Címke: Charles Leclerc

  • Az ex-F1-es pilóta komoly kritikával illette Leclerc-t

    Az ex-F1-es pilóta komoly kritikával illette Leclerc-t

    Charles Leclerc szempontjából kifejezetten hektikusan alakul a 2023-as Forma-1-es szezon. A monacói pilóta a csapattársa, Carlos Sainz mögött áll az összetettben, és Ralf Schumacher szerint sürgősen javítania kell a jelenlegi helyzetén.

    Leclerc-nek az idei már az 5. teljes szezonja a Vörösöknél, de a 2023-as éve egyértelmű visszalépés a számára a tavalyihoz képest. Amíg a monacói 2022-ben 3 versenyt is nyert, és a szezon elején még bajnokaspiráns volt, addig idén még futamot sem nyert, és mindössze az egyéni bajnokság 6. helyén áll a megszerzett 135 pontjával.

    Leclerc: A Ferrari hasznos leckékkel gazdagodik 2024-re

    Amíg Sainz képes volt egyedüli nem Red Bull pilótaként futamot nyerni az idei évadban, addig Leclerc legjobb eredmény egy 2. hely volt, amit még az Osztrák Nagydíjon szerzett meg. Leclerc-t számtalan alkalommal hozta kényelmetlen helyzetbe a maranellói gárda, és mivel a szerződése a 2024-es szezon végén lejár, ezért válaszút előtt áll. Ugyan a hosszabbítás is opció, és Leclerc elmondása szerint a szíve a Scuderiáé, de az előbb említett ok miatt a távozása is lehetséges.

    A Sky német kiadásának szakkommentátoraként dolgozó Schumacher szerint azonban a maranellói istállónak többet kellene elvárnia az 5-szörös futamgyőztestől, aki a Ferrari idei autója miatt számos alkalommal feszegeti a határait, és néha alapján lépi is túl azokat.

    „Szerintem Leclerc karrierje egy fontos válaszúthoz érkezett – nyilatkozta a Jordan, a Williams és a Toyota egykori pilótája. –  Magára kell koncentrálnia, mert nem lehet egy örök ígéret, aki hiába gyors, sosem képes a jó teljesítményre.”

    „Charles mindent megtesz annak érdekében, hogy ő jelentse a különbséget, de emiatt néha túllépi a saját határait is, és hibákat vét. Sainz jelen pillanatban sokkal jobb formában van.”

    Nagy kérdés, hogy az idő múlásával Sainz vagy Leclerc képes lesz-e egyértelmű első számú pilótájává válni a Ferrarinak, ahol az eddigi majdnem két teljes szezonjuk során egyenlő félként kezelték őket Frédéric Vasseurék.

    Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

  • Leclerc: A Ferrari hasznos leckékkel gazdagodik 2024-re

    Leclerc: A Ferrari hasznos leckékkel gazdagodik 2024-re

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc szerint a csapat a következő évi autónál remekül hasznosítja a frissen szerzett tapasztalatokat. Örül, hogy jó irányba tartanak.

    Az istálló formája sokat javult a szezon során: az első nyolc versenyen 122, a következő nyolcon 163-at szerzett a Ferrari, és Szingapúrban ők vetettek véget a Red Bull példátlan győzelmi sorozatának.

    A tavasz vége óta számos részletet megváltoztattak az autón, melyekkel enyhítettek számos korábbi problémán, például kiszámíthatóbbá tették a kocsi viselkedését, és ennek hatására a gumikezelés is jobb lett. Leclerc úgy véli, ezek a tapasztalatok főleg a jövőre nézve biztatók.

    „Több hasznos dologra rájöttünk, ami hasznos az idei évre, de főleg a következő évi autóhoz. A 2024-es projekt nagyon eltér az ideitől – mondta. – Amit tanultunk, megerősíti, hogy jól választottunk a következő évre. Minél többet tanulunk, az utolsó részletekhez annál több értékes dolgot tudunk meg.”

    Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

    Leclerc még nem kapott ízelítőt a 2024-es modellből, így csak főnökére, Frédéric Vasseur-re tud hagyatkozni. „Még nem láttam a konkrét elképzelést, korán van hozzá. Csak Fred szavait tudom idézni, hogy a következő évre nagyon mással készülünk – mondta. – Várom, hogy minél előbb teszteljem az autót a szimulátorban.”

    Olasz sajtóhírek szerint a Ferrari jól halad a 2024-es autóval, a kijelölt ütemtervhez képest jobban áll. A csapat versenyek óta közeledik a 2. Mercedeshez a konstruktőri tabellán, az év végére akár meg is előzhetik őket, ha így folytatják.

  • Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

    Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

    Charles Leclerc elismerte, hogy a legutóbbi hétvégék során szoros figyelemmel követték az egyik riválisukat. Nagy meglepetésre nem a Red Bullról, hanem a Mercedesről van szó.

    A Ferrari monacói pilótája legutóbb a Sky Sportsnak nyilatkozott a Red Bull mögött zajló bajnoki csatáról, ami a konstruktőri bajnokság 2. helyéért zajlik. Ugyan a Red Bull már megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, és Max Verstappen már a Katari Nagydíj sprintkvalifikációján pontot tehet az egyéni bajnokság végére is, a Bikák mögött óriási a harc a 2. és a 4. helyért.

    A Mercedes és a Ferrari is ki tudta használni azt, hogy az Aston Martin lendülete elfogyott a jó kezdésüket követően. Fernando Alonso egyedül cipeli a hátán a Zöldeket, miután Lance Stroll idei produkciója említésre sem méltó, és mivel a spanyol is egyre nehezebben szerzi a pontokat, a silverstone-i istállót akár a McLaren is elkaphatja, akik nagyszerű formában vannak jelen pillanatban.

    Visszatérve a Mercedesre és a Ferrarira, a két csapat között mindössze 20 pont a különbség a gyártók versenyében, és az olaszok a szingapúri győzelmüket követően Suzukában is közelebb tudtak kerülni a brackley-i istállóhoz. A jobb helyezésért pedig több pénzjutalom jár, szóval már csak ezért sem mindegy, melyik csapat végez előrébb a bajnokságban.

    Carlos Sainz, Ferrari
    A Ferrari önbizalmán sokat javított a Szingapúrban megszerzett győzelmük Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Leclerc szerint sok dolgot tanultak a Mercedestől, és emiatt Katarban tovább szeretnének közeledni hozzájuk.

    „A Mercedes nagyon erős, különösen a versenyeken – árulta el az 5-szörös futamgyőztes monacói pilóta. – Japánban is nyomást tudtak helyezni ránk azzal, hogy megosztották az autóik stratégiáját. Az időmérőn viszont nem olyan jók mindig, szóval ismét egy szoros harcra számítok.”

    „Amint mondtam, ők inkább a versenyeken nyújtanak jobb teljesítményt, mi pedig az időmérőkön. Azonban van bennem egy olyan érzés, hogy az előző hétvégén tanultak alapján képesek leszünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, és az előny nálunk lesz a szezon végéig.”

    A Ferrari számára pedig extra lehetőségek is lesznek majd, mivel a szezon utolsó 6 versenyhétvégéből három alkalommal (Katar, Austin és Interlagos) is rendeznek sprintkvalifikációt, ahol szintén osztanak pontokat a top8 számára.

  • A Ferrari csapatfőnöke nem aggódik annyira, mint Leclerc

    A Ferrari csapatfőnöke nem aggódik annyira, mint Leclerc

    Frédéric Vasseurt, a Ferrari csapatfőnökét annyira nem aggasztja a McLaren előrelépése, mint Charles Leclerc-t.

    A Red Bull majdnem minden versenyen diadalmaskodni tudott az idei szezonban. Csupán egy futamon találtak legyőzőre, amit pont a vörösök nyertek meg. Szingapúrban Carlos Sainz szelte át először a célvonalat, ám nyomában ott volt Lando Norris is.

    Japánban ismét fordult a kocka a Bikák mögötti sorrendben. Max Verstappen mellett ezúttal a McLaren két versenyzője harcolt, míg a Scuderia és a Mercedes vakarta a fejét. A monacói pilótát aggasztja a wokingi istálló teljesítményé és sikeres fejlesztési programja. A papaya színű csapat az év elején még annak is örült, ha pontot tudott szerezni, manapság viszont a dobogós helyekért küzdenek.

    „Ha Katarban is erős lesz a McLaren tempója, akkor aggasztóvá válik a helyzet. Már most is az, de tisztában voltunk azzal, hogy lesznek olyan pályák, ahol erősek lesznek. Ha Katarban is ez a helyzet áll fenn, lesz okunk aggódni” – nyilatkozta korábban Leclerc.

    Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    Ám a francia csapatfőnök szerint nincs okuk pánikolni:

    „Az az erős teljesítmény amit Japánban láttunk a McLarentől, nem meglepő. A szezon elején komoly gondokkal küzdöttek, de azt elfelejtik az emberek, hogy már Spanyolországban is a második sorban álltak. Kétségtelenül fejlődtek, de nem mindig az autó javulásáról volt szó, vagy arról, hogy egy pálya jobban fekszik-e nekik. Számomra ez a vezethetőségről szól. Ha a konstrukció fejlődik, az automatikusan segíti a versenyzőt is. Emiatt jobban bíznak az autóban és bátrabbak lesznek” – fogalmazta meg gondolatait Vasseur.

    A Ferrari vezetője hozzátette, a fejlődés terén nekik sincs okuk panaszra:

    „Mi jelentős előrelépést értünk el a gumikezelésben. A szezon első részében jobban koptak az autóinkon az abroncsok, mint az ellenfeleinknél. Emiatt erre koncentrálunk az újítások kapcsán, és dolgozni kezdtünk a beállításokon is, hogy versenyzők tovább tudják életben tartani az abroncsokat. Ez a munka meghozta a gyümölcsét.”

  • Forradalmi termék reklámarca lett Leclerc (videó)

    Forradalmi termék reklámarca lett Leclerc (videó)

    A Ray Ban már évek óta kiemelt partnere a Ferrari Forma-1-ess csapatának. Az olasz napszemüveggyártó már számos közös kollekciót is készített az olasz istállóval, a legújabb terméküket pedig most Charles Leclerc-rel promózták.

    A Ray Ban a Metával együttműködve olyan szemüveget és napszemüveget készített, amiben egy beépített kamera van, és miután az eszköz okostelefonnal csatlakoztatható, így akár élő adásokat is lehet vele készíteni a felvételek mellett. Leclerc a reklámfilm keretein belül vezetés, egy Instagram élő adás, valamint gokartozás közben is használja a szóban forgó terméket.

    Az élő adás eleinte még a telefonról működött, de amint kezdetét vette a gokartverseny, a Ferrari monacói pilótája átkapcsolt a szemüvegére, és így az élő adás nézői a szemüvegben lévő kamera által rögzített képet nézhették.

    Leclerc-nek számára nem ez volt az első alkalom, hogy valaminek a reklámarca volt. Az idei szezonban már a Sky olasz kiadásának egyik szolgáltatását is ő népszerűsítette.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    A Ferrari és a Mercedes aggódni kezdett amiatt, hogy lemaradnak a túl gyorsan fejlődő McLaren mögött.

    Míg a Red Bull teljesen uralja a mezőnyt, addig a sorrend mögöttük elég sűrűn változik. Először az Aston Martin számított a második erőnek, majd a kanadai-brit istálló lemaradt a fejlesztési versenyben. Ezután a Ferrari és a Mercedes harcolt a dobogós helyezésekért, majd megérkezett a McLaren, aki csatlakozott a versengésbe. A három istálló futamról-futamra váltja egymást, bár egyelőre a wokingi istálló fejlődése tűnik a legszignifikánsabbnak.

    Az év elején a papaya színű alakulat még a mezőny végéhez tartozott, míg Japánban már kérdés nélkül autóztak Max Verstappen mögött. A McLaren sikeres fejlesztési terve lenyűgözte, ugyanakkor aggodalommal is eltöltötte az ellenfeleket.

    A brit csapat ugyan a Mercedes és a Ferrari konstruktőri pozícióját kevésbé veszélyezteti, de az Aston Martint még elcsípheti. Lando Norris kifejtette, bizakodva áll a feladathoz, mivel a McLaren két jó versenyzővel vág neki a versenyeknek, míg a zöldek csak eggyel.

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lewis Hamilton viszont követné a McLaren példáját, és arra ösztönzi csapatát, hogy ők is vegyét át a Red Bull bizonyos megoldásait.

    „Bebizonyították, hogy meg lehet csinálni. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit tettek pontosan, és nekünk is ebbe az irányba kell elindulnunk. A mostani döntéseink kulcsfontosságúak lesznek a jövőnk szempontjából.”

    Charles Leclerc ugyanakkor még nem tart annyira a McLarentől. Ám ha Katarban is jók lesznek, akkor változik a helyzet:

    „Tartok is tőlük, meg nem is. A suzukai pálya feküdt az autójuk karakterisztikájának, csakúgy, mint Silverstone. Meglátjuk, mi lesz. Ha Katarban is erős lenne a tempójuk, az már aggasztó lenne. Már most is az, de tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan helyszínek, ahol nagyon erősek. Ha Katarban is ez lesz, akkor vakarhatjuk a fejünket.”

  • Leclerc azt hitte, hogy Verstappen kiesett a versenyből, ő pedig dobogós

    Leclerc azt hitte, hogy Verstappen kiesett a versenyből, ő pedig dobogós

    Charles Leclerc egy eléggé érdekes történetet rakott össze a Japán Nagydíj közben. A monacói pilóta abban a tudatban volt, hogy Max Verstappen kiesett, és ezáltal egy dobogós helyezést szerzett, de a verseny leintését követően csalódnia kellett.

    A Ferrari versenyzője az 53 körös verseny túlnyomó részében a 4. helyen haladt, és a verseny záró szakaszában megelőzte a büntetését letöltő Sergio Pérezt, aki a kiesését követően még kihajtott a garázsából, hogy letöltsön egy utólag kapott 5 másodperces büntetést. A Red Bull ezt azért csinálta meg, hogy a mexikói pilótát ne szankcionálhassa az FIA a Katari Nagydíjra a kiszabott büntetés nem letöltése miatt.

    Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

    Leclerc végig abban a tudatban volt, hogy Verstappent előzte meg, és meg is lepődött, amikor a versenymérnöke közölte vele, hogy a 4. helyen fejezte be a futamot.

    „Azt gondoltam, hogy ő [Verstappen] már nincs is versenyben – nyilatkozta Leclerc a futamot követően. – Emiatt azt gondolta, hogy dobogós helyen állok, de amikor célba értem, és ránéztem a pitboardomra, meglepődve vettem tudomásul, hogy a 4. helyen végeztem.”

    A Ferrari az alternatív stratégiával próbálkozott, de a többiek korábbi kiállásai miatt az olasz istállónak Leclerc-t és Carlos Sainzot is hamarabb kellett hoznia a kelleténél, hogy elkerüljék a riválisaik alávágási kísérleteit. Azonban az utolsó etapnál hiba csúszott a gépezetbe, mert Sainzot később hozták a kelletnél, ami miatt a spanyol pozíciót bukott Lewis Hamiltonnal szemben.

    „Számítottunk arra, hogy Max erős lesz Checóval egyetemben, azonban vele nem tudom, hogy mi történt vele és a Mclarenekkel– folytatta a monacói pilóta. – A mai napon nem voltak meglepetések, ez volt a maximum, amit el lehetett érni a részünkről.”

    A suzukai pálya aszfaltjának magas hőmérséklete újra felnagyította az SF23 egyik legnagyobb idei gyengeségét, a gumikezelést. Leclerc azt is hozzátette, hogy a szóban forgó probléma miatt esélyük sem lett volna elkapni a McLareneket.

    A Red Bull helyretette a Ferrarit, Leclerc-t ennek ellenére sokkolta a vereségük

  • A Red Bull helyretette a Ferrarit, Leclerc-t ennek ellenére sokkolta a vereségük

    A Red Bull helyretette a Ferrarit, Leclerc-t ennek ellenére sokkolta a vereségük

    Ugyan a Ferrari Monzában és Szingapúrban is pole-pozíciót szerezni, a sorozatuk Suzukában véget ért. Charles Leclerc-t egyenesen sokkolta a köztes, és az edzést megnyerő Max Verstappen közötti különbség.

    A regnáló holland világbajnok az előző hétvégén már a Q2-ben kiesett Szingapúrban, így most revansot szeretett volna venni az előbb említett sérelmei miatt. Ez sikerült is neki, mert az egész hétvége során a leggyorsabb volt, és az időmérőn is 6 tizedmásodperccel előzte meg a legközelebbi riválisait is.

    Verstappen mögött a két McLaren végzett, akik nagyon elégedett volt az eredménnyel, de az utána érkező Ferrariról ez már nem volt elmondható. Egy héttel a Szingapúrban megszerzett győzelmüket követően arconcsapta őket a valóság, és Leclerc-nek 7 tizedmásodperc, Carlos Sainznak pedig már majdnem egy másodperc hiányzott a rajtelsőséghez.

    A monacói pilóta meglepetten olvasta az időeredmény jelző táblát a Q3 vége után, és a nyilatkozatában elmondta, hogy meglepte őt az őrült hátránya Verstappenhez képest.

    „Ez őrület, már az első szabadedzés óta sínen vannak – ismerte el az 5-szörös futamgyőztes Ferrari pilóta. – Tisztában voltunk azzal, hogy rengeteg helyen, különösen az első szektorban, kell javítanunk, mert ott veszítettük a legtöbb időt egy gyorskörön.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Kérész életű volt az olasz istálló jó formája, de a lehetőségeikhez képest egy jó eredményt értek el Suzukában Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Leclerc azt is hozzátette, hogy érzésre kisebb különbségben reménykedett, de Verstappen tökéletes köre szertefoszlatta a reményeit. A Red Bull holland kiválósága volt a leggyorsabb az összes szektorban, ráadásul az első szektorban mindenkinek majdnem fél másodpercet adott.

    „A boldog egy nagy szó, de alapvetően az vagyok az időmérőn nyújtott teljesítményemmel – folytatta Leclerc, aki utoljára tavaly Spielbergben tudott futamot nyerni. – A köridővel elégedett voltam, szerintem nem sok maradt benne. Azonban ez is csak a 4. helyre volt elég, és ez valamilyen szinten sajnálatos. Ha egy jó kört futsz, akkor nem arra számítasz, hogy 7 tizedmásodperces lemaradással vagy a 4. helyen.”

    Sainz hátránya pedig már még nagyobb volt, de a spanyol nem volt olyan csalódott, mint a kollégája. A 2-szeres futamgyőztes Ferrari versenyző nem volt elégedett az autója beállításával a pénteki napon, ami miatt kockáztattak, és szombatra egy teljesen más fajta szempont alapján hangolták be az autóját.

    Ez azonban nem jött be, mivel Leclerc még meg tudta előzni Sergio Pérezt, addig Sainz már a mexikói mögé került, és csak a 6. helyről várhatja majd a Japán Nagydíjat.

  • Leclerc megismételhetőnek tartja a Ferrari monzai és a szingapúri remeklését

    Leclerc megismételhetőnek tartja a Ferrari monzai és a szingapúri remeklését

    Új padlólemezzel érkezett a Japán Nagydíj hétvégéjére a Ferrari, ezúttal ráadásul Charles Leclerc is már pénteken megtalálta az összhangot az autóval. A csapat célja egyértelmű: ugyanolyan hibátlan munkát végezni, mint az elmúlt két versenyhétvégén.

    A Red Bull üldözői közül Monzában és Szingapúrban egyértelműen a Ferrari emelkedett ki, hiszen Carlos Sainz révén mindkét pole-pozíciót és az egyik győzelmet is elorozták, Szuzukába így már azzal a meggyőződéssel érkeztek, hogy az autójuk pályatípusok széles spektrumán képes hatékonyan működni.

    Japánban ráadásul ismét felkerült egy jelentős fejlesztés az autóra: az új padlólemezt Leclerc egész nap használhatta, Sainz pedig a második szabadedzésre kapta meg, aminek hatásait nem a köridők javulásában, de azok egyenletességében máris felfedezték a pilóták.

    „Úgy működött, ahogy vártuk is. Egy kicsit következetesebb eredményeket ad számunkra, még ha a teljesítményhez talán nem is annyira tesz hozzá” – idézi a Racefans Leclerc-t, akinek tempója a Ferrari számára legjobb eredményekkel kecsegtető hétvégéken elmaradt Sainz mögött.

    „Az elmúlt két-három hétvégén folyamatosan küszködtem egy kicsit az autó balanszával, de ez a mostani nap már jobbnak tűnt. Egy kicsit változtattam a vezetési stílusomon és az autót is jobban abba az irányba állítottuk, ahogy én szeretem, és máris jobb érzéseket ad.”

    „Már sokkal jobban ismerjük az autónk működését, mint Zandvoort előtt, ezáltal pedig mindent jobban tudunk csinálni. Olyan szoros az állás a Mercedesszel és a McLarennel, hogy csak akkor tudunk előttük végezni, ha minden a megfelelő tartományban működik, és ezt sikerült is elérnünk az elmúlt két versenyen. Holnapra is ez lesz a cél, bár ezúttal a Red Bullt akkor is nehéz lesz legyőzni, ha mindent tökéletesen csinálunk.”

    A két ferraris felváltva a 2. és a 4. helyen zárta a két edzést, és bár helyenként ígéretesnek tűnt a tempójuk a mindkétszer élen záró Max Verstappenhez képest is, Sainz szerint ezen a hétvégén visszatérnek az erőviszonyok a régi kerékvágásba, és legfeljebb a Red Bull mögötti helyekért harcolhatnak majd.

    „Kellemes meglepetés azt látni, hogy az egykörös tempónkkal ott vagyunk a Red Bull és Max környékén. Nagyon szoros időmérős csatára számítok a McLarennel és a Mercedesszel. Hat autó fog harcolni a második sorért, de ha mindent jól csinálunk, jó pozícióba hozhatjuk magunkat” – nyilatkozta a szingapúri futamgyőztes.

  • Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A mezőny nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a Pirelli tesztgumijaival kezdje a gyakorlást. Elsőként Max Verstappen váltott a már jól megszokott komponensekre, és a piros oldalfalú abroncsokon az élre is ugrott. A holland példáját Lando Norris követte, ám a brit a közepesgumikra szavazott. Így felzárkózott a Red Bull versenyzője mögé.

    Ahogy telt az idő, egyre többen hagyták hátra a tesztgumikat. Charles Leclerc is megvillant a Ferrarival, míg a Mercedes továbbra is kereste az ideális beállításokat. Fél óra elteltével a monacói versenyző vezette a tabellát Lando Norris és Carlos Sainz előtt, míg mögöttük Max Verstappen, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg és George Russell alkotta az első 10-et.

    A regnáló világbajnok még megmutatta tempóját, majd a többiekhez hasonlóan átállt a versenyszimulációra.

    Két perccel az edzés vége előtt Pierre Gasly találta meg a falat, így piros zászlóval zárult a második gyakorlás.

    Végül most is Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett. A Szingapúri Nagydíjat megnyerő Carlos Sainz lett a negyedik, míg mögötte George Russell, Fernando Alonso, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.