Címke: Charles Leclerc

  • Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

    Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

    Helmut Marko is osztja Fernando Alonso azon gyanúját, miszerint a Ferrari ellőtte Monzában az összes puskaporát.

    A hazai versenyén az első sorból indulhatott a Ferrari, sőt Carlos Sainz még a versenyt is vezette 16 körig. A kétszeres világbajnok szerint nem meglepő, hogy jól szerepeltek az olaszok Monzában, ugyanis évek óta új motort tesznek be az ikonikus nagydíjra. Így a vörösök korábbi versenyzője arra számít, hogy a nagy előny az elkövetkezendő versenyeken eltűnik.

    „Ez a Ferrari pályája. Évek óta új motort hoznak ide, vagy hasonló dolgokat csinálnak. Ám a bajnokság 23 futamból áll” – nyilatkozta Alonso.

    Az osztrák tanácsadó egyetért az Aston Martin versenyzőjével, és nem számít túl nagy tempóra tőlük Szingapúrban.

    „Tudtuk, hogy a Ferrari Monzában mindent bele fog adni. A maximumra törekedtek, és az utolsó lóerőt is kipréselték az autóból. Ám a motorjuk később még szenvedni fog emiatt. Velük ellentétben nekünk univerzális autónk van. Tudtuk, hogy szoros lesz, ezért sem veszítettük el a türelmünket. Viszont meglepett minket, hogy eleinte nem tudtuk tartani a lépést a Ferrarival. Maxnek (Verstappen) máshogy kellett vezetnie, változtatni kellett a stratégiáján, de utána csak türelmesen kellett várnia.”

  • Meglepte az F1 szakértőjét, hogy Sainz megúszta a büntetést

    Meglepte az F1 szakértőjét, hogy Sainz megúszta a büntetést

    Az Olasz Nagydíj végén nagyszerű csatát szolgáltattak a Ferrari versenyzői, amiből Carlos Sainz jött ki győztesen, de Jolyon Palmer szerint az egyik védekezési manőverért büntetés járt volna neki.

    A Ferrari engedte egymással harcolni a pilótákat, hiába kérte Sainz a rádión, hogy a kockázatok miatt inkább kocsikázzanak be biztonságosan a 3-4. helyeken. Az élről induló versenyzőt korábban megelőzte a Red Bull párosa, de csapattársát, Charles Leclerc-t sikeresen maga mögött tartotta, jónéhány feszült pillanat és kemény megmozdulás árán.

    A korábbi F1-es pilóta, az F1 TV elemzőjeként dolgozó Jolyon Palmer szerint viszont a spanyol az egyik hárítás során, a Roggia sikánnál túllépte a szabályosság határát..

    „Sainz manővere a belső íven nagyon kétségen nekem, meglep, hogy megúszta. Mindketten későn fékeznek, Sainz blokkolja is a kerekeket. Leclerc próbálna befordulni a kanyarba, de nem tud, mert Sainz lefedi azzal, hogy túl későn fékez, és ettől levágja a kanyart” – magyarázta az F1 Youtube csatornájára feltöltött videóban.

    Videó: A Le Mans-i győzelem előtt tiszteleg új festésével a Ferrari Monzában

    „Mindketten levágták a kanyart. Sainz ekkor viszont valójában pozíciót nyer azzal, hogy nem veszi be rendesen a kanyart és nem adja fel a pozíciót. Nagyon meglep, hogy nem kapott büntetést ezért – ismételte meg a véleményét. – Így nem lehet szabályosan előzni. Efölött szemet hunytak a felügyelők.”

    Palmer hozzátette, a spanyol versenyző nem véletlenül tette ki ennyire a könyökét és ragaszkodott ennyire a 3. helyhez.

    „Ez mutatja, Carlos mennyire elszánt volt, hogy megszerezze első dobogós eredményét idén. A versenyhétvége nagy részében erősebb volt Charles-nál, az edzésektől kezdve gyorsabb volt a csapattársánál, megszerezte a pole-t, de az utolsó körökben nagy nyomás alá helyezte Leclerc a dobogóért.”

  • Leclerc túl kedves, ezen csodálkozik Rosberg

    Leclerc túl kedves, ezen csodálkozik Rosberg

    A feszült monzai csata után őszintének tűnt a nyilatkozata Nico Rosberg számára, amit azért furcsáll, mert ő hasonló helyzetben elkeseredett volt. Fontosnak tartja, hogy a Ferrari leüljön megbeszélni a történteket, nehogy megromoljon Leclerc és Sainz viszonya.

    Ütközés nélkül ért véget a Ferrari házi csatája az Olasz Nagydíjon, Carlos Sainz és Charles Leclerc látványos küzdelemben behozta a 3-4. helyen a vörös autókat. A pilótákban látszólag nem maradt szálka, elmondásuk szerint jól szórakoztak, de a korábbi világbajnok Nico Rosberg a saját példáján szemléltette, hogy ez hasonló helyzetekben koránt sincs mindig így.

    Ő a Mercedesnél először a 2014-es Bahreini Nagydíjon mérkőzött meg a győzelemért kemény csatában Lewis Hamiltonnal, és elismerte, fájt neki, hogy vereséget szenvedett a csapattársától.

    „Emlékszem, a verseny után azt mondta, sosem szórakoztam még ilyen jól egy versenyautóban. Csakhogy ennél semmi sem állt távolabb az igazságtól – fogalmazott Rosberg a Sky Sports F1 podcast adásában. – Mérges voltam és bántott, hogy második lettem Lewis mögött. Semennyire sem voltam jókedvű.”

    Korábbi versenyzője szerint ezzel a megjegyzéssel Wolff egy kissé túllőtt a célon

    „Versenyzőként mindig színészkednünk kell egy kicsit, mintha Hollywoodban lennénk, nem árulva el az igazságot, mert az visszaütne.”

    „Charles olyanokat mondott, hogy elképesztően szórakozott, jó nap volt, iszik egy sört Carlosszal. Én meg tanakodtam, hogy őszintén beszél-e, vagy tol egy Nicót, és az érzéseivel ellentétes dolgokat állít. De szerintem őszinte volt, és azt éreztem, túlságosan jófiú.”

    Meg kell beszélni a történteket

    Rosberg úgy véli, a csapatfőnök Frédéric Vasseur-nek mindenképp tisztáznia kell a helyzetet Leclerc és Sainz között, nehogy baj legyen a későbbiekben.

    Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    „Mondtam Fred Vasseur-nak a futam után, hogy nagyon javaslom, üljön le mindkét versenyzővel, ne egy csapatmenedzser vagy más tegye meg, mert neki van a legnagyobb hatalma a csapatnál – mondta. – Talán előbb külön-külön, majd együtt üljenek le beszélni, mert akkor mindenki nyíltan kifejtheti a saját nézőpontját. Fontos, hogy proaktívak legyenek.”

    „Máskülönben valamelyik pilótában, főleg Charles-ban rossz szájíz maradhat, ami gyorsan elfajulhat, és azt fogja gondolni a következő versenyen, hogy legközelebb nem adja be a derekát, vagy hogy ő is ugyanígy fog vezetni fordított helyzetben, és törlesztést akar. [Vasseur]-nek kezelnie kell a helyzetet, támogatónak és semlegesnek kell lennie. Azt ígérte, így lesz, ezért érdekes lenne meghallgatni, mi hangzik el majd abban a szobában, de ez nem lehetséges.”

    A Ferrarinak azért is fontos, hogy rend legyen, mert a konstruktőri tabella 2. helyéért harcol a Mercedesszel, a hátrányuk jelenleg 45 pont az ellenfelükkel szemben.

  • Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    Makai Gergely szenzációs fotóival olyan perspektívából élheted újra a múlt hétvégi Olasz Nagydíj eseményeit, ahogyan még nem.

    Az Olasz Nagydíj nemcsak azért különleges, mert rendszerint ez a szezon utolsó európai versenyhétvégéje, hanem azért is, mert egy immár több mint 101 éves versenypályán rendezik, amelyet a tifosi által keltett hangulat mellett a régi nagyok szelleme is körülleng. Ráadásul az idei monzai futamon nemcsak a miliőre, hanem a verseny minőségére sem lehetett panasz.

    Ez szintén átjön a rali-világbajnokság (WRC) év fotója díját kétszer is elnyerő Makai Gergely képein, amelyeket alább videós összeállításban, az alatt pedig galériánkban (ebben nem ugyanazok a fotók szerepelnek, mint a videóban) nézhetnek meg.

    Kellemes gyönyörködést!

    Galéria Makai Gergely monzai fotóiból:

  • Csak a hazai közönség miatt volt szabad a harc a Ferrarinál?

    Csak a hazai közönség miatt volt szabad a harc a Ferrarinál?

    A monzai dobogóért hősiesen megharcoló Carlos Sainz apja szerint érthetetlen, miért nincs egyértelmű és állandó álláspont a Ferrarinál a pilóták közötti harc engedélyezésével kapcsolatban, az Olasz Nagydíjon ugyanis meglepődött Fréderic Vasseur döntésén.

    Sainz az egész futamon át tartó küzdelmek árán tudta csak megszerezni a harmadik helyet a Ferrari hazai hétvégéjén: a verseny első harmadában Max Verstappen ellen a vezetést, a folytatásban pedig Sergio Pérezzel szemben a második helyet igyekezett foggal-körömmel védeni. Miután öt körrel a leintés előtt a mexikói is utat talált mellette, Sainznak csapattársa, Charles Leclerc érkezett meg a nyakára, a páros pedig Ferrari-pilótáktól ritkán látható rámenősséggel harcolt meg a dobogóért, amit néhány meleg pillanat és hajmeresztő elfékezés után a spanyolnak sikerült megtartania.

    Sainz apja, idősebb Carlos Sainz azonban nehezményezte, hogy a házi csatákkal hagyományosan óvatos Ferrarinál szokatlan módon most hagyták versenyezni a pilótákat.

    „Elég furcsa, hogy egyszer így döntenek, máskor úgy. Jó lenne tisztázni, miért van az, hogy néha támadhatják egymást, néha pedig nem. Nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok a versenytől, kivéve az utolsó öt kört, ami váratlanul ért” – idézi a kétszeres WRC-bajnok idősebb Sainzt a DAZN.

    Leclerc az öldöklő Ferrari-csatáról: Mindkettőnknek sokat jelentett volna a monzai dobogó

    A Ferrari csapatfőnöke, Vasseur a futam után egyértelműsítette, az ő döntése volt a két pilóta csatájának engedélyezése, ám fontos szerepe volt ebben annak, hogy az istálló az olasz szurkolók tömege előtt versenyzett, akiknek nem akart csalódást okozni a gárda új vezetője.

    „Ha befagyasztom közöttük az állást, akkor most azzal kapcsolatban kapnám meg a kérdéseket – tett megállapítást az újságírói magatartás kapcsán Vasseur. – Utólag, az eredmény tudatában persze már könnyebb véleményezni, de úgy gondolom, ez volt a legjobb módja annak, hogy megköszönjük a tifosi támogatását. Nem éreztem volna magam kényelmesen, ha öt körrel a vége előtt én döntöm el az állást. Figyelmeztettem őket, hogy ne kockáztassanak, de persze a kockázat fogalma relatív. Végeredményben viszont elégedett vagyok a döntésemmel és a versenyzők által elvégzett munkával.”

  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    George Russell sem bírta ki, így a futam után elmondta mire emlékezteti őt a Ferrari ünnepi versenyruházata.

    A Scuderia a hazai versenyén egy történelmi esemény előtt tisztelgett, ugyanis autójuk és ruházatuk az idei Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő konstrukció festését vette át. Az SF-V23 így sárga csíkokat kapott az orrkúpjára és a motorburkolatra, míg a versenyzők az overáljukon viselték a mintázatot.

    Lando Norris már korábban viccelődött azzal, hogy a népszerű gyorsétterem vállalat színeit hordozzák magukon az ellenfelek. A futam után viszont a Mercedes versenyzője is megjegyezte, hogy egy percig azt hitte, hogy egy alkalmazottat lát.

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Amikor a 25 éves versenyző interjút adott a „ketrecben”, mögötte épp Carlos Sainz ment el, de hirtelen másra asszociált Russell.

    „Egy pillanatra azt hittem, hogy ő a McDonald’s egyik alkalmazottja (utalt Sainzra). Ez már élő adás? Remélem nem” – tette hozzá a brit versenyző.

    A Mercedes pilótája az interjú további részében elmondta, arra számított, hogy Sergio Péreznek nem fog akkora gondot okozni, hogy a verseny első szakaszában megelőzze őt.

    „Meglepődtem azon, hogy Checónak ennyi időbe telt megelőznie azzal az autóval. Nagyon gyorsak voltak a nagy sebességű kanyarokban. Ezt láthattuk az időmérőn is, és valószínűleg ezért kezelték jobban az abroncsokat is. Örülök, hogy ilyen sokáig feltarthattam őket, nagyon magabiztosnak éreztem magam az első kanyarban. Van valami kielégítő abban, ha ilyen sokáig sikerül feltartani egy nagyon gyors autót. Így hát, ez egy kis pozitívum. A részemről nem volt hiba azokban a körökben, egyszerűen nem volt elég a tempóm.”

  • Leclerc az öldöklő Ferrari-csatáról: Mindkettőnknek sokat jelentett volna a monzai dobogó

    Leclerc az öldöklő Ferrari-csatáról: Mindkettőnknek sokat jelentett volna a monzai dobogó

    Charles Leclerc és Carlos Sainz szerint nem volt semmi kivetnivaló az Olasz Nagydíj utolsó öt körében a harmadik hely megszerzéséért lefolytatott csatájukban, még ha tudják is, hogy a Ferrari csapattagjai és rajongói számára feszült pillanatokat okoztak vele.

    Évtizedes léptékkel mérve is ritkán láthattunk olyat a Forma-1-ben, hogy a Ferrari két pilótája olyan ádáz csatát vívjon egymással egy versenyen a pozícióért, mint Leclerc és Sainz tették azt Monzában a harmadik helyért. Miután Sergio Pérez átvette a második pozíciót a spanyoltól, a Ferrari versenyzői az utolsó öt kört valóban feszült egymás elleni küzdelemmel töltötték, többszöri elfékezéseik során pedig tényleg közel kerültek az ütközéshez is: Leclerc egyszer az első sikánban, Sainz pedig a másodikban hibázott látványosat.

    Fréderic Vasseur csapatfőnök megerősítette, hogy még ha nem is teljes nyugalomban figyelte a csatát, szabad kezet adott a csapattársaknak ahhoz, hogy egymás között döntsék el a dobogó sorsát.

    „Valóban elég furcsa érzés volt, de nagy támogatója vagyok a szabad versenyzésnek. Figyelmeztettem őket a kockázatokra, de nem fagyasztottam be közöttük a sorrendet. Remélem, a nézők élvezték!” – mondta Vasseur a Sky Sportsnak.

    Mint a csatában végül vesztes Leclerc elismerte, a monzai harmadik hely mindkettőjük számára különleges fontossággal bírt, hiszen a csata nyertese a dobogón ünnepelhetett a Ferrari-rajongók seregének éljenzése előtt, ami a csapat bármely pilótája számára feledhetetlen élmény.

    „Mindig ilyennek kellene lennie a versenyzésnek, a gokartos évekre emlékeztet, amikor mindannyian a határon autóztunk és közelről tudtuk követni egymást, mert ez utóbbi a DRS-nek köszönhetően most lehetséges volt” – nyilatkozta Leclerc.

    Leclerc, Sainz
    Fotó: Ferrari

    „Sok-sok alkalommal nagyon közel voltunk egymáshoz, már nem is emlékszek mindegyikre. Mindketten irányt váltottunk egy kicsit fékezés közben, de nem panaszkodok, ezt az adrenalinlöketet szeretem a versenyzésben, miközben egymással harcolunk. Carlos a határokat feszegette a védekezéssel, én a határokat feszegettem a támadással. Mindkettőnk számára nagyon sokat jelentett volna itt Monzában dobogóra állni, ezért mindketten 110%-ot beleadtunk, de egyúttal éreztük a felelősséget is, mert ha egyetlen vörös autó sem végez a dobogón, akkor a tifosi nagyon dühös lett volna ránk.”

    „Én nagyon jól éreztem magam. Igen, a határokat feszegettük, de mindig is mondtam, hogy ilyennek szeretem a versenyzést. Le fogunk ülni, hogy átbeszéljük ezt Freddel, de el tudom képzelni, hogy most egy kis nyugalomra van szüksége, mert eléggé felmehetett a pulzusa az utolsó körökben!”

    Az idén még csak első dobogóját begyűjtő Sainz szintén nem érezte túl nagynak a csata veszélyességi faktorát.

    „Talán nem az rá a legjobb kifejezés, hogy szórakoztató volt, mert nagyon keményen küzdöttünk, mindent beleadva. Kicsit sajnálom Fredet és a csapatot, mert biztosan nehéz pillanatokat éltek át a bokszban. Szerintem azt láthatták, hogy két csapattárs a határokig elmegy, de ugyanakkor odafigyel egymásra. Azt hiszem, mindent megtettünk, hogy ne ütközzünk össze, végül pedig meg is szereztük a csapat számára elérhető legjobb eredményt, a harmadik és a negyedik helyet” – magyarázta a spanyol, aki 2020-ban már állt ugyan a monzai dobogó, ám akkor még a McLaren pilótájaként.

    A Ferrari pilótái 27 pontot szereztek az Olasz Nagydíjon, míg az Aston Martin Fernando Alonso révén csak 2-t, így az olasz csapat átvette a harmadik helyet a konstruktőri tabellán.

  • A Red Bull bízhat a szárnyaiban, a Mercedes már kevésbé az Olasz Nagydíj előtt

    A Red Bull bízhat a szárnyaiban, a Mercedes már kevésbé az Olasz Nagydíj előtt

    A tegnapi időmérő eseményei alapján egy nagyon izgalmas Olasz Nagydíj elé nézhetünk. Mindkét Ferrari a top3-ban végzett, Carlos Sainz pedig még Max Verstappent is le tudta győzni, ami miatt mindkét csapat jó eséllyel pályázhat a győzelemre. A Mercedesről ez nem mondható el, ugyanis a tegnapi időmérőn kirajzolódott a W14 egyik legnagyobb gyengesége.

    A Red Bull holland kiválósága mindössze 13 ezredmásodperccel kapott ki Sainztól, aki a Tifosi legnagyobb örömére előttük szerezte meg F1-es pályafutása 4. rajtelsőségét.

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    A Ferrarinak már az SF23 tervezése során az volt a célja, hogy csökkentse a tavalyi autójuk légellenállását. Ez sikerült is nekik, és a mostani monzai hétvégén bevetett alacsony leszorítóerős csomag segítségével az autó elkezdett szárnyalni. Ez a fajta beállítás azonban inkább az időmérőn fizetődik ki az óriási végsebességek miatt a versenyen azonban a Ferrarik emiatt nagyobb mértékben használhatják fel a Pirellijeiket a többiekhez képest.

    Ehhez képest a Red Bull inkább a versenyre lőtte be az autóit, és ez a tény a pénteki edzésszimulációk során már meg is mutatkozott. Verstappen biztos abban, hogy a jó rajtpozíciójának köszönhetően képes lesz megnyerni zsinórban a 10. versenyét is.

    „Ez nem volt számomra meglepetés, mert már tavaly is gyorsak voltak – nyilatkozta a 46-szoros futamgyőztes az időmérőt követően a Ferrarikról. – Ha megnézed a hátsó szárnyukat, egyértelműen látszik, hogy pályaspecifikus. Ehhez képest a miénk nem mondható annak, különösen egy körön nem.”

    „Az eredmény egyáltalán nem sokkoló, a versenynek jobbnak kell lennie. A Q1-ben, a Q2-ben és Q3-ban sem voltak nagyok a különbségek, szóval nem panaszkodom, mert a pénteki nap sokkal nehezebb volt a számomra.”

    Max Verstappen, Carlos Sainz, Charles Leclerc
    Vajon egy szoros csatát vagy egy újabb egyértelmű Verstappen sikert láthatunk ma Monzában? Fotó: Peter Fox/Getty Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Borús hangulat a Mercedesnél

    Amíg a Ferrarinál és a Red Bullnál is nagy reményekkel vágnak majd neki az 53 körös versenynek, addig a Mercedesről ez egyáltalán nem mondható el. A brackley-i istálló hiába eszközölt számos változtatást a W14-en, a nagy légellenállás még mindig óriási problémát okoz a számukra.

    Ez a negatívum pedig a tegnapi időmérőn abban nyilvánult meg, hogy George Russell legnagyobb végsebessége 338,6, Lewis Hamiltoné pedig 340,6 km/óra volt. Ehhez képest a Ferrari bement 350 felé is Sainz-cal, az egyik Haas Kevin Magnussennel pedig a 351 km/órás sebességet is elérte a célegyenesben. Még Verstappen is vígan gyorsabb volt náluk a maga 344 km/órájával.

    A magas légellenállás pedig nem csak az egyenesekben, hanem a gyors kanyarokban is nagy hátrányt okozott Toto Wolfféknak. Például a rendkívül tempós Ascari sikánt a két Mercedes teljesítette a leglassabban a mezőnyből. Az osztrák csapatfőnök szerint az aerodinamikai-hatékonyság még mindig egy óriási probléma, és még mindig nem tudtak kész megoldást találni rá.

    „Az autónk légellenállása túlságosan nagy, és ezen a nagyon gyors pályán meg is fizetjük ennek az árát – fogalmazott Wolff. – Ez látszódott is a sebességmérő pontoknál, szinte mindenhol a táblázat legalján voltunk. A magas légellenállással is jó lehet egy csapat Monzában, de ez most nem sikerült nekünk.”

    A Mercedesnél így is tisztában voltak azzal, hogy emiatt Monza mellett Bakuban és Spában sem váltják majd meg a világot. Ehhez képest Russell a 4. helyen végzett, és megelőzte az egyik Red Bullt. Ugyan Hamilton 8. helyen már közel sem hangzik olyan jól, mint a csapattársáé, de a stuttgarti márka örül annak, hogy a tavalyi lemaradásukat csökkenteni tudták a riválisaikkal szemben.

    Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

  • Akkor is szabálytalankodtak volna, ha betartják a szabályt? – ezért nem büntették a túl lassú Ferrarikat

    Akkor is szabálytalankodtak volna, ha betartják a szabályt? – ezért nem büntették a túl lassú Ferrarikat

    Az Olasz Nagydíj időmérője alatt Charles Leclerc és Carlos Sainz egy-egy vétségével szemben is vizsgálatot indítottak a sportfelügyelők, ám a leintés pillanatában felmentették őket. Mi történt pontosan, és miért volt benne biztos a pole-pozíciós Sainz is, hogy helyesen cselekedett?

    A Ferrari két pilótájának kérdéses mozdulatsora a Q1 végén történt, amikor mindketten lassabban haladtak a pályán, mint az megengedett lett volna. A hétvége előtt az F1 versenyigazgatója, Niels Wittich meghatározott egy 1 perc 41 másodperces szintidőt, amin belül minden pilótának teljesítenie kell a ki- és levezető körét, vagyis ennyi idő alatt kell eljutniuk a bokszutca végénél húzott fehér vonaltól a bokszutca elejénél húzott fehér vonalig.

    A szabályozás oka az olyan tumultus elkerülése, amit az elmúlt monzai időmérők során többször is láthattuk, amikor a gyorskörükre készülő pilóták közül senki nem akar a gázra lépni és megkezdeni a mért kört, hiszen mindannyian arra várnak, hogy valaki más mögött indulva szélárnyékhoz jussanak, ami jelentős előnyt adhat a hosszú egyenesekben.

    Az FIA megállapította, hogy a Q1 végén mindkét Ferrari-pilóta lassabb volt a megadott szintidőnél – Sainz kevesebb, Leclerc pedig több mint egy másodperccel lépte azt túl. Büntetést azonban végül azért nem kaptak, mert mindkettőjük tette a szabály által szintén említett „kivételes helyzetek” közé tartozott.

    Leclerc: Ritkán mosolygok egy harmadik helytől, de most igen

    Sainz és Leclerc ugyanis igazolhatóan nem azért haladtak túl lassan, mert önmagukat szerették volna előnyös helyzetbe hozni, hanem azért, mert felvezető körük során utat adtak a gyorskörön lévő többi autónak.

    „Megengedett túllépni a limitet, ha valaki azért lassít, hogy elengedjen valaki mást. És pontosan ez is történt” – erősítette meg elsőként a csapatfőnök Fréderic Vasseur a Sky Sportsnak, mielőtt az FIA is kiadta volna ugyanennek a részletes magyarázatát. A Ferrari-pilótákat eszerint nem lehetett azzal vádolni, hogy indokolatlanul lassan haladtak volna önös érdek, a szélárnyék kiharcolása miatt, hanem csak ugyanúgy jártak el, mint az bármely más pályán is elvárt a nem gyorskörön lévő autóktól.

    A karrierje során vasárnap negyedszer pole-ból rajtoló Sainz is úgy mérlegelt, valószínűleg épphogy akkor kapott volna büntetést, ha a köridőre vonatkozó szabályt mindenképp betartani akarva gyorsabban vezet és mások útjába áll.

    „Nem igazán aggódtam emiatt – mondta a fél órán át a Ferrari-pilóták feje felett lebegő büntetésveszély kapcsán a spanyol. – Sokszor kellett lassítanom amiatt, hogy ne tartsak fel olyan autókat, akik gyorskörön voltak. Szinte lehetetlen volt betartani a versenyigazgató által megadott deltaidőt, hiszen ha annak eleget teszek, akkor azzal feltartottam volna a versenytársimat. Ezért inkább az óvatosságra törekedtem és nem álltam senkinek az útjába. Még ha egy-két másodperccel túl is léptem az időt, még mindig biztonságosabban vezettem, mintha akadályoztam volna valakit.”

    Tegyük hozzá, még ha meg is sértették volna a szabályt az 1. és a 3. helyre kvalifikáló Ferrari-pilóták, a rajtpozícióik valószínűleg akkor sem lettek volna veszélyben, hiszen a múltban is csak figyelmeztetést osztottak ki a vétkezőkre az ehhez hasonló esetekben a felügyelők.