Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc érteni véli, Verstappen miért keménykedett Norrisszal, miközben őt békén hagyta

    Leclerc érteni véli, Verstappen miért keménykedett Norrisszal, miközben őt békén hagyta

    Charles Leclerc elmondása szerint szívesen bonyolódik kemény csatákba Max Verstappennel, 2024-ben azonban a holland nem volt partnere ebben.

    Verstappen tavalyi szezonjából elsősorban a Lando Norris elleni harcai maradhatnak meg emlékül, a két pilóta vitatott szituációkba került például Spielbergben, ahol összeütköztek, illetve Mexikóvárosban is, ahol húsz másodperces büntetést ért a hollandnak ellenfele kétszeri leszorítása.

    A Red Bull pilótája a küzdelmes szezon végjátékához érkezve aztán az interlagosi győzelemmel megalapozta, majd Las Vegasban be is biztosította negyedik világbajnoki címét. Norris a második lett az egyéni bajnokságban, Leclerc pedig a harmadik. Bár a szezonzáró előtt a második pozíció sorsa még nyitott volt, hiszen a monacói addigra nyolcpontosra csökkentette lemaradását a brittel szemben, elmondása szerint a szezon nagy részében köztük meglévő pontkülönbség kellően megnyugtató volt Verstappen számára ahhoz, hogy a Ferrarira ne tekintsen a vb-címére veszélyes ellenfélként, ezt pedig az előzések során tanúsított viselkedésével is mutatta.

    Riválisnál tér vissza az F1-be Norris egykori fontos segítője

    „Meg kell tudnunk válogatni, hogy milyen harcokba megyünk bele, ebben az évben pedig láthattuk, hogy Max nagyon jól tud alkalmazkodni az aktuális helyzethez. Egyes esetekben nem volt agresszív, ám amikor a szezon végéhez közeledve Lando elkezdett felzárkózni rá, jobban kezdte feszegetni a szabályok határait” – idézi Leclerc-t a racingnews365.

    „Úgy érzem, hogy bennem is megvan ez. Amikor nagy lesz a tét és elérkezik a pillanat a kockázatvállalásra, én is le fogok csapni rá. Max ezen mentalitásának nagy szerepe van abban, hogy miért szeretek ellene versenyezni. Régóta ismerjük egymást, ez pedig még izgalmasabbá teszi a csatáinkat.”

    „Sajnos 2024-ben ez elmaradt, mert a szezon elején még domináns autója volt, s amikor mi még a felzárkózáson dolgoztunk, nem állt érdekében, hogy agresszív legyen velünk. Aztán mire versenyképesek lettünk, Lando beékelődött közénk, így ránk sohasem tekintett közvetlen veszélyforrásként, ezért nem történtek ilyen csaták.”

    Persze utólagosan már elmondható, hogy a Norris által Verstappenre jelentett fenyegetés is relatív volt, hiszen a McLaren kora nyári élre törése óta a mexikói hétvégét követően volt a legkisebb a különbség a két pilóta között, 47 pont, de még az is majdnem két futamgyőzelemnyi távolságnak felelt meg. A szezon végén Verstappen 63 ponttal zárt Norris, és 81-gyel Leclerc előtt a tabellán.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Volt Ferrari-mérnök: Hamilton le fog lassulni, de addig világbajnokot csinál Leclerc-ből

    Volt Ferrari-mérnök: Hamilton le fog lassulni, de addig világbajnokot csinál Leclerc-ből

    Lewis Hamilton Ferrarihoz csatlakozása akárhonnan nézve win-win helyzetet teremt a Scuderiánál az olaszok egykori mérnöke szerint.

    A 2004 és 2013 között előbb a tesztcsapat mérnökeként, majd 2006-tól Felipe Massa versenymérnökeként a Ferrarinál dolgozó Rob Smedley lát párhuzamokat a Massa–Michael Schumacher és a Lewis Hamilton–Charles Leclerc kettősben, és szerinte egykori csapata csak nyerhet a britek hétszeres világbajnokának érkezésével.

    „Teljesen más a mostani helyzet, de olyan, mint amikor 2006-ban Felipe Massa lett Michael Schumacher csapattársa. Ő volt a tanonc, és rendben volt, hogy Michael legyőzi őt, de aztán az év végén már erőből verte őt meg az időmérőn, véletlenszerűen pedig néhány versenyen is – ecsetelte a brit mérnök a Formula for Success podcastban. – Szerintem Charles esetében is hasonló lesz a helyzet, és ha nem ő lesz az, aki túl sokat hibázik, akkor ez egy win-win helyzet. Itt van egy hétszeres világbajnok, egy fickó, akitől tanulhat, és végül belőle is az igazi válhat. Addigra Lewis készen áll majd a visszavonulásra, arra, hogy elhagyja a színpadot, a Ferrarinak pedig lesz egy készre formált világbajnoka, akiből nyerőgép lesz.”

    Smedley szerint egy ilyen forgatókönyvet elősegíthet az is, hogy 13 év a korkülönbség Leclerc és Hamilton között, ami előbb-utóbb mindenképpen a monacóit fogja segíteni. „Van egy másik dolog is ebben a kronológiai pályában – és kérem ne utáljanak, amiért ezt mondom, mert ez csak fiziológia –, hogy [Hamilton] el fog kezdeni lelassulni egy kicsit. Hogy mikor, azt nem tudjuk, de bizonyára nem a következő egy-két évben, mert ha megnézzük, hogy pszichológiailag mennyire erős, mennyire motivált és fitt, akkor ez nem jön el egyhamar. De ez nem szintén egy win-win helyzet a Ferrarinak? Érkezik egy hétszeres világbajnok, aki hajtani fogja Charles-t, mert Charles olyan helyzetbe kerül – és nem akarom őt ifjú tanoncnak hívni –, amelyben nagyon más dinamikát fog tapasztalni és nagyon más lesz a kapcsolata, mint Carlos Sainz-al. Ők ketten a karrierjük nagyon hasonló szakaszában járnak.”

    Smedley szerint tehát a Ferrari csak jól jöhet ki a Hamilton–Leclerc felállásból, ami azért nem teljesen igaz, hiszen két ennyire versengő és versenyképes pilóta esetén óhatatlanul felvetődik, hogy mi van akkor, ha idővel elmérgesedik közöttük a kezdeti jó viszony.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Az év versenyzője: Norris csak jóindulattal a legjobbak között

    Az év versenyzője: Norris csak jóindulattal a legjobbak között

    2024-ben is megtartottuk szerkesztőségi szavazásunkat, amelyben értékeltük az idei Forma-1-es szezon legjobb teljesítményeit, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb sztorijait. Max Verstappen 2023 után idén kihívót kapott a bajnoki csatában, ám érzésünk szerint ez nem gyengítette, csak erősítette az immár négyszeres világbajnok renoméját.

    1. Max Verstappen

    Az elmúlt két szezonnal ellentétben – amelyekben szintén kiemelkedően teljesített – az idén senkiben sem maradhatott szemernyi kétség sem afelől, hogy Max Verstappen nem csak a legjobb autóban tud világbajnoki címet nyerni. A legkevesebb hibát követte el, miközben számos alkalommal hozott ki mindent a rendelkezésére álló csomagból.

    Két fordulóval a vége előtt bebiztosította a győzelmét a konstruktőri harmadik autóval, több mint kétszer annyi futamot nyert, mint bárki más, az év elején pedig beállította a legtöbb zsinórban szerzett pole rekordját. Amikor pedig már majdnem felcsillant a remény a legyőzésére, a brazíliai örök klasszikus teljesítményével jelezte, hogy korszakos zseni.

    Ha eddig valaki kételkedett volna benne, hogy Verstappennek ott van a helye az F1 halhatatlanjai között, akkor ez a szezon alighanem eloszlatta a kételyeit.

    Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    2. Charles Leclerc

    Noha azért nem volt makulátlan az éve, Charles Leclerc igen erős szezont hozott össze három győzelemmel, amelyek közül egyet hazai pályán, Monacóban, egyet pedig Monzában ért el. Ha valaki ugyanabban az évben megnyeri ezt a két versenyt, ráadásul egy Ferrarival, annak azért olyan rossz idénye nincs, Leclerc-nek pedig még összejött egy domináns siker Austinban, illetve az összetett második helyétől sem volt messze (18 pontra), ami azt nézve, hogy a szezon nagy részében a közvetlen előtte végző Lando Norris McLarenje jobb autó volt a Ferrarinál, mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. A nála azért előforduló hibák is megfogyatkoztak, s két nyári homályos teljesítményt, valamint egy kiesést leszámítva mindig a legjobb ötben zárta a főversenyeket, ami egy ilyen kiegyenlített szezonban figyelemre méltó.

    3. Carlos Sainz és Lando Norris (holtversenyben)

    Noha csak ötödik lett a pontversenyben, Sainz az idei év egyik hőse, pusztán már csak azért is, ahogyan kezelte ezt a szezont. Januárban hatalmas csalódást kellett átélnie, amikor kiderült, hogy leváltják Lewis Hamiltonra, ő azonban felül tudott emelkedni a kezdeti keserűségen, és nagybetűs sportemberhez és csapatjátékoshoz méltón hozta le 2024-et, végig a lehető legjobbra törekedve saját maga és a Ferrari számára is, a vakbélműtétje utáni ausztráliai győzelme és a mexikói domináns teljesítménye pedig örökre emlékezetes marad.

    Nem szabad alábecsülni, hogy ilyen helyzetben az ember milyen könnyen el tudja veszíteni a motivációját, vagy a vitás helyzetekben mennyire könnyen tudja a csapat elé helyezni a saját érdekeit, mondván „kitoltatok velem, és amúgy is elmegyek.” Sainz azonban az utolsó pillanatig hű maradt az elveihez és az értékeihez, amit a Ferrari is értékelt, elég csak megnézni, hogy milyen gesztusokkal búcsúztatták őt.

    Verstappen, Norris, Sainz, Red Bull, McLaren, Ferrari
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nagyrészt tartotta az iramot Leclerc-rel, továbbra is övéjük volt az egyik legszorosabb csapaton belüli harc, de azért egy árnyalattal minden fontos eredményességi mutatóban elmaradt a monacói mögött a spanyol – akad is a szerkesztőségben olyan, aki inkább csak empátiába csavart vigaszdíjként rangsorolta a harmadik helyre Sainzt.

    Ami az általunk azonos pontszámmal szintén a harmadik helyre szavazott Lando Norrist illeti, az elsőszámú, sőt egyedüli bajnoki kihívóként emlegetett pilóta számára nem túl hízelgő és elszalasztott lehetőséget jelezhet az év végi szavazásokban látott lemaradása – bár a mezőny tagjai és a csapatfőnökök talán kicsit kevésbé voltak szőrösszívűek, mint mi.

    Általában ő volt a McLaren vezére, és ugyanúgy nyolc pole-t szerzett, mint Verstappen – miközben csapattársa, Oscar Piastri egyet sem. A versenyeken azonban nem mutatkozott ilyen markánsak a csapaton belüli fölény: Norris számolatlan rajtelsőséget volt képtelen megőrizni az első kör végéig, és saját bevallása szerint is túl sok hibát vétett. A nagy áttörés elérése, a legjobbak közé való feljutás mindenképpen komoly fegyvertény a brittől, aki az idei évet megelőzően sohasem volt 6. helyezettnél jobb a tabellán, ám ezt a szezont látva joggal merülhet fel a kérdés, hogy fog-e valaha ennél közelebb kerülni a világbajnoki címhez.

    Túl a dühön és csalódáson – Hamilton elődje akár az utódja is lehet a Ferrarinál?

  • Leclerc nem viccel, ezzel töltötte az idejét az FIA ruandai díjátadója előtt

    Leclerc nem viccel, ezzel töltötte az idejét az FIA ruandai díjátadója előtt

    Charles Leclerc az idei szezon utolsó futama után sem lassít, miközben már most arról beszél, hogy reméli, jövőre világbajnok lehet.

    Miközben a Ferrari legutóbb 2018-ban nyert annál több futamot, mint az idén, a maranellóiak továbbra is világbajnoki cím nélkül állnak, hiszen végül nem sikerült utolérniük a McLarent. Ugyanezt elmondhatja magáról a 2019 óta a Scuderiánál versenyző Charles Leclerc is, aki harmadik lett az összetettben.

    „Mindent egybevetve rengeteg pozitív momentuma volt az idei szezonnak, de a második vagy harmadik hely nem az, amit akarunk, mert nyerni vagyunk itt – idézi az FIA ruandai díjátadójáról a kedden még Abu-Dzabiban tesztelő monacói pilótát a RacingNews365. – Az év második fele nagyon pozitívan alakult, és már nagyon várom, hogy a következő évben összejöjjön a világbajnoki cím. Nagyon éhes vagyok, miközben a csalódás persze még friss az utolsó futam miatt, hiszen az utolsó pillanatig harcoltunk a McLarennel a konstruktőri világbajnoki címért, de ők egyszerűen csak jobb munkát végeztek. Teljes mértékben megérdemlik a címet és gratulálok nekik és Max [Verstappennek]. Nagyon hosszú idény volt, de elértem néhány álmomat.”

    Leclerc a kormányt ütötte csalódottságában, Sainz miatt is frusztrált volt (videó)

    „Valószínűleg a csúcspont Monaco volt – folytatta az elért álmokról Leclerc. – Ott nőttem fel és arról álmodtam, hogy a Ferrari pilótája leszek. Ott kezdődött a motorsport iránti szenvedélyem, és nagyon-nagyon különleges volt, hogy nyerni tudtam ott, miként a monzai győzelem is. Egy másik álmom pedig eléggé váratlanul teljesült akkor, amikor az [abu-dzabi] első szabadedzésen az öcsémmel vezethettem. Az nagyon különleges pillanat volt a családunknak.”

    Egy 24 futamos idény után az ember azt gondolná, hogy ezek a napok már a pihenésről szólnak minden F1-es pilótának, ám Leclerc-nek nem. „Ebédeltem egy jót, aztán elmentem a hotelba, edzettem egy kicsit, aztán most itt vagyok, készen állok az estére” – összegezte a Ruandában töltött napját, mire az egyik riporter visszakérdezett, hogy az F1-es pilótáknak manapság nincs szünete, hogy Leclerc még a díjátadó előtt is edzett?

    „Nincs, mert a helyzet az, hogy a szezon közben nagyon nehéz edzeni. Annyira elfoglaltak vagyunk, hogy minden az állóképességünk fenntartását szolgálja. Úgyhogy az edzésprogramom valójában most kezdődött el. Most teljes gőzzel csinálom, aztán december 20-ától január 5-ig teljesen leállok, akkor minden a pihenésről fog szólni, de most még elég sok a dolgom” – felelte a nyolcszoros futamgyőztes, aki szemmel láthatóan mindent megtesz azért, hogy jövőre csúcsformában kezdje az évet.

    A maranellóiakkal januárban még csak ismerkedni kezdő Lewis Hamiltonnak fel kell kötnie a gatyáját.

    „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

  • A Ferrari zárta az élen az idei utolsó tesztet, Sainz után Hülkenberg és Ocon is bemutatkozott

    A Ferrari zárta az élen az idei utolsó tesztet, Sainz után Hülkenberg és Ocon is bemutatkozott

    Charles Leclerc és a Ferrari elsőségét hozta az Abu-Dzabiban rendezett szezon utáni teszt, amelyen Carlos Sainz már a Williamsben, Nico Hülkenberg a Sauberben, Esteban Ocon pedig a Haasban körözött.

    Az egynapos abu-dzabi teszttel végleg lezárult a 2024-es Forma–1-es autók élete, egyúttal már most elkezdődött a 2025-ös szezon. A korábbiakkal ellentétben ezúttal csapatonként két autóval rendezett teszten ugyanis több versenyző már jövő évi csapatával vett részt, hogy a Pirelli 2025-ös abroncsait – köztük az új, eddigi leglágyabb C5-ös guminál is lágyabb C6-ost – tesztelje, míg a másik autójába minden istállónak kötelezően olyan fiatalt kellett ültetnie, aki nem vett még részt kettőnél több versenyen. Ők a 2024-es gumikon körözhettek.

    Ocon a Haas szerelésében:

    Amennyire hasznos volt a teszt a csapatoknak és versenyzőknek – ezért is elég nagy hátrány Lewis Hamiltonnak, hogy a csapatot váltók közül egyedül ő nem vezetett –, olyannyira nem lehet semmilyen következtetést levonni belőle kívülállóként, hiszen a Pirelli mind a 6 jövő évi keveréket a nem fiatal pilóták rendelkezésére bocsátotta, viszont azzal kapcsolatban nem adott információt, hogy melyik versenyző mikor, melyik keveréken köröz, nem beszélve a szokás szerint nem ismert motorbeállításokról és üzemanyag-mennyiségről.

    Nico Hülkenberg, Sauber
    Hülkenberg is megkezdte az összeszokást a Sauberrel / Fotó: Steven Tee / LAT Images / Pirelli

    A délelőttöt a Williamsszel már hétfőn, kétórás, a futásmennyiséget illetően 200 km-ben maximalizált filmes napon megismerkedő Carlos Sainz zárta az élen. A teljesen fehér, szponzormentes overált és fehér sisakot viselő spanyol pilóta a 2025-ös gumikból válogathatott, és többekhez hasonlóan rögtön a bokszutca helyi idő szerint reggel 9 órai megnyitásakor megkezdte a munkát. Végül 60 kört tett meg a délelőtt folyamán, amelyek közül 1:24.435 volt a legjobbja. Az eltérő napszak, gumik és feltételezhetően magasabb üzemanyag-mennyiség miatt ez sokat nem mond, de Sainz ezzel az idővel csak az utolsó helyre állhatott volna fel a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíj rajtrácsára, amelynek időmérőjén még a Ferrarival 1:22.824-es leggyorsabb kört repesztett.

    A spanyol mögött volt csapattársa, a 72 körig jutó Charles Leclerc végzett a második helyen a délelőtti etapban 1:24.561-es idővel, majd őt követte Lando Norris (78 kör) 1:24.678-cal. A negyedik leggyorsabb időt a múlt vasárnap debütáló Jack Doohan érte el az Alpine-nal, majd következett a betegség miatt a Forma–2-es hétvége után a tesztnap délelőttjét is kihagyó Andrea Kimi Antonellit helyettesítő Frederik Vesti a Mercedesszel. Az első tízbe Pato O’Ward (McLaren), Antonio Fuoco (Ferrari), Gabriel Bortoleto (Sauber), Luke Browning (Williams) és Paul Aron (Alpine) fért még be.

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    Tsunoda végre Red Bullt vezethetett / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Sainzon kívül még két másik csapatot váltó versenyző is megkezdte az ismerkedést új munkaadójával: a Haasszal a délelőtt folyamán 46 kört tett meg az 1:27.903-as legjobbal az utolsó helyre feliratkozó Esteban Ocon, a Sauberrel pedig 63 kört teljesített az 1:26.351-gyel a 17. időt elérő Nico Hülkenberg.

    A fiatalok mellett szerephez jutott még George Russell a Mercedesszel, Felipe Drugovich az Aston Martinnal, Liam Lawson az RB-vel és az életében először Red Bullt tesztelő Yuki Tsunoda a Max Verstappent vb-címhez segítő RB20-assal. Ami a váratlan eseményeket illeti, ilyesmiből csak egy akadt a délelőtt folyamán, amikor Norris bemutatott egy ártatlan megforgást a 14-es kanyarban.

    Carlos Sainz, Williams
    Sainz a Williamsben / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Ahogyan az várható volt, a lemenő nap és a hűvösebb körülmények miatt a délután folyamán javultak a köridők, így Sainz délelőtti legjobbjánál 11 pilóta is jobbat ment, Ryi Hirakawa pedig ezredre ugyanolyan időt ért el a Haasszal, mint a spanyol korábban. A 9 órán át zajló tesztnapot végül a Sainzhoz hasonlóan a Pirelli 2025-ös gumijait próbálgató Charles Leclerc zárta az élen a naplemente után futott 1:23.510-es körrel, miközben az ezzel a második helyre leszorított George Russellhez hasonlóan 134 kört tett meg.

    A Mercedes most már csak egyetlen britjét végül Sainz is megelőzte, és 1:23.635-tel másodikként zárta a tesztet, a 4. helyre pedig Hülkenberg ért oda a Sauberrel. Kimi Antonelli délutánra már szolgálatba állt és végül 5. lett a Mercedesszel. A felállásban ezen kívül még annyi változás történt, hogy a Ferrarinál Arthur Leclerc váltotta Fuocót, a McLarennél pedig Oscar Piastri Lando Norrist.

    A délelőtthöz hasonlóan a délután is zavartalanul zajlott, és mindössze a hajrában volt egy piros zászlós megszakítás, de ennek oka nem ismert.

    A teljes sorrendet alábbi táblázatunkban találják.

    Pilóta Csapat Idő Kör
    1. Charles Leclerc Ferrari 1:23.510 134
    2. Carlos Sainz Williams 1:23.635 146
    3. George Russell Mercedes 1:23.789 134
    4. Nico Hulkenberg Sauber 1:23.859 113
    5. Andrea Kimi Antonelli Mercedes 1:23.873 62
    6. Ayumu Iwasa RB 1:24.100 110
    7. Pato O’Ward McLaren 1:24.222 116
    8. Jack Doohan Alpine 1:24.268 137
    9. Paul Aron Alpine 1:24.275 121
    10. Esteban Ocon Haas 1:24.305 119
    11. Luke Browning Williams 1:24.375 105
    12. Ryo Hirakawa Haas 1:24.435 133
    13. Liam Lawson RB 1:24.440 159
    14. Arthur Leclerc Ferrari 1:24.576 68
    15. Isack Hadjar Red Bull 1:24.632 125
    16. Lando Norris McLaren 1:24.678 84
    17. Yuki Tsunoda Red Bull 1:24.689 127
    18. Gabriel Bortoleto Sauber 1:24.738 130
    19. Oscar Piastri McLaren 1:24.838 72
    20. Jak Crawford Aston Martin 1:24.997 109
    21. Felipe Drugovich Astin Martin 1:25.010 146
    22. Frederik Vesti Mercedes 1:25.159 55
    23. Antonio Fuoco Ferrari 1:25.238 73
  • Az F1 szezonzárója, ahogy még nem látta – Makai Gergely képei Abu-Dzabiból

    Az F1 szezonzárója, ahogy még nem látta – Makai Gergely képei Abu-Dzabiból

    A kétszeres WRC év fotója győztes Makai Gergely Abu-Dzabiban zárta az idei F1-es szezont, szokás szerint lélegzetelállító fotókkal.

    Az idei Abu-dzabi Nagydíj sporttörténeti jelentőségű verseny volt nemcsak a Forma–1-ben, hanem az egyetemes sportot tekintve is, hiszen itt ért véget minden idők legsikeresebb, hat egyéni világbajnoki címet hozó pilóta–csapat együttműködése. Lewis Hamilton remek versenyzéssel köszönt el a Mercedestől, miután a 16. helyről a 4.-re zárkózott fel, majd a célegyenesben körzőzött egy kicsit, hogy aztán érzelmes búcsút vegyen a W15-östől.

    Többek között ezt a pillanatot is testközelből örökítette meg Magyarország egyik legjobb motorsportfotósa, a már számos F1-es verseny legérdekesebb pillanatait lencsevégre kapó, főként a rali világában dolgozó, 2016-ban és 2022-ben az év WRC-fotóját elkészítő Makai Gergely, akinek képein a hétszeres világbajnok mellett az idei F1-es szezon többi főszereplője is visszaköszön, ahogy az idén utoljára küzdött meg a századmásodpercekét és helyezésekért.

     

  • Leclerc a kormányt ütötte csalódottságában, Sainz miatt is frusztrált volt (videó)

    Leclerc a kormányt ütötte csalódottságában, Sainz miatt is frusztrált volt (videó)

    Charles Leclerc a 19. helyről rajtolva lett 3. az Abu-dzabi Nagydíjon, mégis a csalódottság lett úrrá rajta a futam után, mert nem jött össze a konstruktőri világbajnoki cím. Carlos Sainz miatt is nyerni akart, és most kell neki 4-5 nap, mire tovább tud lépni.

    Hiába végzett a második és a harmadik helyen az Abu-Dzabiban, Lando Norris győzelme és Oscar Piastri 10. helye miatt a Ferrari csak csökkenteni tudta 21 pontos hátrányát az összetett élén álló McLarennel szemben, így végül 14 ponttal alulmaradt a konstruktőri küzdelemben. A 19. helyről a 3. pozícióig felzárkózó Charles Leclerc-t mindez különösen rosszul érintette, és miután a remek futamot teljesítő monacói pilóta célba ért, a kormányt csapkodta frusztráltságában.

    „Nem igazán tudom, hogy mit mondjak. Nem tudom mit mondjak” – hajtogatta Leclerc, mire Frédéric Vasseur csapatfőnök szólt a rádióba, hogy „köszönjük Charles, micsoda verseny”, majd Bryan Bozzi, Leclerc versenymérnöke tette hozzá, hogy „nem tehettél volna ma ennél többet, különleges verseny volt.”

    „Mindenkinek köszönöm az erőfeszítést, amit beletett ebbe az évbe – válaszolta az egyéni összetett harmadik helyén záró versenyző. – Nem volt elég, de jövőre az lesz. Köszönöm a sok kemény munkát, hogy soha nem adtátok fel. Nagyon fáj. Annyira szerettem volna, ha meg tudjuk nyerni azért is, mert ez volt az utolsó idényünk Carlosszal. Öröm volt vele dolgozni és a legjobbakat kívánom neki. Köszönök még egyszer mindent, és sajnálom, hogy a mai nem volt elég.”

    Leclerc ennyire volt frusztrált:

    A verseny után az első körben 11 pozíciót javító Leclerc elmondta, a lehetőségeikből mindent kihoztak az utolsó versenyen, így amiatt nem lehet bosszús. „Tudtam, hogy nagyon agresszívnak kell lennem, és az első körben minden lehetséges kockázatot vállalnom kell, hogy a lehető legtöbb pozíciót javítsam, hogy aztán jó helyzetben legyek a futam hátralevő részére. Ezt sikerült is elérni. De sajnos túlságosan hátulról indultunk ahhoz, hogy előrébb végezzünk annál, ahol végeztünk. Kihoztuk a lehetőségeinkből a maximumot.”

    „Nyilvánvalóan fáj, mert amikor a szezon a végéig ennyire szoros a küzdelem, sajnálatos lecsúszni a célunkról. A pénteki [10 helyes hátrasorolással járó] büntetés nagy csapás volt, de mindent beleadtunk. Ha az év első felét nézzük, sehol nem voltunk ahhoz, hogy harcban legyünk a konstruktőri bajnoki címért. Aztán az év második fele igazán jól sikerült, a csapat elképesztő munkát végzett. És szerintem Carlos és én is igazán jó munkát végeztünk. Erősen fejeztük be a szezont, és remélhetőleg a következőt ilyen erősen is fogjuk kezdeni.”

    Leclerc végezetül itt is elmondta, jó lett volna vb-címmel lezárni a Williamshez távozó Sainz-cal közös négy évet. „Csodálatos volt a kapcsolatunk, hajtottuk egymást, és igazán reménykedtem benne, hogy konstruktőri vb-címmel zárhatjuk le ezt a négy évet. Mindketten beleadtunk mindent, de ez nem volt elég. Nyilván most bennem van a csalódottság, és kall majd 4-5 nap, hogy elmúljon, és elkezdjek a következő évre gondolni.”

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Sainz és Leclerc a dobogón / Fotó: Florent Gooden / DPPI / Ferrari

    „Kicsit keserédes érzés. Lando [Norris] és a McLaren tempója miatt a második hely volt a legtöbb, amit ma el tudtunk érni – értékelt utolsó ferraris futama után a 2. helyen célba érő Sainz. – Igen, mindent beleadtam, különösen az első etapban tűnt úgy, hogy tapadni tudunk rájuk. Aztán amint feltettük a kemény gumikat, úgy tűnt, körönként 1-2 tizeddel gyorsabbá váltak nálunk, ahogyan azt egész hétvégén láthattuk. Ekkor kerültek lőtávolon kívülre.”

    „De gratulálok, először is a McLarennek. Megérdemelték ezt a bajnoki címet. A szezon második és utolsó harmadában sziklaszilárdak, elképesztőek voltak. Ami minket illet, büszkék lehetünk az erőfeszítéseinkre és a szezonra, amit összeraktunk. Kemény év volt, de egyértelműen olyan, amelyre büszkének kell lennünk. Remélhetőleg hamarosan visszatérek ide” – mondta a marenellóiakkal töltött négy éve alatt négy futamot nyerő versenyző.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Fotó: Ferrari
  • Megismételték a pódiumceremóniát az F1-es szezonzárón, Russell és Brad Pitt is dobogóra állt

    Megismételték a pódiumceremóniát az F1-es szezonzárón, Russell és Brad Pitt is dobogóra állt

    Nemcsak Lando Norris és a két Ferrari-pilóta, hanem George Russell és Brad Pitt is megtudhatta, milyen érzés a dobogón ünnepelni a szezon utolsó Forma–1-e-s futama után.

    Nemcsak egy korszak (Lewis Hamilton mercedeses karrierje); legalább egy, de talán több F1-es pályafutás (Kevin Magnussen, Valtteri Bottas, Sergio Pérez, Franco Colapinto), illetve egy gyümölcsöző kapcsolat (Carlos Sainz–Ferrari) zárult le az Abu-dzabi Nagydíjon, hanem itt forgatták utoljára versenyhétvégén a jövőre a mozikba kerülő „F1″-et. A Brad Pitt főszereplésével készülő alkotás munkálatai ugyanis ezután már csak hivatalos F1-es hétvégéken kívül zajlanak, lévén hamarosan befejezik a forgatásokat.

    A 2024-es idény zárófutamán azonban még gőzerővel zajlottak, a verseny után pedig olyasmit láthattak a helyszínen tartózkodó nézők, amit eddig még soha: F1-es pilóták aktívan részt vettek egy jelenet felvételében. Charles Leclerc és George Russell ugyanis a hivatalos pódiumceremónia után visszamentek a dobogóra a Sonny Hayes-t alakító Brad Pittel, illetve egy másik jelenetben a Joshua Pearce-t játszó Damson Idrisszel és a filmbéli csapatuk, az Apex GP csapatfőnökét játszó Javier Bardemmel, hogy eljátsszák az Abu-dzabi Nagydíj dobogós ünneplését

    Leclerc és Russell a felvételek tanúsága alapján pedig nem csak felállt a dobogóra (az igazi versenyen 3. helyen végző monacói a második, az Abu-dzabi Nagydíjon 5. helyen célba érő brit pedig a harmadik fokára), hanem pezsgőztek is a színészekkel, azaz ők is színészkedtek. Ilyesmire eddig pedig legjobb tudomásunk szerint csak egyszer került sor, a 2023-as Magyar Nagydíjon, amikor e sorok írója a saját szemével látta, ahogy a verseny után a parc fermébe leparkoló, a film készítésében egyébként producerként részt vevő Lewis Hamilton ünnepelni kezd a valódi F1-es autók parkolóhelyére előre odaállított Apex GP-autóból kiszálló, Pearce-t alakító színésszel.

    Hamilton olyan pilótával ünnepelt a Magyar Nagydíj után, aki nem is vett részt a versenyen (fotók)

    Erről a jelenetről azonban azóta sem derült ki, hogy spontán alakult így, vagy Hamiltonnal előre megbeszélték, hogy menjen oda gratulálni Pearce-nek, míg természetesen Leclerc és Russell nem csak úgy véletlenül keveredett fel a dobogóra, pezsgővel a kezében.

    A Brad Pittel forgatott jelenet videón:

  • Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    A pole pozícióból rajtoló Lando Norris sima rajt-cél győzelmet aratott Abu-Dzabiban, az idei F1-es szezon utolsó versenyén, ezzel pedig bebiztosította a McLarennek a konstruktőri világbajnoki címet. A második helyen a rajtnál az Oscar Piastrit 10 másodperces büntetésért cserébe kilökő Max Verstappennek köszönhetően egy helyet előrelépő Carlos Sainz végzett, míg a harmadik a dobogóra a 19. helyről felzárkózó Charles Leclerc lett.

    Emellett többeknek a búcsúzásról szólt az idei utolsó verseny: Lewis Hamilton 246 futam után utoljára versenyzett a Mercedes színeiben; Carlos Sainz utoljára állt rajthoz Ferrarival; Kevin Magnussen búcsúzott a Haastól; Franco Colapinto a Williamstől, a dán pilótát, valamint Sergio Pérezt, Valtteri Bottast és Guanyu Zhou-t pedig könnyen lehet, hogy az F1-ben is utoljára láthattuk, miközben Colapintónak sincs még helye a jövőre.

    Közülük Carlos Sainz után a 16. helyről a 4. pozícióba (George Russellt az utolsó körben kapta el) felzárkózó Hamiltonnak alakult a legjobban a futama, míg Pérez már az első körben búcsúzott, miután Valtteri Bottas kiforgatta. A finn később ismét hibázott, és telibe találta Kevin Magnussent, így ő sem tudta befejezni a versenyt, a dán pilóta pedig utolsó lett. Zhou szintén nem szerzett pontot és a 13. helyen zárt.

    Verstappen a frászt hozta a McLarenre

    A 20 pilótából egyedül Lewis Hamilton autójára tették fel a kemény gumikat a rajthoz, mindenki más a közepes keveréken kezdett. Ahhoz nem fért kétség, hogy Norris megtartja a vezetést, és egy ideig úgy tűnt, a mellőle induló Piastri simán elfordul másodiknak, ám aztán jött a Sainzot a 4. helyről indulva lerajtoló Verstappen és bevetődött mellé. Egy pillanatig benne volt, hogy nem lesz gond, de aztán a holland a kanyarcsúcspont után szélesre sodródott és eltalálta Piastrit, aminek köszönhetően a McLaren és a Red Bull is megpördült, utóbbi pedig visszaesett az utolsó helyre.

    Verstappen és Piastri ütközése:

    A négyszeres világbajnok a rádióban balszerencsésnek titulálta az esetet, majd miután 10 másodperces büntetést kapott és az egyetlen kiállása során letöltötte azt, frusztrációjában „hülye idiótáknak” titulálta a sportfelügyelőket. Ugyanakkor nem csak őt büntették, hanem az első kanyaros incidensre az „ez egy világbajnok manővere” megjegyzést tevő Piastrit is, ő ugyanis néhány körrel később Franco Colapintót öklelte fel az első DRS-zóna végén. Ezért szintén 10 másodpercet kapott.

    Az első körös kavarodásra visszatérve: mindkét Red Bull pórul járt, hiszen a könnyen lehet, hogy utolsó red bullos, sőt, utolsó F1-es futamán elrajtoló Sergio Pérezt Valtteri Bottas forgatta meg a hátsó egyenes végi sikánban – szintén 10 másodperces büntetésért –, a mexikói pilóta pedig néhány kanyarral később a pálya szélére parkolva feladta a versenyt. Emiatt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miközben a mezőny a Norris, Sainz, Gasly, Russell, Hülkenberg, Alonso, Magnussen, Leclerc, Stroll, Lawson, Verstappen, Hamilton, Bottas, Zhou, Albon, Doohan, Tsunoda, Colapinto, Piastri sorrendben csordogált.

    Itt érdemes kiemelni Leclerc elképesztő rajtját és első körét. A monacói a 19. helyről indulva ugyanis 11 pozíciót javított, amiből egy helyet a rajtnál beragadó Tsunoda, kettőt Verstappen és Piastri koccanása, kettőt pedig Bottas és Pérez csörtéje jelentett, de a monacói így is előzött hatot – a legtöbbet azzal, hogy az első DRS-zóna végén külső íven fékezett.

    Ez volt Pérez búcsúja?:

    Norrist nem fenyegette veszély

    A VSC-fázis a 3. körben ért véget, Russell pedig rögtön megtámadta Gaslyt a 3. helyért, de mivel a francia is nyithatta a DRS-t az előtte haladó Sainz miatt, kivédekezte a Mercedes attakját. Eközben Norris tökéletesen kapta el az újraindítást és közel 3 másodperccel Sainz előtt fejezte be a kört, hátrébb pedig Piastri is megpróbálta a 19. helyről elkezdeni a felzárkózást, de a már említett módon rögtön az első hosszú egyenesben felöklelte Colapintót, aki ennek következtében bal hátsó defektet kapott. Piastri a 4. kör végén szintén kiállt, de csak taktikai okok miatt, hiszen feltették neki a kemény keveréket.

    A 10. körre Verstappen felzárkózott 8.-nak, míg Leclerc ebben a körben már Alonsót előzte a 6. helyért. Eközben Norris bő 3 másodperces előnnyel kontrollálta a versenyt Sainz előtt, akit Gasly már 5 másodperccel lemaradva követett a nyakán Russell-lel. Az 5. helyen Hülkenberg autózott, majd Leclerc, Alonso, Verstappen, Magnussen és Hamilton tette teljessé az első tízet.

    Hátrébb a hétszeres világbajnok is lépdelt előre, de Liam Lawsonnal meggyűlt a baja, mert hiába előzte meg a Sergio Pérez helyére pályázó új-zélandit, ő a második DRS-zónában rögtön visszavette tőle a 12. helyet. Nem sokkal ezután a 39 éves veterán aztán végleg maga mögött hagyta az RB-t, majd közölte a rádióban, hogy nincs meg a tempója.

    Leclerc a 12. körben már Hülkenberget előzve az 5. pozícióba jött fel, miközben Verstappen Alonso mellett ment el és vette át a 7. helyet. A 14. körben aztán Russell intézett újabb támadást a második DRS-zónában Gasly ellen, de a francia becsukta előtte a kaput, majd a kör végén kiállt kemény gumikért. Ami a taktikát illeti, többen érkeztek a 10. és a 20. kör között, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben közülük többen is végigcsinálták egy cserével a futamot, így csak Alonso, Piastri, Zhou, Stroll és Magnussen járt egynél többször a szerelőinél.

    Colapinto a 28. körben kénytelen volt feladni a versenyt. Vajon látjuk még az F1-ben az argentint?

    Norris a 20. kör végén már több mint 4 másodperccel vezetett Sainz előtt, Leclerc pedig az élmezőnyből elsőként cserélt kereket és váltott kemény keverékre. A monacói pilóta a 8. helyre állt vissza, majd a pályán kellett megelőznie Lawsont és Gasly-t. Sainz a 25. kör végén jött, amire a McLaren rögtön reagált, és a 26. kör végén kihívta Norrist is. Ekkor érkezett Russell is. Norris kevesebb mint 2 másodperccel Sainz elé jött vissza az élre, Russell pedig a 7. helyre érkezett, majd rögtön megelőzte Gaslyt. A 27. körben már csak Verstappen nem állt ki egyszer sem a közepes gumin rajtolók közül, így Norris és Sainz mögött a 3. helyen haladt, míg a kemény gumikon kezdő Hamilton volt a 4., majd következett Leclerc, Russell, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri. Verstappen végül a 29. kör végén jött, majd a büntetését letöltve a 11. helyre állt vissza.

    A 31. körben felcsillant a remény arra, hogy nem várt izgalmakat csempészhet a versenybe egy biztonsági autós fázis, amikor Magnussen előzte az első DRS-zónában kívülről Bottast, aki a féktávon mindkét első kerekét blokkolta, majd telibe találta a Haast. Bottas első szárnya sérült, jobb első defektet kapott, a kormányösszekötője pedig eltört, úgyhogy a finn pilótának ennyi volt az utolsó sauberes futama. A Safety Car azonban nem jött, úgyhogy a kicsit kiváró Mercedes a 34. kör végén kihívta Hamiltont kerékcserére. Ezután a hétszeres világbajnok lett az egyedüli a mezőnyben, aki a közepes keveréken haladt, a kérdés pedig az volt, hogy a 7. helyre visszatérve lesz-e annyi a gumijaiban, hogy utolsó mercedeses futamán felkapaszkodjon a dobogóra.

    Bottas telibe trafálja Magnussent:

    Hülkenberget a 40. körben vadászta le és jött fel ezzel a 6. helyre, majd a 43. körben Gasly-n is gond nélkül túljutott, viszont a hátralevő 15 körben több mint 14 másodpercet kellett ledolgoznia a csapattársával szemben. Ezt végül megtette, és az utolsó körre utolérte George Russellt, de Liam Lawson lerobbanó RB-je miatt az első DRS-zónában nem nyithatta a hátsó szárnyát. Viszont a másodikban már igen, majd a gyors balosban kívülről körbeautózta honfitársát, és így a 4. helyen zárta élete utolsó mercedeses futamát.

    Az élen Norris végül 5,8 másodperccel nyert Sainz előtt, és ezzel a többiek eredményétől függetlenül (21 pont volt a különbség a két csapat között a futam előtt, a győzelem pedig 25-öt ér) bebiztosította a McLaren konstruktőri világbajnoki címét.

    Norris és a két Ferrari mögött Hamilton, Russell, Verstappen, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri lett az első 10 sorrendje.

    Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye:

  • A gyötrődő Leclerc nem is akart vezetni

    A gyötrődő Leclerc nem is akart vezetni

    Az Abu-dzabi Nagydíj első napján Charles Leclerc szíve szerint nem is ült volna autóba, de nyilván nem akarta kihagyni a történelmi lehetőséget az öccsével.

    A Ferrarit és Leclerc-t még az ág is húzta a szezonzáró felvezetéseként, nem úgy néz ki jelenleg, hogy az olasz csapat vagy a monacói pilóta előzhet a konstruktőri és/vagy az egyéni tabellán. Az összetett ezüstéremre pályázó versenyző tíz rajthelyes büntetést kap a futamra, mert új akkumulátort kellett beszerelni az autójába, ráadásul, mint kiderült, egyáltalán nem optimálisan kezdhette meg a felkészülést az utolsó versenyre.

    „Tegnap este sajnos ételmérgezést kaptam, egész éjjel nem aludtam. Nagyon fáradt vagyok, most egyszerűen csak aludni akarok. Nem volt könnyű dolgom” – nyilatkozta Leclerc a pénteki edzésnap után.

    „Ma már kicsit jobban éreztem magam. Este alszom egy jót, holnapra teljesen feltöltöm az akkumulátorokat – nem, ez nem szóvicc akart lenni!”

    A McLarenek diktálták az iramot Abu-Dzabiban, mögöttük váratlan név jelent meg

    A rajtbüntetés tehát akadályozza őt Abu-Dzabiban, viszont a McLaren kiváló tempót diktál, így jelen állás szerint nem állíthatjuk biztosan, hogy az új motorelem beszerelése valószínűleg megfosztja a győzelmi esélytől. Leclerc hátránya Lando Norris mögött megközelítette a 7 tizedmásodpercet a második edzésen, bár azt feltételezhetjük, hogy nála az átlagosnál is nagyobb hangsúlyt kapott a versenyre való beállítások vizsgálata.

    A Ferrari és a Leclerc-tesók által először fordult elő, hogy egy testvérpár ugyanazon a versenyhétvégén ugyanannál a csapatnál egyszerre vezessen, és ez mindenképp arra sarkallta az idősebbet, hogy összeszedje magát és vállalja a pénteki műszakokat.

    „Reggel úgy éreztem, hogy nem akarok vezetni. Az első edzés viszont természetesen hatalmas moticáviót jelentett, hogy az öcsémmel együtt vezethetünk. Ezzel mindkettőnknek egy álma vált valóra, Monacóból ideutazott a család, hogy lássa. Nagyon érzelmes pillanatok voltak. Hamar fel kellett vennem a sisakot, annyira sok érzelem tört rám.”

    Verstappen oldaná a konfliktust, de Russell otrombán visszautasította?