Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc mindent megtett, de még az is kevésnek bizonyult

    Leclerc mindent megtett, de még az is kevésnek bizonyult

    Charles Leclerc ismételten egy frusztráló versenyhétvégén van túl. A monacói pilóta ugyanis hiába szerezte meg F1-es karrierje 17. pole-ját szombaton, a versenyen ismételten nem volt képes győzelemre váltani azt.

    Miután a szingapúri pályán egyáltalán nem könnyű előzni, a rajt kulcsfontosságú volt Leclerc szempontjából. Az elrugaszkodása jól sikerült, azonban egy a startjának második szakaszáról már nem volt elmondható és emiatt a 2. helyről induló Sergio Pérez meg is tudta előzni őt.

    A 24 éves, 5-szörös futamgyőztes ezek után hiába próbálkozott, az esős és a száraz körülmények között sem jött ki számára a lépés és nem tudta megelőzni a mexikói pilótát, aki végül meg is nyerte a versenyt. Leclerc láthatóan frusztrált volt a leintést követően és ezt az interjújából is könnyen észre lehetett venni.

    „Mindent beleadtam a futam során” – nyilatkozta a monacói a rendkívül fárasztó Szingapúri Nagydíjat követően. – A rossz rajtom miatt rögtön hátrányba kerültünk és végül a győzelem lehetősége is ezen úszott el. Kár, hogy kipörögtem a kerekeim, mert a tempónk nem volt rossz. Nem könnyű ezt elfogadni, de most ki kell pihennünk magunkat, hogy Japánban is hasonlóan jól teljesítsünk.”

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz ugyan nem találta a ritmust, de végül képes volt a 3. helyre behozni a Ferrariját. A Vörösök versenyzői így Miami után most Szingapúrban ünnepelhettek együtt a dobogón és ez egy rendkívül kínos a számukra, mivel ebben a periódusban számos ehhez hasonló lehetőséget dobtak el maguktól.

  • Pérez nem érti miért vizsgálják, a Ferrari már a büntetést is kitalálta

    Pérez nem érti miért vizsgálják, a Ferrari már a büntetést is kitalálta

    Sergio Pérez már a csapatrádióban is közölte, hogy nem tudja milyen vétséget követett el a Szingapúri Nagydíj alatt.

    A kalandosra sikerült futamon a mexikói versenyző nem tartotta a megfelelő távolságot a Safety Carhoz képest, így vizsgálat indult ellene. Mikor a verseny alatt erre felhívta a csapat a figyelmét, értetlenül vette tudomásul a dolgokat a mexikói.

    A leintés után sem lett tisztább a kép Péreznél, ugyanis a következőket nyilatkozta.

    „Fogalmam sincs, mi folyik itt. Nekem csak annyit mondtak, hogy építsem ki a különbséget és lépjek el tőlük. Minden bizonnyal az eddig legjobb teljesítményemet nyújtottam ma. Sikerült kontrolálnom a versenyt, még úgy is, hogy a bemelegítés kemény volt. Az utolsó néhány kör nagyon intenzíven telt. Mindent beleadtam, hogy győzni tudjak.” – magyarázta Pérez.

    A Ferrari már tudja hogyan büntetné Pérezt

    A vörösök ugyanakkor érhető okok miatt nem akarják annyiban hagyni az ügyet. A Red Bull versenyzőjét nemrég hívták fel a stewardokhoz, így a döntés hamarosan megszülethet. Mattia Binotto szerint legalább 10 másodperccel kellene hátrébb sorolni a mexikóit.

    „Checo (Sergio Pérez) ugyanazt a hibát követte el mindkét biztonsági autós fázis alatt. Ennél fogva legalább 10 másodperces időbüntetésre számítunk. Sajnáljuk, hogy a versenyen nem született meg a döntés, mert akkor Charles nem nyomta volna annyira és nem használta volna el az első abroncsokat.” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

  • Hihetetlen, Leclerc ismét elbukta a győzelmet; a védelmi miniszter nyert

    Hihetetlen, Leclerc ismét elbukta a győzelmet; a védelmi miniszter nyert

    Mikor a versenyzői parádé zajlott a Szingapúri Nagydíj napján, még száraz volt az idő a versenypálya területén. Később azonban heves esőzés kezdődött. Bár ez még a rajt eredeti időpontja előtt elállt, várni kellett még, hogy kevesebb víz legyen a pályán. Ezért a rajtot egy órával elhalasztották, magyar idő szerint 15.05-re.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1576557403973513216

    A 61 körös villanyfényes versenyt Charles Leclerc várhatta az első pozícióból, őt pedig Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lando Norris és Pierre Gasly követte a sorban. Mindeközben Max Verstappen csak a 8. helyről indulhatott, miután az időmérő edzésen nem tudta befejezni utolsó gyorskörét, mert nem volt elegendő üzemanyag az autójában. George Russell pedig a boxutcábolt rajtolt, a mezőny után.

    A teljes mezőny intermediate gumikon rajtolt.

    Pérez az élre tört a rajtnál, így Leclerc a második helyre csúszott, mögötte pedig Sainz haladt. Verstappen a 12. helyre esett vissza, miután kissé beragadt a rajtnál. Vettel 5 helyet javítva a 8. helyre jött fel, míg Albon az utolsó helyre csúszott.

    Verstappen gyorsan elkezdett felkapaszkodni, a második körben a 10. helyre jött fel.

    Nem maradtunk biztonsági autó nélkül

    A 7. körben Zhout a fal felé préselte Latifi és össze is akadtak. Előbbi leparkolt a bukótérben, utóbbi pedig defekttel hajtott a boxba, miközben a biztonsági autó a pályára hajtott. Kerék- és orrkúpcsere következett a williamses számára, de a pályára már nem hajtott vissza, feladni kényszerült a versenyt.

    Russell Bottast előzte volna a 15. helyért, de nem tudott befordulni a következő balosba. Kiszaladt egyenesen a bukótérbe, ezzel pedig megütötte a finn autójának szárnyvéglapját.

    A 10. kör végén távozott a biztonsági autó. Pérez előnye persze emiatt elveszett, de az újraindítás után is megtartotta a vezetést. Verstappen pedig megelőzve Vettelt, majd Gaslyt a 7. helyen folytatta a versenyt.

    Magnussen volt az első, aki kereket cserélt, de továbbra is intermediate gumikat kapott.

    Russell bevállalta

    A 21. körben Alonso esett ki motorprobléma miatt, a 6. helyről. VSC (virtuális biztonsági autó) lépett életbe. Ezt kihasználva Russell a boxba hajtott kerékcserére és ő lett az első, aki slick gumikra váltott. A brit kemény keverékű Pirelliket kapott, de meglehetősen sokat csúszkált vele, mikor visszatért a pályára (a 17., egyben utolsó helyre).

    A 26. körben Albon tette falba a Williamset és bár utána vissza tudott menni a boxba, otthagyta az első szárnyát, ezért ismét VSC következett.

    A 28. körben aztán Ocon alatt adta meg magát az Alpine, ezért újabb VSC jött. Mindeközben Russell még nem sokra ment a száraz pályára alkalmas gumikkal.

    A 33. körben Hamilton is levette orral a falat, bár ő is vissza tudott térni a pályára. Az első szárnya azonban sérült, leért a földre, de ettől még haladt tovább a hétszeres világbajnok.

    A 35. körben Leclerc is megérkezett (közepes keverékű) slick gumikért a boxba, és a harmadik helyre tért vissza. Ekkor már a mezőny közepe is slickre váltott. Hamilton is a boxba hajtott új orrkúpért és slickekért. Pérez is váltott, és meg tudta tartani az első helyet, majd érkezett Verstappen is.

    A 36. körben aztán Tsunoda kötött ki a falban – már slicken – és érkezett a biztonsági autó. Russell ezt újabb kerékcserére használta ki. Sokan tettek még így, hamarosan mindenki slick gumikon körözött már.

    A kerékcserék után Verstappen az 5. volt, mögötte pedig a 16. helyről rajtoló Ricciardo haladt.

    A tervezettbél későbbi kezdés, és a vizes pálya miatt lassabb tempó miatt a kétórás időlimit lett a mérvadó a körök száma helyett. A 39. kör végén távozott a safety car, ekkor már csak alig 34 és fél perc volt hátra a versenyből.

    Verstappen visszaesett a mezőny végére

    Az 5. helyen álló Verstappen próbálta megelőzni Norrist, de ehhez el kellett hagynia a slickeken a száraz ívet, nem is sikerült a manőver, kiszaladt a betonozott bukótértbe és legyalulta a gumijait. Az utolsó, 14. helyre esett vissza, majd a boxba kellett hajtania kereket cserélni.

    Mindeközben az élen haladó Pérezt kezdte vizsgálni a versenyigazgatóság, mert azt gyanították, hogy a megengedettnél jobban lemaradt a biztonsági autó mögött.

    Közben Russell és Schumacher is defektet kapott, miután összeértek. Mindketten a boxba hajtottak cserére, majd az utolsó két helyen (13-14.) folytatták a versenyt.

    A 44. körben már száraz volt annyira a pálya, hogy engedélyezték a DRS használatot, épp mire Leclerc megérkezett Pérez nyakába. A mexikói beceneve azonban „védelmi miniszter”, mivel híresen jól tud védekezni és maga mögött tartani versenytársait. A red bullos többször elfékezte magát az élen, végül azonban sikerült leszakítania magáról monacói riválisát.

    8 perccel a vége előtt Verstappen a 9. helyen haladt, Hamilton nyomában, aki előtt pedig Vettel haladt. Másfél perccel + 1 körrel a leintés előtt aztán Hamilton a vizes részre hajtott, elfékezte és gyakorlatilag elengedte Verstappent.

    A versenyt végül Pérez nyerte Leclerc és Sainz előtt. Mögöttük zárt a két McLaren, Norris-Ricciardo sorrendben, ami nagyon jó eredmény a wokingiaktól. Szintén jó eredménynek számít a két Aston Martin 6-7. helye, Stroll-Vettel sorrendben. A bajnokság éllovasa, Verstappen a 7. helyen lett leintve, így egyelőre hivatalosan még nem világbajnok idén.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Sergio Pérez Red Bull
    2 Charles Leclerc Ferrari 7.595
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 15.305
    4 Lando Norris McLaren 26.133
    5 Daniel Ricciardo McLaren 58.282
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:01.330
    7 Max Verstappen Red Bull 1:03.825
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:05.032
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:06.515
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.576
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.844
    12 Kevin Magnussen Haas 1:37.610
    13 Mick Schumacher Haas 1 kör
    14 George Russell Mercedes 2 kör
    Yuki Tsunoda AlphaTauri kiesett
    Esteban Ocon Alpine kiesett
    Alexander Albon Williams kiesett
    Fernando Alonso Alpine kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Zhou Guanyu Alfa Romeo kiesett

     

     

     

  • Leclerc örül, hogy érett emberekként csatáznak Verstappennel

    Leclerc örül, hogy érett emberekként csatáznak Verstappennel

    Charles Leclerc üdvözölte a Max Verstappennel vívott idei világbajnoki csatájának civilizáltságát.

    A holland Verstappen tavaly az F1 történetének egyik legintenzívebb csatáját vívta a világbajnoki címért, Lewis Hamiltonnal.

    Miután idén Leclerc vált elsőszámú kihívónak, tekintettel arra, hogy gokartos korukban már versenyeztek egymás ellen, sokan arra számítottak, hogy egy Verstappen-Leclerc csata legalább olyan erőteljes lehet, mint a tavalyi Hamilton-Verstappen.

    „Max és én akkor még nem tudtuk, hogy az F1-be kerülünk” – mondta a Ferrari versenyzője, a DAZN-nek. „A gokartozásban a legnagyobb riválisom valószínűleg Max volt.”

    „Kevésbé voltunk érettek, sokkal fiatalabbak voltunk, sokkal jobban magunkra vettük a dolgokat, mint most.”

    „Persze amikor az autóban ülsz, sosem hagysz teret, hogy megelőzzenek vagy bármi ilyesmi. Mindent megtettünk, hogy magunk mögött tartsuk a másikat.”

    „De azt is tudjuk, hogy a versenyzők a pályán más emberek, mint a pályán kívül. Szerintem fantasztikus, hogy ezt mindketten megértjük” – tette hozzá Leclerc.

    Verstappen most már arra készül, hogy megszerezze második világbajnoki címét, mivel Leclerc esélyei lassan matematikailag is elúsznak. A monacói azonban nem csügged.

    „Végül is semmi sem lehetetlen, és a végsőkig harcolni fogok” – mondta.

  • Leclerc nem számított pole-ra

    Leclerc nem számított pole-ra

    Charles Leclerc a Szingapúri Nagydíjat is az élről kezdheti meg, ez már a 9. pole pozíciója idén. Ez viszont félig-meddig a fő rivális Max Verstappen Q3-végi kálváriájának köszönhető, akinek kétszer is el kellett vennie ígéretes körét.

    „Hihetetlenül nehéz kvalifikáció volt a Q1 és a Q2” – értékelt Leclerc. „A Q3-ban nem igazán tudtuk, hogy mit csináljunk. Az utolsó pillanatban a lágyat választottuk, és ez kifizetődött. Nagyon trükkös volt. Az utolsó körömben hibáztam, és azt hittem, hogy nem lesz meg a pole.”

    A monacói a változó körülmények között nem sokkal kerekedett felül a többieken, Pérez és Hamilton is egy tizeden belül követte. Leclerc büszke a csapatára, hogy a problémás péntek után is összejött a siker.

    „Nagyon elégedett vagyok a mai eredménnyel, különösen a pénteki napot figyelembe véve. Tegnap néhány probléma miatt nagyon kevés kört tettünk meg, de jól helyreálltunk. Nincs sok adatunk a futamról, de ha tökéletesen végrehajtjuk a feladatot, akkor meg kell nyernünk a versenyt” – zárta gondolatát a Ferrari versenyzője.

  • Elképesztő véghajrá az időmérőn, Leclerc-é a szingapúri pole!

    Elképesztő véghajrá az időmérőn, Leclerc-é a szingapúri pole!

    Az esős harmadik szabadedzés után a Szingapúri Nagydíj kvalifikációja száraz körülmények között kezdődött. Ennek ellenére még szükség volt az intermediate, köztes esőgumikra.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1576194033608949760

    Q1

    Többen rögtön a pályára hajtottak, az első mért kört George Russell teljesítette. 1:55.842-es idejét hamar megjavította Leclerc, aki átvette a vezetést.

    A legtöbben nem bízták a véletlenre, gyorsan teljesítettek egy-egy gyorskört. Russell mögött Pérez, Hamilton sorrend alakult, mígnem Hamilton vette át a vezetést 1:54.689-cel.

    Nem örülhetett azonban sokáig, mert jött az immáron 25 éves Verstappen és átvette tőle az első helyet.

    Az idők, ahogy arra számítani lehetett, egyre javultak, így hamarosan már Leclerc állt az élen ismét.

    A Q1 legvégén ismét Verstappen neve került az eredményjelző tetejére.

    Nem jutott tovább Bottas, Ricciardo, Ocon, valamint a két Williams: Albon és Latifi.

    Q2

    Még mindig az intermediate gumiké volt a terep, Stroll és Vettel azonban hamarosan megpróbálkozott a lágy keverékű slick gumikra.

    Az Aston Martin döntése elsőre jónak tűnt, javultak a szektoridőik. A gyorskör végére azonban elvesztették az előnyt. Nem is jutott tovább így sem Stroll, sem Vettel. Ahogy kiesett meglepetésre Russell, valamint Schumacher és Zhou is.

    Q3

    Leclerc intermdiate-en lett volna pályára küldve, de a monacói felülbírálta a döntést és lágy, slick gumikat kért. Tsunoda és Magnussen kivételével így választottak a többiek is.

    Verstappené volt az első gyorskör, 1:56.940-nel nyitott a slicken, de sorra futották a többiek a legjobb köröket. Leclerc, Tsunoda és Hamilton is jobb időt futottak elsőre.

    5 perccel a vége előtt Hamilton, Leclerc, Alonso, Norris, Pérez, Verstappen volt a sorrend. Ezt követően Verstappen a második helyre tudott javítani, mögé pedig a csapattárs Pérez zárkózott fel.

    Végül elképesztő verseny alakult, sorra jöttek a jobbnál jobb köridők, mígnem végül Leclerc-é lett a pole. Meglepő volt a vége, hiszen Verstappen még gyorskörön volt, de végül a Red Bull a boxba hívta. A második így Pérez lett, akit Hamilton követ. Verstappen csak a 8. helyen zárt.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:49.412
    2 Sergio Perez Red Bull 1:49.434 0.022
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:49.466 0.054
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:49.583 0.171
    5 Fernando Alonso Alpine 1:49.966 0.554
    6 Lando Norris McLaren 1:50.584 1.172
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:51.211 1.799
    8 Max Verstappen Red Bull 1:51.395 1.983
    9 Kevin Magnussen Haas 1:51.573 2.161
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:51.983 2.571
    Q2
    11 George Russell Mercedes 1:54.012 4.600
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:54.211 4.799
    13 Mick Schumacher Haas 1:54.370 4.958
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:54.380 4.968
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:55.518 6.106
    Q1
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:56.083 6.671
    17 Daniel Ricciardo McLaren 1:56.226 6.814
    18 Esteban Ocon Alpine 1:56.337 6.925
    19 Alex Albon Williams 1:56.985 7.573
    20 Nicholas Latifi Williams 1:57.532 8.120

     

     

  • Parázs Leclerc-Verstappen csatát hozott a harmadik szabadedzés

    Parázs Leclerc-Verstappen csatát hozott a harmadik szabadedzés

    A 3. szabadedzésen az eső játszotta a főszerepet és az első 30 percben kis sem nyitott bokszutca. A nedves körülmények között végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak.

    Először Pierre Gasly hajtott ki a pályára az extrém esős gumikon, majd pár perccel később már sokkal többen merészkedtek ki a pályára, hogy a vizes körülmények között is tegyenek pár kört a trükkös utcai pályán.

    Az edzés végére már olyannyira feljavult a pálya állapota, hogy az interek is felkerültek az autókra. A harmadik gyakorlást végül az a Charles Leclerc nyerte meg, aki a tegnapi nap folyamán kevés kört tudott csak megtenni, miután többször is probléma akadt az autójával.

    A 2. helyen az a Max Verstappen végzett, akinek már több, mint 5 tizedmásodperc volt a hátránya monacói riválisához képest. Mögötte Carlos Sainz és Fernando Alonso végzett, amíg a Mercedesek szenvedtek. George Russell csak a 9., Lewis Hamilton pedig a 12. helyen végzett és a brit klasszis nem nagyon találta a ritmust az 5.063 kilométer hosszú aszfaltcsíkon.

    A gyakorlás pozitív meglepetése a két Aston Martin volt. Lance Stroll és Sebastian Vettel volt, akik a 6. és a 8. helyet szerezték meg maguknak. Nagy kérdés, hogy a Zöldek képesek lesznek-e átmenteni ezt a jó formájukat az időmérőre is.

  • A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

    A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

    Október 1-jén, azaz ma van a zene világnapja. Hogyan is ünnepelhetnék ezt a Forma-1 rajongók? Például úgy, hogy sorra veszik azon Forma-1-es versenyzőket, akiknek volt/van némi affinitásuk a zenéhez. Akár éneklés által, akár úgy, hogy tudnak játszani valamilyen hangszeren.

    Te milyen zenekart állítanál össze a most következő versenyzőkből? Írd meg nekünk Facebookon! 😉

    Versenyzőkről volt szó, mégsem versenyzővel nyitunk. Ha Forma-1 és a zene kapcsolatáról van szó, a legtöbb embernek talán az autósportos körökben legendásnak számító V10 zenekar jut eszébe, melyet az egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan alapított. A zenekar, csökkentett létszámmal, „Eddie & The Robbers” néven több F1-es versenyhétvégén is szórakoztatta a közönséget. Előfordult, hogy még Damon Hill is feltévelyedett a színpadra.

    Eddie Jordan, Damon Hill & David Coulthard rocking out.
    byu/Cubejam informula1

    És ha már Hill. A mai fiatal közönség talán nem is nézné ki a mindig jólöltözött, elegáns angol úrról, hogy valójában rajong a zenéért, és jól bánik az elektromos gitárral. Olyannyira, hogy ő volt egykor a „visszafogott” nevű Sex, Hitler and Hormones  punkzenekar basszusgitárosa.

    Állítólag a Def Lappard nevű zenekar Demolition Man című számának végén hallható gitárszóló is Damon Hillé.

    Míg Damon fő csapásiránya az autósport lett, fia, Josh bár szintén megpróbálkozott az autósporttal, végül a zene mellett tette le a voksát és dobos lett. Severs nevű bandájával több alkalommal is fellépett Silverstone-ban a Brit Nagydíjon. 2017-ben pedig Damon is csatlakozott hozzájuk.

    Maradván a gitárnál, ez a hangszer Daniil Kvyat kezében is meg-megfordul.

    Lando Norris tavaly vásárolt magának dobfelszerelést, akkor kezdte tanulni. Hogy most hol tart a tudománya, azt nem tudjuk, bár mostanában inkább DJ pultok környékén lehetett őt megtalálni.

    Jelenlegi csapattársától, Daniel Ricciardótól sem idegen a zene, bár ő sem profi benne. Kis túlzással állíthatjuk, hogy „megpróbálkozott” a dobolással, de inkább az éneklés és a rap az ő műfaja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

    Nézzétek csak! A Texas silverstone-i fellépésén, a videó bal szélén a csörgőkarikával nem más, mint David Coulthard! Nem mellesleg jobb szélen a dobok mögött: Eddie Jordan.

    Evezzünk át a billentyűsökre! Bár nem hallottuk még játszani, elvileg Fernando Alonso tud zongorázni. Ez a hangszer egyébként meglehetősen népszerű a versenyzők körében. Charles Leclerc meglehetően jól bánik a billentyűkkel – már amennyire mi laikusként gondoljuk -, ahogy Adrian Sutil is.

    Sőt híresen jól zongorázott a néhai Elio de Angelis, ahogy Francois Cevert is.

    De Lewis Hamilton is tud zongorán játszani. Sőt gitározni és énekelni is. Hangja Christina Agulera Pipe című dalában is hallható. A produkcióban Hamilton XNDA művésznéven vett részt.

    https://www.youtube.com/watch?v=fJCrNLAK4pQ

    Éneklés kapcsán nem feledkezhetünk meg Jacques Villeneuve-ről sem, aki annyira komolyan vette a zenei pályafutást, hogy ki is adott egy albumot Private Paradise címmel. Egy-két dalához videóklip is készült.

    Jacques édesapja, Gilles pedig trombitán játszott:

    https://www.youtube.com/watch?v=OsI3t3Pi7bM

     

    Végül, de nem utolsó sorban: bár hang formájában nem tudjuk bemutatni, ejtsünk pár szót e cikk kezdő fotójáról.
    Történt ugyanis, hogy John Player Team Lotus 1972-ben az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is megnyerte. Ennek apropójából kiadtak egy lemezt, Team Lotus Sings: “The Champions” címmel. A dalokat Luke Watson, a Team Lotus akkori tagja írta és hangszerelte, valamint ő volt a producer is. A dalokat pedig a csapattagok énekelték fel.
    A B oldal a Workin al’nighter címet kapta.

    Mindezek után, ráadásként  íme az F1 hivatalos főcímdala, Roy Nissany zongoraelőadásában:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Roy Nissany (@roynissany) által megosztott bejegyzés

     

  • FP2: A két Ferrari az élen, Verstappen csak negyedik

    FP2: A két Ferrari az élen, Verstappen csak negyedik

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik George Russell lett.

    A második gyakorlást már a villanyfény uralta, így a versenyzők rögtön ki is hajtottak a pályára. George Russell autózta az első mérvadó időt, míg Nicholas Latifinek a biztonsági övével akadt gondja.

    Sebastian Vettel kiengedte a bukótérbe az Aston Martint, míg Lewis Hamilton átvette a vezetést csapattársától. A Mercedes fiatal brit versenyzője megismételte az első edzésen elkövetett hibáját addig Fernando Alonso érintőre vette a falat.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz került az első helyre, Valtteri Bottas és Esteban Ocon előtt. A negyedik helyre csúszott vissza Lewis Hamilton, mögötte George Russell, Lane Stroll, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen és Pierre Gasly alkotta az első 10-et.

    Charles Leclerc a 26. percben teljesítette az első körét, ugyanis újfent hiba lépett fel az autójában. Rögtön fel is ugrott csapattársa mögé a második helyre a monacói.

    Pierre Gasly autóján a felső légbeömlő lángra kapott a boxutcában. Az Aston Martin egyik szerelője gyorsan lefújta, majd az AlphaTauri kezdte vizsgálni a konstrukciót.

    Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta míg a harmadik George Russell lett. A negyedik helyen Max Verstappen futott be, mögöttük Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Fernando Alonso, Sergio Pérez és Lance Stroll fért be az első 10-be.

  • FP1: A hétszeres világbajnok volt a leggyorsabb, míg a kanadai pilóta autót tört

    FP1: A hétszeres világbajnok volt a leggyorsabb, míg a kanadai pilóta autót tört

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg Charles Leclerc harmadik lett.

    2019 után tért vissza a Marina Bay a Forma-1-be, így a versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára. Fernando Alonso ugrott az élre, míg Max Verstappen és Sergio Pérez a második és a harmadik helyet foglalta el az első próbálkozások során.

    George Russell megnézte magának a bukóteret miközben a tapadás hiányával küszködött. Az első szárnyával a falat is érintőre vette.

    Charles Leclerc hosszabb pihenőidőre kényszerült, mivel fékpróblémák merültek fel nála. Addig Lando Norris és a McLaren az új oldaldobozt tesztelte.

    Fél óra elteltével már Max Verstappen állt az élen, míg a második helyre Fernando Alonso ért fel. Sergio Pérez maradt egyelőre a harmadik pozícióban, míg mögötte Sebastian Vettel, Carlos Sainz, George Russell, Alex Albon, Esteban Ocon, Lewis Hamilton és Lance Stroll alkotta az első 10-et.

    Carlos Sainz kis híján a falban végezte az 5-ös kanyarban, de sikerült időben megfognia a Ferrarit. Lance Stroll viszont már nem volt ilyen szerencsés, a hátsó kereke bánta a kalandot.

    A kanadai versenyző nem tudott visszamenni a boxba, így előkerült a piros zászló is a gyakorláson.

    15 másodperccel a vége előtt ismét a pályára léphettek a pilóták, elsőként Carlos Sainz élt ezzel a lehetőséggel. A spanyol ismét nagyot mentett, ám szerencséjére a bukótérből össze tudta szedni az autóját.

    Sergio Péreznél megadta magát a hajtáslánc, így az utolsó percekben kénytelen volt visszagurulni a boxba. Max Verstappen szélesre futott, míg nagy meglepetésre Lewis Hamilton az élre állt.

    Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második Max Verstappen lett, míg a fékhibákkal küszködő Charles Leclerc ugrott fel a harmadik helyre. A motorgondok miatt Serigo Pérez már nem tudott javítani így visszacsúszott a negyedik pozícióba, míg az első 10-be rajtuk kívül George Russell, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Lance Stroll, Pierre Gasly és Fernando Alonso fért be.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.033s 19
    2 Max Verstappen Red Bull 1:43.117s + 0.084s 20
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:43.435s + 0.402s 16
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:43.839s + 0.806s 15
    5 George Russell Mercedes 1:44.066s + 1.033s 20
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:44.138s + 1.105s 23
    7 Esteban Ocon Alpine 1:44.736s + 1.703s 23
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:45.221s + 2.188s 12
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:45.258s + 2.225s 23
    10 Fernando Alonso Alpine 1:45.336s + 2.303s 11
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.354s + 2.321s 21
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:45.724s + 2.691s 20
    13 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:45.725s + 2.692s 23
    14 Kevin Magnussen Haas 1:46.028s + 2.995s 21
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:46.081s + 3.048s 25
    16 Alexander Albon Williams 1:46.119s + 3.086s 19
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:46.408s + 3.375s 24
    18 Mick Schumacher Haas 1:46.601s + 3.568s 22
    19 Lando Norris McLaren 1:46.680s + 3.647s 21
    20 Nicholas Latifi Williams 1:47.092s + 4.059s 17