Címke: Charles Leclerc

  • Verstappen: Ideje átvenni a hatalmat Hamiltontól

    Verstappen: Ideje átvenni a hatalmat Hamiltontól

    Max Verstappen úgy véli, a fiatal generáció hamarosan át fogja venni a hatalmat és megszünteti az ‘unalmassá’ vált Lewis Hamilton érát.

    A fiatalok egyre többen képviseltetik magukat a sportágban, a holland mellett ott van Charles Leclerc,  Alex Albon is esélyt kaphat a jó szereplésre Red Bullos szerződésével, de rajtuk kívül ott van még a McLarennél versenyző Lando Norris, vagy épp a Williamsszel küzdő George Russell. A generáció váltás tehát már elkezdődött, és az elkövetkezendő években, akár már az ifjoncokról szólhat a bajnokság. Ám ehhez arra lesz szükség, hogy megszüntessék a Mercedes egyeduralmát.

    ,,Úgy vélem, jót tesz a sportnak az, hogy az új srácok egyre feljebb törnek, és remélhetőleg hamarosan át is veszik az irányítást. Egy kicsit kezd unalmas lenni az, hogy mindig Lewis győz, ezért azon vagyunk, hogy változtassunk ezen. Egyre idősebb lesz, és egy pont után, már úgy fog dönteni, hogy nem folytatja tovább. Őszintén szólva ez a csapaton is múlik, nem csak Lewison. Ha a Mercedes továbbra is domináns autókat prezentál, akkor ő gyarapítani fogja győzelmei számát. Ezért nekünk, csapatként az a feladatunk, hogy megállítsuk és legyőzzük őket. Úgy vélem, jó úton haladunk, ha összevetjük a motorerőnket a Mercedes vagy a Renault erőforrásával, akkor megállapíthatjuk, hogy idén, nagyon közel kerültünk a Mercedeshez, és ez pedig jó előjel a jövőre nézve.” -nyilatkozta Verstappen a CarNext.com-nak.

    A holland és a brit nem sokszor küzdött meg egymással a pályán, ám a hatszoros világbajnok nemrég azt nyilatkozta, hogy ha szembekerül 22 éves ellenfelével, akkor mindig extra helyet hagy neki, hogy elkerülje az ütközést. Verstappen ezt a megjegyzést tiszteletlennek titulálta, és vissza szólt Hamiltonnak. A médiaháború után azonban a két fél úgy döntött, abba hagyja az üzengetést, és inkább egymás között beszélik meg gondjaikat.

    ,,Megbeszéltük ezt a rajtrácson, én tisztelem Lewist, de ugyanakkor mindketten kemény versenyzők vagyunk és a dolgok néha egy kicsit elfajulnak. Mindent tisztázunk, most már minden oké.”

    Mindemellett a sajtóban történt háborújuk közepette az érződött, hogy a Red Bull ifjú versenyzője nem értékeli riválisa sikereit és tehetségét. Természetesen erre is reagált a holland:

    ,,Ez nem igaz! Egy dologgal tudnék vitatkozni, még pedig azzal, hogy ő a valaha élt legjobb versenyző. Ezt mondhatnánk akármelyikünkről is, ugyanis minden azon múlik milyen autónk van. Ha például Alonso versenyezne a Mercedesnél Lewis helyett, akkor ő nyerte volna meg a bajnokságokat. Számít a szerencse, különösen akkor, mikor eldöntöd melyik csapathoz csatlakozol. Leszerződhetsz egy alakulathoz akkor, mikor nincsenek jó periódusban, ám az eredmények nem azt fogják jelenti, hogy te nem vagy elég jó.”

    Verstappen emellett Leclerc-rel való kapcsolatáról is szót ejtett:

    ,,Nincs másfajta kapcsoltam vele, mint a többiekkel, hiába ismerem Charles-t már jó pár éve. Ő egy nagyszerű tehetség, a Ferrarival komoly esélyei lehetnek, szerintem még évekig fogunk csatázni egymással.”

    Ugyanakkor a pletykák szerint a holland előszerződést kötött a Mercedesszel 2021-re. Verstappent Hamilton helyére vinnék a csillagosok, aki a Ferrarihoz igazolhat. Az olasz Corriere della Sera lapnak, a következőket mondta erről a Red Bull pilótája:

    ,,Boldog vagyok ott, ahol vagyok, én a Red Bullal akarok nyerni. Nem szeretnék a jövőről beszélni.”

  • Döntött a Ferrari: Új motort és rajtbüntetést kap Leclerc

    Döntött a Ferrari: Új motort és rajtbüntetést kap Leclerc

    10 helyes rajtbüntetés fog várni Charles Leclerc-re Brazíliában, miután a Ferrari úgy döntött, nem kockáztatnak, és inkább egy új erőforrást pakolnak az ifjú autójába.

    Az Amerikai Nagydíj harmadik szabadedzésén akadtak gondok a hajtáslánccal, ezért az időmérőre és a futamra egy spec 2-es egységet kellett használni a monacóinak. A meghibásodott erőforrást visszaküldték Maraenllóba, átvizsgálták, és bevethetőnek titulálták, ám mégis úgy döntöttek, friss motort kap a versenyző, ugyanis a Ferrari egy újabb meghibásodástól tartott.

    A maga a motorcsere 10 rajt helyes büntetést von maga után, ám ha a Scuderia úgy dönt, hogy további elemeket is cserél (MGU-H, MGU-K, turbó), akkor a 22 versenyző a rajtrács végén találhatja magát.

    ,,Charles új erőforrást fog kapni Brazíliában. Austinban szombaton meghibásodott a hajtáslánca, ezért egy régebbi specifikációjú motort kellett használnunk. Egy friss erőforrás használata azt jelenti, hogy büntetést fog kapni, ám legalább a normális teljesítményt visszanyerjük, és a szezont egy kis küzdőszellemmel megspékelve fejezhetjük be.” -nyilatkozta Mattia Binotto.

     

  • Massa: Leclerc előbb lehet bajnok, mint Verstappen

    Massa: Leclerc előbb lehet bajnok, mint Verstappen

    ormaA korábbi Forma-1-es pilóta Felipe Massa nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Charles Leclerc hamarabb lesz világbajnok, mint Max Verstappen.

    Massa 11 futamgyőzelmet szerzett a Forma-1-ben, mindet a nyolcéves Ferraris időszaka alatt. Így továbbra is árgus szemekkel figyeli a maranellóiakat, és őt lenyűgözte Leclerc első vörös éve. A brazil szerint a monacói minden képességgel rendelkezik ahhoz, hogy egy nap világbajnok legyen.

    A jelenleg a Formula E-ben szereplő rutinos pilóta a motorsport.com-nak adott egy exkluzív interjút, amelyben a fiatal pilótáról is szót ejtett.

    „Egy nagyon tehetséges srác.” – kezdte Massa. „Ami engem a legjobban meggyőzött, az hogy fejben mennyire ott van, és ahogy kezeli a nyomást.”

    „Azt nem tudom, hogy gyorsabb vagy lassabb-e, mint Max Verstappen, de az első Ferraris évében szerzett hét pole-pozíció sok mindent elmond. Ugyan elkövetett néhány hibát, de mindannyiunknak figyelembe kell vennünk, hogy kevés tapasztalattal rendelkezik még és ez volt az első éve egy top csapatnál. Ő a jövő bajnoka, és szerintem az első címére nem is kell már olyan sokat várnunk. Nem kizárt, hogy hamarabb lesz bajnok, mint Verstappen.” – folytatta.

    Massa szerint könnyű alábecsülni azt a nyomást, ami egy Ferraris versenyzőre nehezedik, de ez csak még lenyűgözőbbé teszi Leclerc idei teljesítményét.

    „Késznek kell lenned sok tekintetben, ha a Ferrarihoz kerülsz. Tudnod kell kezelni azt a nyomást, ami a média, és a rajongók irányából érkezik, illetve ott van az a nyomás is, amit saját magadra helyezel, amikor tudatosul benned, hogy a Ferrari versenyzője vagy. Ez nem könnyű dolog, de Charles ezt tökéletesen kezeli. Ő egy remek és intelligens srác.” – tette hozzá az ex-F1-es.

  • Leclerc: Csodálatos lenne, ha harmadik lehetnék az év végén

    Leclerc: Csodálatos lenne, ha harmadik lehetnék az év végén

    Charles Leclerc bevallotta, „őrületes” teljesítménynek élné azt meg, ha a harmadik helyet megszerezhetné a tabellán.

    A monacói versenyző jelenleg birtokolja az áhított pozíciót, ám két kihívója még akad, akik szintén elhódítanák a fent említett helyet. Max Verstappen és Sebastian Vettel a pontok tekintetében alig maradnak el a 22 éves versenyzőtől, így az évad utolsó két futamára még maradt izgalom. A Ferrari ifjonca  elmondta, nem azért szeretné megkaparintani a harmadik helyet, mert így rá szállna a vezér szerep, inkább saját magának imponálna azzal, ha ilyen eredményre képes lenne második évében.

    ,,Ezzel nem venném át a vezérszerepet, de harmadikként zárni a szezont csodálatos lenne. Tavaly még a 13. pozícióért harcoltam, és nem arról álmodoztam, hogy majd a következő évben akár a pódiumra is felállhatok. Ez számomra egy fontos eredmény lenne, nagyszerűen érzeném magam és nagyon boldog lennénk, ha ezt elérném. Ez inkább rólam szól. Az első 4-5 verseny után álmodni sem mertem arról, hogy ilyen pozícióban lehetek az év végén. Sokat dolgoztam az időmérős teljesítményemen, megváltoztattam pár dolgot, és Franciaország után sokkal jobban alakultak a dolgaim. Nagyon elégedett vagyok ezzel a szezonnal. Nem voltak elvárásaim, csak azt tűztem ki célul, hogy fejlődjek. Ez sikerült, így boldog vagyok.” -nyilatkozta Leclerc.

  • Montezemolo: Vettel és Leclerc komoly dilemmát okoz

    Montezemolo: Vettel és Leclerc komoly dilemmát okoz

    A korábbi Ferrari elnök, Luca di Montezemolo szerint nehéz eldönteni Sebastian Vettel és Charles Leclerc között, hogy ki legyen a csapatnál a kiemelt versenyző. A dilemmát fokozza, hogy Leclerc jelenleg harmadik a bajnokságban, 19 ponttal csapattársa Vettel előtt úgy, hogy már csak két verseny van hátra. Montezemolo a SpeedWeeknek nyilatkozott:

    „Igazi dilemma a Ferrarinál dönteni Sebastian Vettel és Charles Leclerc között. Én annak idején így csináltam: az egyik versenyző a bajnoki címért kellett menjen, a másik dolga az volt, hogy amennyi extra pontot csak tud, szerezzen meg, a konstruktőr bajnoki cím miatt. Volt egy Michael Schumacherünk, mellette pedig Eddie Irvine, Rubens Barrichello és Felipe Massa.”

    Leclerc a ferraris bemutatkozó évében már nyert két versenyt, Spában és Monzában is sikeres volt. Vettel egy győzelmet tudhat magáénak, Szingapúrban nyert.

  • A Ferrari még nem tudja menthető-e Leclerc erőforrása

    A Ferrari még nem tudja menthető-e Leclerc erőforrása

    A Ferrari még vizsgálja, menthető és használható lesz-e Charles Leclerc erőforrássá Brazíliában és Abu Dhabiban.

    A monacói versenyző hajtáslánca az Egyesült Államok Nagydíjának harmadik szabadedzésén mondta fel a szolgálatot, így az időmérőre és a futamra már egy régebbi spec 2-es erőforrást kellett betenni autójába.

    A Ferrari visszaküldte Maranellóba a meghibásodott egységet, és remélik, a hátralevő két futamon még hasznát vehetik a motornak.

    ,,A megsérült komponenst visszaszállítottuk Maranellóba, mikor megvizsgáltuk olajszivárgásra lettünk figyelmesek, ám azt nem tudjuk, hogy ez honnan származhat. Meg kell vizsgálnunk az egységet és meg kell értenünk mi történt, és csak utána dönthetünk arról, hogy használjuk-e az erőforrást vagy sem.” -nyilatkozta Mattia Binotto.

     

  • Irvine: Vettel jó pilóta, de négy címet azért nem érdemel

    Irvine: Vettel jó pilóta, de négy címet azért nem érdemel

    Eddie Irvine szerint nem meglepő, hogy Charles Leclerc már első ferraris évében felül kerekedett csapattársán Sebastian Vettelen. Az ex-versenyző úgy gondolja, a német pilóta ugyan jó versenyző, de négy világbajnoki címet nem érdemel.

    Irvine kemény kritikát fogalmazott meg a négyszeres világbajnokkal szemben, az észak-ír szerint Vettel favorizálása csak Charles Leclerc esélyeit rontja a bajnokságban, sőt, már akkor se értette egyet egykori csapata döntésével, mikor bejelentették 2014 végén, az elkövetkezendő időszakot a német versenyzővel képzelik el. Az ex-pilóta  szerint a Scuderiának jövőre mindenképpen a monacóit kell megválasztani vezérnek, ugyanis rangidős pilótájuk, már bebizonyította, nem érdemeli meg ezt a státuszt.

    ,,Már az év elején hangoztattam, hogy Sebastian Vettelt könnyű legyőzni, de akkor mindenki örültnek nézett. Azt gondoltam, Leclerc-nek jó esélyei lesznek arra, hogy felülkerekedjen rajta, ugyanis szerintem Vettel nem érdemli meg a négy világbajnoki címét. Jó versenyző ugyan, de nagyon sok hibát vét, és különben is, sosem gondoltam azt róla, hogy olyan gyors pilóta. Ezt idén be is bizonyította, láthattunk már ezt korábban is, mikor Daniel Ricciardo volt a csapattársa.”

    ,,Vettel csodálatos szerződést kötött a Ferrarival.” – állapította meg Irvine. – ,,Meglepődtem azon, hogy egyáltalán elhozták ide, és most ez a hely lesz a vesztőhelye. A Ferrarinak Leclerc-re kell fókuszálnia, de ahogy azt láthattuk, idén nem áldozták fel Vettelt érte, mert ő a négyszeres világbajnok. Futamgyőzelmeket dobtak el maguktól emiatt a gondolkodásmód miatt. Nagyon jól ismerem Mattia Binottót. Ő egy ex-mérnök, egy nagyon okos fickó és extrém nyugodt, ám ez az egyik olyan dolog, amin felül kell kerekednie, ugyanis Vettel jócskán rontja Leclerc bajnoki esélyeit, ezt például Bottas nem teheti meg Hamiltonnal szemben.”

    ,,Az egyetlen versenyző, aki Hamilton szintjén tud teljesíteni az Leclerc. Vettel, mikor Hamilton ellen küzd, mindig alulmarad. Hamilton állandóan megsemmisítő őt ezekben a csatákban. Ám, ha megnézzük, mit művelt Leclerc Hamiltonnal Monzában, – ami lehet, hogy szabálytalan volt-, de tökéletesen kivitelezett manővert hajtott végre, és maga mögött tartotta őt. Gyönyörűen csinálta, ezért is várom mindig érdeklődéssel a Leclerc-Hamilton csatákat.”-árulta el a Ferrari ex-versenyzője.

  • Ferrari: Nincs magyarázat az austini gyenge formánkra

    Ferrari: Nincs magyarázat az austini gyenge formánkra

    A Ferrari nem tud ép eszű magyarázatot adni arra, hogy a versenytempójuk miért volt annyira lassú a többi élcsapathoz képest az Amerikai Nagydíjon, Austinban.

    Habár Sebastian mindössze 0.012 ezred másodperccel kapott ki az időmérő győztesétől, Valtteri Bottastól, a Scuderia versenyzőinek esélyük sem volt harcolni a győzelemért a versenyen. A Ferrari négyszeres világbajnoka már a rajt után pozíciókat vesztett és a rádión erős alulkormányzottságra panaszkodott, amíg Charles Leclerc nem tudta felvenni az élen haladó hármas tempóját, ami miatt hamar le is szakadt róluk.

    A versenyt követően se a csapat, sem pedig a versenyzők nem értették tisztán, hogy mi sülhetett el balul Austinban. „Még nem tudjuk, hogy mi történt,” – nyilatkozta Mattia Binotto az olaszok szombatról vasárnapra való nagyfokú teljesítmény romlásáról. „Ez ilyen egyszerű, még nem vagyunk tisztában a dolgokkal.”

    Leclerc hozzátette, hogy nem volt egy leányálom a vasárnapi versenye. „Az első etapban nem kaptam konkrét magyarázatot arra, hogy miért küszködök. Valami nagyon rossz volt, meg kell néznünk az adatokat és ki kell derítenünk, hogy mi történhetett.

    „Néhány kanyar komoly gondot jelentett a számomra, ugyanis nem éreztem az autóm elejét,” – tette hozzá a monacói. „Emiatt nem tudtam egyenletes tempót autózni. Azonban ha teljes mértékben őszinte akarok lenni veled, akkor azt kell mondjam, hogy nincs konkrét magyarázatom arra, hogy mi is történt valójában.”

    A Ferrari azt is hozzátette, hogy azt se tudják, hogy miért volt annyira alulkormányzott Vettel autója. Habár a német problémája akár a futómű problémájával is szorosan összefügghet, ami miatt végül fel is kellett adnia a futamot.

    „Nem egyértelmű, hogy a felfüggesztés már a rajtnál el volt-e törve vagy sem,” – mondta Binotto. „Seb már a verseny kezdetétől érezte, hogy valami nincsen rendben az autóval. Azonban az adatokból nem tudtuk megállapítani, hogy pontosan mikor tört el a felfüggesztés.”

    Vettel elmondta, hogy a mostani gyenge szereplésük csupán egy egyseri alkalom volt és nagyon reméli, hogy a szezon hátralevő részében nem fog még egyszer hasonló előfordulni. „Szerintem nyilvánvaló volt, hogy valami nem működött,” – mondta a német. „Látszott, hogy nem csak egy kicsivel, hanem jelentősen lassabbak voltunk a többieknél. Nagyon remélem, hogy ez nem lesz majd probléma a hátralevő két versenyen. A célunk egyértelmű: nyerni akarunk.”

  • Montezemolo szerint Leclerc még nem áll készen a vezér szerepre

    Montezemolo szerint Leclerc még nem áll készen a vezér szerepre

    Mióta Charles Leclerc csatlakozott a Ferrarihoz Sebastian Vettel mellé, az első számú versenyzői státuszért komoly harcok folynak a Scuderián belül. Jövőre nagyon nehéz feladat előtt állnak a vörösök, ha a régi filozófia szerint akarnak működni, ugyanis két nagyon jó pilótával rendelkeznek, akik közül nehéz lesz választani.

    A Ferrari ex-elnöke, Luca di Montezemolo azonban úgy véli, az ifjú monacói még nem elég jó ahhoz, hogy vezérré váljon Maranellóban, az olasz szakember szerint a 22 éves versenyző ugyan jó pilóta, de túl sokat beszél feleslegesen a rádióba.

    ,,Én mindig azt vallottam, kell egy versenyző aki győzelmeket szerez és megnyeri a bajnokságot, és kell egy másik, aki gyűjti a pontokat és aki által a konstruktőri tabella élén végzünk. A Ferrarinál idén az volt a legnagyobb probléma, hogy két hasonló kaliberű versenyzőt kellett menedzselniük. Sokat gondolok a Ferrari jövőjére. Leclerc nagyon fiatal és nagyon gyors versenyző, mindenkit meglepett, ugyanis senki sem számított arra, hogy ilyen gyors lesz az első évében, de feleslegesen és túl sokat beszél a rádióban. Nagyon jó, de nagyon óvatosnak kell lennie. Idővel meg fogja ezeket tanulni, de nem kell ezt a szerepkört ennyire siettetni, van még ideje bőven.” -nyilatkozta az olasz szakember a Radio Rai-nak.

  • Leclerc betör a gokart piacra: Saját márkás konstrukcióval állt elő!

    Leclerc betör a gokart piacra: Saját márkás konstrukcióval állt elő!

    Charles Leclerc ma jelentette be, saját tervezésű gokartot dob a piacra.

    A 22 éves versenyző életében nagy szerepet töltött be a gokart és a versenyzés, hiszen társaihoz hasonlóan ő is ebben a kategóriában kezdte bontogatni szárnyait.

    A monacói még nem árulta el, mikor és hol lehet kapni a ‘masinát’, csak a tervezetet tette közzé Instagram oldalán

    ,,Boldogan jelentem be, most már van egy saját gokart márkám. 18 évvel ezelőtt kezdtem a versenyzést, a Forma-1-ről álmodoztam, de a legjobb időszakot a gokartos időkben éltem állt és itt is tanultam a legtöbbet. Jó érzés egy másik úton visszatérni ebbe a világba. Alig várom már ezt az új kihívást.” -írta Leclerc.

    https://www.instagram.com/p/B4hRZhMoGal/?igshid=1gkvpvkqz1oee