Címke: Charles Leclerc

  • Barrichello: Leclerc-nek mentálisan erősnek kell maradnia

    Barrichello: Leclerc-nek mentálisan erősnek kell maradnia

    Rubens Barrichello úgy véli, az a legfontosabb most Charles Leclerc számára, hogy fejben erős legyen első évében a Ferrarinál. A brazil ex-pilóta, aki évekig másodhegedűs volt Michael Schumacher mellett felajánlotta tanácsait a 21 éves monacóinak.

    Leclerc egy teljes szezont töltött el a Formula 1-ben, és olyan jól teljesített, hogy a Scuderia le is szerződtette. Barichello is úgy véli, az ifjú pilótában megvannak a kellő képességek, hogy felvegye a harcot Sebastian Vettellel, ám ehhez mentálisan végig erősnek kell maradnia.

    ,,Nagyon izgatott vagyok, ő az egyike azon fiatal versenyzőknek, akik lenyűgöző módon teljesítettek. Ahhoz, hogy a Ferrarihoz kerülj és sikeres legyél, arra van szükség, hogy fejben összeszedett tudj maradni. A tehetsége meg van, ezt láttuk. Seb számára is kihívást fog jelenteni ez a helyzet.” –nyilatkozta a brazil az Autosportnak.

    Leclerc a Sauberhez csatlakozó Kimi Räikkönen helyére fog érkezni, aki tavaly egy futam győzelemmel búcsúzott a vörösöktől. A Ferrari pilótáin mindig nagy a nyomás, ám hat hónap elég lesz arra, hogy beilleszkedjen az új környezetbe? Nos, nincs igazán több idejük, ha le akarják győzni idén a Mercedest.

  • Leclerc fejlődését segítette a Sauber javulása is

    Leclerc fejlődését segítette a Sauber javulása is

    A jövőre már Ferrarit vezető Charles Leclerc nem kezdte túl jól a szezont, de végül a Sauberrel együtt ő maga is sokkal jobbá vált.

    Leclerc első évét töltötte idén az F1-ben, regnáló F2-es bajnokként érkezett a királykategóriába. Annál a Saubernél kapott lehetőséget, amely 2017-ben a sereghajtó szerepébe szorult. A svájci istálló élére azonban új főnököt neveztek ki, méghozzá Frederic Vasseur-t. Emellett újra a Ferrari aktuális évi motorjával versenyezhettek és szorosabb kapcsolatot alakítottak ki az olaszokkal, sőt még az Alfa Romeóval is, ami még a csapatnévbe is bekerült.

    Az idény rajtjánál kicsit beragadtak, ám az év felétől kezdve komoly Q3-as esélyessé léptek elő, Leclerc pedig az utolsó három futamon három hetedik hellyel koronázta meg a szezont. Ezzel is megerősítette a Ferrari azon döntését, hogy őt ültették be jövőre az egyik vörös autóba.

    „Szerintem mentálisan nagyon nehéz szezonom lehetett volna, ha én és az autó nem javulunk annyit. Sokkal érdekesebbé vált minden, amikor elkezdtünk a pontokért harcolni, eléggé motivált. Meggyőződésem, hogyha olyan pozícióban maradtunk volna, mint az első pár hétvégén, sokkal nehezebb lett volna minden a motiváció szempontjából. Az első három versenyen arra gondoltam, hogy nem vagyunk túl versenyképesek, hiszen 20 kör után a 19. helyen haladtunk, teljesen egyedül, a dolog unalmassá vált és csak a verseny végét vártam.”

    Leclerc sokat hozzátett a Sauber konstruktőri 8. helyezéséhez, a csapat 48 pontjából 39-et ő szerzett.

  • TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    Ahogy azt minden évben az előd oldalunknál is, újra összeszedtük a top 10 legolvasottabb cikket az esztendőből. Idén is leginkább Schumacher, Räikkönen és Hamiltonnal kapcsolatos hírekre voltatok kíváncsiak, illetve a magyar versenyzők közül kiemelkedően Michelisz Norbertre. Nézzük is végig újra, mik azok a hírek, amelyekre leginkább felkaptátok a fejeteket, és tartsátok meg ezen jó szokásotokat 2019-re is!

    10. Todt: Ideje békén hagyni Schumachert

    Alapvetően egyet is értenénk Todttal, ha nem kavarná meg pl. azzal az állóvizet, hogy elárulja, hogy Schumacheréknél nézte a Brazil Nagydíjat. Ugyanakkor az is tény, hogy főleg megbízható svájci és német kollégáknál is rá szoktunk kérdezni, hogy tudnak-e esetleg többet is annál, mint amit leírnak, és a tény az, hogy továbbra csak tanácstalanság van. Hiteles és konkrét infó: nincs.

    9. Schumacher olykor sír, ha látja a természet szépségét

    Miközben 5 éve semmit sem tudunk Schumi állapotáról, az ilyen foszlányok azért mégis árulkodóak. Tényleg csak saját feltételezésünk, így összegezve az idei évben róla hallottak alapján annyi, hogy valamelyest javulhatott az állapota.

    8. Red Bullos kolléganőjével jár Daniel Ricciardo

    Meglepő, hogy egy ilyen egyszerűcske hír ennyire megmozgatta a fantáziátokat, vagy csak rengeteg magyar tinirajongó lányt mozgatott meg az eset. A vicc, hogy ez a dolog egyébként sosem volt bizonyított, másrészt azóta már feltehetően mással jár, ami szintén csak feltételezés kategória jelenleg.

    7. Räikkönen kiszökött inni a laktanyából és édesapja haláláról is beszél

    Mindenki kíváncsi volt már idő előtt Kari Hotakainen művére, amely végül a magyar karácsonyi könyvpiacot is letarolta, és minden rekordot megdöntött. Ez az egyik legkeményebb történet a könyvből.

    6. Lewis Hamilton motorbalesetet szenvedett!

    Szerencsére nem történt semmi komoly probléma az ötszörös világbajnokkal a holtszezonban, de aki együtt motorozott vele megmondta, hogy túl gyorsan megy, Toto Wolff pedig elárulta, hogy nem vesz Hamiltonnak motort.

    5. Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Komoly cicaharc folyt a magyar médiában, hogy melyik az az oldal, aki mielőbb a lehető legpontosabb listát tudja bemutatni az új szériáról. Amelyből mi indultunk ki azt portugálok szellőtették meg, volt is belőle nagy felháborodás, de meglepően pontosnak bizonyult, még ha nem is volt 100%-os.

    4. Hamilton szólt a FOM-nak, hogy Rosberg ne csinálhasson pódiuminterjúkat

    Az egykori csapattársak viszonya továbbra sem felhőtlen, még ha az idő megszépít majd bizonyos dolgokat. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy Hamiltonban maradt még tüske, és bizony ebben alátett Rosbergnek.

    3. Michelisz Norbert elhagyja a Hondát és a Hyundaihoz igazol a WTCR-ben!

    Magyar szemszögből nézve az év átigazolása volt, és itt is hangsúlyozzuk, hogy elegánsabb lett volna, ha ezt nem olasz hírforrásból kell ezt megtudnunk. Szerencsére most ilyen veszély 2019-re most nem fenyeget minket, már pontosan tudni azt, hogy hol lesz jövőre Norbi. Figyelemreméltó még, hogy a top 10 hírei közt 2018-ban ez lett az egyetlen teljesen hazai vonatkozású…

    2. Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Alig pár nappal Charles Leclerc hivatalos bejelentse előtt elég markáns vélemény volt ez a Ferrari háza tájáról. Nem így történt, de hogy a kecske és a káposzta is megmaradjon, és mindenki elégedett legyen, Kimi is marad a Forma-1-ben, de már a Saubernél, újabb két évre.

    1. Komoly baleset Makaóban: Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen!

    Az év bukását úszta meg az azóta már nagykorúvá érett német versenyző hölgy. Még a sokat látott rajongók és szakértők sem láttak ilyet az elmúlt években, az pedig, hogy már ott tart Sophia, hogy készül a következő Formula 3-as szezonjára, az maga a csoda. Mondjuk gyanítjuk, hogy nem ezen eredményével szeretett volna egy top 10 élén végezni a fiatal német versenyzőnő…

    Mi a magunk részéről Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden olvasónknak!

  • A Williams hisz Russellben, egyike lehet a legjobbaknak

    A Williams hisz Russellben, egyike lehet a legjobbaknak

    A Williams újoncának, George Russellnek az alacsonyabb kategóriákban eredményes a listája, hiszen megnyerte egymást követő években a GP3-at, és a Formula 2-t. Most ezen eredményességét kell megmutatnia a királykategóriában is, hasonlóan ahhoz, ahogy Charles Leclerc tette azt 2018-ban.

    Leclerc olyannyira kiforrta magát, hogy a bemutatkozó éve után máris a Ferrarinál találhatja magát, és a Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint hasonlóra Russell is képes lenne mint a francia, 2019-ben:

    „Egy teljesen más felállással vágunk neki az évnek mint idén, ami már önmagában érdekes. George egyike a feltörekvő tehetségeknek a Forma-1 környékén. Láttuk, hogy Charles miképp teljesített idén, miután megnyerte a Formula 2-t, és remélem, hogy hasonló kiemelkedő eredményesség várható Georgetól is, de türelmesnek kell lennünk. Amit láthattunk az utóbbi években, hogy különféle versenyzők másképp tudtak idomulni a Forma-1 világához. Vannak, akik lassabban, vannak akik gyorsabban. Nem tudhatjuk, hogy hová fognak megérkezni pontosan az első eredmények alapján. Ettől függetlenül nem vágunk neki konkrét céloknak George esetében. Hosszú távon azonban úgy véljük, hogy egyike lehet a sportág legjobbjainak.”

  • Giovinazzi nem akarja utánozni Leclercet

    Giovinazzi nem akarja utánozni Leclercet

    Antonio Giovinazzi úgy gondolja, hogy rossz hozzáállás lenne, ha az lenne a fő célja 2019-re, hogy elérje ugyanazon eredményeket, mint idén Charles Leclerc a Sauberrel.

    Giovinazzi 2017-ben két F1-es versenyt már teljesített, Pascal Wehrleint helyettesítette a svájciaknál, azonban az első teljes szezonját jövőre fogja teljesíteni.

    Az idei év „sztárja” Charles Leclerc volt, aki a Sauberrel 10 versenyen is pontot tudott gyűjteni, összesen 39-et, jövőre pedig már a Ferrari versenyzője lesz. Az ő helyére érkezik majd Giovinazzi, akinek nem az a célja, hogy „leutánozza” Leclercet.

    „Magamra szeretnék figyelni, nem arra, hogy megismételjem Charles idei eredményeit, vagy túlszárnyaljam.” – mondta Giovinazzi. „Szóval a célom csak az, hogy a részemről a legjobbat nyújtsam. A csapattársam is más lesz, mint Charles-nak volt, szóval minden másmilyen lesz.”

    „Remélem, hogy az autó az első versenytől kezdve gyorsabb lesz (mint 2018-ban volt), és már Melbourne-től nyomhatjuk neki. Az első versenyek elég kemények lesznek, mivel mellettem egy világbajnok lesz majd, sok év tapasztalattal.”

    „Részemről el kell végeznem a munkám és versenyről versenyre fejlődnöm kell, és majd az év végén meglátjuk, hogy jó munkát végeztünk-e, vagy sem.”

    2018-ban a Sauber volt a legtöbbet fejlődő csapat, Giovinazzi szerint nincs ok arra, hogy ez a trend ne folytatódjon jövőre is.

    „Szerintem megmutatták, hogy ők voltak a legjobb csapat első versenytől az utolsóig. Melbourne-ben az utolsó előtti helyért küzdöttek, végül a nyolcadik helyen zártak a konstruktőri bajnokságban.” – mondta az olasz. „Fantasztikus munkát végeztek, Charles és Marcus (Ericsson) fantasztikusak voltak, nagyon motiváltnak látom a csapatot a szerelők és a mérnökök részéről is a következő évre.”

  • Brawn szerint Leclerc áll az új generáció élén

    Brawn szerint Leclerc áll az új generáció élén

    Az Forma-1 motorsport igazgatója, Ross Brawn izgatottan várja a versenyző tehetségek új generációját 2019-ben.

    „Leclerc elég meggyőző volt. A Ferrari azonban nagy nyomást jelent.” – mondta Brawn a Formula1.comnak és hozzátette, hogy a monacóinak hamar fel kell majd vennie a lépést négyszeres világbajnok csapattársával, Sebastian Vettellel.

    „Ránehezedik majd az a nyomás, hogy egy világbajnok, egy többszörös világbajnok ellen kell versenyeznie, szóval kihívást jelentő év lesz ez számára. De az alapján, amit eddig láttam, arra számítok, hogy tiszteletreméltó munkát végez majd.”

    Miközben egy nagy név távozott a mezőnyből a kétszeres világbajnok Fernando Alonso személyében, addig négy újonccal bővül majd a mezőny Lando Norris, George Russell, Alex Albon és Antonio Giovinazzi személyében, noha utóbbi két versenyt már teljesített a Forma-1-ben a 2017-es szezon elején.

    „Ugyan megváltunk Fernando Alonsotól, de itt van Leclerc, aki a Ferrarihoz megy, Gasly a Red Bullnál lesz, és érkezik George Russell, Lando Norris és Alexander Albon. Sok izgalmas dolog áll előttünk.”

    Mindemellett Brawn úgy véli, hogy az új generáció amolyan frontembere a jövőre már ferraris Charles Leclerc tekinthető.

    „Szerintem talán Leclerc áll a generációja élén.” – vélekedik Brawn.

  • Brawn: Leclerc meg fogja nehezíteni Vettel dolgát a Ferrarinál

    Brawn: Leclerc meg fogja nehezíteni Vettel dolgát a Ferrarinál

    A Ferrari egykori technikai igazgatója Ross Brawn szerint Charles Leclerc nem fogja olyan mértékben megkönnyíteni Sebastian Vettel dolgát a Ferrarinál, mint ahogy azt Kimi Räikkönen tette.

    Brawn, akinek a Ferrari és Michael Schumacher is egyaránt sokat köszönhet, szerint Räikkönen fel volt készülve arra, hogy Vettelt segítse. A brit szakember szerint Leclerc nem lesz ilyen kegyes a németek négyszeres világbajnokával szemben.

    „Elképzelhetetlennek tartom, hogy Charles ugyanazt a szerepet fogja majd betölteni a Ferrarinál, mint egyes versenyhétvégéken Kimi,” – nyilatkozta Brawn az F1 hivatalos oldalának. „Kiminek magának való ember, azonban ne értsenek félre, de szerintem ő tudta, hogy hol volt a helye csapaton belül.”

    Vettel sokáig vezette a bajnokságot 2017-ben és 2018-ban is, azonban a Mercedes britje, Lewis Hamilton mindkét alkalommal meg tudta előzni a heppenheimi születésű német pilótát. Brawn szerint az idei vereség legfőbb okai a csapat és pilóta által elkövetett hibák voltak.

    „Sebnek hullámzó volt a teljesítménye 2018-ban,” – véli Brawn. „Néhány alkalommal elképesztően jól teljesített, azonban voltak olyan pillanatok is, ahol se a pilóta, sem pedig a csapat nem volt a helyzet magaslatán. Összességében egy jó éven vannak túl, azonban a világbajnoki címről újfent lemaradtak.

    „Nem tudom, hogy mi állhat a hibák hátterében. Egyszer-kétszer hibázott, ami természetes, hiszen emberek vagyunk. Ezek után a csapat egy fejlesztési zsákutcába került, ami miatt lépéshátrányba kerültek a Mercedeshez képest. Egy idő után visszatértek a régebbi specifikációhoz, aminek segítségével újra paliban voltak a Mercedesszel és a Red Bull-lal.

    „Versenyzőként mindenre ügyelned kell, semmit sem hagyhatsz figyelmen kívül. Emlékszem, hogy amikor volt valami bizonytalan dolog a Ferrarinál, Michael a lehető leghamarabb átsétált hozzám, hogy oldjuk meg a problémát. Rengeteget beszélt a mérnökökkel és a dolgozókkal, hogy a lehető legjobban érezze magát az autóban.”

    A brit szakember azt is hozzátette, hogy Leclercnek sokkal erősebb csapattárssal kell majd megküzdenie, mint az idei szezonban.

    „Charles lenyűgözően teljesített idén. Ugyan még nem rendelkezik sok tapasztalattal, mégis egy élcsapat versenyzője lesz majd 2019-ben. A Ferrarinál versenyzőként nagy rajtad a nyomás, ráadásul Charlesnak egy többszörös világbajnok ellen kell majd megvívnia. Kihívásokkal teli éve lesz majd, azonban véleményem szerint Charles képes lesz majd megbirkózni a feladattal.”

  • Ocon: Leclerc jövőre bajnokesélyes lesz

    Ocon: Leclerc jövőre bajnokesélyes lesz

    A jövőre ülés nélkül maradó Esteban Ocon szerint a Ferrarihoz szerződő Charles Leclerc 2019-ben harcban lesz a bajnoki címért.

    Leclerc mindössze idén debütált a Forma-1-ben a Sauber színeiben. Kiemelkedően teljesített, emiatt pedig előléptették a Ferrari versenyzőjévé. Az olaszoknál az elmúlt két szezon bajnoki ezüstérmese, Sebastian Vettel csapattársa lesz.

    „Szerintem Charles egyértelműen harcolni fog a bajnoki címért” – mondta Ocon. „Legalábbis engem nem lepne meg, ha így lenne.”

    A francia rivális úgy véli, Leclerc a leggyorsabbak egyike az egész F1-ben.

    „Elég jól ismerem. Az első közös versenyünk még 2005-re nyúlik vissza, kis gokartokkal mentünk, alig 7-8 évesen. 1-2. helyen álltunk, az utolsó kör utolsó kanyarjáig csatáztunk, én voltam belül, ekkor viszont összeértünk, ő kiesett, én meg 6. vagy 7. lettem végül. Akkor találkoztunk először és azóta is ilyen csatáink vannak. Már a kezdetektől látszott, milyen tehetséges. Az egyik leggyorsabb srác. Szerintem ezt jövőre biztosan meg fogja mutatni.”

    Bár Ocon nem kapott helyet 2019-re, azért reméli, Charles Leclerc és Pierre Gasly sikerei bátorítani fogják majd a csapatokat, hogy fiatalabb versenyzők leigazolását is bevállalják.

    „Szerintem látni fogjuk majd, ahogy Pierre és Charles győzelmekért és dobogókért harcol. Valószínűleg ezzel kicsit változik a mentalitás az F1-ben látván, hogy a fiatalok is képesek elvégezni, amit kell. Ez segíteni fog a fiatalabb érkezőknek.”

  • Leclerc eleinte félelmetesnek találta a Forma-1-et

    Leclerc eleinte félelmetesnek találta a Forma-1-et

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Leclerc elmondta, hogy eleinte félelmetesnek tartotta a Forma-1-et, ugyanis a száguldó cirkusz világában sokkal több emberrel kellett együtt dolgoznia, mint anno Forma-2-ben vagy a GP3-ban.

    A fiatal monacói egyetlen pontot sem szerezett 2018-as szezon első három versenyén, ugyanis ezeken a versenyeken a monacói nem tudott érvényesülni a Sauberrel. Azonban Azerbajdzsánban megtört a jég, ugyanis Leclerc a hatodik helyen ért célba, amivel értékes pontokat szerzett a csapatának. Az utolsó hét versenyből öt alkalommal intették le pontszerző helyen a 21 éves monacói ifjoncot.

    Leclerc idei teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a Ferrari leigazolja őt annak a Kimi Räikkönennek a helyére, aki a Maranellóiak utolsó világbajnoki címét szerezte meg 2007-ben. Azonban a monacói tehetség elismerte, hogy nehéz volt számára a Forma-1-re váltás.

    „Kezdetben már az is elég félelmetes volt, hogy rengeteg embert kellett megismerne,” – magyarázta Leclerc. „Bármit, amit mondasz, elemezni fogják. Nem csak a mérnökeid fogják elemezni, amit mondtál, hanem szinte mindenki. Szóval ez eléggé… nem ijesztő, sokkal inkább fura. Azonban egy idő után hozzászoksz.

    „Mindig pontosan kell visszajelezned a csapatnak, ugyanis rengeteg ember áll a háttérben, akik a visszajelzéseid alapjén dolgoznak. A Forma-2-ben csak a főbb dolgokra kellett, hogy koncentráljak, mert ott csupán kettő, maximum három ember segít az autó fejlesztésében. A Forma-1 teljesen más ilyen szempontból, azonban egy idő után hozzászoksz.”

    A fiatal monacói azt is elmondta, hogy azt is meg kellett szoknia, hogy a Forma-1-ben sokkal tovább tart egy futam, mint az alsóbb kategóriákban.

    „Emlékszem, hogy az első versenyek nagyon hosszúak voltak a Forma-2-es versenyekhez képest. Ez is egy fontos dolog, amit meg kell szoknod. A verseny 20. körében már azt hiszed, hogy már csak két kör van hátra a versenyből. Akkor a füledre szólnak, hogy még 40 kör van hátra. Szóval igen, a versenyek nagyon hosszúak!”

  • Leclerc két helyszínen mindenféleképpen szeretne futamot nyerni jövőre

    Leclerc két helyszínen mindenféleképpen szeretne futamot nyerni jövőre

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Leclerc leszögezte, hogy első Ferraris évében legalább két futam végén szeretne a dobogó legfelső fokán ünnepelni.

    A monacói pilótának már a bemutatkozó évében sikerült berobbannia a Forma-1 világába. Leclerc a Saubernál versenyzett a 2018-as szezonban, Marcus Ericcson csapattársaként. A monacói fiatalnak 39 pontot sikerült gyűjtenie az idei évben. A legjobb eredményét az Azerbajdzsáni Nagydíjon érte el, ahol a hatodik helyen ért célba.

    A Ferrari vezetősége az eredményeket látván úgy döntött, hogy bedobják a monacóit a mélyvízbe, ugyanis Leclerc a következő szezonban már Sebastian Vettel csapattársa lesz majd a maranellói istállónál.

    Leclerc a csütörtöki nap folyamán részt vett a „Cashi d’Oro” nevezetű rendezvényen Olaszországban. A fiatal monacói a rendezvényen ezt nyilatkozta az Autosprintnek: „Nyomás? Nem, egyáltalán nem érzem. Mindenki nagyon segítőkész a csapatnál, aminek kifejezetten örülök. A legfőbb célom az lesz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a következő a szezonban. Emellett természetesen a csapat elvárásainak is meg szeretnék felelni.

    „Sebastian Vettel lesz a csapattársa, aki nagyon sokat segíthet majd nekem. Seb egy csodálatra méltó ember, egy remek versenyző. Akkor ismertem meg Sebet, amikor megköszönte nekem azt a munkát, amit a szimulátorban végeztem.

    „Visszatérve a céljaimhoz, természetesen szeretnék futamokat nyerni a következő szezonban. Két nagydíjat mindenféleképpen meg szeretnék nyerni: a hazai versenyemet Monacóban és az Olasz Nagydíjat Monzában. Azonban még mindig nem bírom elképzelni, hogy milyen érzés lesz majd a Ferrari pilótájaként versenyezni az Olasz Nagydíjon!”

    Leclerc már bemutatkozhatott a Ferrari színeiben a szezonzáró teszten, Abu-Dzabiban. A tesztnap után a monacói ekképp vélekedett? „Hogy milyen volt? Egyszerűen hihetetlen! Az autót kész élmény volt vezetni. Nyilvánvalóan ez csak egy teszt, amiből nem szabad túl sok mindenre következtetni. Azonban én nagyon jól éreztem magam az autóban,” – fejezte be a gondolatmenetet a mindössze 21 éves monacói.