Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc vállalja a másodhegedűs szerepet, ha arra kérik

    Leclerc vállalja a másodhegedűs szerepet, ha arra kérik

    Charles Leclerc elárulta, kész beállni csapattársa mögé, és elfogadni a második számú pilóta szerepét, ha a Ferrari arra kéri.

    A Scuderia csapatfőnöke Mattia Binotto már utalt arra, hogy bizonyos szituációkban megtörténhet az, hogy a tapasztaltabb pilótát fogják támogatni, de addig is szabad verseny van a két pilóta között.

    ,,Teljesen megértem ezt a döntést. Ahogy minden csapatban, itt is lennie kell egy első és egy második számú pilótának olyan szituációkban, amikor 50-50 %-os helyzetek alakulnak ki. Nem lesz egyszerű, még sokat kell tanulnom, de meg fogom próbálni.” –nyilatkozta Leclerc.

    A monacói versenyző arra számít, hogy csapta ezt a felállást csak bizonyos estekben fogja alkalmazni, és ha azt akarják, hogy segítse csapattárást, akkor azt egyértelműen fogják majd közölni vele a rádióban.

    ,,Mikor ezek a szituációk életbe lépnek, akkor valószínűleg engem is tájékoztatni fognak az autóban. Olyan példával nem tudok szolgálni, mikor biztos be fog következni ez a forgatókönyv. Nem tudom, majd meglátjuk, hogy alakul az első verseny, számomra itt még minden nagyon új.”

    Binotto is és Vette is lenyilatkozta, hogy a két pilóta szabadon versenyezhet egymással, amit Leclerc is elismert.

    ,,Szabadon harcolhatunk egymással az időmérőn, megpróbálok majd gyorsabb lenni nála, azonban ez nem lesz egyszerű feladat.”

  • Szabadon versenyezhetnek egymással a pilóták a Ferrarinál és a Mercedesnél

    Szabadon versenyezhetnek egymással a pilóták a Ferrarinál és a Mercedesnél

    Sebastian Vettel kijelentette, ő és csapattársa Charles Leclerc az szezon kezdetétől szabadon versenyezhetnek egymással.

    A Ferrari új csapatfőnöke Mattia Binotto már korábban hangoztatta, szabad a verseny a két pilóta között, de ha esetleg az év elején kétes szituációba keverednének, akkor a tapasztaltabb német versenyző mellé állna be a csapat.

    A tegnapi sajtótájékoztatón megkérték Vettelt, hogy tisztázza, milyen egyesség van közte és Leclerc között, mire a négyszeres világbajnok így felelt:

    ,,Nem hinném, hogy bele kellene mennünk ebbe a szituációba. Úgy vélem, világos minden és Mattia is kijelentette, hogy szabadon versenyezhetünk egymással. Charles a legjobbját fogja nyújtani, hogy segítsen magán és a csapaton egyaránt, én is így fogok cselekedni, segítek majd magamon és a csapatunkon. A Ferrarinál versenyzünk, ami annyit tesz, hogy vissza akarjuk juttatni az alakulatot oda, ahol pár éve voltak. Ez az elsődleges cél, ám a szezon még előttünk áll, így szerintem felesleges még erről beszélni és a lehetséges forgatókönyveket elemzeni.”

    Lewis Hamilton, aki tavaly egy csapatutasítás miatt nyerte meg az Orosz Nagydíjat, kijelentette, hogy idén ismét egyelő feltételekkel indulnak Valtteri Bottasszal.

    ,,Szabadon versenyezhetünk egymással, mint minden évben. Ezt mondták nekünk, mikor a gyárban voltunk és ezt ma is megismételték, és én is ezt szeretem hallani. Ez azt jelenti, hogy mindkettőnknek egyelő esélyei vannak, ahogy eddig is minden évben, egészen addig a pontig, míg az egyik versenyzőnek már nincs esélye megnyerni a bajnokságot, ha bármelyikünk is lesz olyan szerencsés, hogy ebben a pozícióban találja magát, akkor a dolgok meg fognak változni, de addig szabad a verseny, ami szerintem nagyszerű.”

  • 8 századon belül a top 3 az első szabadedzésen!

    8 századon belül a top 3 az első szabadedzésen!

    Túl vagyunk a szezon első szabadedzésén, Melbournben, amely nagyon szoros végeredményt hozott, legalábbis a top 3 tekintetében!

    Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Charles Leclerc 8 tizedmásodpercen belül végeztek!

    A Toro Rosso újonca, Alexander Albon azonban összetörte autóját, míg a Williamseknek nagyon jelentős lemaradással kell szembenézniük.

    Versenyző Autó Legjobb köridő Kül. Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.599 26
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:23.637 0.038 18
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:23.673 0.074 18
    4 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:23.792 0.193 22
    5 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.866 0.267 30
    6 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:24.816 1.217 18
    7 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:24.832 1.233 30
    8 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:24.932 1.333 23
    9 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:24.934 1.335 24
    10 Nico Hulkenberg Renault 1:25.015 1.416 11
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:25.166 1.567 23
    12 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:25.224 1.625 18
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:25.230 1.631 21
    14 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:25.285 1.686 19
    15 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:25.288 1.689 26
    16 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:25.498 1.899 21
    17 Daniel Ricciardo Renault 1:25.634 2.035 16
    18 Lando Norris McLaren/Renault 1:25.966 2.367 31
    19 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:27.914 4.315 25
    20 George Russell Williams/Mercedes 1:28.740 5.141 25
  • Brawn szerint Leclerc legyőzni nem tudja majd Vettelt, de kellemetlenségeket okozhat neki

    Brawn szerint Leclerc legyőzni nem tudja majd Vettelt, de kellemetlenségeket okozhat neki

    Ross Brawn azt nem tudja elképzelni, hogy Charles Leclerc idén legyőzi Sebastian Vettelt, viszont az benne lehet a pakliban, hogy a fiatal pilóta összezavarja, és kényelmetlen helyzetbe hozza a négyszeres bajnokot.

    A monacói versenyző csak második szezonját fogja kezdeni idén, első évét a Saubernél (Alfa Romeo) töltötte, majd kiemelkedő teljesítménye miatt lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa mire is képes a Ferrari volánja mögött. A fiatal pilótát már most a jövő bajnokának nevezik, és ezt a titulust az is megerősítette, hogy a leggyorsabb körök tekintetében alig maradt el Vetteltől a téli teszteken.

    Az ex-ferraris Brawn nem hinné, hogy Leclerc első évében felülkerekedne és legyőzné csapattárást, ám kellemetlen pillanatokat okozhat neki.

    ,,Meglepne, ha ez megtörténne, ugyanis Sebastian nagyon jó versenyző. Ha összezavarja egy kicsit Vettelt, akkor szerintem a csapatnak menedzselnie kell ezt a helyzetet, nem feltétlenül arról van szó, hogy Charles-le fogja győzni őt, sokkal inkább az következhet be, hogy megzavarja.”

    A brit szakember is azok közé a szakértők közé tartozik, akik csodát várnak az ifjú monacói tehetségtől a jövőben, ezért is véli úgy Brawn, hogy már ebben az évben is oda kell figyelni Leclerc-re.

    ,,Azt gondolom ebben az aspektusban ő az első számú kihívó. Nagyon jó első évet produkált, és most egy top csapatnál is bebizonyíthatja, hogy mire képes. Beszéltem pár Ferraris ismerőssel és nagyon le vannak nyűgözve a magatartása és a hozzáállása miatt. Úgy gondolom ő egy különleges versenyző.”

  • Binottót nem lepte meg Leclerc tempója

    Binottót nem lepte meg Leclerc tempója

    Mattia Binotto elmondta, hogy őt nem lepte meg Charles Leclerc teszteken mutatott tempója.

    A téli tesztek után sokan egyetértettek abban, hogy a vörösök új pilótája Charles Leclerc abszolút meccsben volt Sebastian Vettel-lel, ami egyeseket meglepett, másokat meg nem annyira, utóbbiba tartozik a csapatfőnök Mattia Binotto is.

    „Nem lepődtünk meg azon, amit láttunk tőle. Charles bizonyára rendkívül gyors is, de Barcelona csupán arról szólt, hogy kiismerjük az autónkat és minél több kontakt legyen a versenyzők és a mérnökök között.” – kezdte az olasz. „Sebastiannal való valós összehasonlítása nem lehetséges és nem is cél. De ők hasonló körökre voltak képesek, ami kiemeli Leclerc sebességét.”

    Binotto azonban újfent elmondta, hogy a Ferrari mindig is azt várta el a monacóitól, hogy gyors legyen.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy évek óta a Ferrari tagja, és tavaly láthattuk, hogy mire képes a Sauberrel. Szóval a barcelonai teljesítménye nem a semmiből jött. Másfelől viszont a tesztek nem alkalmasak arra, hogy megerősítsék a választásunkat, az számít majd, ahogy a szezon fog alakulni neki.” – tette hozzá.

  • Alesi szerint versenyképes lehet a Hondával a Red Bull

    Alesi szerint versenyképes lehet a Hondával a Red Bull

    Ugyan erősebbnek tűnik a Ferrari a téli tesztek alapján Barcelonában, de korábbi versenyzőjük, Jean Alesi szerint az olaszok szenvedhetnek 2019-ben is. Alesi szerint az RB15-ös sokkal erősebb lehet mint gondolnánk, mert jó a Red Bull és a Honda kapcsolata. A Radio Sportivának nyilatkozott:

    „Az új Red Bull nagyon versenyképes lesz. Azt hiszem, hogy a Renault is javult Ricciardoval, és Kimi és Antonio is jól teljesíthetnek az Alfa Romeo színeiben. Persze a Mercedes is erős lesz, de a Ferrari kicsit erősebbnek tűnik most, mint tavaly ilyenkor. Ne feledjük, hogy a Mercedes két teljesen más autóval volt ott Barcelonában. Ez általában nem jó jel, mert ezek szerint ami eredetileg volt a papíron, az nem teljesített jól. A Ferrari másrészt épített egy gyors autót, és csendben fejlődhetnek.”

    Minden megváltozott ugyanakkor a Ferrarinál a téli szünet alatt. Mattia Binotto lett a csapatfőnök, Charles Leclerc pedig átigazolt, és egy teljesen más hozzáállást mutat be. Alesi biztos benne, hogy Leclercnek a másodhegedűs szerepe jut, a sokkal tapasztaltabb Sebastian Vettel mellett:

    „Kétségem sincs afelől, hogy Vettel a kiemelt, és Leclerc a vízhordó. Ettől függetlenül érdekes lesz a kettejük párharca. Úgy látom, hogy az a terv, hogy Vettelnek kell lennie az elsőnek, és Leclerc csak második lehet, de ki tudja. A szezon 21 versenyből áll! Vettelnek minden adott ahhoz, hogy elhódítsa a bajnoki címet, de várjuk meg, hogy mi történik majd Melbourneben…”

  • Binotto: Leclerc és Vettel szabadon versenyezhet egymással, de ha kell, beállunk Vettel mögé

    Binotto: Leclerc és Vettel szabadon versenyezhet egymással, de ha kell, beállunk Vettel mögé

    Mattia Binotto még a Ferrari autóbemutatóján tett egy olyan nyilatkoztatott, miszerint a szezon kezdetén, ha kétes szituáció adódna, akkor a csapat Sebastian Vettelt fogja támogatni. Azóta többen is véleményt nyilvánítottak ezen kinyilatkoztatással kapcsolatban, Toto Wolff túl korainak titulálta a csapatsorrendről árulkodó szavakat, míg voltak olyanok is, akik okos húzásként tekintettek a svájci-olasz csapatfőnök egyértelműnek vélt állásfoglalására.

    A tegnapi sajtótájékoztatón azonban Binotto elmondta, korábbi szavaival a játékszabályokat akarta meghatározni, és a szerepeket tisztázni, ugyanis úgy gondolja, hogy ha mindenki tudja a dolgát, az lesz a legjobb a Ferrarinak. Tehát, ha olyan szituáció adódna, ahol választaniuk kellene a két pilóta között, a szezon elején egyértelműen a tapasztaltabb versenyző felé hajlik majd a kezük, ugyanakkor a svájci-olasz szakember hozzátette: a két pilóta között szabad a verseny, a fent említett forgatókönyv csak bizonyos esetekben lép érvénybe.

    ,,Mikor már az elején meghatározod a játékszabályokat, akkor nem fogsz hibáznia, ha kétes szituációba keveredsz. Úgy gondolom, hogy az egyértelmű, hogy harcolhatnak egymással. Nem azt kértük Charles-tól, hogy lassítson le, vagy épp Sebastiantól, hogy gyorsítson. Mindkettőjükre szükségünk van, azt várjuk el tőlük, hogy próbálják meg a legjobb formájukat nyújtani. Ha kétértelmű szituáció adódik a szezon kezdetén, akkor a tapasztaltabb Sebastian mellé fogunk állni, ő már évek óta velünk van, nyert már világbajnokságokat, ő a mi bajnokunk.”

    Binotto ugyanakkor hozzátette, a monacói pilóta teljesítménye a tesztek során bebizonyította, készen áll a Ferrarira és az új kihívásokra.

    ,,Charles jó versenyző, egy nagyon gyors pilóta. Itt Barcelonában azon volt a hangsúly, hogy megértse az autót, megismerje, hogyan dolgoznak a mérnökei és csapat.”

    Leclerc valóban felvette a fonalat, a legjobb köre, csak egy századmásodperccel maradt el Vettel leggyorsabb idejétől:

    ,,Hasonló köröket autóztak. Úgy vélem ez is demonstrálja, hogy Charles mennyire jó és gyors versenyző. Ezt már tudtuk korábban is, már évek óta a Ferrari család tagja, és ezt bizonyította be tavaly a Sauber pilótájaként is. Nem hinném, hogy Charles ebből az aspektusból meglepetés lenne, azonban nem a barcelonai teszt fogja megmondani, hogy helyesen döntöttünk-e, majd kiderül ahogy haladunk előre a szezonban.”

  • Binotto: Nem mi vagyunk a legerősebbek

    Binotto: Nem mi vagyunk a legerősebbek

    A Ferrari új csapatfőnöke, Mattia Binotto tagadta azokat a híreket, miszerint a Ferrarinak óriási előnnyel vághat majd neki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjnak a többi élcsapattal szemben.

    A csapat egykori technikai vezetője nem hisz a rivális csapat versenyzőjének, Lewis Hamitlonnak. A britek ötszörös világbajnoka ugyanis azt nyilatkozta nemrégiben, hogy az olasz istálló versenyzői akár fél másodperccel is gyorsabbak lehetnek náluk.

    „Örömmel vettem tudomásul, hogy Hamilton szerint gyorsabbak vagyunk náluk,” – nyilatkozta Binotto a szezonközi tesztek utolsó napja során.

    Az olaszok pilótái, Sebastian Vettel és Charles Leclerc dominált a barcelonai teszt első hetében. A második héten is számos tesztnapot megnyertek, azonban mindkét versenyzőnek sokat kellett a boxban ücsörögnie. Vettel balesetet szenvedett és ezen kívül az autó még két alkalommal állt meg a pályán.

    A Mercedes eddig a napig rejtegette a valós idejét, ugyanis Hamilton mindössze három ezred másodperccel maradt el a teszt leggyorsabb idejétől, amit Vettel autózott a mai nap folyamán. Ez arra utal, hogy Melbourneben parázs csatára számíthatunk a két csapat versenyzői között.

    „Egy nagyon erős Mercedesre számítok Ausztráliában,” – véli az olasz istálló csapatfőnöke. „Nem hiszem, hogy lassabbak lennének nálunk. Ha viszont mögöttünk vannak, akkor is csak egy hajszálnyival. Nagyon rossz lenne, hogyha azt hinnénk, hogy már most gyorsabbak vagyunk nálunk.

    „Szinte biztosan más programokat teljesítettünk, ráadásul még az üzemanyag mennyiség sem biztos, hogy ugyanakkora volt. Még mindig az autó viselkedését próbáljuk megérteni. Próbáljuk feszegetni a határainkat.”

    Binotto azt is elárulta, hogy az autó problémái kicsit aggasztják annak ellenére, hogy a két teszthét során Vettel és Leclerc összesen majdnem ezer kört teljesítettek. „Egyfelől boldog vagyok, mert rengeteg időt tölthettünk a pályán. Másfelől azonban nem vagyok elégedett azzal, ahol jelenleg tartunk,” – nyilatkozta a svájci a Motorsport.com-nak.

    „Szeretném, hogy gyorsabbak és megbízhatóbbak lennénk. Az autó sokáig hiba nélkül működött, azonban a második héten több problémánk is akadt. Biztos vagyok benne, hogy ezeket a hibákat képesek leszünk majd kijavítani. Hiába vagyunk túl egy eredményes teszten, összességében nem vagyok elégedett.”

  • Leclerc szerint logikus a csapatsorrend

    Leclerc szerint logikus a csapatsorrend

    A monacói Charles Leclerc teljesen logikusnak tartja azt, hogy a Ferrari idén második számú pilótaként tekint rá.

    Vettel nehézkes tavalyi szezonja után és Leclerc lenyűgöző első éve után sokan arra számítottak, hogy a fiatal pilóta sokkal nagyobb szerepet fog betölteni a csapatnál. Ám az újdonsült csapatfőnök Mattia Binotto hamar tisztázta, hogy a négyszeres világbajnok fog prioritást élvezni csapaton belül.

    „Ez nem volt újdonság számomra és nem hiszem, hogy Mattia bármi túlzót is mondott volna ezzel. Én már előre tudtam, hogy az elején egy darabig ez lehet. Számomra ez teljesen logikus és érthető.” – nyilatkozta a 21 éves pilóta a csütörtöki megnyert tesztnapja után.

    „Új vagyok a Ferrarinál, így egyértelmű, hogy melyik pilóta részesül előnyben egy 50-50 %-os helyzetben. Ezt is mondták nekem, és teljesen megértettem, hogy ez Vettel. De ez nem azt jelenti, hogy ennek mindig így is kell lennie. A munkám az, hogy olyan gyors legyek, hogy ne legyen szükség csapatutasításra.” – folytatta.

  • Lelcerc zárt az élen, noha a nap végén megadta magát a Ferrari

    Lelcerc zárt az élen, noha a nap végén megadta magát a Ferrari

    Charles Leclerc és a Ferrari zárt a tabella élén az utolsó előtti tesztnapon.

    Leclerc legjobb idejét még délelőtt futotta, és meglepő módon délelőtt senkinek semmilyen problémája volt, zavartalanul köröztek a versenyzők.

    A délután azonban már nem volt ilyen szerencsés; Pierre Gasly végezte a gumifalban a kilences kanyarban.

    A Haasnál délelőtt Magnussen, délután Grosjean körözött, de a francia csak 15 kört teljesített végül, mert az ebédszünetben a csapat kipufogó problémát észlelt az autón.

    A nap második piros zászlós fázisát Lance Stroll idézte elő, aki alatt megadta magát a Racing Point autója.

    Az említett zászló azonban harmadjára is előkerült, méghozzá a tabella élén álló Leclerc miatt, aki műszaki okokból állt félre.

    A szezonnyitó verseny előtti utolsó tesztnapra holnap kerül majd sor.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:16.231 138
    2 Alexander Albon Toro Rosso 1:16.882 117
    3 Lando Norris McLaren 1:17.084 84
    4 Pierre Gasly Red Bull 1:17.091 65
    5 Daniel Ricciardo Renault 1:17.204 64
    5 Nico Hülkenberg Renault 1:17.496 73
    7 Lance Stroll Racing Point 1:17.556 103
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.639 70
    9 Romain Grosjean Haas 1:17.854 15
    10 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.097 85
    11 George Russell Williams 1:18.130 140
    12 Kevin Magnussen Haas 1:18.199 53
    13 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.862 93