Címke: Charles Leclerc

  • Bearman és Leclerc között rengeteg hasonlóságot fedeztek fel

    Bearman és Leclerc között rengeteg hasonlóságot fedeztek fel

    A The Race újságírója, Scott Mitchell-Malm szerint sok a közös vonás a Ferrari előző és a legújabb tehetsége, Charles Leclerc és Oliver Bearman között.

    Leclerc 2018-ban debütált a Forma-1-ben és a következő esztendőben már a Ferrari állandó pilótája lett, Bearman a körülmények számára szerencsés együttállásának köszönhetően indult már idén két versenyen, kitűnően vezetve. Utóbbi jövőre a Haas állandó tagja lesz, és az eddigi teljesítménye, az eddig mutatott erényei a monacóira emlékeztetik Mitchell-Malmot.

    Ezek közül a mentalitást, az autó határainak érzékét emelte ki. „Egyformán megingathatatlan a magabiztosságuk a falak között, és amikor [Bearman] lendületbe jön, ugyanúgy érződik, hogy a köre piszok gyors lesz. A nyers tempója adott, csak finomítani kell rajta, ezt a [Bakuban] a Q2-es friss gumis köre megmutatta, de Leclerc esetében ugyanez volt a Saubernél” – írta.

    „A szívóssága is hihetetlenül erős, ahogy a nehéz helyzetekből visszatér. Önkritikus anélkül, hogy ez túlságosan átjárná a gondolatait.”

    Bepánikolt a Ferrari fiatal pilótája a bemutatkozásának hírére

    Utóbbira az utolsó bakui edzést követően láttunk példát, amikor balesetet szenvedett. Ez a Haas csapatfőnökének, Komacu Ajaónak szintén feltűnt. „Ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam, hogyan reagál a nehézségekre, és ezt tökéletesen csinálta” – jelentette ki.

    A The Race újságírója szerint Bearman és Leclerc között további közös vonás, hogy mindketten szivacsként szívják magukba az információt.

    Noha illik óvatosan értelmezni ezt a statisztikát, de Bearman az első versenyző a Forma-1 történetében, aki első két futamán két különböző csapatnál vezetve egyaránt pontot szerzett.

    Ricciardo megszegte a Red Bull-vezérrel kötött megállapodását

  • „Szeretlek, testvér” – így búcsúztak a pilótatársak és a csapatok Ricciardótól

    „Szeretlek, testvér” – így búcsúztak a pilótatársak és a csapatok Ricciardótól

    Nemcsak a szurkolók, hanem a pilótatársak és csapatok is elköszöntek a minden bizonnyal a Szingapúri Nagydíjon pályafutása utolsó Forma–1-es futamát teljesítő, a Red Bull által menesztett Daniel Ricciardótól. Az alábbiakban ezekből szemezgettünk.

    Lewis Hamilton:

    „Daniel Ricciardo, megtiszteltetés volt versenyezni veled az évek során. Soha nem fogom elfelejteni a csatákat, a nevetéseket, és hogy ittam a cipődből. Gusztustalan volt, de örülök, hogy vált rá alkalmam veled, haver. Azt az örökséget hagyod, hogy mindig magadat adtad, ami ebben a sportban soha nem könnyű. Az egészet a legnagyobb mosollyal csináltad, én pedig tisztelgek ezért előtted. Annyi minden vár még rád, és már alig várom, hogy lássam, mihez kezdesz legközelebb. Mindig itt leszek neked, haver.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton)

    George Russell:

    „Az F1 nem lesz ugyanolyan nélküled, haver. A legjobbakat a következő kalandodhoz, Ricciardo Daniel.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by George Russell (@georgerussell63)

    McLaren:

    „Köszönjük az emlékeket, Daniel. Örökre belevésődött a neved a McLaren történelmébe. Mindig ott lesz nekünk Monza.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by McLaren (@mclaren)

    Zak Brown:

    „Daniel, egyedülálló vagy. Egy páratlanul gyors versenyző és csodálatos ember. A monzai győzelmed örökre bevésődött a McLaren történelmébe. Az volt életem egyik legszebb pillanata, és ott van rajtam a tetoválás, hogy bizonyítsa. Tudom, hogy az a nap neked is sokat jelentett. Nézni téged, ahogy csapatod idősebb Dale Earnhardt 1984-es Chevrolet Monte Carlójával a COTA-n szintén az egyik kedvenc emlékem a közös időnkből. MEGA! Minden jót a következő kalandodhoz, tudom, hogy nagyon jó leszel, bármi legyen is az.”

    Max Verstappen (komment):

    „Fel a fejjel, haver! Olyan sok gyönyörű pillanat következik még.”

    Lando Norris (komment):

    „Szeretlek testvér.”

    Mercedes (komment):

    „Elképesztő ellenfél voltál az évek során. Köszönet a sok szórakoztató csatáért és a fertőző energiáért, amit a sportágba hoztál mind a pályán, mind azon kívül. Enchanté, Daniel.”

    Max, Lando, Lewis, Esteban & Mercedes’s comments under Daniel Ricciardo’s Instagram post
    byu/kpopsns28 informula1

    Esteban Ocon (komment):

    „Gratulálok mindahhoz, amit elértél a karriered során, haver. Sokat tanultam tőled a közös időnk alatt. A legjobbakat kívánom a következő kalandodhoz.”

    David Coulthard (komment):

    „Lenyűgöző örökséget hagysz magad után a sportban, és mindig mosolygósabb hellyé tetted a paddockot.”

    Pierre Gasly:

    „Gratulálok a karrieredhez, DR! Rengeteg mindenre lehetsz büszke! Mindig emlékezni fogok arra, amikor azon a lovon ülve jelentél meg a paddockban. Egyedülálló vagy, és élveztem a késői bevetődéseidet, hiányozni fogsz nekünk a paddockban, méhészborz. Minden jót a következő kalandjaidhoz és enchanté, haver!”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by PIERRE GASLY 🇫🇷 (@pierregasly)

    Charles Leclerc:

    „Az utánozhatatlan Daniel Ricciardo. Hiányozni fogsz a paddockból, haver. Sok szerencsét mindenhez.”

    [Charles Leclerc] The one and only ©danielricciardo. You’ll be missed in the paddock mate. Good luck with everything
    byu/DubiousLLM informula1

  • Alonso szavai is mutatják, mekkora esélyt szalasztott el a Ferrari Szingapúrban

    Alonso szavai is mutatják, mekkora esélyt szalasztott el a Ferrari Szingapúrban

    Az elrontott időmérő sokba került a Ferrarinak a Szingapúri Nagydíjon, amire Fernando Alonso is rávilágított.

    Főleg a Szingapúri Nagydíj pénteki napjának végén tűnt úgy, hogy a Ferrari Baku után egy teljesen más jellegű pályán is versenyben lehet a győzelemért, majd egészen az időmérő edzés harmadik szakaszáig fennállt ennek a lehetősége. Ott azonban Carlos Sainz autót tört, Charles Leclerc pedig gumimelegítési gondok miatt nem tudott rendes kört futni, ezért a kért vörös autó csak a 9. és a 10. rajtkockát szerezte meg. Innen Leclerc az 5., Sainz pedig a 7. helyig jött fel, menet közben pedig mindketten megelőzték Fernando Alonsót, aki a futam után így értékelt: „A Ferrariknak nyerniük kellett volna ezen a versenyen. Valószínűleg az övék volt a leggyorsabb autó ezen a hétvégén, úgyhogy az én versenyem nem ellenük zajlott.”

    Soha nem látott probléma sújtott le Leclerc-re az időmérő végén

    Alonso természetesen hajlamos olykor kicsit túlzásokba esni, de ezzel együtt is lehet valami a szavaiban. Mivel Leclerc az első etap nagy részét Nico Hülkenberg mögé szorulva töltötte, azt nem tudjuk megítélni, hog a közepes gumikon mire lett volna képes a Max Verstappent rohamléptekkel faképnél hagyó Lando Norris ellen akkor, ha a mezőny elejéből indul, de a kemény gumis második etapban hozni tudta a McLaren versenyzőjének tempóját.

    Persze ezt is a helyén kell kezelni, hiszen Norris ekkor már leginkább az előnyét őrizte, miközben próbálta megfutni a leggyorsabb kört, amihez lassabb, töltőköröket is beiktatott, ugyanakkor a Ferrari alighanem gyorsabb volt mint a Red Bull és a Mercedes, így mindenképpen érdekes lett volna megnézni, hogy Leclerc – vagy adott esetben a tavaly a szingapúri futamot megnyerő Sainz – mennyire tudta volna megkergetni Norrist a győzelemért.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrarik ennél többet is elérhettek volna Szingapúrban / Fotó: Ferrari

    „Az utolsó 25 körben azt hiszem, ugyanolyan köröket futottunk, mint Lando – idézi a Motorsport Week Frédéric Vasseur-t, a Ferrari csapatfőnökét. – Talán ő csak minden második körben nyomta, hogy töltse az akkumulátorát, és megpróbálja megfutni a leggyorsabb kört, ennyire nem követtem. De legalább hasonló volt a tempónk, ami biztató. A célunk azonban nem az volt, hogy hozzuk Lando tempóját, hanem hogy felzárkózzunk és pontokat szerezzünk. Szerintem ezen a téren jól teljesítettünk.”

    „Ha hiányzott valami ezen a hétvégén, az nem a péntek vagy a vasárnap volt, hanem a kettő között. A Q2-ig egyértelműen azonos tempóra voltunk képesek Landóval, a Q3-ban viszont nem futottunk rendes kört egyik autónkkal sem. Ez azt jelentette, hogy a 9. és a 10. helyről kellett rajtolnunk, amivel Szingapúrban szinte lőttek is az esélyeknek. Valószínűleg az 5. és a 7. hely a legjobb, amit elérhettünk, talán még George [Russellt] kaphattuk volna el. De ez volt a maximum. Nem a versenyen hiányzott valami, hanem a Q3-ban” – ecsetelte a Ferrari csapatfőnöke.

    Nagyot hibázott a Ferrari? – világbajnok volt pilótájuk kritizálta a maranellóiakat

     

  • Soha nem látott probléma sújtott le Leclerc-re az időmérő végén

    Soha nem látott probléma sújtott le Leclerc-re az időmérő végén

    Különböző okból előálló, de hasonló jellegű nehézség tette tönkre Charles Leclerc és Carlos Sainz időmérőjének végét a Szingapúri Nagydíjon, így a két Ferrari csak az ötödik sorból vághat neki a futamnak.

    A 2024-es F1-es szezon fluktuáló erőviszonyainak, forgandó szerencséjének adta ezúttal a Ferrari a példáját, hiszen azt követően, hogy az előző két futamon harcban voltak a győzelemért (Monzában nyertek is), s még Szingapúrban is a legjobb helyeken álltak pénteken, végül csak a 9. és a 10. helyre sorakozhat fel a két piros autó a vasárnapi rajtrácson.

    Mindkettőjüket utolérte a baj a Q3-ban, a látványosabb módon Sainzt, aki szokatlan helyzetben, gyorskörének megkezdésére készülve, az utolsó kanyarban csúszott ki és csapódott autója hátuljával a falba, a piros zászlókat is előhívva.

    „Elég furcsa baleset volt. Több autót is el kellett engednem a kivezető köröm során, emiatt a gumijaim sokkal hidegebbek voltak, mint arra számítottam. Rosszul mértem fel a tapadás mértékét a 17-es kanyar huppanóján, majd megbicsaklott alattam az autó, szóval vezetői hiba volt” – vállalt felelősséget tettéért Sainz.

    „Tudtam, hogy a kör elején máris a kelleténél lassabb leszek, mert túl lassan érkeztem az utolsó kanyarhoz, ezért megpróbálkoztam valamivel, de nem volt elegendő a tapadás hozzá.”

    Elképesztő: Verstappen bojkottal vágott vissza a büntetésre, széttrollkodta a sajtótájékoztatót

    A leállás a többség első gyorskörét félbevágta, a piros zászlót követően pedig már csak egy menetre maradt ideje a mezőnynek. Leclerc-nek azonban ez nem sikerült jól: csak a végül hatodikként záró Nico Hülkenberg mögé sorolt, de pillanatokkal később el is vették a köridejét pályaelhagyás miatt. A monacói szintén a hideg gumikat okolta csúszkálása miatt, ám nála másmilyen előzmény vezetett ehhez, mint Sainznál.

    „Olyan problémánk volt, amit a hétvége során eddig nem jelentkezett. Az első gumimelegítő paplanok nem működtek megfelelően, mielőtt kihajtottam volna a bokszból. Az első kerekek emiatt rendkívül hidegek voltak, így őrült módjára kellett nyomnom a kivezető körömben, hogy ezt kompenzáljam. Soha nem történt még ilyen korábban” – mondta Leclerc.

    Sainz balesetével és Leclerc idejének törlésével az a szokatlan helyzet állt elő, hogy mindkét Ferrarit köridő nélkül rangsoroltak a Q3 végén, így a 9. és a 10. helyről rajtolhatnak csak, az előzési nehézségéről híres szingapúri pályán pedig olyan középmezőnyhöz tartozó autókon is át kell hámozniuk magukat, mint Cunoda Juki RB-je, Fernando Alonso Aston Martinja és Hülkenberg Haasa.

    Ricciardo már öngyilkossági kísérlettel viccelődik – tényleg csak egy manipulált verseny mentené meg a karrierjét?

  • Torz rekordot terjeszt az újoncról az F1-es média – értelmet adtunk neki, és meglepő névre bukkantunk

    Torz rekordot terjeszt az újoncról az F1-es média – értelmet adtunk neki, és meglepő névre bukkantunk

    Két olyan pilóta viszi a prímet az Azeri Nagydíj statisztikai különlegességei között, akik augusztusban még a mezőnyben sem voltak, de szó esik arról is, milyen kéretlen rekordban érte utol Charles Leclerc Jim Clarkot, mikor vezette utoljára a pontversenyt a McLaren, és hogy valóban most állt-e először kizárólag F2-es bajnokokból az F1-es dobogó.

    Oliver Bearman az első versenyző a Forma-1 történetében, aki első két futamán két különböző csapatnál vezetve egyaránt pontot szerzett – írta az Azeri Nagydíjat követően az F1.com, s számolt be róla azóta temérdek más felület is. Az állításban nincs semmi pontatlanság, ugyanakkor rendkívül szűklátókörűen vizsgálja a brit versenyző teljesítményét, egy olyan módszert használva, amiben valójában értelmetlen egymással összemérni a különböző korok pilótáit.

    A 19 éves újonc valóban meggyőző formát mutatott idei mindkét beugrásakor: a Szaúd-arábiai Nagydíjon a Ferrarival a 7., az Azeri Nagydíjon a Haasszal a 10. helyen intették le. Igen ám, de a pontrendszer változásai miatt az F1 történetének nagyobb részében ilyen eredményekkel nem is lehetett erre a listára felkerülni: 1959-ig csak az első 5, 2002-ig az első 6, 2009-ig az első 8 helyezett kapott pontot a futamok végén, s csak 2010-ben vezették be a legjobb tíz pilótát jutalmazó rendszert.

    Bearman rekordja tehát csupán ebben az alig tizenöt éves időszakban értelmezhető, ezalatt ráadásul csupán két ellenfelet kellett felülmúlnia ebben a versengésben, hiszen rajta kívül csak Will Stevens (Caterham és Manor), valamint Nyck de Vries (Williams és AlphaTauri) mondhatja el, hogy első két F1-es futamán két különböző csapattal állt rajthoz. Nekik viszont nem sikerült pontszerzéssel zárni mindkét versenyt, náluk valóban szebben debütált a Ferrari neveltje.

    Nyck de Vries,
    Nyck de Vries – Fotó: Williams Racing

    Igen ám, de ha tényleg azt akarjuk megvizsgálni, történelmileg hova helyezhető el Bearman kiváló alkalmazkodóképességről árulkodó berobbanása, el kell felejtenünk a pontokat! Az összehasonlíthatóság érdekében a kérdést inkább így érdemes feltenni:

    voltak-e más versenyzők Bearman előtt, akik első két F1-es versenyüket két különböző csapattal teljesítették, és egyaránt a legjobb tíz között zártak?

    A válasz: voltak, viszont jó messzire kell hozzájuk visszamennünk az időben, a legutóbbi esetnél pedig egy olyan versenyző nevét találjuk, akiről nem gondoltuk, hogy valaha is elő fog kerülni bármilyen F1-es statisztika kapcsán: Gijs van Lennep. A holland versenyző mindössze nyolc világbajnoki futamon állt rajthoz, az elsőt az 1971-es hazai nagydíján még egy Surteesszel a 8. helyen, a másodikat pedig két évvel később szintén Zandvoortban a Frank Williams első csapata által nevezett Iso-Marlboróval a 6. helyen befutva teljesítette, Bearman tehát most 51 év után vitt véghez ezzel azonos értékű tettet. Tovább utazva a múltba egyre jobban belemászunk azokba az időkbe, amikor a csapat és a konstruktőr fogalma különvált, de a fenti feltételnek megfelel még Chris Iwin, Paul Hawkins, a mindössze két nagydíjon induló Roger Penske, valamint a későbbi világbajnok Phil Hill karrierjének kezdete.

    Gijs van Lennep a 2022-es Holland Nagydíjon:

    Embed from Getty Images

    A másik új versenyző is remekel

    Bár Lewis Hamilton még tanulja a Bakuban őt legyőző Williams-pilóta nevét, a nézők közül két futam alatt alighanem sokan megjegyezték maguknak Franco Colapintót, aki máris teljesítette azt a feladatot, amiért a csapat belé vetette a bizalmát: a 8. helyen befutva négy pontot is szerzett, gyorsan felülmúlva elődje, Logan Sargeant 36 futam alatt nyújtott produkcióját, akinek a legjobb eredménye egy tavalyi austini 10. hely volt, és sokat emlegetett módon egyszer sem tudta legyőzni Alexander Albont a futam időmérőjén – a 21 éves argentinnak ez is második nekifutásra sikerült, még ha segített is rajta a csapattársa autóján felejtett ventilátor.

    Colapinto a 8. helyről rajtolt Bakuban, amilyen magasságokban Carlos Reutemann 1982-es kiszállása óta argentin versenyző nem járt a rajtrácson. A célban jegyzett nyolcadik helyezését ugyanakkor a legutóbbi két, egyaránt Minardit vezető argentin, Gastón Mazzacane és Esteban Tuero is elérte egy-egy alkalommal, még ha akkor, mint arról fentebb már értekeztünk, nagyon más megítélése volt még egy nyolcadik helynek. Az utolsó nála jobb eredménnyel végző argentin viszont szintén Reutemann volt.

    A csodálatos Williams-újonc remeklése boríthatja Bottas terveit

    Őrségváltás a csapatok között

    Az Azeri Nagydíj izgalmainak fontos következménye volt, hogy a McLaren átvette a vezetést a konstruktőri világbajnokságban a Red Bulltól, amit az energiaitalosok több mint két éve, a 2022 májusi Spanyol Nagydíj óta folyamatosan őriztek – azóta összesen 55 verseny telt el.

    A csúcsra visszatérő McLaren idén olyan sikereket ér el, amelyekhez szinte kivétel nélkül csak 2012-ben, legutóbbi élcsapatként töltött évükben találunk legközelebbi referenciát, ám ez nem ilyen. A konstruktőri bajnokságot ugyanis még azt követően is vezették egyszer, a 2014-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, a hibridkorszak első versenye után. Akkor Melbourne-ben (Daniel Ricciardo kizárása után) a debütáló Kevin Magnussen karrierje máig egyetlen dobogójával második, Jenson Button pedig karrierje utolsó dobogójával harmadik lett, így a wokingiak 33 ponttal az élre álltak, amit a Mercedes a következő futamon már el is vett tőlük. Hogy mennyire kilógott az az évnyitó eredmény a McLaren akkori formájához képest, azt jelzi, hogy végül csak az ötödik legjobb csapatként zárták az évet.

    A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

    Charles Leclerc már negyedik rajtelsőségét szerezte Bakuban, hiszen 2021 óta bizonyul itt legyőzhetetlennek az időmérőkön, ám ennek dacára a futamot még egyszer sem tudta megnyerni. Egyetlen másik versenyző volt csak az F1 történetében, aki egy pályán négyszer állt a pole-ban, de győzni képtelen volt: Jim Clark Monacóban.

    Lewis Hamilton a látványtalan 9. helyen végzett, de így is elért egy komoly mérföldkövet: teljesítette 100 000. F1-es versenykilométerét, ami nagyjából azzal egyenlő, mintha két és félszer körbeszáguldotta volna a Földet. Mindössze másodikként jutott el ekkora mennyiségig, Fernando Alonso már 107 347 km-nél jár. A jelenlegi, 24 futamos naptár mellett csak kicsivel kevesebb egy szezon teljes versenytávja, mint a kettőjük közötti különbözet, tehát jelenleg úgy tűnik, ha Hamilton csak egy szezonnal maradna tovább az F1-ben Alonsónál, akkor azzal még éppen nem tudná megelőzni a spanyolt.

    Végezetül még egy olyan rekord, amit tágabban is lehet értelmezni, mint ahogyan azt beharangozták. A bakui Forma-1-es futam után a Forma-2 közösségi oldala hívta fel rá a figyelmet, hogy először áll egy F1-es dobogó kizárólag korábbi F2-es bajnokokból: Oscar Piastri 2021-ben, Charles Leclerc 2017-ben, George Russell pedig 2018-ban nyerte meg az utánpótlás-szériák legrangosabb trófeáját. Igen ám, de ez a kijelentés csak akkor igaz, ha nem számítjuk bele a jelenlegi F2 elődjét, a 2016 után pusztán csak új nevet kapó GP2-t, hiszen az ottani bajnokokból is össze lehetett rakni F1-es dobogót (2015, Spa – Hamilton, Rosberg, Grosjean), sem pedig az 1967 és 1984 között futó korábbi F2-es bajnokságot, merthogy azon bajnokokból is (1979, Silverstone – Regazzoni, Arnoux, Jarier).

    Részletek derültek ki a szezon utáni, extra F1-es versenyről

  • Leclerc máris látja, hol könnyelműsködte el a győzelmi esélyét

    Leclerc máris látja, hol könnyelműsködte el a győzelmi esélyét

    Nem sokkal a verseny leintése után már be is azonosította Charles Leclerc azon hibáját, amely alaposan megnehezítette számára, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat – s végül a második helyen végzett Oscar Piastri mögött.

    Leclerc azerbajdzsáni átka tovább folytatódott, hiszen sorozatban negyedik rajtelsőségét sem tudta győzelemre váltani a Kaszpi-tenger partján, noha most állt ehhez a legközelebb, hiszen közel 30 körön át gyakorolt komoly nyomást az élen álló Piastrira.

    A Ferrari pilótája azonban az első bokszkiállásokig vezetett, csak két körrel saját cseréje után előzte meg őt az ausztrál a célegyenes végén, utólagosan pedig Leclerc már úgy érzi, azon a ponton keményebben kellett volna védekeznie Piastri ellen, hiszen mint kiderült, a továbbiakban ő már minden próbálkozása ellenére sem tudta visszavenni a pozíciót.

    „A kemény gumik nem adtak olyan jó érzést, sokat csúszkáltam velük, és nem igazán volt hátsó tapadásom, eléggé szenvedtem – kezdte összegzését Leclerc, aki a kerékcsere után már érezte, hogy a futam hátralévő kétharmada küzdelmesebb lesz számára. – Hosszú etap állt előttem, de nem tudtam, mit tehetnék még, hogy javítsak a helyzeten.”

    „Ez a legjobb, amit elérhettünk, ma ők voltak a gyorsabbak. Oscar szép munkát végzett az 1-es kanyarban. Láttam őt a belső íven, de nem akartam őrült módjára védekezni, mert még mindig hidegek voltak a gumijaim. Nem mondom, hogy elengedtem volna őt, de olyan nagyon azért nem nehezítettem meg a dolgát, bízva abban, hogy később a DRS segítségével visszaelőzhetem. Ám nagyon gyorsnak bizonyultak az egyenesben, és nem is igazán volt lehetőségem az előzésre. Szóval az egy rossz döntés volt a részemről.”

    „De ez már csak így megy. Néha elkövetünk hibákat, aztán tanulunk belőlük.”

    Leclerc hozzátette, hátrányát érezte annak is, hogy a pénteki második edzésen nem futott hosszú etapot, emiatt nem tökéletes beállításokkal vágott neki a versenynek. Ez a hiányosság viszont szintén a saját hibájából eredeztethető, ugyanis az első edzésen balesete miatt időt veszített, ami aztán a második gyakorlásának programját is érintette.

    A Ferrari bár a verseny nagy részében a legjobb helyzetben lévő csapatnak tűnt, végül mégis keserű szájízzel távozik Bakuból, hiszen amellett, hogy Leclerc lecsúszott a győzelemről, a hajrában a harmadik helyet elcsípő Carlos Sainz nullázott, miután ütközött Sergio Pérezzel.

    Nyolc pontot így is hozott a Scuderia a Red Bullon, így bőven lőtávolban, 31 pontra van a konstruktőri második helytől, erős szezonzárással pedig a McLaren 51 pontos előnye sem tűnik még ledolgozhatatlannak.

    Szenzációs csatában Piastri kivédekezte Leclerc-t a bakui győzelemért

  • Leclerc megszakértette, miért nem nyert az előző három bakui pole-ból, és miért nyerhet most

    Leclerc megszakértette, miért nem nyert az előző három bakui pole-ból, és miért nyerhet most

    Charles Leclerc számára nem újdonság a rajtelsőség az Azeri Nagydíjon, ám érzése szerint most van a legjobb esélye arra, hogy győzelemre váltsa a szombati erős formát a Ferrarival.

    Ebben az évtizedben még nem lehetett kiszorítani a Ferrari monacói pilótáját a bakui rajtrács első helyéről, 2021 óta az összes időmérőt ő nyerte itt (beleértve még a tavalyi sprintversenyét is), ám egyúttal éppen ez a pálya a zanzásított változata is Leclerc pole-nehéz karrierjének, hiszen az itteni futamok egyikét sem tudta megnyerni.

    Most viszont a monzai győzelem emlékével érkezett a Ferrari Bakuba, a két pálya pedig a hosszú egyenesek és a lassú kanyarok révén jellegében valamelyest hasonlóságot is mutat egymással. Leclerc ráadásul most szerezte meg a legnagyobb különbséggel az itteni pole-t, 321 ezredet adott a másodikként végző Oscar Piastrinak. Arra a felvetésre viszont egyértelmű válasza volt, hogy rakott-e már össze a mostaninál erősebb kört ezen a pályán.

    „A legjobb itteni körömet 2021-ben futottam, amikor az autó seho… na jó, nem mondom, hogy sehol sem volt, de nagyon küzdöttünk vele, általában a 7. és a 12. hely között. Akkor tényleg hatalmas meglepetés volt, hogy itt pole-t szereztem” – utalt Leclerc az abban a nyeretlen szezonban a Ferraritól tényleg különlegességnek számító eredményre.

    „De a mostani kör is jól volt, körről körre javultam, és tudtam, hogy a teljesítmény ott van az autóban, csak jól össze kell raknom a végén a Q3-at, ami sikerült is, így nagyon elégedett vagyok.”

    A csapatsorrend csak az egyik dolog, ami nem tudja kimenteni Norrist a 17. rajthelyről

    Leclerc-t nem nyomasztja, hogy vasárnap folytatódna a bakui átok, és ismét kicsúszik a kezéből a győzelem, értékelése szerint az elmúlt négy évből most van a legjobb helyzetben a Ferrari, amely ráadásul idénre balanszírozni is tudta az autó időmérőn és versenyen mutatott teljesítményében az utóbbi időben meglévő különbséget.

    „Az elmúlt három pole-pozíciós évre visszatekintve, csak az egyik évben volt pole-ra érdemes autóm, 2021-ben és 2023-ban viszont kivételesen jó kört sikerült összehoznom, de azokban az években nem is számítottam győzelemre. 2022-ben felrobbant a motorom, miközben az élen haladtam, sajnálatos eset. Most viszont remélem, hogy a hétvégén látott tempónkat holnapra is átmentjük, ami nem vehető készpénznek, hiszen teljesen más lesz magas üzemanyagszint és a gumikopás mellett is megtartani az előnyt. De ha sikerül, akkor remélhetőleg hazavihetjük a győzelmet” – összegzett a monacói, akinek a célban eddig a tavalyi 3. hely a legjobb azerbajdzsáni eredménye.

    Leclerc-nek tehát zsinórban négy rajtelsőségnél jár Bakuban, ugyanekkora jelenleg is futó sorozattal Max Verstappen rendelkezik Spielbergből és Abu-Dzabiból. Az egyazon pályán sorozatban megszerzett pole-ok rekordját Ayrton Senna tartja, aki 1985 és 1991 között Imolában nyerte meg az időmérőt hét egymást követő évben.

    Részletek derültek ki a szezon utáni, extra F1-es versenyről

  • Pérez végre villantott, de Leclerc elvette tőle az 1. helyet

    Pérez végre villantott, de Leclerc elvette tőle az 1. helyet

    Bakuban az F1 második edzésén Charles Leclerc volt a leggyorsabb Sergio Pérezt és Lewis Hamiltont megelőzve.

    A Red Bull megtartotta az első edzésen mutatott jó formáját, de meglepetésre nem Max Verstappen, hanem Pérez volt a gyorsabb a versenyzői közül, aki majdnem mindenki másnál is gyorsabb volt. A mexikói pilóta hosszú idő után először villantott, és Bakuban általában jól megy, tavaly például ő nyerte a futamot.

    Az edzés utolsó negyedórájában, a lágy gumis sprintek többségének végeztével Pérez állt az élen, de az időmérő-szimulációját későbbre ütemező Charles Leclerc hat ezredmásodperccel megelőzte. A 3. helyezett Hamilton is közel állt hozzájuk, a hátránya Péreztől 60 ezredmásodperc volt.

    Nem véletlen, hogy a korábban balesetet szenvedő Leclerc fáziskéséssel kapta meg a lágy gumikat, mert a Ferrarinak el kellett hárítani egy problémát: az edzés első részében a monacói pilóta nagyon morcos volt, amiért a jobb- és a balkanyarokban asszimetriát érzett a kormányzásban, és bosszantotta, hogy ennek okát nem tudták megtalálni a mérnökök; egyszer ki is csúszott a bukótérbe, sokáig nem is futott jó eredményt.

    Szörnyű hír a Red Bullnak, hogy most várható tőlük a legjobb teljesítmény?

    A 4. helyen Carlos Sainz végzett, a világbajnoki címért versengő két pilóta közül pedig Max Verstappen 6., Lando Norris pedig csak 17. lett a rangsorban. Utóbbi valós tempójára azonban nem derült fény, mert a gyorsköre végén lassítania kellett Pierre Gasly miatt a célegyenes elején, aki az akkumulátor meghibásodására panaszkodott és ezzel magyarázta a lassúságát.

    Az üldözőbolyban váratlanul jól szerepelt Lance Stroll, aki 7. lett, és a Haas mindkét versenyzője, így a Kevin Magnussen helyére beugró Oliver Bearman is befért az első tíz helyezett közé.

  • Leclerc rájött, hogy gyorsabb, ha bal lábbal adja a gázt

    Leclerc rájött, hogy gyorsabb, ha bal lábbal adja a gázt

    A Ferrari pilótái a versenyhétvégék előtti szimulátoros pályabemutatót már eddig is különféle extrákkal fűszerezték, olykor bekötött szemmel, máskor ellentétes irányban vezetve. A pedálok felcserélése Bakura elég agytornáztató kihívásnak ígérkezett, de Charles Leclerc számára mégis természetesnek tűnt, hogy mindent fordítva kellett csinálnia.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjra készülve az ország fővárosának utcai pályáját prezentálták a rajongóknak a Ferrari pilótái egy szimulátorban, viszont egy olyan csavarral, amitől az volt várható, hogy alaposan megnehezíti majd a kormány mögé ülő Leclerc dolgát: felcserélték a pedálok funkcióját, így bal lábbal kellett a gázt, jobbal pedig a féket nyomni, és ugyanígy jártak el a sebességváltáshoz használt karokkal is a kormány mögött, ezúttal a bal oldalival kellett lefelé, a jobb oldalival pedig felfelé kapcsolni.

    Leclerc reflexei azonban egyáltalán nem zavarodtak össze, a monacói minden alkalommal a megfelelő pedált és váltófület használta, bár éppen amikor felkiáltott, hogy hiba nélkül vezet, elkövetett egy pályaelhagyást.

    „Ez jobb mint… ezt fogom kérni a következő versenyre!” – viccelődött Leclerc a fordítva bekötött vezérlőegységekkel.

    Carlos Sainz eleinte izgatottan, majd a kör második felében már inkább szkeptikusan figyelte csapattársa remeklését. „Haver, miért vagy te ebben ilyen jó?” – tette fel a kérdést, azt gyanítva, hogy Leclerc előzetesen már gyakorolta a bal lábbal való fékezést.

     

     

  • Tanulóvezetők figyelmetlenségével koccant Leclerc Monacóban

    Tanulóvezetők figyelmetlenségével koccant Leclerc Monacóban

    Charles Leclerc monacói balszerencsesorozata talán csak rövid pihenőre tért az idei F1-es futamon, amit megnyert, hiszen most utcai Ferrarijával is koccant szülővárosában, a versenypálya egy ikonikus pontján.

    Először TikTokon jelent meg egy szemlélődő által készített videó Leclerc ártalmatlan, de ügyetlen mozdulatáról. A monacói pilóta a Ferrari Purosangue modelljének volánjánál ült, és a versenypályáéval ellentétes menetirányból érkezett a hajtűbe, vagyis annak belső ívén vezetett, amikor olyan balesetbe keveredett, amire egy F1-es verseny első körében a nézők már fel sem kapnák a fejüket a naptár egyik legszűkebb kanyarjában, ám utcai autóval egy profi versenyzőtől azért igencsak kellemetlen.

    @cameroncamasi

    Chuck crashing his 400k dollar Purosangue at farimont hairpin #f1 #ferrari orignal video by🎥 @Angelina Orlando

    ♬ I am stupid – scrollinsteals

    A hajtűben torlódás alakult ki, araszolva haladt csak a forgalom, és bár nem mondható, hogy hirtelen állt volna meg az előtte haladó autó, Leclerc lassú tempóval mégis belehajtott, lekoccolva ezzel Ferrarijának jobb elejét. Az érintkezés enyhe volt, így ha keletkezett is anyagi kár, az nem jelentős – mindkét autó tovább is hajtott a történtek után. A hétszeres nagydíjgyőztes másodmagával ült a járműben.

    Leclerc áprilisban kapta kézhez a Purosanguét, és az elmúlt hétvégén, az ő győzelmével véget ért Olasz Nagydíj helyszínére is ezzel érkezett. A 715 lóerős, 6,5 literes V12-es motorral szerelt Ferrari ára 400 000 dollár lehetett, írja a planetf1.

    A monacói pilóta sokáig hírhedt volt a hazai pályáján őt üldöző balszerencséjéről, évekig dobogóra sem tudott ott állni versenyzői karrierje során. 2021-ben el sem rajtolhatott a pole-ból, egy évvel később a történelmi autók felvonulásán pedig balesetezett Niki Lauda 1974-es Ferrarijával. Az átkot Leclerc végül idén szakította meg, hiszen az első rajthelyről indulva ezúttal már be tudta húzni a győzelmet a Monacói Nagydíjon.

    Csodálatos győzelme után Leclerc mértékletességre intette a Ferrari rajongóit