Címke: Charles Leclerc

  • Brawn szerint Binotto most egy kicsit fellélegezhet

    Brawn szerint Binotto most egy kicsit fellélegezhet

    Ross Brawn, aki most az F1 sportigazgatója, korábban pedig a Ferrari F1-es csapatának egyik fő embere volt, úgy véli, hogy Charles Leclerc múlt hétvégi győzelme a Ferrari jelenlegi csapatfőnökének, Mattia Binottónak is nagyon fontos volt.

    Az idei szezon eddig nem alakult túl jól az olasz csapatnak, a monacói versenyzőjének vasárnapi győzelme volt a Ferrari első 2019-es győzelme, miközben a Mercedes 12-ből 10 futamot nyert. Ennek okán többek között Binotto is sok kritikát kapott. Brawn szerint azonban most leesett némi tehet a csapatfőnök válláról, ami segítség lehet a csapatnak a szezon hátralévő részének tekintetében.

    „A többi csapat rajongói bocsássanak meg nekem, de a Belga Nagydíj végre rendkívül örömteli első győzelmet hozott a Ferrarinak, és amitől még különlegesebb, hogy Chares Leclerc csodálatos első F1-es győzelme.” – írta Brawn spái ékelőjében. „Eléggé tökéletes hétvége volt ez Charles-nak, aki a legtöbbet hozta ki a csomagból, és minden szükséges támogatást megkapott a csapattól.”

    „Beleértve a segítséget Sebastian Vetteltől, aki pár kulcsfontossági kör alatt tartani tudta Hamiltont, akinek késleltetése döntőnek bizonyult, tekintve, hogy a bajnokság éllovasa határozottan gyorsabb volt a záró szakaszokon.”

    „Fontos első győzelem ez a csapatfőnök Mattia Binottonak is.” – folytatta Brawn. „Ez azt jelenti, most már nyugodtabban birkózhat meg a nyomással, különösen a csapaton kívül.”

    Brawn hangsúlyozta, hogy a Ferrari emberei hatalmas nyomás alatt vannak, a helyzetet az olasz futball válogatotthoz hasonlította.

    „Amit meg kel érteni, hogy Olaszországban a Ferrarit ugyanolyan kitüntetett figyelem övezi, mint a nemzeti futball válogatottat, a nyomás pedig óriási rajtuk.”

    „Az időzítés (Leclerc győzelmére) nagyon jó volt, mivel pár nappal a következő forduló, a csapat hazai, monzai versenye előtt történt.”

    „A győzelem nagyon feltüzeli majd a fanatikus olasz Ferrari szurkolókat és biztos vagyok benne, hogy Monza jegyirodáját most ellepték a rajongók, akik még szeretnének lecsapni a maradék jegyekre.”

  • Leclerc hatalmas tömegre számít Monzában

    Leclerc hatalmas tömegre számít Monzában

    Charles Leclerc izgatottan várja már, hogy Monzában versenyezhessen. A fiatal monacói arra számít, hogy rengeteg szurkoló fog a helyszínre érkezni azért, hogy biztassa őt és a Ferrarit, főleg azután, hogy megszerezte a Ferrari idei első győzelmét.

    Tavaly a 21 éves pilóta a Sabuer színeiben élhette át a monzai parádés hangulatot. Már akkoriban is sokan támogatták őt az olasz helyszínen, ugyanis ő volt a Ferrari tartalékversenyzője. Most azonban már a Scuderia-ban bontogatja szárnyait, és tapossa ki magának a sikerhez vezető utat. Az első mérföldkövet vasárnap már sikerült letenni győzelmével, és bízik abban, hogy a vörösök hazájában is sikerrel járhat.

    ,,Tavaly a monzai élmény, volt az egyik legjobb dolog az életembe. Már akkor is rengetegen szurkoltak nekem, pedig nem is voltam a Ferrari versenyzője, el se tudom képzelni, most milyen lesz. Most nyertem először az F1-ben, ezért biztos vagyok abban, hogy nagyon meleg fogattatásban lesz részem. Múlt évben is az volt, de most még inkább az lesz, először is, azért mert most már a Ferrari pilóta vagyok, másodszor pedig most nyertem először a sportágban. Nagyon várom már azt, hogy Olaszországba érkezzünk.” –nyilatkozta Leclerc.

  • Hamilton: Leclerc eredményei önmagukért beszélnek

    Hamilton: Leclerc eredményei önmagukért beszélnek

    Lewis Hamilton szerint Charles Leclerc egyértelműen jobban teljesít első Ferraris évében, mint csapattársa Sebastian Vettel.

    A brit úgy véli, a monacóinak a szezon során már kétszer minimum nyernie kellett volna, ám örül annak, hogy riválisa végre révbe ért és a futamgyőztesek körébe lépett.

    Bahreinben hiába volt meg a pole pozíció, azt egy technikai hiba miatt nem tudta győzelemre váltani a 21 éves versenyző, majd jött Ausztria, ahol Max Verstappen énekelte ki a sajtot a Ferrari szájából. Végül Spa-ban megtört a jég, és az egész hétvégén remekül teljesítő fiatal megnyerte a futamot, míg a Ferrari ezzel az eredménnyel első győzelmét is megszerezte a 2019-es bajnokságban.

    Ám Leclerc előtt a pontversenyben még ott van csapattársa, Sebastian Vettel, viszont ha ezt a tendenciát folytatják, nem sokáig lesz ez így. A monacói az elmúlt hat alkalommal folyamatosan a német előtt végzett az időmérőkön, míg a versenyeken a hibái és a balszerencse megakadályozta a fiatalt abban, hogy több pontot szerezzen, mint a 32 éves versenyző.

    Hamilton a Belga Nagydíj versenyének sajtótájékoztatóján méltatta és ünnepelte ellenfelét, aki, szerinte túlragyogja világbajnok csapattársát.

    ,,Úgy vélem az eredmények magukért beszélnek. Egyik versenyzőnek sem könnyű átülni egy top csapatba, nemhogy a Ferrarihoz ahol egy négyszeres világbajnokkal kell megküzdeni, akinek Isten tudja mennyivel több tapasztalata van. Az első megmérettetéstől kezdve túlteljesíteni az időmérőn és a versenyeken egy többszörös bajnokot nem egyszerű, ám amit ő csinál az elképesztő. A balszerencse néhány futamon üldözte őt, most három győzelemmel kellene itt ülnie, nem eggyel. Tudom, nagyszerű dolgokat láthatunk még tőle, szeretném látni a fejlődését és szeretnék megmérkőzni vele a továbbiakban is. Jó móka volt őt üldözni ezen a versenyen.” – dicsérté Hamilton a Ferrari fiatal versenyzőjét.

  • Ricciardo: Felmerült bennem a kérdés, tényleg megéri?

    Ricciardo: Felmerült bennem a kérdés, tényleg megéri?

    Daniel Ricciardo elárulta, azt fontolgatta, nem indul el a Belga Nagydíjon, miután szombaton tragikusan elhunyt Anthoine Hubert az F2-es verseny keretein belül.

    A baleset és a szomorú hír megjövetele után az egész paddock gyászba borult, és az értetlenség, a döbbenet ült ki az arcokra. Az ausztrál pilóta a futamot a 11. helyen fejezte be, és az esemény után elárulta, örül annak, hogy végre vége lett a versenynek.

    ,,Örülök annak, hogy mára vége van, örülök a verseny végének. Tudom, hogy furcsa mód azzal mutattunk tiszteletet, hogy a mai versenyt teljesítettük, azonban én nem hinném, hogy bármelyikünk is szívesen tartózkodik itt, vagy szívesen versenyzett, igen most a magam nevében beszélek elsősorban, de szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen gondolatok vannak a fejében. Nagyon nehéz volt itt lenni és felvenni a bátor álarcot mindenki előtt. Tudom, hogy sok ember szenvedett a paddockban a szombaton történt események miatt. Úgy vélem mindenki egy kicsit megkönnyebbült, hogy elmehet erről a helyről, ahol ilyen szörnyűség történt, és reméli, hogy ez volt az utolsó ilyen alkalom.” –foglalta össze érzéseit Ricciardo.

    A Motorsport.com megkérdezte az ausztrált, elgondolkodott-e azon, hogy nem áll rajthoz, mire Ricciardo így felelt:

    ,,Igen, tegnap (szombat) este. Fel tettem magamban a kérdést: ’tényleg megéri?’ A nap végén ez a legrelevánsabb kérdés és a legőszintébb is. Igen, ez a munkánk, a hivatásunk, és az életünk, ám ugyanakkor csak körbe-körbe megyünk, egy pályán autókkal.”

    A 30 éves pilótának végül az segített, hogy látta Hubert családjának bátorságát a megemlékezésen.

    ,,Őszintén szólva, az, hogy láttam a családját ott és akkor, több erőt adott nekem, mint bármi más. Nem is tudom, mit mondhatnék, nem tudom elképzelni milyen, lehet most nekik, ők vasárnap mindannyiunknál bátrabbak voltak.”

    Az futam első három helyezettjét is megkérdezték, volt-e bármilyen rossz érzésük a verseny alatt, ők hárman így válaszoltak:

    ,,Úgy vélem egy kicsit mindenki rosszul érezte magát, számomra ez volt az első ilyen szituáció, hogy elveszítettünk valakit a pályán és másnap versenyezni kellett. Természetesen nagyon nehéz volt leengedni a sisakrostélyt, és utána átmenni azon a kanyaron azzal a sebességgel, azonban meg kellett tenni.” –válaszolta Charles Leclerc.

    Lewis Hamilton szerint az összes pilóta elgondolkodott, de tovább kellett lépni, be kellett ülni és el kellett végezni a munkájukat.

    ,,Egy versenyző, egy sportoló ilyenkor átkapcsol egy bizonyos üzemmódba, amikor csak arra koncentrál, hogy mi történik a pályán és szinte kizár minden mást. Nagyon könnyű ebbe a módba kerülni.”

    ,,Mikor felveszed a sisakot, nem sok minden van a fejedben, ilyenkor arra koncentrálsz, amit igazán szeretsz: a versenyzésre. Előtte és utána ez ott van, de mikor a zónába bekerülsz, akkor nem zökkent ki semmi sem.” –egészített ki Valtteri Bottas csapattársa előző szavait.

  • Gasly: A futam előtt megkértem Charles-t, nyerje meg ezt Anthoine-ért

    Gasly: A futam előtt megkértem Charles-t, nyerje meg ezt Anthoine-ért

    Pierre Gasly elárulta, a futam előtt arra kérte Charles Leclerc-t, hogy nyerje meg a versenyt Anthoine Hubert-ért.

    A három versenyző baráti viszonyt ápolt egymással, együtt bontogatták szárnyaikat a motorsport világában, ezért úgy tűnt helyén valónak, hogy a monacói versenyző elhunyt barátja emlékére megnyerje a Belga Nagydíjat.

    ,,Elvesztettem az egyik legjobb barátom, együtt nőttünk fel Anthoine-nal, hét éves korom óta ismerem őt, még a gokartos időkből. Szobatársak voltunk, egy apartmanban, egy szobában éltünk hat éven keresztül. Még osztálytársak is voltunk, 13 éves koromtól 19 éves koromig jártam vele egy osztályba, még a magántanárunk is egy és ugyanaz a személy volt. Még mindig le vagyok sújtva, amiatt, hogy ilyen gyorsan történt meg, ez szörnyű.”

    Gasly a futam előtt odament Leclerc-hez és megkérte őt, hogy nyerjen barátjuk emlékére, amit végül a Ferrari versenyzője be is teljesített.

    ,,Megkértem Charles-t a verseny előtt, hogy nyerje ezt meg Anthoine-ért. Ugyanabban az évben kezdtük a versenyzést, Charles Anthoine és én, azt a Francia Kupát 2005-ben Anthoine nyerte meg. Évek óta ismertük egymást, együtt versenyeztünk, barátok voltunk.”

  • Vettel: Csak annyit tehettem, hogy kiszolgálom a csapatot

    Vettel: Csak annyit tehettem, hogy kiszolgálom a csapatot

    Sebastian Vettel elismerte, csak szenvedett a Belga Nagydíj versenyén, továbbá hozzá tette, abban a szituációban, úgy érezte, mivel ő nem képes jobb tempót menni, meg kell tenni mindent amit, tud annak érdekében, hogy győzelemhez segítse csapatát és Charles Leclerc-t.

    Mikor a futam közepén jött az üzenet Vettel számára, hogy engedje el a monacóit, a német nem ellenkezett, félre húzódott, és mikor Lewis Hamilton felzárkózott mögé, próbálta addig maga mögött tartani a britet, amíg csapattársa el nem lép tőlük.

    ,,Igen, boldog vagyok a csapat eredménye miatt, ám magammal nem vagyok elégedett. Egyszerűen ma nem volt meg a tempóm. Küszködtem és nem igazán tudtam munkára fogni a gumikat, normál esetben ezzel nem szokott ennyi problémám lenni, mindent összevetve tehát kemény versenyen vagyok túl. Egy bizonyos ponton realizálódott bennem, hogy nem tudok harcolni velük, ezért csak annyit tehettem, hogy segítem és kiszolgálom a csapatot. Szenvedtem a kanyarokban, ezért magamra engedtem őt (Hamiltont), de nem tudtam sokáig feltartani. Az volt a terv, hogy időt veszítsen mögöttem, míg Charles ezzel előnyhöz jut. A végén ez is elégnek bizonyult, szóval sikerült jól elvégeznem a feladatot.” –nyilatkozta Vettel a Sky Sportsnak.

  • Binotto: Szerencsések voltunk, hogy csak 44 körből állt a verseny

    Binotto: Szerencsések voltunk, hogy csak 44 körből állt a verseny

    Mattia Binotto a verseny leintése után azzal viccelődött, hogy szerencséjük volt, amiért a Belga Nagydíj csak 44 körből állt. Charles Leclerc ugyan megnyerte a futamot, ám Lewis Hamilton a monacói sarkában loholt az esemény végén és kis híján megelőzte a 21 éves fiatalt.

    Miután a futam közepén a versenyt akkor vezető Sebastian Vettelre rászóltak, engedje el csapattárást, a monacói versenyzőnek lehetősége nyílt arra, hogy ellépjen az őt üldöző brit elől. A németre viszont megérkezett Hamilton, ám a 32 éves versenyző 3-4 körön keresztül feltartotta ellenfelét. Végül ez a momentum kulcsfontosságúnak bizonyult, ugyanis, ha ott Vettel nem engedi el őt, vagy nem tartja fel Hamiltont, akkor a monacói győzelemről szőtt álmai szerte foszlottak volna ismét.

    ,,Lewis Hamilton nagyon gyors köröket futott ezért fontos volt az, hogy tartsuk a távolságot hozzá képest. Szerencsénkre a verseny csak 44 körből állt! Charles számára nagyon fontos volt a mai győzelem, és biztos vagyok abban, hogy nem utoljára láttuk őt nyerni.” –nyilatkozta Binotto a Sky Sportsnak.

    Binotto megemlékezett Vettel segítségéről is. A svájci-olasz szakember emlékeztetett mindenkit, hogy a Ferrari számára a csapat az első, ezért az egyéni érdekeknek háttérbe kell szorulnia, továbbá méltatta a pilótái között lévő jó viszonyt is.

    ,,A szezon elején elmondtuk, számunkra a csapatérdek az első. Charles nagyon gyors volt az egész hétvégén, és nekünk meg kellett védenünk a pozíciónkat a Mercedesszel szemben. Nem volt más választásunk, Sebastian nagyon segítőkész volt Charles-lal szemben, és az ilyen hozzáállás jót a csapategységnek.”

  • Wolff Leclerc győzelméről: Ennek így kellett lennie

    Wolff Leclerc győzelméről: Ennek így kellett lennie

    A nyári szünet utáni első versenyhétvégére árnyék vetült, miután szombaton egy szörnyű baleset következtében életét veszítette Anthoine Hubert. A francia F2-es versenyző és Charles Leclerc nagyon jól ismerték egymást, anno együtt versenyeztek különféle utánpótlás kategóriákban, Franciaországban. Vasárnap a monacói versenyző megszerezte élete első F1-es győzelmét, amit azonnal elhunyt versenyzőtárásnak ajánlott.

    A Ferrari az egyenesekben és egy körös tempó tekintetében gyors volt, ám a Mercedes a futamon beizzította a rakétákat és kis híján elorozták a vörösök elől a győzelmet. Toto Wolff a verseny leintését követően értékelte a látottak: természetesen csalódott volt az elszalasztott győzelem miatt, ám mégis valahol és úgy érezte, a tragédia árnyékában, helyén való volt az, hogy a monacói diadalmaskodhatott.

    ,,A versennyel kellene foglalkoznunk, de egy fiatal versenyző elvesztette az életét tegnap, ez a tény pedig beárnyékol mindent. Meg kell emlékeznünk róla, és ezért jó az, hogy Charles nyerte a versenyt. Ők ketten nagyon közel álltak egymáshoz, minden okkal történik.”

    A Mercedesnek reális esélye csak akkor nyílt a győzelemre, miután a Ferrari fiatal versenyzőjének abroncsai elkoptak, Lewis Hamilton üldözőbe is vette az élen haladót, ám végül nem sikerült megelőznie őt. Wolff azonban örült annak is, hogy versenyzői megkaparintották a második és harmadik helyet.

    ,,Az egyenesekben nagyon nehéz elmenni a Ferrari mellett, de talán ha lett volna még két kör, akkor sikerült volna. Talán túl sokáig maradtunk kint, Lewis esetében az lett volna az ideális, ha egy vagy két körrel előbb hívjuk be a bokszba, de utólag mindig okosabb az ember. Úgy vélem ez a pálya nem igazán fekszik nekünk. Az egyenesekben a sebességünk nem olyan jó, ezért is vagyunk nagyon-nagyon boldogok amiatt, hogy sikerült a legtöbbet kihozni a helyzetből.”

  • Hamilton növelte előnyét a pontversenyben, Leclerc közeledik Vettelhez

    Hamilton növelte előnyét a pontversenyben, Leclerc közeledik Vettelhez

    A Belga Nagydíjat ugyan nem sikerült megnyernie Lewis Hamiltonnak, második helyével mégis növelni tudta előnyét a pontversenyben az őt követők előtt.
    A brit versenyző előnye immáron 65 pont csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben.

    Max Verstappen kiesésével Bottas lélegezhet fel kicsit, mivel a holland már eléggé a sarkában volt a pontok tekintetében, most azonban 22 pont a különbség kettőjük között.

    Sebastian Vettel 12 pontra van a top 3-tól, míg csapattársa, Charles Leclerc győzelmével még közelebb került a négyszeres bajnokhoz, 12 pontra megközelítette.

    Alexander Albon első red bullos versenyén ötödik lett, ezzel pedig mindjárt öt helyet javított is a pontversenyben, már a 10. helyen áll.

    A konstruktőri bajnokságban a Mercedes előnye most egy picit csökkent, de aggódniuk továbbra sem kell. 145 pontra van tőlük a Ferrari. Ezenkívül helyet cserélt a Racing Point és az Alfa Romeo.

    A bajnokság állása a Belga Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Autó Pontok
    1 LewisHamilton MERCEDES 268
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 203
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 181
    4 Sebastian Vettel FERRARI 169
    5 Charles Leclerc FERRARI 157
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 65
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 58
    8 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    9 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    10 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 26
    11 Lando Norris MCLAREN RENAULT 24
    12 Daniel Ricciardo RENAULT 22
    13 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 21
    14 Nico Hülkenberg RENAULT 21
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel

     

    A bajnokság állása a Belga Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 471
    2 FERRARI 326
    3 RED BULL RACING HONDA 254
    4 MCLAREN RENAULT 82
    5 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 51
    6 RENAULT 43
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 40
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 32
    9 HAAS FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Belga Nagydíj: Leclerc megszerezte első F1-es győzelmét

    Belga Nagydíj: Leclerc megszerezte első F1-es győzelmét

    A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc nyerte a Belga Nagydíjat, megszerezve ezzel F1-es pályafutása első győzelmét, valamint a Ferrari első 2019-es győzelmét.

    Mögötte Lewis Hamilton és Valtteri Bottas zártak, míg a másik Ferrarival Sebastian Vettel a negyedik helyen ért célba.

    Leclerc a pole-ból indolt, és sikeresen meg is tartotta első helyét a rajtot követően.

    A majdnem hazai versenyét teljesítő Max Verstappen a gyenge startja után ütközött Kimi Räikkönennel, végül a gumifalban végezte, és pályára hajtott a biztonsági autó. Räikkönen a mezőny végére esett vissza.

    Az újraindítás után azonban Leclerc továbbra is megtartotta első helyét.

    Időközben Carlos Sainz kuplunghiba miatt esett ki a versenyből.

    A boxkiállások során Vettel átvette a vezetést, azonban nem volt meg a kellő tempója, így a csapata kérte, hogy engedje vissza Leclercet az élre.

    Alexander Albon első versenyét teljesítette a Red Bull Racing színeiben és igen sikeresen mutatkozott be az energiaitalosok fő csapatánál. A mezőny végéről rajtolt, bemutatott pár szép előzést és végül az ötödik helyen ért célba, a két Ferrari és a két Mercedes mögött.

    Noha az ötödik hely már majdnem biztosan Lando Norrisé volt, ő azonban a verseny legvégén félre kellett állnia az erőforrás meghibásodása miatt.

    Antonio Giovinazzinak is kinézett az újabb pontszerzés, azonban az utolsó körben ő is a gumifalban végezte.

    Leclerc első győzelmét a tegnap elhunyt F2-es versenyzőnek, Anthoine Hubertnek ajánlotta..

    Versenyző Csapat Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari
    2 Lewis Hamilton Mercedes 0.981
    3 Valtteri Bottas Mercedes 12.585
    4 Sebastian Vettel Ferrari 26.422
    5 Alexander Albon Red Bull Racing 81.568
    6 Sergio Perez Racing Point 84.448
    7 Daniil Kvyat Toro Rosso 89.657
    8 Nico Hülkenberg Renault 106.639
    9 Pierre Gasly Toro Rosso 109.168
    10 Lance Stroll Racing Point 109.838
    11 Lando Norris McLaren 1 kör
    12 Kevin Magnussen Haas F1 1 kör
    13 Romain Grosjean Haas F1 1 kör
    14 Daniel Ricciardo Renault 1 kör
    15 George Russell Williams 1 kör
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1 kör
    17 Robert Kubica Williams 1 kör
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing kiesett
    19 Carlos Sainz jr McLaren kiesett
    20 Max Verstappen Red Bull Racing kiesett