Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc nem mondott igazat a sajtónak, de Binotto lebuktatta

    Leclerc nem mondott igazat a sajtónak, de Binotto lebuktatta

    Utólag bukott le Charles Leclerc, ráadásul főnöke leplezte őt le. A monacói pilótáról kiderült, hogy az utolsó pillanatig igyekezett félrevezetni a közvéleményt – és persze elsősorban a riválisait – azzal kapcsolatban, hogy büntetést kap-e a Kanadai Nagydíjra.

    Nem volt őszinte a sajtó képviselőivel Charles Leclerc a Kanadai Nagydíjon. A Bakuban motorhiba miatt kieső monacói pilóta úgy érkezett meg Montrealba, hogy 10 helyes rajtbüntetés fenyegette, de helyi idő szerint péntek estig nem vált hivatalossá, hogy a Ferrari a limiten kívül eső erőforrás-elemet fog az autójába szerelni. 

    Leclerc a péntek délelőtti hivatalos FIA-sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: „Még nem született döntés”. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a verseny utáni szokásos Zoom-sajtótájékoztatóján azonban – vélhetően akaratán kívül – leleplezte pilótáját, és elárulta, hogy a monacói versenyző már jó előre tisztában volt azzal, hogy büntetésre készülhet.

    „Már napokkal korábban tudott róla, így volt ideje megemészteni azt, és felkészülni a hétvégére – nyilatkozta a svájci olasz, aki azt is elmondta, hogy a bakui technikai probléma után nagyon gyorsan megszületett a döntés arról, hogy Kanadában büntetéseket fogak bevállalni. – [Leclerc] tudta, hogy a mezőny végéről fog indulni, így már a pénteki és szombati programja is a sok üzemanyagos etapokra épült, pusztán azért, hogy minél felkészültebb legyen a versenyre.”

    Binotto jónak értékelte Leclerc ötödik helyezését, és kiemelte, hogy most legalább friss erőforrás-elemek állnak a rendelkezésére a következő versenyekre. „A nyári szünetig hátralévő négy futam nagyon fontos lesz a számára. Támadhat, és annyi pontot dolgozhat le a hátrányából, amennyi csak lehetséges” – utalt a Verstappennel szembeni 49 pontos lemaradásra.

    A csapatfőnök emellett kiemelte, hogy különböző tényezők hátráltatták őket, amiknek lehet a következménye a rosszabb megbízhatóság. „Az erőforrásunk teljesen új dizájn, a probléma pedig az, hogy a projekt is nagyon fiatal. Mindennek tetejébe vannak olyan megkötések a próbapados tesztekkel kapcsolatban, amelyek a múltban nem voltak, így már nem futtathatjuk annyit a motort a tesztpadon. Ez nem könnyíti meg a dolgunkat. Hogy a Red Bull milyen problémákkal küzd, azt viszont nem tudom” – utalt a Sergio Pérez kanadai kiesését eredményező meghibásodásra.

  • Leclerc: Két győzelem és újra meccsben leszek Verstappennel

    Leclerc: Két győzelem és újra meccsben leszek Verstappennel

    Annak ellenére, hogy Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon nagyszerű versenyzéssel szerezte meg idei 6. versenyét, Charles Leclerc továbbra is azt gondolja, hogy még mindig van esélye a világbajnoki címre.

    Az olasz istállónak kapóra jöttek a 2022-es szabályváltozások és egy olyan konstrukciót építettek, amivel már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon sokkolták a riválisaikat. A szezon harmadik futamát követően a monacói fiatal még 36 ponttal vezette a bajnokságot Max Verstappen előtt, azonban Melbourne nagyot fordult a világ a Ferrarival.

    Verstappen a Vörösök taktikai hibái, Leclerc barcelonai és a bakui nullázása és monacói blamájának köszönhetően 95 (!) ponttal szerzett többet monacói riválisánál az elmúlt 6 futam folyamán, amivel már 49 pont az előnye vele szemben az egyéni pontversenyben.

    Egy versenyhétvégén maximum 26 pont szerezhető, ami miatt Leclerc úgy gondolja, hogy a motorbüntetéseit követően futamokat kell nyernie és akkor szerinte újra nyitottá válik a küzdelem közte és 2021 világbajnoka között.

    „Silverstone-ban újra megnyílik előttünk az esély és egyértelműen a győzelem lesz a célunk” – fogalmazott egyértelműen a 24 éves négyszeres futamgyőztes, aki ismételten nem volt elégedett a csapata stratégiájával.

    „Még mindig nagyon hosszú a bajnokság, 49 pontot két győzelemmel le lehet faragni. Most jött el az idő, hogy emiatt csakis kizárólag saját magunkra kell összpontosítani, kizárólag így tudunk sikereket elérni.”

    Leclerc ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „a Mercedes is egyre közelebb kerül a két élcsapathoz”, ami még szerinte megkavarhatja a kártyákat a szezon hátralévő részében. A monacói abban is reménykedik, hogy Verstappen is fog még nullázni idén, ami nagyban segítené a felzárkózását a bajnoki harcban. Az RB18 pedig még mindig nem maximálisan megbízható, ugyanis a legutóbbi hétvége során Sergio Pérez egy váltóhiba miatt esett ki a futamból, szóval a Ferrari szupersztárjának reményei egyáltalán nem alaptalanok.

  • Ecclestone: A Ferrari és Leclerc sem lesz bajnok

    Ecclestone: A Ferrari és Leclerc sem lesz bajnok

    Max Verstappennek „sima ügy” lesz a második egymást követő versenyzői világbajnoki címéhez vezető út a korábbi F1-es vezér, Bernie Ecclestone szerint.

    A 91 éves üzletember évtizedekig vezette a Forma-1-et, majd öt évvel ezelőtt elkezdődött a Liberty Media-éra, de mindig is következetesen azt mondta, hogy a versenyképes Ferrari kulcsfontosságú a sportág sikerében. Ugyan a maranellói székhelyű csapat egy küzdelmes időszak után 2022-ben kétségtelenül versenyképes. Ecclestone azt állítja, annak jeleit látja, hogy a Ferrari visszatér a régi szokásokhoz. A svájci Blicknek nyilatkozott:

    „A hibák újra becsúsztak. A megbízhatóság, amit most látunk, gyakran a régi időkre emlékeztet, és maguk a pilótáik sem mindig magabiztosak a pályán. Ez azt jelenti, hogy Maxnak könnyű dolga van a Red Bullnál, hiszen már hat győzelmet szerzett.”

    Ecclestone utalt rá, hogy nem talál örömöt abban, amit a Ferrari jelenlegi helyzetének lát, és a csapat legutóbbi, 2008-as bajnoki címére utalt:

    „Ahogy sokan mások is, én is reméltem, hogy a Ferrari több mint 14 év után újra sikeres lesz. Sajnos azt kell mondanom, hogy aki továbbra is a Ferrarira vagy Leclerc-re teszi a pénzét, az nem nyer semmit se.”

    Charles Leclerc ugyanakkor annak ellenére sem adja fel, hogy immár 49 pont a lemaradása a regnáló világbajnok Verstappennel szemben:

    „A bajnokság még a korai fázisában jár. Tény, 49 pont a hátrányom, de ez két győzelem – ennyi! Komolyan hiszem, hogy továbbra is csak magunkra kell koncentrálnunk. Nem aggódom, rendkívül motivált vagyok, hogy végre egy rendes hétvégét teljesítsünk, és megmutassuk, hogy még mindig ott vagyunk, és hogy továbbra is erősek vagyunk.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull egyik vezetőjeként ugyanakkor elismeri, hogy a Ferrari jobban teljesített abban, hogy a lehető legkönnyebb autót készítsék el a teljesen új, 2022-es szabályok szerint. Az Autosprintnek beszélt erről:

    „Nem tudom, mi volt a legutóbbi versenyen, de az egyik legutóbbin a Ferrari csak fél kilóval volt a minimális súly felett. Ez jelentősen jobb, hozzánk, vagy a Mercedeshez képest is.”

    A Ferrari korábbi pilótája, az 58 éves Jean Alesi szerint kulcsfontosságú, hogy a legendás olasz alakulat a legutóbbi kudarcok után is megőrizze pozitivitását és elhivatottságát. A francia a Corriere della Sera kérdésére válaszolt:

    „Leclercnek igaza van, amiért ilyen optimizmust mutat kifelé. Egy ennyire szoros bajnokság a sebességváltókat, a motorokat, a hidraulikus rendszereket és minden egyebet is a végletekig igénybe vesz. A technikai gondok megérkeztek, de bármely csapatnál előjöhetnek. Még a bajnokság felénél sem tartunk. Rengeteg idő és lehetőség lesz a talpra állásra, kezdve a következő fordulóval Silverstone-ban, egy olyan pályán, amely a bajnokoknak jutalomjáték.”

  • Ferrari-mérnök: Ez csak a minimum volt Leclerc-től, ennél többet reméltünk

    Ferrari-mérnök: Ez csak a minimum volt Leclerc-től, ennél többet reméltünk

    Charles Leclerc után a Ferrari egyik rangidős mérnöke is elmondta, hogy az ötödik helynél még úgy is jobbra számítottak Kanadában, hogy a monacói pilóta a 19. rajtkockából kezdte meg a versenyt.

    A Kanadai Nagydíjat az ötödik helyen záró Charles Leclerc a montreali futam után úgy vélte, hogy a Ferrari elrontott kerékcseréje nélkül jobb eredményt is elérhetett volna. Noha Jock Clear, a monacói pilóta mellett dolgozó egyik veterán mérnök ezt nem mondta ki, azt elismerte, az ötödik hellyel csak a minimumot teljesítették az előzetes várakozásokból.

    „Az ötödik hely volt a minimum, amit el akartunk érni a verseny előtt. A tizenkilencedik helyről úgy tűnhet, hogy ez messze van, de az autó tempójával ez volt a minimum. De, hogy őszinte legyek, ennél többen reménykedtünk – vallotta be Clear az F1 Nation podcast legutóbbi epizódjában. – A valóságtól nem elrugaszkodva, de tény, hogy Charles-nak nagyon frusztráló versenye volt, mert éppen, hogy beragadt Ocon mögé, a biztonsági autó pedig rosszkor jött be a számára. Frusztráló volt. Nem csinált semmit rosszul, Ocon pedig nagyon jól vezetett. Egyszerűen frusztráló volt 15 körön át az Alpine hátsó szárnyát bámulni.”

    A mérnök már a soron következő versenyre, a Brit Nagydíjra is előretekintett, és elárulta, Leclerc milyen mentalitással készül a silverstone-i hétvégére. „Charles a pályáról távozás előtt azt mondta, Silverstone-ba úgy kell érkeznünk, hogy odacsapunk. Ott lesz az élen. Az autónk eddig mindenhol gyors volt. Charles-ról pedig tudom, hogy versenyképes lesz és Carlos is nagy magabiztosságot szerezhet ebből a futamból. Mindketten ott lesznek az elejében, és jót fognak csatázni a Red Bullokkal.”

    Charles Leclerc, Ferrari, Kanadai Nagydíj
    A Ferrari bízott benne, hogy Leclerc az ötödik helynél előrébb fog végezni Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Clear szerint a jelenlegi mezőnyben nincs gyorsabb versenyző egy körön Leclerc-nél. Persze hiba lenne úgy beállítani a monacói pilótát, mintha csak az időmérőn teljesítene kiválóan.

    „Lenyűgöz a munkája, de nem csak egy körön, mert az idén a versenyeken is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Az imolai hibája nyilván buta dolog volt. Ezt ő is tudja, és nem fog újra megtörténni – utalt az elhullajtott dobogóra. Nagyon magas színvonalon teljesít, és elszántan próbálja tartani a lépést Verstappennel. Silverstone újabb lehetőség lesz a számára megszerezni a pole pozíciót és megnyerni a versenyt. Hatalmas lökést ad bárki motivációjának, ha úgy érkezhet meg minden versenyre, hogy tudja, van esélye az első helyről indulni és nyerni.”

    Clear előrevetítette, hogy bár 49 pontos hátrányban van Verstappen mögött, Leclerc számára bőven jelent még lehetőséget a felzárkózásra a hátralevő 13 futam.

    „Nem kívánok balszerencsét Maxnak, és nem is szeretnék kiesések árán nyerni. Ugyanakkor a megbízhatóság mindenkinél szerepet fog játszani az idei bajnokság későbbi alakulásában, úgyhogy van még miért küzdeni. Amit nekünk tennünk kell, hogy biztosítjuk, minden egyes versenyen a lehető legjobban teljesítünk. Ott vagyunk az első sorban és a pole-ban, és nyomás alatt tartjuk Maxet. Illetve úgy vezetünk, ahogy Charles-t vezetni látjuk egész évben.”

  • Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Miközben Max Verstappen tovább építi ki a világbajnoki előnyét, Christian Horner csapatfőnök vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a Red Bull nem válhat nagyképűvé.

    Charles Leclerc motorjával kapcsolatos rajtbüntetését követően a regnáló világbajnok Verstappen Kanadában aratott újabb győzelme közel 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben. Horner így látja ezt:

    „Most már nyertünk néhány versenyt egymás után. Mindkét bajnokságot vezetjük, Max hibátlanul vezet, ez mind kiváló. Ugyanakkor gondban vagyunk Sergio Perez autójával, amit ki kell vizsgálnunk, továbbá a Ferrari sebessége itt a futamon igazán lenyűgöző volt. Nem lazsálhatunk.”

    Ráadásul a holland Verstappen vasárnap csak kevesebb mint egy másodperccel előzte meg a Ferrari versenyzőjét, Carlos Sainzot. Erről már Dr. Helmut Marko beszélt az osztrák ORF-nek, olykor viccelődve:

    „Sainz felől a nyomás a verseny végén óriási volt. Maxnak nem igazán sikerült elhúznia a DRS-nyi távolságból, mert a Ferrari a pálya második szakaszán jelentősen gyorsabb volt nálunk. Ugyanakkor az is szerepet játszott, hogy Max gumijai régebbiek voltak, így le a kalappal előtte, hogy ilyen nyomásnak is ellenállt. Szerencsénkre Sainz kétszer is hibázott a hajtűkanyarban. Max még a legkomolyabb nyomás alatt is úgy vezetett, hogy egyetlen hibát sem vétett. Az sem javított a helyzetén, hogy a rádiója meghibásodott, így nem tudtuk, megkapta-e az üzenetünket, hogy egy kicsit több erőt is szabadjára engedhet. Amennyiben a rádió nem működik, legalább megvan az az előnyünk, hogy nem hallunk több panaszt.”

    Ami Perez meghibásodását illeti, Marko megerősítette, hogy az váltógond volt:

    „Az életciklusa végén járt, de ki kellett volna tartania. Lehet, hogy a szombati balesete miatt alakult így.”

    Ennek ellenére vasárnap késő este vidám arcok voltak a Red Bull garázsában, mivel Marko figyelmeztette a Ferrarit, hogy még rengeteg potenciál van bennük, amit ki tudnak aknázni:

    „Az autónk továbbra is túlsúlyos, ez a negatívuma. A pozitívum az, amennyiben sikerül még többet fogynunk, akkor rengeteg időt nyerhetünk.”

    A másik negatívum, hogy Silverstone, a következő verseny helyszíne várhatóan jobban fekszik majd a Ferrarinak. Újra Horneré a szó:

    „A Ferrari szupergyors volt Spanyolországban, és Silverstone-ra hoznak majd néhány fejlesztést, nehéz futamunk lesz ott.”

    Ami a Mercedest illeti, Lewis Hamilton vasárnap visszatért a pódiumra, majd utána arról számolt be, hogy a hátát „újra fiatalnak” érezte a simább montreali felületen. Toto Wolff is viccesre vette a figurát ezért:

    „Meg kell változtatnunk az üzleti modellünket, és specializálódnunk kell az aszfaltra. Veszünk pár gépet, elmegyünk a régebbi pályákra, és új aszfaltot kínálunk nekik. Nekünk ez jól befektetett pénz lenne.”

  • Jóval nehezebb helyzetben van, de Leclerc nem követi Verstappen példáját

    Jóval nehezebb helyzetben van, de Leclerc nem követi Verstappen példáját

    Charles Leclerc az idei szezon 9. versenye után 49 pontos hátrányba került az összetettben vezető Max Verstappen mögött, ám a korábban hasonló helyzetben levő holland pilótával ellentétben nem mond le a világbajnoki címről.

    Ahogyan azt a hátrasorolásos büntetései után már előre sejteni lehetett, Charles Leclerc a Kanadai Nagydíjon ismét kikapott Max Verstappentől, és 49 pontos hátrányba került az összetettben. Ez hárommal több, mint amekkora lemaradásban a holland pilóta volt hozzá képest az Ausztrál Nagydíj után. Verstappen akkor úgy fogalmazott, hogy „jelenleg nincs okom hinni a világbajnoki címben”, a montreali versenyhétvége előtt pedig elismerte, hogy a három verseny leforgása alatt történt második nullázása után tulajdonképpen elengedte az idei vb-címet.

    Mint azt már tudjuk, korán tette ezt, hiszen a Red Bull az autója teljesítményén és megbízhatóságán is javított, miközben a Ferrari hibát hibára halmozva tett róla, hogy hat futam alatt a holland közel 100 pontot verjen Leclerc-re. Noha nemcsak a hátránya nagyobb, mint Verstappennek volt Melbourne után, de 19 helyett csak 13 versenye lesz ledolgozni a lemaradást, a monacói pilóta továbbra sem esik kétségbe, és nem írja le az idei esélyeit.

    „Ez a helyzet motivál, mert tudom, hogy az autónak megvan a tempója. Nem aggódom, csak hihetetlenül motivált vagyok, hogy végre legyen egy tiszta hétvégém, és megmutassuk, hogy itt vagyunk, és erősek vagyunk – nyilatkozta Kanadában. – Remélhetőleg Silverstone-ban összehozhatjuk ezt. Láthattuk, hogy a Red Bullnak is volt ma néhány problémája (Sergio Pérez váltóhiba miatt esett ki – a szerk.), úgyhogy a megbízhatóság egyértelműen kulcskérdés lesz. De ezen a hétvégén azt tettük, amire az ilyen, nehezebb hétvégéken szükségünk van: szereztünk néhány pontot.”

    Leclerc abban bízhat, hogy a Kanadában begyűjtött büntetéseknek köszönhetően ismét jól áll erőforrás-elemekből, így ha a folytatásban az autó tempója és a csapat hibamentes működése lehetővé teszi, elkezdheti lefaragni a Verstappennel szembeni tetemes lemaradását.

  • Leclerc szerint a csapat hibája újabb fontos pontokba került neki

    Leclerc szerint a csapat hibája újabb fontos pontokba került neki

    Charles Leclerc nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a Kanadai Nagydíjon elrontott kerékcseréje nélkül az ötödik helynél jobb eredményt is elérhetett volna.

    Mostanában nem múlik el úgy versenyhétvége, hogy Charles Leclerc ne veszítsen önhibáján kívül pontokat. Egészen pontosan a montreali versenyt megelőző három futam mindegyikén a Ferrari volt az, amely miatt a monacói pilóta nem érhette el azt az eredményt, amire képes lett volna (kétszer műszaki hiba miatt kiesett, Monacóban pedig elrontották a stratégiáját), a Kanadai Nagydíj után pedig úgy vélte, a csapat ezúttal is megfosztotta a jobb helyezéstől.

    Miután a Ferrari újabb büntetést vállalt be a pénteken begyűjtött tíz helyes hátrasorolás mellé, Leclerc az utolsó előtti helyről kezdhette a montreali versenyt. Az eredeti terve az volt, hogy a kemény gumikon a lehető legtovább kint marad, majd a hajrában közepes abroncsokon igyekszik feljebb zárkózni. Ez meg is valósult, de kissé nehézkesebben, mint ahogyan azt a monacói pilóta szerette volna.

    Charles Leclerc, Ferrari, Kanadai Nagydíj
    41 kört ment a kemény gumikon Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Először az lassította az előrejutását, hogy az első etapja végén beszorult a friss gumikon előtte autózó Esteban Ocon mögé. „A verseny első részében összességében nem volt problémám a tapadással, de mindenki nyithatta előttem a DRS-t, így nem tehettem semmit. Később viszont már elég nagy gondot okozott a tapadás hiánya, de ez is csak amiatt volt, mert Esteban új gumikon haladt, a tízes kanyarból kifelé pedig szükségem lett volna a jobb tapadásra – utalt a pálya leghosszabb egyenesére vezető hajtűkanyarra. – Neki sokkal jobban tapadtak az abroncsai, így küszködtem azzal, hogy követni tudjam, ami eléggé frusztráló volt.”

    Mindez azonban még nem lett volna olyan nagy gond, csakhogy Leclerc egyetlen kerékcseréje nem sikerült jól. A Ferrari szerelői nem tudták rendesen rögzíteni a bal hátsó kereket, ami miatt az autót újra meg kellett emelni, a monacói pedig 5,3 másodpercig állt, ami nagyjából 3 másodperces időveszteséget jelentett. Mindez azt eredményezte, hogy a még kiállás előtt álló Lance Stroll vezette, négy autóból álló DRS-vonat mögé tért csak vissza.

    „Nyilván ott volt a probléma a kerékcserénél is, ami sokkal jobban megnehezítette a dolgunkat, mert beszorultam négy autó mögé, amelyek DRS-vonatot alkottak. Egy kicsit agresszívabbnak kellett lennem, hogy felzárkózzak. Mindezt figyelembe véve az ötödik hely volt ma a lehető legtöbb” – ecsetelte Leclerc, aki a 21 körrel a futam vége előtt beküldött biztonsági autónak köszönhetően fel tudott zárkózni közvetlenül a két Alpine mögé, majd meg is előzte azokat.

    A monacói pilóta ugyanakkor úgy érezte, hogy a problémák nélkül a két Mercedest is megszorongathatta volna, azaz adott esetben a 4., de talán még a 3. hely is elérhető lett volna a számára. „Enélkül a néhány dolog nélkül eléggé más lett volna a helyzet. A középső etapban tapasztalt problémával kapcsolatban semmit nem csinálhattunk volna jobban, egyszerűen ilyen helyzetben találtuk magunkat. [Az elrontott] kerékcsere viszont nyilvánvalóan elég sokba került” – jelentette ki.

    Charles Leclerc
    Hibátlanul vezetett, a Ferrari azonban ismét rontott Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Amennyiben nincs a hiba a kerékcserénél, és Leclerc a négy autós vonat elé jön vissza, akkor is 16 másodpercre lett volna a 6. helyen autózó Alonsótól, de mivel ebben az esetben a hét kör múlva beküldött Safety Car megjelenéséig csökkentette volna a távolságot az Alpine-okhoz képest, nemcsak a 7. helyezett Bottas, hanem Alonso és Ocon is mögé jött volna vissza a biztonsági autós fázis alatti kerékcseréjéről, azaz Leclerc az újraindítás után a két Mercedes mögött folytathatta volna a versenyt, és az Alpine-ok helyett az Ezüstnyilakat támadhatta volna.

    Persze benne van az is, hogy ilyen forgatókönyv esetén a két Alpine nem állt volna ki, ám akkor a kopott gumijuk miatt Leclerc alighanem még gyorsabban levadászta volna őket, és ezért lett volna több ideje Russell, és akár Hamilton megelőzésére. Természetesen a Mercedesek tempóját elnézve az is benne van, hogy a Ferrari pilótája akkor sem jutott volna előrébb, ha a csapat mindent tökéletesen csinál a kerékcserénél.

    Leclerc a Verstappentől elszenvedett újabb vereségnek köszönhetően már 49 pontos hátrányban van a hollandhoz képest a pontversenyben, miközben a Kanadában nullázó Sergio Pérez három ponttal előzi őt a második helyen.

  • A nézők elismerték Leclerc kanadai menetelését

    A nézők elismerték Leclerc kanadai menetelését

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Kanadában ezt Charles Leclerc érdemelte ki, aki rajtbüntetése miatt csak a 19. helyről rajtolhatott, de az ötödik helyig sikerült felküzdenie magát.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Charles Leclerc – 21.6%
    Lewis Hamilton – 11.9%
    Carlos Sainz – 10.6%
    Max Verstappen – 10.2%
    Fernando Alonso – 6%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
  • Marko: Kanadában egy másodperccel gyorsabb Verstappen

    Marko: Kanadában egy másodperccel gyorsabb Verstappen

    Max Verstappen dominanciája a Forma-1-ben Kanadában újabb csúcsokat döntöget. Ez a véleménye a Red Bull vezető tisztségviselőjének, Dr. Helmut Markónak, aki örül annak, hogy a holland versenyző vasárnap tovább növelheti 34 pontos előnyét Charles Leclerc előtt.

    Leclerc, egyike a sok Ferrari-motoros versenyzőnek, akiknek hirtelen lecsökkent az egyenes vonali sebességük az olasz márka motormegbízhatósági drámái közepette. Hátulról indul majd, mivel egy újabb új motort szerelnek be a versenyautójába. Leclerc ennyit mondott erről:

    „Tudjuk, amennyiben megoldottuk ezeket a problémákat, akkor a Red Bull Racinggel a bajnoki címért fogunk harcolni. Bízom ebben a csapatban, mert mint mindig, most is 200 százalékot adnak ki magukból, és biztos vagyok benne, hogy ha megoldjuk a gondjainkat, megelőzhetjük őket.”

    A Forma-1-et megdöbbentette Fernando Alonso sokkoló második helyezése a csúszós montreali pálya időmérő edzésén, de az Alpine és a Red Bull között több mint 6 tized a különbség. Marko az osztrák ORF televíziónak csodálkozott ezen:

    „Még soha nem tapasztaltam ilyet. Ez egy kiváló erődemonstráció volt. Max időnként akár egy másodperccel is gyorsabb volt, bármiféle tétovázás nélkül. Ez egy lenyűgöző eredmény tőle.”

    Marko elárulta, hogy szerinte egyetlen más pilóta sem volt valódi jelölt a polera Kanadában:

    „Verstappen elképesztő fölényben volt. A pénteken mutatott tempónkkal viszonylag biztosan mehetünk a versenyre.”

    Aki beleköphet a levesbe, az a 40 éves, harcias Alonso lehet, aki Oscar Piastri fenyegető veszélye közepette szeretné megtartani a helyét az Alpine-nál jövőre is. A spanyol bizakodó:

    „Azt hiszem, az első kanyarban megtámadhatjuk majd Maxot. Szerintem ők egy másik ligában játszanak, ez biztos, de majd kiderül. Azt hiszem, még hiányzik nekünk némi leszorítóerő, egy pici, a teljes tapadáshoz az autónak.”

    A Red Bull-os Marko azonban nem aggódik a korábbi kétszeres bajnok esetleges kamikaze akciója miatt:

    „Alonso tisztességes ellenfél, tehát nem félek az első kanyartól és az első köröktől. Majd meglátjuk, és ennek megfelelően alakítjuk a versenytempót. Figyelnünk kell a gumikopást és a fékeket is.”

  • Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek

    Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek

    Ugyan Charles Leclerc a motorkomponenseinek kicserélése miatt csak a 19. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, a monacói versenyző szerint a 4. hely elérése egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.

    Lecldrc igencsak megszenvedte az utóbbi négy versenyt, ugyanis Spanyolországban és Azerbajdzsánban is technikai hiba miatt esett ki az első helyről. Az utóbbi eset ráadásul fájdalmasabb volt a számára, mert az olasz istálló az eset után alaposan megvizsgálta a hajtásláncot és arra jutottak, hogy az javíthatatlan, ami miatt a kukába kellett dobniuk azt.

    A Ferrari emiatt Montrealban rengeteg új motorkomponenst bevetett Leclerc-nél, aki így automatikusan a rajtrács végére került. A monacói 34 pontos hátránya ezért még tovább nőhet majd Max Verstappennel szemben, aki a pole-pozícióból vághat majd neki a ma esti 70 körös futamnak.

    „Csalódott vagyok, mert nyilván a büntetések miatt sokkal nehezebb dolgunk lesz vasárnap, mint azok nélkül, de számítottam erre, nem ért váratlanul a dolog” – magyarázta a négyszeres futamgyőztes, aki a Q1-ből még továbbjutott az időmérő edzésen. „Nem tudom, hogy ezen kívül kapunk-e még büntetést a szezon hátralévő versenyein, de az biztos, hogy ez volt a legjobb döntés a számunkra.”

    „Inkább egy versenyt áldozzunk be, mint hogy több versenyen kapjunk 10 rajthelyes büntetést. Nem tudom, hogy a versenyen miként fogunk szerepelni, mert az előzetes várakozásaimhoz képest itt nehezebb előzni. Összességében azonban az autónk jó, és ha ügyesen taktikázunk, akkor akár a 4. helyet is könnyen elérhetjük. Ez acél a számunkra” – zárta a 24 éves fiatal tehetség, aki nagyon reméli, hogy a csapattársa, Carlos Sainz meg tudja majd nehezíteni Verstappen dolgát az élen.