Címke: Charles Leclerc

  • Vasseur: Hamilton nem tudta, hol a célvonal

    Vasseur: Hamilton nem tudta, hol a célvonal

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is értékelte a maranellóiak számára igencsak feledhetőre sikerült azerbajdzsáni hétvégét.

    Miután Charles Leclerc csak a 10., Lewis Hamilton pedig csupán a 12. helyet szerezte meg az Azeri Nagydíj időmérőjén, gyakorlatilag eldőlt, hogy a szabadedzéseken mutatott biztató tempót a vörösök nem tudják átmenteni a hétvége érdemi részére. Végül a 8. és 9. helyen értek célba, ráadásul a befutóra is jutott egy kis feszültség, Hamilton ugyanis a csapat utasítása ellenére nem engedte vissza maga elé Leclerc-t.

    A hétszeres világbajnok lassított, ám közel fél másodperccel így is csapattársa előtt szelte át a célvonalat, majd utólag bocsánatot kért. Vasseur erről azt mondta, hogy a 40 esztendős brit rosszul mérte fel a célvonal helyét (vélhetően azt hitte, hogy az az első rajtkocka előtt van, ám ennél korábban volt).

    „Zavarodottság? Nem. A helyzet szerintem világos volt, Lewis gumielőnyben volt, és megkértük Charles-t, hogy engedje el őt, hogy megpróbálhassa megelőzni Lawsont, Tsunodát és Norrist. Charles-nak gondjai voltak az energia-visszanyeréssel, így szerintem ez volt a legjobb opció számunkra, hogy végrehajtsuk ezt a lépést. Aztán arra kértük őket, hogy cseréljék vissza a pozíciókat, és úgy tűnik, Lewis rosszul mérte fel a rajt-célvonal helyét” – összegezte a történteket a csapatfőnök.

    Ami Leclerc gondjait illeti, az erőforrásának nem minden körben volt megfelelő az ereje a célegyenesben, emiatt időt veszített. Vasseur szerint azonban a jó szereplés esélye nem ezen, és nem is vasárnap ment el.

    „A tempónk szerintem oké volt. A gond az, hogy, nos, két különböző helyzettel találtunk szemben magunkat. Charles-nak gondja volt a motorral, ami nem került körönként öt tizedbe, de elég volt ahhoz, hogy valaki más mögött töltse a hétvégét és ne tudjon előzni. És így nem az a két tized volt az ára [a motorgondoknak], amit veszített, hanem a két tized, plusz a hátrány az előtted levőhöz képest. Szerintem Charles-nak ez sokba került, de végső soron ugyanaz a következtetés igaz ránk is, ami Norrisra – hogy ha veszítettünk valamikor, akkor az szombaton történt, nem vasárnap. A futamon Norris mögül rajtoltunk és ott is értünk célba. Inkább szombaton ment ez el. Az összes szabadedzésen megvolt az autónk és a versenyzőink, akikkel képesek voltunk az első helyért harcolni, aztán [az időmérőn] a 10. és 12. helyen végeztünk.”

  • Nem vitte haza őket a repülő, együtt kocsikázott haza Leclerc és Sainz az azeri futam után (videó)

    Nem vitte haza őket a repülő, együtt kocsikázott haza Leclerc és Sainz az azeri futam után (videó)

    A Bakuban csak 9. helyen célba érő Charles Leclerc és a Williams színeiben első dobogós helyezését ünneplő Carlos Sainz nem várt nehézségekkel szembesült az Azeri Nagydíjról hazafelé.

    Nem mindennapi kalandokba keveredett Charles Leclerc és Carlos Sainz, miután hazarepültek az Azeri Nagydíjról. Azaz inkább csak hazafelé, merthogy a gépük Nizza helyett Olaszország közepén landolt valahol a Franciaországban tomboló ítéletidő miatt, ezért a két korábbi csapattárs közösen bérelt egy kisbuszt, és azzal indult el Monacóba.

    Mindezt onnan tudjuk, hogy Charles Leclerc videóval jelentkezett az útról, miközben Sainz mellette vezetett.

    „Egy nagyon nehéz bakui hétvége után azt gondoltam, hogy ez már nem lehet rosszabb, de…” – kezdte Leclerc, majd félbehagyta a mondatot és megmutatta, ahogy éppen egy alagúton száguldanak át, majd Sainzra irányította a kamerát.

    „Hol vagyunk, Carlos?” – kérdezte kollégáját.

    „Olaszország közepén” – felelte a spanyol.

    „Miért?” – kérdezte Leclerc.

    „A gépünket átirányították egy vihar miatt, nem tudtunk leszállni Nizzában, úgyhogy Olaszország közepén szálltunk le, majd béreltünk egy kisbuszt, és most úton vagyunk Monacóba” – felelte Sainz, majd miközben Leclerc hátrafordulva megmutatta az utastársaikat is, a Williams újdonsült dobogósa hozzátette: „A két órás utat másfél óra alatt fogjuk megtenni.”

    „Neeem” – mondta erre a monacói pilóta. „Nem, nem, soha” – felelte nagy komolyan Sainz.

    A videó:

  • Hamilton bocsánatot fog kérni a frusztrált Leclerc-től, aki szerint csapattársa nem tartotta tiszteletben a szabályokat

    Hamilton bocsánatot fog kérni a frusztrált Leclerc-től, aki szerint csapattársa nem tartotta tiszteletben a szabályokat

    Lewis Hamilton magára vállalta az Azeri Nagydíj utolsó körében történteket, amikor a csapat utasítása ellenére nem engedte el időben Charles Leclerc-t. A monacói pilóta szerint csapattársa nem tartotta tiszteletben a szabályokat.

    Charles Leclerc nem rejtette el a frusztrációját, miután a mérnöke hiába közölte vele, hogy csapattársa, Lewis Hamilton vissza fogja neki adni az általa korábban átadott pozíciót az Azeri Nagydíj végén, a hétszeres világbajnok ezt végül mégsem tette meg.

    „Nem igazán érdekel, a 8. hely volt a tét, szóval rendben van, élvezheti a 8. helyet. Ez csak hülyeség, mert nem igazságos, de még egyszer, őszintén nem érdekel” – fortyogott Leclerc a rádióban, miután mérnöke elnézést kért tőle az elmaradt visszacsere miatt.

    Hiába utasította a Ferrari, Hamiltonnak nem sikerült elengednie Leclerc-t a bakui futam végén

    Hamiltonnak legyen mondva, nem lehet teljes mértékben ő okolni a történtekért, mert mérnöke csak a célegyenes felé vezető padlógázas szakaszon szólt a fülére, hogy vissza kell engednie Leclerc-t, noha a monacói pilóta szavaiból ítélve a hétszeres világbajnoknak számítania kellett volna erre a kérésre.

    „Nyilvánvalóan gyorsabb voltam, de Charles nagylelkű volt, hogy elengedett – nyilatkozta utólag Hamilton. – Nagyon későn kaptam meg az üzenetet, és az előttem haladó autóra fókuszáltam, még ha nagyjából csak 0,001% esélye is volt az előzésnek. Elemeltem a lábam a gázról az egyenesben, aztán fékeztem, de nagyjából négy tizeddel lecsúsztam [az elengedésről]. Rosszul mértem fel a helyzetet, úgyhogy bocsánatot kérek Charles-tól. Többet nem fog előfordulni.”

    Mielőtt Leclerc a sajtó rendelkezésére állt, ez a beszélgetés még nem történt meg, így Leclerc továbbra is csípős kedvében volt.

    „Vannak szabályok, amelyek mentén tudjuk, hogy dolgoznunk kell, és ezeket a szabályokat ma talán nem tartották tiszteletben. De hogy 8. vagy 9. hely… Nem igazán érdekel – közölte, majd kiemelte, igazából sokkal nagyobb probléma, hogy a 8. és 9. helyen végeztek. – Nyilván, ha szexibb helyezésekért harcolunk, ami remélem, hogy így lesz, akkor remélhetőleg másként fogunk együttműködni. De nem gondolom, hogy erről kellene most beszélni. Sajnos egész hétvégén nagyon lassúak voltunk, úgyhogy erre kellene fókuszálnunk.”

  • Hiába utasította a Ferrari, Hamiltonnak nem sikerült elengednie Leclerc-t a bakui futam végén

    Hiába utasította a Ferrari, Hamiltonnak nem sikerült elengednie Leclerc-t a bakui futam végén

    Lewis Hamilton nem adta vissza Charles Leclerc-nek a monacói pilótától kapott pozíciót, miután nem tudott előzni a közepes gumikon. A hétszeres világbajnoknak ezzel együtt szándékában állt ez, csak nem lassított le eléggé.

    A csapat pontjainak szempontjából nincs jelentősége, és mivel nem harcol a világbajnoki címért, aligha fog Charles Leclerc álmatlanul forgolódni az így elveszített két pont miatt, mégis érdekes mellékszála az Azeri Nagydíjnak, hogy a Ferrari csapatutasítással megcserélte a sorrendet a monacói pilóta és Lewis Hamilton között, majd a csapat szándéka ellenére nem sikerült azt visszacserélni.

    Leclerc a 8. helyen haladva a 44. kör elején állt félre a célegyenesben, miután Bryan Bozzi versenymérnök rádión a fülére szólt, hogy „Charles, meg akarjuk cserélni az autókat az első kanyarban, hogy hagyjuk Lewis-nak, hogy próbálkozzon a közepeseken.”

    Leclerc ekkor Hamiltonénál jóval használtabb gumiszetten haladt, ráadásul kemény keveréken, így a brit frissebb közepeseken nagyobb eséllyel szerezhetett további pozíciókat.

    Mivel Hamilton az utolsó kört is a Lawsonból, Tsunodából, Norrisból és belőle álló vonat utolsó tagajként, a 8. helyen kezdte meg, Bozzi jelezte az addigra a csapattársáról leszakadó Leclerc-nek, hogy „a kör végén a célegyenesben visszacseréljük a helyezéseket, ha Lewis nem előz.”

    Ezután az utolsó kanyarból kifelé Bozzi megerősítette, hogy „Lewis el fog engedni az egyenesben.”

    Ez azonban végül nem történt meg, mert bár Hamilton elkezdett lassítani, ezt nem tette meg eléggé ahhoz, hogy Leclerc a cévonal előtt elmenjen mellette, így 0,464 másodperccel a hétszeres világbajnok ért előbb célba.

    Ami a Hamilton és mérnöke, Riccardo Adami közötti kommunikációt illeti, sem a 44. körben történt elengedés előtt, sem azután nem beszéltek arról, hogy vissza fogják cserélni a pozíciókat, Hamilton így először az utolsó kör végén, már a célegyenes felé száguldva hallott erről először.

    „Elengedhetetd Charles-t, másfél másodperccel van mögötted, ez az utolsó kör. Mögötte Hadjar van két másodperccel, Charles másféllel mögötted, engedd el” – szólt a fülére Adami, Hamilton pedig nem sokkal ezután elkezdett lassítani.

    Hogy mi okozhatta a félreértést, arra a pilóták és a csapatfőnök nyilatkozatai alapján derülhet majd fény.

  • Nevetségesen amatőr módon viselkedtek Leclerc-rel a bakui pályabírók (videó)

    Nevetségesen amatőr módon viselkedtek Leclerc-rel a bakui pályabírók (videó)

    Charles Leclerc azeri időmérőn elszenvedett balesete után a bakui pályabírók demonstrálták, hogyan ne viselkedjen az, aki ehhez hasonló szolgálatot teljesít F1-es hétvégén.

    A Forma–1-es versenyeken szolgálatot teljesítő pályabíróknak és beavatkozóknak munkájának is megvannak az írott és íratlan szabályai. Természetesen mindegyiküknek szigorú utasítások szerint kell végeznie a dolgát, miközben nyilván nem tilos jól érezniük magukat, mint azt a Hungaroringen, az idei Magyar Nagydíjon is láthattuk.

    Bakuban azonban néhány pályabíró a jelek szerint nincs tisztában azzal, hogy akárcsak mondjuk a média munkatársai, ők sem azért vannak ott, hogy a pilótákkal szelfizzenek vagy autogramot kérjenek. Charles Leclerc kicsúszása után ugyanis már a közvetítésben is jól látható volt, hogy két, a védőfal túloldalán szolgálatot teljesítő pályabírónak az első reakciója az volt, hogy előkapta a mobiltelefonját (nyitóképünkön).

    Ezt azonban lehetett fokozni, mint azt az alábbi, vélhetően szintén egy pályabíró által készített videón láthatjuk. Több pályabírót ugyanis úgy kellett visszatartani, mert valósággal megrohamozták Leclerc-t, amikor a monacói pilóta beült az orvosi autóba, hogy az visszaszállítsa őt a paddockba.

    Természetesen nem tilos a pályabíróknak fotózni vagy a pilótáktól autogrammot kérni, de ezekre mind megvan a megfelelő alkalom. A fentebb taglaltak egyike sem ilyen volt.

  • Leclerc olyasmit ismert el balesete után, amit idén még nem sokszor

    Leclerc olyasmit ismert el balesete után, amit idén még nem sokszor

    Az utóbbi években a legbiztosabb pont Charles Leclerc számára az volt, hogy az Azeri Nagydíj időmérőjén szárnyalni fog. Idén azonban ő is hibázott a zűrzavaros kvalifikáció egy kritikus pillanatában, és a falban kötött ki a Q3 elején. Elmondása szerint viszont a baleset nélkül is messze volt a pole-tól, ahogy Lewis Hamilton tempójától is.

    A Ferrari pénteken ígéretes formát nyújtott Bakuban, Hamilton a pole-ra is esélyesnek tartotta magát, noha a számára rosszul alakuló végjáték után ő is csak a rajtrács 12. helyén kötött ki.

    Leclerc ugyan bejutott a Q3-ba, ám a szakasz az ő autótörésével kezdődött a 15-ös kanyarban, így csak két pozícióval került csapattársa elé. Saját hétvégi formája alapján azonban egyáltalán nem lepődött volna meg azon, ha Hamilton mögött végez – akit idén az időmérők és a versenyek többségén is legyőzött. Végül azonban úgy alakult, hogy egyikük sem szállhatott harcba a legjobb helyekért.

    „Velem ellentétben Lewis azonnal megtalálta a tempót és sokkal következetesebben is vezet a hétvége során, mint én. Én viszont komolyan küszködök. Amikor a korábbi években megérkeztem Bakuba, minden nagyon egyszerűen ment számomra, de sajnos idén nem ez a helyzet” – mondta Leclerc, aki az elmúlt négy szezon mindegyikében megszerezte a pole-t ezen a pályán.

    A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    „Már azt hittem, hogy sikerült rájönnöm ennek az okára, jelentősen változtattam az autón az időmérőre, amitől elkezdett jobb visszajelzéseket adni. De csak addig, amíg fel nem tettük a közepes keverékű gumikat, mert ekkor megint minden elromlott. Lehetetlennek tűnt a megfelelő működési tartományba hozni ezeket a gumikat, ami nagyon megnehezítette a helyzetet.”

    A sorozatos pole-ok ellenére Leclerc-nek még nincs győzelme Bakuban, de most az egyszer arra készül, hogy nem a hátrafelé csúszásról, hanem felfelé kapaszkodásról fog szólni a futama.

    „A lehetőség adott, de kemény feladat lesz visszakapaszkodni az elejére. De persze megpróbálom kihasználni a kínálkozó esélyeket és a csalódást keltő szombat után egy remek vasárnappal zárni. Általában ez fordítva szokott lenni nálam ezen a pályán, szóval most itt az ideje, hogy a másik irányba is megcsináljam” – nyilatkozta a monacói a Sky Sportsnak.

  • Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    A Ferrari idén még nem nyert versenyt az F1-ben, de így is kétségtelen, hogy jobb győzelmi eséllyel hajtanak ki a pályára Bakuban, mint amilyen reményekkel leültek Teimour Radjabovval szemben az asztal másik oldalára.

    Ritka, hogy két csapattársnak olyan kedvelt szabadidős tevékenysége legyen, amit valóban szívesen űznek egymás társaságában, nem csak azért, mert a csapatuk összeültette őket egy videó erejéig. Hamiltonnak és Leclerc-nek két ilyen is van, de nem a mezőny tagjai között népszerű padel vagy a golf az – gyorsan kiderült az év elején, hogy mindketten szeretik a videojátékokat, valamint a sakkot is. Utóbbi egészen szokatlan időtöltés az F1-es paddockban, de a Ferrari két versenyzője még az év eleji közös autóbemutatón is azzal keltette fel a figyelmet, hogy belefeledkeztek egy partiba.

    Azerbajdzsánba érkezve pedig a csapat leszervezte nekik eddigi legkeményebb ellenfelüket, az ország egyik sakknagymesterét, a csapatban Európa-bajnok Teimour Radjabovot.

    A 38 éves sportoló – merthogy a sakk sportként számon tartott játék – tanítgatta is az F1-es pilótákat, például megmutatott számukra egy nyitást, valamint bíráskodott kettőjük egymás elleni rapid partiján, a találkozás csúcspontjaként azonban a két Ferrari-versenyzőnek egy csapatot alkotva, egyesített tudásukkal kellett megpróbálnia legyőzni a nagymestert.

    Az eredmények az eddigi videókból ugyan még nem derülnek ki, de annak fényében, hogy Leclerc monzai nyilatkozata szerint a bakui pálya feküdni fog a Ferrarinak, és a hétvégére még Hamilton is optimistán érkezett, nem vitás, hogy a Red Bull, a McLaren és a Mercedes ellen jobb esélyekkel állnak majd ki mától kezdődően, mint Radjabov ellen tették.

  • A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    Charles Leclerc elmondása szerint hajlandó nagyon hosszú ideig próbálkozni, hogy bajnoki címhez juttassa a Ferrarit. De célravezető-e hosszú távú hűséget fogadni egy olyan csapatnak, amely immár 17. éve nem járt a csúcson?

    Azzal, hogy tavaly sem szerzett bajnoki címet (pedig a konstruktőrihez nagyon közel volt), a Ferrari rekordhosszú vb-cím nélküli sorozatba lépett, hiszen 2008 óta nem ünnepelhettek egyetlen titulust sem, és bár a matematikai esélye még megvan, teljesen kizárt, hogy ez idén, a McLaren domináns évében megszakadna.

    Leclerc már a hetedik évét tapossa a Ferrari versenyzőjeként, ezen időszak alatt összesen nyolc győzelmet szerzett, s a 2022-es 2. és a 2024-es 3. hely volt a legjobb eredménye a bajnoki tabellán. Idén azonban ismét lefelé mozdult a teljesítménygörbe, az eddigi 16 futam alatt még nem nyert futamot a csapat, a monacói csak öt dobogót és egy hungaroringi pole-t tud felmutatni – ami csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest így is kimagasló szereplés, ám a közelében sincs annak, amit az erős tavalyi szezonzárás után vártak.

    Az Azeri Nagydíj hétvégéjén azonban Leclerc megerősítette, hogy hite továbbra is töretlen az őt felnevelő és az F1-ig eljuttató csapatban, és nem gondolkodik azon, hogy máshova igazoljon a jobb bajnoki esélyek reményében.

    „A Ferrari iránti szeretetem töretlen, és ebből nyerem a motivációmat is: vissza akarom juttatni a Ferrarit a csúcsra, akármilyen hosszú ideig is tart. Mindent megteszek egészen addig, amíg el nem veszítem a projektbe vetett hitem. Jelenleg azonban teljes mértékben erre koncentrálok, és ez ad lendületet” – idézi az Autosport Leclerc-t, aki tavaly írt alá újabb hosszú távú szerződést a csapatával.

    „Persze ettől még nem törlődik az a csalódottság, amit a szezon elején éreztem, amikor kiderült, hogy több lépéssel is a McLaren mögött vagyunk. De ekkor új motivációt kerestem, újrafogalmaztam a célokat, és remélem, hogy nyerhetek egy versenyt az idei évben.”

    „Ez persze lehangoló cél ahhoz képest, hogy hol szeretnénk állni, de versenyzőként most ebből a helyzetből kell a lehető legtöbbet kihoznom – nemcsak önmagam, de a csapat miatt is. A tény, hogy két autónk van, szintén arra ösztönöz, hogy folyamatosan a legjobbamat nyújtsam és fejlődjek.”

    Hamilton hiába veri ebben toronymagasan a 30 évvel ezelőtti Schumachert, így nehéz maga mögé állítania a Ferrarit

    2026-ban persze az új technikai szabályokkal mindenki tiszta lappal indul, de az F1 történetének egyik legnagyobb átalakulásaként emlegetett váltás annyi ismeretlent tartogat, hogy lehetetlen még csak közelítőleg is megbecsülni a várható erőviszonyokat. Leclerc korábban aggodalmasan beszélt ugyan az új autók karakteréről, miután kipróbálta a 2026-os Ferrarit a szimulátorban, de most tulajdonképpen vissza is szívta akkori kommentárját.

    „A fejlődés üteme egészen lenyűgöző. Úgy hiszem, minden csapat hétről hétre jelentős előrelépéseket tesz, szóval azóta, hogy erről legutóbb beszéltem, határozottan jobbá vált a helyzet. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy hatalmas változás lesz, néhány dologhoz pedig elég nehéz lesz alkalmazkodni. Az pedig elég furcsának ígérkezik, ahogyan majd harcolni fogunk egymással. De az egészre csak egy újabb kihívásként tekintek.”

    „Az biztos, hogy ha nyerünk, akkor nagyon szeretni fogom az új szabályokat, ha viszont nem, akkor négy nagyon hosszú év várhat ránk” – vázolta fel a pozitív és a negatív forgatókönyvet is a monacói.

  • Verstappen semmiben sem tartja a legjobbnak a McLaren pilótáit

    Verstappen semmiben sem tartja a legjobbnak a McLaren pilótáit

    Több tulajdonságról kérdezték Max Verstappent, hogy szerinte az kinél a legjobb a jelenlegi mezőnyben, és két versenyző neve került elő a válaszaiban.

    Saját magát illendőségből sehol sem említette az El Mundo Deportivónak adott feleleteiben, ahogy a jelenlegi tabellát vezető McLaren-páros tagjainak, Oscar Piastri és Lando Norris nevét sem. Az időmérős teljesítménynél és az előzési képességnél Charles Leclerc-t, a versenyzési teljesítménynél és az intelligenciánál Fernando Alonsót nevezte meg, és utóbbit külön méltatta azzal, hogy „egy valódi harcos.”

    Ebben nyilván van némi szerepe annak, hogy egy spanyol lapnak nyilatkozott, de a kétszeres világbajnok hozzáállása tényleg lenyűgöző. „Nem olyan autót vezet, amivel bajnokságot nyerhet, de sohasem adja fel. Mindig harcol, ezt nagyra tartom benne. 44 éves és még mindig nagyon motivált, a szenvedély hajtja Töretlen szenvedéllyel megy tovább olyankor is, amikor nem alakulnak jól a dolgok. Nekem ez mutatja, hogy igazi harcos. Remélem, én is képes leszek erre sokáig. Hogy mindig többet akarjak, hogy a legjobbat hozzam ki magamból” – mondta Verstappen a Forma–1 történetének legtöbb futamon indult versenyzőjéről.

    Megkérdezték tőle azt is, hogy milyen volna ellene csatázni jövőre a vb-címért, amikor az új szabályrendszer megkeveri a lapokat. Fantasztikus lenne a bajnokságért harcolni Alonso ellen. Nagyon tisztelem őt, kiváló bajnok. Szeretném, ha így lenne, de most még nehéz megmondani, milyen lesz az F1 2026-ban” – mondta.

  • Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    2020 óta először nem végzett Ferrari a dobogón az Olasz Nagydíjon, pedig Charles Leclerc és Lewis Hamilton is mindent kihozott a versenyéből. Már Hamilton is érzi a javulást, miközben ő a dobogó, Leclerc pedig a győzelem kósza lehetőségéről beszél a szezon hátralévő futamaira.

    Leclerc a negyedik helyről rajtolt a monzai versenyen, ezúttal viszont, mint ahogy arra számított is, nem volt a kezében a tavalyihoz hasonló csodafegyver, amivel a győzelmet is célba vehette volna. Ehelyett ugyanebben a pozícióban ért célba, noha az első körökben még kétszer is megelőzte Oscar Piastrit.

    „Jó csatánk volt Oscarral. Amikor hibázott, én előztem, amikor én hibáztam, ő előzött. Végső soron azonban gyorsabbak voltak, mint mi. Olyan dolgokat próbáltam, amelyekre az autó nem volt képes, emiatt többször is majdnem elveszítettem az autó hátulját, így viszont ennél többen nem reménykedhettünk. De nem bánkódok, mert legalább megpróbáltam. Sajnos a tempónk egy kicsit rosszabb volt annál, mint amire számítottunk” – fogalmazott a Sky Sportsnak Leclerc, aki úgy gondolja, a szezonból hátralévő utcai pályák jelentik a legjobb esélyt a Ferrarinak arra, hogy idén győzelmet szerezzen.

    McLaren: Nincs szükség Magyarországra, hogy Piastri és Norris tudja, mit kell tenni

    „Szingapúr, talán még Baku és Las Vegas azon a pályák, ahol közelebb lehetünk a győzelemhez. De ez nem azt jelenti, hogy ezekre a helyszínekre favoritként fogunk érkezni – továbbra is a harmadik legesélyesebbek vagyunk, esetleg másodikak, ha a Red Bull küszködik valamilyen okból. Az elsőszámúak viszont biztosan nem leszünk, szóval mindenképpen nehéz dolgunk lesz” – értékelte a helyzetet a monacói versenyző.

    Hamilton a Zandvoortból áthozott büntetése miatt csak a 10. helyről rajtolt, de az első körökben gyorsan előreverekedte magát George Russell Mercedese mögé, ezzel azonban a hatodik helyen meg is akadt a felzárkózása. A hétszeres világbajnok ugyanakkor az autójával igencsak összhangban érezte magát, ezzel folytatva a nyári szünet vége óta tartó apró pozitív tendenciát új csapatánál.

    „Határozottan azt éreztem, hogy ura vagyok az autónak, nagyon elégedett voltam vele. Jól rajtoltam, majd beszorultam néhány autó mögé, ezért vissza kellett vennem, de aztán sikerült remekül pozícionálnom magam az 1-es és a 4-es kanyarra. Ezek után közel kerültem George-hoz is, és utólag már úgy gondolom, meg kellett volna próbálkoznunk az elévágással, mert az első etap elnyújtása nem vált be. De örülök, hogy a büntetésem után fel tudtam jönni a hatodik helyig” – mondta.

    „Nincs olyan tempónk, mint a Red Bullnak, és nincs olyan tempónk, mint a McLarennek. A negyedik-ötödik helyért harcolunk, és ha rendkívül jó munkát végzünk, esetleg elcsíphetünk egy dobogót itt-ott. Van rá esélyünk, de nem a nyers tempó alapján.”

    Ha nem is a dobogón állva, de Hamilton azért megtapasztalhatta, milyen új rajongóinak, a tifosinak a szeretete Monzában: