Címke: Charles Leclerc

  • Szokásos problémája hátráltatta a Ferrarit, Leclerc már azt sem tudja, mit mondjon

    Szokásos problémája hátráltatta a Ferrarit, Leclerc már azt sem tudja, mit mondjon

    Charles Leclerc úgy véli, ha a Mercedes képes volt pole-t szerezni Szingapúrban, akkor ők sem kereshetnek kifogásokat, míg Lewis Hamilton kijelentette, javítani kell a gumik előkészítésén, mert ma ezért nem tudott jobb eredményt elérni.

    A Ferrari úgy utazhatott el Szingapúrba, hogy reaálisan nézve ez lehet az utolsó esélye az idén futamot nyerni. Ehhez képest nagy csalódás a vörösöktől az időmérő edzésen elért 6. (Lewis Hamilton) és 7. helyezés (Charles Leclerc), amivel gyakorlatilag kiírták magukat az esélyesek közül abban az esetben, ha nem áll a feje tetejére minden és lesz kaotikus a vasárnapi verseny.

    „Egész hétvégén úgy éreztem, hogy rendben vagyok, jól éreztem magam az autóban. Láttuk a Q1-ben, hogy nagyon erős voltam, és azt hittem, a legjobb helyezésekért fogunk harcolni. De ahogy az egész alakult, és ahol végül a bokszutcában vártunk, elveszítettük a gumik hőmérsékletét. Egy gumit elhasználunk a felvezető körön, aztán bemegyünk, közben a hőmérséklet is csökken, ezek mind összeadódnak, és emiatt nem tudjuk optimalizálni az etapokat. Ezen dolgoznunk kell” – értékelt a csapattársát az idén rendes időmérőn mindössze ötödik alkalommal legyőző hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak.

    Arra, hogy mi lehet erre a magoldás, Hamilton így felelt: „A háttérben beszélgetni fogunk erről. Egyszerűen le kell ülnünk, megbeszélni, és javítani a folyamaton. Mindenki a maximumot nyújtja, csak meg kell néznünk, mit csinálnak a többiek. A Mercedes volt az első a pályán, nem veszítettek gumihőmérsékletet, és elöl is végeztek. Mi viszont csak várakoztunk, a bokszutca végén le kellett állítanunk az autót, emiatt 5–6 fokot vesztettünk, amit nagyon nehéz visszahozni. A Q3-ban nem hagytam benne semmit, fél másodpercet vesztettem a gumik teljesítményéből. Ez frusztráló, de holnap megpróbálom a maximumot kihozni belőle.”

    Döntöttek a felügyelők Hamilton büntetéséről a Szingapúri Nagydíjra

    Charles Leclerc Hamiltonnál sokkal frusztráltabb ábrázattal állt a kamerák elé az időmérő után, és a részletek említése nélkül is kiderült a szavaiból, hogy a Ferrari a szokásos problémájával küzd, azaz nem tudja annyira alacsonyra engedni az autója hasmagasságát, amennyire az a teljesítmény szempontjából ideális lenne.

    „Az autót nagyon nehéz volt vezetni. Eddig ez egy borzasztó nehéz hétvége. Az első szabadedzésen jól mentünk, még elég gyorsak is voltunk, miközben nem is autóztunk a határon. Sőt, még tartalék is volt a tempónkban. De aztán muszáj volt változtatásokat eszközölni az autón, és onnantól, a második szabadedzéstől kezdve rengeteget szenvedtünk…” – idézi a monacóit a Motorsport Global olasz kiadása.

    Leclerc nem kívánt részletekbe bocsátkozni a csapat által végrehajtott módosításokról, de nem keresett kifogásokat. „Mindig van magyarázat arra, ami történt, de ezek a magyarázatok sosem elég jók. Ha egy olyan csapat, mint a Mercedes, elvileg szenvedni fog a melegtől és a pályától, aztán mégis megszerzi a pole-t, akkor nekünk nincs mire fogni [hogy nem voltunk versenyképesek]. Egyszerűen jobban kell teljesítenünk. Már nem is tudom, mit mondjak. Nagyon sajnálom. Mindent beleadtam, de az autót tényleg nagyon nehéz volt vezetni.”

    Fotó: Ferrari

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke úgy vélte, egyelőre túl korai értékelni azt, hogy miért nem tudtak jobb eredményt elérni. „Az az érzésem, hogy nem sikerült kihoznunk az autóból a benne rejlő potenciált. Ez a hétvége során végig így volt, de ma különösen.
    Igaz, péntek délelőtt még nagyon jó tempónk volt, és az időmérő Q1-es szakaszában is hoztuk a szükséges kört a továbbjutáshoz. Onnantól viszont talán nem a jó irányba mentünk tovább. Az biztos, hogy csalódást keltő ez az eredmény, főleg ha összevetjük azzal, amit péntek délelőtt vagy a Q1-ben mutattunk, ahol az élen voltunk.”

    Vasseur is reagált a pénteken még hozzájuk hasonlóan küszködő Mercedes feljavulására, és elmondta, hogy őket is meglepte, amire Russell és Antonelli képes volt. „Igaz, hogy a Mercedes előttünk végzett, de ugyanez igaz a Red Bullra és a McLarenre is. A Mercedes fejlődik. Tegnap még küszködtek, ma viszont óriási előrelépést tettek. Nagyon lenyűgözőek voltak, és nemcsak hozzánk képest, hanem mindenki máshoz képest is előreléptek.”

    Vasseur ezután szokás szerint megpróbálta a szavaival kozmetikázni az eredményt, és azt emelte ki, hogy a csupán egy tizedre voltak a szezon nagy részét domináló McLarentől. Ezzel a baj viszont csak az, hogy ezen a hétvégén eleve nagyon kicsik a különbségek, azaz ez nem feltétlenül a Ferrari erősségéről árulkodik.

    „Az idei autóval minden a határon van. Nem könnyű vezetni, még a gumik megfelelő előkészítése is problémás a mért kör előtt. Előfordul, hogy a kör elején jó állapotban van az autó, de a végére már nem. Minden nagyon a határon mozog. Mindezek ellenére szeretném meglátni a pozitívumokat is a hétvégében: péntek délelőtt az élmezőnyben voltunk, a Q1-ben elsők voltunk. Ezt a hozzáállást kell tovább vinnünk, nyomni kell, és hinni abban, hogy képesek vagyunk rá, mert ma csak egy tizedre voltunk a McLarentől.”

  • A szokásosnál súlyosabb büntetést ért Leclerc és Norris ütközése

    A szokásosnál súlyosabb büntetést ért Leclerc és Norris ütközése

    Két nagycsapat autója ütközött a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén, a Charles Leclerc és Lando Norris közötti bokszutcai incidens pedig nem maradt büntetlenül az FIA részéről.

    A gyakorláson a Liam Lawson balesete miatt belengetett piros zászlós periódus végéhez közeledve alakult ki tumultus a bokszutcában, amikor több versenyző is igyekezett korán felsorakozni a kijárathoz. Ekkor történt az ütközés: a Ferrari garázsából kihajtó Leclerc-nek zöld utat adott egy csapattag, nem véve észre, hogy Lando Norris éppen kihajtott a mellettük lévő garázsból.

    Leclerc a gyors sávba megérkezve így azonnal Norris útjába került, a két autó első kerekei összeértek, ez pedig a bokszutca falához lökte a McLarent, amelynek emiatt letört az első vezetőszárnya. A közvetlenül mögötte érkező Oscar Piastri már el tudta kerülni, hogy belekeveredjen a kalamajkába, de egy szárnycsere után Norris is folytathatta a gyakorlást.

    Veszélyes bokszutcai kiengedéseknél a csapatot sújtják büntetéssel, és mivel ütközésbe torkollott az eset, a Ferrari ezt nem is úszhatta meg – a felügyelők ráadásul az ilyenkor szokásos 5000 helyett 10000 eurós pénzbírságot szabtak ki az istállóra.

    „A korábbi ilyen típusú szabálysértésekből kiindulva a felügyelők úgy látják, hogy ez az eset súlyosabb büntetést érdemel az előzőekhez képest” – magyarázta az FIA.

    A második gyakorláson a több megszakítás miatt a versenyzők nem tudták a befejezni a tervezett programjukat, így egyelőre a 9. helyen záró Leclerc is bizonytalan, hova tegye a pénteki tempóját és eredményét.

    „A második edzés elég kaotikus volt, nem is tudtunk összerakni mindent, amit akartunk. Úgy hiszem, hogy ott van a tempó az autóban, de ki kell aknáznunk a benne lévő maximális potenciált. Nem tudom, hogy a pole-ért fogunk-e harcolni, de a cél az, hogy erős kvalifikációt zárjunk, ezáltal a lehető legjobb esélyt adva magunknak vasárnapra” – nyilatkozta a nap zárásaként Leclerc.

  • Hamilton elmondta, haragszik-e még rá Leclerc

    Hamilton elmondta, haragszik-e még rá Leclerc

    A Ferrari versenyzői elsimították a kisebb nézeteltérést, ami abból alakult ki, hogy Lewis Hamilton látszólag felrúgott egy egyezséget.

    Az Azeri Nagydíjon a Ferrari azt a bevált módszert alkalmazta, hogy a frissebb gumin lévő versenyzője elől félreállítja a másikat, hátha a kedvezményezett előzni tud a jobb feltételek miatt. A legutóbbi futamon Charles Leclerc-t kérték meg, hogy Hamiltont engedje el, és az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően az volt a terv, hogy az utolsó körben visszaáll az eredeti sorrend, mivel a brit sem tudott előrébb lépni.

    Csakhogy Hamilton hiába lassított, közel fél másodperccel csapattársa előtt szelte át a rajtrács végén található célvonalat – mint kiderült, annak elhelyezkedésével nem volt képben, és vélhetően azt hitte, hogy az első rajtkocka előtt húzódik. Leclerc érthetően dühös volt, de a hétszeres világbajnok azonnal jelezte, bocsánatot fog kérni tőle, és a jelek szerint az eset nem hagy kellemetlen foltot a kapcsolatukon.

    „Beszéltem Charles-lal, minden rendben van. Foglalkoztunk [a csapaton belül] a kommunikácóval, hogy ilyesmi ne történjen meg még egyszer. Nem fog újra előfordulni” – jelentette ki Hamilton a Szingapúri Nagydíj csütörtöki napján.

    Többek között amiatt is elhihetjük neki, hogy tényleg nem szándékosan maradt Leclerc előtt „jogosulatlanul”, hogy ennél kiélezettebb szituációban és előkelőbb pozícióban a Mercedesnél előfordult, hogy hasonló helyzetben visszaadta a helyét Valtteri Bottasnak (2017, Magyar Nagydíj).

    Számára egyébként nehezen teltek az elmúlt napok, hiszen el kellett altatnia szeretett kutyáját, Roscoe-t. Erről azt mondta, várja, hogy a vezetésbe meneküljön a gyászban.

  • Russell kivételesen valami hízelgőt mondott Verstappenre, de aligha gondolta komolyan

    Russell kivételesen valami hízelgőt mondott Verstappenre, de aligha gondolta komolyan

    10, 15, 20, 100 – ezek a számok mind elhangoztak, amikor a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérték a versenyzőket, hogy számszerűsítsék, hány százalék esélyt adnak Max Verstappen idei bajnoki címszerzésére.

    A Red Bull holland pilótája nyáron már lemondott a címvédésről, miután nem tudta rendszeresen tartani az iramot a folyamatosan a győzelmekért harcoló McLaren párosával, Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, ám azáltal, hogy a legutóbbi két versenyt Monzában és Bakuban egyaránt megnyerte (Azerbajdzsánban az éllovasok jelentős ponthullajtásai mellett), valamelyest javultak az esélyei. Az első helytől még mindig 69 pont választja el hét nagydíjjal a szezon vége előtt, de abban az elméleti esetben, ha innentől folyamatosan kihívója tudna lenni a McLarennek, valóban lehet még sansza.

    Az FIA sajtótájékoztatóján résztvevő hat versenyző egyaránt megkapta a kérdést Verstappen esélyeinek százalékos megbecsléséről, de nem mindenki válaszolt számmal.

    „Hát, van rá esély, szóval több, mint nulla” – kerülte ki a konkrétumokat a bajnoki csata egyik résztvevője, Norris.

    „100!” – mondta Norrisra nevetve, ironikus oldalát elővéve George Russell, akinek több konfliktusa is volt már Verstappennel az elmúlt egy évben.

    A helyzetről Charles Leclerc adta a legátfogóbb összegzést:

    „Én 20-at mondanék. Elég jelentős a különbség. Alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon jártunk, Monzában és Bakuban, ahol a Red Bull nagyon gyorsnak tűnt. De arra számítok, hogy a McLaren itt és néhány további pályán is visszakerül oda, ahol a szezon nagy részében láthattuk őket. Szóval számomra elég valószínűtlennek tűnik [Verstappen fordítása], de bármi megtörténhet. A Monzába hozott fejlesztésük a jelek szerint nagyon jól működött, de szerintem a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon ez nem lesz elég a McLaren legyőzéséhez” – fogalmazott a monacói.

    Isack Hadjar Leclerc után következett:

    „Egyetértek ezzel a 20%-kal. Sőt, a 20 egy kicsit sok, én inkább 10-et mondanék. Az még mindig elég magas szám.”

    Esteban Ocon és Alexander Albon nagyon is el tudnak képzelni olyan forgatókönyvet, amelyben Verstappen még odaérhet a végén.

    „Mind jól tudjuk, milyen veszélyes tud lenni Max, amikor esélye van megnyerni valamit. Szóval ha versenyképes autót kap a szezon végéig, akkor nagy a valószínűsége, hogy visszazárkózzon” – mondta Ocon.

    „Én 15%-ot adok. Elég egyetlen ütközés Lando és Oscar között, és újra nyitott a játszma” – mutatott rá Albon.

    A két McLaren-pilóta idén egyszer, Montrealban már összeakadt, az csak Norris számára járt kieséssel és a tíz pontot érő ötödik hely elvesztésével. Ezen kívül mindkettőjüknek volt még egy-egy nullázása, Norrist Zandvoortban érte technikai hiba, Piastri pedig Bakuban találta magát már az első körben a falban.

  • Kínai szuperkatonák kiképzéséhez használták fel Charles Leclerc agyhullámait?

    Kínai szuperkatonák kiképzéséhez használták fel Charles Leclerc agyhullámait?

    Egy Charles Leclerc és más sztársportolók által is használt eszköz a hírek szerint adatokat osztott meg a kínai kormánnyal.

    Nem újdonság, hogy Kína számos területen az élen jár a technológiai fejlesztésekben, így alighanem az sem lep meg sokakat, amiről a Pablo Torre Finds Out (PTFO) nevű YouTube-csatorna szeptember 16-i epizódjában szó volt, hívta fel rá a figyelmet Dexerto. Ebben a részben Pablo Torre és Sam Koppelman oknyomozó újságírók bemutatták a BrainCo nevű neurotechnológiai cég vizsgálatát. A céget 2015-ben alapították a Harvardon, majd komoly támogatást kapott a kínai kormánytól és tudósoktól a kutatásaihoz.

    A BrainCo fő célja az agy edzését segítő termékek fejlesztése. Ezek közé tartoznak a FocusCalm néven forgalmazott viselhető EEG fejpántok, amelyek állítólag az agyhullámok olvasásával javítják a fókuszt. A szoftvert többek között profi esportolók is használják, de nemcsak ők, hanem például Jannik Sinner teniszező; Mikaela Shiffrin alpesisíző; Iga Swiatek teniszező; az amerikai és olasz olimpiai csapat egyes tagjai; a Manchester City futballistái; és igen, Charles Leclerc is.

    Fotó: focuscalm.com

    A PTFO és a Hunterbrook közös vizsgálata szerint pedig a fejpánt által nyert az adatokat megosztották a kínai kormánnyal, mivel a kínai nemzetbiztonsági törvények értelmében a kínai cégek kötelesek megosztani adataikat a Kínai Kommunista Párttal. A jelentés szerint a BrainCo ezt fél másodpercenként meg is tette.

    „A kínai kormány nem titkolja, hogy más alkalmazási területeket – köztük katonai célokat – is szem előtt tart. Az állami média „neurális fejlesztésekkel ellátott szuperkatonákról” beszél. A Népi Felszabadító Hadsereg országos BCI (agygép interfész) versenyeket rendez, orvosi kutatóintézete pedig magáncégekkel működik együtt BCI termékek fejlesztésében, melyek célja a memóriát és figyelmet javító katonai tréning” – olvashatő a Hunterbrook jelentésében.

    Ezen vizsgálat azután látott napvilágot, hogy amerikai szenátorok is figyelmeztették a kormányt a neurális adatok esetleges felhasználására, mondván, kínai cégek „állítólagos agykontroll fegyvereket” fejlesztenek. A jelentésben szereplő sportolók közül eddig senki sem reagált.

  • Sainz a kisbuszos kalandról: legalább emlékezni fognak rá

    Sainz a kisbuszos kalandról: legalább emlékezni fognak rá

    A két korábbi ferraris csapattárs, Carlos Sainz és Charles Leclerc a vártnál több időt töltött egymás társaságában az előző futam után.

    Népszerűnek bizonyult a Leclerc által a közösségi médiára feltöltött felvétel, amin az látható, hogy Sainz-cal közösen mennek haza Monacóba egy kisbusszal az Azeri Nagydíjról hazaérkezve – a repülőjük ugyanis az eredeti célponton, Nizzában nem tudott leszállni a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Hiába, a természet erői még az olyan kiváltságosnak hitt emberekkel is ki tudnak babrálni, mint a Forma–1-es versenyzők.

    A két pilótának nyilván nem hiányzott ez a fárasztó nagydíjhétvége után, de nem volt mit tenni, kénytelenek voltak járművet bérelni, hogy ne az otthonuktól távol éjszakázzanak még egy napot. Sainz egy szponzori rendezvényen, vélhetően már kipihenten tekintett vissza a néhány nappal korábbi esetre. 

    „Zavaros volt későn leszállni a repülőtéren, ezért kisbuszt kell bérelnünk. Bepakoltuk a csomagjainkat, és órákig kellett hazafelé vezetnünk. De visszatekintve rá, hiába voltunk nagyon frusztráltak amiatt, hogy nem Nizzában landoltunk és nem 20 perces hazaút várt ránk, ezek a napok maradnak meg az emlékezetünkben” – mondta.

    „Ha Nizzában landoltunk volna és utána megtesszük hazafelé a szokásos 20 perces taxiutat, arra sosem emlékeznénk vissza. Ezekre a kis kalandokra emlékszünk majd idősebb korunkban.”

  • Leclerc: Ami miatt beleszerettem az F1-be, mára eltűnt

    Leclerc: Ami miatt beleszerettem az F1-be, mára eltűnt

    Charles Leclerc reagált az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali által az utóbbi hetekben belebegtetett, a következő években várható nagyszabású szabályváltozások tervére. Van, amit szívesen fogadna a monacói, más újítást viszont a sport szellemiségével teljesen ellentétesnek tart.

    Domenicali az utóbbi időben több interjúban is utalt arra, hogy nagyszabású, „őrült” szabályváltozások meghonosításán dolgozik, a sport vezetőségének álláspontja szerint ugyanis a megváltozott médiafogyasztási kultúra mellett ezekre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az F1 meg tudja ragadni az új és a fiatal nézők figyelmét. Nem titkolt szándék a sprintversenyek számának növelése, a vasárnapi versenyek távjának csökkentése, valamint a fordított rajtrács valamilyen módon történő meghonosítása. Domenicali szerint a rajongók közül is már csak a kisebbségben lévő keményvonalasok ellenzik, hogy az F1 ilyen irányba induljon, de a mezőny tagjai közül is egyre többeket sikerül meggyőzni erről.

    Az egész F1-et megrázó változások jöhetnek, de vajon mit szólnak ehhez a szurkolók?

    Nyilatkozata alapján Leclerc nem tartozik ezen versenyzők körébe, ugyanis a sprintekkel és a fordított rajtráccsal kapcsolatos ötlettel szemben is erős ellenérzései vannak.

    „Személyes véleményem szerint a sprintversenyek jelenlegi száma megfelelő, én nem tennék be többet. Ami a fordított rajtrácsot illeti… hát nem tudom, legalább ne egy normál hétvégén legyen. Egy sprintes hétvégén esetleg felmerülhet a sprintverseny kapcsán, de én tényleg nem érzem, hogy ezt bele kellene illesztenünk a Forma–1 vérkeringésébe. Úgy gondolom, hogy a Forma–1-nek olyannak kellene maradnia, amilyen most, és nincs szükségünk arra, hogy új dolgokat találjunk fel” – fogalmazott Leclerc, akit az Autosport idéz.

    A sport középtávú tervei között szerepel azonban egy változtatás, amivel a múltban révedne vissza, ez pedig népszerűbb ötletnek tűnik a nyilvánosságban. Bár 2026-tól még egy másik szabályrendszer kezdődik az elektromos hajtás még intenzívebb használatával, ezt követően azonban az F1 szándéka, hogy visszatérjen a nagyobb hengerszámú motorokhoz – ami a dolgok jelenlegi állása szerint 2031-re történhet meg.

    Leclerc ennek hírét már szívesebben hallja, bár egy hat szezonnal későbbi lehetőségről van szó, amikor ő már 33 éves lesz, és ki tudja, hol tart majd éppen autóversenyzői karrierjében.

    „Mindenképp örülnék, ha visszatérnénk a V8-as vagy a V10-es motorokhoz, különösen a hangjuk miatt. Azt hiányolom a legjobban a sportból, hiszen amiatt szerettem bele. Emlékszem, hogy annak idején milyen libabőröztető érzés volt, ahogyan az F1-es autók Monacóban köröztek. Ma már szerintem nincs meg ez az érzés, amiért elég nagy kár” – bánkódott a Ferrari pilótája.

  • Leclerc nem segített Hamiltonnak, aki így az emberiség történetének legrosszabb büntetőjét lőtte

    Leclerc nem segített Hamiltonnak, aki így az emberiség történetének legrosszabb büntetőjét lőtte

    Folytatódik Lewis Hamilton és Charles Leclerc videojátékos sorozata óriási ordítások kíséretében: három újabb játék került terítékre, és ezúttal a monacói érezhette magát jobban nyeregben.

    A videó előzményeként a Ferrari pilótái korábban rangsorolták kedvenc játékaikat, majd kettőben már össze is csaptak, és 1:1-es állással várhatták a folytatást.

    A Rocket League-gel kezdtek, ami egy 2015-ös megjelenésű, az autós és a focis élményt ötvöző játék, hiszen egy focipályán autókat irányítva, azok segítségével kell eljuttatni a labdát a másik kapujába – szoros meccs végén pedig Leclerc örülhetett.

    Jöhetett egy igazi focis játék, az FC25, amelyben Hamilton, akárcsak a szezon nagy részében a Ferrariban, meggyűlt a baja a kontrollerrel, ez pedig abban kulminált, hogy miután megítéltek neki egy tizenegyest, azt nagy erővel a kapu mellé durrantotta Lionel Messi karakterével. Hiába kérte előzőleg Leclerc segítségét, a monacói csak sejtelmesen mosolygott, majd pedig learatta a győzelmet ebben a párharcban is. „Ez volt az emberiség történetének legrosszabb büntetője” – vette tudomásul Hamilton, bár az igazi Messi azért nemrég megpróbálta ezt alulmúlni az Inter Miami és a Charlotte meccsén.

    A videó végén ezúttal már nem a „to be continued”, hanem a „game over” felirat jelent meg, így feltételezhető, hogy ezzel véget is ért ez a minisorozat a Ferrarinál, a négy játékból álló meccset Leclerc 3:1-re nyerte.

    Mintegy extraként Hamilton még kipróbálta a Fall Guyst, amiről Leclerc már ódákat zengett korábban, de a britet nem nyűgözte le annyira a játék, ami véleménye szerint „gyerekeknek való”. Ezt csapattársa sem vitatta: „Ez tényleg gyerekeknek való, de attól még imádom!”

  • A Ferrari eltúlzott problémával védte Leclerc eredményét?

    A Ferrari eltúlzott problémával védte Leclerc eredményét?

    A Ferrari megint magyarázkodásra kényszerült az elkeserítő eredmény után, és kiderült, hogy Charles Leclerc nem csak Lewis Hamilton elrontott elengedési kísérlete miatt nem végzett előrébb.

    Hamilton mögött befutva Leclerc 9. lett Bakuban úgy, hogy az időmérőn elkövetett hibájával nehéz helyzetbe hozta magát a futamra a nyers tempója az alapján a számára általában egyik legjobb pályán. A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur megemlítette, hogy a motorjával nem volt minden rendben, és ez befolyásolta az előrelépési lehetőségeit. „Noha elhanyagolható volt, elég volt ahhoz, hogy megakadályozza az egyenesben történő előzésben” – mondta.

    Azt nem részletezte, hogy a probléma végig fennállt-e, viszont az F1DataAnalysis nevű oldal szerint a 2 kilowattal, azaz körülbelül 2,7 lóerővel csökkenő teljesítményű erőforrásból hiányzó löket talán mégsem volt annyira jelentős, hogy erre lehessen fogni Leclerc előrébb kapaszkodásának hiányát.

    Az oldal több szempontból megvizsgálta Vasseur szavait, és arra jutottak, hogy a probléma mértékét vélhetően eltúlozta a Ferrari, ha csak nem az történt, hogy a csapatfőnök 20 helyett véletlenül 2 kilowattos csökkenést mondott, vagy szándékosan kicsinyítette a probléma mértékét. A körülbelül 735 helyett 733 kilowattos motorteljesítmény ugyanis a számításaik szerint csak 0,3 km/h-val csökkentette Leclerc csúcssebességét, és ennek legfeljebb áttételesen lehetett például olyan tovagyűrűző hatása, hogy a kanyarokból kigyorsításnál is hátrányt szenvedett a monacói, így nem tudott rendesen szélárnyékba kerülni.

    Leclerc nem optimista a szezon hátralevő részét illetően, nem tartja valószínűnek, hogy nyerhet futamot.

  • Két hétig tartott Leclerc őszi lelkesedése, nyomós okkal mondott le arról, hogy még nyerhet idén

    Két hétig tartott Leclerc őszi lelkesedése, nyomós okkal mondott le arról, hogy még nyerhet idén

    A monzai verseny után előrejelzést téve Charles Leclerc arról beszélt, az utcai pályákon, mint amilyen Baku, lehet még esélyük kimagasló eredményt elérni. Ám miután az azerbajdzsáni futam is csalódással ért véget a Ferrari számára, a monacói idejét érzi visszaszállni a realitás talajára.

    Néhány éve a Ferrari erősségének számítanak a lassú kanyarokkal rendelkező pályák, erre alapozva fogalmazott úgy Leclerc két héttel ezelőtt, hogy az utcai helyszínek, mint a hátralévő Baku, Szingapúr és Las Vegas nyújtják majd a legjobb esélyt a csapat számára ahhoz, hogy idén győzelmet szerezzenek.

    Az azerbajdzsáni hétvége pénteken még erősen is indult a csapat számára, ám a szombati hibák (Lewis Hamilton kiesett a Q2-ben, Leclerc pedig összetörte az autót a Q3 elején), a rajtrács közepére kárhoztatták a csapatot. Innen a futamon sem tudtak számottevően előrejutni, sőt még a 8. és a 9. helyen is csak némi belső zűr kíséretében futottak be.

    „Persze könnyű hibáztatni az autót a nehéz vezethetősége miatt, és hűvösebb időbe is hátrányban vagyunk, de egyébként sem hiszem, hogy jó munkát végeztem volna a hétvégén. Ez az eddigi egyik legerősebb szezonom az F1-ben, de ezen a hétvégén nem hoztam az elvárt szintet, és vállalom is érte a felelősséget” – mondta Leclerc, akit a Racefans idéz.

    „A Q3-ban elkövetett hibám miatt olyan autók mögül rajtoltam, amelyek lassabbak nálunk, az egyenesekben viszont elég gyorsak voltak, így nehezemre esett az előzés. Az egész verseny során forgalomban voltam, és nem tudtam visszahozni az időmérőn elveszített helyeket.”

    A Ferrari tavaly a szezon utolsó harmadában még kilenc dobogós helyet szerzett, köztük két győzelemmel Austinban és Mexikóvárosban, ráadásul a végsőkig harcban maradt a konstruktőri címért. Idén persze ehhez képest nagyon más szinten van a csapat versenyképessége, és Leclerc egy fontos összetevő hiánya miatt is valószínűtlennek tartja, hogy 2024-hez hasonlóan pozitív kicsengéssel, pláne győzelmekkel zárhatják majd a szezont.

    „Nehéz lesz, mert nem ugyanolyan a helyzet, mint tavaly. Tavaly új padlólemezt kaptunk Monzában, ami nagy előrelépést jelentett. Idén viszont nincs ilyenünk, szóval szerintem nem nagyon reménykedhetünk abban, hogy a továbbiakban jelentősen jobbak leszünk” – festette fel a csapat sanyarú helyzetét Leclerc.