Címke: Charles Leclerc

  • Amikor Leclerc és Sainz úgy rohangálnak az F1-es garázsban, mint eltévedt turisták

    Amikor Leclerc és Sainz úgy rohangálnak az F1-es garázsban, mint eltévedt turisták

    Ha a Kanadai Nagydíj csütörtökjén valaki egy fényképezőgéppel a kezében látta Charles Leclerc-t és Carlos Sainz, amint különböző életképeket próbálnak nagy gonddal lekapni, akkor éppen a Ferrari legújabb kihívásába csöppent.

    Sainz és Leclerc ugyanis azt a feladatot kapták, hogy öt percen belül készítsenek öt fotót olyan különböző tematikákban, mint autók, emberek, természet vagy versenypálya. A két pilóta eltérő kedélyállapottal vágott neki a feladatnak, amit a ténykedésüket követő zenei aláfestés is jelképezett: a nyugodt Sainz alatt Luigi Boccherini Minuetje, a rohanó Leclerc alatt viszont zúzósabb zene szólt.

    „Az autóm nagyon jól néz ki” – dicsekedett a monacói, amikor a kihívás végén megmutatták egymásnak a képeket.

    „A te autód pontosan olyan, mint az én autóm” – rántotta vissza a csapattársát a földre Sainz.

    Eredmény nem született, a pilóták arra kérik követőiket, hogy ők hozzanak ítéletet arról, melyikük az ügyesebben fotózó turista. A képeket a Ferrari X-oldala közölte.

  • Leclerc-nek olyan megtiszteltetésben lesz része, amire F1-es pilóta ritkán kap esélyt

    Leclerc-nek olyan megtiszteltetésben lesz része, amire F1-es pilóta ritkán kap esélyt

    Mielőtt elutazik a hétvégi Spanyol Nagydíjra, Charles Leclerc-nek fontos feladata lesz Monacóban, hiszen az ország egyik leghíresebb állampolgáraként ő is futhat majd az olimpiai lánggal.

    A 2024-es nyári olimpiát Párizs rendezi, a július 26-i megnyitó előtt pedig az olimpia egyik legfőbb jelképe, az égő fáklya világ körüli utat tesz meg, hiszen eljutott az Franciaország minden tengerentúli területére, mielőtt június 18-án megkezdi egyhónapos körútját az ország európai területén.

    Az utazása Franciaország délkeleti sarkából indul, sőt, még a független államként működő, de a francia kultúrkörhöz ezer szállal kötődő Monacóba is betér. A Radio Monaco szerint ekkor fog nemes feladat hárulni az ország Forma-1-es pilótájára, aki néhány hete nagy büszkeséget adott hazájának a Monacói Nagydíj megnyerésével.

    „Charles Leclerc lesz az első [Monacóban], aki vinni fogja az olimpiai lángot. Még mindig nagy az izgalom a Monacói Nagydíjon aratott történelmi győzelme miatt, így holnap délután 2:15-kor ő fut majd az olimpiai lánggal, amikor az megérkezik a Hercegségbe” – írja a rádió X-profilja.

    2012-ben, a londoni ötkarikás játékok előtt Lewis Hamilton is megkapta ezt a különleges lehetőséget, az akkor még egyszeres világbajnok McLaren-pilóta Lutonban futhatott egy szakaszon a lánggal, mint az az alábbi videóban látható.

  • Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak

    Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak

    Charles Leclerc legutóbbi nyilatkozata után a Ferrari szurkolói aligha fogják várni a soron következő Spanyol Nagydíjat. A monacói pilóta szerint a Red Bull pár nehezebb versenyt követően már képes lesz a jó formáját hozni Barcelonában.

    A Milton Keynes-i istálló leginkább annak köszönheti a sikerességét a jelenlegi szabályrendszerben, hogy az autójuk nagyon közel van az aszfalthoz, és ezzel a csapatok közül ő használja ki a ground effect előnyeit a legnagyobb mértékben. Ennek azonban hátránya is van, mivel az energiaitalosok autói nagyon érzékenyek a rázőköveken és az egyenetlen aszfalton egyaránt.

    Leclerc: Csak semmi pánik

    Az előbbi tény Miamiban, Imolában, Monacóban és Kanadában is megmutatkozott, mert a közvetlen riválisok, a Ferrari és a McLaren is komoly veszélyt jelentett a Red Bullra. Imolában Lando Norris a verseny utolsó köreiben rohamléptekben volt képes felérni Verstappen mögé, előzni azonban nem tudott. A brit pilóta Miamiban már azonban nyerni tudott, még úgy is, hogy a sikerhez némi szerencse is kellett.

    A Red Bull idei mélypontját Monaco jelentette, ugyanis Sergio Pérez rajtbalesetét követően a 60-szoros futamgyőztes Verstappen is csak egy 6. helyre futotta az erejéből. Ezzel szemben Charles Leclerc egy rajt-cél győzelemmel tudta megnyerni a hazai futamát. Azonban nehézségek ide vagy oda, a Red Bull holland kiválósága Imola mellett Montrealban sem talált legyőzőjére.

    Leclerc – aki a hazai győzelmét követően kiesett Kanadában és idén először nullázott – úgy véli, hogy a soron következő versenyhelyszíneken (Barcelona, Silverstone és Spielberg) jobban megmutatkozhatnak majd az RB20 erősségei, aminek köszönhetően az energiaitalos istálló könnyen visszatérhet a domináns formájához.

    „A Red Bull erősségeit jobban lehet majd látni Barcelonában – nyilatkozta a 6-szoros futamgyőztes Ferrari-pilóta a Kanadai Nagydíjat követően. – Azonban ehhez várnunk kell, és meg is kell bizonyosodunk róla. Mögöttük azonban nagyon szoros lehet a verseny.

    George Russell – aki a montreali időmérő edzésen úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy ezredre azonos kört autózótt Verstappennel – ugyanazon a véleményen van, mint Leclerc, és szerinte is jobb lehet a Red Bull a soron következő európai helyszíneken.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • Leclerc: Csak semmi pánik

    Leclerc: Csak semmi pánik

    A hétvégi Kanadai Nagydíj siralmasan alakult a Ferrari számára (egyik versenyzőjük sem ért célba), de Charles Leclerc szerint a csapatnak nem szabad túlreagálni a botladozást.

    Leclerc azt mondta, a közvetítésben is hallott motorprobléma miatt körönként 1,5 másodpercet vesztett. „Utána kell járnunk a motorproblémák okának, mert azok megnehezíthetik a szezon további részét  – jelentette ki az F1TV-nek. – Nem szabad túlreagálni az autó tempóját, mert vannak jó és rossz hétvégék. (…) Egyértelműen nem éreztem jónak az autót, ezzel foglalkoznunk kell, és megérteni, mi siklott félre.”

    „Monaco [és a győzelem] után sem reagáltuk túl az eredményt, most sem szabad ezt tennünk. Azért fáj, ami történt.”

    Leclerc kitért arra a furcsa, a Ferraritól régebben megszokott megmosolyogtató döntésre is, hogy az erősödő esőben megkapta a száraz pályás gumit: a szavai alapján volt rá racionális magyarázata a csapatnak, még ha konkrétumot nem is árult el (és a rádióforgalomban sem esett szó ilyesmiről, miközben Leclerc nagyon erősködött, hogy gyorsan váltsanak vissza átmeneti esőgumira). „Egy ponton úgy döntöttünk, slick gumira váltunk, holott nagyobb volt az esélye annak, hogy nem fog beválni. De valamit ellenőriznünk kellett. A motorproblémák miatt amúgy sem szereztünk volna pontot” – magyarázta.

    Utóbbi súlyosságáról egyelőre nem érkezett információ, de nem árt figyelni, hogy a következő versenyeken visszaveti-e ismét a Ferrarit.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

    Óriási meglepetésre a Ferrari egyik versenyzője sem vett részt a Kanadai Nagydíj időmérőjének utolsó felvonásában. Charles Leclerc nem tudott magyarázatot adni rá.

    Mindez azért is lesújtó, mert a csapat erős formát mutatott az előző hetekben, semmilyen előjele sem volt a botlásnak. Az X/Twitter felületen előkerült egy felvétel, amint látható, hogy Leclerc az anyanyelvén, a CANAL+-nak készült nyilatkozni az interjúzónában (ezek az interjúk általában őszintébbek, mint az élőben közvetítetteknek vagy az angolul zajlóknak), és a Ferrari sajtósa egy jegyzetpapíron mintha a kijelölt szöveget mutatta volna neki, de a pilóta láthatóan nem volt kíváncsi rá. „Azt mondok, amit akarok” – jelentette ki.

    Később megtudhattuk a véleményét az időmérőről. „Nem voltunk elég gyorsak, sajnos ez van. A harmadik edzésen, száraz pályán sem voltunk sehol, az időmérőn sem. Nincs rá magyarázatom jelenleg. Már a harmadik edzésen éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem láttuk, hogy mi hiányzik” – mondta Leclerc.

    Hozzátette, hogy főleg az első szektorban volt problémája a kocsival. A csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint a lemaradásuk több mint felét az első kanyarban szedik össze.

    A The Race egyik teóriája a problémára az, hogy az alapvetően jobban vezethetővé tett Ferrari nem tudta bekapcsolni a gumikat az újraaszfaltozott pályán a hűvösben, és idézték Carlos Sainzot is, aki szerint az autó menettulajdonságai sem olyan jók, mint Monacóban.

    Sainz esélyei egyébként jobbak voltak a Q3-ra, csak hibázott az utolsó kanyarban, ami nélkül továbbjutott volna.

    Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

  • Elképesztő, 27 éve nem történt olyan a Forma–1-ben, mint ami a kanadai időmérőn

    Elképesztő, 27 éve nem történt olyan a Forma–1-ben, mint ami a kanadai időmérőn

    Elképesztően izgalmas időmérőn George Russell szerezte meg a pole pozíciót a Kanadai Nagydíjra. A Mercedes versenyzője pályafutása során másodszor nyert időmérőt, ráadásul úgy, ahogyan korábban ez csak egy alkalommal fordult elő az F1-ben. A második helyen Max Verstappen, a harmadikon Lando Norris zárt, miközben a Ferrarik és Sergio Pérez is betlizett.

    Várható volt, hogy izgalmasan alakul majd a Kanadai Nagydíj időmérő edzése, ám végül nem az eső bolondította meg azt, noha benne volt, hogy az égi áldás is megérkezett. Ahogy elkezdődött a kvalifikáció és a versenyzők ellepték a pályát, az eső úgy gondolta, hogy ráijeszt a mezőnyre és elkezd cseperegni. Ám mivel a radaron nem látszott komolyabb csapadék, senki sem kezdett kapkodni, és a két Mercedes például közel 4 perccel a kezdés után jelent csak meg. A hűvös körülmények és a szemerkélő eső miatt természetesen mindenki a lágy gumikra szavazott, de még ezeket sem volt egyszerű felmelegíteni, amit az első mért körébe rögtön belehibázó és fűnyíró üzemmódra váltó Carlos Sainz is megtapasztalt.

    Ezért aztán előnyben voltak azok, akiknek az autója jobban melegítette az abroncsokat. A szabadedzések alapján az Aston Martin és a McLaren mindenképpen ilyen, de a harmadik tréningen villogó Mercedes is erősen kezdett. Ez nem volt elmondható Sergio Pérezről, aki az alacsony tapadásra panaszkodott, majd hiába próbálkozott többször is, nem sikerült elmozdulnia a kiesőzónából. Eközben az élen ahogy melegedtek az abroncsok és gumizódott a pálya, úgy változott folyamatosan a helyzet és az első helyezett kiléte.

    Az utolsó 5 percnek a Russell, Verstappen, Hamilton, Norris, Stroll, Leclerc, Alonso, Sainz, Albon, Ricciardo, Magnussen, Hülkenberg, Bottas, Sargeant, Cunoda sorrendben vágott neki a legjobb 15, míg a kieső helyeken Piastri, Pérez, Gasly, Ocon és Csou sorjázott, ám a rohamosan javuló körülmények nagy tűzijátékkal kecsegtettek.

    Ezt jelezte előre, hogy Gasly új gumin a 18. helyről felugrott a második helyre, majd érkezett Stroll és átvette a vezetést, de csak addig, míg Norris le nem taszította onnan. Mivel mindenki kijött új abroncsokon, messze volt még a vége, de pillanatok alatt lepörögtek az utolsó körök, amelyek végén az élen és a kieső zónában is volt egy Red Bull. Max Verstappen ugyanis 1:12.360-nal odapörkölt, és a második helyre odaérő Cunodának közel 4 tizedet adva nyerte meg a Q1-et, míg Sergio Pérez 1 másodperccel lassabb idővel a 16. helyen kiesett, amit a glória püfölésével és káromkodással vett tudomásul. A nemrég szerződést hosszabbító mexikói zsinórban másodszor búcsúzott az első szakaszban, hiszen Monacóban sem jutott onnan tovább, ami érthetően igen frusztrálttá tette.

    Pérez mellett még Bottas, Ocon, Hülkenberg és Csou búcsúzott, azaz mindkét Williams továbbjutott, ráadásul igen előkelő helyen.

    A Q1 végeredménye:

    A Q2 elején megismétlődött, ami a Q1-ben, azaz elkezdett szemerkélni, de ezúttal senki nem várt, és az össze állva maradt versenyző igyekezett minél hamarabb mért kört teljesíteni slick gumin, viszont többen így is használt Pirelliken kezdtek. Az első roham után Piastri vezetett Leclerc és Alonso előtt, de aztán a megmelegedő gumikon Russell odatette a hétvége addigi legjobb körét, míg Hamilton kis híján odacsapta a Mercedest a bajnokok falához. Neki legyen mondva, később Russellnek is volt egy hajmeresztő pillanata a 10-es kanyarból kifelé.

    Ám a leghajmeresztőbbnek nem ez, hanem a Ferrari taktikája bizonyult, ugyanis sem Leclerc, sem Sainz nem kapott új gumit a hajrára, aminek az lett a végeredménye, hogy előbbi a 11., utóbbi a 12. helyen zárva búcsúzott a második szakasz végén, miközben a két Mercedes szárnyalt, és Russell–Hamilton sorrendben megkaparintotta az első két helyet. Leclerc már a garázs előtt kipattant az autójából és csak annyit mondott a rádióban, hogy „Nem fogom ezt itt kommentálni”, majd a garázsban a kezeit összetéve hitetlenkedett egy sort.

    A vörös autók mögött Sargeant, Magnussen és Gasly voltak a további kiesők, míg Max Verstappen továbbjutása sem volt éppen sétagalopp, a holland ugyanis az új gumikon is csak a 7. legjobb időt érte el.

    A Q2 végeredménye:

    A Q3 kezdete előtt az eső szokás szerint beijesztett, de most sem kezdett rá, így a mindent eldöntő 12 percet is száraz pályán rendezték. Elsőként Piastri iratkozott fel a tabellára 1:12.713-mal, de Verstappen rögtön hátrébb tolta őt egy 1:12.358-as körrel. Ám amikor megérkezett a két Mercedes használt gumikon, a holland hirtelen a 3. helyen találta magát Russell és Hamilton mögött. A fiatalabbik brit 0,280 másodperccel vezetett a hétszeres világbajnok előtt. Az első hármas mögött Piastri, Alonso, Stroll, Albon, Cunoda, Norris és Ricciardo volt a további sorrend.

    A hajrában a két McLaren jött elsőként, és előbb Piastri, majd Norris ugrott fel a második helyre, azaz egyikük sem tudta megverni új abroncsokon Russell használt gumis idejét. Ez nem sikerült Strollnak, Ricciardónak és Alonsónak sem, majd jött Verstappen, aki ezredmásodpercre ugyanolyan időt ért el, mint Russell, viszont mivel a Mercedes pilótája teljesítette azt korábban, ő maradt az élen. Ráadásul Russell nem tudott javítani a végén, így élete második pole pozícióját úgy szerezte, hogy ezredre azonos idővel zárt a második helyezettel.

    Ilyen eddig csak egyszer, az 1997-es szezonzárón, Jerezben történt meg, ám akkor nemcsak kettő, hanem három pilóta végzett ezredre azonos idővel.  A pole-t Jacques Villeneuve szerezte meg, és a második helyezett Michael Schumacher, valamint a harmadik helyezett Heinz-Harald Frentzen futotta még meg az idejét ebben a sorrendben. Azelőtt egyébként már 15 alkalommal volt időazonosság az első két helyen, de ezek mindegyike még a három tizedesjegyig történő időmérés előtti időszakban esett meg.

    A harmadik helyet Lando Norris szerezte meg, majd jött sorrendben Piastri, Ricciardo, Alonso, Hamilton, Cunoda, Stroll és Albon. A hétszeres világbajnok meglepetésre nem tudott javítani a használt gumis körén, így csúszott hátra a másodikról a hetedik pozícióba.

    Hill majdnem a hungaroringi csodát is felülmúlta minden idők legszorosabb időmérőjén

    A Kanadai Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Leclerc előhívta a piszkos levegőt, de csalással sem sikerült nyernie Sainz ellen

    Leclerc előhívta a piszkos levegőt, de csalással sem sikerült nyernie Sainz ellen

    Nem tűnik könnyűnek úgy átgurítani egy pingponglabdát az asztalon, hogy az a szándékunknak megfelelő ponton essen le, Carlos Sainz és Charles Leclerc pedig bizonyították, hogy a gyakorlatban sem az.

    Legújabb játékában ugyanis erre a feladatra szólította a versenyzőit a Ferrari: mindketten 6-6 pingponglabdát kaptak, az asztal túloldalán pedig két 10, egy 5 és két -5 pontos pohár várta a találatokat. A 10-es és a -5-ös persze közvetlenül egymás mellé kerültek, növelve a rizikót, ha valaki a legnagyobb értékre próbálna rámenni.

    A versenyzők felváltva gurítottak, és ugyancsak felváltva méltatlankodtak, amikor a jó irányba tartó labda mégsem esett be a pohárba, hanem egyszerűen átpattant felette.

    Elsőre Sainz nyert, majd lejátszottak még egy menetet, de ezen is a spanyol gyűjtötte a legtöbb pontot. Pedig Leclerc itt már a piszkos játszmáktól sem rettent vissza, egy alkalommal egyszerűen elfújta csapattársa 10-esbe tartó labdáját.

    Mindezek után kicsit hiteltelennek tűnt a monacói mentegetőzése: „Csak azért nem nyertem, mert nem is akartam.”

    Leclerc és Sainz bolondos játékainak előző epizódjai:

  • Füstölő Red Bull és kapitális Ferrari-hiba: ez történt a második szabadedzésen

    Füstölő Red Bull és kapitális Ferrari-hiba: ez történt a második szabadedzésen

    Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén. A spanyol pilóta végig magabiztos volt, és ez nem volt elmondható Max Verstappenről, aki váratan problémákba ütközött az edzés során.

    Az edzés elején még száraz volt a pálya, de megérkezett az eső, így az első 10 percben nem sokan voltak kint a pályán. Miután az eső intenzitása csökkent, egyre több lágy gumis kört láthattunk. A két Aston Martin remekül mozgott, Fernando Alonso és Lance Stroll kisajátította magának az első két helyet.

    Szivattyúzás és jégeső után McLaren-elsőséggel indult a kanadai F1-es hétvége

    A Ferrari egy kapitális hibát vétett Charles Leclerc-rel. A monacói pilótát abroncshasználat miatt fogják vizsgálni, mert nagy valószínűséggel Carlos Sainz kerekeit tették fel neki vagy egy olyan szettet használt, amit már vissza kellett adni az első edzést követően.

    Az idő előrehaladtával egyre több feltartás volt, ami miatt számos versenyző, köztük egy ígéretes gyorskört elveszítő Lewis Hamilton is. A brit klasszist Leclerc tartotta fel az utolsó kanyarban, és az ebből adódó frusztrációját jelezte is a csapatának.

    Jégeső zúdult a kanadai F1-es pályára (fotók, videók)

    A Red Bull garázsában is érdekes jelenetek játszódtak le, miután Max Verstappen füstöt érzett az RB20-ban ülve, és azonnal kiszállt belőle. A probléma eléggé komoly volt, mert a bikások szerelőinek le kellett zárnia a holland bokszát, és az edzésből megmaradt időt szereléssel töltötték. A Sky Sports beszámolói alapján az energiavisszanyerő rendszerrel akadtak problémák a háromszoros világbajnok autójában.

    Az utolsó negyed órára vizes lett a pálya, ami miatt nem sokan köröztek a pályán. A két Aston Martin ezúttal sem maradt bent a bokszban, mellettük még Leclerc, Pierre Gasly, Esteban Ocon és George Russell rótta a köröket.

    A rosszabb körülmények miatt már nem változott meg a sorrend, Alonso lett a leggyorsabb Russell és Stroll előtt. Őket Leclerc, Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen és Hamilton követett. Rajtuk kívül még Cunoda Júki, Alexander Albon és Sergio Pérez fért még be a legjobb tízbe.

    A Kanadai Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

  • Hamitonnal és Leclerc-rel felrúgják az F1 egyik aranyszabályát, de Vasseur szerint így a jó

    Hamitonnal és Leclerc-rel felrúgják az F1 egyik aranyszabályát, de Vasseur szerint így a jó

    A Ferrari csapatfőnöke úgy gondolja, Charles Leclerc és Lewis Hamilton személyében hiába lesz két dudás egy csárdában, az istálló így jobban jár, mintha két olyan pilótát ültetne egymás mellé, akik közül az egyik gyengébb a másiknál.

    Az F1 történelme megmutatta, hogy a hasonló felállások ritkán működőképesek, lásd pont Hamilton afférjait Fernando Alonsóval és Nico Rosberggel, vagy az Ayrton Senna-Alain Prost párosítást. Carlos Sainz helyére Hamilton érkezik a Ferrarihoz jövőre, ezért joggal aggódhatnak a csapat szurkolói, hogy a két kivételes képességű versenyző egója esetleg nem tolerálja a másikat.

    Frédéric Vasseur-nek ettől biztos nem lesznek ősz hajszálai, hiszen azok már megvannak, de amikor arról kérdezték, tart-e attól, hogy Hamilton és Leclerc küzdelme a Ferrari eredményeinek rovására megy, azt felelte, az ilyesfajta felállást pártolja.

    „Valószínűleg több pontot szerzünk két teljes értékű pilótával, mint másféllel. Ez pozitív a teljesítmény szempontjából, és a monacói eredmény [1. és 3.hely] is abból adodik, hogy Carlos és Charles keményen űzi egymást. Amelyikük lemarad, azt felébreszti a másik eredménye. Az előző év eleje óta ez történik” – idézte az Autosport.

    F1-es pilótakörkép – ki, hol versenyez 2025-ben?

    „Teljes meggyőződésem, hogy jobb két erős versenyző, mint csak egy. Biztos vagyok benne, hogy a csapat pontszerzési lehetőségei sokkal jobbak két versenyzővel, mint másféllel. Én így látom.”

    Azért ne feledjük, hogy a Forma-1-ben minden pilótának a csapattársa a legnagyobb ellenfele, és a Ferrari legtöbb vb-címe úgy született, hogy az egyik versenyző köré épült a csapat.

    A Red Bull egyértelműen utóbbi útra szavazott azzal a friss döntéssel, hogy Sergio Pérez marad Max Verstappen csapattársa.

    Távozik a csapattársával balhéba keveredő F1-es versenyző

  • Így varázsolták Leclerc-t bajszos Harry Potterré

    Így varázsolták Leclerc-t bajszos Harry Potterré

    Az F1 a saját stábja által készített műsort a Youtube-ra töltötte fel, ami elsősorban arról szólt, hogy a csapattársak megtippelték egymás pontszámait az új videojátékban.

    Az F1 2024 frissen jelent meg, és a résztvevő csapattársak elgondolkodtak, a 100-as skálán hányas pontszámot adnának egymásnak négy tulajdonság (tapasztalat, versenyzési képesség, figyelem/gondolkodás (=awareness), tempó) alapján, illetve összességében.

    A játékban hét istálló tagjai vettek részt, a Mercedes, az Alpine és az Aston Martin párosát ne keressétek a videóban. Csak utóbbi csapat kimaradása számít meglepőnek (talán épp egyéb elkötelezettségeknek tettek eleget a pilóták a felvétel idején), hiszen Lewis Hamilton általában kimarad az ilyen mókázásokból, az Alpine párosa pedig közismerten nem szívleli egymást, amit a mellékelt monacói ütközés is bizonyít.

    Pérez egy jól irányzott torpedómozdulattal elsüllyesztette Ricciardo esélyeit

    Filctollal a kezében veszélyes némelyik F1-es versenyző (ezzel vittek fel a tippjeiket a jegyzetlapra), amit bizonyít, hogy Leclerc és Sainz ökörködött kicsit, és egymás fotóját kiegészítették: a monacói Harry Potter szemüvegét és villámjeles hegét kapta meg, a spanyol pedig összenőtt szemöldököt kapott, no meg mindketten bajuszt pingáltak a másiknak.

    A végeredmény többször feltűnik, és az összevágott anyagban 3:23-tól látható, hogy Sainz már új külsőben virít a fotón, miközben Leclerc rajzol, tehát valószínűleg utóbbi kezdte a poénkodást. Harry Potter nem csak Sainznak jutott eszébe, mert Alexander Albon is a híres varázsló fizimiskájába bújtatta csapattársát, Logan Sargeantot, akire azt írta, Logan, varázsló vagy!

    Ricciardo a felvétel végén megköszönte a kiadótól kapott saját értékelést, és közölte, ezt is felhasználja a szerződéshosszabbítási tárgyalásnál (elvégre inog a helye a Red Bull kisebbik csapatánál).

    Az F1 ellenőrei elégedettek, készen áll a Magyar Nagydíjra az új Hungaroring