Címke: Charles Leclerc

  • A Ferrari egykori csapatfőnöke aggódik Leclerc-ért

    A Ferrari egykori csapatfőnöke aggódik Leclerc-ért

    Váratlan helyről kapott támogatást Charles Leclerc. Jean Todt szerint ugyanis a monacói pilótának nagyon nehéz lesz talpra állnia a Sao Pauló-i Nagydíjon elszenvedett balesetét követően.

    Leclerc a legutóbbi futamon egy hidraulikai hiba miatt el sem tudott rajtolni. A monacói pilóta hiéba szerezte meg a 2. helyet az időmérőn, a szóban forgó probléma miatt már a felevezető körben összetörte a Ferrariját, és az ezzel járó motorhibája miatt végül el sem tudott indulni a 71 körös versenyen.

    Ezért kezdett el Leclerc a legrosszabbkor tárgyalni a Ferrarival

    Ez azért is érintette érzékenyen a Ferrarit, mert a Mercedes az idei év egyik leggyengébb hétvégéjét zárta Interlagosban, és emiatt sok pontot hozhattak volna rajtuk. Lewis Hamilton csak a 8. helyen ért célba, George Russell pedig be sem tudta fejezni a versenyt. Mivel Leclerc nullázott, és Carlos Sainz csak a 6. lett, így csak 4 ponttal tudta faragni a hátrányát az olasz istálló.

    Leclerc idei szezonjában nem csak a mostani esemény volt szomorú: Austinban utólag zárták ki a futamból, és ezen kívül még 3 darab nullázása is van. Versenyzőként nagyon nehéz megélni ezeket a rossz pillanatokat, és Todt komolyan aggódik emiatt Leclerc-ért.

    „Katasztrófa, ami Charles-lal megy, mindig gondolok rá – nyilatkozta a Ferrari egykori csapatfőnöke. – Nagyon erősnek kell lenned, hogy talpra tudj állni egy ilyen szituációt követően. Erre lesz két versenye, de tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz egyszerű dolga.”

    Leclerc – aki legutóbb a 2022-es Osztrák Nagydíjon tudott futamot nyerni – a rádióban a kiesését követően, hogy „mi a f*szért vagyok ennyire balszerencsés”. A monacói pilótának két versenye van még, hogy megszakítsa ezt a negatív sorozatát, és hogy segítsen a Ferrarinak ledolgoznia a 20 pontos hátrányát a Mercedesszel szemben a konstruktőri bajnokság 2. helyéért folytatott versenyfutásban.

  • Ezért kezdett el Leclerc a legrosszabbkor tárgyalni a Ferrarival

    Ezért kezdett el Leclerc a legrosszabbkor tárgyalni a Ferrarival

    Sajtóértesülések szerint Charles Leclerc elkezdett tárgyalni a Ferrarival a szerződésének meghosszabbításáról a Sao Pauló-i Nagydíjon. A monacói pilóta időzítése azonban ennél nem is lehetett volna rosszabb, mivel még rajthoz sem tudott állni a szóban forgó versenyen.

    Ugyan az olasz istálló Szingapúrban győzni tudott, ez egyáltalán nem vigasztalja őket, mivel ezen a sikeren kívül nem sok minden mást ért el 2023-ban. Az SF-23 nem lett egy ütőképes konstrukció, és emellett egy másik válaszút is áll a Vörösök előtt. Leclerc és Carlos Sainz jelenlegi szerződése a 2024-es szezon legvégéig érvényes, és óriási kérdés, hogy a Scuderia a jövőben milyen felállással szeretne versenyezni.

    „Mamma mia” – nem túl őszinte Leclerc-ék meglepődése az új Ferrari-overall láttán

    A Corriere della Sera értesülései szerint „néhány kisebb egyeztetés” történt az ötszörös futamgyőztes és a Ferrari között Interlagosban. Az egyeztetések pedig nem is kezdődhettek volna el rosszabbkor a két fél között, mivel Leclerc-t ismét csúnyán cserbenhagyta a Ferrari.

    A monacói hiába szerezte meg a 2. rajthelyet, és vállalta be a lágy keverékű Pirelliket a startnál, már a felvezető körben véget ért számára a verseny. Az autójában elszállt a hidraulika, ami miatt a korány rásegítő rendszer sem működött többek között, és az erőforrása is lekapcsolt az önvédelmi mechanizmus miatt. Ezt követően nagy sebességgel pördült ki a Ferradura kanyarban, majd csapta a falhoz a motorhibás Ferrariját.

    A szóban forgó történtek érzékenyen érintették Leclerc-t, akinek emellett egy diszkvalifikálása, és 3 kiesése is van már 2023-ban, és csupán annyit mondott a rádióban a kiesését követően, hogy „mi a f*szért vagyok ennyire balszerencsés”.

    Öröm az ürömben, hogy az előbb említett forrás úgy értesült, hogy nem keletkezdett maradandó károsodás az SF-23 erőforrásában, és az a soron következő Las Vegas-i Nagydíjon is használható állapotban lesz.

    Ugyan Leclerc számos alkalommal hangoztatta, hogy a maranellói gárdánál képzeli el a jövőjét, és nagyon szívesen bajnoki címhez segítené őket a jövőben, ez aligha fog megtörténni. A Ferrarit az utóbbi időben a McLaren is lehagyta az erősorrendben, és a 25 éves pilóta legutóbb csak tavaly Ausztriában volt képes futamot nyerni.

  • „Mamma mia” – nem túl őszinte Leclerc-ék meglepődése az új Ferrari-overall láttán

    „Mamma mia” – nem túl őszinte Leclerc-ék meglepődése az új Ferrari-overall láttán

    A különleges versenyhétvégékhez különleges overall dukál idén a Ferrarinál, a csapat pedig a szezon új helyszínét is ezen kiemelt állomások közé sorolta.

    Monacóban Charles Leclerc, Monzában mindkét versenyző új overalldizájnnal versenyzett a Ferrarinál, a csapatnál pedig úgy érezték, hogy saját és pilótájuk hazai futama mellett az F1 által új ékkőként beharangozott Las Vegas-i Nagydíjat is megilleti az egyedi mintázat.

    Ennek jegyében a jövő hétvégén a sport történelmében harmadszor sorra kerülő, viszont 41 év szünet után most teljesen új vonalvezetésen visszatérő Las Vegas-i versenyen Leclerc és Sainz megjelenése is kicsit más lesz, mint megszokhattuk.

    Leclerc, Sainz
    Fotó: Ferrari

    A csapat fotókat és egy videót tett közzé az új overallokról, amelyek sajátossága, hogy a piros alapon minden logó és felirat teljesen fehér. A videó árulkodik arról, hogy a felvétel korábban készült, hiszen Leclerc és Sainz a Monzában használatos piros-sárga-fekete overallt viseli, miközben bemutatják az újat.

    A két pilótának némi szponzorreklámot is bele kellett csempésznie a beszélgetésbe, amelyben a rácsodálkozásaik nem hangzanak túl őszintének.

    – Látod a Shell-logót? Fehér! – „ámuldozik” Leclerc.

    – Ezt sohasem hittem volna! – mondja „döbbenten” Sainz.

  • Már megkezdte a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalásokat Leclerc és a Ferrari?

    Már megkezdte a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalásokat Leclerc és a Ferrari?

    Olasz sajtóértesülések szerint megkezdte a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalásokat Charles Leclerc és a Ferrari.

    A monacói versenyző az időmérőn jól szerepelt Brazíliában, ám vasárnap már a felvezető körben fel kellett adnia a versenyt. Hidraulikus meghibásodás okozta a korai kiesést, így a 26 éves versenyzőn még a piros zászló sem segített.

    Az elmúlt hónapok kiábrándító eredményei ellenére Leclerc továbbra is elkötelezett a Ferrari iránt, így lejáró szerződését minden további nélkül meghosszabbítaná. Az olasz sajtó korábban már hírt adott arról, hogy megkezdődtek a tárgyalások, ám a monacói pilóta akkor cáfolta az értesüléseket.

    Leclerc sem érti, mi történt: még el sem kezdtünk beszélni

    A Corriere della Sera viszont úgy tudja, nemrég valóban leültek a felek, hogy az elkövetkezendő évekről beszéljenek.

    Az olasz lap szerint Leclerc követelésekkel állt elő: a jövőben mindenképpen olyan autót szeretne, ami képes harcolni a világbajnoki címért. Ugyan az elmúlt évben jól kezdte az évet a Scuderia, ám gyorsan lemaradtak a Red Bull mögött. Idén is sikerült fejlődniük, ám a megbízhatósági és stratégiai problémák kétségeket ébresztettke a versenyzőben.

    Ezen felül a Corriere della Sera arról értesült, Brazíliában a motor önvédelmi rendszere egy bejelentés kapcsán aktivizálódott, ezért az erőforrás automatikusan kikapcsolt, hogy megakadályozza a további károk létrejöttét.

  • „A Mercedes a saját autókoncepcióját sem érti”

    „A Mercedes a saját autókoncepcióját sem érti”

    Tavaly még ünnepelhetett George Russell révén a Mercedes, idén viszont az egyik legrosszabb hétvégéjüket teljesítették Brazíliában.

    Már a sprintfutamon megmutatkozott, hogy a csillagosok gumikezelése nem optimális, mivel az utolsó körökre Lewis Hamilton tempója eléggé visszaesett. A feketeleves viszont vasárnap érkezett. Hiába kapta el jól a rajtot a hétszeres világbajnok, a megszakítás és az újraindítás után a csapattársával együtt estek vissza fokozatosan. A kockás zászlót a 8. helyen látta meg, míg Russell a 11. helyről állt ki erőforráshiba miatt.

    A verseny után Toto Wolff és Hamilton is elkeseredetten nyilatkozott, sőt a brit versenyző hozzátette, az új padlólemez vitte őket félre a beállításoknál. Austinban és Mexikóban még dicsérte az újítást a csapat, addig Brazíliában már teljesen megváltozott a véleményük az elemről.

    Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    Ralf Schumacher, a német Sky szakértőjeként ki is hangsúlyozta, a csillagosok a saját autójukat sem értették meg az év végére.

    „A Mercedes nagyon gyenge volt ezen a hétvégén. Toto Wolff teljesen le volt döbbenve, mikor a Sky Sportsnak nyilatkozott. Ilyen problémák azért merülhetnek fel, mert nem értik a saját autókoncepciójukat. Nagy reményekkel érkeztek Brazíliába, de végül a legnagyobb csalódással távoztak. A Mercedes még nincs túl a nehezén, és ez aggasztja Toto Wolffot.”

    A német ex-versenyző hozzátette, a Mercedes problémája a Ferrari malmára hajthatta volna a vizet, ám a Scuderia hozta a szokásos formáját. Charles Leclerc már a felvezető körben kiesett, miután a hidraulika felmondta a szolgálatot az autójában. Carlos Sainz is panaszkodott, de végül a 6. helyen ért célba.

    „A Ferrari mindig olyan, mint egy problémás gyerek. Fred Vasseur fél év alatt nem tudta összerántani az üzletet, Michaelnek (Schumacher), Ross Brawnnak, és Jean Todtnak is évekbe telt. A Ferrarinál nagy adag türelemre van szükség.”

  • Schumacher szerint Norris kezd olyan lenni, mint Leclerc

    Schumacher szerint Norris kezd olyan lenni, mint Leclerc

    Ralf Schumacher talált némi kivetni valót Lando Norris brazíliai teljesítményében.

    Az időmérőn az időjárás nem segített a McLarennek, így a vártnál rosszabb helyen végzett a brit pilóta. A sprintidőmérőt ugyan megnyerte, ám már a szombati versenyen sem tudta kivédekezni Max Verstappen támadásait. Vasárnap a rajtnál rögtön átugrotta az Aston Martint, és felzárkózott a Red Bull mögé, majd egy támadási kísérlet után minden lehetősége elszállt, és bottal üthette a holland nyomát.

    Norris ugyan a kvalifikációs teljesítményével nem volt elégedett, ám a verseny tekintetében nem volt oka panaszra. Tisztában volt azzal, hogy a háromszoros világbajnokot nemigen tudja megszorongatni, így a kínálkozó alkalom után inkább a saját versenyére koncentrált.

    Viszont német Sky szakértőjeként tevékenykedő Ralf Schumacher szerint a 23 éves versenyző kezd hasonló tendenciát mutatni, mint a Ferrari monacói versenyzője.

    „Lando Norris lett az első számú üldöző. Viszont még mindig túl sokat hibázik, különösen az időmérőkön. Norris egy kicsit Charles Leclerc-re emlékeztet. Viszont a brit pilóta a versenyeken kiváló munkát végez. Norris problémája az, hogy a kvalifikációkon túl sokat akar és túl sok hibát követ el” – írta a korábbi versenyző.

    Ugyanakkor Schumacher nem győzte dicsérni Max Verstappent:

    „Verstappen győzelemről győzelemre száguld, történelmet ír és egyszerűen nem hibázik. Viszont nem vagyok annak a híve, hogy mindig összehasonlítsuk a bátyámmal (Michael Schumacherrel) vagy Ayrton Sennával. Ők is kivételesek voltak a maguk idejében, ahogy most Verstappen is az.”

  • Schumacher és Vettel sorsára jutott Leclerc, de titkolja, miért

    Schumacher és Vettel sorsára jutott Leclerc, de titkolja, miért

    A Ferrari és a versenyző is tudja, miért esett ki a felvezető körben Charles Leclerc, de nem hajlandók részleteket elárulni.

    Rögtön a felvezető körben kiesni egy versenyről mindig kellemetlen, pláne a 2. helyről. Leclerc átélte ezt Brazíliában, így nem tudni, mire ment volna a dobogóért vívott csatában Lando Norris, Fernando Alonso és Sergio Pérez ellen.

    A Ferrari pilótája azt nyilatkozta, hogy nem azon a területen kell keresni a hibát, ahol gondolnánk. „Elromlott a kormánykerék, aztán biztonsági okból kikapcsolt a motor. A hátsó kerekek beakadtak, kipördültem, már nem tudtam irányítani az autót” – mondta.

    „Úgy éreztem, a hidraulikarendszer hibásodott meg, de miután beszéltem a mérnökökkel, már nem ez a benyomásom. Tudjuk, mi volt a baj, de nem akarok részletekbe belemenni. „Próbáltam újra megmozdítani a kocsit, mert nem sérült meg, az első szárnyat leszámítva. 15 másodpercre visszajött a hidraulika, de aztán ugyanaz megtörtént, leállt a motor.”

    A Ferrarinál van múltja a felvezető körös kieséseknek: 1996-ban Franciaországban Michael Schumacher az 1., 2016-ban Bahreinben Sebastian Vettel a 3. pozícióból hullott ki még a rajt előtt, mindketten motorhibát szenvedtek. Azért Leclerc kipördülése a műszaki hiba tudatában kevésbé volt kínos, mint Alain Prosté, aki az 1991-es imolai felvezető körben pördült ki (a 3. helyről) a vizes aszfalton és fulladt le. Emellett 2002-ben két alkalommal Rubens Barrichello a rajtkockát sem tudta elhagyni a felvezető körre. (Beugorhat 2017-ből Kimi Räikkönen esete is Malajziából, de az ő kocsiját már a rajtrácsról letolták.)

    A másik Ferrarival Carlos Sainz a 6. helyen végzett, így a maranellóiak picit közelebb léptek a Mercedeshez a konstruktőri tabellán. Leclerc értékes pontokat szerzett volna a csatában, ezért a Ferrarinak még sokba kerülhet a kiesése.

  • Ezt gondolja Leclerc a Ferrari versenytempójáról

    Ezt gondolja Leclerc a Ferrari versenytempójáról

    Charles Leclerc-t még mindig meg tudja lepni a Ferrari idei autója. A monacói pilóta ezúttal azon csodálkozott, hogy mekkora különbség van az SF-23 egykörös és versenytempója között, miután szenvedett az interlagosi sprinten.

    Leclerc a 7. helyről kezdte meg a 24 körös sprintet, és az 5. pozícióban lett rangsorolva a leintéskor. Ez szép és jó, azonban a hátránya 28 másodperc volt az első helyet megszerző Max Verstappennel szemben, Lando Norristól pedig 24 másodperccel maradt el. Mondani sem kell, hogy Leclerc nem volt teljes mértékben elégedett a Ferrari szombaton mutatott formájával.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    „A versenytempó annyira nem volt rossz, ha a Mercedeshez viszonyítjuk a dolgokat – árulta el az ötszörös futamgyőztes monacói versenyző. – Ha már a McLaren nézzük, akkor ez nem igaz, mert Norris nagyon gyors volt, és a Red Bullokra is igaz ugyanez az állítás.”

    „Nagyon sok munkát kell még elvégeznünk a versenytempó tekintetében, mert valami egyértelműen hiányzott. Nem fér a fejembe, hogy az időmérőn jók vagyunk és a futamon már nem vagyunk sehol sem. Ez az első számú cél a számunkra rövid és hosszú távon is, szóval erre kell koncentrálunk.”

    A Ferrari dolgát a rossz versenytempó mellett az is megnehezítette, hogy az autójuk túlmelegedése miatt az egyenesekben hamarabb le kellett venniük a gázról a lábukat. Emiatt Leclerc-t végül majdnem Yuki Tsunoda is el tudta kapni, de a monacói jól védekezett, és maga mögött tudta tartani japán riválisát.

  • Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    A versenyzőket is letaglózta, mit okozott az időjárás a környezettel és az autójuk viselkedésével az interlagosi F1-es időmérő edzésen, aminek a hirtelen beköszöntött vihar miatt idő előtt véget vetettek.

    „Éjszaka van” – állapította meg Fernando Alonso a rádióban, miután visszatért a garázsba a Q3-ban. Pedig helyi idő szerint még csak délután negyed ötnél járt az óra Sao Paulóban, ám az egyik pillanatról a másikra feketévé változó égbolt a pályára ereszkedő felhőkkel valóban ezt az érzést keltette a helyszínen tartózkodókban.

    Az időmérő első két szakasza még száraz körülmények között zajlott, a Q3-ban azonban mindenki igyekezett gyorsan megfutni első mért körét, hiszen a vihar már a levegőben lógott. Az első menetek után azonban tarthatatlanná váltak a körülmények és nem volt értelme folytatni.

    „A karrierem során sohasem tapasztaltam még ilyet. Még nem is esett, de az autót mégis rendkívül nehéz volt vezetni, egyáltalán nem volt tapadásom. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen visszajövök a bokszba a kör végén” – nyilatkozta Charles Leclerc, akit őszintén meglepett, hogy végül a második helyre volt jó a próbálkozása.

    Ugyanis a többi versenyző is pontosan így érezte magát az autóban. George Russell a leglassabbnak gondolta magát, és szintén a bokszba való azonnali visszatérést fontolgatta, de végül hatodik lett. Max Verstappenen még a rádióban őszinte meglepődés lett úrrá, amikor a krónikus tapadáshiánnyal teljesített köre végén mérnöke közölte vele, hogy övé a legjobb idő. A holland végül arra gyanakodott, a szintén extrém módon felerősödött és megváltozott irányú szél adhatta ezt a furcsa érzést a pilótáknak.

    „Ez egészen őrületes. Soha nem láttam még ilyen drasztikus időjárásváltozást, mint ez” – hüledezett Russell az időmérőt követő interjúk során. Ekkorra már az özönvízszerű eső is elérte a pályát, ami komoly pusztításokat is végzett.

    A szél több darabot, ponyvát is lesodort a fedett lelátók tetőszerkezetéből, a pálya környékén ténykedő egyik fotós pedig arról számolt be, hogy egy lelátó össze is rogyott az időjárási körülmények következtében. Személyi sérülésekről egyelőre nincs hír.

    A televíziós kamerák tanúsága szerint a célegyenest leszakadt ágakkal szórtra tele a vihar, így mindenképp szükség lesz a pálya feltakarítására is, mielőtt szombaton folytatódhat a pályaaktivitás Interlagosban.

  • Honfitársa szerint Pérez ütközéséért részben Verstappen is felelős

    Honfitársa szerint Pérez ütközéséért részben Verstappen is felelős

    A Mercedes fejlesztőversenyző úgy véli, Sergio Pérez csúfos kiesésében Max Verstappen keze is benne van.

    Nagy reményekkel vágott neki a mexikói pilóta a hazai versenyének, ám már a rajt után megpecsételődött sorsa. A 33 éves versenyző egy merész manőverrel próbált az élre kerülni, ám hárman nem fértek el a pályán, így Charles Leclerc-rel ütközött a Red Bull versenyzője. Pérez gyorsan kiírta magát a verseny történetéből, míg a dobogóra álló monacóit kifütyülte a közönség.

    A többség egyértelműen a mexikói versenyzőt teszi felelőssé a saját kiesése miatt. A szakírók szerint a 33 éves pilóta nyomás alatt nem tud jól teljesíteni, ám honfitársa védelmébe vette Pérezt.

    Max Verstappen, Charles Leclerc, Sergio Pérez, F1, rajt, Mexikói Nagydíj, Mexikóvárosi Nagydíj
    Egymás mellé került a három versenyző, majd Pérez kiesésével zárult a kör – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Kár Pérezért, és kár Mexikóért. Szerintem nagyon bátor volt, hogy megpróbálta azt a mozdulatot. Versenyzőként ha látod, hogy jó rajtot fogsz, mindent beleadsz. Viszont olyankor hasonló helyzetbe is kerülhetsz” – nyilatkozta az ex-versenyző.

    Esteban Gutierrez a balszerencse mellett kiemelte, Max Verstappen indította el azt a láncreakciót, ami az ütközéshez vezetett:

    „Kissé balszerencsés helyzet volt. A pozíció sem volt túl szerencsés, mivel Max egy kicsit balra húzódott, és elkezdte kiszorítani Charles-t, akinek így nem volt hova mennie. Ha belegondolunk, igen, talán egy kicsit túl agresszív volt. Sajnálatos dolog ez a mexikóiak számára, de Pérez gyorsan felépül.”