Címke: Charles Leclerc

  • Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Mexikóban 2019-ről egyeztetett Maurizio Arrivabene és Robert Kubica, melynek eredményeképp betölthetné a lengyel a Danyiil Kvjat által hagyott űrt. És bizony, ez csak szimulátoros szerep lenne, mert Vettel és Leclerc helyére adott esetben Giovinazzi ülhetne be, mint a csapat teszt- és tartalék pilótája.

    A szezonzáró után tehát nem csak Kimi Räikkönen lép le a Ferraritól, és igazol a Sauberbe. Danyiil Kvjat is elhagyja Maranellót ahol szimulátoros pilótaként tevékenykedett, és visszatér igazi versenyzőként a Toro Rossóhoz. Az, hogy Räikkönen helyére ki érkezik, már régóta ismert, és Maranellóban minden készen áll Charles Leclerc fogadására. Kvjat helyére hogy ki jön, az viszont még egyelőre ismeretlen.

    Több névről is suttogtak az elmúlt hetekben, így Robert Kubicáé is felmerült. A lengyel pilóta jelenleg a Williams teszt- és tartalék versenyzője, de még nem ismertette a jövő évi terveit. A képességei pedig megfelelnének a Ferrarinak, és dolgozhatna Maranellóban a versenyhétvégék előtt, vagy alatt.

    Mexikóvárosban elviekben Maurizio Arrivabene és Robert Kubica találkoztak, és ugyan nem érkezett semmiféle megerősítés a két féltől, de feltehetően megszületett valamiféle megállapodás. Robertnak nem lenne épp jelentéktelen ez, hiszen egy álom válna valóra, ami már majdnem megtörtént 2009-ben, amikor Felipe Massát kellett volna helyettesítenie, a Magyar Nagydíjon történt balesete miatt. 2011-ben is már aláírt előszerződése volt a Ferrarival a 2012-es szezonra, és Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de a ralibalesete mindent keresztül húzott.

    Az a munka, amit el kellene látnia Kubicának, nem keverendő össze a harmadik számú pilóta szerepkörével, akit akkor „hívnak be”, ha a két állandó versenyző közül valamelyik alkalmatlan lenne arra, hogy a pályára hajtson. Ebben az esetben a scuderiánál Antonio Giovinazzit keresnék meg.

  • Ocon szerint Leclerc már jövőre bajnokesélyes lesz

    Ocon szerint Leclerc már jövőre bajnokesélyes lesz

    Esteban Ocon véleménye szerint Charles Leclerc már első ferraris évében a világbajnoki címért harcolhat majd.

    Leclerc szenzációs néhány évet tudhat maga mögött, tavaly újoncként, abszolút dominálva nyerte az F2-t, előtte évben pedig szintén újoncként lett bajnok a GP3-ban.

    Nem lehetett kérdéses, hogy a fiatal monacói a sikerei után lehetőséget kap-e a Forma-1-ben, idén be is mutatkozhatott az Alfa Romeo-Sauber színeiben.

    Leclerc a Ferrari utánpótlásprogramjának támogatásával versenyzett a junior kategóriákban, teljesítményével pedig meggyőzte a Maranellóiakat arról, hogy 2019-ben már az olasz gárda Forma-1-es csapatának versenyzője legyen.

    Esteban Ocon nagyon jól ismeri Leclercet, akivel még gokartos időszakában ismerkedett meg. A Mercedes kötelékébe tartozó francia elismerően nyilatkozott kollégájáról.

    „Szerintem Charles harcban lesz a 2019-es bajnoki címért. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha ez a helyzet állna fenn” – monda Ocon.

    „Tudom, hogy nagyon tehetséges és az egyik leggyorsabb versenyző. Pierre Gaslyval együtt dobogókért és győzelmekért fognak küzdeni jövőre.”

    „Mindkettejük ellen versenyeztem. Charles ellen kicsit többet, mert Pierre később kezdte a gokartozást. Én nyertem a francia bajnokságot, majd Charles ellen harcoltam, aki újonc volt. Szóval elég jól ismerem.”

    „Először 2005-ben, Mini Kartsban mentem ellene – körülbelül hét vagy nyolc évesek lehettünk ekkor. Az első naptól kezdve egyértelmű volt, hogy nagyon tehetséges és a leggyorsabb srácok egyike. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja mutatni a tehetségét 2019-ben” – tette hozzá.

  • Grosjean közel a futameltiltáshoz

    Grosjean közel a futameltiltáshoz

    Charles Leclerc megtorpedózásáért Romain Grosjean háromhelyes rajtbüntetést kapott a Mexikói Nagydíjra és már csak két pontnyira van az egyfutamos eltiltástól.

    Az Amerikai Nagydíj első körében Grosjean elfékezte a tizenkettes kanyart és beleütközött Leclerc-be, aki a mezőny végére esett vissza ennek következtében. A versenyt végül a Haas és a Sauber is feladta, a versenybírák pedig az incidens kivizsgálása után háromhelyes rajtbüntetéssel jutalmazták Grosjeant, amit a hétvégi Mexikói Nagydíjon kell letöltenie.

    Talán fontosabb azonban, hogy a francia a most kapott egyetlen büntetőpontjával már tíznél tart, tizenkettő után pedig automatikus eltiltás következik. Az aktuális tízből egy a mexikói futam utáni hétfőn elévül ugyan, de Grosjeannak még így is ultraóvatosnak kell lennie a szezon hátralévő futamain. Az egy büntetőpont egyébként meglehetősen jószívű volt a versenybírák részéről, ilyenekért ugyanis általában kettőt szoktak kiosztani, ám jelen esetben figyelembe vették, hogy Leclerc mellett szorosan érkezett egy Force India, és Grosjean az „előtte lévő autók pozíciója miatt fékezett korán”.

  • FIA: Magnussen valóban bevágott Leclerc elé Japánban

    FIA: Magnussen valóban bevágott Leclerc elé Japánban

    Az FIA meggondolta magát a szuzukai Kevin Magnussen—Charles Leclerc incidenst illetően és kijelentette, hogy a hasonló manőverek ezentúl büntetéssel járnak.

    A Japán Nagydíj második körében Leclerc nagy tempóval közeledett Magnussen mögött a célegyenesben és jobbra húzódva megpróbálta megelőzni őt, de a dán pilóta bevágott elé, amit Leclerc első szárnya és Magnussen bal hátsó gumija bánt. Habár a Haas védekezése kétségtelenül veszélyes volt, megúszta büntetés nélkül, mivel a versenybírák úgy vélték, csak véletlen egybeesés volt, hogy mindkét pilóta egyszerre mozdult be. A péntek esti versenyzői eligazításon Austinban azonban Charlie Whiting eltérő álláspontra helyezkedett: utólag visszanézve az incidenst elfogadta, hogy Magnussen túl későn vágott be a Sauber elé, és figyelmeztette a versenyzőket, hogy a jövőben következményei lesznek, ha egy autó későn védekezik egy jóval nagyobb tempóval érkező riválissal szemben.

    „Charlie közölte velünk, hogy Magnussen kicsit valóban későn reagált” – mesélte a történéseket Sergio Pérez. „A sebességkülönbség fényében szerintem is későn mozdult be, de ezekkel a tükrökkel nem olyan könnyű észlelni a másik tempóját.”

    Esteban Ocon hozzátette, hogy „még Kevin is elismerte Charlie-nak, hogy elkésett”, míg Brendon Hartley felhívta a figyelmet a stewardok előtt álló nehézségekre.

    „A versenybíráknak nincs könnyű dolga, néha nehéz eldönteni, hogy valami most egy vagy két bemozdulás volt, illetve mikortól számít túl későnek” – magyarázta az új-zélandi. „Ennél a manővernél az időzítéssel volt a probléma: ha ilyen későn húzódsz be egy másik ívre, a másiknak fékeznie kell az egyenesben, ami nem feltétlen tesz eleget a versenyzés szellemiségének.”

  • Alonso: Bottas és Leclerc nem harcolhat jövőre a bajnoki címért

    Alonso: Bottas és Leclerc nem harcolhat jövőre a bajnoki címért

    Fernando Alonso szerint jövőre ugyanúgy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel meccsel majd a bajnoki címért.

    Jövőre Kimi Räikkönen távozik a Ferraritól és helyet cserél az idén a Saubernél debütáló újonccal, Charles Leclerc-kel. Ugyan Leclerc többször is elmondta, nem másodszámúnak érkezik, azonban Alonso szerint a monacói nem nagyon szövögethet bajnoki álmokat 2019-ben:

    „Vagy Lewis, vagy Sebastian nyer jövőre. Nem hiszem, hogy más csapatoknak lesz esélye és szerintem a csapattársaik sem szállhatnak harcba.”

  • Räikkönen a legjobbakat kívánja Leclercnek

    Räikkönen a legjobbakat kívánja Leclercnek

    A Ferrari legutóbbi világbajnokát az olasz istálló új generációs fiataljairól, Antonio Giovinazziról és Charles Leclercről kérdezték Austinban.

    A maranellóiak kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy nem hosszabbítják meg Räikkönen 2018 végén lejáró szerződését, és Charles Leclerc lesz Sebastian Vettel csapattársa a 2019-es szezontól kezdődően.

    „Nem túlságosan ismerem őket, de fiatal és jó srácok. Leclerckel beszéltem már néhányszor, remélem jó munkát végez majd” – mondta Räikkönen.

    „Úgy gondolom, hogy megvan benne a potenciál, de az utóbbi időben nehézzé váltak a dolgai. Ez viszont már nem az én dolgom” – tette hozzá.

  • Alonso: Vandoorne az egyik legnagyobb tehetség a Forma-1-ben

    Alonso: Vandoorne az egyik legnagyobb tehetség a Forma-1-ben

    Mint ismert, a belga Stoffel Vandoorne idény végén elhagyja a Forma-1-et és a Formula E-ben folytatja pályafutását.

    Ennek apropóján kérdezték meg a csapattársát, Fernando Alonsot, hogy mit szól ahhoz, hogy társa nem talált ülést magának a száguldó cirkuszban.

    „Nyilván ez egy bizonyos szempontból szégyen, mert szerintem Stoffel az egyik legnagyobb tehetség.” – kezdte a spanyol. „Csak két pilóta volt, aki dominálni tudta a GP2\Formula 2-t: Charles [Leclerc – a szerk.] és Stoffel. Mindketten számos rekordot állítottak fel, pole-pozíciók számában, győzelmek számában stb. Egyikük jövőre a világbajnoki címért fog harcolni, míg másikuk már az F1-ben sem lesz.”

    „Ez az ami jól mutatja a Formula 1 és a sport jelen helyzetét. A lehető legjobb helyen kell lenned a lehető legjobb pillanatban, és Stoffel talán balszerencsés volt ezzel a helyzettel. Valószínűleg talán mindig is ilyen volt a Forma-1. Talán nem olyan extrémen, mint Stoffel esetében, mert ő az egyike a paddock két hatalmas tehetségének, de egy adott helyzeten ugyanakkor nehéz változtatni.” – tett hozzá.

  • A Haas unja már a sok panaszt Magnussenre

    A Haas unja már a sok panaszt Magnussenre

    A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek elege van már abból, hogy a riválisaik állandóan panaszkodnak Magnussen vezetési stílusára.

    Steiner Leclerc kritikájára reagált, a monacói még a verseny közben hülyézte le dán versenytársát:

    „Kevin nem fékezett, nem szorította le. Csak irányt változtatott, erre meg [Leclerc] belerohant, ilyenkor mit lehet csinálni, engedje el? Kezdek belefáradni ebbe a sok kritikába.”

  • 8 Schumacher rekord, amelyet Hamilton megdönthet!

    8 Schumacher rekord, amelyet Hamilton megdönthet!

    A múlt heti Japán Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton vezeti a Forma-1-es egyéni világbajnokságot, és nagyjából csak egy győzelem választja el attól, hogy ötödször is megkoronázzák, amivel már belátható távolságra kerül a rekorder Michael Schumacher címeihez is.

    A német rekordját a pole pozíciókat illetően már megdöntötte, és több pályán is nyert már mint Schumacher. Van még azonban pár olyan rekord, ami jó ideje megdönthetetlennek tűnt most azonban megdőlhet.

    A Mercedes sztárja élete formájában vezet, semmi jelét nem mutatja annak, hogy lassítana a tempón, közeledik a harmincas éveinek a közepéhez, így minden adott, hogy újra írja a történelmet. Vagy bekavarhat esetleg egy olyan ifjú titán, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc az elkövetkezendő években? Rob Watts megvizsgálta, hogy mit érhet még el Hamilton Schumacher legrangosabb sikereiből…

    VILÁGBAJNOKI CÍMEK SZÁMA
    Schumacher: 7
    Hamilton: 4*

    Amikor Schumacher 2004-ben megnyerte az utolsó, hetedik világbajnoki címét, akkor Hamilton, de a négyszeres világbajnok honfitársa, Sebastian Vettel sem mutatkozott még be a Forma-1-ben, nem hogy világbajnoki címekről beszélhettünk volna esetükben. Juan Manuel Fangio ötszörös világbajnoki rekordja 46 évig tartott, majd Schumacher volt az, aki beérte az argentint, az meg hogy még kettőt rátett, úgy tűnt, hogy soha nem lesz beérhető.

    Most, hogy az elmúlt négy szezonból hármat megnyert, illetve 2008-ban megszerezte az elsőt, Hamilton közel áll ahhoz, hogy év végén beérje Fangio-t. Ha ez a sorozata tart a jelenleg érvényben lévő Mercedeses szerződése végéig, akkor Hamilton beérheti Schumacher mágikus hetesét, és nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy belássuk, megpróbál akkor rátenni majd még egy lapáttal…

    NAGYDÍJ GYŐZELMEK SZÁMA
    Schumacher: 91
    Hamilton: 71*

    Schumacher utoljára a 2006-os Kínai Nagydíjon diadalmaskodott, amivel 40 győzelemmel többet szerzett, mint Alain Prost, aki addig tartotta ezt a rekordot. Hogy még érthetőbb legyen: Prost összes győzelmének a számához ha hozzáadjuk legnagyobb riválisa, Ayrton Senna győzelmeinek a számát, akkor lenne az 92. Csak eggyel több, mint Schumacher amit összesen elért.

    Könnyű belátni azt, hogy könnyű volt rámondani Schumacher számadata miatt azt, hogy soha sem lesz megközelítve ez a rekord, de Hamilton uralja a Forma-1 hibrid korszakát, és ez mindent megváltoztatott. 2014 óta az idei Japán Nagydíjig bezárólag a lehetséges 96 versenyből 49-et megnyert, tehát a futamok 51%-át. Ez pedig azt jelenti, hogy átlagban évente többet, mint tízet. Ha még váratlanul el is hagyná Hamilton a szerződése lejárta után a Forma-1-et, addig is legalább 45 verseny van hátra. Ha tartja a jelenlegi formáját, 2020 végén nagyjából 94 győzelemnél járhat majd, ami azt vetíti előre, hogy Schumacher ezen rekordja is bizony, veszélyben van.

    LEGTÖBB GYŐZELEM UGYANAZON ORSZÁG NAGYDÍJÁN
    Schumacher: 8 (Francia Nagydíj)
    Hamilton: 6* (Kanadai, Magyar és Amerikai Nagydíj)

    Schumacher számtalan versenypályán tartja a rekordot a legtöbb ottani nagydíj győzelemmel, de Lewis Hamilton is három kiemelt helyszínen kifejezetten jól szerepel. Első F1-es győzelmét a 2007-es Kanadai Nagydíjon aratta, azóta még ötször diadalmaskodott Montreálban (2010, 2012, 2015, 2016, 2017). Ugyanennyi győzelmet szerzett Magyarországon is a Hungaroringen, illetve Amerikában. Schumacher ezen rekordja nyolcnál jár. Annak ellenére, hogy a nevét legtöbbször Spa-val hozzák összefüggésbe, a Francia Nagydíj az, amely leginkább feküdt neki.

    Amennyiben Hamilton a jövő héten nyer, az lenne a 7. győzelme az Egyesült Államokban (hatszor Austinban, egyszer Indianapolisban). Újabb két lehetősége esetén jó eséllyel beérheti ebben is Schumachert, vagy megdöntheti.

    GYŐZELEM EGYMÁST KÖVETŐ SZEZONOKBAN
    Schumacher: 15
    Hamilton: 12*

    Schumacher tartja azt a rekordot is, hogy legalább megnyert egy versenyt minden szezonban, egymás után tizenötször, amit Hamilton pontosan beérhet 2020-ban, amikor lejár majd a szerződése. Első évében a brit újonc teljesítményét leginkább Jacques Villeneuvehöz mérték, a győzelmek száma tekintetében az újonc szezonban. Azóta minden évben legalább egy győzelmet magáénak tudhat az adott évben, utolsó öt évében pedig ez a szám már legalább kilenc volt.

    ELSŐ HELYEN ÁLLT EGY NAGYDÍJON
    Schumacher: 142
    Hamilton: 126*

    Ez bizony egy olyan rekord, ami már akár jövőre megdőlhet. Schumacher 142 alkalommal vezetett egy versenyt a versenyzői karriere folyamán, ami masszív 56-tal több, mint a listán őt követő Sennáé, ami tartotta is magát Hamilton és Vettel megjelenéséig. Vettel 97 nagydíjon vezette egyszer legalább a versenyt, de Hamilton az, aki egyértelműen a kihívó, hiszen már csak 17 alkalom kell neki ahhoz, hogy meglegyen ez a rekord is. A brit a versenyek 76%-ában volt vezető pozícióban a hibrid korszakban, ami egy tizenötös átlagot jelent szezononként. Ha folytatja ezt a sikerszériát, akkor Schumacher rekordját akár 2019-ben megdöntheti, és feltehetően úgy vonul majd vissza, hogy a pályafutása során azon versenyek felében vezető pozícióban volt, amelyeken elindult.

    TRIPLÁZÁS EGY NAGYDÍJON (POLE, GYŐZELEM, LEGGYORSABB KÖR)
    Schumacher: 22
    Hamilton: 14*

    Schumacher huszonkétszer triplázott, vagy más néven „grand slam”. Elsősorban ez az öt egymást követő domináns bajnoki évének köszönhető a Ferrarival, 2000-2004 között. Hamilton hasonló utat jár be az új turbó korszakban, ő tizenkettőt gyűjtött be ezen időszak alatt. Nehéz lesz ezt a rekordot megdönteni, mert Hamiltonnak nemcsak egy domináns versenyautóra lesz szüksége, ami megfelel neki a szerződése lejártáig, hanem össze kell raknia tökéletes versenyhétvégéket, ami nem is olyan egyszerű, mint az elsőre annak tűnik. Csak ha a múlt hétvégét nézzük, Vettel fosztotta meg attól, hogy meglegyen neki a 15. azzal, hogy övé volt a leggyorsabb kör Suzukában.

    DOBOGÓS HELYEZÉSEK SZÁMA
    Schumacher: 155
    Hamilton: 131*

    Hamilton mostanáig bezárólag a dobogón végzett a Forma-1-es indulásainak az 58%-ban, ami a legjobb eredmény a Forma-1 modern időszakában. Olyan sűrűn fordul elő a top háromban a hibrid korszakban, hogy azon gondolkodik már, hogy az emailjeit át kell irányítania. 2014 óta 80%-ban pezsgőzéssel ért véget Hamilton versenye, ami mindenképpen lenyűgöző. Ez is egy olyan rekord tehát, amiben nagy valószínűséggel megdönti majd Schumachert.

    LEGHOSSZABB IDŐSZAK AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ GYŐZELME KÖZÖTT
    Schumacher: 14 év, 1 hónap
    Hamilton: 11 év, 3 hónap*

    Ez is egy olyan rekordja Schumachernek, amire sokan már nem emlékeznek. Az 1992-es belga diadala és az utolsó 2006-os shanghaji győzelme között bizony jó idő eltelt, több a Forma-1 történelmében bármelyik másik pilótának. Hamiltonnak 2021-ben is az F1-ben kell maradnia ahhoz, hogy megdöntse ezt a rekordot. Hogy egészen pontosak legyünk: július 11-én kell abban az évben nyernie egyet, vagy később. Ráadásul általában a július második hétvégéje környéke nem más versenynek foglalt, mint a Brit Nagydíjnak!

    Egyvalaki azonban ebbe a dologba bezavarhat, mégpedig Kimi Räikkönen. Az ő első győzelme 15 éve volt, és 2020-ig a jelen állás szerint a rajtrácson is lesz…

  • Vasseur szerint Magnussen k****ra veszélyes volt

    Vasseur szerint Magnussen k****ra veszélyes volt

    A Sauber csapatfőnöke, Fred Vasseur is véleményezte Charles Leclerc és Kevin Magnussen suzukai incidensét, mikor is, a monacói előzni készült, azonban haasos versenytársa egy hirtelen irányváltást eszközölt, így össze is ért a két autó.

    Az eset után Leclerc hülyének nevezte Magnussent, a Haas csapatfőnöke azonban kiállt versenyzője mellett.

    Most a másik oldal is megszólalt az ügyben, miután a versenybírák versenybalesetnek minősítették az esetet és senkinek adtak érte büntetést.

    „Az én szemszögemből nézve elég nyilvánvaló (hogy ki a hibás), de nem lett következménye.” – mondta Vasseur az Autosportnak.

    „Nagy baleseteknek volt már a részese idén (Magnussen), ha megvizsgáljuk. Én nem vagyok bíró, az az FIA, ők hoznak döntést, vagy sem.”

    „A manőver k****ra veszélyes volt, ő (Magnussen) mindig későn mozdul és egy napon emiatt nagy balesetet okoz majd. 320km/h-nál ez több, mint veszélyes.”