Címke: Charles Leclerc

  • Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

    Mióta Max Verstappent megbüntették káromkodásért, érezhetően igyekeznek odafigyelni az F1-es pilóták arra, hogy se a sajtótájékoztatókon, se a csapatrádióban ne használjanak csúnya szavakat, de ahogyan arra számítani lehetett, előbb-utóbb úgyis kicsúszik valaki(k)nek a száján egy-egy „f” betűs szó.

    Ez történt a Mexikóvárosi Nagydíjat a 3. helyen záró Charles Leclerc-rel a futam utáni sajtótájékoztatón, amikor arról beszélt, hogy miként reagált az utolsó kanyaros megcsúszására, amellyel elveszítette a 2. pozíciót Lando Norrisszal szemben. A monacói pilóta azt mondta, a hiba után azt gondolta, hogy „ó, ba**za meg”, majd amint kimondta a szót, rájött, hogy mit tett, és közölte: „Jaj ne! Nem akarok csatlakozni Maxhoz!”

    A hiba, amiről Leclerc beszélt:

    A Ferrari versenyzője nyilván viccelődve a közmunkára gondolt, hiszen a hollandot erre ítélték, ám arra talán ő maga sem számított, hogy a sajtótájékoztató végeztével az FIA egyik embere azonnal kérdőre vonja majd őt. Hogy pontosan mi hangzott el a maranellóiak sajtósa által közelről végighallgatott párbeszédben, talán soha nem derül ki, mindenesetre meglehetősen abszurd, hogy az FIA most már ilyen szinten ugrik egy-egy teljesen ártatlan szituációban kicsúszott trágár kifejezésre is.

  • „Lassú voltam” – Leclerc magát és a kevés felkészülést is okolta a mexikói időmérő után

    „Lassú voltam” – Leclerc magát és a kevés felkészülést is okolta a mexikói időmérő után

    Charles Leclerc 3 tizeddel maradt el csapattársától, egyúttal a pole pozíciótól a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésén. A monacói pilóta nem érezte magát jól a Ferrariban, amit részben a kevés felkészülésnek tulajdonít.

    A Ferrari a Mexikóvárosi Nagydíjon megszerezte a pole pozíciót, ám azt némi meglepetésre nem a csapattársa elleni időmérős párharcot kényelmes előnnyel vezető Charles Leclerc, hanem Carlos Sainz szerezte meg. Ami pedig még inkább meglepő volt, hogy a monacói pilóta több min 3 tizedmásodperccel elmaradt a szezon végén a Ferraritól távozó kollégájától, és csak a 4. időt érte el.

    Leclerc nem is volt boldog, és az utolsó Q3-as próbálkozását a „Kiba**ottul sz*r kör” rádióüzenettel értékelte, majd az autóból kiszállva elmondta, hogy „nem igazán” volt harcban a pole-ért. „Lassú voltam – idézi őt a Racefans. – A második szabadedzés óta nincs jó érzésem az autóban, és tudtam, hogy ez egy nagyon nehéz hétvége lehet. Ma a 4. hely volt a legjobb, amit elérhettünk. Csalódott vagyok az időmérős tempó miatt, mert a 3 tizedes lemaradás Carloshoz képest elég sok, ezzel nem vagyok elégedett.”

    A Q3-as utolsó köréről Leclerc még elmondta, hogy a 10-es kanyarban történt megcsúszásáig nagyon jól alakult, ugyanakkor szükséges volt kicsit nagyobb kockázatot vállalnia, mert nem volt meg a tempója. „Sokkal többet kellett gondolkodnom azért, hogy befejezzek egy kört, és kordában tartanom magam, hogy extrém keményen nyomjam neki, mert ezeken a pályákon ez egyszerűen nem működik. Rengeteget csúszkálsz a nagyon alacsony tapadás miatt. Ezért kicsit távolabb kell maradni a határtól ezeken a pályákon, én pedig kicsit jobban küszködtem, hogy végrehajtsam ezt.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc nem tudott annyit körözni a szabadedzéseken, amennyi ideális lett volna / Fotó: Ferrari

    Leclerc nehézségeit csak fokozta, hogy az első szabadedzésen nem ült autóba, mert a Ferrari itt töltötte le a kötelező két olyan alkalom egyikét, amely során újoncot kell autóba ültetnie, így Leclerc helyén Oliver Bearman körözött. A második edzés pedig Mexikóban a Pirelli 2025-ös gumijainak tesztelésére szolgált, a gumiteszt alatt pedig nem lehetett változtatni a beállításokon. Noha azok, akik nem vezettek az első tréningen, a fennmaradó időben végezhettek volna állításokat, a George Russell által előidézett piros zászlós megszakítás miatt erre végül nem maradt idő.

    „A második edzés óta [nem vagyok magabiztos az autóban]. Nyilván kevesebbet körözhettem, és ezt soha nem hoztam be – mutatott rá Leclerc. – Az érzet soha nem volt meg, szóval nem fest jól a helyzet. Nemcsak egy dologról van szó, hanem többről, ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem váltam eggyé az autóval és nem vagyok olyan jó, amilyennek lennem kellene.”

    Mexikóban az egyes kanyarig tartó hosszú sprint miatt ugyanakkor nem feltétlenül éri meg az első rajtkockából rajtolni, illetve a versenyen nem merül fel az a gond, hogy az ember hogyan menjen el a határig, Leclerc ezért bízik benne, hogy előreléphet. „Ami a versenytempót illeti, pénteken azt hiszem én voltam a leggyorsabb, úgyhogy ez jó jel a futamra, de a 4. rajthellyel megnehezítettem a dolgomat” – mondta, majd hozzátette, hogy a túlmelegedéssel meg fog gyűlni a baja, és itt nem lesz olyan egyszerű előzni, mint Austinban.

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

  • Leclerc is megtapasztalta azt, amit Hamilton egy csehszlovák vadászgépben ájuldozva (videó)

    Leclerc is megtapasztalta azt, amit Hamilton egy csehszlovák vadászgépben ájuldozva (videó)

    Charles Leclerc-nek nem mindennapi élményben volt része.

    Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt történt, hogy Lewis Hamilton egy reklámfilm-forgatás keretein belül elájult egy csehszlovák vadászgépben, mert G-ruha hiányában hasprést kellett volna alkalmaznia az egyik fordulóban, de ő nem csinálta a vért az agyban tartó gyakorlatot. Hogy ilyesmi történt-e Charles Leclerc-rel, azt nem tudni, de azt igen, hogy három évvel leendő csapattársának kalandja után a Ferrari monacói pilótája is megízlelhette, milyen érzés egy vadászgépben száguldozni.

    Egyébként nemcsak Hamiltonnak, hanem tavaly George Russellnek is megadatott, hogy kilőjön a felhők fölé, amikor a Sky Sports riporterének, Ted Kravitznak a társaságában egy Eurofighterrel repülhetett. Leclerc most nem a Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország által közösen létrehozott típussal, hanem a tisztán francia Rafale-vel, egy negyedik generációs, szuperszonikus vadászbombázó repülőgéppel repülhetett.

    „Micsoda elképesztő lehetőséget adott a Canal Plus arra, hogy vezessek egy ilyen gépet. Nagyon különleges volt összehasonlítani az érzést arra, amit általában a Forma–1–es autóban tapasztalok. Készüljetek a teljes élményre a jövő héten” – írta Leclerc a közösségi oldalain utalva arra, hogy a teljes videót november 3-án teszi közzé a francia csatorna a repülésről, de addig is egy előzetes már most elérhető, amiből átjön, hogy a levegőben tankolást is megtapasztaló Ferrari-pilóta mennyire élvezte a repülést, amely során gyerekkori otthonát is megcsodálhatta a levegőből.

    Az előzetes:

  • Leclerc nem hiszi, hogy meg tudja csinálni azt, amit Räikkönen

    Leclerc nem hiszi, hogy meg tudja csinálni azt, amit Räikkönen

    Charles Leclerc vezérletével a Ferrari Austinban újabb győzelmet aratott, így a maranellóiak is bejelentkeztek az F1 konstruktőri vb-címére.

    Az F1 követői jól emlékeznek, hogy 2007-ben Kimi Räikkönen közel hasonló reménytelen helyzetből fordítva lett bajnok, mint amennyire most Leclerc szénája nem áll jól ebből a szempontból. A finn akkor közel két győzelemnyi hátrányt ledolgozva nyerte meg a bajnokságot, míg Leclerc lemaradása öt nagydíjjal a bajnokság vége előtt több mint három győzelemnyi (igaz, sprint is lesz még), 79 pont Max Verstappentől.

    Ő egyelőre csak a Ferrari F1-es csapatbajnoki címét látja elérhetőnek, az olaszok hátránya 48 pont a McLarentől. „Fogalmazzunk úgy, ha mindent tökéletesen intézünk a szezon végéig, szerintem megszerezhetjük a konstruktőri bajnoki címet, bármit csináljon a McLaren. Ha jobban teljesítünk náluk, sikerülhet” – nyilatkozta Leclerc az austini győzelme után.

    „Másképp látom a helyzetet az egyéni tabellán. Még ha jómagam mindent tökéletesen is végzek, úgy gondolom, kellene jókora adag szerencse a bajnoki címhez, és erre nem építhetünk. Elég valószerűtlen, hogy összejöjjön, de amíg matematikailag lehetséges, hinni fogok benne, csak nehéz lesz.”

    A Ferrarí számára több pálya kedvezhet a szezon hátralevő állomásain, például a mexikói a nagy leszorítóerővel, vagy Las Vegas a sok egyenessel.

    A Red Bull is ugyanúgy trükközött, mint a McLaren?

  • Kettős Ferrari-győzelmet és büntetéssel végződő Verstappen-Norris csatát hozott az USA Nagydíj

    Kettős Ferrari-győzelmet és büntetéssel végződő Verstappen-Norris csatát hozott az USA Nagydíj

    Charles Leclerc a 4. helyről rajtolva tükörsima győzelmet aratott az USA Nagydíjon, a Ferrari örömét pedig az tette teljessé, hogy mögötte Carlos Sainz lett a második. A hajrában a show-t Max Verstappen és Lando Norris harmadik helyért zajló csatája szolgáltatta, aminek végén utóbbi előzött, majd büntetést kapott.

    A pole pozícióból Lando Norris, mellőle pedig a pontversenyben a McLaren pilótája előtt 54 ponttal vezető Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását az USA Nagydíjon, míg a második sorban Carlos Sainz és Charles Leclerc készült arra, hogy a sprinten nyújtott bíztató tempót vasárnapra átmentve a versenyen már harcba szálljon a győzelemért. Az első tízből mindenki a közepes keveréken kezdett, míg a keményeket Lance Stroll (13.), Franco Colapinto (15.), Lewis Hamilton (17.), Liam Lawson (19.) és George Russell (bokszutca) kapta meg.

    Norris és Verstappen is jól jött el, de előbbi nem védte le eléggé a belső ívet az egyes kanyarban, így a címvédő bebújt mellé, majd kiterelte a bukótérbe. A csapattársát már a rajt után elkapó Leclerc ezt kihasználva belül elsurrant és átvette a vezetést, Sainz pedig Norris mellett ment el, így maradt a 3. helyen. Hátrébb Alex Albon eltalálta és megforgatta Esteban Ocont, aki így visszaesett az utolsó helyre.

    A rajt:

    Nem sokon múlt, hogy az első kört kettős Ferrari vezetéssel fejezze be a mezőny, Sainz ugyanis a 12-es kanyarban bevetődött Verstappen mellé, ám rövidet fékezett, és tulajdonképpen kikergette a bukótérbe a hollandot, miközben ő maga is elhagyta a pályát. Verstappen ezután a bukótérből gyorsítva a Ferrari előtt maradt, de Sainz nem nyugodott bele ebbe, és a 2. körben ismét támadott a hátsó egyenesben, majd a 15-ös előtt kívülről is próbálkozott, de a holland remekül védekezett.

    A 3. körben aztán viszont már nem élvezhettük a második helyért zajló párharcot, mert alighogy a mezőny eleje végigszáguldott a célegyenesen, a rendező a 19-es kanyar kavicságyában parkoló Lewis Hamiltonra váltott. A 17. helyről a rajtnál a 12.-re előrelépő hétszeres világbajnok a lassítás alapján egyszerűen besokallt a kemény gumikon, ami azt eredményezte, hogy az austini USA Nagydíj 2012 óta íródó történetében először nem fejezte be a texasi futamot.

    Hamilton a kavicságyban:

    A Mercedes mentésének idejére bejött a biztonság autó, amely mögött Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris, Piastri, Gasly, Magnussen, Cunoda, Pérez, Alonso, Hülkenberg, Stroll, Lawson, Csou, Colapinto, Bottas, Russell, Ocon és Albon sorrendben sorakoztak fel a pilóták, hogy aztán az 5. kör végén folytatódhasson a száguldás.

    Verstappen tapadt Leclerc-re az újraindításnál, de nem tudott támadni a célegyenes végén, majd mire a hátsó egyenesre értek, a monacói már leszakította őt annyira, hogy ott se kísérelhessen meg egy bevetődést. Leclerc ezután rögtön leggyorsabb kört repesztve 1 másodpercnél nagyobb előnyre tett szert, így Verstappen a DRS engedélyezésekor nem nyithatta a hátsó szárnyát, míg Sainz szintén nem tehette ezt meg mögötte, mivel ő meg Verstappenhez nem tudott közel maradni.

    Kezdetben úgy tűnt, hogy Verstappen képes 1-1,5 másodperc közötti távolságban maradni Leclerc mögött, ám a Ferrari pilótája hamarosan elkezdett elszakadni tőle. Nem volt ugyanakkor minden kerek a maranellóiak háza táján, a 8. körben Sainz ugyanis arra kezdett panaszkodni, hogy a kigyorsításoknál nincs elég erő a motorban, illetve benzinszagot érez a pilótafülkében. Ennek ellenére 1,5 másodperccel követte Verstappent, azaz a tempóján nem látszott meg mindez, a mérnöke pedig hamarosan beállítás-változtatásra kérte, ami megoldani látszott a gondjait.

    Az első kiállásokig az élmezőnyben nem történt jelentős változás, Leclerc folyamatosan szakadt el, míg Sainz 2 másodpercen belül tartotta a szintén valamilyen technikai problémával küzdő Verstappent, akivel mérnöke azt közölte, hogy majd az első kiállásnál fogják azt megoldani.

    Alonso és Lawson a sprint után a versenyen is megtalálta egymást, ezúttal az új-zélandi előzött, és nem volt semmilyen feszültség:

    Noha az elejében nem voltak csaták, hátrébb azért akadtak, ezek közül az egyik, egészen pontosan George Russell Valtteri Bottas elleni előzése 5 másodperces büntetést ért, amit Toto Wolff „viccnek” nevezett a rádióban. És hát valljuk be, valóban eléggé szigorúnak tűnt az ítélet, amit Russell a Sauber letereléséért kapott.

    A 20. körhöz érve Leclerc előnye 8 másodperc fölé nőtt, Sainz 1,5 másodperccel követte Verstappent, mögötte 3,5 másodperccel lemaradva autózott Norris, akitől további 4 másodpercre érkezett Piastri, majd az ausztráltól 13 másodpercre levő Pérez zárta az első hatot. Az élmezőnyből Sainz érkezett elsőként lecserélni a közepes gumikat keményekre a 21. kör végén, de ezzel nem indított el láncreakciót, a Red Bull ugyanis nem hívta ki gyorsan Verstappent, hogy megakadályozza az elévágást.

    A hollandot végül a 25. kör végén hívták a kemény abroncsokért, hogy 4,4 másodperccel Sainz mögé álljon vissza az 5. helyre. Egy körrel később érkezett Leclerc is az élről, úgyhogy a két McLaren állt az élre Norris–Piastri sorrendben. A papajaszínű autók ráadásul nem diktáltak rossz tempót

    Norris a 31. körben jött, majd 6,4 másodperccel állt vissza Verstappen mögé az 5. helyre. Egy körrel később a nem sokkal korábban Leclerc által megelőzött Piastri is érkezett. Ezután a sorrend Leclerc, Sainz, Verstappen, Norris, Piastri, Russell (neki még hátra volt a kiállása) volt a sorrend az első 6 helyen; a Ferrari monacói pilótája 7,4 másodperccel vezetett csapattársa előtt, akit 3,8 másodperccel követett Verstappen.

    Az viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferraritól legfeljebb valamilyen váratlan fejlemény veheti el a kettős győzelmet, Verstappen ugyanis folyamatosan távolodott Sainztól, Norris ugyanakkor a 6 körrel frissebb gumijain elindult Verstappen után. Az 56 körös futam 41. körére ért 2 másodpercen belülre, majd a 44. körre DRS-távolságba, hogy aztán körökön át nyithassa a célegyenesben és a 12-es kanyar felé vezető egyenesben is a hátsó szárnyát.

    Igazán szorossá a 47. körre vált a helyzet, amikor Norris minden addiginál közelebb került a célegyenesben, Verstappen pedig olyan rövidet fékezett, hogy blokkolta a bal első kerekét. Ahogyan az várható volt, a hátsó egyenesben jött az újabb támadás, de Verstappen egyelőre állta a sarat, viszont a McLaren britje innentől már nem eresztette őt el. A 48. körben Norris nem tudott próbálkozni, a 49. elején viszont védekezésre kényszerítette riválisát az első kanyar féktávján, miként így tett az 50. kör elején is, de Verstappen hiba nélkül vezetett. Egészen az 50. kör közepéig, amikor elfékezte magát a 12-es kanyarban, de nem csúszott le túlságosan az ívről, így Norris nem tudta kihasználni a rontást.

    Az 51. körben viszont a holland mellé tudott érni a 12-es féktávján, hogy aztán kanyarokon át csatázzon vele, a 15-ösből kifelé azonban kénytelen volt visszasorolni a Red Bull mögé. Az 52. körben aztán minden addiginál jobban rátapadt Verstappen hátsó szárnyára a hátsó egyenesben, és már a féktáv előtt kívülről riválisa elé került, Verstappen viszont rövidebbet fékezett, majd leterelte Norrist, aki ennek ellenére elöl maradt.

    Verstappen természetesen azonnal rádiózott, hogy Norris a pályán kívül előzte őt meg, majd a célegyenes végén visszatámadott, de Norris egy utolsó pillanatos irányváltással visszaverte. „Vissza kell adnia a helyet” – mondta mérnökének a címvédő, mire Gianpiero Lambiase megnyugtatta, hogy rajta vannak a pályán kívül előzésen és az irányváltáson is, a felügyelők pedig már nézik az eseteket.

    Norris és Verstappen is átment a fehér vonalon előbbi előzésénél:

    GP ezután azt közölte Verstappennel, hogy Norrisnek összegyűlt a negyedik pályaelhagyása, a McLaren szerint viszont még csak a harmadiknál járt, úgyhogy ezért még nem járt büntetés. Az előzésért viszont – mint kiderült – igen, az utolsó körben ugyanis megjelent a felirat a képernyőn, hogy Norris 5 másodperces büntetést kapott, aminek köszönhetően 0,9 másodperccel visszakerült Verstappen mögé és csak a 4. lett.

    Verstappen így 54-ről 56 pontra növelte az előnyét az összetettben, miközben Leclerc 8,5 másodperces előnnyel nyert Sainz előtt.

    A Leclerc, Sainz, Verstappen, Norris négyes mögött Piastri, az utolsó körben előző Russell, majd Pérez, Hülkenberg, Lawson és Colapinto lett a pontszerzők további sorrendje. Érdemes kiemelni utóbbi két versenyzőt, hiszen Lawson a mezőny végéről zárkózott fel, míg Colapinto eddigi négy F1-es futamából második alkalommal szerzett pontot.

    Az USA Nagydíj végeredménye:

  • A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    Noha Lando Norris indulhat a pole pozícióból a ma este 21 órakor kezdődő USA Nagydíjon, a második rajtkockát megszerző Max Verstappen, illetve a második sorból rajtoló Ferrarik is esélyesebbnek tűnnek nála a győzelemre.

    Miután a sprintidőmérőn csak a 4. rajtkockát szerezte meg, majd a sprinten az utolsó kör elején dobta el a második helyet, Lando Norris váratlanul megszerezte a pole pozíciót az USA Nagydíjra. Ám ezt főként – annak ellenére, hogy viszonylag sokat változtattak az autója beállításán a sprint és az időmérő között – magának köszönheti, hiszen a Q3-as körében annyira bevállalósan, végig a határon táncolva, ám azt egyszer sem átlépve vezetett, amit még ezen a szinten sem látni minden nap – nem véletlen, hogy utólag élete legjobb időmérős körének nevezte azt a kört, amivel nyert.

    Norris előnye ugyanakkor ezzel együtt is csupán 0,031 másodperc volt Verstappennel szemben, aki elrontotta a 19-es kanyart, ami miatt vissza kellett váltania egyet. A lendületvesztés nélkül a holland simán megkaparintotta volna az első helyet, és George Russell kicsúszásával ő biztosította volna be a rajtelsőséget, amire a hiba ellenére is megvolt az esélye, csak aztán jött a falnak csapódó Mercedes…

    A McLarennek tehát Norris zsenijére volt szüksége az első helyhez, és ha Verstappen nem ront (vagy befejezheti a második körét), nagy valószínűséggel ez sem lett volna elég, ami meglehetősen aggasztó a wokingiak szemszögéből nézve.

    Max Verstappen, Red Bull, USA Nagydíj, sprint, rajt
    A sprinten Verstappen simán nyert, de vajon a versenyen is meg tudja ezt ismételni? / Fotó: Pirelli

    A Ferrari is beleszólhat

    Persze más a versenyen gyorsnak lenni és más egy körön, de Norris elmondása szerint a McLaren az időmérő előtt elvégzett beállítás-változtatások után sem volt az igazi, és különösen a gyors kanyarokkal tűzdelt huplis első szektorban bizonyult nehezen kezelhetőnek, mivel a csapat nagyon feszesre húzta és alacsonyra engedte az autót, hogy minden teljesítményt kisajtoljon belőle. Magyarán az MCL38-as nem egy kezesbárány, amit egy kivételes körrel sikerült kompenzálni, de ez egy teljes versenytávon át aligha lesz fenntartható még úgy is, hogy a futam nagy részében a pilóták nem a határon autóznak.

    Amiről pedig a Verstappen–Norris csata miatt hajlamosak lehetünk megfeledkezni, hogy a 3. helyen záró Carlos Sainz is remek körön volt a Russell miatt érkező dupla sárga zászló életbe lépésekor. A Ferrari spanyolja utólag elmondta, őt is meglepte, hogy az autója az utolsó Q3-as próbálkozásra hirtelen életre kelt, amit valószínűleg a csökkenő aszfalthőmérséklet eredményezett, és úgy vélte, hogy a kör végén versenyben lett volna a pole pozícióért.

    De nem is ez, hanem a Ferrari sprinten látott tempója lehet aggasztó a Red Bullnak és a McLarennek, mert bár Verstappen kényelmes előnnyel nyert, Leclerc megelőzése után Sainz szinte ezredre azonos körátlagot ért el vele, miközben a monacói is csupán néhány századdal maradt el. „A valóság az, hogy meccsben vagyunk” – mondta Sainz az időmérő után, majd kifejezte abbéli örömét, hogy a néhány futammal ezelőtt bevetett fejlesztési csomagjuk az alacsony leszorítóerős Monza és Baku, valamint a nagy leszorítóerős Szingapúr után végre egy „rendes” pályán is jól működik.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Fotó: Pirelli

    Leclerc ezután kijelentette, hogy amennyiben a sprinten látott versenytempóra lesznek képesek, „biztos, hogy lehetséges lesz a győzelem”, amiből persze még nem következik, hogy össze is fog jönni. Norris sprinten tapasztalt gumikopása mindenesetre biztató lehet Verstappennek és a két Ferrarinak is, ugyanakkor a pontverseny második helyezettje elmondta, több körülmény is szerepet játszott a visszaesésében – például a sprintidőmérőn a sprinten használt közepes szettje egy körrel többet tett meg, mint a riválisok gumijai –, így nem lehet készpénznek venni, hogy a versenyen is hasonló lesz a helyzet.

    Ami a Red Bull illeti, ők a sprint után nagyobb hátsó szárnyat tettek fel a Verstappennek, amiről Helmut Marko azt mondta, hogy a „futamra koncentrálunk”. Mivel ma a szombatinál is melegebb időt várnak Austinba, az USA Nagydíj igazi gumicsatát hozhat két kiállással és közepes-kemény-közepes, vagy közepes-közepes-kemény gumielosztással.

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

  • Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Max Verstappen kontrollált versenyzéssel, simán nyerte az USA Nagydíj sprintjét, mögötte azonban számos parázs csatát láthattunk. A 4. helyről a rajtnál a 2. pozícióba felzárkózó Lando Norris az utolsó körben bukta el a második helyet.

    Az idei negyedik sprintfutamra került sor a hatból az USA Nagydíj hétvégéjén. Austinban Max Verstappen várhatta a pole pozícióból a lámpák kialvását, miután a sprintidőmérő végén elcsente a pole-t George Russelltől. Ugyanakkor nem csak Russellnek és Verstappennek, hanem Lewis Hamiltonnak és Lando Norrisnak is abszolút reális esélye volt az első helyre, csak mindketten belehibáztak az utolsó körükbe.

    Verstappen és Russell mögött Leclerc, Norris, Sainz, Hülkenberg, Hamilton, Magnussen, Cunoda és Colapinto volt az első tíz helyezett sorrendje a rajt előtt, míg Sergio Pérez csupán a 11., Oscar Piastri pedig csak a 16. helyről kezdhetett. Egy pilóta, név szerint a mindössze 18.-ként záró Alex Albon a bokszutcából rajtolt, mivel a Williams jelentős beállítás-változtatásokat hajtott végre az autóján, és bevallottan tesztként fogta fel a sprintet a rendes időmérőre és a vasárnapi versenyre.

    A 19 körös száguldás legnagyobb kérdése a győztes kilétén túl természetesen az volt, hogy Lando Norris képes lesz-e faragni 52 pontos hátrányán az összetettben továbbra is vezető Max Verstappenhez képest. Lévén a maival együtt már csak 3 sprint és 6 nagydíj van hátra a szezonból, a McLaren versenyzőjének minden egyes alkalmat égetően fontos lenne kihasználnia a lemaradásának csökkentésére.

    Norris nagy rajtja:

    A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet, a 4. helyről induló Norris azonban a belső íven Leclerc és Russell mellett is elslisszolt, azaz feljött a második helyre. Leclerc ezután még az első körben bevetődött Russell mellé a 12-es kanyarban, majd kanyarokon át csatázott vele, de egyelőre Mercedes maradt előrébb. Az 1. kör végén Verstappen, Norris, Russell, Leclerc, Sainz, Hamilton, Magnussen, Cunoda, Hülkenberg, Pérez volt az első tíz sorrendje.

    A 2. körben folytatódtak a csaták: Sainz támadta DRS-sel a hátsó szárnyát szintén nyitó Leclerc-t a hátsó egyenesben, majd a 15-ös kanyarban bevetődött a csapattársa mellé, de a monacói aláfordult és megtartotta a 4. helyet. Aztán ugyanezt eljátszották a 3. kör elején az egyes kanyarban is, de Leclerc megint visszajött, majd jelezte a csapatnak, hogy talán az előttük haladókat kellene utolérni. Magyarul: szóljatok Carlosnak, hogy hagyjon békén!

    Sainz azonban nem szállt le a csapattársról és a 4. körben ismét a 12-es kanyarban próbálkozott, hogy ismét előzzön, Leclerc pedig ismét visszabújjon a belső íven. Az 5. körben azonban már nem volt menekvés Leclerc-nek, Sainz a 15-ösben bevetődött mellé, majd szépen kiterelte őt a bukótérbe, hogy aztán a gyors jobbosban külső íven gyorsabban kanyarodva elöl maradjon. Az élen Verstappen eközben 4 kör alatt tudta 1 másodpercnél jobban leszakítani Norrist, akire viszont DRS-távolságon belülre zárkózott Russell.

    Sainz nem hagyta annyiban, és végül lenyomta Leclerc-t:

    A Mercedes versenyzője a 6. körben intézte első támadását Norris ellen a 12-es kanyarban, de nem tudta visszaszerezni az elveszített 2. rajthelyet, viszont Verstappennek nagy szívességet tett, hiszen a holland hirtelen több mint 2 másodperces előnybe került. Második attak egyelőre nem érkezett Russelltől, helyette Norris lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és elkezdte csökkenteni a hátrányát Verstappen mögött.

    A 9. körre kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Russell és a két Ferrari kicsekkolt a második helyért zajló csatából, egymással viszont még elég jól elbíbelődtek. Olyannyira, hogy Sainz Russellt meglepve eljátszotta a Mercedes pilótájával ugyanazt, amit azelőtt Leclerc-rel, és a 15-ös kanyarban bevetődve átvette a 3. helyet. Ezután nem kellett sokat várni – egy kört –, hogy Leclerc is megcsinálja ugyanott ugyanazt, miközben Russell azt jelentette a rádióban, hogy a bal első gumija teljesen elkészült.

    Aki abban reménykedett, hogy a Verstappenhez körönként hajszálnyival közelebb kerülő Norris a sprint végére DRS-távolságon belülre kerül, és legalább láthatunk egy csatát az első helyért, annak csalódnia kellett, a holland ugyanis egyszer csak újfent elkezdett elszakadni, majd ismét 2 másodperc fölé tornázta a különbséget, míg Norrishoz Sainz nem tudott elég közel kerülni az előzési kísérlethez.

    Sainz előzése Russell ellen:

    A táv utolsó harmadára fordulva Cunoda és Piastri öldöklő csatáját élvezhettük a 10., azaz a sprinten még nem pontszerző helyért úgy, hogy az ausztrál korábban 5 másodperces büntetést kapott leszorításért, amit a versenyidejéhez adtak hozzá. A McLaren kétszeres futamgyőztese végül a 16. kör elején előzött, de a tőle közel 5 másodpercre levő Pérez utolérésére már nem volt esélye.

    Ekkor úgy tűnt, a hajrában legfeljebb a két Ferrari között lehet meccs, de hirtelen Norris tempója nagyon visszaesett, Sainz és Leclerc pedig valósággal ráesett a britre, aki az első támadási kísérletnél kapitulált, és az első kanyart elfékezve átadta a második helyet a spanyolnak. Ezután a hátsó egyenesben DRS-sel még visszatámadhatott volna, ám ott is hibázott, majd a 15-ös kanyarban legalább levédekezte Leclerc-t, aki ettől kis híján megforgott.

    Verstappen végül tükörsimán, közel 4 másodperces előnnyel nyert Sainz és Norris előtt, amivel 52-ről 54 pontra növelte az előnyét az összetettben utóbbi előtt. Hogy a végére is maradjon még egy kis látványosság, arról az utolsó helyen célba érő Valtteri Bottas Sauberje gondoskodott azzal, hogy a finn kigyulladt jobb hátsó fékkel volt kénytelen leparkolni azt a levezető körben.

    Az USA Nagydíj sprintjének végeredménye:

  • Leclerc-t az időmérők valaha volt legjobbjának tartja legközelebbi kollégája

    Leclerc-t az időmérők valaha volt legjobbjának tartja legközelebbi kollégája

    A Charles Leclerc mellett a Ferrarinál coach szerepében dolgozó Jock Clear szerint téves azt állítani, hogy a monacói pilóta gyenge lenne a versenyeken – csak azért tűnhet így, mert az időmérős tempója tartozik a Forma-1 történetének elitjébe.

    Szembetűnően nagy eltérést láthatunk Leclerc két legfőbb eredményességi mutatójában, hiszen eddigi F1-es karrierje során 26 pole-pozíciója mellett még csupán 7 alkalommal győzött. Nem mondható ugyan, hogy ez a legnagyobb különbség a két szám között a jelenlegi mezőnyben, hiszen Max Verstappennek 40 pole-ja mellé társul 61 győzelem, de az arányokat tekintve mégis Leclerc-nél billen el a mérleg kirívóan az egyik irányba.

    Ezzel persze a monacói pilóta magára rántotta azt a renomét, hogy a versenyeken hiányzik belőle az az átütő erő és következetesség, ami egy világbajnokság megnyeréséhez mindenképpen szükséges, ám a Ferrarinál Leclerc segítőjeként dolgozó tapasztalt mérnök, Clear szerint ez az állítás távol áll a valóságtól.

    „Az évek során sikerrel betonozta be időmérőmenő hírnevét, és két-három évvel ezelőtt még sokan olyasvalakiként jellemezték őt, aki a versenyeken közel sem olyan erős, mint az időmérőkön. De ez nem helyes, egyszerűen csak nagyon-nagyon jó az időmérőkön” – mondta az F1 Nation podcastben.

    Megszólalt a Ferrari-rajongó, aki lebuktatta a McLarent és beleavatkozott az F1-es szezonba

    „Őszintén úgy gondolom, hogy ő a legjobb kvalifikáló, akit valaha láttunk. Persze nehéz őt összemérni akár már Michaellel [Schumacher] és Mikával [Häkkinen] is, de biztos vagyok benne, hogy ő a legjobb. És Monzában láthattuk, hogy a versenyeket is képes kivételesen jól lehozni. Amikor minden együtt áll, hozza az eredményeket.”

    Clear szerint bőven megvan Leclerc-ben a világbajnokság megnyeréséhez szükséges összeszedettség – aminek Helmut Marko nemrég éppen az ellenkezőjét nyilatkozta –, és elsősorban a Ferrari egysége, felkészültsége okolható amiatt, hogy még nem kapta meg erre az esélyt.

    „Charles még nem volt ebben a helyzetben. Vagy mondhatjuk 2022-re, hogy a Ferrarinak valós esélye volt a világbajnoki címre? – vetette fel Clear. – Mivel egy pillanatban 40 pontnyi előnyünk is volt, jogos azt állítani, hogy igen. Ám csapatként még nem álltunk készen erre, és a Red Bull legyőzött minket a fejlesztési versenyben az év végére. Charles is tudna mondani dolgokat, amik nem működtek világbajnokhoz méltó szinten. És éppen ez a lényeg, mert nem is leszünk világbajnokok, amíg a teljes csapat el nem éri ugyanazt a szintet.”

    „Nem helyes azt mondani, hogy a Mercedes csak azért nyert annyi bajnokságot, mert övék volt a legjobb autó. Övék volt a legjobb minden. És ugyanez igaz volt Maxre és a Red Bullra az elmúlt három évben. Amikor mi is előállunk egy olyan autóval, amellyel harcolni lehet a bajnoki címért – aminek szerintem már a közelében vagyunk – akkor Charles is szállítani fogja az eredményeket.”

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

  • Szívszorító szavak Bianchi apjától – fiuk azután ment el, hogy többé nem kérték, hogy harcoljon

    Szívszorító szavak Bianchi apjától – fiuk azután ment el, hogy többé nem kérték, hogy harcoljon

    Philippe Bianchi a fia elvesztését eredményező szuzukai baleset 10. évfordulójára interjút adott a legnagyobb olasz sportnapilapnak, és szívszorító szavakkal emlékezett a tragédiára.

    Néhány nappal ezelőtt volt a 10. évfordulója Jules Bianchi 2014-es halálos balesetének, a szomorú évforduló apropóján pedig a Gazzetta dello Sport interjút készített a Marussia Szuzukában, a 2014-es Japán Nagydíjon darunak csapódó, majd sérüléseibe 2015. július 17-én belehaló versenyző édesapjával, Philippe Bianchival. A fia versenyzői karrierjét a kezdetektől támogató, Charles Leclerc szintén elhunyt édesapjával szoros barátságot ápoló férfi beszélt fia elvesztéséről és arról is, miről álmodoztak a 2017-ben meghalt Hervé Leclerc-rel.

    Jules Bianchi családja is kapott egy darabot Leclerc monacói győzelméből

    Philippe Bianchi felidézte, hogy a szuzukai verseny előtt arról beszélt a fiával, hogy Jules szerint az időjárási körülmények miatt valószínűleg nem fogják megtartani a futamot, ám otthon, Franciaországban vasárnap reggel az apa mégis arra ébredt, hogy elrajtolt a Japán Nagydíj. A balesetet is élőben, a tévé képernyőjén nézte, de mivel a közvetítésben nem mutatták a fiát, nem tudta, hogy mennyire súlyos a helyzet. Amikor viszont a daru felemelte a roncs egy részét, akkor már tudta, hogy „valami tragikus történt”.

    „Próbáltam telefonálni, de nem értem el senkit, majd fél óra múlva hívott Nicolas Todt, Jules menedzsere, és azt mondta, hogy azonnal induljak. »Jönnöd kell, mert lehet, hogy nem éli túl«, mondta, úgyhogy az édesanyja és én azonnal elindultunk Szuzukába” – elevenítette fel a szörnyű perceket Philippe Bianchi.

    Embed from Getty Images

    Az orvosok már a helyszínen is mindent megtettek, de Bianchin nem lehetett segíteni 

    Ő és felesége, Christine Bianchi ekkor még reménykedett a csodában, mert mint a férfi az interjúban elmondta, fiuk „jól nézett ki, nem látszottak az arcán sérülésnyomok, és olyan volt, mintha csak aludna”, illetve „mindig is erős srác volt, aki nem adja fel.” Idővel a 25 esztendős versenyzőt hazaszállították Franciaországba és Nizzában ápolták tovább, ahol szülei igyekeztek benne tartani a lelket, ám amikor rá kellett ébredniük, hogy fiuknak milyen élete lenne, ha valaha felébredne, elengedték őt.

    „Minden egyes nap mondtuk neki, hogy küzdjön, maradjon velünk, harcoljon a felépüléséért. Aztán egy ponton megértettük, hogy még ha fel is ébredne, utána nagyon nem lenne könnyű. Az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg nem tudna járni, elveszítené a látását, meg ilyenek. Úgyhogy egy idő után már nem kértük többé, hogy harcoljon, és elengedtük őt. »Rendben, Jules, menj nyugodtan, ne aggódj, majd később találkozunk«. Nem sokkal később el is ment.”

    Jules Bianchi egy napon alighanem a Ferrari pilótája lett volna / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Philippe Bianchinak és az egész családnak a tragédia után az adott erőt, hogy több jelentős biztonsági fejlesztést is bevezettek a Forma–1-ben Jules halála miatt, mint például a virtuális biztonsági autó és a glória, amely azóta több alkalommal is életet mentett. Emellett a család létrehozott egy szervezetet, amely adományokat gyűjt a nizzai kórház számára. „Próbáljuk a pénzt hasznos dolgokra költeni, eszközöket és gépeket veszünk a kórháznak, és ha teheti, Charles [Leclerc] is eljön néhány rendezvényünkre és segít a gyűjtésben is” – mondta az apa.

    Az idei Japán Nagydíjon Bianchi sisakdizájnjával versenyző Ferrari-pilóta rengeteget köszönhet a Bianchi családnak és Jules-nek, aki nem mellesleg a keresztapja volt, és rengeteg dolgot tanított neki. Mivel Philippe Bianchinak Leclerc 2017-ben elhunyt apja, Hervé volt a legjobb barátja, adott volt az ismeretség a fiúknak, Charles-t pedig Philippe ültette először gokartba, majd ő intézte el neki és az apjának a találkozót Nicholas Todt-al.

    Philippe Bianchi szerint sok a hasonlóság fia és Charles Leclerc között, akit csak közelebb vitt hozzá, hogy két évvel Jules halála után elveszítette az édesapját. „Néha, amikor őt nézem, a fiam jut eszembe” – mondta Philippe, aki szerint mindkét fiatal megszállottan szerette, illetve szereti a versenyzést, végtelenül elhivatott, és mindkettejük szemében ugyanaz a csibészség jelenik meg, amikor sisakot húznak.

    Mivel Jules-t felkarolta a Ferrari, és már az első F1-es tesztjén nagyon jó benyomást tett a maranellóiakra, sokan biztosak benne, hogy előbb-utóbb a Scuderia pilótája lett volna. A sors azonban közbeszólt, ám Charles Leclerc azért eljutott a vörös autó versenyzői üléséig. „Mindig arról beszéltünk [Hervé Leclerc-rel], hogy van egy álmunk a fiaink számára. Az, hogy lássuk őket egymás ellen versenyezni a Forma-1-ben. Talán éppen a Ferrari színeiben.”

    Ez az álom nem valósulhatott meg, ám alighanem Jules Bianchi évek óta büszkén figyeli fentről, hogy a keresztfia hogyan versenyez a Scuderiával.

    Hátbaszúrás, inkompetencia és dicstelen kirúgás – kitálalt a volt csapatfőnök

  • Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

    Már a szezonkezdet óta lázban tartja az F1 közegét Lewis Hamilton 2025-ös ferraris szerződése, de ahogy ráfordulunk az idei szezon utolsó negyedére, úgy válik egyre tapinthatóbbá korunk egyik legizgalmasabb pilótapárosának közelgő összeállása. Charles Leclerc legfrissebb nyilatkozatán ez különösen érződik.

    Bár a két versenyző eddigi Forma-1-es sikerei nem azonos szinten mozognak, mégis mindkettőjük számára érdekes kihívás lesz belecsöppenni ebbe az új dinamikába a Ferrarinál. Hamilton tizenkét mercedeses szezon után választ kaphat arra, 40 éves kor felett is képes-e még az alkalmazkodásra, tartani tudja-e a lépést a fiatalabb generáció egyik leggyorsabbjával egy olyan közegben, amelyben csapattársa mozog otthonosabban. Leclerc pedig nagy lehetőségként tekint arra, hogy a hétszeres világbajnoktól, a sport legsikeresebb alakjától leshet el trükköket.

    „Nagyon izgatottan várom, hogy meglássam, mit hogyan csinált a karrierje során, hogy az ennyi sikert hozott számára. Nagyon kevés gyengesége van – sőt, igazából egyetlen gyenge pontját sem ismerem Lewisnak. Rendkívül erős versenyző, mindig ott van, mindig gyors, mindig kiegyensúlyozott. Érdekes lesz számomra, hogy Lewistól tanulhatok, és egyúttal megmutathatom, mire vagyok képes ellene azonos autóban. Ez a két tényező roppantmód motivál” – idézi Leclerc-t a The Race.

    Hamilton: Sosem tudhatom, hogy utoljára öleltem-e meg az anyámat

    A két pilóta összevetését azért is lesz érdekes figyelni, mert Leclerc-nek kifejezetten az időmérők számítanak erősségének (26 pole-ja van csupán 7 futamgyőzelem mellett), Hamilton viszont még ilyen temérdek idő után is rendkívül kiegyensúlyozott ebben a két fő eredményességi mutatóban, 104 rajtelsősége mellé 105 győzelem párosul. Vajon Leclerc-nek ennek fényében kötelező az időmérőkön elhomályosítania a rekordert?

    „Nem igazán gondolok arra, hogy mik az elvárások, inkább csak arra fókuszálok, hogy nekem mit kell tennem. Először mindig inkább a folyamatra figyelek oda, ami nagy dolgok eléréséhez vezethet, semmint hogy először a nagy dolgokra gondoljak, és csak utána az oda vezető útra” – fogalmazta meg hozzáállását a monacói.

    „Amióta bekerültem a Forma-1-be, nagyon szerencsés vagyok. Sohasem vágytam arra, hogy egy második számú pilóta legyen a csapattársam, hiszen mindig úgy tartottam, hogy sokkal előnyösebb, ha a leggyorsabb versenyzők mellett vagyok.”

    „Nagyon-nagyon gyors csapattársaim voltak, akik engem is hajtottak előre, és Lewistól is sokat fogok tudni tanulni” – mondta, hozzátéve, azt viszont nem hiszi, hogy Hamiltonnak is szüksége lesz majd az ő tanácsaira. „Elvégre ő Lewis Hamilton.”

    Leclerc azt követően, hogy az első F1-es szezonját 2018-ban Marcus Ericsson csapattársaként töltötte a Saubernél, a Ferrarihoz szerződve két évig Sebastian Vettel oldalán versenyzett, idén év végén pedig négy szezon után távozik mellőle Carlos Sainz.

    Horner eddig tudta védeni Ricciardót, de elmondta, milyen esetben térhetne mégis vissza