Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc menedzsere elmondta, nem játszanak politikai játszmákat

    Leclerc menedzsere elmondta, nem játszanak politikai játszmákat

    Nicolas Todt, Charles Leclerc menedzsere tagadta azokat a feltételezéseket, mik szerint politikai játszmák segítségével befolyásolják a Ferrarit és szerzik meg az első számú státuszt a monacói versenyzőnek.

    Egyesek szerint az ifjabbik Todt kihasználja pozícióját és apja befolyását (Jean Todt), azért, hogy ügyfelét előrébb mozdítsa. Már Leclerc ferraris szerződtetésénél is felmerültek efféle feltételezések, és most, hogy a 21 éves fiatal láthatóan jobban teljesít Sebastian Vettelnél, a kétkedő hangok ismét felemelkedtek.

    ,,Nem akarok problémákat okozni, azonban ha bármilyen megbeszélésre kerül sor, akkor természetesen ott vagyok a pilótám mellett és segítek neki. Azt szeretném, hogy a versenyzőm a lehető legjobb pozícióban legyen, ennyi az egész.” -nyilatkozta Nicolas Todt, aki Leclerc-en kívül még Daniil Kvyat útját is egyengeti.

    Ugyanakkor a francia üzletember elutasította azokat a vádakat, mik szerint befolyását édesapja pozíciójának köszönheti és versenyzőit csak a neve miatt tudja jó pozíciókba hozni.

    ,,20 pilótából csak kettőt segítek, ami nem olyan sok. Mikor a csapatokkal beszélek róluk, az azért van, mert bízom bennük. Nem hinném, hogy bármelyik istálló azért szerződtette le őket, mert tudták ki az édesapám, talán még azzal sincsenek tisztában, kiket menedzselek a rajtrácson. Charles azért van a Ferrarinál, mert nagyon jól teljesít, a pozícióját nem lehet megkérdőjelezni.”

  • Todt: Leclerc olyan vezér lehet, mint Schumacher

    Todt: Leclerc olyan vezér lehet, mint Schumacher

    A Ferrari korábbi siker kovácsa Jean Todt úgy véli, hogy Charles Leclerc képes úgy hátára venni a Ferrarit, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

    Jean Todt volt a Schumacher érában a Scuderia csapatfőnöke, míg a fia Nicholas egyengeti Charles Leclerc útját, így a fiatal monacóihoz van kötődése.

    „Charles mentálisan hihetetlenül erős. Meg van benne minden, hogy nagy bajnok legyen, és képes ugyanúgy a hátán vinni egy csapatot, mint Michael Schumacher. Ő jelenti a Forma-1 és a Ferrari jövőjét.” – véli az FIA jelenlegi elnöke.

  • Leclerc: Nehéz versenyek előtt állunk

    Leclerc: Nehéz versenyek előtt állunk

    Bár a szezon első felében többször is épp csak, hogy lemaradt Charles Leclerc arról, hogy megszerezze élete első Forma-1-es győzelmét, a második félév megkezdésével azonban rögtön pótolta ezt. Olyannyira, hogy 8 nap alatt 2 győzelmet is szerzett a Ferrarinak, miközben csapattársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azonban idén eddig továbbra is nyeretlen.

    Bár úgy fest, hogy a fiatal monacói versenyző most nagy formában van, azért figyelmeztet, hogy ne legyenek túl magasan az elvárások, mivel nehéz futamok előtt áll a Ferrari.

    A szingapúri versenypálya egy utcai helyszín, mely inkább a nagy leszorítóerős beállításoknak kedvez a motorerővel szemben, ez pedig inkább a Mercedes és a Red Bull terepe.

    „Reálisnak kell maradnunk.” – mondta Leclerc. „Úgy gondolom, Spában és Monzában számítottunk arra, hogy jó versenyek lesznek az autón számára, de azt is tudjuk, hogy a mi autónk számára a következő pár verseny sokkal nehezebb lesz.”

    „Szóval reálisnak kell lennünk és igen, nem lesz könnyű. Szerintem főleg Szingapúrban.”

  • Binotto: Nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapatban

    Binotto: Nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapatban

    Mattia Binotto kizárná Max Verstappen esetleges szerződtetését, ugyanis nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapaton belül. A 49 éves szakember boldog  a monacói teljesítménye miatt, és nem szeretné ha a jövőben esetleges problémák adódnának az olasz istállón belül.

    A Ferrarinál mindig az egyik versenyző vezérnek van kikiáltva, míg a másik támogatói szerepet tölt be a csapaton belül. A svájci-olasz szakember példaként a Schumacher-érát hozta fel,ahol a német legenda évről-évre nyerte a bajnokságot, míg csapattársaitól nem kellett tartania. Binotto ezt a receptet követve szeretné megtervezni a jövőbeli pilótafelállást.

    ,,Én Michael idejében kezdtem, emlékszem, mellette ott volt Barrichello és Massa. Egy első számú és egy második számú pilótával versenyeztek, és szerintem nekünk is ezt kell alkalmaznunk. Kell egy top versenyző aki futamokat nyer és egy másik aki pontokat szerez. Csakúgy, mint ahogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.”

    Binotto pont ezért nem hinné, hogy Verstappen a közeljövőben a Ferrari versenyzője lesz főleg annak tükrében, hogy Leclerc személyében már van egy erős fiatal pilótájuk.

    ,,Két ilyen kaliberű versenyzőt nagyon nehéz menedzselni egy csapatban.”-osztotta meg félelmeit a Ferrari csapatfőnöke.

    Sebastian Vettel szerződése jövőre lejár, viszont a német pilóta hibái ellenére sem gondolja úgy a svájci-olasz szakember, hogy meg kellene válniuk a négyszeres világbajnoktól.

    ,,Sebastiannal le fogunk ülni és tárgyalni fogunk a jövőbeli szándékairól és elvárásairól. Nincs okunk arra, hogy megváljunk tőle, ám sok minden történhet még jövő tavaszig.”

  • Villeneuve: Vettel nem bízhat Leclercben

    Villeneuve: Vettel nem bízhat Leclercben

    Jacques Villeneuve szerint Sebastian Vettelnek nem szabad megbíznia csapattársában, Charles Leclerc-ben.

    A kanadai versenyző ezt az elméletét az Olasz Nagydíj időmérőjén lezajlott eseményekre alapozza, ugyanis szerinte minden olyan pilóta, akinek a csapattársa ott volt Q3-ban próbált valamennyire segíteni társának a szélárnyékozással, míg a Ferrarinál ez nem valósulhatott meg. Egyik oldalról meg volt a segítség adás, azonban a másik fél már nem akarta ezt visszaadni.

    ,,Monzában leesett neki (Vettel), mi a helyzet, ott és akkor jött rá, hogy nem bízhat Leclercben. Sőt, tulajdonképpen megértette, hogy ő (Leclerc) lett az első számú ellenfele. Ki kell törnie tehát ebből az ördögi körből, és saját magára kell innentől koncentrálnia.

    Míg Vettel egy éve nyeretlen és hibáival tarkítja szezonját, addig Leclerc kivirágzott és meg nyert két futamot. Ennek ellenére Villenuve úgy véli, a Ferrari még mindig támogatja a négyszeres bajnokot, sőt az ex-versenyző szerint a csapatnak és a szurkolóknak most kell igazán ki mutatniuk szeretetüket a német iránt.

    ,,Más versenyzők is követtek el hibákat, most azonban nekünk kell támogatni Sebastiant és ezzel biztosítani azt, hogy visszatérjen a régi formája. Éreznie kell hogy mi és a Tifosi mellette állunk és bízunk benne. Összességében ez a mi feladatunk amit végre is kell hajtanunk. Ő egy négyszeres világbajnok, és ezt nem szabad elfelejteni. Túlzó és igazságtalan kritikákkal bombázzák őt manapság. Mindenki követhet el hibákat nyomás alatt, végtére is ő egy ember és nem egy robot. Én nem írnám le még Sebastiant.” -nyilatkozta 1997 világbajnoka.

  • Montoya szerint Vettel problémái inkább technikai eredetűek, sem mint mentálisak

    Montoya szerint Vettel problémái inkább technikai eredetűek, sem mint mentálisak

    Juan Pablo Montoya szerint Sebastian Vettel hibái nem a négyszeres világbajnok mentalitása miatt, hanem sokkal inkább a technika az oka.

    Vettel a 2018-as Belga Nagydíj óta nem tudott futamot nyerni a Forma-1-ben szemben a csapattárs Charles Leclercel szemben, aki két hét alatt duplázni tudott, miután Monzában is nyerni tudott Spa-Francorchampsot követően. Amíg Leclerc végig magabiztosan versenyzett Monzában, ahol végül nyerni is tudott, addig Vettel újfent hibázott: az Ascari sikánban megpördült, majd veszélyesen tért vissza a pályára, tönkre téve ezzel Lance Stroll versenyét a sajátja mellett.

    Vettel Monzában elkövetett hibája csak egy volt a sok közül a 2018-as Német Nagydíj óta, azonban a hétszeres futamgyőztes Montoya szerint nem a német pilótában van a hiba. „Szerintem valamiért nem fekszik neki az idei autó vagy a gumikkal lehet problémája,” – véli a kolumbiai. „ Leclerc sokkal jobban tudott alkalmazkodni ezekhez a dolgokhoz, ezért is teljesít jobban nála mostanság.

    „Vettel szenved, mert legalább olyan gyors akar lenni, mint Leclerc, azonban ez nem sikerül neki. A legfőbb oka ennek az, hogy szenved, nem érzi magát kényelmesen az autóban, ami miatt rendre hibázik. Nem hiszem, hogy ez a probléma mentális, szerintem sokkal inkább technikai eredetű,” – idézte Montoya szavait az Autosport.com

    Leclerc sokkal kényelmesebben érzi magát az SF90-ben Vettelnél, aki rendszeresen küzd azzal, hogy nem találja az autó helyes egyensúlyát. Montoya ezt a mclarenes időszakához hasonlította, amikor a kolumbiai egyedi vezetési stílusa miatt egy egyedi első felfüggesztést kellett kifejleszteni a kolumbiainak, hogy jobban érezze magát az autóban.

    „Egy versenyzőnek nagyon csak nehezen tud változtatni a vezetési stílusán. Ha ez sikerül, akkor valamivel gyorsabb lehetsz az eddiginél, de nem olyan gyors, mint azelőtt voltál. Még mindig jobb az autóhoz igazítani a vezetési stílusod, mint hogy megpróbálod egy másik versenyzőét leutánozni.”

    Vettelnek 2020-ig szerződése van a Ferrarival, azonban a gyenge formája miatt akár az is előfordulhat, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését az olasz istálló. Azonban Montoya szerint a német fel fog tudni állni, „ha akar”. „Le kell szögeznie a fejét és keményebben kell dolgoznia a csapattal, mint azt valaha is tette,” – tanácsolta a McLaren egykori versenyzője a négyszeres világbajnoknak. „Az egyetlen lehetősége erre az, hogy másféle módon kezd el dolgozni az elmúlt évekhez képest. Biztosan megvan a maga stratégiája arra, hogy miként dolgozik együtt a csapattal, azonban most nagyon úgy fest, hogy ez a fajta hozzáállás nem kifizetődő a számára.”

  • Van der Garde: Ötletem sincs, hogy Vettel mit csinál

    Van der Garde: Ötletem sincs, hogy Vettel mit csinál

    Az egykori Forma-1-es versenyzőnek, Giedo van der Gardenak fogalma sincs, hogy Sebastian Vettel miket csinál mostanság.

    A négyszeres világbajnok ugyanis az utóbbi két évben rengeteg hibát elkövetett már és még a Ferrari hazai versenyét, az Olasz Nagydíjat sem tudta hiba nélkül teljesíteni. Vettel az Ascari sikánban pördült meg, majd veszélyesen tért vissza a pályára, aminek a Racing Point versenyzője, Lance Stroll látta kárát, aki szintén megpördült, miután eltalálta a német első szárnyát.

    A négyszeres világbajnok csapattársa, Charles Leclerc megnyerte a legutolsó két versenyt Belgiumban és Olaszországban, ahol 2010 óta először ünnepelhetett az olasz istálló valamelyik versenyzője a dobogó legtetején. Úgy néz ki, hogy immáron a fiatal monacói az olasz istálló első számú versenyzője, ugyanis Vettel még egy versenyt sem tudott megnyerni idén és most közel nem úgy versenyez, mint a régi önmaga.

    „Leclerc kirobbanó formában volt az előző hétben a Ferrari surkolók legnagyobb örömére,” – ismerte el van der Garde. „Biztos vagyok benne, hogy ezt követően őt fogja majd előnybe részesíteni a Ferrari, ugyanis ötletem sincs, hogy Vettel mit csinál.

    „Nyilvánvaló, hogy az Ascari sikán egy nehéz része a pályának, azonban Vettelen sikerült teljesen elrontania. Ha ránézel Vettelre, akkor az látszik rajta, hogy már feladta. Még ugyan érvényes szerződése van a Ferrarinál, azonban gyorsan össze kell szednie magát. Akkor sem működött ez, amikor Daniel Ricciardo volt a csapattársa a Red Bullnál. Vettel nem vezet rosszul, azonban nincsenek céljai, ami az élsportban egy elég nagy hátrány.

    „Másrészt Leclerc a legutolsó versenyeken megmutatta, hogy mennyire nyerni akar. Csakúgy, mint Max Verstappen, akit nem érdekli, hogy milyen úton módon nyer, de ő is éhes a győzelemre. Emiatt néha még egy kicsit agresszívabban is versenyez, azonban a szabályokat nem szegi meg. Remek látni ezeket a motivált fiatalokat az élmezőnyben versenyezni.”

  • Palmer nem támogatja a fekete-fehér zászló használatát

    Palmer nem támogatja a fekete-fehér zászló használatát

    Az Olasz Nagydíjon újra előkerült a fekete-fehér zászló, amit a Formula 1 sárga lapjaként szoktak aposztrofálni, és ahogy az lenni szokott a pozitív vélemények mellett a negatív hangok is megjelentek.

    Charles Leclerc a futamon keményen védekezett Lewis Hamiltonnal szemben, ám a büntetés helyett, csak figyelmeztetést kapott. Jolyon Palmer szerint ez a zászló csak arra volt, jó, hogy kivételezzenek az olasz közönség előtt versenyző monacóival, ugyanis azért a manőverért a 21 éves versenyzőnek időbüntetést kellett volna kapnia.

    ,,Véleményem szerint ez az eset egyértelmű volt, úgy vagyok vele, hogy ne büntessék folyton a versenyzőket mindenért, ám ő egyértelműen vétett a szabályok ellen. A regulákat be kell tartani annak érdekében, hogy tisztább és jobb legyen a sport, és igen, néha a szórakoztatást háttérbe kell szorítani ennek érdekében. Nagyon kényelmetlennek találtam azt a szituációt, mikor Masi próbálta elmagyarázni az esetet a verseny után. A fekete-fehér zászló elővételével a versenyzőknek lehetősége nyílik arra, hogy elkövessenek egy szabálytalanságot a futamon, és megússzák azt egy figyelmeztetéssel. Milyen versenyeket fogunk emiatt látni, és mennyire etikus vagy fair ez az egész?” -tette fel a kérdést az egykori pilóta

    Toto Wolff is hasonló állásponton van. Az osztrák szerint a zászló alkalmazása miatt, a pilóták bátrabbak és vakmerőbbek lesznek.

    ,,Úgy vélem több autó is össze fog érni egymással, és ez a szituáció megszokottá fog válni, amiből a végén majd ütközés lesz.”

  • Lehto: Most már Leclercre kell építenie a Ferrarinak

    Lehto: Most már Leclercre kell építenie a Ferrarinak

    JJ Lehto úgy véli, hogy az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy már Charles Leclerc a Ferrari első számú pilótája.

    Az 53 éves egykori finn versenyző pontosan tudja, hogy milyen egy tipikus vezér alkat, hiszen a legendás Michael Schumacher csapattársa volt a Benettonnál. Leclerc egymás utáni két sikere pedig egyértelmű tette a számára, hogy ki is a vörösök új vezére és sztárja.

    „Az elvárások mindig nagyon magasak a Ferrarinál, és mindig van a csapatnál egy első számú pilóta, aki viszi előre az istállót. Leclerc megmutatta, hogy a Ferrari is tud idén nyerni, amely magabiztosságot és lelkesedést váltott ki sokakban. Egy új seriff érkezett a városba.” – nyilatkozta a finn.

    Az most jól érzékelhető, hogy Vettel közel sincs élete formájában, de ha a német visszatérne a csúcsformába, akkor benne lehet a pakliban, hogy egy Hamilton-Rosberg vagy egy Senna-Prost véle belháború és rivalizálás alakulhatna ki csapaton belül.

    „Nem hiszem, hogy ez megtörténne. Őszintén remélem, hogy nem. Ezek a srácok teljesen más típusok, nem olyanok, akik belemennének egy ilyen játékba.” – vélekedett erről Lehto.

  • Häkkinen: Vettelnek gyorsan rendbe kell hoznia a reputációját egy győzelemmel

    Häkkinen: Vettelnek gyorsan rendbe kell hoznia a reputációját egy győzelemmel

    Charles Leclerc két futamot is nyert az elmúlt időszakban, míg négyszeres világbajnok csapattársa már egy éve nyeretlen. Az emberek elkezdték komolyan megkérdőjelezni Sebastian Vettel tehetségét, ezért Mika Häkkinen úgy véli, a németnek nyernie kell ahhoz, hogy elcsitítsa a kétkedőket, sőt annak a győzelemnek gyorsan kell jönnie.

    A monacói nem csak a győzelmek terén ‘veri’ Vettelt, már a bajnoki tabellán is megelőzte csapattársát. A finn világbajnok szerint, ez a szituáció nem csak a német bajnoknak kínos, hanem Mattia Binottonak is.

    ,,A Ferrarival nyerni Monzában, nos azt a napot sosem fogja elfelejteni ez a fiatalember. Nagyon fontos volt neki ez a győzelem, de ugyanakkor a csapatának és Sebastian Vettelnek is. A világbajnoki cím megszerzéséhez az kell, hogy egymás után nyerje meg a versenyeket, és ő ezt a receptet most megízlelte. Mattia Binotto érdekes szituációba került, ott van ugyanis az első számú versenyzőjük, Sebastian Vettel, akit legyőzött a második számú pilóta, Charles Leclerc. Ez a tény feszültségeket kelthet majd később.”

    Häkkinen szerint Vettelnek győzelemre van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon a gödörből. Miután az Olasz Nagydíjon ismét hibázott és megpördült, a szurkolók, a szakértők és a média is megkérdőjelezte tehetségét, képességeit és mentális egészségét is. Egy győzelemmel viszont hamar elcsitíthatná a kétkedőket.

    ,,Sebastian egy nagyon érett versenyző, négyszeres világbajnokként már megtapasztalta, milyen fent és milyen lent lenni karrierje során. Nem volt jó versenye vasárnap, és emiatt, nem tudta támogatni Charles-t a két Mercedesszel szemben. Sebastian tudja, hogy Charles briliáns munkát végez, sőt azzal is tisztában van, hogyha vissza akarja állítani a reputációját, akkor sürgősen nyernie kell.” -írta összefoglalójában Mika Häkkinen az Unibet oldalán.