Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc hazudott az apjának a halálos ágyán, de ma már tudja, hogy jó döntés volt

    Leclerc hazudott az apjának a halálos ágyán, de ma már tudja, hogy jó döntés volt

    Charles Leclerc egy mélyinterjúban részletesen beszélt az apjával való viszonyáról és a 2017-es halála körüli időszakról. Bár Hervé Leclerc már nem láthatta őt a Forma-1-ben versenyezni, a Ferrari pilótája biztos benne, hogy ma nagyon büszke lenne rá.

    Mint a legtöbb autóversenyzőnek, Leclerc-nek is az apja volt legfőbb támasza és mentora, amint gyerekkorában hatalmas ambíciókkal a sport egyre komolyabb szintjei felé kezdett el lépdelni. Ám Hervé súlyos betegségben már 54 éves korában elhunyt, annak az évnek a júniusában, amikor fia számára a Forma-2 bajnoki esélyeseként, már a Ferrari támogatását élvezve elérhető közelségbe került a Forma-1-es debütálás.

    Leclerc a hétvégi Monacói Nagydíjon aratott győzelme után is érzelmesen beszélt apjáról, hiszen az ő szenvedélye és a szülővárosa utcáin gyerekkora óta száguldó F1-es autók látványa élesztették fel benne a vágyat, hogy maga is versenyzői karrierbe vágjon.

    A pilóta még a tavalyi szezon végén volt vendége a brit prodcaster, Jay Shetty műsorának, amely híres emberek életmódjában és gondolatvilágában igyekszik elmerülni. Csak a napokban vált publikussá az adás, amelyben Leclerc eddig nem hallott mélységgel idézte fel apjával való viszonyát, amit egy kegyes hazugsággal zárt le 2017-ben.

    Leclerc már a verseny közben elsírta magát, amikor az apjára gondolt

    „Azt hiszem, rendkívül büszke lenne – felelte Leclerc arra a kérdésre, hogyan fogadná az apja, hogy a Ferrarinál vezetve napjaink egyik legismertebb F1-es versenyzőjévé vált. – Egy évvel azelőtt hunyt el, hogy bekerültem volna a Forma-1-be. Ez nagyon nehéz helyzetet teremtett, mert még nem írtam alá a Forma-1-es szerződésem, ami a végső cél beteljesülését jelentette volna a családunk számára. Amióta elkezdtem versenyezni, tudtuk, hogy oda akarok eljutni. De két nappal a halála előtt azt hazudtam neki, hogy már aláírtam a szerződést. A szezonom jól haladt, és egészen biztos voltam benne, hogy ez meg fog történni, de azt is tudtam, hogy már csak napok kérdése, hogy itt hagyjon minket.”

    „Jól emlékszem, azon az estén anyunak elmondtam az igazságot, ő pedig nagyon dühös lett rám, amiért hazudtam apámnak. Ezt a mondatát aztán hónapokig nem tudtam kiverni a fejemből.”

    „Szerencsére egy hónappal később tényleg aláírtam a szerződésem, és innentől sikerült megbékélnem magammal, mert úgy voltam vele, hogy elvégre akkor mégsem hazudtam az apámnak. Kicsit ugyan előre gondolkodtam, de igazat mondtam, minden rendben. A Forma-1 volt a célunk, és nehezen tudtam volna elfogadni, ha anélkül távozik közülünk, hogy tudná, mi lett a történet vége. De biztos vagyok benne, hogy most nagyon büszke lenne. Azt hiszem, nagyon nehezen tudtam volna együtt élni egy ilyen hazugsággal az életem hátralévő részében. De mindent megtettem érte, hogy megtörténjen, szóval boldog vagyok.”

    Leclerc végül megszerezte a Forma-2-es címet abban az évben, 2018-ban pedig a Sauber versenyzőjeként debütált a királykategóriában, ahova a Ferrari akadémistájaként, nevelőcsapatának közbenjárására került. Egy évvel később pedig már meg is kapta az előléptetést a maranellói istállóhoz, és már abban a szezonban az első F1-es győzelmei is megszülettek.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

    Leclerc bevallotta, óriási változásokat hozott életében, és 19 éves korában gyorsabban eljuttatta az igazi felnőtté válás felé apjának elvesztése, hiszen onnantól számos olyan dolgot önállóan kellett intéznie karrierjében, amiket korábban tőle megkapott. Hervé Leclerc halála éppen egy versenyhétvége előtt következett be, ám a pilóta ebben a rendkívül nehéz érzelmi helyzetben is tudta, mi a helyes döntés.

    „A bakui Forma-2-es hétvége előtti kedden halt meg, nekem pedig szerdán kellett elrepülnöm a pályára. Amint eltávozott, megkérdeztem magamtól, vajon ő mit szeretne, hogy csináljak. De azonnal tudtam a választ. A versenyzésnek élt, imádta nézni, ahogy versenyzek, és különösen azt, ha győzök. Tudtam, hogy oda kell mennem, és meg kell tennem mindent, hogy megnyerjem a versenyt, és csak extra motivációt adott, hogy büszkévé tegyem odafenn” – idézte vissza Leclerc, aki aztán valóban tökéletes hétvégével, pole-ból szerzett győzelemmel, majd a fordított rajtrácsos sprintfutamon egy második hellyel tisztelgett apja emlékének azon az F2-es bakui hétvégén.

    „Rengeteg áldozatot hozott értem. Én magamról nem is szeretem azt mondani, hogy ennek áldoztam az életem, mert ez nem igaz. Én mindvégig azt csináltam, amit akartam: versenyeztem. Oké, nem voltam túl sokat otthon gyerekkoromban, de a versenypályákon töltöttem az időmet, ahol a legjobban szerettem lenni. Ezzel szemben ő rengeteg mindent feláldozott. Az autósport nagyon költséges, és tisztában voltam vele, hogy mennyit takarékoskodik azért, hogy vezethessek, és milyen sokat van távol anyámtól.”

    Leclerc azt mondja, a két legfontosabb tanács, amit az apjától kapott, hogy mindig legyen alázatos és hálás – ezt a tanítást máig magával viszi, s igyekszik ezen útmutatás szerint élni az életét.

  • Jules Bianchi családja is kapott egy darabot Leclerc monacói győzelméből

    Jules Bianchi családja is kapott egy darabot Leclerc monacói győzelméből

    Charles Leclerc számára a Monacói Nagydíjon aratott első győzelme nem csak kellemes emlékeket élesztett fel – a Ferrari pilótája elhunyt rokonai, köztük a korábban szintén F1-es pilóta Jules Bianchi előtt is tisztelgett.

    Leclerc még vasárnap, a futam leintését követően érzelmes nyilatkozatot adott arról, milyen sokszor gondolt már a verseny közben is apjára, a 2017-ben elhunyt Hervére, akivel közös álmuk és céljuk volt a Forma-1 elérése és a hazai pályán aratott győzelem.

    Leclerc már a verseny közben elsírta magát, amikor az apjára gondolt

    De nem apja az egyetlen a Leclerc életében fontos szerepet játszók közül, aki már nem lehetett szemtanúja a Forma-1-es sikereinek: mint köztudott, a monacói pilóta kereszttestvére volt Bianchinak, mivel kettőjük családja szoros viszonyt ápolt egymással. A francia versenyző szintén a Ferrari akadémiájának tagjaként érkezett meg az F1-be 2013-ban, karrierjét és életét azonban tragikusan rövidre szabta a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett súlyos sérülése, amibe 2015 nyarán belehalt.

    Éppen a napokban, a monacói szombaton volt a 10. évfordulója Bianchi egyetlen F1-es pontszerzésének, amikor is a sereghajtó Marussia pilótájaként a Monacói Nagydíjon 9. helyet szerzett.

    Leclerc első hazai győzelmét így még érzelmesebbé tette, hogy azzal apjára és Bianchira is emlékezett, a futam másnapján pedig a néhai pilóta apja, Philippe megosztott egy képet saját Instagram-oldalán, amelyen Leclerc sisakjával pózol, a Ferrari versenyzője ugyanis a családnak ajándékozta a futamon használt bukóját.

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Philippe Bianchi (@philippe_bianchi17) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc belökte főnökét a tengerbe, majd utánaugrott – videók és galéria a Ferrari ünnepléséről

    Leclerc belökte főnökét a tengerbe, majd utánaugrott – videók és galéria a Ferrari ünnepléséről

    A kicsapongó és fennhájazó ünneplés nem a Ferrari sajátja, de ha egy futam és forgatókönyv van, amikor ezt megengedhetik maguknak és jól is áll nekik, hát az mindenképpen a Charles Leclerc által megnyert Monacói Nagydíj.

    Kevés saját szülöttje van a hivatalosan 36 469 fős lakosú monacói miniállamnak, így már az is szinte csodaszámba megy, hogy egy itteni állampolgársággal rendelkező versenyző eljusson a Forma-1-ig, annak pedig még kisebb a valószínűsége, hogy ez a kiválasztott személy meg is nyerje a Monacói Nagydíjat. Leclerc-rel néhány éve már szórakozik a sors, de harmadik pole-ját már sikerült győzelemre váltania.

    Hogy mit jelent ez nemcsak Leclerc és a Ferrari, hanem az egész ország számára is, azt II. Albert herceg a díjátadó során kicsordult könnyei szimbolizálták a legjobban – mint ahogy az is rendhagyó volt az állam uralkodójától, hogy a himnuszok után maga is beszállt a pezsgőzésben.

    Ennyivel és a célegyenesben készült fotókkal persze nem ért véget a Ferrari ünneplése, a csapattagok hamarosan az öböl mellett tűntek fel egy egyáltalán nem titkolt szándékkal. Talán nem az volt a forgatókönyv, hogy Frédéric Vasseur kezdi a fürdőzést, Leclerc azonban egy jól irányzott lökéssel megoldotta, hogy a csapatfőnök csobbanjon először, majd egy profi úszókat idéző mozdulattal ő is megérkezett a Földközi-tengerbe.

    A hivatalos sajtótájékoztatón kötelező a megjelenés az első három helyezettnek, az elmúlt néhány évben azonban már kissé kötetlenebb lett az időzítése, és gyakran csak egyéb médiakötelezettségeik letudása után érkeznek meg ide a versenyzők. Ez Leclerc esetében most igencsak sokáig tartott, az alábbi életkép pedig bemutatja, hogyan zajlott addig az élet a sajtóteremben.

    „Szerintem most Charles-ra várva többet aludtam, mint az előző éjjel” – hangzott a másodikként célba érő Oscar Piastri első mondata, miután a Leclerc-re való várakozást feladva végül elkezdődött a sajtótájékoztató.

    Leclerc már a verseny közben elsírta magát, amikor az apjára gondolt

  • Leclerc már a verseny közben elsírta magát, amikor az apjára gondolt

    Leclerc már a verseny közben elsírta magát, amikor az apjára gondolt

    Rendkívül népszerű és temérdek érzelmet felszabadító győzelmet aratott Charles Leclerc a Monacói Nagydíjon, amivel valóra váltotta a gyerekkorában apjával közösen dédelgetett álmukat – sajnos Hervé Leclerc már csak odafentről láthatta ezt a napot.

    Monacóban a pole-pozíció megszerzése már felér fél győzelemmel, tartják a versenyzők a minimális előzési lehetőséget kínáló pályáról, ám Leclerc különböző okokból 2021-ben és 2022-ben sem tudta beváltani ezt az ígéretet az élről rajtolva. Most, 2024-ben végre összejött neki, ami monacói állampolgárként még különlegesebb – még II. Albert herceg is megkönnyezte a sikerét a díjátadón. De persze magán Leclerc-en is eluralkodtak az érzelmek, nem is csak a leintés után, hanem már a verseny alatt, hiszen más futamokkal ellentétben ezúttal nem tudta kizárni a gondolataiból apját, Hervé Leclerc-t sem, aki 2017-ban hunyt el, így már Forma-1-es debütálását sem láthatta.

    Leclerc végre megtörte az átkot, győzelemre vezette a Ferrarit Monacóban

    „Ez az a verseny, amely felébresztette bennem a vágyat, hogy egy napon Forma-1-es versenyző legyek – fogalmazott a 6. F1-es győzelmét szerző Leclerc. – Érzelmileg nagyon nehéz volt végigmenni, mert már 15 körrel a vége előtt csak abban bíztam, hogy semmi ne történjen. Már akkor elérzékenyültem, mert apám jutott az eszembe. Ő volt az, aki mindent megadott, hogy itt lehessek, és közös álmunk volt, hogy egyszer versenyezzek és nyerjek is itt. Hihetetlen. Két-három körrel a vége előtt, amikor kiérkeztem az alagútból, meglepett, hogy már alig látok, mert a szemeim máris kezdtek nedvesedni.”

    „Nehéz volt 78 kört teljesíteni ugyanazzal a gumival, de sikerült jól menedzselnünk a helyzetet. A verseny jelentős részében a George-hoz [Russell] mért távolságra kellett figyelnem, aztán a végén már kicsit jobban nyomhattam. Köszönöm a csapatnak az elmúlt hetekben végzett rengeteg munkát, amivel megteremtették számomra a lehetőséget, hogy megnyerjem ezt a versenyt.”

    Ferrari Leclerc Sainz
    Fotó: Ferrari

    Ugyan már a csapatrádióban lefixálták a vasárnap esti programot versenymérnökével, de Leclerc később a Sky Sportsnak is megerősítette, hogy hamarosan másféle érzelmeknek is teret enged: „Ma este úgy fogok bulizni, mint egy állat.”

    Carlos Sainz harmadik helye révén ráadásul kettős dobogót ünnepelhet a Ferrari. A spanyol szintén végigment a maga érzelmi hullámvasútján, hiszen miután az első kanyarban defektet kapott az Oscar Piastrival való koccanás nyomán, úgy tűnt, véget is ért a hétvégéjének az érdemi része.

    „Necces volt a helyzet, és nagyon rossz érzés fogott el az első körben, ami aztán gyorsan nagyon jó érzéssé változott, amikor visszaállítottak a harmadik rajthelyre. A tempónk erős volt, ahogy arra számítottunk is, egyszerűen csak lehetetlen előzni Monaco utcáin. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy Charles megnyerte a hazai futamát, hiszen egész hétvégén kiválóan vezetett. Remek érzés nekem és az egész csapatnak, hogy osztozhattam vele a dobogón. És úgy tűnik, hétvégéről hétvégére egyre erősebbé válunk” – mondta Sainz.

    Monacóban a Ferrari 40 pontot szerzett a Red Bull 8-ával szemben, így az olasz csapat hirtelen lőtávolba is került a címvédővel szemben a konstruktőri tabellán, ahol már csak 24 pont a lemaradása.

  • 360° – Utazz Leclerc-rel a pole-körén, ahogyan csak szeretnél!

    360° – Utazz Leclerc-rel a pole-körén, ahogyan csak szeretnél!

    Érdekes szögből – tulajdonképpen az összesből – készített videót tett közzé az F1 YouTube-csatornája Charles Leclerc pole-pozíciót érő monacói köréről.

    Az autósportban évekkel ezelőtt a Formula E kísérletezett elsőként a 360°-ban rögzítő kamerákkal – az autó orrkúpján vagy bukócsövén elhelyezett ilyen kamera teljes panorámában rögzít, és a videó nézése közben kézzel mozgathatjuk a saját nézőpontunkat.

    Az F1 eddig ritkán tett közzé ilyen videókat, de a monacói időmérőn a hazai pilóta történetesen kapott egy ilyen kamerát, így a bokszutcából való kihajtástól a gyorskör végéig ott ülhetünk Leclerc autóján, és akár a Monaco feletti eget vagy a Ferrari festését is nézegethetjük száguldás közben – bár az utat talán egy fokkal érdekesebb.

    A videó ide kattintva, az F1 YouTube-csatornáján érhető el. 

    Sainz szerint ha ő nyer Monacóban, akkor ott valami nagyon nincs rendben

  • Sainz szerint ha ő nyer Monacóban, akkor ott valami nagyon nincs rendben

    Sainz szerint ha ő nyer Monacóban, akkor ott valami nagyon nincs rendben

    Bár a harmadik helyről rajtol a Monacói Nagydíjon, Carlos Sainz nem a győzelmet veszi célba – szerinte azt csapattársa, Charles Leclerc sokkal inkább megérdemelné.

    A Ferrarinak sikerült legjobban a monacói időmérő, hiszen Leclerc rajtelsőséget szerzett, Sainz pedig Oscar Piastri mögé, a 3. pozícióba kvalifikált. Alighanem bármely más pályán győzelmi célokat fogalmazna meg a spanyol egy ilyen rajtsorrenddel, ám Monacóban meglepő önzetlenséggel tett le ezen szándékáról már az időmérőt követő sajtótájékoztatón. Sainz nemcsak azért mondta ezt, mert az előzés rendkívüli nehézsége miatt kevés esélyt lát az előrejutásra, hanem azért is, mert elismeri, hogy csapattársa jobban szerepel nála ezen a hétvégén, s a balszerencsésen folytatódó 2021-es és 2022-es rajtelsősége után már kijárna neki a győzelem.

    „Szerintem egy normál lefolyású versenyen ez lehetetlen, és ekkor azon fogunk dolgozni mindkét autóval, hogy megszerezzük a győzelmet Charles-lal, hiszen ő van ehhez a legjobb helyzetben – válaszolta Sainz, amikor saját nyerési esélyeiről kérdezték. – Persze Monacóban sohasem lehet tudni, bármi megtörténhet, de ha én nyerek, akkor az alighanem azért lesz, mert valami nagyon furcsa dolog történt Charles stratégiájával vagy a biztonsági autóval, és egy kicsit azért remélem, hogy ilyen nem fog bekövetkezni. Persze mindannyian győzni akarunk, ugyanakkor úgy érzem, hogy a balszerencsés sorozata után Charles már megérdemelné a monacói sikert. Egész hétvégén és a múltban is rendkívül jól ment is, így most azt kívánom, hogy semmi különös ne történjen, és nyerjük meg a versenyt Charles-lal.”

    Hamilton megdöbbentő kijelentése: Idén már nem hinném, hogy legyőzöm George-ot az időmérőn

    A múltbeli rossz élményei miatt Leclerc csak óvatosan örült a rajtelsőségnek, s mint elmondta, a szokottnál is jobban izgult a hétvége talán legfontosabb eseménye, az időmérő előtt, hiszen a csapata a harmadik szabadedzés után elővigyázatosságból motorcsere mellett döntött az autójában.

    „Miután ilyen jól mentek az edzések, az időmérőre azzal a tudattal készültem, hogy csak veszítenivalóm van, és ha nem szerzem meg a pole-pozíciót, akkor nagyon bután fogok kinézni. Elég nagy nyomást éreztem, amit az utolsó percben befejezett motorcserénk csak fokozott, de végül sikerült összehozni” – mondta Leclerc, aki a monacói átok mellett egy másik rendkívüli rossz sorozatát is szeretné megszakítani, hiszen legutóbbi 12 pole-jából egyiket sem tudta győzelemre váltani.

  • Leclerc uralma folytatódott, az időmérő előtt is a Ferrari volt a leggyorsabb Monacóban

    Leclerc uralma folytatódott, az időmérő előtt is a Ferrari volt a leggyorsabb Monacóban

    A második után a harmadik szabadedzésen is Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíjon, Max Verstappen azonban felzárkózott mögé a második helyre, mintegy jelezve, hogy azért a Red Bullt sem szabad leírni. Leclerc valós előnye ugyanakkor valószínűleg nagyobb, mint amennyivel megelőzte a címvédőt.

    Ahogyan az általában lenni szokott a 3. szabadedzések esetében, kissé álmoskásan indult a tréning, így az első 10 percben csak három versenyző (Lewis Hamilton, George Russell és Kevin Magnussen) iratkozott fel a tabellára. Amikor pedig Valtteri Bottas személyében érkezett volna a negyedik is, a finn mért idő helyett piros zászlót idézett elő azzal, hogy a 15-ös kanyar kijáratán nekikoccant a falnak, amitől megsérült a jobb első felfüggesztése, ő pedig a Rascasse-ban már nem tudott elfordulni és leparkolta a Saubert.

    Bottas kicsit megmunkálta a jobb első felfüggesztést:

    A nagyjából 5 perces megszakítás után mér sietősebb volt a mezőnynek, így hirtelen elkezdtek záporozni a mért idők. És a hibák is, mivel a pénteki naphoz hasonlóan most sem volt egyszerű összerakni egy kört Monacóban – előbb Magnussen látogatta meg a Mirabeau, majd Hamilton a Sainte Devote bukóterét. Emellett pedig a forgalommal is többeknek meggyűlt a baja: Verstappent a Tabac-kanyar után, a Haas dán pilótáját pedig az alagútban tartották fel csúnyán.

    Ami a köridőket illeti, mire mindenki lejárta az első szett lágy gumiját (kivéve az Aston Martinokat, ők ugyanis közepes gumikon köröztek), kettős Ferrari-elsőség alakult ki. Leclerc tegnapi formáját átmentve már jóval azelőtt az élre állt, hogy Sainz csatlakozott hozzá a második helyen, majd folyamatosan szorította lejjebb a lécet, egészen 1:11.977-ig. Sainz ettől 3, a 3. helyre besoroló Verstappen pedig már 4 tizeddel maradt el. Utánuk Cunoda, Piastri, Norris, Albon, Magnussen, Hamilton, Gasly volt az első 10 sorrendje, de a hétszeres világbajnok ekkorra már a második lágy szettjét koptatta, és azzal lépett előre.

    Az utolsó 20 percbe lépve érkezett Russell is egy friss lágy garnitúrán, és 1:12.2-vel ő már a 2. helyre jött be, de rögtön utána a Leclerc-től mindössze 11 századdal elmaradó Alonso letaszította onnan. Messze volt ugyanakkor még a vége, és szépen sorban a többiek is megkapták az új lágy szettet.

    Leclerc az első mért körében elvette, Sainz viszont nem, és 2 ezredre zárkózott csapattársára, de aztán a monacói is összerakott egy jó kört, és a Rascasse elfékezése ellenére 6 tizedet adott a spanyolnak. Verstappen ehhez hozzászagolni sem tudott, és 0,726 másodperces lemaradással még Alonsót sem előzte meg.

    A Mercedes számára biztató, hogy bár az ő hátránya is 6 tizedre rúgott, de Hamilton feljött a két Ferrari mögé a 3. helyre. De csak addig, amíg a többek között George Russellt leidiótázó (a Mercedes pilótája az alagút után feltartotta őt) Lando Norris és Cunoda Júki nem jött be elé, majd Verstappen nem talált még néhány tizedet, és nem ugrott fel a 2. helyre. Hátránya azonban így is tetemes, közel 6 tized maradt.

    Az utolsó 5 percbe lépve továbbra is láthattunk javításokat: Piastri 0,532 másodperces hátránnyal átvette Verstappentől a 2. helyet, majd Russell is bejött Sainz elé, így ekkor Leclerc, Piastri, Verstappen, Russell, Sainz, Norris volt az első 6 sorrendje. A címvédőnek azonban volt válasza, nem is akármilyen, és 2 tizeden belülre lopózott az időközben a bokszba hajtó Leclerc-hez, majd Hamilton férkőzött be a top3-ba, valamivel több mint 3 tizedre a monacóitól.

    Az utolsó percben Verstappen még elkezdett egy jónak ígérkező kört, de miután több mint 1 tizeddel gyorsabb volt Leclerc-nél az első szektorban, a másodikban nagyjából 3 tizedet kapott tőle, majd be sem tudta fejezni a kört, mert a Rascasse előtt forgalomba került.

    Az utolsó javító így végül Pérez lett, aki a 14. helyről ugrott fel az 5.-re. Leclerc első helye tehát megmaradt, és valószínűleg a monacói valós előnye ennél is nagyobb, hiszen akkor már nem ment mért kört, amikor a legjobb állapotban volt a pálya.

  • Az F1 szerint „hivatalosan” is Leclerc örökbe fogadott fia lett Piastri

    Az F1 szerint „hivatalosan” is Leclerc örökbe fogadott fia lett Piastri

    Egészen szürreális irányba kanyarodott egy Charles Leclerc és Oscar Piastri (és anyukája) közötti diskurzus a közösségi médiában, ami alá a Forma-1 hivatalos csatornája is lelkesen adta a lovat.

    Azt valljuk, hogy a Forma-1 által nyújtott élmény legalább egy évtizede nem élvezhető ki maximálisan a sport kulcsszereplőinek közösségi médiában való követése nélkül. Erre újabb kiváló példát szolgáltatott a Monacói Nagydíj hetén az immár X-re átkeresztelt Twitteren lezajlott álkomoly közjáték.

    Előzményként érdemes kicsit elmerülni Piastri felmenőinek történetében. A McLaren ausztrál pilótája többször is beszélt már etnikailag rendkívül vegyes hátteréről, miszerint 16 ükszülője számos különböző nemzetiség tagja volt: többek között csörgedezik az ereiben olasz, jugoszláv, de még kínai vér is.

    Piastri McLaren Monaco
    Fotó: McLaren F1 Team

    Piastri idén már viccelődés szintjére emelte mindezt: a múlt héten az Olaszországban zajló Emilia-romagnai Nagydíjat például ennek nyomán 3/16 részben hazai versenyének nevezte, de szinte minden versenyhelyszínen felmerül, hogy tud-e onnan származó felmenőiről.

    Ez a Monacói Nagydíj hetén is megtörtént, amikor maga Piastri írta ki oldalára a következőt: „Kutatom a családfámat, hogy monacói gyökereim nyomára bukkanjak.”

    Az üzenetre négy óra elteltével a mezőny monacói állampolgárságú tagja, Leclerc egy nagylelkű felajánlással válaszolt: „Örökbe fogadhatlak, ha szükséges.”

    Ezt Piastri másnap reggelre el is fogadta: „Szólítsatok Oscar Jack Piastri-Leclerc-nek” – írta. A közösségi oldalon gyakran fiával is élcelődő megjegyzései révén egyedülálló jelenségként létező Nicole Piastri azonban ezelőtt még gyorsan számon kérte Leclerc-t: „Lennének kérdéseim.”

    Bár a közösségi médiában ha egy téma elül, arra pár nappal később általában már senki nem emlékszik, ám ezzel most szembement a Forma-1 hivatalos csatornája azáltal, hogy minden korábbinál nagyobb elánnal ugrott rá az örökbefogadós sztorira. Történt ugyanis, hogy amikor közzétették az első monacói szabadedzés végeredményét, a táblázatban a második helyen záró Piastri neve a következőképpen szerepelt: Oscar Piastri – Leclerc. Ennek a tetejében még az első hármast bemutató grafikán is átkeresztelték az ausztrált.

    „Akkor azt hiszem, hivatalos. Beadtad a papírokat, @Charles_Leclerc?” – írta erre Piastri, aki újdonsült „mostohaapjától” egyelőre nem kapott választ, ellenben megérkezett a beszélgetésbe az FIA profilja is: „Számíthatunk egy új szuperlicenc-kérelemre?”

    A biztonság kedvéért utólag muszáj volt leellenőriznünk: nem, azért a televíziós közvetítésben nem írták át Piastri nevét (a közösségi oldalakat nem követő milliók értetlenül is néztek volna), kizárólag az online platformokra készültek a képmanipulációk. A második edzésre pedig ott is visszatért minden az eredeti kerékvágásba.

    De aztán ki tudja: szintén versenyző öccse révén még mindig nem teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy napon két Leclerc álljon majd a dobogón Monacóban, de arra biztosan senki nem gondolt, hogy a másikat esetleg nem Arthurnak, hanem Oscar Piastrinak fogják hívni…

  • Leclerc vette át a vezetést Monacóban, de Hamilton ott van a sarkában

    Leclerc vette át a vezetést Monacóban, de Hamilton ott van a sarkában

    Charles Leclerc nagyon magabiztosan végzett az élen a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, de Lewis Hamilton megmutatta, hogy azért a folytatásban sem dőlhet hátra.

    A Monacói Nagydíj második szabadedzését már nem hátráltatta piros zászlós megszakítás, így valamivel pontosabb képet kaphattunk az erőviszonyokról, mint az első tréning után. Az első 20 percben még nem kerültek elő a lágy gumik, a mezőny nagy része a közepes keveréken, Max Verstappen, a két RB és Oscar Piastri pedig a kemény Pirelliken körözött.

    Miként az Monacóban lenni szokott, ahogyan a pilóták egyre inkább felvették a ritmust, úgy javultak a köridők, egy valaki pedig látványosan jól érezte magát az autójában. Ez a valaki Charles Leclerc volt. A Ferrari hazai pályán versenyző pilótája tetemes előnnyel utasított maga mögé mindenkit az első 20 percben, végül pedig 1:11.573-as idővel közel egy teljes másodperccel előzte meg Lewis Hamiltont.

    Verstappen a kemény gumi ellenére az időmérő-szimulációk előtt a 3. helyen állt (1,1 másodpercre Leclerc-től), míg mögötte Sainz, Piastri, Alonso, Norris, Stroll, Russell és Gasly volt az első tíz sorrendje.

    A monacói pálya eközben továbbra is többeket megtréfált: Pérez az első mért körében a Massenet-kanyarban koccolta le a falat, míg Stroll, Norris és Cunoda a 15-ös kanyar korlátját súrolta, Sargeant pedig az utolsó kanyar kigyorsításán koccolt egyet.

    A lágy gumik elsőként Alex Albon autójára kerültek fel, aki 1:12.4-gyel a második helyre ugrott fel, majd jött Pérez, és 1:12.3-mal letaszította őt onnan. Verstappen ezután már 1:11.8-at ment, de Leclerc közepes gumis idejére ő sem volt veszélyes. Nem úgy a monacói, aki három lila szektort repesztve 1:11.278-ra szorította le a lécet.

    Mivel több kör is volt a lágyakban, bőven változott még a sorrend – Albon javított és megelőzte Pérezt, majd Alonso jött fel a 3. helyre, de hátránya közel 9 tizedre rúgott Leclerc-hez képest. Stroll tizeden belül sorolt be Alonso mögé.

    Kaptak a korlátok rendesen:

    Norris 1:11.9-cel a harmadik helyen kezdett, majd Alonso 5 tizeden belülre kerülve előrejött másodiknak. Pérez eközben szenvedett, és 3. mért körében sem tudott 8 tizeden belülre kerülni Leclerc-hez képest. Furcsa módon Sainz sem villogott és elsőre csak 1:12.2-t ért el, azaz éppen, hogy 1 másodpercen belül volt a csapattársához viszonyítva.

    A szintén javítani igyekvő, csapattársához hasonlóan az autó pattogására panaszkodó Verstappen az alagút előtt lekoccolta a falat, majd inkább kiállt a bokszba, míg Leclerc kétszer egymás után is lila első szektort autózott, de mindkétszer belehibázott a második szektorba, így mindkétszer elvette a gázt. Sainz viszont sikeresen javított és 1:11:9-cel az 5. helyre lépett előre.

    Leclerc előnye végül azonban nem lett akkora, mint az kinézett, az első edzésen első helyen végző Lewis Hamilton ugyanis összerakott egy remek kört, és mindössze 0,188 másodperccel lemaradva megkaparintotta a második helyet.

    Az utolsó bő húsz perc szokás szerint versenyszimulációkkal telt, amely során azért láthattunk még rontásokat – Gasly agresszívan odaverte az Alpine-t a 15-ös kanyar kijáratán a korlátnak, Leclerc pedig meglátogatta az egyes kanyar bukóterét.

    Oscar Piastri, az RB és a Sauber versenyzői nem tették fel a lágy gumikat a második edzésre, így az ő eredményeiket ennek tudatában kell kezelni.

    A Monacói Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

  • Rögtön folytatódott Leclerc pechszériája Monacóban

    Rögtön folytatódott Leclerc pechszériája Monacóban

    Monacóban megkezdődött az F1 egyik legkülönlegesebb hétvégéje, az első egyórás tréningen a Mercedesek és a McLarenek bizonyultak a leggyorsabbnak.

    Borult idő fogadta az F1 mezőnyét, az első edzésen egy darabig lógott az eső lába, de nem eredt el. Gyorsan megcsodálhattuk az Ayrton Senna tiszteletére sárgába borult McLarent, a kezdeményezést viszont Charles Leclerc ragadta magához az 1. helyen, a két keményebb gumitípuson futott eredmények rangsorát ő vezette.

    Az edzés második félidejébe lépve előkerültek a legpuhább abroncsok, az időmérőn úgyis ezeké lesz a főszerep, a kvalifikáció pedig természetesen Monacóban mindennél fontosabb. A Mercedesek nyitották a sort, Oscar Piastri mindkettejük elé befurakodott a McLarennel, majd Lewis Hamilton visszaelőzte az ausztrált.

    Mielőtt azonban megtudhattuk volna, mire képesek a piros oldalfalú Pirelliken a Ferrari és a Red Bull versenyzői, Csou Kuan-jü megkósolta a szalagkorlátot az első kanyar kijáratánál, ami néhány percre piros zászlós megszakítást okozott a törmelékek miatt. Utóbbiak megmutatták, hogy valóban szükséges a megszakítás, mivel Leclerc pont áthajtott néhány kisebb roncsdarabon, és úgy tűnik, ezek megrongálhatták a padlólemezét. A monacói pilótával tehát egyelőre továbbra sem kegyes a sors a hazai versenyén, hiába diktált eddig megint erős tempót.

    Wrong way – A Ferrari pilótái szerint Monacóban visszafelé több lenne az előzés

    Az utolsó percekben hosszabb etapokat teljesítettek a versenyzők, így nem reprezentatív, hogy a Carlos Sainz-Max Verstappen-Sergio Pérez hármas a 10-12. helyen végzett, míg Leclerc például a közepes keveréken jegyezte az 5. helyet érő idejét. A falat egyébként többek között ő és Verstappen is súrolta a kerekével.

    A kisebb csapatok körében azt érdemes kiemelni, hogy Pierre Gasly erőforrásában valami gubanc lehetett, a francia kevés kört tett meg, míg az RB versenyzői ismét jó formát mutattak.

    Szombatra és vasárnapra már tiszta időt vár a meteorológia, csapadék nélkül. A második edzés 17 órakor kezdődik.