A német Bild értesülései szerint Pascal Wehrlein nagy valószínűséggel Forma-1-es ülés nélkül marad a 2018-as szezonban.
A Sauber a Magyar Nagydíj hétvégéjén hivatalosan megerősítette, hogy mégsem váltanak Honda erőforrásokra, helyette a Ferrari partnereként folytatják, ráadásul jövőre már az olaszok aktuális erőforrását használhatják, míg idén tavalyi specifikációjú Ferrari motor dübörög Wehrlein és Ericsson versenygépében.
A Ferrarival kötött új egyezség alapján pedig Sergio Marchionne, a Scuderia elnöke elmondta, hogy a Sauber amolyan junior csapatként fog szolgálni számukra, ami gyakorlatilag egyet jelent(het) Charles Leclerc 2018-as Forma-1-ben való debütálásával.
Leclerc mellett pedig ott van még Antonio Giovinazzi, a Forma-2 (akkor még GP2) tavalyi második helyezettje, aki idén már két Forma-1-es versenyen is rajthoz állhatott: még a szezon elején helyettesítette a sérüléséből felépülő Wehrleint.
Ne feledjük, hogy a Saubert Marcus Ericssonhoz közel álló társaság, a Longbow Finance birtokolja.
„A csapat mind az öt pontját én szereztem. Időmérőkön 8:2-re állok Ericssonnal szemben. Mit tehetnék még?” – tette fel a kérdést Wehrlein.
A Bild már Wehrlein lehetséges jövő évi opcióiról is írt: vissaztérhet a DTM-be, ahol 2015-ben bajnoki címet is nyert – de a Mercedes kiszállásával kérdéses a sorozat sorsa. A Formula E egyre növekvő népeszerűségének köszönhetően szintén lehetőséget jelenthet a 22 éves német versenyzőnek.
Ezt a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne mondta még Magyarországon. Az elnök szerint azzal, hogy a Sauberrel megújították a szerződésüket, jó esélyt kínál a saját nevelésű fiatal pilótáik számára.
A Magyar Nagydíj hétvége legfontosabb történése a Sauber motorhelyzete volt. Előbb bejelentették, hogy beszüntetik a tárgyalásokat a Hondával, majd nem sokkal később pedig megerősítettek, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a jelenlegi motorpartnerrel, a Ferrarival.
Az egyezség részleteiről csak annyit lehet tudni, hogy a Hinwil-i székhelyű csapat jövőre már a legfrissebb fejlesztésű Ferrari erőforrást fogja használni, szemben az idei egyéves specifikációval.
Nemrégiben az egykori csapatfőnök Gian Carlo Minardi fejezte ki aggodalmát a Ferrari junior pilótái miatt. Ugyanis az olaszok partner csapata a Haas nem tervez változtatást a pilótafelállásán 2018-ra.
Antonio Giovinazzi és Charles Leclerc is egyaránt arra vár, hogy jövőre helyet kapjon a száguldó cirkuszban. Jó eséllyel a Ferrari megtartja mindkét pilótáját, így az anya csapatnál nem lesz helyük. A mentőövet a Sauber dobhatja a fiatalok számára.
„A Sauberrel kötött megállapodásunk lehetőséget kínál számunkra, hogy egyfajta junior istállót építsünk ki a Saubernél. Két fantasztikus tehetségünk van, de ahhoz, hogy biztosítsuk a Ferrari jövőjét szükséges az, hogy egy másik csapatnál szerezzenek tapasztalatot és fejlődhessenek. Maurizio Arrivabene keményen dolgozik azon, hogy ez a projekt megszülethessen. Ezen törekvésünket a Liberty Media is örömmel támogatja. Látták, hogy Antonio milyen keményen dolgozik nekünk. Amit meg is jegyeztek. Pénteken még az egyik szabadedzésen a Haasban ült, majd ezután visszarepült Maranellóba, hogy szimulátorban teszteljen pár fejlesztést. Másnap pedig már vissza is tért hozzánk. Engem is elégedettséggel tölt el.” – mondta Marchionne.
Ahogy közeledünk a Magyar Nagydíj utáni kedden és szerdán megrendezésre kerülő kétnapos szezonközi teszthez, egyre több csapat tervére derül fény.
Már hosszú ideje a magyarországi versenyt követően vonulnak vakációra a Forma-1-es csapatok, ám idén nem pakolhatnak sebesen a vasárnapi kockás zászló után, hiszen kedden és szerdán kétnapos kollektív teszt kerül megrendezésre a mogyoródi aszfaltcsíkon.
2017-ben 2×2 napos szezonközi tesztlehetőség adódik a csapatok előtt, a szabályok szerint pedig a négy nap 50%-át (azaz két teljes tesztnapot) újonc versenyzőnek kell adni.
Az első ilyen kollektív tesztre április közepén Bahreinben került sor.
Néhány hete tudhatjuk, hogy a bajnoki címvédő Mercedest a GP3-as bajnokság éllovasa, a 19 éves George Russell viszi pályára kedden és szerdán is. Két teljes napot Russellen kívül csak a hungaroringi hétvégét megelőzően GP3-ból Forma-2-be előrelépő amerikai Santino Ferrucci kap a Haas csapat színeiben.
Robert Kubica pedig visszatér: a lengyel szerdán gurul pályára, míg kedden Nicholas Latifi teszteli a Renault-t.
Péntek este érkezett az FIA közleménye, miszerint a hét versenyhétvégén hetedik pole pozícióját szerző Ferrari által támogatott versenyzőt kizárták a Magyar Nagydíj időmérő edzéséről.
A közelmény szerint szabálytalan alkatrészeket találtak az autón: egész pontosan a differenciálműnél lévő alátétekkel volt probléma. Mivel az említett elem nem felelt meg a technikai szabályzatnak, így az FIA-nak nem volt más döntése mint Charles Leclerc diszkvalifikálása. A Prema Racing és Leclerc is elmondta, hogy ezzel nem nyertek plusz teljesítményt, szóval egyáltalán nem aggódnak.
Leclerc kizárásával Olivier Rowland és Artem Markelov örökölték meg az első sort – nem mellesleg ők foglalják el a bajnoki pontverseny második és harmadik helyét (fordított sorrendben).
Kétség kívül izgalmas lehet a mai F2-es futam: biztosak lehetünk benne, hogy a pazar formában lévő Leclerc nem fog alibizni a középmezőnyben.
Leclerc egyébként nem túlságosan csalódott a kizárás miatt: twitter oldalán azt írta, hogy már nagyon várja a versenyt és mindig is szeretett a mezőny végéről rajtolni. Habár a Hungaroring nem az a pálya, ahol könnyű előzni, a legjobbját fogja nyújtani.
Pole but just on track 😅 Disqualified for a small error. But no gain of performance so I don't feel disapointed. Looking forward tomorrow 😬🙂 pic.twitter.com/quDoJceD3W
A bajnoki pontversenyben nagy előnnyel vezető Charles Leclerc sokáig kivárt, hét perccel a kvalifikáció megkezdése után hagyta csak el a bokszutcát.
Nem volt eseményektől mentes az időmérő, több kisebb hibát is bemutattak az F1 előszobájában rivalizáló versenyzők. 12 perccel a zöld lámpa kialvását követően a piros zászló is előkerült: Sean Galeal pördült meg és ragadt ott a kettes kanyar bukóterében, ami miatt rövid időre meg kellett szakítani a kvalifikációt.
A Ferrari monacoi juniorja körülbelül az edzés felénél villantott először: közel fél másodpercet adott az akkor második helyen álló Rowlandnak. A bajnoki harmadik helyezett brit próbált szépíteni, ám ennek inkább túlerőltetés lett a vége és nem tudott javítani idején.
Leclerc egyébként az időmérő leintését sem várta meg: három perccel az edzés vége előtt már csapata boxfalán figyelte az eseményeket és fogadta a sorozatban hetedik pole pozíciójáért járó gratulációkat.
Leclerc 1:26.268-as idejével indulhat tehát az első helyről, melőle Rowland, mögöttük pedig Markelov és King vághatnak neki a holnapi főversenynek.
Charles Leclerc, a Forma-2-es bajnokság pontversenyének éllovasa az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén adott nekünk interjút. Többek között Verstappenről, Strollról, a Ferrariról és a hungaroringi tesztről is kérdeztük. A 19 éves monacoi tehetség 67 ponttal vezeti a bajnokságot orosz riválisa, Artem Markelov előtt. Legközelebb a jövő hétvégén megrendezésre kerülő hungaroringi versenyen csodálhatjuk meg tehetségét.
Úgy tűnik, hogy te vagy a GP2/Forma-2 történetének egyik legjobban felkészült és legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó versenyzője. Tűztél ki magad elé egy olyan határidőt, amikor már mindenképp F1-es versenyző szeretnél lenni?
Charles Leclerc: Nem, nincsenek határidőim. Ahogy mondani szoktam: teljes mértékben a jelenlegi szezonra koncentrálok. Majd meglátjuk milyen lehetőségeim lesznek a szezon végéhez közeledve. Jelenleg nagyon boldog vagyok az év eddigi alakulásával, és ugyanennyire keményen kell dogoznom a szezon végéig, hogy az élen maradjak.
Sorozatban szerzed a pole pozíciókat, mi a titok?
Leclerc: Semmi! – mondja mosolyogva. Alapjából véve szeretem az időmérőket és nagyon jól mennek, de a versenyekre kell összpontosítanom. Hiába kapok négy pontot a pole-ért, a verseny az, ami igazán számít.
Július egy nagyon zsúfolt hónap számotokra: három verseny is lesz négy héten belül. Keményebben vetted a felkészülést erre az intenzív időszakra?
Leclerc: Nem, semmi különlegeset nem csináltam. Nagyon sokat edzettem a téli szünet és a tesztek alatt, mert irányíthatóság szempontjából az F2 a legkeményebb. Az előszezonban nagyon kemény fizikai felkészülésem volt, amit természetesen a szezon folyamán is fenttartok.
Fotó: Horváth Dániel
A Ferrari juniorjaként milyen gyakran használod a csapat szimulátorát, hogy segítsd a csapat munkáját?
Leclerc: Amikor Maranellóban vagyok, mindig használom a szimulátort, de nem csak én segítem a csapatot, ők is nagyon sokat segítenek nekem. Ezek a komoly technológiával megszerkesztett gépek komoly segítséget nyújtanak. Az új pályákat például nagyon jól meg lehet tanulni velük. Nyilvánvalóan soha nem lesz teljesen ugyanolyan a valósággal, de jó segítség.
Leclerc: Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Nem akarok belefolyni ebbe, csak a jelenlegi munkámra koncentrálok. Nicolas Todt személyében nagyszerű ember segíti a pályafutásom alakulását, és a Ferrariban is teljes a bizalmam. Ha lesz lehetőségünk, élni fogunk vele. Jelenleg azonban nem gondolok és nem is tudok semmit erről. (Közben hivatalosan is megerősítésre került, hogy Leclerc a Ferrari színeiben kap egy teljes napot a Hugnaroringen – a szerk.)
Igaz, hogy volt esélyed már idén egy F1-es ülésre a Haas csapatnál?
Leclerc: Nem tudom. A menedzserem és a Ferrari foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, nekem csak a vezetésre kell koncentrálnom. A legjobbamat próbálom nyújtani a pályán és remélhetőleg egy napon Forma-1-es versenyző lehetek.
Korábban már versenyeztél Max Verstappen és Lance Stroll ellen. Melyiküket volt nehezebb legyőzni?
Leclerc: Még gokartban versenyeztem ellenük, Maxszal nagyon sok csatát vívtam, Lance-szal kevesebbet. Versenyautóban még nem versenyeztem ellenük, ami azért sokkal másabb mint a gokart. Max pazar munkát végez a Forma-1-ben, Lance pedig elég nagyot lépett előre a GP3-ból. Én azonban a saját utamra koncentrálok, a lehető legfelkészültebben akarok megérkezni a Forma-1-be, ha lesz rá lehetőségem.
Mit gondolsz a Forma-1 jelenlegi helyzetéről, jó irányba tart a Chase Carey vezette sport?
Leclerc: Igen, határozottan. A Forma-1 mindig is lenyűgöző sport volt, a szurkolók felé nyitás pedig nagyon jót tesz.
Volt gyermekkori hősöd, akire felnéztél?
Leclerc: Édesapám nagy Senna rajongó volt, sokat mesélt róla, szóval őt mondanám.
Charles Leclerc füstöt hányó autóval is megszerezte a győzelmet Silverstone-ban, így természetesen tovább növelte előnyét a bajnoki pontversenyben.
Leclerc a pole pozícióból indulva kezdhette meg a szombati versenyt. Már a futam elején nagy előnyt autózott ki a többiekkel szemben, ám közel sem volt stresszmentes napja: autójából egyszer csak füst kezdett távozni, ami soha nem jó jel a technikai sportokban…
Később a bal első visszapillantó tükör is leesett a Prema Racing 1-es rajtszámú autójáról, ám a fiatal monacóit ez sem akadályozta meg a győzelem elhódításában: közel tíz másodperccel végzett a második helyezett Norman Nato előtt.
A McLaren junior Nyck de Vriest ezúttal is balszerencse hátráltatta: az erőforrással akadtak problémái, így el sem tudott rajtolni.
A holnapi sprintversenyt mai nyolcadik helyének köszönhetően Nicholas Latifi kezdheti meg az élről.
A Prema csapat versenyzője idén továbbra is verhetetlen az időmérő edzéseken a Forma-2-ben. A fiatal monacói zsinórban hatodik időmérős sikerét könyvelhette el, tehát idén az összes kvalifikációt ő nyerte meg.
A Ferrari által támogatott pilóta 1:38.427-es idővel nyerte meg az időmérőt, úgy, hogy a pálya mindhárom szektorában ő volt a leggyorsabb. A második helyen Leclerc közvetlen bajnoki üldözője Oliver Rowland végzett, de az ő hátránya már majdnem fél másodperc volt.
Az időmérőkért kapható pontoknak hála 53 pontosra növelte előnyét a bajnokságban Leclerc.
A hazai pilótákat illetően az említett Rowland-en kívül még jól szerepelt az MP Motorsport versenyzője Jordan King is, aki a negyedik lett. Közéjük Norman Nato ékelődött be. A Russian Time versenyzője Artem Markelov lett az ötödik, Latifi hatodik és Canamasas pedig a hetedik helyről indulhat a szombati futamon.
A két ART-os autó elég hasonló teljesítményt nyújtott, Nobuharu Matsushita a nyolcadik, Alexander Albon a tizedik lett, közöttük Sérgio Sette Camara foglal majd helyet a rajtrácson.
A versenybíróknak van dolga az időmérő után: Sean Gelael motorgondok miatt belassult a pályán, majd a gyors körön lévő Antonio Fuocot nem vette észre és feltartotta.
A szombati 29 körös fő verseny helyi idő szerint 15 órakor (magyar idő szerint 16 órakor) kezdődik.
Artem Markelov a főversenyen elért nyolcadik helyének köszönhetően első pozícióból kezdhette meg a vasárnapi sprintversenyt, amit sikerült győzelemre váltania.
Már a rajt sem volt zökkenőmentes: Ralph Boschung beragadt a második helyen – Raffaele Marciello el is találta a svájci versenyző autójának hátulját.
A bajnoki pontversenyben élen álló Leclerc pedig saját csapattársával, Antonio Fuocoval akadt össze: eltalálta csapattársa jobb hátsó kerekét. Leclerc az incidens eredményeképp kicsúszott és feladni kényszerült a versenyt.
Fuoco nem igazán akarta kommentálni a történteket, szerinte eléggé egyértelmű, hogy mi történt.
Másodikként Alexander Albont, a bakui versenyt sérülés miatt kihagyni kényszerülő thai versenyzőt intették le. A dobogó harmadik fokára a bajnokságban második helyet elfoglaló, és Leclerc nullázásával hátrányát csökkentő Oliver Rowland álhatott fel.
A leintést követő sajtótájékoztatón egyébként Rowland és Markelov is bizakodóak voltak bajnoki esélyeiket illetően, mondván el sem utaznának a további versenyekre, ha nem hinnének az F2-es cím elhódításában.
A végeredmény még nem hivatalos: a verseny végén nagy csatát vívó De Vries és Visoiu ütköztek, az eset még vizsgálat alatt van.
1
Artem Markelov
RUSSIAN TIME
40:32.190
2
Alexander Albon
ART Grand Prix
1.458
3
Oliver Rowland
DAMS
2.055
4
Luca Ghiotto
RUSSIAN TIME
5.840
5
Antonio Fuoco
Prema Racing
6.629
6
Jordan King
MP Motorsport
10.515
7
Norman Nato
Pertamina Arden
13.656
8
Nicholas Latifi
DAMS
15.922
9
Sergio Canamasas
Rapax
15.979
10
Sergio Sette Camara
MP Motorsport
16.282
11
Sean Gelael
Pertamina Arden
18.849
12
Nabil Jeffri
Trident
20.948
13
Louis Deletraz
Racing Engineering
21.301
14
Nobuharu Matsushita
ART Grand Prix
22.443
15
Gustav Malja
Racing Engineering
1:07.922
16
Nyck de Vries
Rapax
+ 2 kör
17
Robert Vișoiu
Campos Racing
+ 3 kör
Ralph Boschung, Charles Leclerc és Raffaele Marciello nem tudták befejezni a versenyt.
A két Prema mintaszerűen kezdte a negyven körös versenyt: Leclerc és Fuoco megtartották első két pozíciójukat. A fiatal holland Nyck de Vries számára viszont a lehető legrosszabban alakultak a dolgok: a felvezető körről sem tudott elindulni, autója feltehetőleg technikai problémák miatt a rajtrácson ragadt. Versenygépét végül sikerült beindítani, így a bokszutcából rajtolva részt tudott venni a versenyen.
Leclerc a 19. és 20. körben is elfékezte jobb első gumiját, ám még így is növelni tudta előnyét csapattársa, Fuoco előtt. A két Premás autó közül nem meglepetésre a második helyezett Fuoco állt ki elsőként kerékcserére a 31. körben, majd egy körrel később monacoi csapttársa is követte.
Nagy változás a bokszkiállásokat követően nem történt: Leclerc Matsushita kerékcseréjét követően visszaállt az élre, Fuco pedig könyeddén előzte meg a már használt Pirelliken autózó Olivier Rowlandot. A bajnoki pontverseny második helyezett britjét négy körrel a leintés előtt ráadásul saját csapattársa, Nicholas Latifi is maga mögé utasította.
A kanadai Latifi vérszemet kapott és ezek után még Fuocot is levadászta, így a Prema nem ünnepelhetett kettősgyőzelmet.
Leclerc után tehát Latifi, Fuoco, Rowland, Albon, Matsushita, Boschung és Markelov értek célba. Mindez azt is jelenti, hogy a sprintversenyt Artem Markelov, a Russian Time orosz versenyzője kezdheti meg az élről.
A leggyorsabb kört Nobuharu Matsushita, a McLaren-Honda által támogatott japán futotta.