Címke: Charles Leclerc

  • Megvan a Sauber hivatalos leleplezési dátuma is!

    Megvan a Sauber hivatalos leleplezési dátuma is!

    A Sauber hivatalosan az új autóját az első tesztnapon mutatja majd be, jelentette be a csapat. A C37-es utódját először tehát Barcelonában lehet majd látni, helyi idő szerint 8:20-kor, február 18-án.

    Tavaly a svájci kiscsapat mutatta be a legnagyobb fejlődést, ha szimplán csak a köridőket nézzük, a Ferrari erőforrással ellátott C37-essel. Az istálló ugyanakkor egy teljesen új pilótafelállással vág neki a szezonnak: Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi került Charles Leclerc és Marcus Ericsson helyére.

    A fél mezőnynek már ismert azon időpontja, amikor leleplezik majd az új autójukat. A McLaren és a Ferrari február 14-én és 15-én mutatja be a versenygépét. A Renault és a Racing Point pedig február 12-én és 13-án állnak elő majd az idei konstrukcióikkal.

    A Mercedes, a Red Bull a Haas, a Toro Rosso és a Williams adósak még a bemutatóik időpontjaival, pedig már kevesebb mint egy hónap van az első tesztekig.

  • Mick Schumacher menedzsert váltott!

    Mick Schumacher menedzsert váltott!

    A frissen kinevezett Ferrari junior pilóta, Mick Schumachert a jövőben már Nicolas Todt menedzserirodája képviseli a jövőben. Eddig Sabine Kehm bábáskodott a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia mellett, aki idén már a Prema Racinggel indul a Formula 2-ben. Mick tehát csatlakozik az All Road Managementhez, amely Nicolas Todt cége. Az ő apja Jean pedig csapatfőnök volt a Ferrarinál akkor, amikor Michael Schumacher versenyzett a maranellóiaknál.

    Az All Road Management segítette Charles Leclerc karrierútját is, aki 2019-ben már a Ferrarinál versenyez, de már a gokartos kora óta Todt egyengette az útját, és ilyen formán együtt nyerték meg a Premával a Formula 2-t 2017-ben.

    Todtnak csapattulajdonosi tapasztalata is van, hiszen az ART csapatot együtt vezették Frederic Vasseurrel, de tavaly a részesedését eladta a többieknek. Az, hogy Mick immáron Todttal dolgozik, újabb komoly fegyvertény azon útban, amely a Forma-1-ig vezetheti a 19 éves fiatalt, hiszen mindig is közel állt a Schumacher családhoz. Eredményesebb lehet így már az egyeztetés is az első Forma-1-es tesztjével kapcsolatban már az idei évben.

    Schumacher akár a Ferrarival, de akár annak a partnercsapataival is bemutatkozhat, így a Haas vagy a Sauber csapatoknál kaphat lehetőséget, hasonlóan Leclerchez, aki feltűnt mindhárom csapatnál. A hétvégén a Race of Champions rendezvényén Mexikóban Schumacher ennyit mondott a motorsport.tv-n:

    „Nagyon büszke vagyok rá, hogy a Ferrarival dolgozhatok, nagyszerű csapat, komoly történelemmel, különösen, ha figyelembe veszem apámat is. A szívünk mélyén nagyon is vörösek vagyunk.”

  • Rivola: 2018-ban egy teljesen másik Vettelt láthattunk

    Rivola: 2018-ban egy teljesen másik Vettelt láthattunk

    Massimo Rivola szerint 2018-ban egy teljesen másik Vettelt láthattunk, mint az eddig években.

    A korábbi Ferraris mérnök még a Toro Rossóban dolgozott együtt a négyszeres világbajnokkal és meglátása szerint a német versenyző volt a tavalyi év favoritja, ám a szezon közepén történt botlásai miatt nem sikerült végül diadalmaskodnia.

    ,,Nem tudom mi történhetett. Minden sportolónak szüksége van a tökéletes egyensúlyra, hogy a legjobbját teljesítse, én viszont nem ismerem azt a Vettelt, akit 2018-ban láthattunk, az én Vettelem teljesen más. Csak remélni tudom, hogy Leclerc megtud maradni olyan amilyen most. – nyilatkozta Rivola a La Gazzetta dello Sportnak.

    A német versenyzőnek és újdonsült monacói csapattársának új csapatfőnöke lesz Mattia Binotto személyében, akiről az olasz szakember így vélekedik:

    ,,Remélem Mattia nyugodtan tud majd dolgozni, ami Maranellóban nem mindig egyszerű. Minden kvalitása megvan ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a csapattal.”

    Rivola már egy ideje elhagyta a Ferrarit, és a Moto GP világába vándorolt egyenesen az Aprilia csapathoz.

    ,,Sosem egyszerű elhagyni a Ferrarit, ugyanakkor az Aprilianál dolgozni egy nagyszerű kihívás.”

  • Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    A rulettasztalnál és a Ferrarinál is sokszor a vörösre tesznek, de a vörösök idén mindent egy lapra tesznek fel, aki nem más, mint Sebastian Vettel. A Scuderia újra lázas csapatátszervezésbe kezdett, és egészen magasról indítanak: Maurizio Arrivabenének is mennie kellett, helyére Mattia Binotto érkezik.

    Ezen változtatásoknak azonban egy végcélja van: hogy segítsék vele Sebastian Vettelt. A sztárpilótának egyedül nem is sikerült elhódítania a világbajnoki címet, hiszen mindig is arról beszél, hogy mennyire fontos a csapategység. Ott azonban komoly baj volt a Ferrarinál.

    A hatalmi vetélkedés vége felé két malomban őröltek: egyik helyeb Binotto mérnökei dolgoztak, a másik helyen Arrivabene emberei. Binotto technikai főnökként 2016 óta újra versenyképessé tette a vörös járgányt, de végül mégis kilépéssel kellett már fenyegetőznie. Kérői bőven lettek volna a Forma-1-ből is, állítólag a Renault, de a Mercedes is szemet vetett rá. Ezt az állapotot egyáltalán nem akarta Vettel, és ennek némileg hangot is adott még Abu Dhabiban az utolsó versenyen, amikor rákérdeztek nála, hogy miképp is járhatna túl a Mercedes és Lewis Hamilton eszén. Így válaszolt:

    „Csapatmunkával, minden erről szól. Azt hiszem, hogy megvannak a megfelelő embereink, az erőforrásaink, tehát valójában azon kell dolgozzunk, hogy a csomagunkból a legtöbbet kihozzuk. Javítani kell a munkánkon a csapaton belül, és biztosnak kell lennünk abban, hogy egy erős csomaggal, és csapattal indulhatunk neki a jövőnek.”

    Ennek a kulcsfigurája lesz most Binotto: egy svájci ember olasz útlevéllel, egy igazi Forma-1-es arc, aki 1997 óta több poszton is volt már a Scuderiánál. Arrivabene mielőtt a Ferrarinál komolyabb szerepet vállalt volna, a Philip Morris marketing igazgatója volt. Hiányzott belőle a verseny háttér, és stratégiai dolgokban hibázott: nem tette meg Vettelt egyértelműen tavaly az első számú pilótájuknak.

    Most a Ferrari hozott új csapattársat is mellé, Charles Leclerc személyében, aki gyakorlatilag már a közösségi oldalán megerősítette az alárendelt szerepet, hiszen ezt írta:

    „Sokat kell majd tanulnom. Nagy megtiszteltetés az, hogy mindezt egy bajnok oldalán tehetem meg.”

    A szimulátoros pilótájuk a vörösöknek pedig nem más lesz, mint Pascal Wehrlein. A sváb pilóta pedig az egyik legjobb barátja Vettelnek a Forma-1-ből.

  • Rosberg: Vettelnek nem lesz egyszerű legyőznie Leclerc-t

    Rosberg: Vettelnek nem lesz egyszerű legyőznie Leclerc-t

    Nico Rosberg úgy véli Charles Leclerc szerepeltetése a Ferrarinál, a 2019-es év egyik legizgalmasabb aspektusa, főleg abból a szempontból, hogy a 21 éves monacói mire fog menni csapattársával Sebastian Vettellel szemben.

    Sokan úgy gondolják, barátja Kimi Räikkönen távozása után a német világbajnoknak kemények kell majd védekeznie új csapattársával szemben, ami kihívás elé állíthatja a 31 éves versenyzőt.

    ,,Be fogom kapcsolni a tévét azért, hogy lássam a kettőjük harcát. Leclerc nagyon erős, Vettel pedig egy nehéz évet tudhat maga mögött. Nagyon kell összpontosítania és mindent bele kell adnia, ha ő akar maradni a Ferrari első számú versenyzője. Leclerc nem Räikkönen.”

    Rosberget ez helyzet a 2007-es feszültségekkel teli Alonso-Hamilton párosra emlékezteti.

    ,,Bizonyos aspektusban olyan, mintha újra megtörténne ez az összeállítás, ám korántsem annyi nehézséggel, ugyanis Vettel nem olyan makacs, mint Alonso, míg Leclerc nem olyan harcos típus, mint Hamilton.”

    2016 világbajnoka szerint a legnagyobb probléma Vettel számára az, hogy képtelen megváltoztatni a hozzáállását, ez pedig könnyen a monacói pilóta malmára hajthatja a vizet.

    ,,Ha túlságosan is bízol a képességeidben, ahogy ő néha, akkor nem fogsz módosítani a hozzáállásodon. Szerintem ez fog történni vele is, nem fog változtatni a magatartásán.” – nyilatkozta Rosberg az olasz Autosprintnek.

  • Brundle: Arrivabene irányítása alatt nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál

    Brundle: Arrivabene irányítása alatt nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál

    Martin Brundle úgy véli, nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál, ezért kellett elbocsátani Maurizio Arrivabenét.

    Sebastian Vettel és a Ferrari 2018-ban harcban voltak a világbajnoki címért, ám vereséget szenvedtek Lewis Hamiltontól és Mercedestől, miután mind a német versenyző és csapata hibákat követtek el, melyek során értékes pontokat veszítettek.

    Arrivabene útját kiadták még a hét elején, helyét Mattia Binotto veszi át, aki eddig technikai igazgatóként dolgozott a vörösöknél. Az Autosport International Shown Brundle úgy kezdte beszédét, nem akar személyeskedni a kijelentésével, ugyanis ahogy folytatta, nem tudhatja, hogy mit nem tudhat, hiszen nem tagja a csapatnak.

    ,,Megfigyeltem a dolgokat, és nem volt minden rendben náluk. Láttuk, mi történt Hockenheimben, ahol Vettel nyomás alá került, mert a csapata nem jól döntött a verseny eleső felében, aztán kicsúszott a pályáról, és onnantól elúsztak világbajnoki esélyei is. Aztán, ott volt az a szélárnyékos eset Monzában (az említett helyen, ahol a Ferrari nem változtatott a korábban megbeszélt sorrenden, így Vettel nem használhatta ki Räikkönen szélárnyékát). Bizonyos dolgokat nem tettek meg.”

    Az olasz ex-csapatfőnököt már többen is kritizáltak amiatt, ahogy a médiával bánik, főleg 2018 második felében miután Sergio Marchionne a Ferrari egykori elnöke elhalálozott.

    Ugyanakkor Brundle hozzátette, Binottonak új kihívásoknak kell megfelelnie kinevezése után, John Elkann (elnök) és Louis Camilleri (ügyvezető igazgató) irányítása alatt.

    ,,Nem hinném, hogy Mattia Binottonak nagyon jó híre lenne a technikai csapat fejlesztésében, ő egyértelműen az emberek vezetője, ám, mostantól az ő kezében van az irányítás. Az élre kell állnia és olyan fondorlatos interjúkat adni olyan szörnyű embereknek, mint amilyen én is vagyok a Formula 1-es médiában. Ott kell lennie és el kell magyarázni, miért mennek jól a dolgok vagy miért nem. Ez egy másfajta állás, más kihívás elé is állít.”

    Charles Leclerc idén csatlakozik a Ferrarihoz, Kimi Räikkönen helyére első teljes szezonja után. Többen tippelnek arra, hogy több alkalommal is nyerni fog, ami nyomás alá helyezheti csapattársát Sebastian Vettelt. Ha a monacói is csatlakozik a világbajnoki címért folytatott harcba, Brundle úgy véli Binotto élete is könnyebb lesz a Ferrarinál.

    ,,Ismerek olyan embereket, akik együtt dolgoztak vele, mint például Ross Brawn, aki nagyra értékeli őt. Úgy gondolom, hogy az autó és a motor a megfelelő pozícióban lesz, a többi pedig könnyen fog jönni, ha Vettel és Leclerc jól végzik a munkájukat.”

  • Rivola: Remélem Leclerc is kap esélyt a győzelemre

    Rivola: Remélem Leclerc is kap esélyt a győzelemre

    Massimo Rivola reménykedik abban, hogy Charles Leclerc is ugyanolyan esélyt kap a bajnoki címre, mint világbajnok csapattársa.

    Megoszlanak a vélemények Leclerc Ferraris szerepével kapcsolatban, sokan úgy vélik, hogy a sokra hivatott monacói, aki Räikkönnen helyére érkezett a csapathoz, akár le is győzheti Vettelt. Mások azonban úgy gondolják, hogy csak második számú pilótának szerződött a Scuderiához.

    „Leclerc igazán kiválónak tűnik és nagy jövő áll előtte. Ez mindig is Sergio Marchionne terve volt, hogy a Ferrarihoz vigye őt. De nem tudom, hogy jó időben érkezett-e. Minden csapatban kell, hogy legyen egy első és másodszámú pilóta, mert a két elsőszámú sosem működik.” – nyilatkozta nemrégiben a legendás Mario Andretti.

    Massimo Rivola azonban másképp vélekedik – aki jól ismeri a monacóit, hiszen korábban ő vezette a Ferrari Akadémiáját – szerinte ugyanis a fiatal idén legyőzheti Vettelt is akár.

    „Hiszem és remélem, hogy a Ferrari mindkét pilótának egyenlő esélyeket fog biztosítani, és a jobb majd győzedelmeskedik. Nem kétséges, hogy 2019 egy tanulóév lesz Leclerc számára, de biztos, hogy megpróbál majd nyerni.” – fogalmazott Rivola.

    Szerinte a 21 éves pilóta inkább Alonsóra, mintsem Vettelre hasonlít.

    „Volt lehetőségem együtt dolgozni Vettellel, amikor ő még a Toro Rossónál volt, és Alonsóval is, amikor debütált a Minardival. Fernando rendelkezik azzal a harapósabb énnel az időmérőkön, mint Leclerc, és ugyanazon képességeik is megvannak, amivel tudnak lenyűgöző eredményeket elérni.” – tette hozzá.

  • Andretti nem biztos abban, hogy Leclerc a megfelelő pillanatban érkezik a Ferrarihoz

    Andretti nem biztos abban, hogy Leclerc a megfelelő pillanatban érkezik a Ferrarihoz

    Mario Andretti úgy véli a Ferrari nem feltétlenül jókor lépte meg Charles Leclerc előléptetését. Az amerikai világbajnok nem biztos benne, hogy a csapat profitálni fog ebből a helyzetből. A monacói pilóta tavaly nagyszerű teljesítményt nyújtott a Sauberben, ezért is döntöttek úgy, hogy végrehajtják Sergio Marchionne akaratát, és átültették a finn pilóta helyére.

    Azonban Andretti azon tűnődött el, ha egy ambiciózus fiatal jól-tud e kijönni Sebastian Vettellel, akit 1978 világbajnoka a megfelelő személynek tekint a bajnoki cím megszerzése érdekében.

    ,,Ő a legmegfelelőbb ember a Ferrari számára. Emlékszem, még az első Red Bullos évében megkérdeztem tőle, mit akar majd a jövőben csinálni, mire gondolkodás nélkül azt felelte: a Ferrarinál akarok vezetni! Úgy vélem, nehéz megmondani Hamilton vagy Vettel a jobb, mert különböző autót vezetnek, ám annyi biztos mind a ketten remek fickók.”

    ,,A Leclerc-Vettel páros jónak ígérkezik. A másik lehetőség az lett volna, hogy Kimi marad, jól kijöttek Sebastiannal, azonban majd meglátjuk mi lesz. Leclerc nagyon jó és mivel fiatal még egy nagyszerű karrier kapujában áll. Marchionne ötlete volt, hogy léptessék elő, de nem hinném, hogy ez megfelelő pillanat a számára. Két pilótával egy csapatnál lennie kell egy első és egy második számú versenyzőnek, két első számúval sosem fog működni a dolog.”

    Az amerikai még hozzátette, nem lepődött meg azon, hogy Maranellóban hogy ezen a héten komoly változások történtek a menedzsment terén.

    ,,Nem lep meg engem, mert mindig is ez volt az eljárás: ha nem nyernek, valakinek mennie kell. Láttuk mi történt Stefano Domenicallival, aki remek volt, ám a csapatfőnök viszi el mindig a balhét. A Ferrarinak ismét a csúcson kell lennie, mert ez tartja fenn az érdeklődést. Senki sem dolgozik keményebben náluk, ők együtt lélegeznek és együtt élnek a Formula 1-el.” –nyilatkozta Andretti a Sky Italiának.

  • Így vélekedtek Ti, a 2019-es versenyzőpárosokról

    Így vélekedtek Ti, a 2019-es versenyzőpárosokról

    Miután kialakult a 2019-es Forma-1-es mezőny, arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek, az egyes csapaton belüli párharcokat kik nyerik majd meg. Ez most a tekintetben is érdekes, hogy a Mercedes és a Haas csapat kivételével mindenhol változik a versenyzőpáros 2018-hoz képest. Négy csapat pedig teljesen új felállással vág majd neki a szezonnak.

    Nézzük hát, miként látjátok ti a csapaton belüli erőviszonyokat!

    A legelsöprőbb győzelmet Lewis Hamilton aratta csapattársa, Valtteri Bottas felett, ugyanis a szavazók 96%-a úgy gondolja, hogy idén is elnyomja majd a finnt az immáron ötszörös bajnok. Pedig Bottasnak jobb lesz felszívnia magát, ha szép karriert szeretne befutni az F1-ben.

    Kilencven feletti (94%-ot) hozott még Kimi Räikkönen, aki idén már a Saubernél versenyez majd, és úgy fest, hogy szerintetek Antonio Giovinazzinak nem sok esélye van a finn ellen.

    Kereken 90%-os aránnyal úgy vélitek, hogy Sergio Perez is simám hozza majd az évet, annak ellenére, hogy csapattársa édesapja a csapattulajdonos.

    A legszorosabb eredmény a Wiliamsnél született, itt el sem dőlt a párharc, hiszen Kubica és Russell is 50-50%-ot kapott.

    De meglepően szoros lett a Ferrari párosának eredménye is, éppen csak, hogy Sebasian Vettel lett a nyertes, szóval úgy vélitek, hogy Leclerc alaposan megnehezíti majd a német versenyző dolgát-

    Mercedes Lewis Hamilton 96%
    Valtteri Bottas 4%
    Ferrari Sebastian Vettel 53%
    Charles Leclerc 47%
    Red Bull Max Verstappen 87%
    Pierre Gasly 13%
    Renault Daniel Ricciardo 84%
    Nico Hülkenberg 16%
    Haas Kevin Magnussen 57%
    Romain Grosjean 43%
    McLaren Carlos Sainz 74%
    Lando Norris 26%
    Racing Point Sergio Perez 90%
    Lance Strol 10%
    Sauber Kimi Räikkönen 94%
    Antonio Giovinazzi 6%
    Toro Rosso Danyiil Kvjat 70%
    Alexander Albon 30%
    Williams Robert Kubica 50%
    George Russell 50%

  • Leclerc testvére is tesztel a Formula E-ben

    Leclerc testvére is tesztel a Formula E-ben

    Arthur Leclerc, a Ferrari Forma-1-es pilótájának, Charles Leclercnek az öccse is részt vesz a marrakeshi Formula E újonc teszten.

    A monacói pilóta a Venturi színeiben fog pályára gurulni január 13.-án. A csapat másik versenyzője az ex-Formula 2-es pilóta, Norman Nato lesz.

    Leclerc számára ez lesz a második alkalom, hogy vezetheti a Venturi második generációs Formula E autóját, emelett pedig Franciaországban egy régebbi autót is vezethetett.

    „Nagy megtiszteltetés a számomra a Venturi részéről, hogy engem választottak. Monacóiként nagyon különleges ez nekem, mindent megteszek majd. Nagyon hálás vagyok, hogy újra vezethetem ezt a fantasztikus autót. A Formula egy fiatal, hamisítatlan és innovatív bajnokság. amelyben aktív szerepet szeretnék játszani. Szerencsés vagyok, hogy már a karrierem ilyen korai szakaszában is részese lehetek ennek.” – nyilatkozta a 18 éves pilóta.

    Leclerc 2018-ban teljesítette első forma autós szezonját a gokartos éveit követően. A francia Formula 4-es bajnokságban az ötödik helyen végzett, két futamgyőzelemmel és egy pole-pozícióval.