Címke: Charles Leclerc

  • Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Kimi Räikkönen úgy véli, ha Charles Leclerc ki tudja zárni a Ferrarit körülvevő „körítést”, akkor nagyon gyorsan megvillanhat tehetsége az olasz csapatnál.

    A finn versenyző szerint az élet könnyű is lehet Maranellóban abban az esetben, ha a pilóta nem keveredik bele bizonyos dolgokba és csak a vezetésre fókuszál. A 39 éves versenyzőt arról kérdezték, mit tanácsolna Charles Leclerc-nek a jövőre nézve, ám Räikkönen szerint a monacói pilóta nem igazán szorul ilyesmire, hiszen régóta ismeri a csapat tagjait.

    ,,Ismeri a csapatot (Leclerc), ugyanis már évek óta a Ferrari kötelékében versenyez, ez nem teljesen olyan mintha új helyre kellene mennie, emellett már rendelkezik némi tapasztalattal az F1-el kapcsolatban. A Ferrari egy különleges hely, néha felüti fejét a zűrzavar, ám ez mindig is így volt, ezért könnyebb lesz számára, ha nem keveredik bele túl sok mindenbe és csak azzal foglalkozik, amiért szerződtették. Gyakran előfordul az, hogy megszoktál egy bizonyos folyamatot, ahogy a dolgokat végzed, ám a Ferrarinál ez teljesen másképp működik. Ha ez az egész nincs rád hatással, az jó. Ne nagyon keveredj bele, csak csináld azt, amire kérnek. Ismeri már az ott dolgozó embereket, már dolgozott is velük ezért könnyen megy majd neki a beilleszkedés.” –nyilatkozta a finn az Autosportnak.

    Räikkönent arról is megkérdezték, hogyan jutott el hozzá az a hír, hogy barátját és egykori csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét menesztették a maranellói alakulattól és helyére a korábbi technikai igazgatót, Mattia Binottot nevezték ki, a finn versenyző a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Azt hiszem olvastam valahol, mint mindenki más, vagy igazából nem én olvastam, édesanyám barátja tette fel nekem a kérdést: Láttad ezt? Azt válaszoltam nem, mert Finnországban voltunk akkor, és nem igazán érdekeltek a hírek. Nincs ötletem miért történt ez, nem tudom az okokat, és igazából nem is az én dolgom ezzel foglalkozni, nem engem kellene erről kérdezni.”

  • Sötétebb az autó, a Ferrari az idei sötét ló a mezőnyben?

    Sötétebb az autó, a Ferrari az idei sötét ló a mezőnyben?

    Elképesztő tisztogatási akcióba kezdett a Scuderia Ferrari a téli szünet alatt, mindent egy lapra tettek fel, és mindent Vettelért. Kirúgták Maurizio Arrivabenét és hű követőit, így például a McLarentől kellett importálniuk sajtófőnököt is. Megtették Mattia Binottót csapatvezetőnek, helyére technikai igazgatónak megtették Laurent Mekiest. Négy szimulátoros pilótát is hadrendbe állítottak, és a feltörekvő újoncot is leigazolták, Charles Leclercet. Mindez még a tavaly elhunyt Sergio Marchionne álma volt. A nagy kérdés az, hogy sikerül-e ezt az álmot beteljesíteniük végre a maranellóiaknak.

    Az SF90 elkészült, bevetésre kész, és egyértelmű a cél. Bajnokká válni, bármi áron.

    Ferrari SF90 Ferrari SF90 Ferrari SF90 Ferrari SF90

  • Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

    Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

    Nico Rosberg úgy gondolja, hogy korábbi csapata, a Mercedes dominanciájának most már tényleg vége szakad.

    Az ezüstnyilak a hibridéra kezdete, vagyis 2014 óta minden világbajnokságot megnyertek, 2016-ban például pont Nico Rosberggel diadalmaskodtak, ám a többi szezonban Lewis Hamilton ért fel a csúcsra a németekkel.

    A Mercedesnek már sikerült túlélnie egy szabályváltozást (a 2017-est), most viszont, 2019-ben újabb komoly módosítások történtek annak érdekében, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást és ezáltal több legyen az előzés. Azt hozzá kell tenni, hogy ritka az olyan, amikor az erőviszonyok nem változnak meg egy-egy szabályváltoztatás alkalmával, ráadásul a Ferrari is elég közel került a Mercedeshez az utóbbi két évben.

    „Idén mindenki a nulláról indul a szabályváltozások miatt” – mondta Rosberg a DPA hírügynökségnek. „Talán a Mercedes többé nem fog dominálni. Nagyon várom már, hogy lássam ezt.”

    Rosberg az immár Hondával dolgozó Red Bulltól is többet vár, szerinte nagyobb szerepük lesz a győzelemért folyó harcban. Úgy gondolja, a Ferrarira és Sebastian Vettelre is nagy nyomás nehezedik.

    „Természetesen nagy a nyomás. Most már két esélyük is volt, amiket nem tudtak kihasználni, főleg tavaly.”

    Vettel dolgát Charles Leclerc érkezése sem könnyíti meg.

    „Biztos vagyok abban, hogy jól fogunk szórakozni, mert ez a srác nagyon megy. Ő Räikkönen-hez képest más szintet képvisel, aki tisztán második számú volt. Leclerc egyből első számú akar lenni, és érdekes lesz látni, mit kezd ezzel majd Sebastian.”

    Rosberg még Bottassal is számol, úgy gondolja, visszavághat 2019-ben egy elég halvány szezon után, amelyben nagyon simán kikapott Hamiltontól, és még győzni sem tudott: „Ha jól kezdi a szezont és Lewis veszít egy kicsit a motivációjából, ami megtörténhet vele, akkor sok minden változhat.”

  • Csapatcserét eszközölt a Ferrari: Leclerc megkapta Vettel embereit

    Csapatcserét eszközölt a Ferrari: Leclerc megkapta Vettel embereit

    Mattia Binotto első intézkedései alapján csapatcsere lesz a két Ferraris pilóta között, ami annyit tesz, hogy Sebastian Vettel eddigi gárdája Charles Leclerc oldalára kerül, míg Kimi Räikkönen egykori embereit kapja meg a német versenyző.

    A négyszeres világbajnok megtarthatja versenymérnökét, Riccardo Adamit és a motorfejlesztésért felelős mérnökeit, míg a többi szakemberét, akikkel 2015 óta dolgozott együtt, olasz lapértesülések szerint a garázs másik felében kell viszont látnia, Charles Leclerc oldalán.

    A monacói pilóta versenymérnöke Jock Clear lesz, aki vezető mérnökként volt jelen az olasz alakulatnál, és aki korábban dolgozott már Jacques Villeneuve-vel világbajnoki évében, ugyanakkor, Michael Schumacher és Nico Rosberg és Lewis Hamilton munkáját is szemügyre vehette. A brit szakember rengeteg tapasztalattal rendelkezik, ami megkönnyítheti a fiatal versenyző beilleszkedését.

    A csapat csere két pilóta között nem egy szokatlan dolog, korábban már a Mercedes is alkalmazta ezt a lépést, 2016-ban, mikor a megcserélte két pilótája mérnökeit és szerelőit.

  • Verstappen: Leclerc-rel mi leszünk az új Hamilton és Vettel

    Verstappen: Leclerc-rel mi leszünk az új Hamilton és Vettel

    Max Verstappen úgy gondolja, Charles Leclerc-rel való rivalizálásukról fog szólni az F1 miután Sebastian Vettel és Lewis Hamilton befejezte pályafutását.

    Míg a holland versenyző már ötödik évét kezdi meg a Formula 1-ben, ami alatt 5 győzelmet szerzett, 22-szer állhatott dobogón és nem egyszer tört borsot tapasztalt vetélytársai orra alá, addig a monacói csak tavaly csatlakozott a mezőny, és első évében lenyűgözően teljesített a Saubernél. Ennek kapcsán kapta meg a lehetőséget, hogy a Ferrari pilótája legyen és a legtöbb vélemény szerint gondokat fog okozni világbajnok csapattársának, sőt még a világbajnoki címért folytatott csatába is beleszólhat, míg a Red Bullnál remélik, hogy a Honda motorra való váltás meghozza számukra a várt sikert, és ők is résztvevői lehetnek a bajnokságért folytatott küzdelemnek.

    Ha mindez megvalósul, Verstappen nem tartja kizártnak, hogy már idén is Leclerc-rel kell szembe szállnia, és ha minden jól megy, akkor mind ketten a győzelmekért, és a bajnoki címért harcolhatnak majd.

    ,,Leclerc bajnoki esélyei az autójától és a csapatától függ. Ha minden jól megy, akkor biztos vagyok benne, hogy esélyes lesz. Ha nekem lett volna egy versenyképes autóm az első évemben, akkor én is képes lettem volna nyerni. A kor nem igazán számít, ha van egy jó autód, akkor harcban lehetsz a címért. Úgy képzelem, mi leszünk a jövőben Hamilton és Vettel, ugyanis egy idő után az idősebb generáció el fog majd tűnni a Formula 1-ből.” –nyilatkozta a holland a La Gazzetta dello Sportnak.

  • Horner: Leclerc szerződtetése új szintekre emelheti Sebastian Vettelt

    Horner: Leclerc szerződtetése új szintekre emelheti Sebastian Vettelt

    Christian Horner szerint egykori versenyzőjét, Sebastian Vettelt könnyen új szintekre emelheti fiatal csapattársa Charles Leclerc.

    A brit csapatfőnök szemtanúja volt egykor a német versenyző sikereinek, négy világbajnoki címet szereztek együtt, ugyanakkor láthatta azt az évet is mikor Daniel Ricciardo sokkal jobban teljesített világbajnok csapattársánál. Ugyan a világbajnoki cím, piros autóban még várat magára, ám Vettel korábbi csapattárását Kimi Räikkönent, sikerült együtt töltött éveik alatt legyőznie. Horner úgy gondolja, hogy Leclerc már nehezebb falat lesz, és megnehezítheti a négyszeres világbajnok életét a Ferrarinál, ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke azt reméli, hogy ez a változás új szintekre fog emelni egykori versenyzőjét.

    ,,Charles egy igazán izgalmas tehetség, Sebastian 31 éves, és itt vannak ezek a fiatal srácok, akik nyomás alá helyezik azokat, akik tapasztalattal rendelkeznek, amit sportszempontból remek látni. Talán az ő (Vettel) szempontjából ez még jól is elsülhet, mert az eddigieknél is jobban kell nyomnia.”

    A Ferrari az elmúlt két évben versenyképes autókkal állt elő, ám mindkét alkalommal Vettel és csapata alulmaradt Lewis Hamiltonnal és a Mercedesszel szemben. Az olasz alakulat ezért emelte idén a tétet, menesztették Maurizio Arrivabenét, akinek helyét Mattia Binotto korábbi technikai igazgató vette át, továbbá leszerződtették Pascal Wehrleint és Brendon Hartleyt, akik a szimulátorban megtett körök révén fogják segíteni a csapat fejlődését.

    ,,Biztos vagyok benne, hogy támogatta a meghozott döntéseket, ugyanakkor rengeteg elvárás irányul felé, nem könnyű a Ferrari első számú pilótájának lenni. Új csapattárs, új menedzsment elég sok újdonság veszi körül ebben az évben.” – vélekedett Horner Vettel jelenlegi Ferraris szerepéről.

    A korábbi években, mielőtt technikai igazgató lett, Binotto a Ferrari motorrészlegét irányította, ami alapján az egykori Jordan F1 tervezője Gary Anderson meg is kérdőjelezte az olaszok döntését, miszerint Binottot nevezték ki csapatfőnöknek. Anderson úgy fogalmazott a kinevezés gyengítheti a Ferrari eddig erőfeszítéseit.

    ,,Elég masszív munka amit Mattia kapott, egyszerre a két pozíciót nem fogja tudni ellátni. Vagy technikai igazgató vagy, vagy csapatfőnök, mindenesetre úgy gondolom elég nehéz helyzetben találta magát, momentán a két iroda között kell futkároznia. Mindkét pozíció hatalmas erőfeszítést igényel a maga módján, ezért előbb-utóbb változásra van szükségük. Meghozták a döntésüket, bármi legyen ennek az oka, az én Red Bullos pályafutásom alatt ők már az ötödik csapatfőnököt alkalmazzák. Minden menedzsmentváltás mind kulturális mind hozáállásbeli változással jár, amihez idő kell.”

  • Todt: Leclercnek nem szabad türelmetlennek lennie

    Todt: Leclercnek nem szabad türelmetlennek lennie

    Charles Leclerc útját igazgató Nicholas Todt figyelmeztette a Ferrari pilótáját, hogy ne legyen türelmetlen, mert az negatív következményekkel járhat.

    A 21 éves pilóta idén komoly rivaldafénybe lép miután a Saubert elhagyva csatlakozott a Ferrarihoz, amivel jó lehetősége nyílik arra, hogy komoly sikereket érjen el. Pont az ebben lakozó veszély miatt szeretné Todt, ha pártfogoltja nyugodt és higgadt maradna még akkor is amikor nem ő szeli át elsőként a célvonalat.

    „Charles még sosem állt dobogóra, mivel nem volt még olyan autója, amivel ezt megtehetné. A legnagyobb hiba, amit Charles elkövethet az az, ha türelmetlenné válik. Még csak 21 éves és tudnia kell majd kezelnie a vereségből fakadó csalódottságot is, ami még akkor is jelentkezik, ha másodikként ér célba. Charles mindig nagyon magas célokat tűz ki maga elé, de ez nem probléma számára.” – fogalmazott Nicholas Todt.

  • Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Lelclerc a mai napon beleülhetett az idei Ferrarijába. Ma reggel véglegesítették a monacói tehetség ülésének alakját.

    A gyárban

    Leclerc az üléspróbája után találkozott az újonnan kinevezett csapatfőnökkel, Mattia Binottoval és az olasz istálló munkatársaival, akikkel együtt fog dolgozni az idei szezonban. A mindössze 21 éves Leclerc lesz az első monacói származású versenyző, aki a Ferrari színeiben versenyezhet a száguldó cirkuszban.

    A leleplezés

    Valójában már csak pár napot kell aludnunk az olasz istálló autóbemutatójáig. A bemutató a maranellói gyárban lesz majd megtartva február 15-én. Az esemény 10:45-kor veszi majd kezdetét, amit a Ferrari weboldalán élőben fognak közvetíteni. Természetesen a Ferrari közösségi oldalain is nyomon követhető lesz majd az esemény.

  • Webber szerint a Red Bullnak és a Ferrarinak is szüksége volt a változásra

    Webber szerint a Red Bullnak és a Ferrarinak is szüksége volt a változásra

    Mark Webber úgy véli korábbi csapatának, a Red Bullnak szüksége volt arra, hogy a korábbi motorszállító partnerüket (Renault) lecseréljék a Hondára. Az ausztrál ex-versenyző reméli ez a lépés segíteni fog az osztrák alakulatnak abban, gyorsabb legyen a tempójuk mind a versenyen és mind a kvalifikáción.

    Bár a Honda visszatérése óta nem bővelkedhet sikeres momentumokban, Webber mégis úgy érzi, egykori csapat jól döntött.

    ,,A Red Bullnak változtatnia kellett. A kihívás abban fog rejleni, hogy a Honda ki tudja-e hozni a teljesítményt az erőforrásból az előírt élettartam alatt. Nincs kétségem afelől, hogy a Honda ott lehet az időmérőkön, ám a megbízhatóság, ami a versenyeken nagyon fontos, az már más kérdés. Időre van szükségük.”

    Webber Ricciardo csapatváltásáról is elmondta véleményét.

    ,,Emelte a tétet, és kérdés nélkül meg is akarja nyerni azt. Én úgy tudom, a Red Bull nagyon sportszerű volt vele. Az idő majd eldönti mi lesz. A Renault-ban rengeteg kiváló szakember dolgozik, tehát ha tudnak fejlődni a teljesítmény terén, akkor Danny (Ricciardo) ott lesz.”

    Nem csak a Renault és a Red Bull ment át változáson, a Ferrari tőlük szokatlan merész lépéssel kezdi meg az új évet, Sebastian Vettel mellett már Charles Leclerc fog versenyezni, emellett korábbi technikai igazgatójuknak egy új szerepkör jut, ugyanis Mattia Binotto vette át Maurizio Arrivabene helyét, akitől így búcsút vettek az olaszok.

    ,,A Ferrarinak is változásra volt szüksége, főleg azután, amilyen szituációba kerültek 2018-ban. Rengeteg nyomás volt rajtuk, ám a változtatások miatt most Seb előtt is új lehetőségek nyílhatnak meg.”

    Arra kérdésre, hogy a fiatal Charles Leclerc valóban fenyegetés lehet-e a négyszeres világbajnokra nézve Webber így felelt:

    ,,Nagy lehetőség ez számára egy nagy csapatban, ám először tapasztalatot kell gyűjtenie. Fejfájást fog okozni Sebnek, különösen az időmérőkön, de úgy gondolom, Seb készen áll erre. Személy szerint én kedvelem Leclerc-t. Jót tesz a sportnak, intelligens, gyors, már-már elegánsnak lehet nevezni, azonban ő egy igazi harcos is.” –nyilatkozta Webber a Speed Weeknek.

  • Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Felipe Massa szerint a túl nagy nyomás és a kötelező nyerési kényszerben rejlik a Ferrari problémája. Ahogy korábban Toto Wolff, úgy a brazil pilóta is elmondta, e két tényező miatt küszködik annyit az olasz csapat.

    Massa, aki 8 évet töltött el a maranellói alakulatnál és 11 győzelmet szerzett velük nemrég azt mondta, az olasz istálló remek munkát végzet azzal, hogy két szezonon keresztül is sikerült olyan autót készíteniük, ami felvette a harcot a Mercedesszel. Azonban, a most már Formula E-ben szereplő brazil elmondta az Autosportnak, a Ferrarinál nem mennek könnyen a dolgok, túl nagy nyomás nehezedik mindenkire csapaton belül. Ez a magatartás az után alakult ki, miután Jean Todt felállt a csapatfőnöki székből.

    Idén bejelentették, hogy Maurizio Arrivabene távozik a csapattól, helyét pedig a korábbi technikai igazgató Mattia Binotto veszi át. Ezzel a cserével 11 év alatt összesen négy csapatfőnök váltotta egymást az olasz alakulatnál.

    ,,A nyomás miatt sok dolog nehézségekkel teli a Ferrarinál. Sokszor érzik ezt, ugyanakkor ez a jelenség már Jean idejében is fennállt, ám akkor egy sokkal sikeresebb korszakot éltek meg, ami által az az érzés háttérbe szorult. Jean az fickó, aki remek vezetői képességekkel rendelkezik, és minden területen megállja a helyét. Összefogta a különböző részlegeket, együtt dolgoztak, és mind ezt nyomás nélkül tették. Miután ő elment, minden más irányt vett. A Ferrarin mostanra eluralkodott a nyomás, kényszert éreznek arra, hogy nyerjenek, és ez a probléma.”

    Massa úgy véli, Binotto sokkal jobban fogja kezelni a nyomást elődjénél. A Ferrari elmondása szerint a svájci mérnök remek szakember és évek óta a legjobb technikai igazgató, ám csapatvezetőként még nincs gyakorlata.

    ,,Binotto egy nyugodt fickó. Ő az, aki nyugodtan végzi a munkáját, és ezáltal talán kevesebb nyomás fog eluralkodni a Ferrarin, nem úgy, mint Arrivabene esetében. Azonban, ez az egész még számára is új lesz, ezelőtt még sosem volt csapatfőnök. Ő lesz most a vezető, ugyanakkor jelen lesz a technikai oldalon is. Az igazat megvallva, ez egész jól elsülhet. A legjobbakat kívánom neki, ugyanis nagyon régóta ismerem.”

    Az új csapatfőnök mellett egy új pilótával is gazdagodnak Maranellóban, ami eléggé megkavarhatja szálakat.

    ,,A csapatnak versenyképes struktúrával rendelkezik, emellett remek versenyzőik vannak. Úgy vélem, amit a Ferrari Leclerc-el csinált, az nagyon jó. Ez a srác egy nagy bajnokká válhat a jövőben. Szurkolok és remélem, hogy ez nem kell erre sokat várni.”