Címke: Charles Leclerc

  • Magyar Nagydíj: Sainz nyitott az élen az első szabadedzésen

    Magyar Nagydíj: Sainz nyitott az élen az első szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    A visszavonulását bejelentő Sebastian Vettel gurult ki először a mogyoródi pályára. A négyszeres világbajnok nem sokáig tudhatta magáénak az aszfaltcsíkot, a mezőny többi tagja is csatlakozott hozzá. Egyedül a két Mercedes várakozott a boxban.

    Valtteri Bottas kényszerpihenőt tartott, ugyanis autójába Robert Kubica ült be.

    George Russell az installációs körén megkérte a Mercedes arra, hogy nézze meg az erőforrását, ugyanis furcsa hangokat hall az egység felől. Max Verstappen és a két Ferrari azonnal lágykeverékű abroncsokat vette elő. A holland pilóta az élre állt, mögé Sainz zárkózott fel. Leclerc-nek egyelőre be kellett érnie a negyedik pozícióval, ugyanis Daniel Ricciardo autózta a harmadik pozíciót érő időt.

    Sergio Pérez életét mindeközben a tüsszögés nehezítette meg, míg Lando Norris neve mellett továbbra sem volt mért idő.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen, a második helyet George Russell, míg a harmadikat Max Verstappen foglalta el. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo, Alex Albon, Mick Schumacher és Lando Norris fért be az első 10-be.

    Többen már versenyszimulációt teljesítettek, míg az élcsapatok a lágykeverékű abroncsokat nyúzták. Mick Schumacher az egyik Ferrarival keveredett „konfliktusba”, ugyanis a piros autó a versenyíven kószált.

    Végül Carlos Sainz végzett az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, a harmadik Charles Leclerc lett. Meglepetésre Lando Norris ért fel a negyedik pozícióba, míg mögötte George Russell, Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon és Fernando Alonso alkotta az első 10-et.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:18.750 25
    2 Max Verstappen Red Bull 1:18.880 + 0.130 23
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:19.039 + 0.289 25
    4 Lando Norris McLaren 1:19.299 + 0.549 20
    5 George Russell Mercedes 1:19.606 + 0.856 27
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:19.622 + 0.872 23
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.710 + 0.960 24
    8 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.841 + 1.091 27
    9 Esteban Ocon Alpine 1:20.348 + 1.598 29
    10 Fernando Alonso Alpine 1:20.377 + 1.627 26
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.383 + 1.633 25
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:20.414 + 1.664 24
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.456 + 1.706 27
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.695 + 1.945 26
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.810 + 2.060 22
    16 Alexander Albon Williams 1:20.834 + 2.084 27
    17 Kevin Magnussen Haas 1:20.921 + 2.171 23
    18 Mick Schumacher Haas 1:21.027 + 2.277 24
    19 Robert Kubica Alfa Romeo 1:21.179 + 2.429 19
    20 Nicholas Latifi Williams 1:21.413 + 2.663 26
  • Wolff kezdi feladni a reményt: Sok mindent elcsesztünk

    Wolff kezdi feladni a reményt: Sok mindent elcsesztünk

    Toto Wolff szerint az idei autó megálmodásánál több területen is lyukra futottak.

    Franciaországba még nagy reményekkel utazott el a Mercedes, ám a lemaradásukat nem sikerült csökkenteniük. Ugyan mind a két versenyző dobogóra állhatott, ám ehhez Charles Leclerc kiesése, és Carlos Sainz büntetése valamint elrontott stratégiája is kellett.

    Az éveken át domináló csillagosokat felkészületlenül érte az új hullám. Tisztában voltak azzal, hogy uralmuk egy napon véget ér, ám nem számítottak arra, hogy az új szabályok hozzák el azt a pillanatot.

    „Ebbe a helyzetbe ragadtunk. A francia verseny előtt azt mondtam volna, hogy még nyerhetünk futamot. Azonban most azon csodálkozunk, miért vagyunk egy másodperccel lemaradva Max Verstappentől és hat tizeddel a Ferraritól. Hosszú út áll előttünk ahhoz, hogy a győzelmekről álmodozhassunk. Elcsesztük az aerodinamikát és mechanikailag is elcsesztük az egészet. Soha sem egy dologról van szó.” – magyarázta Wolff.

    Ugyan a Mercedes reményei elszálltak, ám az osztrák vezető kíváncsian várja hogyan alakul a Ferrari-Red Bull csata.

    „Charles (Leclerc) kivételes versenyző, nagyszerű személyiség, aki igazán megérdemelné a győzelmet. Nem tudom, hogy szerencsét hoz-e neki, de én rászavazok.”

  • Sainz: Verstappen is fog még hibázni idén

    Sainz: Verstappen is fog még hibázni idén

    Carlos Sainz szerint Max Verstappen is fog majd hasonló hibát véteni idén, mint azt Charles Leclerc tette a legutóbbi versenyen, Le Castellet-ben.

    A Ferrari monacói pilótája azzal próbálta meg kivédeni Verstappen alávágási kísérletét, hogy a használt abroncsain próbált hasonló gyorsköröket autózni, mint 2021 világbajnoka. A 18. körben ennek meg is lett az eredménye, miután Leclerc túl nagy tempót akart átvinni a 11-es kanyarban, ami miatt megpördült és a gumifalban állt meg az F1-75-ös versenyautója.

    Sainz – aki a motorbüntetései miatt a mezőny végéről volt kénytelen indulni – végül az 5. helyig tudott felkapaszkodni, azonban a Ferrari ismételten egy stratégiai hibát vétett vele. Ha nem hozzák ki a spanyol másodjára is friss Pirellikért, akkor könnyen meglehetett volna a számára akár a 3. hely is.

    A spanyol pilóta ugyanakkor idén már számos hibát vétett, ami miatt még jelentősebb a hátránya az egyéniben Max Verstappenhez képest, mint csapattársának, akinek 63 pontot kellene ledolgoznia a hollandhoz képest a szezon hátralévő versenyein.

    „A 11-es kanyar rendkívül trükkös” – véli Sainz, aki szerint a Ferrari nem akkora katasztrófa, mint amilyennek látszik. – Nagyon gyorsak voltunk apálya azon részén, az volt az egyik erősségünk. Úgy gondolom, hogy mi az élmezőnyben tövig nyomjuk a gázt és maximalizájuk a lehetőségeinket. Emiatt pedig hibázhatunk is, mivel nem kis kockázatot vállalunk ezzel.”

    „Elképesztő, hogy néha miket vállalunk be és sajnos már én is rontottam idén verseny körülmények között. Charles (Leclerc) most hibázott, de szerintem Max (Verstappen) sem fogja ezt megúszni.”

    A 27 éves spanyolnak a gyenge szezonkezdete miatt már 89 (!) pontos a hátránya a Red Bull holland kiválóságához képest, és ha csak nem történik valami nagyobb csoda a szezon második felében, akkor már szinte kijelenthető, hogy Sainznak nincs esélye a bajnoki címre.

  • Képgaléria: Megérkeztek a versenyzők a Hungaroringre

    Képgaléria: Megérkeztek a versenyzők a Hungaroringre

    Ma már megtelt a Hungaroring versenyzőkkel és nézőkkel, ám a motorok nem bőgtek még fel.

    A 0. napjához érkezett a Magyar Nagydíj, a versenyzők már paddockban nyilatkoztak, míg a szerelők az autókat készítették elő a gépátvételre. A legnagyobb figyelem a visszavonulását bejelentő Sebastian Vettelre irányult.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Leclerc-t ízekre szedi az olasz sajtó

    Leclerc-t ízekre szedi az olasz sajtó

    Charles Leclerc az olasz sajtó célkeresztkének középpontjába került a Francia Nagydíjat követően. A monacói pilóta az élről esett ki a saját hibája miatt, amivel még távolabb került a világbajnoki címtől.

    A Ferrari kiválóságát már technikai problémák és stratégiai rontások is hátráltatták, azonban Le Castellet-ben megtörtént az, amire idén még nem volt példa. A 24 éves Leclerc túl nagy tempót akart bevinni a 11-es kanyarba a Francia Nagydíj 18. körében. Emiatt elveszítette az uralmát az autója felett és a gumifalba csapódott, ahonnan már nem tudott visszaállni a versenybe.

    Az 5-szörös futamgyőztes hibája miatt Max Verstappen magabiztos győzelmet arathatott, amivel már 63 pontra növelte az előnyét vele szemben. Ugyan még 10 futam hátra van az idei szezonból, de ha a Red Bull holland versenyzője nem került egy óriási pech szériába, akkor nagy valószínűleg nem lesz visszaút Leclerc számára a bajnoki küzdelemben.

    Ezt így látja többek között a Corriere dello Sport is, akik beleszálltak a monacóiba a francia hétvégét követően. „Senki nem tökéletes, de mindig az nyeri meg a bajnokságot, aki a legkevesebb hibát véti” – írja az olasz sportlap.

    „Leclerc bizonytalanságát a Ferrari is keményen megsínyli, mert egy bizonytalan bajnok még lehet jó versenyző, de semmiképp nem jó vezér. Verstappen előnye most már jelentősnek mondható, ami miatt jó eséllyel pályázik a második bajnoki címére.”

    A Corriere dello Sport mellett a La Gazzetta dello Sport is kemények ekézte a Leclerc-t, aki a Magyar Nagydíj előtti napokat egyedül töltötte a monacói otthonában. Szerintük Leclerc tanulni fog Verstappetől, aki ugyan a 2015-ös bemutatkozását követően számos hibát vétett, de azóta egy nagyszerű, érett pilótává érett.

    „Nem szabad ilyen hibákat véteni, hogy világbajnokká szeretné válni. Verstappen tanult ebből és azóta egy nagyszerű versenyző lett belőle. Most Leclerc-nek is be kell járnia ezt az utat.”

  • Häkkinen kíváncsi, miként reagál Leclerc a hibájára

    Häkkinen kíváncsi, miként reagál Leclerc a hibájára

    Mika Häkkinen a Magyar Nagydíjon első sorban Charles Leclerc-en fogja tartani a szemét. A McLaren legendája úgy véli, hogy kulcsfontosságú lesz a monacói reakciója a Franciaországban vétett hibájára.

    A „Repülő finn” a Paul Ricard-on rendezett verseny eseményire utalt, ahol a Ferrari újra a katasztrofális produkciója miatt került reflektorfénybe. Charles Leclerc az élről esett ki egy vezető hiba miatt, Carlos Sainz pedig egy vitatható második kiállás és egy 5 másodperces büntetés csupán az 5. helyig tudott felzárkózni a motorbüntetését követően.

    „Mindenki követ el hibákat, azonban Charles (Leclerc) emiatt nagy árat volt kénytelen megfizetni” – olvashatók a kétszeres finn bajnok szavai az Unibet hasábjain. – Én is átéltem már ezt az 1999-es Olasz Nagydíj során én is ugyanúgy az élről estem ki a saját hibám miatt. Tisztában voltam azzal, hogy a hiba a saját felelősségem és a győzelmet is amiatt buktam el.”
    „Charles egy remek pilóta és a 18. körig hibátlanul vezetett. Ugyan Max (Verstappen) nagy nyomást helyezett rá, azonban a Ferrari volt annyira jó a gyors kanyarokban, hogy maga mögött tudta őt tartani.”

    „Jó volt látni, hogy két csapat ennyifre közel volt egymáshoz a Paul Ricard-on, azonban Charles hibája végetvetett a párviadalnak. Max-nek onnantól fogva már csak a gumikra kellett vigyáznia és a győzelmével egy újabb fontos lépést tette a címvédése felé vezető úton.”

    Häkkinen hozzátette, hogy most lesz érdemes figyelni Leclerc-t, hogy miként teljesít a soron következő versenyen a hibáját követően.

    „Charles is elmondta a futam után, hogy ha az év végén 32 ponttal maradna le az egyéniben, akkor tudni fogja, hogy hol ment el az a pontmennyiség. Mindezek mellett a Ferrari stratégiai hibákat is vétett, ráadásul még az autójuk is megbízhatatlan volt olykor-olykor.”

    „Charles-nak fel kell ismernie, hogy a tehetsége és az autója is megvan ahhoz, hogy versenyeket nyerjen és a szezon hátralévő felében a pozitív eseményekből táplálkozzon. Ha az év végén le szeretné győzni Max-et, ezek a dolgok elengedhetetlenek lesznek a számára.”

    „A Forma-1 egy olyan sport, ahol folyamatosan tanulsz és együttműködsz a csapatoddal, hogy sikeresek legyetek. Az előbb említett dolgok mellett Charles mellett még ott van Carlos is, aki egy versenyképes pilóta és ha kell, még segíti is őt.”

  • Monza rekordnézőszámra számít az Olasz Nagydíjon

    Monza rekordnézőszámra számít az Olasz Nagydíjon

    Monza rekord nézőszámot vár az idei Olasz Nagydíj alatt. A Forma-1 népszerűsége idén hirtelen megnőtt, így hatalmas tömeg várható Monzában is, hiszen a tifosi Charles Leclerc bajnoki címét támogatnák. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autóklub, az ACI elnöke ennyit árult el az előkészületekről:

    „Még mindig bővítjük az ideiglenes lelátókat, hogy senkit se hagyjunk kint.”

    A 2022-es év egy igazán különleges Olasz Nagydíj a legendás Autodromo Nazionale di Monzának is, hiszen ekkor lesz 100 éve, hogy 1922-ben megrendezték itt az első Grand Prix-t. Erről már a RAI Rádiónak beszélt:

    „Már most csodálatosak a monzai verseny számai. A hétvége folyamán több mint 320.000 nézőre számítunk, olyan számok ezek, amilyeneket még soha nem láttunk.”

    Azonban Leclerc törekvése a Ferrari első versenyzői bajnoki címére Kimi Räikkönen 2007-es szereplése óta komoly csapást szenvedett a Paul Ricard-on, amikor a monacói születésű pilóta kiesett az élről. Sticchi Damiani ennyit tett ehhez hozzá:

    „Sajnos, ilyesmi megesik. Egy hiba legalább emberinek mutat egy olyan tökéletes versenyzőt is, mint Leclerc. Szerintem versenyzőként csak megerősödik ettől, tehát továbbra is reménykedem. Nagyon hiányzik, egy ferraris világbajnok.”

  • Leclerc letargikus: Most egyedül akarok lenni

    Leclerc letargikus: Most egyedül akarok lenni

    Forma-1-es karrierje legmélyebb pontjára kerülhetett Charles Leclerc a Francia Nagydíjat követően. A monacói az élről esett ki egy vezetői hiba miatt, ami miatt még tovább csökkentek az esélyei a világbajnoki címre.

    Leclerc-t idén már technikai hibák (Barcelona, Baku) és stratégiai anomáliák (Monaco, Silverstone) is hátráltatták, azonban Le Castellet-ben egy olyan esemény történt, amire nem nagyon volt példa: a monacói hibázott és a rontásának óriási következményei lehetnek majd a végelszámolás során.

    Miután Max Verstappen kiállt mögüle, hogy egy alávágással megpróbálják átugrani Leclerc-t, a monacói már használt gumikon próbálta tartani a lépést holland riválisával. A 18. körben azonban akkora tempót szeretett volna bevinni a 11-es kanyarba, amit a hátsó Pirellijei már nem bírtak el. Ezt követően forgott meg Leclerc Ferrarija, ami a gumifalban állt meg.

    Így Verstappennek már egy sétagalopp volt a verseny hátralévő része és az újabb győzelmével már 63 pontra növelte az előnyét Leclerc-rel szemben, ami már több, mint 2,5 futamgyőzelemnek felel meg. Ugyan 10 futam még hátra van a 2022-es szezonból, az 5-szörös futamgyőztes szerint „ha nem szedi össze magát és továbbra is ilyen hibákat vét”, akkor „nem érdemli meg a világbajnoki címet”.

    Leclerc-t – aki a nehezebb időszakai során előszeretettel szokott zongorázni – olyannyira letaglózták a Franciaországban történtek, hogy a Magyar Nagydíjig lévő szabad napjait egyedül, magányosan szeretné tölteni.

    „Magamra fogom zárni az ajtót és otthon fogok lenni” – nyilatkozta csalódottan Leclerc a kiesése után. – Otthonról pedig csak akkor fogok elmenni, amikor indul a repülőm a következő futam helyszínére, Budapestre.”

  • Villeneuve: Verstappennel nem történik ilyesmi

    Villeneuve: Verstappennel nem történik ilyesmi

    A Francia Nagydíj tovább növelte a pontkülönbséget Charles Leclerc és a Forma-1 regnáló bajnoka, Max Verstappen között.

    1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve és még a rendkívül elfogult olasz sajtó is egyetért abban, hogy a hibák a Ferrari idei bajnoki címébe fognak kerülni.

    „Senki sem tökéletes” – olvasható a Corriere dello Sport vezércikkében – „De a bajnoki címet mindig az nyeri, aki a legkevesebb hibát követi el.”

    „Verstappen most hatalmas előnyben van, és magabiztosan halad a második bajnoki címe felé” – tette hozzá az olasz sportlap.

    A La Gazzetta dello Sport egyetért ezzel: „Ahhoz, hogy bajnok legyél, nem követhetsz el ilyen a hibákat.”

    „Verstappen tanult a múltban elkövetett hibákból, és idővel hibátlan versenyzővé vált. Most Leclerc is ezen az úton halad.”

    Verstappen és a Red Bull kissé feszültebb lehet most, a Hungaroring szűk és kanyargós vonalvezetése miatt, és különösen a Ferrari új padlólemezének bevezetése miatt.

    „Bevezettünk egy új padlót, amely a teljesítményt hivatott javítani, de a pattogást is kiküszöböli” – mondta Binotto.

    A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers szerint azonban nem csak Leclerc-rel, hanem a Ferrarival is gond van.

    „Van némi igazság Binotto kijelentésében, miszerint megnyerhetik a következő tíz futamot” – mondta Lammers a NOS-nak. „Az egyetlen dolog, amit hiányolok, az a felelősségtudat a Ferrarinál.”

    „Leclerc-nél lehet ezt látni, ami csodálatra méltó, de a Ferrari részéről csak a hibák halmozásáról van szó” – tette hozzá a korábbi F1-es pilóta.

    Villeneuve szerint pedig egyszerűen nem elég, hogy Leclerc elismerte felelősségét a franciaországi balesetért.

    „Nem igazán értem, mert Ausztriában ellenállt a nyomásnak. De éppen ez a nagy különbség Leclerc és Verstappen között” – mondta a kanadai a Formule 1 nevű holland lapnak.

    „Ezek a dolgok egyszerűen nem történnek meg Maxszel. Ha Leclerc legyőzi, akkor általában második helyen végez, így azt a nagy pontkülönbséget nem lesz könnyű csökkenteni.”

    „Most egy olyan bajnokságunk van, ahol alapvetően egyenlő autók vannak, de az egyiküknek nagy előnyben van. Ez a legjobb példa arra, hogyan nyerik és veszítik el a bajnokságot.”

  • Hill: Sainz inkább vezéralkat, mint Leclerc

    Hill: Sainz inkább vezéralkat, mint Leclerc

    1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill inkább Carlos Sainzot képzeli el a Ferrari vezér egyéniségeként, mint a legutóbbi futamon kapitális hibát vétő Charles Leclerc-t.

    A brit ex-F1-es vendége volt a Sky Sports hétfői F1 témájú műsorának, az Any Driven Mondaynek és ott elmondta, hogy ugyan „Charles valóban gyors”, Sainz jobb iránymutatást ad a csapatának a stratégiai dolgok terén.

    „Carlos engem jobban meggyőzött, mint csapatvezető egyéniség” – mondta a Williams és a Jordan egykori versenyzője. – Carlos könnyebben átlátja a stratégiai dolgokat és a döntéseket is egyszerűbben hozza meg.”

    Ugyanakkor Sainz és a Ferrari pitwallja egyáltalán nem volt ugyanazon a véleményen, a Francia Nagydíjon alkalmazott stratégiát illetően. A spanyol pilóta pont Sergio Pérezzel csatázott, amikor a csapat kihívta őt a második kerékcseréjére. Sainz emiatt érthető okokból azt mondta a rádión, hogy „ne most, ne most.”

    Később azonban kiállt az idei Brit Nagydíj győztese és a korábban kapott 5 másodperces büntetését is letöltötte, amit korábban a veszélyes kiengedése miatt kapott. Azonban így egy lehetséges 3. helyért járó 15 pont helyett csupán a 10 pontot érő 5. helyen zárt, de még a bónuszpont megszerzésével is csak 11 ponttal távozhatott a Paul Ricard-ról.

    Hill a Ferrari stratégiai döntését ahhoz hasonlította, mint amikor valaki csak „félig megy fel a lépcsőn”.

    „Valakinek magához kellene ragadnia a kezdeményezést, ami a stratégiai dolgokat illeti,” – folytatta 1996 világbajnoka. – Ez a személy lehet a stratéga, de akár a versenyző is. Határozott döntésekre lenne szükség a Ferraritól.”

    A Scuderia a mostani rossz versenyeiknek köszönhetően mindkét bajnokságban óriási hátrányba került a Red Bull hoz képes. Leclerc-nek 63 pont a lemaradása Max Verstappennel szemben az egyéniben, amíg a gyártó versenyében már majdnem 100 pontra rúg a hátrányuk.

    Hill szerint azonban „a Ferrariban óriási a potenciál” é ha képesek lesznek kiküszöbölni a problémáikat, akkor képesek lehetnek visszaszállni a bajnok küzdelembe.