Címke: Charles Leclerc

  • Brazil Nagydíj: Verstappen nyert, a Ferrarik kiütötték egymást!

    Brazil Nagydíj: Verstappen nyert, a Ferrarik kiütötték egymást!

    Max Verstappen nyerte a Brazil Nagydíjat, míg a két Ferrari egymást ütötte ki a versenyből.

    Napos körülmények között kezdődött a Brazil Nagydíj. Verstappen indult a pole-ból, Vettel és Hamilton elől.

    Gond nélkül elrajtolt a mezőny, senki nem keveredett incidensbe. Verstappen megtartotta az első helyet, míg Vettelt megelőzte Hamilton.

    Ricciardo később összeakadt Magnussennel, mikor előzni próbálta, a dán autója meg is forgott, de folytatni tudta a versenyt. Ricciardo esetében az első szárny sérült, meg is ejtett egy boxkiállást, így a mezőny legvégére tudott csak visszatérni. Ezen felül a versenyfelügyelők 5 másodperces büntetést osztottak ki az ausztrálnak.

    11 kör elteltével a 14. helyről induló Leclerc már a hatodik helyen haladt.

    A 21. körben Hamilton kezdte meg az élmenők boxkiállását. A második helyről állt ki és a hatodik helyre tudott visszatérni. Rögtön utána Verstappen is érkezett az élről. A boxutca kijáratánál majdnem össze is ütközött Kubicával, így Hamilton kényelmesen megelőzte a hollandot. Kubica az esetért később 5 másodperces büntetést kapott.

    Hamilton és Leclerc hamar megelőzték azonban Lecercet, míg nem Verstappen Hamiltont is visszaelőzte, egy körön belül, majd Albonon is átverekedték magukat. Verstappen máris a harmadik, Hamilton pedig a negyedik helyen állt, míg az élen Vettel és Bottas még nem voltak kereket cserélni.

    A 26. körben érkezett Vettel a boxkiállásra, majd Bottas is követte. Ezt követően a 4. és 5. helyen folytatták a versenyt, az élre pedig ismét Verstappen került.

    Nem sokkal később Vettel megelőzte csapattársát, így a harmadik helyen haladt tovább, Leclerc pedig kerékcserére ment. A hatodik helyre tért vissza.

    A Mercedes két versenyzője a váltakozó széliránnyal küszködött, mely nem tett jót az autók egyensúlyának.

    A 44. körre Hamilton és Bottas is átesett egy újabb kerékcserén. Majd érkezett Verstappen is. Így Vettel vette át a vezetést, Verstappen a második, Hamilton a harmadik helyen folytatta.

    Bottas Leclercet támadta az ötödik helyért, míg az 50. körben Vettel is megérkezett kerékcserére, majd a negyedik helyre tért vissza, Leclerc elé.

    Az 52. körben Bottas Mercedese megadta magát. Hátuljából fűst szállt fel, majd a finn félre állt és feladni kényszerült a versenyt. Az autója eltávolításának idejére szerephez jutott a safety car. Eközben Verstappen a boxba látogatott, míg Hamilton rádión azt az üzenetet kapta, hogy az ellenkezőjét tegye, mint amit Verstappen tesz, így a brit kint maradt a pályán. Így aztán a biztonsági autó mögött Hamilton-Verstappen-Vettel volt a sorrend.

    Az 59. körben távozott csak a safety car. Hamilton diktálta ugyan az újraindításkor a tempót, mégis a Red Bullok taroltak: Verstappen megelőzte Hamiltont, Albon pedig Vettelt.

    Eközben Leclerc megelőzte Vettelt, majd a német megpróbálta visszaelőzni csapattársát, de összeütköztek, és mindketten kiesetek a versenyből és ismét pályára hajtott a safety car.

    Két köre maradt már csak a mezőnynek a biztonsági autó távozása után. Hamilton Albont  előzte volna a harmadik helyért, amit meg is szerzett, de összeértek és Albon megforgott.

    A verseny végén még Lance Stroll is feladni kényszerült a futamot.

    A második helyen, Verstappen mögött Gasly haladt, Hamilton még próbálta megelőzni a franciát, de ő meg tudta tartani a pozícióját a leintésig.

    Így végül Verstappen nyert Gasly és Hamilton előtt, noha a Hamilton-Albon esetet még vizsgálják a versenybírák.

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Max Verstappen Red Bull Racing
    2 Pierre Gasly Toro Rosso 6.077
    3 Lewis Hamilton Mercedes 6.139
    4 Carlos Sainz jr McLaren 8.896
    5 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 9.452
    6 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 10.201
    7 Daniel Ricciardo Renault 10.541
    8 Lando Norris McLaren 11.204
    9 Sergio Perez Racing Point 11.529
    10 Daniil Kvyat Toro Rosso 11.931
    12 Nico Hülkenberg Renault 12.732
    12 Kevin Magnussen Haas F1 13.599
    13 George Russell Williams 14.247
    15 Alexander Albon Red Bull Racing 14.927
    15 Romain Grosjean Haas F1 18.059
    16 Robert Kubica Williams 1 kör
    17 Sebastian Vettel Ferrari kiesett
    18 Lance Stroll Racing Point kiesett
    19 Charles Leclerc Ferrari kiesett
    22 Valtteri Bottas Mercedes kiesett
  • Leclerc megígérte, támadó üzemmódba kapcsol a futamon

    Leclerc megígérte, támadó üzemmódba kapcsol a futamon

    Charles Leclerc ugyan az időmérőn a negyedik rajtkockát szerezte meg, ám vasárnap csak a tizennegyedik helyről rajtolhat majd a motorcseréért kapott büntetése miatt.

    A monacói csalódott, ugyanis úgy érezte meg lehetett volna a pole pozíció, ám a Q3-ban nem tudta jól összerakni az első körét, a középső szektorban sok időt veszített és az edzésévére a negyedik legjobb időt produkálta.

    A 22 éves versenyző a Sky Sportsnak elmondta, vasárnap azonban támadó módba fog kapcsolni és megpróbál majd minél több autót megelőzni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzon a helyszínről.

    ,,Nem hinném, hogy olyan messze lett volna ma a pole, csalódtam magamban azért amiért hibát vétettem, ugyanis emiatt három tizedet veszítettem. Nem végeztem el a rám kiszabott feladatot, ezért elnézést kérek a csapattól, ám a rajtbüntetés miatt elve úgy számoltunk, hogy nehéz dolgunk lesz a futamon. Holnap támadóüzemmódba fogok kapcsolni, élvezet lesz hátul versenyzeni és onnan feljönni és megpróbálok mindent elkövetni annak érdekében, hogy a csapat számára jó munkát végezzek.” -nyilatkozta Leclerc.

  • Ecclestone szerint is kiszállhat a Mercedes az F1-ből!

    Ecclestone szerint is kiszállhat a Mercedes az F1-ből!

    Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 világa ne vegye félvállról azon pletykákat, mely szerint a Mercedes otthagyná a sportágat. Brazíliában komoly témát ad az, hogy miután megnyerték hatszor egymás után a konstruktőrök és a versenyzők bajnoki címeit, akár Roger Penske vásárolhatja fel a német gyári alakulatot. Penske ugyan azonnal tagadta ezt, de a korábbi Forma-1 vezér Bernie Ecclestone másképp nyilatkozott erről a Daily Mailnek:

    „Nem lepne meg, ha a Mercedes leállna. Változás történt a felső vezetésükben, az új emberek pedig nem annyira elkötelezettek annyira a Forma-1 iránt, mint voltak a régiek. Úgy gondolkodnak majd, hogy megnyertünk hét világbajnoki címet, ami meglesz jövő év végére, így minek is maradjunk?”

    A 89 éves Ecclestone az ideje nagy részét a brazil kávéültetvényein tölti, és úgy véli, hogy ha lelép a Mercedes, akkor ez a tökéletes alkalom arra is, hogy akár Lewis Hamilton felöltse magára egy másik csapat overálját:

    „Ha én lennék Lewis helyében, nyernék még egy bajnoki címet, majd kiszállnék. Amennyiben Charles Leclerc marad a Ferrarinál, rá fogadnék Lewis ellenében. Nem azért, mert feltétlenül jobb, hanem mert már összeszokott a csapattal. A Ferrari egy furcsa munkahely. Lewis nem beszél olaszul. Lehet, hogy összeállnak, sőt akár belé is szeretnek, de nem hinném azt, hogy olyan jó munkát végezne majd ott. Nem lenne annyira sikeres, mint jelenleg az a Mercedesszel. Sebastian Vettel vagy Lewis már csak pár évig aktív, de a két fiatal Leclerc és Verstappen akár még 10 évig is. Nem vagyok benne biztos, hogy Max lenne a legügyesebb srác jelenleg, ide értve Lewist is.”

  • Vettel: Nem fontos, hogy Leclerc előtt végezzek az összetettben

    Vettel: Nem fontos, hogy Leclerc előtt végezzek az összetettben

    Sebastian Vettel elmondta, hogy számára nem lényeges, hogy a szezon végén hol fog végezni az egyéni pontversenyben csapattárs Charles Leclerchez képest. A német azonban hozzátette, hogy a hátralevő két versenyen a lehető legtöbb pontot szeretné megszerezni.

    Vettel, Leclerc és a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen komoly harcban vannak egymással az egyéni pontverseny harmadik helyéért a két Mercedes pilóta, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött.

    A német a legutóbbi Amerikai Nagydíjon azonban nem tudott pontot szerezni, miután a bal hátsó felfüggesztése eltört és fel kellett adnia a versenyt. A négyszeres világbajnoknak jelen pillanatban 230, Verstappennek 235, Leclercnek pedig 249 pont áll a neve mellett.

    Azonban a négyszeres világbajnok német most arra fog koncentrálni, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából és az autójából a szezon utolsó két versenyén. „Hogy őszinte legyek, nem annyira fontos, hogy Charles előtt végezzek az összetettben,” – idézi a négyszeres bajnok szavait a Crash.net. „Nyilvánvaló, hogy az első és a második helyre már semmi esélyem sincs és az is, hogy a harmadik hely a maximum. Maxnak és nekem is az a célom, hogy megszerezzük azt a bizonyos harmadik helyet.

    „Számomra nagyon fontos, hogy megbizonyosodjak arról, hogy mindent megteszek majd azért, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem meg az utolsó két versenyen, ugyanis van egy kisebb lemaradásom a többiekhez képest. A csapat is megérdemli azt, hogy stílusosan fejezzük be a szezont, az utolsó két versenyből a legtöbbet szeretnénk kihozni.”

    Szerintetek az említett három versenyző közül ki szerzi majd meg azt a bizonyos összetett béli harmadik helyet?

  • Leclerc: Semmi baj a motorunkkal, minden szabályos

    Leclerc: Semmi baj a motorunkkal, minden szabályos

    Charles Leclerc kijelentette, a Ferrari motorja nem vét a szabályok ellen, bármennyire is hangsúlyozzák azt riválisaik.

    A Ferrari Austinban nagyon gyengén teljesített, amit a többen is az Államokban kiadott technikai direktívának tudtak be. Max Verstappen egyenesen csalással vádolta a vörösöket. Brazíliába érve, ezért még mindig a Egyesült Államok Nagydíján történt események kaptak főszerepet, Sebastian Vettelnek is reagálni kellett holland ellenfele kendőzetlen kritikájára, ahogy a monacói pilótának is, hiába tette azt meg már korábban.

    ,,Nincs arra késztetésem, hogy kioktassam a riválisainkat. A csapat és én is tudom, hogy minden rendben van, és nem csináltunk semmi rosszat. Magabiztosan állunk a hétvégéhez ugyanis tudjuk, minden vissza fog térni a normális kerékvágásba.” – jelentette ki a 22 éves pilóta.

    Olasz lapértesülések szerint azonban a Ferrari visszavágott, ugyanis a Mercedes egyik innovációjának szabályosságáról faggatta az FIA-t.  A Corriere della Serra úgy tudja, a vörösök a hátsó felfüggesztésekről érdeklődtek, ugyanis úgy gondolják, hogy ott van valami turpisság ami segíti az Ezüst Nyilakat az abroncsok megfelelő menedzselésében és életben tartásában. Az olasz napilap tovább arról is értesült, hogy ezt a megoldást a Szövetség jóváhagyta.

  • Brazil Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Brazil Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Sebastian Vettel nyerte a második gyakorlást, mögötte csapattársa, Charles Leclerc végzett, a harmadik leggyorsabb köridőt Max Verstappen autózta.

    Az eső áztatta első edzés miatt, szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdje az érdemi munkát és készüljön a hétvégére. Alexander Albon összetörte ugyan az első edzés végén autóját, ám szerelőinek sikerült helyrehozni a konstrukciót így ő is csatalakozhat a mezőny többi tagjához.

    Az első mért kört Antonio Giovinazzi autózta, ám elsősége nem maradt meg sokáig ugyanis a többiek is pályán tartózkodtak. Az első komolyabb időt Valtteri Bottas produkálta, kemény keverékű abroncsokon, második helyre Carlos Sainz ért fel, mögöttük a sorrend Giovinazzi, Norris, Ricciardo, Grosjean és Räikkönen volt.

    Robert Kubica visszakapta autóját Nicholas Latifitől, ám öt perc után össze is törte azt, így piros zászlós szakasz következett.  Miután elvitték a sérült Williamst, újra folytatódott a munka, szinte a zöld jelzésre mindenki kihajtott a bokszutcából.

    Max Verstappen az első edzésen végén ment csak ki száraz pályás gumikkal, ám egy megcsúszás miatt nem tudta bejezni körét, így mért idő nélkül rangsorolták őt a tabellán, az újra indítást követően, azonban azonnal az élre állt, míg a második legjobb időt Albon autózta. Lewis Hamilton is kihajtott a pályára és meg is futotta a leggyorsabb kört, ám ezt  Charles Leclerc gyorsan el is vette tőle, de ő sem örülhetett sokáig, ugyanis csapattárs vette át a vezetést.

    Fél óra elteltével tehát Vettel áll az élen, mögött Leclerc és Hamilton a sorrend. A két Red Bull Verstappen és Albon sorrendbe a negyedik és ötödik helyet birtokolja, míg Bottas csak a hatodik legjobb időt autózta. A nagy csapat versenyzői után Pierre Gasly következik, őt Sainz és Giovinazzi követi. A tizedik helyre Daniil Kvyat ért oda, mögötte Hülkenberg, Stroll és Perez a sorrend. A tizennegyedik és tizenötödik pozíció a Haas versenyzőié, a francia versenyző van előrébb, Lando Norris csak a tizenhatodik, őt Ricciardo és Räikkönen követi, Russellé áll a tizenkilencedik helyen, míg Kubica birtokolja az utolsó helyet.

    Egy óra után is Vettelé az első pozíció, őt csapattársa és Max Verstappen követi. A két Mercedes Bottas-Hamilton sorrendben a negyedik és az ötödik helyet foglalja el, a hatodik helyre Kevin Magnussen ugrott fel, mögötte Ricciardo és Räikkönen tartózkodik. Albon visszaesett a kilencedik helyre, míg Sainz birtokolja a tizedik pozíciót.  A mezőny a szemerkélő esőben letudta az időmérős felkészülést, lassan átállnak a versenyszimulációkra.

    A pilóták futják a hosszú etapokat, Verstappen a motorfékre panaszkodik, Giovinazzi erővesztést érzékelt, aminek az Alfa Romeo azonnal utána is nézett. Mindeközben a VSC is tiszteletét tette a gyakorláson, Pierre Gasly Honda motorja adta fel a küzdelmet a pályán. Az edzés utolsó perceiben Daniil Kvyat kicsúszott és elfüstölt és piros zászlót hozott magával, így a gyakorlás idő előtt befejeződött.

    A sorrend változatlan maradt, a Ferrari végzett az élen Vettel és Leclerc sorrendbe, a harmadik leggyorsabb köridőt Max Verstappen autózta.

    1 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari 1m09.217s
    2 Charles Leclerc Scuderia Ferrari +0.021s
    3 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing Honda +0.134s
    4 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas Motorsport +0.156s
    5 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas Motorsport +0.223s
    6 Kevin Magnussen Haas F1 Team +0.926s
    7 Daniel Ricciardo Renault F1 Team +0.977s
    8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing +0.993s
    9 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing Honda +1.058s
    10 Carlos Sainz McLaren F1 Team +1.093s
    11 Nico Hülkenberg Renault F1 Team +1.108s
    12 Pierre Gasly Red Bull Toro Rosso Honda +1.135s
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing +1.202s
    14 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda +1.207s
    15 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team +1.226s
    16 Romian Grosjean Haas F1 Team +1.287s
    17 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team +1.351s
    18 Lando Norris McLaren F1 Team +1.483s
    19 George Russell ROKiT Williams Racing +2.601s
    20 Robert Kubica ROKiT Williams Racing No time
  • Mégsem a jövő évi motort fogja használni Leclerc Brazíliában

    Mégsem a jövő évi motort fogja használni Leclerc Brazíliában

    Charles Leclerc saját maga tagadta, hogy a 2020-ra szánt motort fogja tesztelni a most hétvégi Brazil Nagydíjon.

    Az már biztos, hogy a monacói egy új erőforrást kap majd Interlagosban, ami miatt tíz helyes rajtbüntetést vár rá. Korábban felröppentek olyan hírek, miszerint a kénszerűséget kihasználva a Ferrari a jövő évre tervezett motorját tenné be Leclerc autójába tesztelés képpen.

    Az olaszok erőforrása egyébként is a figyelem középpontjában van újabban, de most maga az érintett mondta el, hogy szó sincs jövő évi motorról.

    „Egy olyan motort kapok, ami ugyanolyan specifikáció, mint amit az austini problémáim előtt használtam. Austinban a gond után egy sokat futott motort kaptam. Most sincs szó semmi új fajta motorról, de ez segíthet nekem majd az előzőhöz képest egy fokkal jobb időmérős és verseny tempóban.” – mondta Leclerc.

  • Brazil Nagydíj: Albon nyerte az első szabadedzést

    Brazil Nagydíj: Albon nyerte az első szabadedzést

    Alexander Albon nyerte a szabadedzést, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Sebastian Vettel lett.

    Először a Ferrari két pilótája, Sebastian Vettel és Charles Leclerc merészkedett ki az eső áztatta pályára, őket a két Alfa Romeo követte. Az installációs körök megtétele és a próbarajtok után viszont visszahajtottak a pályára, így egy darabig a csönd uralkodott a brazil aszfaltcsíkon.

    A többi istálló a bokszutcából nézve szemlélte kimerészkedőket, a szerelők a vizet próbálták eltakarítani a kerékcserére kijelölt helyről, míg a mérnökök az időjárást jelző radart kísérték figyelemmel.

    A tétlenséget később a Haas és Romain Grosjean unta meg, a francia pilóta úgy döntött megnézni magának a pályát és teljesíti a ‘rendszerellenőrző’ körét. Az amerikai csapat próbálkozását látván Pierre Gasly, Nicholas Latifi és Kevin Magnussen is kimerészkedett.

    Az eső intenzitása csökkent, így a pályára is többen látogattak ki, felmérni a körülményeket.

    Hossza próbálkozások után megszületett az első mért kör is, amit Carlos Sainz teljesített.

    Fél óra elteltével Leclerc ugrott az élre, őt a McLaren spanyol versenyzője, Lando Norris és Pierre Gasly követte. A többi versenyző nem teljesített mért kört.

    Intermediate abroncsokra váltva már bátrabb lett a mezőny, egyre többen futottak mért kört, az élen a Ferrari német versenyzője tartózkodott, őt csapattársa követte mögöttük, Hülkenberg, Sainz, Ricciardo, Norris, Kvyat, Magnussen, Giovinazzi Russell, Gasly és Latifi volt a sorrend.

    Az utolsó fél órában mutatta meg magát a Mercedes, Valtteri Bottasszal, a finn gyors köre után azonnal az élre ugrott, míg Max Verstappen és Lewis Hamilton továbbra is a garázsban tartózkodott.

    Alex Albon az utolsó tizenöt percben kimerészkedett, és az intermediate gumikon azonnal az élre ugrott.

    Max Verstappen az ötperces jelzésnél lágy gumikon hajtott ki az aszfaltcsíkra, példáját Lewis Hamilton is követte, de Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is hasonló módon cselekedett. A holland versenyző azonban megforgott és a bukótérben kötött ki, ezért inkább visszahajtott a holland a bokszba, Albon rosszabbul járt, ő a falat is eltalálta kicsúszása alatt, így az edzést piros zászlóval meg is szakították, majd később már nem indították újra.

    1 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing Honda 1m16.142s
    2 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas Motorsport + 0.551s
    3 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari + 0.899s
    4 Charles Leclerc Scuderia Ferrari + 1.143s
    5 Carlos Sainz McLaren F1 Team + 1.644s
    6 Nico Hülkenberg Renault F1 Team + 1.757s
    7 Daniel Ricciardo Renault F1 Team + 1.843s
    8 Pierre Gasly Red Bull Toro Rosso Honda + 1.958s
    9 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda + 2.132s
    10 Lando Norris McLaren F1 Team + 2.417s
    11 George Russell ROKiT Williams Racing + 2.637s
    12 Kevin Magnussen Haas F1 Team + 3.105s
    13 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team + 3.272s
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing + 3.390s
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing + 3.458s
    16 Nicholas Latifi ROKiT Williams Racing + 3.868s
    17 Romain Grosjean Haas F1 Team nem teljesített mért kört
    18 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team nem teljesített mért kört
    19 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing Honda nem teljesített mért kört
    20 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas Motorsport nem teljesített mért kört
  • Ünnepel a Ferrari hétvégén, Leclercet Senna inspirálja

    Ünnepel a Ferrari hétvégén, Leclercet Senna inspirálja

    Charles Leclerc elmondása szerint a Brazil Nagydíj előtt komoly inspirációt jelent számára Ayrton Senna.

    Noha biztosan nem lesz egyszerű hétvégéje, mivel 10 rajthelyes büntetéssel vághat majd neki a versenynek.

    „Brazília nem csupán egy nemzet, mely elképesztő szenvedélyt mutat a sportunk iránt.” – mondta a monacói. „Ez Ayrton Senna hazája is, azé a versenyzőé, aki a leginkább inspirált engem. Nagyszerű tehetség volt és különleges ember, és ez a nagydíj mindig visszahozza ezt a legendát az emlékezetünkbe.”

    Leclerc még versenyben van az összetett-beli 3. helyért. 249 pontja van jelenleg, tehát 14 ponttal van Max Verstappen és 19 ponttal csapattársa, Sebastian Vettel előtt.

    A Ferrari legutóbb 2017-ben tudott Brazil Nagydíjat nyerni, Sebastian Vettellel.

    A soron következő hétvége pedig különösen fontos lesz a Ferrari számára, mivel napra pontosan szombaton lesz a 90. évfordulója annak, hogy a csapat létezik.

  • Vettel: A Ferrari csapatutasításai nem olyanok, mint a Multi 21

    Vettel: A Ferrari csapatutasításai nem olyanok, mint a Multi 21

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari csapatutasításai mások és nem hasonlíthatóak össze a Multi 21-es esettel.

    A Scuderia már a szezon kezdete óta alkalmaz csapatutasításokat, hol az egyik, hol a másik pilóta javára. Mattia Binotto szerint ezek az intézkedések előre viszik a csapatot és rendet teremtenek az istállón belül. Oroszországban azonban problémába ütköztek, ugyanis a verseny előtti megállapodás félreértéssé fajult a felek között. Vettel nem tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem akarta visszaadni helyét Charles Leclerc-nek, aki az ominózus időszak alatt a rádión panaszkodott. Végül a vörösök a kerékcserék alatt megoldották a dolgot, és megcserélték a két pilótát, de intézkedésük a német kiesése miatt, végül értelmetlenné vált.

    A futam után a négyszeres világbajnok rögtön jelezte, úgy érzi, ő nem szegte meg az egyezményt, ám miután beszélt a csapattal tisztázták ki és mit értett félre, belátta, nem jól döntött és elnézést kért engedetlenségéért. A sajtó képviselői azonnal párhuzamot vontak az oroszországi eset és a híres Multi 21-es incidens között, ám Vettel szerint a két helyzet még csak köszönőviszonyban sincs egymással.

    „Az autóban ülve néha nehéz megérteni a teljes képet, ugyanis nem látsz rá mindenre. Igazából minden az adott szituációtól függ, és nem hinném, hogy egyszerűen be lehetne kategorizálni úgy a dolgokat, hogy azt mondjuk, ő jól döntött, ő pedig nem. Ha visszagondolok a Markkal való esetre, nos az egy másik helyzet volt, már régóta csapattársak voltunk, és nem hinném, hogy annyira jól ment volna a közös munka. Eljött aztán az a nap, ahol is azt kérték tőlem, hogy tegyek neki szívességet, de én azelőtt egyszer sem kaptam tőle ilyet, akkor én miért adnék neki? Tehát az egy másik szituáció volt. Fontos az, hogy kiállj magadért és azért amiben hiszel. Nos, az már egy másik kérdés, hogy igazad van-e, vagy sem.”

    Vettel szerint az önzőség valahol egy versenyzői kvalitás, ami az elmúlt évtizedekben, nagyobb szerepet kapott a sportban, mint manapság. A négyszeres világbajnok mióta csatlakozott a Ferrarihoz, úgy véli, a csapatot kell előtérbe helyezni.

    „Nehéz dolog ez, főleg manapság. Ha összehasonlítjuk a 70-es, 80-as és a 90-es évek első felét a mai korral, akkor megállapíthatjuk, hogy a versenyzők voltak a központi figurái a sportnak. Mindig is szükség volt arra, hogy egy csapat köréd épüljön, ám manapság már sokkal inkább arról szól a dolog, hogy felelősséggel tartozol azoknak az embereknek akik körülötted vannak, akik mögötted állnak és akik neked és a csapatnak szurkolnak. Különösen ez a Ferrarira igaz. A csapat mindennél nagyobb, még a versenyzőnél is.”