Címke: Charles Leclerc

  • Hamarosan bejelentheti pilótáit a Sauber

    Hamarosan bejelentheti pilótáit a Sauber

    Már nem kell sokat várnunk a svájci csapat döntésére.

    Korábban már gyakorlatilag biztosnak tűnt, hogy Wehrlein elveszíti ülését, és Charles Leclerc, vagy Antonio Giovinazzi veszi át helyét.

    A csapat pár napja viszont bejelentette, hogy Leclerc négy pénteki szabadedzésen is autóba ülhet, azonban nem Wehrlein, hanem Ericsson helyén. A svéd helye pedig elég biztosnak tűnt 2018-ra, így viszont lehet, hogy tőle (is) megválik a csapat.

    A jelenlegi találgatások szerint vagy Wehrlein-Leclerc, vagy Leclerc-Giovinazzi párossal indul 2018-ban a Sauber.

    Wehrlein elmondta, a Mercedes tárgyal a Sauberrel, hogy maradhasson jövőre.

    „Az ő junior pilótájuk vagyok.” – fogalmazott az Auto Motor und Sportnak. „Szerintem így sokkal jobb.”

    A német magazin szerint egyébként vagy szeptember végén, vagy október elején megszületik a döntés.

  • Hivatalos: Leclerc négy pénteki edzésen is autóba ülhet

    Hivatalos: Leclerc négy pénteki edzésen is autóba ülhet

    A Sauber hivatalosan is megerősítette, amiről korábban már beszámoltunk: a Forma-2-es bajnokság 2017-es szezonját domináló monacói versenyző, Charles Leclerc négy pénteki első szabadedzésen is autóba ülhet.

    A tervek szerint Leclerc a jövő hétvégén Malajziában megrendezésre kerülő versenyhétvégén ülhet be először a Sauber C36 volánja mögé, majd Austinban, Mexikóban és Interlagosban is lehetőséget kap.

    Malajziában a Sauber svéd versenyzőjét, Marcus Ericssont helyettesíti majd az első pénteki gyakorláson.

    Leclerc egyébként a mai napon Hinwilben, a Sauber főhadiszállásán járt, ahol az üléspróbát is megejtették.

    Ez is egy újabb jel arra, ami egészen biztosnak tűnik: a Ferrari kötelékében nevelkedett versenyző 2018-ban a Sauber színeiben debütálhat a száguldó cirkuszban.

  • A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

    A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

    A Ferrari elismerte, hogy már azon dolgoznak, hogy 2018-ra versenyző ülést biztosítsanak a két fiatal pilótájuknak a Saubernél, ezzel gyakorlatilag egy B csapatot hoznának létre.

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke már korábban is beszélt arról, hogy szeretnék kihasználni, hogy a Sauberrel megújították a szerződésüket, és szeretnének egy tartalék csapatot kialakítani.

    Az Autosport most úgy értesült, hogy Marchionne és az istálló vezetése az elmúlt hétvégén Hinwilbe látogatott. A forrás hozzáteszi, hogy ezen látogatás során egyeztettek is a svájciakkal, méghozzá arról, hogy a Leclerc-Giovinzzi duó legyen a csapat 2018-as pilóta párosa.

    A nemrégiben kinevezett csapatfőnök, Fred Vasseur nyíltan arról beszélt, hogy ő is azt szeretné, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot Maranellóval, amihez a fiatal pilóták alkalmazása egy remek lehetőség lehet.

    „Mindenképpen szükségünk van pár ülésre, mert kivételes tehetségű fiataljaink vannak. Muszáj nekik helyet találnunk, hogy megalapozzuk a Scuderia Ferrari jövőjét.” – mondta Marchionne.

    Ez még nem hivatalos bejelentés volt a Ferrari részéről, de már csak a Sauber jelenthet esélyt az olasz és monacói versenyző számára, ha jövőre a mezőnyben szeretnének lenni. Ugyanis a Ferrari másik partnercsapata a Haas – ahol Giovinazzi több szabadedzésen is lehetőséget kap idén – már megerősítette, hogy jövőre változatlan felállással fognak versenyezni.

    Szingapúrban is vezethette a Haast Antonio Giovinazzi, aki a jövőjéről is beszélt a helyszínen.

    „Én csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a Haas-szal az utolsó négy szabadedzésemen. Természetesen az a célom, hogy jövőre ott legyek a rajtrácson, de majd meglátjuk, hogy hogy fog dönteni a Ferrari.” –  nyilatkozta az olasz.

    Ha a Ferrari terve sikerrel jár, akkor Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson is hoppon maradna. Előbbinek a Mercedes dobhatna mentőövet, nagy eséllyel a Williamsnél, addig a svéd nehéz helyzetbe kerülne. Bár az is könnyen előfordulhat, hogy marad a svájciaknál, hiszen jelentős anyagi háttérrel rendelkezik.

  • Leclerc új sisak dizájnnal folytatja a szezont

    Leclerc új sisak dizájnnal folytatja a szezont

    A Ferrari felfedezettje, Charles Leclerc különleges sisakban fogja teljesíteni a Formula 2-es szezon hátralévő részét. Sisakjának dizájnjával elhunyt édesapjára emlékezik.

    Leclerc édesapja, Herve, aki maga is Formula 3-as versenyző volt a ’80-as években, idén halt meg, pár nappal a bakui versenyhétvége előtt. Charles ekkor már egy „Je t’aime papa” (szeretlek apa) feliratot tett sisakjára,most azonban teljesen új sisakdizájn készült.

    „Az utolsó dolog, amit megígértem neked, az volt, hogy a te dizájnoddal fejezem be ezt a bajnokságot. Íme. #TumanquesPapa (hiányzol apa)” – írta Leclerc Twitteren.

    Két versenyhétvégével a szezon vége előtt 59 pont előnnyel áll az F2-es tabella élén.

  • Arrivabene: Leclerc és Giovinazzi is bizonyítson még!

    Arrivabene: Leclerc és Giovinazzi is bizonyítson még!

    A Scuderia ​csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint a Ferrari juniorjainak, tehát Charles Leclercnek és Antonio Giovinazzi nak is is még bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy versenyzői üléshez jussanak a maranellóiaknál. A Ferrari nem változtat a párosán, 2018-ban is a Sebastian Vettel/Kimi Räikkönen összeállítással indulnak, és mindketten aláírták a szerződéseiket még az Olasz Nagydíj előtt. Erről így nyilatkozott Arrivabene:
    „Vettel és Räikkönen az elmúlt három évben remekül tudtak együttműködni. Jól elvannak egymással, a csapatunk részei, és jó hangulatot hoznak az istállónkba. Nincs olyan kizáró ok, hogy ne velük folytassuk.”

    Giovinazzit és Leclercet is potenciális jelöltként tartják számon Maranellóban, és mindketten versenyben vannak a Sauber üléséért 2018-ra. Előbbi már versenyzett is a svájciakkal, amikor a szezon elején Pascal Wehrleint helyettesíthette, de a Kínai Nagydíjon befejeződött a történet, egy ütközés után.

    A Formula 2 pontversenyét jelenleg is vezető Leclerc elhomályosítja a többieket, és remekül mutatkozott be a szezonközi teszten a Hungaroringen, a nyári szünet előtt. A maranellóiaknál vezetni azonban még ilyen fiatal tehetségeknek sem egyszerű, árulta el Arrivabene:
    „A fiataloknak még érniük kell. A célunk, hogy felneveljük őket, és esetleg a jövőben nálunk szerepeljenek. Ez a végső célunk. Addig még a Forma-1-ben is bizonyítaniuk kell, hogy megérdemelnék ezt a lehetőséget.”

  • Ghiottót és de Vriest megbüntették, Fuocoé a győzelem

    Ghiottót és de Vriest megbüntették, Fuocoé a győzelem

    Luca Ghiottót öt másodperces időbüntetéssel sújtották a tegnapi Forma-2s főverseny után Monzában, így az olasz versenyző elveszítette a futamgyőzelmet és az ötödik helyig esett vissza.

    Ghiotto az utolsó kör első kanyarjában vágta le a sikánt, ennek következményeként kapta az időbüntetést.

    Ghiotto érthető módon csalódott volt: „5 másodperces büntetés és ötödik hely… Soha nem éreztem még ennyire rosszul magam. A hazai győzelem elvesztése rossszabb, mintha arcon vágtak volna” – írta twitter oldalán a versenybírák döntését követően.

    A futamgyőzelem honfitársáé, Antonio Fuocoé lett, akinek ez az első győzelme a sorozatban. A tegnap esti főversenyről ide kattintva olvashattok további részleteket.

    Nyck de Vries is büntetést kapott utolsó körös ütközéséért Charles Leclerc-kel: a McLaren juniorja utólag részesült áthajtásos büntetésben – ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy hozzáadtak húsz másodpercet az eredményéhez.

    Midnképp érdemes lesz követni a mai verseny is: Nyck de Vries, Charles Leclerc és Oliver Rowland ugyanis a mezőny végéről rajtolva harcolhatnak majd. A spirntversenyt Gustav Malja kezdheti meg az első rajtkockából.

     

     

     

  • A Sauber hamarosan fontos bejelentést tehet a jövőjükről

    A Sauber hamarosan fontos bejelentést tehet a jövőjükről

    A svájci kiscsapat, a Sauber kulcsfontosságú bejelentésre készül. A Forma-1-es paddockból érkező pletykák szerint a Ferrari neveltje, Charles Leclerc csatlakozik majd hozzájuk 2018-ban, és Pascal Wehrleinnek kell majd mennie. Az is lehet, hogy azt jelentik be, hogy felveszik az „Alfa Romeo” nevet. Erre azonban várni kell vagy holnapig, vagy hétfőig.

    Bármi is legyen, az szinte biztos, hogy a Sauber újra szorosabbra fűzi a viszonyát a Ferrarival, miután az új vezér, Frederic Vasseur változtatott, és leszavazta a 2018-as Hondás megállapodást. Ennyit árult most el:
    „Az erőforrással kapcsolatban lesz szerződésünk, és arról fogunk utána tárgyalni, hogy akár további alkatrészekre is kiterjed majd mindez.”

    A francia szakember ugyanakkor egyelőre hárítja azt, hogy leigazolták volna a domináló Formula 2-es újoncot, Leclercet:
    „Azt hiszem, jelenleg az F2-re kell koncentrálnia. Még sok verseny van hátra, talán kicsit korai lenne még erről beszélni.”

  • Olasz 1-2 az F2-esek főversenyén

    Olasz 1-2 az F2-esek főversenyén

    Luca Ghiotto a dobogó első, Antonio Fuoco pedig a dobogó második fokán fejezte be a hektikusra sikeredett Forma-2-es főversenyt.

    Jelentős késéssel, fél hét előtt öt perccel kezdődött meg a Formula-2 monzai főversenye, melyet Nobuharu Matsushita, a Honda juniorja kezdhetett meg pole pozícióból. Az idei szezonban bevezetett új szabályok értelmében – melyet első alkalommal láthattunk élesben – néhány Safety Car mögött megtett kör után állórajttal kezdték meg a versenyt.

    Matsushita beragadt a piros lámpák kialvását követően, a második helyről rajtoló de Vries egyértelműen legyorsulta a japánt, ám nem volt ennyire sima a rajt: Artem Markelov kis híján saját maga és de Vries versenyét is tönkretette egy rendkívül késői fékezéssel.

    De Vrieshez hasonlóan Leclerc is nagyon jól kapta el a start pillanatát: Matsushita mögött a harmadik helyen autózott, a második körben pedig meg is előzte a japánt.

    A bokszkiállásokig és azt követően is nagyon szoros volt a verseny de Vries és Leclerc között, ám nem tudott előzni a Ferrari neveltje.

    Oliver Rowland, Leclerc bajnoki kihívójának kiállása viszont nem sikerült jól: rosszul rögzítették bal hátsó kerekét, ami néhány kanyart követően leesett a brit autójáról.

    Rowland a pálya szélén parkolt le, így be kellett küldeni a Safety Cart.

    Két körrel a vége előtt indult újra a verseny: a második helyen autózó Leclerc rögtön megtámadta de Vriest, azonban nem tudta megcsinálni az első kanyart, így változatlan maradt a sorrend.

    Az utolsó körben összeértek, melynek következményeképp a bajnoki éllovas monacói versenyző a szalagkorlátnak csapódott, de Vries pedig bal hátsó defektet kapott.

    Luca Ghiotto került ki győztesként kettejük párharcából: az olasz versenyző kettejük ütközése után átvette a vezetést, majd megnyerte a versenyt Fuoco előtt, és Matsushita előtt.

  • Leclerc már idén lehetőséget kap a Saubertől

    Leclerc már idén lehetőséget kap a Saubertől

    Charles Leclerc, a Formula-2-es bajnokság 2017-es szezonját domináló monacói versenyző már idén lehetőséget kap a Saubertől: négy versenyhétvégén ülhet autóba az első szabadedzéseken.

    A jelenlegi tervek szerint a Sauber Malajziában, Amerikában, Mexikóban és Brazíliában adna lehetőséget a Ferrari neveltjének.

    Arról egyelőre nincs információnk, hogy Marcus Ercisson és Pascal Wehrlein közül ki lesz az, aki átadni kényszerül a helyét Leclercnek.

    Leclerc számára nem ezek lesznek az első FP1-es lehetőségek: tavaly szintén négyszer ülhetett autóba péntekenként, akkor a Haas csapat színeiben Nagy-Britanniában, Magyarországon, Németországban és Brazíliában kapottt lehetőséget.

    A 19 éves versenyző elmondása szerint még nem tudja, hogy hol fog versenyezni 2018-ban, ám minden jel arra utal, hogy a Sauber egyik ülését kapja meg.

    Leclercet Jean Todt FIA elnök fia, Nicolas Todt menedzseli, aki elmondta, egyelőre nem tudja megerősíteni, hogy pártfogoltja Forma-1-es versenyző lesz-e jövőre, ám nyilvánvalóan ezen dolgozik.

    Hozzátette, hogy Charles egyértelműen egy kivételes képességekkel rendelkező versenyző, amit első F2-es évében elért eredményei is remekül mutatnak.

     

  • Idén először nem Leclerc szerezte meg a pole-t

    Idén először nem Leclerc szerezte meg a pole-t

    Idén első alkalommal fordult elő, hogy nem a Prema Racing versenyzője, Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Forma-2-es sorozatban.

    Nobuharu Matsushita volt az, aki véget vetett Leclerc szenzációs sorozatának és megszerezte GP2-es/F2-es pályafutása első pole pozícióját. A Honda által támogatott japán versenyző mögött – kevesebb mint egy tizedes hátránnyal –  a McLaren pártfogoltja, a nemrégiben csapatot váltó Nyck de Vries végzett. A top 3-ba még Louis Deletraz fért be, aki éppen de Vries helyére érkezett a Rapax csapathoz.

    A bajnoki éllovas Leclerc csak a hetedik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását, bajnoki riválisa, Oliver Rowland pedig még hátrébbról, a 13. helyről rajtolhat majd.

    Rowland finoman szólva sem volt elégedett: „Ez a legrosszabb autó, amit valaha vezettem” – mondta csapatának a rádión.

    Nem volt zökkenőmentes a fiatalok időmérő edzése: kétszer is szükség volt a piros zászlóra.

    Első ízben a Trident maláj versenyzője, Nabil Jeffri csúszott ki a Rettifilo sikánnál, ami a kvalifikáció végét jelentette számára.

    Másodjára Santino Ferrucci Tridentje miatt kellett megszakítani az edzést: a  hátsó felfüggesztés adta meg magát, az amerikai versenyző pedig a pályán parkolta le versenyautóját.

    1. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:30.982 Int.
    2. Nyck de Vries Racing Engineering 1:31.071 0.089
    3. Louis Deletraz Rapax 1:31.239 0.257
    4. Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:31.266 0.284
    5. Roberto Merhi Rapax 1:31.323 0.341
    6. Jordan King MP Motorsport 1:31.355 0.373
    7. Charles Leclerc Prema Racing 1:31.378 0.396
    8. Antonio Fuoco Prema Racing 1:31.426 0.444
    9. Santino Ferrucci Trident 1:31.482 0.500
    10. Alexander Albon ART Grand Prix 1:31.511 0.529
    11. Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:31.529 0.547
    12. Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:31.653 0.671
    13. Oliver Rowland DAMS 1:31.711 0.729
    14. Nicholas Latifi DAMS 1:31.747 0.765
    15. Norman Nato Pertamina Arden 1:31.772 0.790
    16. Ralph Boschung Campos Racing 1:31.878 0.896
    17. Gustav Malja Racing Engineering 1:31.942 0.960
    18. Sean Gelael Pertamina Arden 1:32.171 1.189
    19. Robert Vișoiu Campos Racing 1:32.267 1.285
    20. Nabil Jeffri Trident 1:32.373 1.391