Címke: Charles Leclerc

  • Verstappen sok leszorító erőt veszített a Leclerc balesetben

    Verstappen sok leszorító erőt veszített a Leclerc balesetben

    Max Verstappen feladni kényszerült a Japán Nagydíjat, miután az első körben összeütközött Charles Leclercel és elveszítette az autója leszorító erejének a 25 százalékát.

    A Red Bull hollandja Lewis Hamiltont és a Ferrari monacói versenyzőjét is megelőzte a rajt után, miután a külső íven maradt az egyes kanyarban. Azonban a kettes kanyarban Leclerc szélesen fordult és belecsúszott Verstappen autójába, tönkretéve ezzel a versenyét.

    A holland lesodródott fűre és visszacsúszott a tizennyolcadik helyre. Néhány helyet ugyan sikerült nyernie, azonban a rádión folyamatosan az autó vezethetőségére panaszkodott. Ennek pedig az lett vége, hogy Verstappen a tizenötödik körben a boxba hajtott és kiszállt a Honda hazai versenyéről, amivel a milton keynesi istálló hatalmas reményekkel vágott neki.

    „Max padlólemeze súlyosan megsérült az ütközésben,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Körülbelül 20-25 százalékkal kevesebb leszorító erővel ment a megszokotthoz képest. Nem volt értelme tovább folytatnunk, nem akartunk a motorba felesleges kilométereket rakni, ezért döntöttünk úgy, hogy inkább feladjuk a futamot.”

    Leclerc már jóval Verstappen előtt haladt, amikor a holland feladta a versenyt, és végül a hatodik helyen zárta a nagydíjat. Azonban a verseny utáni büntetések miatt, amiről bővebben itt olvashattok, visszacsúszott a hetedik helyre.

    A Leclerc – Verstappen esetet eleinte nem vizsgálta a versenybíróság, azonban gyorsan megváltoztatták a véleményüket és már olvashattuk is a feliratot, hogy az eset vizsgálat alatt áll. „Helyesen döntöttek, hogy alaposan megvizsgálták a történteket,” – véli Horner. „Leclercnek bőven lett volna még helye, ráadásul Max még előrébb is volt nála.”

    Az FIA egy más fajta megközelítésmód, a józan ész alapján próbálnak döntést hozni az első körös ütközések kapcsán. Az utóbbi időben kevesebb büntetést is osztottak ki versenybalesetek miatt. „Hagyni akarják őket versenyezni, azonban néha alapján elfajulnak a dolgok,” – mondta a Red Bull csapatfőnöke. „Nagy kár a balesetért, ugyanis mindkettőjük versenye megpecsételődött emiatt a baleset miatt és jó lett volna látni ezeket a srácokat harcolni a dobogós helyekért.”

  • Binotto szerint ha nincs az elrontott rajt, nyerhettek volna

    Binotto szerint ha nincs az elrontott rajt, nyerhettek volna

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto érzése szerint ők is megnyerhették volna a Japán Nagydíjat, ha nem rontják el a rajtot.

    A magyar idő szerint vasárnap éjszakai időmérő edzésen – a pénteki nap fényében kisebb meglepetésre – Ferrari első sor született, Sebastian Vettel-Charles Leclerc sorrendben. Az olaszok öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen a pár órával később induló futamon már a rajtnál megpecsételődött a sorsuk.

    Sebastian Vettel ugyanis hamarabb bemozdult, mint ahogy kialudtak volna a piros lámpák, és igaz, hogy végül nem büntették, de a zseniálisan eljövő Valtteri Bottas így is rögtön kikerülte. A finnt eztán kis túlzással már látni sem lehetett, simán győzött, idén harmadjára, míg Vettel Hamilton késői támadásait kivédekezve második lett. A másik autóval Leclerc pedig az első kanyarban vetett gyakorlatilag véget a versenyének, hiszen kipörgette Verstappent, aminek következtében megsérült az első szárnya, ráadásul utólag még büntették is. Mindezek után a 7. helyre rangsorolták.

    A Scuderia csapatfőnöke, Mattia Binotto így értékelte a suzukai futamot: „A versenytempónk és a gumihasználatunk nem volt a Mercedes szintjén. Azonban hiszem, hogy ha elöl maradunk, meg tudtuk volna védeni a pozíciónkat. Talán nem nagy a különbség, de ha te rajtolsz elölről, akkor ott kell maradnod. A pozitívumokra kell fektetni a hangsúlyt, tehát az első sorra. A rajt aztán mindent tönkretett. Az első pár kör után rájöttünk, hogy Hamiltonnak két kiállással kell mennie. Számítottunk tehát a kiállására, és tudtuk, hogy mögénk fog visszajönni a lágy gumikkal. Az egyenesekben ki kellett védenünk, és meg is tettük. Seb jó volt, a starton kívül jó versenyt futott.”

  • Leclerc: Ami Maxszal történt az egyértelműen az én hibám volt

    Leclerc: Ami Maxszal történt az egyértelműen az én hibám volt

    Charles Leclerc rögtön a futam leintése után még azt nyilatkozta, sem ő sem Max Verstappen nem okolható a történtek miatt, ám miután megkapta a büntetését és visszanézte a felvételeket, már megváltozott a monacói véleménye.

    A 21 éves versenyző nem jól kapta el a rajtot ezért veszített pár pozíciót, majd mikor a hollanddal harcolt, autója megúszott és ezzel kilökte a Red Bull pilótáját. Verstappen a mezőny végén találta magát, majd a 15. körben kiállni kényszerült, míg Leclerc végig tudott menni, és a hatodik helyen ért célba. Az FIA először nem is akarta vizsgálni az incidens, ám a futam alatt meggondolták magukat és közölték, a verseny után néznek utána annak mi is történt a második kanyarban.

    A Ferrari ifjonca rögtön a leintést követően a következőket mondta:

    ,,Az én szemszögemből nézve annyi történt, hogy én belül haladtam, majd az autó túlkormányzottá vált, ezért összeértünk. Nem hinném, hogy bárkit is lehetne ezért hibáztatni, nem tudom pontosan mi történt, nem láttam még  kívülről a teljes szituációt. Nem a hatodik helyen akartunk célba érni, ez elég csalódást keltő eredmény a számunkra, de nem hinném, hogy az incidens után ennél többre futotta volna ma.”

    Nos Leclerc végül duplán szankcionálták, egy 10 másodperces időbüntetést kapott amiatt, mert veszélyes szituációt teremtett azzal, hogy sérült autóval versenyzett a pályán (a szárnyvéglap ami letört az első légterelőről Lewis Hamilton tükrét vitte el), míg pluszban 5 másodperccel sújtották a hollanddal való ütközése miatt, így végül a hetedik helyre esett vissza. Miután visszanézte a felvételeket a monacói belátta hibáját:

    ,,Elég rossz rajtom volt, egy kicsit megzavart az, hogy láttam Sebet megmozdulni. Aztán a reakció időm nagyon lassú volt, a start tulajdonképpen nem volt annyira vészes, csak a reakció idővel voltak gondok, és hát Maxszal ami történt, az egyértelműen az én hibám volt. Belül voltam, Seb és Lewis mögött, és hát elvesztettem egy kicsit az autó elejét. Általában ezt azért érezni kellene előre, de ez most nem így történt, ezért egy valakit lehet csak hibáztatni, az pedig én vagyok.”

  • Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Max Verstappen felszólalt a versenyfelügyelők ellen, ugyanis szerinte nem döntöttek jól Charles Leclerc és Sebastian Vettel ügyében a Japán Nagydíjon.

    A holland pilóta a verseny 15. körében kiállni kényszerült, ugyanis autója megsérült miután az 1-es kanyarból a 2-esbe hajtva a monacói versenyző eltalálta a Red Bullját. A Ferrari ifjoncának az első szárnya és az egyik tükre bánta az ütközést, míg Verstappen konstrukciója jobban sérült. A stewardok az elején még csak feljegyezték és  versenybalesetnek minősítették az esetet, amire a holland a rádióban kiakadt, majd pár kör elteltével még is úgy döntöttek a versenybírák, hogy vizsgálni kellene az incidenst. Az idő viszont ment és csak ment, majd jóval az első felirat után jött a következő, miszerint csak a verseny után foglalkoznak majd az esettel.

    Leclerc csapattársa, ugyan nem vétett semmit Verstappen ellen, ám a rajt előtti bemozdulása szemet szúrt többeknek is, főleg annak tekintetében, hogy az előző futamon Kimi Räikkönent hasonló vétség miatt büntették meg (szerk: azóta az FIA elmagyarázta miért nem kapott a német büntetést).

    Verstappen kiesése után bosszúsan elmondta a médiának, nem érti, miért nem vizsgálták  a Leclerc-rel való találkozását:

    ,,Nagyon jól kaptam el a rajtot, a külső íven haladtam, majd érzékeltem, hogy a harmadik pozíció környékén lehetek, azután a 2-es kanyarban Charles belém hajtott. Az én szemszögemből nézve, nem hinném, hogy akármit is másképp kellett volna csinálnom. Mindannyian tudjuk, hogy egy másik autó mögött leszorítóerő veszteség lép fel, ez nem kifogás. Elég tapasztalt már ahhoz, hogy tudja ezt. A legfurcsább dolog az egészben az, hogy a versenyfelügyelők még csak arra sem gondoltak, hogy vizsgálniuk kellene az esetet. Az egész autómnak annyi, az egyik oldala tele van lyukakkal. Aztán úgy döntöttek mégis foglalkoznak az üggyel, de csak a verseny után. Mit kellene még tennie azért, hogy büntetést kapjon? Szeretem a kemény versenyzést, de nem hinném, hogy ez az eset abba a tartományba tartozott, ez egy felelőtlen mozdulat volt. Rosszul kapta el a rajtot, nyilvánvalóan próbált ezen javítani, de ott volt még erre a verseny nagyja.”

    Verstappen miután látta a „Vettel esetet” újfent „dühbe gurult”:

    ,,Megnéztem azokat a felvételeket amik Seb rajtjáról készültek. Bemozdult, aztán megállt, de a szabály kimondja, hogy nem lehet megmozdulni a rajt előtti pillanatokban, de azt mondták azért nem kapott büntetést, mert nem nyert ezzel, inkább hátráltatta saját magát. Tényleg nem értem mi folyik ma itt.”

  • Leclerc két büntetést is bezsebelt, végül hetedik lett

    Leclerc két büntetést is bezsebelt, végül hetedik lett

    Charles Leclerc rögtön két büntetéssel is sújtották a Japán Nagydíj leintése után, így végül a hetedik helyre csúszott vissza.

    Az első szankcionálás egy 10 másodperces időbüntetés lett, amit azért kapott mert veszélyes körülményeket teremtett, mikor sérült első szárnyával versenyzett (Lewis Hamilton tükrét le is törte a leszakadó darab), míg a Max Verstappennel való ütközés miatt egy 5 másodperces büntetés járt neki.

    ,,A 16-os és a 33-as rajtszámú autó egymás mellett haladt az első kör első kanyarjában, majd fordultak a másodikba, a 16-os autó a belső íven haladt. Mikor a kanyarcsúcsponthoz értek, a 33-as autó előrébb volt egy kicsivel, a külső íven haladt, elegendő helyet hagyva a másik autónak, ám a 16-os rajtszámú autó tapadást veszített majd ennek következtében megcsúszott és kiforgatta a 33-as konstrukciót.” -hangzik el az FIA hivatalos közleményében.

    A stewardok a monacóit ítélték bűnösnek, ám ezért az incidensért kapta az enyhébb büntetést.

    Ugyanakkor ahogy már korábban megírtuk a Ferrarit megkérte az FIA, hogy hozzák ki a 21 éves fiatalt első szárny cserére, mert veszélyes a sérült elem az autóján, ám a Scuderia ennek nem tett eleget ami miatt vizsgálat indult ellenük. Ezt az esetet szankcionálta az FIA a nagyobb büntetéssel:

    ,,A 16-os rajtszámú autó első szárnya megsérült az első körös incidens kapcsán. Ám a konstrukcióval versenyző pilóta ezután is a pályán maradt. A második körben megkérte a  versenyigazgató a csapatot, hogy hozzák be az autót még abban a körben, ám ők ennek nem tettek eleget. Később a 14-es kanyar után egy nagyobb darab vált le az említett elemről, ami kárt tett a 44-es autóban, ami a 16-os rajtszámú konstrukció mögött haladt. A letört elem a cockpit környékén megsértette az említett autó jobboldali visszapillantóját. Miután egy másik darab is letört a szárnyról az istálló úgy vélte, most már nem jelent veszélyt konstrukciójuk, amit közöltek a versenyigazgatóval. Döntésük alapján kint maradtak a pályán. A harmadik körben a versenyigazgató felhívta a csapat figyelmét arra, hogy most már hívják ki versenyzőjüket, aminek végül eleget is tettek. Ám mivel nem hozták be azonnal a sérült autót az első körben, holott a kár látható volt, továbbá nem tettek eleget a versenyigazgató kérésének, a csapat nem biztonságos kondíciót teremtett a versenypályán, és épphogy elkerültek egy komolyabb balesetet.”

     

  • Egy körrel korábban intették le a futamot, a Ferrarit is vizsgálják

    Egy körrel korábban intették le a futamot, a Ferrarit is vizsgálják

    Az FIA-nak van mit kivizsgálnia a Japán Nagydíj után. Az egyik ugyebár a Max Verstappen – Charles Leclerc-féle incidens a rajtot követően.

    Másik vizsgálandó eset, hogy a futamot egy körrel korábban intették le, mint kellett volna.

    Ez pedig Sergio Pereznek lehet jó hír, aki az utolsó körben törte össze autóját. Ha azonban hivatalossá válik, hogy egy körrel korábban lett leintve akkor a mexikóit a 9. helyre rangsorolják, ez pedig két pontot jelent számára. Ez esetben Lance Stroll kiesik a pontszerzők közül.

    Egyelőre nem tudni, miért és hogyan lett idő előtt leintve a futam, ezt vizsgálja most az FIA.

    Ezen kívül górcső alá került a Ferrari is, amiért nem hívták ki Leclercet a boxba a sérült autója miatt.

  • Vettel szerint korai még Leclercet a korábbi csapattársainál jobbnak nevezni

    Vettel szerint korai még Leclercet a korábbi csapattársainál jobbnak nevezni

    Sebastian Vettel szerint korai még olyan kijelentéseket tenni, hogy Charles Leclerc az eddigi legerősebb csapattársa, ugyanis a négyszeres bajnok szerint nehéz mindenkit mindenkivel összehasonlítani.

    A Ferrari rangidős pilótáját eddig csak egy versenyző tudta megverni, Daniel Ricciardo még 2014-ben kerekedett felül Vettelen a Red Bullnál, és úgy tűnik ez a forgatókönyv idén megismétlődhet. A monacói versenyző jelenleg 21 ponttal vezet csapattársa előtt, és ha az eddig mutatott tendenciáját hozni tudja, akkor könnyen maga mögé utasíthatja a németet az év végén.

    A Motorsport.com megkérdezte arról Vettelt, hogy Leclerc-e a legerősebb csapattársa, akivel megküzdhetett F1-es pályafutás során, a négyszeres bajnok erre a következőt felelte:

    ,,Nem hinném, hogy fair ilyet mondani, még nem telt el olyan sok idő. Nyilvánvalóan nagyon fiatal és nagyon gyors, nem hinném, hogy ebben bárki kételkedne. Ugyanakkor nem lehet igazán összehasonlítani ezt, ugyanis ehhez fogni kellene Markot (Webber) Kimit, (Räikkönen), Danielt (Ricciardo), Vitantoniot (Liuzzi) és (Sebastien) Bourdais-t – kihagytam valakit? – és ugyanabba az autóba kellene beültetni őket. Tehát ezek az összehasonlítások nem igazságosak, ha a nyers sebességet vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon gyors (Leclerc), de még túl korai ilyen kijelentéseket tenni, még csak a második szezonját teljesíti a Forma-1-ben. Nehéz őt Kimivel vagy Markkal összehasonlítani, ők ugyanis rengeteg időt töltöttek el a sportágban és jóval tapasztaltabbak is voltak. Én nem így nézem a dolgokat.”

  • Leclerc-t a lemaradásuk egy kicsit meglepte

    Leclerc-t a lemaradásuk egy kicsit meglepte

    Charles Leclerc elmondta, egy kicsit meglepődött, mikor szembesült a Ferrari lemaradásával a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein.

    A Scuderia mindkét versenyzője közel egy másodpercet kapott Suzukában a Mercedesektől az első szabadedzésen, míg a másodikon a monacói négy tizedre csökkentett hátrányát, ám legjobb idejével csak a negyedik helyig tudott felérni, ugyanis az Ezüst Nyilak és az ifjonc közé Max Verstappen is beékelődött.

    A 21 éves versenyzőt a gyakorlás után arról kérdezték, sikerült-e a teljes programot teljesíteniük, Leclerc a következőket felelte:

    ,,Nem mindent, de úgy vélem kihoztuk a legtöbbet ebből a napból, és ez most a legfontosabb. Úgy tűnik, ezen a hétvégén egy kicsit le vagyunk maradva a tempó tekintetében, ami meglep, hiszen az elmúlt négy versenyen erősek voltunk. Arra számítottunk, hogy jók leszünk itt is. Innentől arra fogunk koncentrálni, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a vasárnapi időmérőre. Az egyensúly nem rossz, csak a sebesség hiányzik. Úgy vélem ezen a héten nagyon nehéz lesz elkapni a Mercedest.” – osztotta meg gondolatati Leclerc.

  • Hamilton szerint Vettel No.1. státuszát a Ferrari már Leclerc-nek adta

    Hamilton szerint Vettel No.1. státuszát a Ferrari már Leclerc-nek adta

    Lewis Hamilton úgy véli, nem feltétlenül fog jól el sülni a Ferrari számára az, ha Charles Leclerc mögé állnak be és kinevezik első számú versenyzőnek. A brit szerint hiba lenne ugyanis Sebastian Vettelt ilyen korán megfosztani ettől a státusztól.

    A monacói versenyző a nyári szünetet követően szinte megtáltosodott, a szezon második felében ő volt a leggyorsabb az időmérőkön, az első rajthelyekből kettőt győzelemre váltott (Spa és Monza), egy második helyet szerzett (Szingapúr) és a legutóbb a dobogó legalsó fokára állhatott fel (Szocsi). Ezalatt Vettel nem lehetett elégedett, Belgiumban nem volt meg a tempója, Olaszországban megforgott, Szingapúrban ugyan nyerni tudott, de Oroszországban ismét találkozott a ‘balszerencséjével’.

    Az elmúlt versenyek tendenciája alapján nagyon úgy tűnik, hogy Mattia Binotto azon kijelentése, hogy a négyszeres világbajnok élvezi a prioritásokat, tova szállt, és már teljes erővel a 21 éves ifjoncot támogatják. Az ötszörös világbajnok szerint ez a hozzáállás még bajba sodorhatja a Scuderiát:

    ,,Elég érdekes az a ‘dinamika’ amivel jelenleg rendelkeznek, eddig egyértelműen Seb (Vettel) volt az első számú pilótájuk, és most már látszik, hogy nem az. Innen nézve úgy  tűnik most már Charles-t (Leclerc) akarják ebbe a pozícióba tenni. Vajon jó ez a csapatnak? Én nem hinném. Ám ők mindig is ezt a filozófiát követték. Mi nem panaszkodunk, mert a mi személetmódunk jól működik, és biztos, hogy ebben nem lesz egyhamar változás.”

    Hamilton szerint a Ferrari jelenlegi helyzete kísértetiesen hasonlít arra az évre, mikor 2007-ben a McLarennél, Fernando Alonso mellett kellett versenyeznie.

    ,,Akkoriban nem mellettem állt a csapat, hiszen Fernandót (Alonso) azért szerződtették, hogy ő legyen az első számú versenyző, ám az év közepén változások történtek. Az elején még ő volt a vezér, hiszen neki fizettek többet, ám egy idő után, már ugyanannyi üzemanyagot kaptunk az időmérőkön. Montreal és Indianapolis környékén megváltoztak a dolgok, más lett a dinamika, ami nyilván nem jött jól a csapatnak.”

  • Leclerc: A csapatutasításokat be kell tartani

    Leclerc: A csapatutasításokat be kell tartani

    Hiába utazott a mezőny Japánban, a csütörtöki napon még mindig az Orosz Nagydíjon történt ferraris kavarodás volt a téma. Charles Leclerc úgy véli, félreértés történt Szocsiban, ezért a múlt héten átbeszélte a dolgokat a Ferrarival, akik gondoskodtak arról, hogy ilyen helyzet ne történhessen meg újra.

    A rajt után Sebastian Vettel megelőzte csapattársát, aki nem védekezett ellene, hiszen mint kiderült, az első rajtkockából induló monacóinak az volt a feladata, hogy szélárnyékot biztosítson a németnek, aki így könnyedén magam mögé utasíthatja Lewis Hamiltont. A négyszeres bajnok azonban a vártnál előbb előzte meg riválisát, majd az első helyet vette célba. A Ferrari többször is megkérte Vettelt, hogy adja vissza pozícióját Leclerc-nek, ám a német a körülményeket ügyesen felhasználva nemet mondott. Végül a bokszkiállások alatt oldották meg a vörösök a problémát. Azóta többször is körbejárták a témát, bár a két érintett  -Leclerc elmondása szerint – még nem tudott egymással erről kommunikálni.

    ,,Úgy vélem a szezon elejétől kezdve egyértelmű volt az, hogy kötelező engedelmeskednünk a csapatutasításoknak. Ám a múltkori eset rávilágított arra, hogy mégsem volt olyan világos minden. Egyikünknek sem volt kerek a történet a rajt után. A legfontosabb dolog viszont az, hogy átbeszéltük a dolgokat, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne forduljon elő ilyen helyzet többé.” -árulta el Leclerc.