Címke: Charles Leclerc

  • Sauber 2018: Leclerc-Ericsson, Wehrleinnek mennie kell

    Sauber 2018: Leclerc-Ericsson, Wehrleinnek mennie kell

    A Sauber egyre inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy újra versenyképesebb legyen. Frederic Vasseur kijelentette:
    „Már a 2018-as autó került előtérbe nálunk. Két versenyzőt bele meg bármikor találunk.”

    A francia szakember feltett szándéka, hogy felfejlessze a gyárat Hinwilben. Ugyanakkor már a versenyzők kérdése is tisztázott, amit majd novemberben jelentenek be hivatalosan is: a svéd Marcus Ericsson marad, a monacói Charles Leclerc pedig érkezik.

    Nem meglepő, hogy nem maradhat a német Pascal Wehrlein, ahhoz állítólag sokkal jobban dominálnia kellett volna Ericsson felett. Ennek ellenére a Williams listáján rajta lehet még, még úgy is, hogy a Mercedes elengedné a pilótájuk kezét. Ott Kubicával kell megküzdenie, aki feltehetően Abu Dhabi után tesztelheti a 2017-es autóját a groveiaknak, esetleg marad Massa.

  • A Haas nemet mondott a Ferrari kérésére

    A Haas nemet mondott a Ferrari kérésére

    A Haas F1 nemet mondott a Ferrari kérésére, mi szerint azt szerették volna ha az amerikai csapat alkalmazza jövőre junior versenyzőiket, Antonio Giovinazzit és Charles Leclerc-t. Erről Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke számolt be.

    „Szoros együttműködésben állunk a Ferrarival bizonyos területeken, de tiszteletben tartják a döntésünket.” – mondta Steiner a RACER magazinnak. „Igen, kértek tőlünk valamit, és mi nemet mondtunk. De minden rendben van.”

    „Úgy gondolom, hogy mindkét versenyzőnkkel (Grosjean és Magnussen) nagyon jól tudunk együtt dolgozni, szóval jelenleg nem akarunk változtatni.”

    „Szerintem elég stabilak vagyunk és a versenyzők segítenek növelni a csapatot. Nem mondom, hogy ez másként lenne, ha mások ülnének az autókban. Nincs annyi tapasztalatunk (az F1-ben), hogy azt mondhassuk, ‘ezekkel a srácokkal jobbak vagyunk, mint azokkal’. Még csak a második szezonunkban vagyunk (az F1-ben), és ezt néha elfelejtik az emberek. Úgy tesznek, mintha ősidők óta itt lennénk, de nem. Minden új számunkra.”

    „Bár a következetesség olykor hátrány, és néha jót tesz a vérfrissítés, nekünk bázist kell építenünk. Ehhez pedig fontos a folytonosság.”

    A Haas helyett pedig esélyes, hogy a Sauber alkalmazza majd a Ferrari juniorjait.

  • Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 jerezi fordulójában végleg pontott tett a 2017-es bajnokságra: főversenyen aratott győzelme után bebiztosította bajnoki címét.

    A Ferrari juniorja dominálta a sorozatot: versenytársai nem tudták felvenni a 19 éves monacói tempóját.

    Leclerc tegnapi leggyorsabb körének köszönhetően pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Nagyszerűen kapta el a start pillanatát, így nem is volt kérdés, hogy megtudja-e tartani vezető helyét a mögötte induló Luca Ghiottóval és Sergio Sette Camarával szemben.

    Leclerc nagyon erős tempót diktált: több mint tíz másodperces előnyt épített ki a kerékcserék idejéig.

    A 32. körben szükség volt a Safety Car szolgálataira, így odaveszett Leclerc addigi előnye: Nobuharu Matsushita és Santino Ferrucci akadtak össze az első kanyarban.

    Az újraindítást követően Leclerc szenvedett a gumijaival, így mindössze két tizedes előnnyel nyerte a futamot közvetlen bajnoki riválisa, Oliver Rowland előtt. A dobogó harmadik fokát Antonio Fuoco, a Prema Racing olasz versenyzője szerezte meg.

    Nyolcadik helyének köszönhetően a holnapi sprintversenyt Alex Palou kezdheti meg az élről, akinek ez az első versenyhétvégéje a sorozatban. Palou a Campos Racing színeiben kapott lehetőséget, Robert Visoiu helyén.

    1. Charles Leclerc Prema Racing Dallara 1:01p.31mp.999
    2. Oliver Rowland DAMS Dallara 0.230
    3. Antonio Fuoco Prema Racing Dallara 0.917
    4. Nicholas Latifi DAMS Dallara 1.236
    5. Artem Markelov Russian Time Dallara 2.685
    6. Jordan King MP Motorsport Dallara 6.744
    7. Luca Ghiotto Russian Time Dallara 8.017
    8. Alex Palou Campos Racing Dallara 8.262
    9. Nabil Jeffri Trident Dallara 14.483
    10. Sergio Sette Camara MP Motorsport Dallara 16.226
    11. Norman Nato Pertamina Arden Dallara 16.256
    12. Alexander Albon ART Grand Prix Dallara 17.122
    13. Nyck de Vries Racing Engineering Dallara 17.657
    14. Gustav Malja Racing Engineering Dallara 24.855
    15. Rene Binder Rapax Dallara 26.942
    16. Sean Gelael Pertamina Arden Dallara + 1 kör
    17. Louis Deletraz Rapax Dallara + 1 kör
    18. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix Dallara + 1 kör
    Santino Ferrucci Trident Dallara Kiesett
    Ralph Boschung Campos Racing Dallara Kiesett

     

     

  • Megvan Leclerc nyolcadik pole-ja is idén

    Megvan Leclerc nyolcadik pole-ja is idén

    Charles Leclerc indulhat az élről a Forma-2-es jerezi első futamán. A Ferrari juniorja magabiztosan szerezte meg idei nyolcadik első rajtkokcáját.

    A monacói pilóta második leggyorsabb köre is elég lett volna, a pole-pozíció megszerzésére. A bajnoki éllovas így újabb pontokat gyűjtött, így már 63 ponttal vezet összetettben. Tehát az is előfordulhat, hogy a szombati főversenyen bajnok avatás fog történni.

    Mellőle Luca Ghiotto rajtolhat majd, míg Sergio Sette Camara lesz a harmadik rajtkockában, Leclerc bajnoki riválisa, Rowland mellett.

    Az időmérő kezdetekor nem mindenki hajtott a pályára, Rowland, a két ART-os és Markelov még várt egy kicsit. Leclerc azonban nem tétlenkedett, elsők között hajtott ki a boxból, és az első mért körével rögtön a tabella tetejére is ugrott. Tette ezt még a keményebb gumikon, de így is jobb időt autózott, mint az edzésen futott leggyorsabb köridő volt.

    Ghiotto nem sokkal később felzárkózott Leclerc mögé a második helyre. Az első két hely sorrendje nem változott a leintésig, pedig mindketten tudtak még javítani az idejükön.

    Fél táv után nem sokkal a 19 éves bajnoki éllovas elsőként került be 1:25 alá. Nem sokáig volt egyedül, hiszen a Russian Time olasza követte őt. Kettejük között ekkor csupán 12 ezred másodperc volt a differencia. Az izgalmas befejezésnek végül Charles Leclerc vetett véget, aki 1:24.682-es idővel ellépett Ghiottótól, akinek erre már nem volt válasza.

    Rowland közel volt, hogy elkapja riválisát. Az utolsó gyors körén még abszolút leggyorsabb első szektort futott, azonban a pálya utolsó két részében már hibázott, így végül csak a negyedik lett. Ugyanis az MP Motorsport versenyzője Sette Camara is megtudta őt előzni.

    Az ötödik helyet Artem Markelov szerezte meg. Utána a két ART autó következik, Albon és Matsushita sorrendben.A McLaren által támogatott Nyck de Vries lett a nyolcadik. A legjobb tízet Nicholas Latifi és Norman Nato zárta.

    Az újonc Alex Palou – aki Visoiu helyén versenyez a Campos Racingnél –  a 11.helyre kvalifikálta magát. A másik Premával Fuoco csak a 15.lett, míg a visszatérő Rene Binder a 17.legjobb időt autózta.

    Forma-2 Jerez Időmérő végeredménye

    Poz Versenyző Csapat Köridő Kül
    1 Charles Leclerc Prema Racing 1m24.682s
    2 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1m24.942s 0.260s
    3 Sergio Sette Camara MP Motorsport 1m25.257s 0.575s
    4 Oliver Rowland DAMS 1m25.316s 0.634s
    5 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1m25.422s 0.740s
    6 Alexander Albon ART Grand Prix 1m25.426s 0.744s
    7 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1m25.450s 0.768s
    8 Nyck de Vries Racing Engineering 1m25.470s 0.788s
    9 Nicholas Latifi DAMS 1m25.477s 0.795s
    10 Norman Nato Pertamina Arden 1m25.583s 0.901s
    11 Alex Palou Campos Racing 1m25.600s 0.918s
    12 Louis Deletraz Rapax 1m25.627s 0.945s
    13 Santino Ferrucci Trident 1m25.632s 0.950s
    14 Jordan King MP Motorsport 1m25.653s 0.971s
    15 Antonio Fuoco Prema Racing 1m25.739s 1.057s
    16 Gustav Malja Racing Engineering 1m25.916s 1.234s
    17 Rene Binder Rapax 1m26.121s 1.439s
    18 Nabil Jeffri Trident 1m26.148s 1.466s
    19 Sean Gelael Pertamina Arden 1m26.163s 1.481s
    20 Ralph Boschung Campos Racing 1m26.647s 1.965s
  • A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    Miközben a Ferrari általában tapasztalt versenyzőket szerződtet, a Red Bull rendre a fiatal, saját nevelésű versenyzői közül válogat. Legújabb példája ennek Pierre Gasly, aki a Maláj Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, a Toro Rosso színeiben, és szinte biztosra vehető, hogy jövőre is a csapat versenyzője lesz.

    Bár a Ferrarinál és a Mercedesnél is feltűnnek a fiatalok, elég ha Antonio Giovinazzira és Charles Leclercre, vagy Esteban Oconra és Pascal Wehrleinre gondolunk. Utóbbi bár idén már autóba ültette fiataljait, de „lepasszolta” őket a kisebb csapatoknak, a Force Indiának és a Saubernek. A Ferrari pedig a pletykák szerint a fent említett két versenyzőnek mondhatni lestoppolná a Saubert 2018-ra, hogy az amolyan Ferrari B csapattá váljon…

    A Red Bull azonban magának tartogatja tehetségeit, és be is veti őket, amint lehet. Ezért Helmut Marko úgy véli, az energiaitalos csapat sokkal bevállalósabb, mint riválisai.

    „A Red Bull, teljes ellentétben a Ferrarival és a Mercedesszel, tökös és mi beültetjük a fiatal versenyzőket.” – mondta Helmut Marko.

  • Leclerc 2019-ben már a Ferrari versenyzője lenne

    Leclerc 2019-ben már a Ferrari versenyzője lenne

    Charles Leclerc, a Ferrari tehetsége elismerte, hogy 2019-től kezdve szeretne már a Scuderia versenyzője lenni.

    Elég nagy az esélye annak, hogy a fiatal monacói versenyző jövőre állandó versenylehetőséghez jut a Forma-1-ben, méghozzá a Saubernél. Ezen okból kifolyólag a svájci istálló az utolsó hat versenyhétvégéből négyszer őt ülteti be az egyik autójába a pénteki első szabadedzésen.

    A Ferrari juniorjai közül nem csak ő, hanem Anotnio Giovinazzi is a száguldó cirkusz küszöbén van. AFerrarinál nemrégiben elmondták, hogy mindkettejüknek szeretnének helyet találni jövőre, ami akár egy csapatnál is megvalósulhat.

    A hinwili gárda csapatfőnöke Frederic Vasseur Sepangban elmondta, hogy most azt szeretné, ha Leclerc minden erejével arra koncentrálna, hogy megnyerje a Forma-2-es bajnokságot.

    „A legfontosabb dolga most az, hogy megnyerje a sorozatot, és majd ezt követően beszélhetünk a jövő évről.” – jelentette ki a francia.

    Leclerc saját maga is elmondta, hogy még nincs konkrét megállapodása 2018-ra.

    „Nicolas [Todt, Leclerc menedzsere – a szerk.] és a Ferrari sokszor beszélgetnek egymással, de ők azt szeretnék, ha most a Forma-2-re koncentrálnék, és én ezzel teljesen mértékben egyet is értek.” – kezdte a Forma-2 éllovasa. „Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari és Nicolas is mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb megoldást találják meg nekem 2018-ra.”

    A sok opció közül az egyik a Super Formula is lehet. Ami nem lenne ismeretlen az F2/GP2 bajnokainak, hiszen a 2015-ös győztes Stoffel Vandoorne és a 2016-os első, Pierre Gasly is ott folytatta a pályafutását. Leclerc erről a lehetőségről ennyit mondott: „Nem nagyon szeretném. Év végén majd meglátjuk, hogy milyen lehetőségeim vannak, de remélhetőleg nem kell majd Japánba mennem.”

    Leclerc nyilvánvalóan a Suber ülését szeretné a következő idényre. Majd pedig ő lehet Kimi Raikkönen potenciális utódja a Ferrarinál 2019-től.

    „Minden versenyző örömmel ragadja meg azt a lehetőséget, amikor esélyt kap arra, hogy a Ferrarit vezethesse. Ahogy már mondtam, most csak az F2-re összpontosítok, és csak ezután gondolok a jövő évre és 2019-re. Természetesen a legjobbamat akarom nyújtani, hogy minél hamarabb egy top istállónál lehessek.”

  • Wehrlein optimista

    Wehrlein optimista

    Pascal Wehrlein szerint jó esélye van arra, hogy jövőre is a Forma-1-ben maradjon.

    Korábban a Mercedes támogatottja úgy gondolta, elveszíti ülését a Saubernél, és a csapat helyére Ferrari juniort ültet.

    Most azonban úgy tűnik, hogy Marcus Ericssonnak kell távoznia, helyére pedig Charles Leclerc érkezik majd.

    „Jelenleg semmi újat nem tudok mondani.” – nyilatkozott Wehrlein. „De úgy gondolom, hogy a következő hetekben megszületik a döntés. Idén nem várhatunk addig ezzel, mint tavaly.”

    „Azt gondolom, elég jók az esélyeim. De a szezon alatt csak a versenyekre koncentrálok. Természetesen azonnal informálnak, ha bármi fejlemény van. Szerintem jövőre is a Forma-1-ben leszek.” – zárta Wehrlein.

  • A Racingline.hu olvasói őket ültetnék a Sauberbe és a Williamsbe jövőre!

    A Racingline.hu olvasói őket ültetnék a Sauberbe és a Williamsbe jövőre!

    A 2018-as szezon kapcsán a legnagyobb kérdés jelen állás szerint, hogy kik ülhetnek majd a Williamsbe és a Sauberbe… A Williams esetében Lance Stroll helye gyakorlatilag fix, így ott egy üres hely van, míg a Sauber esetében még mindkét hely betöltetlen.
    Arról kérdeztünk hát titeket, hogy ti ezen üres helyeken kiket látnátok legszívesebben?
    A Williambe elég határozottan Robert Kubicát ültetnétek be, míg a Sauberbe szerintetek a Leclerc-Giovinazzi duó lenne a legjobb párosítás.

    Íme a végeredmény:

    Kit ültetnél legszívesebbe a Williamsbe, az alábbi versenyzők közül?

    53% Robert Kubica
    20% Pascal Wehrlein
    17% Felipe Massa
    9% Paul di Resta
    1% Jolyon Palmer

    Kit ültetnél mindenképp a Sauber egyik ülésébe az alábbi versenyzők közül?

    44% Charles Leclerc
    24% Antonio Giovinazi
    23% Pascal Wehrlein
    5% Marcus Ericsson
    4% Jolyon Palmer

  • Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    A nagyobb csapatoknál már minden hely betelt, a „kicsiknél” azonban még vannak hivatalosan nem betöltött pozíciók. A Toro Rosso és a Sauber felállása még egyáltalán nem fix, míg a Williamsnél Stroll gyakorlatilag biztosra vehető, bár hivatalosan még nem írt alá 2018-ra. Kérdés továbbá, hogy Fernando Alonsonak elég garanciát jelent-e az eredményességre a Renault erőforrás, vagy ennek ellenére távozik a McLarentől.

    Az alábbi táblázatban láthatjátok a már hivatalosan is leszerződtetett versenyzőket, a végén pedig azok listáját, akik még szerződésre várnak – persze nem lesz helye mindegyiküknek. 7 üres helyre, minimum 12 versenyző pályázik, legtöbben a Wiliamses és a Sauberes helyekre. A táblázat alatt szavazhattok is, hogy melyik csapatnál kit látnátok legszívesebben.

    Íme hogy alakul eddig a 2018-as F1-es mezőny:

    Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Daniel Ricciardo Max Verstappen
    Toro Rosso
    McLaren Stoffel Vandoorne
    Force India Sergio Perez Esteban Ocon
    Williams
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen
    Sauber
    Renault Nico Hülkenberg Carlos Sainz
     AKIKNEK HIVATALOSAN MÉG NINCS HELYÜK:
    Fernando Alonso  
      Robert Kubica  
      Felipe Massa  
      Pierre Gasly  
      Daniil Kvyat  
      Jolyon Palmer  
      Antonio Giovinazzi  
      Charles Leclerc  
      Marcus Ericsson  
      Lance Stroll  
      Pascal Wehrlein  
      Paul di Resta

    [poll id=”26″]

    [poll id=”27″]

  • Vasseur elismerte, lehet lépnie kell Ericssonnak

    Vasseur elismerte, lehet lépnie kell Ericssonnak

    Frederic Vasseur szerint, a Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein akár maradhat is jövőre a Saubernél. Eddig úgy tűnt, hogy a német elvesztheti a versenyzői ülését a svájciaknál, miután a Sauber gyakorlatilag a motorbeszállítójuk a Ferrari tehetséggondozó programjának az eleme lenne. Most viszont úgy tűnik, hogy akár Marcus Ericsson lehet az, akinek mennie kell, annak ellenére, hogy a svéd pilótának komoly kapcsolata van a Sauber csapat jelenlegi tulajdonosaival is. Vasseur azonban ezt mondta el az Auto Motor und Sportnak: „Elég nagy hiba lenne egy csapatot egy olyan pilótára alapozni, aki csak azért van itt, mert kapcsolatban áll a tulajdonosokkal.”

    Nos, az ilyen kijelentések miatt jön szóra Ericsson a Williamsnél, hogy 2018-ra esetleg oda igazolhat. Vasseur azonban így folytatta:

    „Ahhoz, hogy a Saubert újra építsük, türelem kell, miközben a versenyzők általában már a következő versenytől eredményeket várnak. Amennyiben olyan autót szeretne, amivel esélyes a dobogóra  is, akkor a Sauberrel gondban lesz. Egyeztetni fogunk a tulajdonosokkal, hogy mi lenne jó Marcusnak, és mi a csapatnak.”

    Így került szóra Wehrlein, akinek esetleg nőhetnek az esélyei a 2018-as maradásra, és erre így felelt a francia szakember: „Persze, hogy van esélye. Pascal ismeri a helyzetünket, én pedig ismerem az ő képességeit, mert dolgoztunk együtt a DTM-ben. Ha egy csapatot kell újraépíteni, akkor nem csak gyors pilótákra van szükséged, hanem olyanokra is, akik együtt akarnak dolgozni a csapattal, és a megfelelő irányba terelik a dolgokat.”

    A 2018-as szerződéseket illetően Vasseur elhintette, hogy Charles Leclerc érkezése több mint valószínű:

    „A napokban fogunk erről egyeztetni a Ferrarival. Nekünk mostanában a motor kérdése volt elsődleges, és nem akartuk ezt keverni a versenyzők helyzetével. Túl sok időt vett volna el. Most nyugodtan kiértékelhetjük ezt is.”