Címke: Charles Leclerc

  • Vettel nem bánná, ha Leclerc egy nap majd a csapattársa lenne

    Vettel nem bánná, ha Leclerc egy nap majd a csapattársa lenne

    Sebastian Vettel örömmel látná csapattársaként a Ferrarinál Charles Leclerc-et.

    „Nem én mondom meg, hogy ki üljön mellettem, talán Mauriziót (Arrivabene) kérdezzék erről, de szerintem miért is ne?” – mondta Vettel a Leclerccel kapcsolatos kérdésre. „Szerintem a vele kapcsolatos hype abszolút helyénvaló. Ha körülötte nem lenne felhajtás, akkor nem tudom, ki körül lehetne.”

    „Persze sok év áll még előtte. Az eddigi versenyein jól kihasználta a lehetőségeit és pontokat os szerzett egy olyan autóval, ami nem feltétlenül tartozik a pontszerzők közé, szóval ő mindent megtesz.”

    Azt állítja nem ő dönti el, hogy ki legyen a csapattársa a Ferrarinál, bár a pletykák szerint ahogy tavaly, idén is azért kampányol a csapat vezetőinél, hogy azok még egy évet hosszabbítsanak Kimi Räikkönennel.

    „Láttam, hogy mit csinált az elmúlt években, jó volt nézni.” – mondta Lewis Hamilton, szintén Leclercről. „Le szoktam ülni a főnökökkel és mérnökökkel az alacsonyabb kategóriákat megnézni, és figyeljük, hogy kik lehetnek komoly tehetségek.”

    „Benne igazán van potenciál ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyen véghez, és ezt nem lehet látni mindenkiben, akik előrébb jutottak az elmúlt pár évben. Persze ez nehéz is, mivel ez egy drága sport. A legtehetségesebbeknek nem mindig van ehhez pénzük is, de jó látni, ha egy tehetséges fiatalnak ez összejön.”

     

  • Íme egy kör a vadiúj F1 2018-cal

    Íme egy kör a vadiúj F1 2018-cal

    Elkészült az első valós játék során készült felvétel a Codemasters F1 2018 játékából. A Sauber versenyzője, Charles Leclerc teljesített vele egy kört, a monacói pályán.

    Az F1 2018 augusztus 24-én jelenik majd meg Xbox One-re, PS4-re és Windows PC-re.

    Az előző verzióban nagy elismerést kapott a részletgazdag karrier mód és a történelmi F1-es autók megjelenése, így ezt az irányt fejlesztették tovább az új játékban is.

    A monacói bemutatókört Leclerc a játékos által vezérelt energia visszanyerő rendszerrel (ERS) teljesítette.

    „A játékos vezérelte ERS hozzáadása a járművek fizikájához azt a törekvésünket szolgálja, hogy a lehet legautentikusabban másoljuk le a sportot.” – mondta a játék igazgatója, Lee Mather.

    „A legnagyobb vizuális ráncfelvarrás az F1 2018-ban az átdolgozott világítás, az égbolt, a felhők és az atmoszférikus rendszerek.” – mondta Stuart Campbell, az F1 2018 illusztrációs igazgatója. „Ezek a rendszerek kéz a kézben működnek, és hatással vannak a játék megjelenítésére, ami így hitelesebb, mint valaha.”

  • Bottas „Häkkinenes” sisakkal indul Monacóban

    Bottas „Häkkinenes” sisakkal indul Monacóban

    A Monacói Nagydíjra sok versenyző egyedi sisakkal szokott készülni. Így tett Valtteri Bottas is, akinek monacói sisakja nagyon hasonlatos Mika Häkkinen egykori sisakjához, annak jellegzetes kék csíkjaival.

    A finn versenyző minden bizonnyal abban is bízik, hogy honfitársára emlékeztető sisakja szerencsét hoz majd neki, hiszen 20 évvel ezelőtt épp Häkkinen nyert Monacóban, és abban az évben bajnok is lett.

    „Épp 20 éve nyerte meg a bajnoki címet (az első bajnoki címét – a szerk.).” – mondta Bottas. „Szóval ez előtt akartam tisztelegni. Nagyra értékelem őt, mint versenyzőt, mint embert, és mindig is tetszett ez a festés.”

    Bottason kívül Stoffel Vandoorne, Brendon Hartley és Charles Leclerc mutattak már be új, monacói sisakot, alább ezeket is megmutatjuk.

    https://www.instagram.com/p/BjJgotPgFE0/?taken-by=valtteribottas

    https://www.instagram.com/p/BjIK0O4Fk3y/?taken-by=svandoorne

    https://www.instagram.com/p/BjDA9uVBcjc/?taken-by=brendon_hartley

    https://www.instagram.com/p/BjIMgnDDmqq/?taken-by=charles_leclerc7

    [poll id=”71″]

  • Leclerc nem hasonlítja magát a nagy legendákhoz

    Leclerc nem hasonlítja magát a nagy legendákhoz

    Charles Leclerc nem ért egyet azokkal a kijelentésekkel, melyekben Ayrton Sennához meg Michael Schumacherhez hasonlítják.

    A monacói versenyző idén mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Sauber színeiben, és egyre jobb formát mutat. Emiatt pedig sokan korábbi nagy bajnokokhoz hasonlítják őt és a képességeit.

    „Természetesen nagyon megtisztelő, hogy ilyen nevekhez hasonlítanak engem, de megpróbálom kizárni ezeket a dolgokat, mert még mindig nagyon sokat kell tanulnom a Forma-1-ben.” – kezdte a 20 éves pilóta.

    Még a négyszeres világbajnok Alain Prost is elismerően beszélt róla, amire Leclerc így reagált: „Ez nagyon nagy önbizalmat ad nekem. Régóta ismerjük már egymást, hiszen neki van egy háza Dél-Franciaországban.”

    A fiatal pilóta azt is elmondta, hogy az Alonso elleni párharca is nagyon sokat segített neki a tanulásban.

    „Amikor egy agresszív, kétszeres bajnokkal csatázol, akkor kétszer olyan sokat tanulsz, mint más pilótáktól. Egyébként Fernando is egy lassabb autóval kezdett, a Minardival.”

    Az idénye azonban nem kezdődött könnyedén, de saját elmondása szerint már sikerült felvennie a Forma-1 sebességét.

    „Minél több információm van az autóról, annál magabiztosabb vagyok. Ezek hiányoztak az első két futamról, talán emiatt is hibáztam. Ráadásul a Forma-2-ből sokkal nagyobb ugrás volt a Forma-1, mint gondoltam. A gumikezelés már önmagában is egy külön tudomány.”

  • Az új Formula E autók veszélyesek lennének a jelenlegi pályákon

    Az új Formula E autók veszélyesek lennének a jelenlegi pályákon

    A Formula E bajnokságát vezető Jean-Eric Vergne élvezi azt, hogy hamarosan több erő érkezik a lába alá, és a széria az év végén már az új generációs autót használja majd. Így nyilatkozott erről:

    „Azt hiszem, mindegyik Formula E versenyző egyetért abban, hogy boldogok vagyunk attól, hogy erősebbek lesznek az autók. Több nem is kell, a pályák miatt. Lehetnek hosszabbak a pályák, de a jelenlegieken 260 kilowatt lenyűgöző lesz, sőt egyenesen ijesztő.”

    A Formula E jelenleg kifejezetten rövid pályákon versenyez. Az új Gen2 autó legalább 250 kW-ra lesz képes időmérőkön, ami 50-nel több a jelenleg használt autókénál. A legalacsonyabb versenyfokozatban is 220 kW-ra lesznek képesek a jelenlegi 180 helyett. A versenyzőknek pedig lesz lehetőségük még magasabbra is „csavarni” a verseny egyes fázisaiban. A növekvő teljesítmény mellett a McLaren Applied Technologies által fejlesztett akkumulátoroknak köszönhetően a versenyközi autócserék is elmaradnak majd.

    Vergne reméli, hogy a széria továbbra is fejlődőképes lesz, és izgalmasak lesznek a versenyek a jövőben is:
    „Vadabb, hosszabb pályák jöhetnek, de a jó dolog a Formula E-ben az, hogy harcolhatsz. Teljesen mindegy, hogy melyik csapatnál vagy. A Forma-1-ben nagy a különbség a top csapatok és a kisebbek között. Ha beültetnéd Lewis Hamiltont a Sauberbe, nem érne fel a dobogóra. Ha azonban beültetnéd Marcus Ericssont vagy Charles Leclerc-t a Mercedesbe, akkor nem mondom azt, hogy győznének, de harcban lennének érte. A Formula E viszont teljesen más.”

  • Magnussen Leclercnél is kihúzta a gyufát

    Magnussen Leclercnél is kihúzta a gyufát

    A Haas pilótája Kevin Magnussen egy újabb megkérdőjelezhető manővert mutatott be, az „áldozata” ezúttal a monacói Charles Leclerc volt.

    Újabb hétvége, újabb veszélyes Magnussen megmozdulás. A dán pilóta a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén előbb a kör végén feltartotta a Sauber pilótáját, majd a célegyenesben, amikor meg akarta előzni a Haast csúnyán ráhúzta az autót, ám Leclerc reflexeinek köszönhetően végül sikerült elkerülniük egy csúnya balesetet.

    Leclerc az eset után a rádióban eléggé feszülten kommentálta versenytársa megmozdulását.

    „Magnussennek meg kell értenie, hogy nincs egyedül a pályán. De komolyan… Azt gondoltam, hogy ő levezető körön van és ott fog maradni a vonalnál. Mindig ő, mindig.”

    Az edzés után fél órával nem meglepő módon a versenybírók behívatták a dánt, hogy magyarázza meg a veszélyes és szükségtelen manőverét. Miután meghallgatták a beszámolóját, végül megúszta egy megrovással, amiből ez az első neki.

    Magnussen így is visszatérő vendég a stewardoknál, legutóbb a bakui futam után volt jelenése náluk, akkor a Gasly elleni agresszivitása miatt kellett felelnie, akkor egy tíz másodperces időbüntetést kapott.

  • Stílusváltáson alapul Leclerc javuló teljesítménye

    Stílusváltáson alapul Leclerc javuló teljesítménye

    Első F1-es szezonjának nehéz kezdetét követően alapvető változás történt az autó beállításának tekintetében, melynek köszönhetően javult Charles Leclerc teljesítménye a Sauberrel.

    Az uralkodó F2-es bajnok – kifogástalan versenyzéssel, melybe azért a körülmények is besegítettek – 2015 óta a legjobb eredményt szállította a svájci alakulat számára, az idei azerbajdzsáni nagydíjon. Leclerc sebessége a kvalifikáción, különösen a Q2-ben volt figyelemre méltó, egyben áttörést jelentett a versenyzését illetően, miután nehézkesen indult F1-es karrierje a Sauber C37-el való küzdelme miatt.

    Az újonc elismerte, hogy a GP3-as és az F2-es versenyautóknál alkalmazott vezetési stílusa azokban a kategóriákban nagyon sikeres volt, de változtatásra volt szükség, hogy alkalmazkodni tudjon a Grand Prix autók kezelésének igényeihez.

    „A GP3-as és a Formula 2-es autókat sokszor túlkormányzottan kell vezetni, így tudsz gyors lenni velük” – mondta Leclerc. „Nem számítottam rá, hogy gyorsabb leszek, mikor az F1-ben alulkormányzott beállításokat használtam, de úgy tűnik, hogy ezek az autók így működnek jól. Csak nekem kellett továbblépnem.”

    Leclerc nehézségei és hibái miatt Baku előtt hátrányba került csapattársával, Marcus Ericsson-nal szemben, de a monacói pilóta szemléletváltásának köszönhetően sikerült felülmúlnia a svédet a múlt hétvégén. „Nagyon sokat javultam a beállítások megváltoztatása miatt” – mondta. „Ezelőtt egy kevésbé alulkormányzott kocsit kaptam, az autóm túlságosan kiszámíthatatlan volt, és nagyon nehéz volt összeszedetten vezetni.”

  • Leclerc fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg az első F1-es pontjait

    Leclerc fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg az első F1-es pontjait

    A Sauber pilótája Charles Leclerc megszerezte első pontjait a Forma-1-ben, azok után hogy az eseménydús és kaotikus Azerbajdzsáni Nagydíj során végig erős teljesítményt nyújtott.

    A monacói versenyző már a szombati időmérőn is remekül szerepelt, ahol bejutott a Q2-be és végül a 13. rajtkockát szerezte meg.

    A verseny első köreiben egészen a nyolcadik helyig tudta előre verekednie magát, majd végig a futam további szakaszában is hibátlanul és kiegyensúlyozottan versenyzett, aminek az eredménye az előkelő hatodik pozíció lett.

    Ezt megelőzően legutóbb a 2015-ös orosz futamon szerepelt ilyen jól a Sauber, Felipe Nasr révén.

    „Elképesztő verseny volt, nagyon boldog vagyok az eredménnyel. Egy roppant eseménydús futam volt, sok incidens történt a pályán, amik komoly kihívások elé állították a pilótákat. Kényelmesen éreztem magamat az autóban, de a legjobb az volt, hogy fokozatosan tudtam előre jönni a középmezőny elejéig. Hihetetlen érzés először pontot szerezni a Forma-1-ben. Csapatként pedig megmutattuk a bennünk rejlő potenciált és az erősségeinket. Nagyon elégedett vagyok és pozitívan tekintek a jövőbe.” – nyilatkozta boldogan Leclerc.

    A csapatfőnök Frederic Vasseur sem győzte dicsérni a fiatal pilótáját.

    „Charles egy hatodik hellyel megszerezte az első pontját a sorozatban. Nagyon erős tempót diktált és végig kiegyensúlyozott munkát végzett. Ez egy nagy lépés volt számára, nagyon büszke lehet erre az eredményre.” – értékelt a francia csapatfőnök.

    Az Alfa Romeo Sauber nem volt messze a kettős pontszerzéstől, ugyanis az istálló másik pilótája Marcus Ericsson a 11. lett. A svéd pilóta egy nehéz hétvégén van túl, a nem jól sikerült időmérő után a futam legelején megsérült az autója, ami miatt nehezebb dolga volt a versenyen.

  • Leclerc lett a nap versenyzője Bakuban!

    Leclerc lett a nap versenyzője Bakuban!

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon ezt az elismerést a Sauber újonc versenyzője, Charles Leclerc érdemelte ki, aki nem csak, hogy megúszta kiesés nélkül a kaotikus futamot Baku szűk utcáin, de a 13. helyről rajtolva végül a 6. helyen ért célba, megszerezve ezzel F1-es karrierjének első pontjait. Így már előrébb is van a pontversenyben, mint csapattársa, Marcus Ericsson,.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:

    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Leclerc: Ericsson nem érdemli meg a kritikákat

    Leclerc: Ericsson nem érdemli meg a kritikákat

    Charles Leclerc elmondta, hogy Sauberes csapattársa Marcus Ericsson sokkal több tiszteletet érdemelne.

    A Ferrari támogatását élvező regnáló F2-es bajnok idén mutatkozott be a száguldó cirkusz mezőnyében, és sokan az elmúlt évtized legígéretesebb tehetségének tartják.

    Eddig idén eléggé kiegyenlített a svájci istállón belüli párharc, éppen emiatt a fiatal monacói kiállt a kollégája mellett.

    „Ő egy nagyon gyors pilóta, nagyon rossz a megítélése, pedig szerintem nem érdemli meg. Idén eddig nagyon gyors volt és nehéz legyőznöm őt. Ugyanakkor sokat tudok tanulni tőle, és remélem, hogy ez így is fog maradni.” – mondta a 20 éves pilóta.

    Ericsson is hasonlóan jó véleménnyel van az újoncról, akit az eddigi legerősebb csapattársának nevezett.

    „Nagyon-nagyon gyors versenyző, sosem volt még ilyen erős csapattársam, de úgy érzem, hogy én is fejlődtem. Mindig hátrányban voltam a súlyom miatt. Nehéz, amikor megpróbálod elmondani az embereknek, de ők nem foglalkoznak vele. De most ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes, és bebizonyítsam, hogy mint versenyző, sokat fejlődtem.” – vélekedett a svéd.