Címke: Charles Leclerc

  • Wolff meglepődött a Ferrari időmérős tempóján

    Wolff meglepődött a Ferrari időmérős tempóján

    Toto Wolff elárulta, hogy meglepte a Ferrari gyorsasága a Brit Nagydíj időmérőjének első két szakaszában. Végül viszont csapata, a Mercedes így is kibérelte az első sort Bottas-Hamilton sorrendben.

    Charles Leclerc valóban nagyon jól ment a tegnapi kvalifikáción, a Q2-ben például elsőként zárt. Végül azonban, amikor igazán számított, a Mercedesek elé kerültek, Leclercnek pedig meg kellett elégednie a 3. rajthellyel, viszont hátránya még egy tized sem volt.

    Wolff a Sky Sports F1 hasábjain ezt nyilatkozta a Ferrariról és a tempójukról: „Egy kissé meglepett, de a Q3-ban hátrébb kerültek, mi meg előrébb. A tapadás egyre nőtt, az autó kezdett bemelegedni, és ezután sikerült átvennünk a kezdeményezést.”

  • A Ferrari dalpárbaján is felütötte a fejét az 5 másodperces büntetés (Videó)

    A Ferrari dalpárbaján is felütötte a fejét az 5 másodperces büntetés (Videó)

    A Brit Nagydíjon egy különleges játékkal lepte meg a Ferrari két versenyzőjét, Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t.

    A két pilótának ugyanis egy dalfelismerő játék keretein belül kellett összemérnie tudását. A német és a monacói egymás mellett ülve és Marc Gené vezényletével és egy csengő megnyomásának segítségével kezdett bele a játékba. Régi és mai slágerek tengere között lavírozva nyomkodták az eszközt a pilóták, míg a spanyol számolta a pontokat.

    Vettel aki a régi zenék szerelmese könnyedén vette a megmérettetés első felét, ugyanis szinte minden örökzöldet eltalált Leclerc bánatára. Azonban a monacóinak sem kellett sokáig elkeserednie, ugyanis a mai slágerekben ő volt otthon, míg csapattársa csak kapkodta a fejét, amiatt, hogy mit is hall éppen.

    A Scuderia motorhomjában felcsendült többek között a Coldplay, a Beatles, David Guetta, az Imagine Dragons, Edith Piaf, a Queen, a Rolling Stones, Bradley Cooper és Lady Gaga vagy épp Camilla Cabello és Shawn Mendes slágere.

    A vetélkedőt egy egységgel Vettel nyerte, ám sokáig a pontos különbséget nem lehetett tudni, ugyanis Marc Gené rossz adatok közölt a résztvevőkkel. A Ferrari eddig rejtett humoros oldalát megcsillogtatva ‘vizsgálta az esetet’ majd a játék végén 5 másodperces büntetéssel sújtotta a spanyol ex-versenyzőt.

    https://www.youtube.com/watch?v=GSb_0HZV1zE

  • Bottas elhappolta Hamilton elől a pole-t Silverstoneban

    Bottas elhappolta Hamilton elől a pole-t Silverstoneban

    Valtteri Bottas sikerét hozta a rendkívül szorosra sikeredett Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzése. A finn pilóta hat ezreddel előzte meg csapattársát, míg Charles Leclerc is csupán századokkal kapott ki.

    Bottas a Q3-ban már az első nekifutásra megfutotta a pole-t érő körét, de kellett ehhez az is, hogy Hamilton hibázzon a gyors körében. A második gyorskörén ugyan javított még a brit, de végül aztán hat ezred másodperccel lemaradt a pole-ról.

    A Ferraris Charles Leclerc futotta a harmadik leggyorsabb körét, az ő hátránya is csupán 79 ezred volt. Idei eddigi legjobb időmérőjén van túl Pierre Gasly aki három tizeddel ugyan kikapott csapattársától, de így is az ötödik lett, megelőzve a szenvedő Sebastian Vettelt is.

    Daniel Ricciardo megelőzte Lando Norrist és a hetedik lett, rajtuk kívül még Alexander Albon és Nico Hülkenberg jutott be a Q3-ba.

    A három top csapatból csupán a két Ferrari fog lágy gumikon rajtolni, míg a Mercedesek és a Red Bullok közepesen fognak.

    Antonio Giovinazzi ismételten megverte csapattársát, de ez is csak a 11.helyre fog elég. A Q2 nagy vesztese a 13.helyen végző Carlos Sainz lett a McLarennel aki mindkét Alfa Romeótól is kikapott.

    Romain Grosjean és a Racing Pointos Sergio Perez végzett a Q2 utolsó két helyén.

    Némi meglepetésre már az időmérő edzés első szakaszában kiesett Kevin Magnussen és Danyil Kvyat. Lance Stroll pedig zsinórban tizedik alkalommal nem jutott túl az első szakaszon. A sor végén pedig szokás szerint a két Williams zárt, ráadásul Russell fél másodpercet vert Kubicára.

  • Leclerc az élen az időmérő előtt, 5 századon belül az első három!

    Leclerc az élen az időmérő előtt, 5 századon belül az első három!

    Charles Leclerc nyerte a Brit Nagydíj harmadik szabadedzését Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt.

    Az edzés vizes pályán kezdődött, így az első félórában alig láthattunk autót a pályán, gyorskört meg még annyit sem. Épp emiatt, a gyakorlás második fele eléggé intenzívre sikeredett, hiszen a csapatoknak bő 20 percbe kellett belesűríteniük az eredetileg 1 órára tervezett programot.

    A jobbnál-jobb idők folyamatosan záporoztak, és a tűzijáték végén a két Ferrari tudott ott maradni az élen, Leclerc-Vettel sorrendben. Mögöttük Lewis Hamilton következett, és hármójukat kevesebb, mint fél tized választotta el!

    Pierre Gasly lett a negyedik, megverte csapattársát, Max Verstappent. Lando Norris vezeti a középmezőnyt, mögötte pedig a Renault-ok következnek.

    Pozíció Pilóta Csapat Idő Különbség
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:25.905
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:25.931 +0.026
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.954 +0.049
    4 Pierre Gasly Red Bull Racing 1:26.118 +0.213
    5 Max Verstappen Red Bull Racing 1:26.440 +0.535
    6 Valtteri Bottas Mercedes 1:26.456 +0.551
    7 Lando Norris McLaren 1:26.689 +0.784
    8 Nico Hülkenberg Renault 1:26.945 +1.040
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:26.965 +1.060
    10 Alexander Albon Toro Rosso 1:26.976 +1.071
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:27.036 +1.131
    12 Carlos Sainz jr McLaren 1:27.106 +1.201
    13 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:27.108 +1.203
    14 Romain Grosjean Haas F1 1:27.110 +1.205
    15 Kevin Magnussen Haas F1 1:27.275 +1.370
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:27.424 +1.519
    17 Lance Stroll Racing Point 1:27.544 +1.639
    18 Sergio Perez Racing Point 1:27.598 +1.693
    19 George Russell Williams 1:29.065 +3.160
    20 Robert Kubica Williams 1:29.450 +3.545
  • Leclerc jól szórakozott azon, hogy előkerültek a régi gokartos felvételek

    Leclerc jól szórakozott azon, hogy előkerültek a régi gokartos felvételek

    Charles Leclerc elárulta, nagyon viccesnek találja azt, hogy a Max Verstappennel való ausztriai kakaskodását még a gokartos időkben történt esetük visszavágójának tekintik.

    A monacói pilóta ismét elvesztette a győzelmet, ám ezúttal nem a technika szólt közben, mint Bahreinbe, hanem holland ellenfele tempója és sokak által vitatott manővere miatt kellett megelégednie a második hellyel a Ferrari versenyzőjének.

    Az eset után azonban egy rég elfeledett történet is napvilágot látott, ugyanis az internetet elárasztották a páros 2012-es WSK Euro Series egyik futamának felvételei, mikor is a két fiatal még gokartban egy hasonló szituáció keretein belül lett mérges a másikra. Akkor Verstappen volt a dühös fél, míg Leclerc intézte el annyival, hogy az eset csak sima versenyincidens volt.

    A Motorsport.com meg is kérdezte a Scuderia fiatal versenyzőjét arról, hogy látta-e a videót, és a történtek ellenére, azért szórakoztatónak találja-e, hogy előkerült, mire Leclerc nevetve így felelt:

    ,,Igen ez nagyon vicces, szinte mindenhol belebotlottam, az összes közösségi médiás platformon fent volt. A helyzet ott pont ez ellenkezője volt a mostaninak, akkoriban én véltem úgy, hogy az az incidens csak versenybaleset volt, míg ő azt érezte, hogy kilöktem. Most pedig, itt vagyunk hét évvel később, fordított helyzetben a Formula 1-ben mindketten egy élcsapatnál. Ez az egész emlékeztet arra, hogy milyen utat jártunk be az évek alatt, gyerekek voltunk, akik arról álmodoztak, hogy egy nap az F1-ben versenyeznek majd, és most pedig itt vagyunk, és egymás ellen küzdhetünk. Nagyszerű ezt látni.”

    A gokartos időkben riválisok voltak az egymás ellen elkövetett trükkös cselekedtek miatt, és a monacói úgy véli, ez a tény még jól jöhet a sportágnak a show miatt. Leclerc elmondta azóta sokkal jobb lett a kapcsolata a hollanddal, azonban legjobb barátoknak nem mondanák egymást.

    ,,Mikor fiatal vagy és valaki csinált valami olyat veled, akkor az illető automatikusan az ellenségeddé válik, így tehát ő az én ellenfelem lett, én pedig az övé. Akkoriban nagyon fiatalok voltunk ez az eset 2012-ben vagy 2013-ban történhetett, még most is ifjak vagyunk, bár már érettebbé váltunk azóta.”

    Leclerc ugyanakkor hozzátette, ha az az agresszív magatartás a versenyzés közben megengedett, amit Verstappen mutatott, akkor a jövőben ő is keményebb lesz. Ezt a megállapítás arra alapozta, hogy bár vitatható volt ellenfele manővere, mégsem büntették meg érte. Az eset után a Ferrari úgy érezte, nem döntött helyesen az FIA és szankcionálni kellett volna a Red Bull pilótáját, ugyanis hasonló esetekben mások kapnak ezért büntetést, ám a monacói szerint rendben volt az, hogy nem vették el versenyzőtársa győzelmét egy esetleges szankció miatt és a történtek ellenére könnyen túl tette magát az ausztriai eseményeken.

    ,,Az egyetlen dolog, amit szeretnék látni az a konzisztencia. Voltak olyan incidensek a múltban, amik kevésbé voltak vitathatóak, ám mégis büntették a versenyzőt. Ha versenyezhetünk így, akkor boldogan fogom én ezt követni. Úgy vélem ez még az Formula 1-nek is jót tesz és a pilóták is erre vágynak, de ehhez tudnunk kell, azt mit tehetünk meg és mit nem.”

  • Bottas nyerte a második szabadedzést Silverstoneban

    Bottas nyerte a második szabadedzést Silverstoneban

    Valtteri Bottas egy eléggé impozáns körrel nyerte meg az Angol Nagydíj második szabadedzését. A finn pilótát a csapattárs, Lewis Hamilton és Charles Leclerc követte.

    Bottas egy 1:26.732-es körrel volt a leggyorsabb a mezőnyből. Hamilton egy paraszt hajszálnyival, 0.069 ezred másodperccel kapott ki a csapattársától. Azonban a brackleyi istállónak is adódtak problémái, ugyanis Bottasnak problémái adódtak az egyik gyújtó gyertyájával, ami miatt ki kellett hagynia az edzés végét.

    Hamilton nem tudott gyorsabb lenni az edzés második felében, ugyanis a szeles időjárás többször is megtréfálta az ötszörös világbajnokot.

    A két Mercedes mögött a két Ferrari végzett, Charles Leclerc és Sebastian Vettel sorrendben. A fiatal monacói még éppen be tudott férni 1:27 alá az 1:26.929-es idejével, amíg a négyszeres világbajnok csapattársának leggyorsabb köre egy 1:27.210-es idő volt.

    Pierre Gasly egy újabb erős edzésen van túl, ugyanis a fiatal francia lett az ötödik, megelőzve a csapattársát, Max Verstappent. A holland pilótát folyamatos gumiproblémák hátráltatták az edzés során, ami miatt végül csak a hetedik helyen zárt.

    A hazai pályán versenyző Lando Norris lett a hatodik, beékelődve ezzel a két Red Bull pilóta közé. A brit reméli, hogy a versenyhétvége hátralevő részében is hasonló teljesítményre lesz majd képes a McLarennel.

    A Renault-k szenvedtek az egész edzésen, ráadásul 15 perccel az edzés vége Daniel Ricciardonak félre kellett húzódnia a második szektor végén. A francia istállónál már most azt vizsgálják, hogy mi romolhatott el az ausztrál autójában.

    A mezőny nagy része szenvedett a szeles időjárás miatt, ugyanis a Maggots-Backetts-Chapel kanyarkombinációnál erős hátszél volt, ami miatt sokan szaladtak le a bukótérbe vagy éppen pördültek meg. A versenyszimulációk során pedig a gumikkal is meggyűlt a baja egyes versenyzőknek.

    A Red Bull és a Ferrari versenyzői nem tudták megérteni a gumik viselkedését, amiért nem is mertek a határon autózni. Mindkét csapat azon ügyködik, hogy a holnapi időmérőn már ne legyenek problémáik a Pirelli idei abroncsaival.

     

  • Leclerc szerint Vettel nem fog visszavonulni az év végén

    Leclerc szerint Vettel nem fog visszavonulni az év végén

    Charles Leclerc elárulta, csapattársa Sebastian Vettel még éhesebb a sikerre, mint valaha, különösen ebben a nehéz szezonban, ezért értelmetlennek tartja azokat a pletykákat miszerint a négyszeres világbajnok visszavonul az év végén.

    A német versenyző már az ötödik évét tölt a Ferrariban, ám eddig egyszer se sikerült elhódítania a világbajnoki címet, míg a Mercedes és Lewis Hamilton sorra nyeri el a legfényesebb trófeát. Vettel az elmúlt időszakban többször is megkérdőjelezte azt az irányt amerre a sport halad és elárulta, nem igazán tetszik neki az új direktíva, ezért szárnyra kaptak azok a pletykák, hogy idén már szögre akasztja a sisakot és búcsút vesz a Formula 1-től.

    A 32 éves pilóta már nem egyszer tagadta a feltételezéseket, ám a hangok továbbra sem akarnak elcsitulni, most csapattársa, érezte úgy, hogy muszáj eloltania a szóbeszédet éltető tüzet.

    ,,Nem hinném, hogy elmegy. Nem beszélhetek az ő nevében, de sokkal motiváltabbnak tűnik, mint valaha és nagyon keményen dolgozik azon, hogy a legjobbját nyújtsa a csapatnak. Nagyszerű látni azt, ahogy munkálkodik, szerintem nagyszerűen meg tud birkózni a nyomással is, különösen annak tükrében, hogy mennyi világbajnoki cím van a háta mögött, valamint mennyit várnak még el tőle. Ha még le is győzném idén, számára az nem lenne döntő ok arra, hogy visszavonuljon.” –nyilatkozta Leclerc.

  • Csak zárt ajtókra lelne Alonso a Ferrarinál?

    Csak zárt ajtókra lelne Alonso a Ferrarinál?

    2014-ben versenyzett utoljára Fernando Alonso a Ferrari színeiben, ám a spanyol pilóta rajongóinak többsége, sőt egyes Scuderia szurkolók is szívesen látnák a kétszeres világbajnokot újra a vörös csapatban. A Maranellóiaknak azonban más terveik vannak, az Osztrák Nagydíjon Mattia Binotto kizárta a 37 éves versenyző újboli alkalmazását.

    Tavalyi visszavonulása óta többen is várják a spanyol visszatérését a királykategóriába, ám ha ez be is következne, valószínűleg csak egy potenciális világbajnoki esélyes alakulat ajánlatára mondana igent a versenyző. A Marca értesülései szerint a kétszeres világbajnok jövő évi terveinek ismertetésére vár többek között a Toyota is, mielőtt igent mondanának a Dakarra, ugyanis egy nagyobb pilótakeringő esetén akár vissza is térhet a Száguldó Cirkuszba Alonso.

    A Ferrari nevében Binotto a Sky Sports-nak elmondta, meg van a párosuk 2020-ra is, a csapat nagyon elégedett Sebastian Vettellel és Charels Leclerc-el és remélik, még sokáig dolgozhatnak együtt ebben a felállásban, ezzel pedig kizárta a spanyol visszatérésnek lehetőségét.

    ,,Csak azt erősíthetem meg, amit már Sebastian (Vettel) is mondott: mindkét pilótánkat szerződés köti az elkövetkezendő évre. A pilótafelállásunk fix, és nincs okunk ezen változtatni. Úgy vélem, minden tiszta ezzel az üggyel kapcsolatban.”

    Alonso szintén csökkentette visszatérésének lehetőségét ez elmúlt időszakban nyilatkozataival.

    ,,Visszatérni a Formula 1-be? Minden nap új álmok vannak. Más sorozatokban versenyezni és a győzelemért hajtani egy olyan szintre emelt fel engem, ahol korábban még nem jártam. Nagyon boldog vagyok.”

  • Ferrari: A szurkolók azt gyanítják, igazságtalan bánásmódban részesül a Scuderia

    Ferrari: A szurkolók azt gyanítják, igazságtalan bánásmódban részesül a Scuderia

    Piero Ferrari aggodalmát fejezte ki a közelmúltban történt eseményem miatt. A Scuderia elnöke szerint a nézők azt hihetik Kanada és Ausztria után, hogy a maranellói alakulat szándékosan lett hátráltatva.

    Montrealban Sebastian Vettel szelte át először a célvonalat, ám ennek ellenére csak második lett, mivel kapott egy 5 másodperces büntetést, amiért nem biztonságosan tért vissza hibája után a pályára Lewis Hamilton elé. A vörösök az eset után érvényesítették a felülvizsgálati jogukat, ám a bizonyítékok, amiket felsorakoztattak nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy megmásítsák a stewardok döntését. Ausztriában ismét csak a Ferrari húzta a rövidebbet, ugyanis hiába vizsgálták Max Verstappen agresszív előzését, az osztrák futamon dolgozó versenyfelügyelők szabályosnak ítélték a holland manőverét.

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi elmondta, a két esetet nem lehet egy lapon említeni, ahogy a körtét az almával sem lehet összehasonlítani.

    Ferrari azonban fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy ezek a döntések a Scuderia szurkolóiban azt az érzetet keltik, hogy direkt hátráltatják a patinás csapatot.

    ,,Fenn áll az a veszély, hogy a szurkolóink azt hiszik, hogy hadjárat folyik ellenünk. Én szeretnék abban, hinni, hogy ez nem igaz. Nem engedhetjük meg, hogy elvesszen a hitelességünk, és az utca emberének szenvedélyét a sport iránt tisztelnünk kell.” – nyilatkozta Enzo Ferrari fia az olasz Il Resto del Carlino lapnak.

    Piero Ferrari ugyanakkor hozzátette nagyon frusztrálja őket az, hogy Kanadában a versenyfelügyelők máshogy értelmezték és kezelték a szabályokat, mint az Ausztriában felkért társaik.

    ,,A Ferrari pozíciója világos és tiszta. A mi szemünkben Sebastian nyert Kanadában, az ő esetében szó szerint vettek minden betűt a szabálykönyvben, míg érdekes módon ez a személetmód Ausztriában megszűnt.”

    A Ferrari elnöke lezárásként hozzátette, egyszerűbb és átláthatóbb szabályokra lenne szükség, amelyeket ha alkalmaznak, nem merül fel az emberekben a vitathatóság fogalma.

  • Leclerc Laudára emlékezteti Ferrarit

    Leclerc Laudára emlékezteti Ferrarit

    A Ferrari elnökhelyettese, Enzo Ferrari fia, Piero úgy véli, ahogy Charles Leclerc ferraris karrierje indult, az Niki Laudára emlékezteti.

    Leclerc nem rettent meg attól, hogy Ferrari versenyző lett, ahogy attól sem, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a csapattársa, Piero Ferrari pedig úgy véli, ő lehet a Ferrari következő sztárja.

    „Tudják, hogy kire emlékeztetett ő engem Spielbergben? A fiatal Niki Laudára.” – mondta Ferrari a Il Resto del Carlino című lapnak. „Prost, Schumi, Alonso és Vettel már világbajnokként érkeztek Maranelóba, de Leclerc Niki nyomaiban jár.”

    „Remélem, hogy hamarosan nyerni fog, hiszen a Forma-1-nek is szüksége van jó sztorikra és egyenlő elbánásra. Mindenki érdekében.”

    A Ferrarinak idén nem sikerült még nyernie, noha többször is közel álltak már hozzá. Piero Ferrari azonban továbbra is pozitív.

    „Az elmúlt hónapban Vettelel és Leclerckel is szereztünk pole pozíciókat és mindkét alkalommal a győzelemért csatáztunk, egészen a leintésig. A külső problémák ellenére is reagál a csapat a nehézségekre. Ez a jó dolog.”