapok így értékelték a látottakat a verseny után:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Micsoda csapás a Ferrarinak. Fájdalmas volt nézni Charles Leclerc kiesését. Ha így folytatják a vörösök, lassan meglengethetik a fehér zászlót, és feladhatják a harcot. Zsinórban negyedszer buktak el az első rajtkockából indulva, míg a Red Bull a nehézkes kezdés után egyre nagyobb előnyre tesz szert.”

    Bild (Németország):

    „Nem csak a Ferrari versenyzőinek akadtak gondjai, az olaszok motorját használó Guanyu Zhou és Kevin Magnussen is feladni kényszerült a versenyt. Négy keserű kiesés tarthat számon így az olasz gárda.”

    Marca (Spanyolország):

    „Bakuban könnyű győzelmet aratott Max Verstappen. A holland versenyzőnek nem volt ellenfele Azerbajdzsánban. A Ferrari viszont szépen, lassan kivérezteti saját magát. Verstappen most már egyértelmű favorit a bajnoki címért folytatott küzdelemben.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Katasztrofális napot zárhatott a Ferrari. A monacói bakiparádé után ismét alul maradtak. A szezon elején a Red Bullt érintették inkább a kiesések, míg most a Scuderia vette át tőlük ezt a tendenciát. A kérdés az: vajon meg tudja fordítani a vörös istálló a szerencséjét?”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen bosszúja lecsapott a tavalyi év után, így kettős győzelmet aratott a Red Bull. A Bikák mindent vittek és egyértelmű favoritként tündökölnek, míg a Ferrari kezéből lassan az esély is kicsúszik.”

  • Izgalmasak a pontversenyek: Leclerc lemaradt, Gasly 4 helyet javított

    Izgalmasak a pontversenyek: Leclerc lemaradt, Gasly 4 helyet javított

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj igazi dráma volt a Ferrari számára. Míg az olasz csapat és versenyzői nulláztak, addig riválisuk, a Red Bull kettős győzelmet aratott.

    Verstappen növelte előnyét Leclerchez képest. Olyannyira, hogy kettőjük közé Verstappen csapattársa, Pérez is beférkőzött. A monacói ráadásul lassan maga mögé is figyelhet, mert nem sokkal van tőle elmaradva Russel.
    Ha a Ferrari nem kapja össze magát rövid időn belül, akkor Leclerc (és a csapat) bajnoki esélyei hamarosan elúsznak…

    Pierre Gasly kiváló ötödik helyezése meghozta a gyümölcsét: A tizennegyedik helyről a tizedikre ugrott előre. Holtversenyben van Fernando Alonsóval, aki két helyet javított.

    Daniel Ricciardo hiába végzett most csapattársa, Norris előtt és gyűjtött négy pontot, a tabellán így is két helyet hátrébb csúszott.

    Sebastian Vettel egy pozíciót lépett előre a pontversenyben.

    A Red Bull számára jobban nem is alakulhatott volna a verseny. A Ferrarik kiesésével abszolút maximalizálták a pontjaikat Bakuban. Ezzel az energiatitalos csapat előnye lassan már száz pont lesz a Ferrari előtt.

    A pozíciók tekintetében a csapatoknál egy változás történt: Az Alpine megelőzte az Alfa Romeót.

    A pontverseny állása az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt (versenyzők):

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 150
    2 Sergio Pérez RED BULL RACING 129
    3 Charles Leclerc FERRARI 116
    4 George Russell MERCEDES 99
    5 Carlos Sainz FERRARI 83
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 62
    7 Lando Norris MCLAREN 50
    8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 40
    9 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 31
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 16
    11 Fernando Alonso ALPINE 16
    12 Kevin Magnussen HAAS 15
    13 Daniel Ricciardo MCLAREN 15
    14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 13
    15 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    16 Alexander Albon WILLIAMS 3
    17 Lance Stroll ASTON MARTIN 2
    18 Guanyu Zhou ALFA ROMEO 1
    19 Mick Schumacher HAAS 0
    20 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    A pontverseny állása az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt (csapatok):

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 279
    2 FERRARI 199
    3 MERCEDES 161
    4 MCLAREN MERCEDES 65
    5 ALPINE RENAULT 47
    6 ALFA ROMEO FERRARI 41
    7 ALPHATAURI RBPT 27
    8 HAAS FERRARI 15
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 15
    10 WILLIAMS MERCEDES 3
  • Leclerc ezt a rekordot biztosan nem szerette volna magáénak tudni

    Leclerc ezt a rekordot biztosan nem szerette volna magáénak tudni

    Charles Leclerc újabb balszerencsés futamon van túl, ezúttal az Azeri Nagydíjon érte utol a rémálom és esett ki vezető helyről motorhiba miatt. Ezzel pedig mostantól egy olyan rekordot tudhat magáénak, melyet biztosan nem szeretett volna, hívta fel rá a figyelmet a WTF1.

    Leclerc alapvetően rendre kiváló időmérős teljesítménnyel rukkol elő, az idei hétvégék háromnegyedén ő szerezte meg a pole-t. Ebből viszont kialakult egy rossz statisztika, hiszen ebből csak kettőt tudott győzelemre váltani és a pályafutása egészében sem áll sokkal jobban ilyen tekintetben. Az eddig megszerzett 15 szombati elsőségéből mindössze 4-et tudott megőrizni vasárnapra, ez 26,6%-os arány, ezzel ő nyerte arányosan a legkevesebb futamot a pole-ból.

    Ugyanakkor alighanem nagyobb probléma a monacói számára, hogy a néhány versennyel ezelőtti 34 pontos előnyéből mostanra ugyanakkora hátrány lett.

    Mindemellett további érdekesség, hogy Verstappen Leclerc poleból több győzelmet tudott szerezni, mint maga Leclerc.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

  • Binotto szavai nem túl megnyugtatók – Kanada miatt is aggódhat a Ferrari?

    Binotto szavai nem túl megnyugtatók – Kanada miatt is aggódhat a Ferrari?

    Mattia Binotto nem akar drámázni az újabb megbízhatósági problémák miatt, de elismerte, hogy Kanada előtt nem valószínű, hogy orvosolni tudják az összes problémájukat.

    A számukra kettős kieséssel végződő Azerbajdzsáni Nagydíj után Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, értelemszerűen még nem tud pontos magyarázattal szolgálni a megbízhatósági problémák okaira, mert előbb ki kell elemezniük a történteket. Az ugyanakkor nem a legjobb előjel, hogy az egy hét múlva következő Kanadai Nagydíj előtt nem számít fejlesztésekre a motorral kapcsolatban.

    „Egyértelmű, hogy ez aggodalomra ad okot, ezt már Baku előtt is elmondtuk – válaszolta a Sky Sports azon kérdésére, hogy aggódik-e a jövőre nézve a Bakuban történtek miatt. – A teljesítményhez hasonlóan a megbízhatóság is kulcsfontosságú a bajnoki címért zajló csatában. A télen és tavaly nagyon sokat tettünk az autó fejlesztéséért, a most történtek pedig bizonyítják, hogy a megbízhatóság még nem száz százalékos, és van még min dolgozni.”

    „Viszont nem fogunk drámázni a mai nap miatt. Meg kell értenünk a problémákat, majd meg kell oldanunk azokat, a jövőben pedig még erősebbek leszünk. Néha az ilyesmihez türelem kell, aztán fordulhat a kocka.”

    Leclerc autójában a második számú erőforrás romlott el a versenyen, ami ugyanaz, mint ami Barcelonában is az élről ejtette őt ki (Monacóra az egyes számú motort tették vissza). Ez mindenképpen aggályos lehet, és kérdéseket vet fel az egységgel kapcsolatban, amelyhez Binotto elmondása szerint az idő rövidsége miatt a motorerőt előtérbe helyező Montreal előtt nem érkezik fejlesztés (a megbízhatóságot érintő módosítások engedélyezettek).

    Mattia Binotto, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Binotto nem kezd el pánikolni Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Ki fogjuk elemezni a történteket, de Kanada előtt nem lesz időnk korrigálni, vagy strukturális változtatásokat végrehajtani. Kezelnünk kell a helyzetet, és világos, hogy új elemeket kell beszerelnünk – mondta a csapatfőnök, majd kitért arra, hogy a Bakuban kieső összesen négy Ferrari-motoros autó problémái valószínűleg nem függnek össze. – A Zhou-val történtek például szerintem nem az erőforrással kapcsolatosak, de bármi is történt, hasznos adatokkal szolgálhat. Nem üzleti szempontok, hanem a visszajelzések miatt szállítunk motorokat az ügyfeleknek, úgyhogy mindent ki fogunk elemzi.”

    „Lehet, hogy lesz gyors megoldás, de ezt még nem tudjuk. Mint ahogy a szezon elején sem kerültük eufórikus állapotba, most sem fogunk összezuhanni. Koncentráltak maradunk és folytatjuk a kemény munkát” – jelentette ki.

    Ami a stratégiát illeti, Binotto szerint Monacóval ellentétben ezúttal jó döntést hoztak. „A mi stratégiánk volt a legjobb, miközben a többiek hibáztak. A virtuális biztonsági autó alatti kerékcsere előnyhöz juttatott minket. Versenyképesek voltunk a közepes keverékem, majd a keményekre váltottunk, amelyek ellenállóbbak és a mi autónkon mindig jól működnek.”

    Max Verstappen azért elmondta, hogy a frissebb gumik biztosan utolérte volna az élen haladó Leclerc-t, de persze más kérdés, hogy meg is tudta volna-e előzni.

  • Leclerc a kiesését követően: Csalódott vagyok, nem találom a szavakat

    Leclerc a kiesését követően: Csalódott vagyok, nem találom a szavakat

    Az Azeri Nagydíj 20. köréig minden olajozottan ment Charles Leclerc számára, azonban egyszer csak elfüstölt a monacói motorja a célegyenesben. A Ferrari versenyzőjének idén ez már a második nullázása és emiatt már jelentős lesz a hátránya a két Red Bull-lal szemben az egyéni bajnokságban.

    A Tifosinak pedig még azzal is meg kell birkóznia, hogy a 9. körben Carlos Sainz egy fékhiba miatt volt kényszerült feladni a futamot. Ez azt jelenti, hogy a maranellói istálló nulla ponttal fog távozni Bakuból, ami nagyon rossz hír a számukra a bajnoki versenyfutás kapcsán.

    Leclerc a Sky Sports munkatársainak értékelt először a kiesését követően és elmondta, hogy a csalódására nem találja a megfelelő szavakat.

    „Nagyon rosszul esik ez. Utána kell néznünk, hogy mi ment félre, mert ehhez hasonló dolog nem történhet meg a jövőben. Jelen pillanatban nem tudom leírni szavakkal a csalódottságomat.”

    „Most is megvolt a tempónk, és a szezon első versenyein nem is voltak technikai problémáink. Az utóbbi időben azonban egyre több van sajnos, pedig nem is változtattunk túl sokat az autón. Nehéz megérteni, mi történt, de ez van, nem tudunk neki mit csinálni, tovább kell mennünk és küzdenünk kell.”

    A Ferrari számára pedig nem csak az a probléma, hogy mindkét bajnokság elúszni látszik, hanem z is, hogy ha Leclerc hajtásláncát nem tudják megmenteni, akkor máris a büntetések szélére kerülhetnek.

  • Verstappen-győzelem és Ferrari-dráma – Leclerc az élről esett ki Bakuban

    Verstappen-győzelem és Ferrari-dráma – Leclerc az élről esett ki Bakuban

    Max Verstappen nyerte az Azebajdzsáni Nagydíjat, miután Charles Leclerc az idén másodszor esett ki az élről műszaki hiba miatt. A világbajnoki címvédő mögött csapattársa végzett, míg a dobogó legalsó fokára George Russell állhatott fel.

    Szikrázó napsütésben, közel 26 fokos levegő és 48,6 fokos aszfalthőmérséklet mellett várhatták az Azerbajdzsáni Nagydíj rajtát a versenyzők. Az élről Charles Leclerc, mellőle Sergio Pérez indult, míg a második sorban Max Verstappen és Carlos Sainz várta a piros lámpák kialvását. Daniel Ricciardo (12), Esteban Ocon (13), Valtteri Bottas (15), Lance Stroll (19) és Mick Schumacher (20) kemény keverékű abroncsokon kezdett, míg a többiek a közepes Pirellikre szavaztak.

    Leclerc rögtön hibázott

    Az élmezőnyből a rajtot Sergio Pérez kapta el a legjobban, és már az első kanyarig tartó rövid sprint alatt Charles Leclerc mellé ért, majd kifékezte a füstölő jobb első kerékkel lassító Ferrarit, aki mögött Max Verstappen nézelődött, de ő már nem tudott elmenni a vörös autó mellett. Az első tízben még egy helycsere történt: Sebastian Vettel előzte meg Tsunoda Yukit, és feljött a 8. helyre.

    Pérez az élen hamar leszakította magáról Leclerc-t, aki már bőven egy másodpercen kívül volt a Red Bullhoz képest, mire engedélyezték a DRS nyitását. Verstappen azonban beakasztotta a kampót a monacói Ferrarijába, és a 4. kör végén már támadási közelségbe ért. 

    Hiába volt azonban jó 20 km/h-val gyorsabb a célegyenesben, előzni nem tudott, a 9. kör után pedig nem is próbálkozhatott tovább, Carlos Sainz alatt ugyanis a négyes kanyar előtt megállt a Ferrari, és miután a bukótérbe parkoló kocsi miatt virtuális biztonság autós fázis lépett életbe, a Scuderia kihívta Leclerc-t kerékcserére.

    Noha elrontották a kiállását (több mint 5 másodpercet állt), a monacói így is nyert egy “ingyen” cserét, a két Red Bull ugyanis kint maradt, és mire ismét a bokszbejárathoz értek, véget ért a VSC-fázis, ezért nem reagáltak a harmadik helyre visszaálló Leclerc lassú cseréjére, különben biztosan pozíciót veszítenek.

    Hátrébb Russell, Hamilton, Gasly, Vettel (akinek sikerült megelőznie a bokszban Hamiltont), Tsunoda, Zhou, Magnussen, Albon és Schumacher is cserélt, utóbbit kivéve Leclerc-hez hasonlóan mindenki kemény gumit tett fel. 

    Helycsere az élen

    A folytatásban az élen Pérez és Verstappen kéz a kézben haladt, miközben Leclerc szórta mögöttük a leggyorsabb köröket, és folyamatosan csökkentette a hátrányát az új gumikon.

    Az események akkor indultak be ismét, amikor Vettel megpróbálta a hármas kanyarban kívülről körbeautózni a 9. helyen autózó Ocont, de elmérte a féktávot, és a bukótérből kellett visszajönnie, amivel két helyet veszített. 

    A 15. kör elején pedig jött a két Red Bull, pontosabban Verstappen, és a célegyenes végén kifékezte Pérezt, aki egyáltalán nem védekezett, miután mérnöke rászólt, hogy ne tegye. A mexikói pilóta RB18-asán ekkorra amúgy is teljesen elfogytak a gumik, a 16. kör végén ezért ki is ment kerékcserére, a Red Bull pedig a Ferrarihoz hasonlóan betlizett, és közel 6 másodpercen át tartotta bent Pérezt.

    A 18. kör végén jött Verstappen is – ő 3,5 másodperc alatt végzett –, majd 13,7 másodperccel Leclerc mögé jött vissza a második helyre, 9 körrel frissebb kemény gumikon. A harmadik helyen Pérez további 3,8 másodperccel lemaradva haladt.

    Megint jött a dráma

    Az 51 körös futam 19. körétől kezdve az élmezőnyben az volt a legnagyobb kérdés, hogy Leclerc és a két Red Bull képes-e egyetlen cserével végigmenni, és ha igen, kinek a gumijai fogynak el a vége előtt. De mielőtt erre választ kaphattunk volna, a 20. körben okafogyottá vált ez a fejtegetés, Leclerc alatt ugyanis a célegyenesre fordulva elfüstölt a Ferrari-motor.

    A monacói pilóta lendületből még kiment a bokszba, de ez már mit sem segített rajta. Barcelona után ismét az élen haladva adta meg magát az autója, és ha a monacói baklövést is beleszámítjuk, zsinórban a harmadik potenciális győzelemtől esett el. Mattia Binotto arca a bokszfalon igen árulkodó volt.

    A Red Bullok számára ezzel megbízhatósági futammá változott a verseny – ha mér ezekben a percekben zajlott a Le Mans-i 24 órás hajrája –, miután George Russell 11 másodperccel követte Verstappent, és Péreztől is 5 másodperccel le volt maradva.

    Leclerc sem akarta elhinni, ami történt

    Hullottak a Ferrari-motoros autók

    Még ha a győzelem sorsa – már ha semmi rendkívüli nem történik – Leclerc kiesésével el is dőlt, hátrébb azért bőven volt mit nézni. Elsősorban azt, hogy Vettel ismét utolérte a még kerékcsere előtt álló Ocont, majd újra megkísérelte az Alpine megelőzését ugyanott, ahol korábban kiszaladt a bukótérbe, de ezúttal sikerült neki, amivel feljött a 8. helyre.

    Nemcsak Vettel előzött, hanem mások is javítottak egy-egy helyet, többnyire olyankor, amikor valamelyik, a versenyt kemény gumin kezdő, és még kiállás előtt álló pilótát érték utol. 

    Erre készült Kevin Magnussen is, aki Ocont igyekezett levadászni, de mielőtt ezt megtehette volna, a 32. körben ő is rágyújtott a Ferrari-motorra. Mivel korábban Guanyu Zhou is kénytelen volt a garázsba parkolni az Alfa Romeóját, ez már a negyedik Ferrari-motoros autó volt, amely feladta a versenyt.

    A 15-ös kanyar előtt leparkoló Haas miatt újabb VSC-fázis következett, amit kihasználva az élen álló hármas és Hamilton is kiállt egy friss kemény szettért. A hétszeres világbajnoknak ezután vissza kellett előznie Tsunodát a 6. helyért, majd 23 körrel frissebb gumikon eredhetett az 5. pozícióban haladó Gasly után.

    A Red Bull egyébként ismét elrontotta Pérez kerékcseréjét, Verstappen így nagyon meglógott, Russell pedig 5 másodperc körüli távolságból követte a mexikóit, de nem tudott közelebb kerülni hozzá.

    A Mercedes azonban ezzel együtt elégedett lehetett, mert Hamilton a 43. körre felzárkózott Gasly mögé, majd a 44. körben a hármas kanyar előtt kifékezte a franciát, és ezzel feljött a 4. helyre.

    A hajrára mindössze az csempészett némi izgalmat az ellaposodó körözgetésbe, hogy a két McLarennek sikerül-e utolérnie Alonsót a 7. helyen. Végül ez nem jött össze, ami kissé felzaklatta Lando Norrist, mert a mérnöke arra utasította őt, hogy ne támadja meg az előtte autózó ausztrált. Azért megpróbálta, de csak közel tudott kerülni hozzá, így meg kellett elégednie a 9. hellyel.

    Verstappen eközben gond nélkül hozta be az első helyen a Red Bullt, majd jött Pérez 20 másodperces hátrányban a második helyen. A mexikóinak némi vigaszt jelenthetett, hogy bezsebelte a leggyorsabb körért járó extra pontot. Russell a 3. helyen 25 másodpercet kapott tőle, de ismét dobogóra állhatott.

    A további sorrend: Hamilton, Gasly, Vettel, Alonso, Ricciardo, Norris, Ocon, Bottas, Albon, Tsunoda, Schumacher, Latifi.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj végeredménye

    Versenyző Csapat Különbség
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Sergio Perez Red Bull 20.823
    3 George Russell Mercedes 45.995
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.679
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.299
    6 Sebastian Vettel Aston Martin 1:24.099
    7 Fernando Alonso Alpine 1:28.596
    8 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.207
    9 Lando Norris McLaren 1:32.556
    10 Esteban Ocon Alpine 1:48.184
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1 kör
    12 Alex Albon Williams 1 kör
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    14 Mick Schumacher Haas 1 kör
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Lance Stroll Aston Martin
    kiesett Kevin Magnussen Haas
    kiesett Zhou Guanyu Alfa Romeo
    kiesett Charles Leclerc Ferrari
    kiesett Carlos Sainz Ferrari