Címke: Charles Leclerc

  • Ha Verstappen rendezné a Netflix sorozatát, a Mercedes hazai futama benne lenne

    Ha Verstappen rendezné a Netflix sorozatát, a Mercedes hazai futama benne lenne

    Max Verstappen nevetve megjegyezte, ő a Drive to Survive második évadában a Mercedes hazai futamának eseményeit nézné meg szívesen.

    A Netflix által készített első évad idén nagy sikert aratott, így a készítők úgy döntöttek érdemes lenne egy újabb évaddal megajándékozni a nagyérdeműt. Már a téli teszt időszak alatt elkezdődtek a forgatások, sőt idén újdonság az is hogy a Mercedes és a Ferrari is beadta a derekát és részt vesz a sorozatban.

    Az Ezüst Nyilakat a stáb a Német Nagydíjon követte, ám a versenyen a dicsőség helyett a kudarccal kellett szembe néznie az alakulatnak. Lewis Hamilton beteg volt azon a hétvégén, így ő külön kérte, ne használják fel a felvételeket, ugyanis nem akarja visszanézni olyan állapotban magát.

    Az évadzáró futamhoz érkezve természetesen felreppent a kérdés, vajon a versenyzők, mit látnánk szívesen a sorozatban, Verstappen azonnal lecsapta a magas labdát, és elmondta, ha ő rendezné a Drive to Survive-ot, akkor az első a listáján a Hockenheimben történt események lennének:

    ,,Hockenheim lenne, úgy tudom ott a Mercedest követték, nagyon szeretném látni azt az epizódot. Egy kicsit vicce volt nem igaz? Úgy értem, ők is nevethetnének rajta. Úgy is megnyerték a bajnokságot, egy kis dráma ezért jót tenne a sorozatnak. Ha én lennék a rendező, akkor benne lenne, ugyanis meg kell alapoznod a dolgot valamivel.”

    Charles Leclerc inkább a jó pillanataiból választana és monzai sikerét látná viszont a sorozatban:

    ,,Nem a legutóbbi futamot választanám! -viccelődött a monacói. – ,,Talán a monzai győzelmet tenném be.”

  • Abu Dhabi Nagydíj: Bottas nyerte a második edzést

    Abu Dhabi Nagydíj: Bottas nyerte a második edzést

    Valtteri Bottas nyerte a második szabadedzést Abu Dhabiban, őt csapattársa, Lewis Hamilton követte, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc autózta.

    Antonio Giovinazzi ment először mért kört az edzésen, őt csapattársa Kimi Räikkönen és Romain Grosjean követte. A többiek is lassan szállingóztak ki a pályára, a nagyok közül Charles Leclerc merészkedett ki először, és rögtön az élre is állt. Kevin Magnussen eközben valami furcsaságot érzett, a Haas úgy döntött behívják a dánt és megvizsgálják az autóját.

    Az első komolyabb időt Max Verstappen szolgáltatta, mögé Valtteri Bottas zárkózott fel. Mögöttük a két ferraris Leclerc és Vettel sorrendbe következett, majd az ötödik legjobb időt Alex Albon autózta, míg Lewis Hamilton csak a hatodik pozíciót tudta megszerezni.

    Charles Leclerc csapattáráshoz hasonlóan érintőre vette a falat, ám ő a piruettet ezúttal kihagyta.

    Fél óra eltelte után továbbra is a holland versenyző állt az élen, őt a Mercedes finn versenyzője és Hamilton követett. Leclerc, Vettel és Albon következett utána, Sergio Perez és Lance Stroll tartózkodott a hetedik és nyolcadik helyen, majd Magnussen és Sainz zárta az első tízet.

    A versenyzők elkezdték az időmérős szimulációs köröket, Bottas rögtön futott egy leggyorsabb kört, Gasly felugrott az ötöd helyre, a brit világbajnok csak a második pozícióba tudott felérni, míg Vettel zárkózott fel a harmadik helyre.

    Antonio Giovinazzi is élet a piruett ‘szépségével’, ám ő a falat nem érintette.

    A versenyszimulációk is megkezdődtek, többen is a lágy keveréken tesztelték a hosszú etapos tempójukat. Miután tetemes kört pakolt az piros oldalfalú abroncsokba, többeknél előkerültek a közepes, sőt még a kemény keverékű gumik is.

    Az utolsó fél órában továbbra is Bottas tartózkodott az élen, őt csapattársa, Lewis Hamilton követte. A két ferraris kibérelte a harmadik és negyedik helyet Leclerc és Vettel sorrendben, mögöttük Verstappan és Albon következett. Grosjean, Perez, Kvyat és Gasly fért még be az első tízbe.

    Bottas és Grosjean a pályán előzte egymást, ám nem sikerült megérteniük a másikat, így ütközés lett a vége. A törmelékek miatt megjelent a piros zászló is, így mindenkinek be kellett hajtania a bokszba, ám az óra tovább ketyegett. A francia pilóta rögtön át is ment a paddockba, számára a gyakorlás véget ért.

    Pár perccel később azonban sikerült orvosolni a problémát, így az utolsó 10 percet még érdemi munkával tölthették a csapatok. A finn és a francia kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy még egy utolsó rohamot megindítson. Többen is próbáltak még gyors kört futni, ám nagy tumultus alakult ki a pályán, így a próbálkozások kudarcba fulladtak.

    Bottas padlólemeze sérült, ám az utolsó percekben mégis beszállt a „táncba” egy installációs kör erejéig.

    A gyakorlást végül a Mercedes finn versenyzője nyerte, őt csapattársa követte, a harmadik legjobb időt Leclerc autózta. Vettel, Verstappen és Albon érte el a negyedik, ötödik és hatodik helyet. Az ütközésben részt vett Grosjean lett a hetedik, Perez a nyolcadik, míg Kvyat és Gasly fért be az első tízbe. Carlos Sainz és Lando Norris a tizenegyedik és tizenkettedik legjobb időt autózta, őket Stroll, Magnussen, és a két Renault Hülkenberg és Ricciardo sorrendbe követte. Az Alfa Romeo versenyzői, Räikkönen és Giovinazzi érték el a tizenhetedik és tizennyolcadik helyet, míg a két Williams, Russell és Kubica felállásban végzett a mezőny végén.

    1    Valtteri Bottas Mercedes 1:36.256 28
    2    Lewis Hamilton Mercedes 1:36.566 0.310 32
    3    Charles Leclerc Ferrari 1:36.642 0.386 29
    4    Sebastian Vettel Ferrari 1:36.691 0.435 27
    5    Max Verstappen Red Bull 1:36.807 0.551 29
    6    Alexander Albon Red Bull 1:37.288 1.032 29
    7    Romain Grosjean Haas 1:37.601 1.345 17
    8    Sergio Perez Racing Point 1:37.637 1.381 31
    9    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:37.651 1.395 33
    10    Pierre Gasly Toro Rosso 1:37.770 1.514 35
    11    Carlos Sainz McLaren 1:37.834 1.578 31
    12    Lando Norris McLaren 1:37.918 1.662 31
    13    Lance Stroll Racing Point 1:37.985 1.729 31
    14    Kevin Magnussen Haas 1:38.080 1.824 30
    15    Nico Hulkenberg Renault 1:38.122 1.866 28
    16    Daniel Ricciardo Renault 1:38.400 2.144 25
    17    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:38.415 2.159 29
    18    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:38.464 2.208 31
    19    George Russell Williams 1:39.512 3.256 31
    20    Robert Kubica Williams 1:40.455 4.199 31
  • Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Mattia Binotto elárulta, Sebastian Vettel és Charles Leclerc jól jönnek egymással.

    A Brazíliában történt ütközés után a Scuderia vezetősége  és az olasz sajtó nagyon kiakadt a két pilótára. A futam után a svájci-olasz csapatfőnök elmondta, Maranellóban fognak beszélni versenyzőikkel. A Ferrari szóvivője a héten már közölte, sikerült tisztázniuk a vörösök főhadiszállásán a helyzetet, amit Binotto is megerősített.

    ,,Rögtön a futam után beszéltünk, majd Maranellóban is tárgyaltunk velük. Úgy vélem megértették, hogy ami Interlagosban történt az elfogadhatatlan. Ugyanakkor most már előre kell tekintenünk.”

    Binotto ugyanakkor hozzátette, Vettel és Leclerc között nincs konfliktus és kettőjük kapcsolata korántsem olyan, mint amilyennek a média beállítja:

    ,,Az igazság az, hogy ők ketten nagyon jól kijönnek egymással. Egyáltalán nem olyan a kapcsolatuk, mint ahogy azt írják. Az emberek azt hiszik, állandó kettőjük között a konfliktus, de ez nincs így. Az oroszországi események után, Japánban beültünk egy étterembe, és nagyon jól éreztük magunkat. Mindig jó a hangulat, általában egymás telefonjában a másik képeit szokták nézegetni. Ők ketten kedvelik egymást.”

     

  • Leclerc: Továbbra is harcolhatunk egymással

    Leclerc: Továbbra is harcolhatunk egymással

    Charles Leclerc úgy véli, a Brazíliában történt incidens ellenére továbbra is szabadon küzdhetnek egymással Sebastian Vettellel.

    Interlagosban a Ferrari és a tifosi legrosszabb álma vált valóra, mikor a csapat két versenyzője egymást ütötte ki a viadalból. A Scuderia vezetősége, a rajongók és az olasz sajtó szinte őrjöngött az eset után. A vörösök Maranellóba hívatták pilótáikat, visszanézték közösen a felvételeket és sikerült tisztázniuk a helyzetet.

    Abu Dhabiban a monacói pilóta jelent meg csak a sajtótájékoztatón, ugyanis a négyszeres világbajnok harmadik gyermeke születése miatt, a csütörtöki napot kihagyta. Leclerc elmondta, sikerült megbeszélniük a dolgokat és sikerült levonniuk a konklúziókat.

    ,,Megvizsgáltuk a helyzetet, különösen én, ugyanis próbáltam megérteni, mit csinálhattunk volna jobban. Először is, nagyon balszerencsés eset volt, alig értünk egymáshoz, és ebből kerekedett ki egy nagy dráma. A csapat számára ez nem volt kellemes, ahogy azok számára sem, akik nekünk szurkolnak.”

    A 22 éves versenyző hozzátette, úgy véli, továbbra is versenyezhetnek egymással, csak arra kell figyelniük, hogy ne ütközzenek.

    ,,Úgy vélem ez nem változott, továbbra is szabadon versenyezhetünk. Természetesen Seb is és én is nagyon versengő típusok vagyunk. Mindketten nyerni akarunk, ugyanakkor meg kell találnunk az arany középutat és kompromisszumokat kell kötnünk, végtére is ugyanazért a csapatért küzdünk. Egymás ellen nem kell annyira agresszívan viselkednünk a pályán, több helyet kell hagynunk a másiknak, ugyanis újra ez nem történhet meg.”

    Sokan Vettelre húzták rá a vizes lepedőt az ütközés után, ám Leclerc szerint mindketten hibásak, nemcsak a német.

    ,,Beszéltünk Sebbel és mindketten megpróbáltuk a másik oldalról is megközelíteni a szituációt. Azt hiszem Sebnek nem kellett volna balra húzódnia, amivel tisztában is van, míg én végezhettem volna jobb munkát is annak érekében, hogy elkerüljük az ütközést. Mindketten felelősek vagyunk, ám a legfontosabb az, hogy mindent tisztáztunk és így most már előre tekinthetünk.”

  • Egy igazán hosszú kérdéssel hozták zavarba a popsztárnak titulált Leclerc-t

    Egy igazán hosszú kérdéssel hozták zavarba a popsztárnak titulált Leclerc-t

    Walter Koster ismét lecsapott Abu Dhabiban, ezúttal Charles Leclerc-t hozta zavarba egy igazán hosszú kérdéssel.

    A német újságíró neve sokaknak ismerősen csenghet, ugyanis már 2014-ben felhívta magára a figyelmet az évadzáró futamon, mikor is egy igazán hosszú kérdést intézett Sebastian Vettel és Nico Rosberg felé. Az újságíró kérdése olyan terjedelmesnek bizonyult, hogy az akkor még aktívan tevékenykedő Matteo Boncianit is meg zavarta, ugyanis az FIA sajtófelelőse nem emlékezett arra, hogy kitől is szeretne Koster választ kapni. Vettel azonnal lecsapta a magas labdát és megkérte honfitársát ismételje meg a kérdést. Természetesen erre nem került sor, ám egy igazán emlékezetes momentum maradt azóta ez az esemény.

    Lewis Hamilton is megismerkedhetett Koster kérdéseivel, ugyanis őt egy korábbi ígéretével szembesítette a német. A hatszoros világbajnok még három éve azt mondta, hogy 10 éven belül kiad egy könyvet, amiben leírja milyen rivalizálás folyt pontosan közte és Nico Rosberg között. Tavaly, Abu Dhabiban Koster megkérdezte, a brit bajnokot, elkezdte-e már az írást, mire Hamilton nevetve azt válaszolta, nem igazán van tervben jelenleg ilyen projekt. Fernando Alonso, aki akkor még a Száguldó Cirkuszban versenyzett beszállt a buliba, és viccesen megjegyezte, ő emlékszik arra, hogy 2016-ban volt egy könyvről szó, sőt sürgette ellenfelét, és biztatta, hogy írja meg, ugyanis ő és Walter is szeretné elolvasni az irományt.

    Idén azonban Charles Leclerc, Max Verstappen és Kevin Magnussen esett áldozatul. Koster kérdése több, mint egy percig tartott, amibe a monacói és a holland belezavarodott, ám a Haas versenyzője állta a sarat. A Red Bull pilótájának a popsztár kifejezés maradt meg, míg a monacói csak nehezen tudta felvenni a fonalat:

    Koster: Charles mielőtt felteszem a kérdésem, emlékeztetnem kell téged öt versenyedre, kétségkívül több jó futamod volt, mint rossz, de maradjunk a kevésbé sikereseknél, mint például Baku, ahol a Ferraridat a falnak csaptad, Bahrain, ahol egy motor probléma miatt veszítetted el a vezető helyet, ott van még Ausztria, ahol Max megelőzött, Monaco, az első hazai versenyed a Ferrarival, ami elég csalódáskeltően alakult, mivel az utolsó helyen végeztél, továbbá Hockenheim ahol egy vezetői hiba miatt kiestél és a Brazil Nagydíj mikor is a csapattársaddal ütköztél. A kérdésem pedig a következő lenne az F1 popsztárjához: a legrosszabb futamod közül melyiket tartod a legjobbnak. Tudnál nekünk egy sorrendet felállítani, az öt nem egészen jó versenyeidből, és tudnád a legrosszabbal kezdeni? Én egy nagyon udvarias ember vagyok, és elnézést kell kérnem a kérdés miatt, de remélem azért válaszolsz rá!

    Verstappen: Azt a mindenit!

    Leclerc: Ez igen hosszú kérdés volt, gratulálok! Kevin, te kezded!

    Magnussen: Én még transzban vagyok!

    Verstappen: Nos Charles, te vagy a popsztár, neked kell kezdened. Tudsz énekelni?

    Leclerc: Igen, tudok. Nem fogok most, de igen tudok. Nos, nem is tudom…

    Verstappen: Én az első mondatoknál elvesztem.

    Magnussen: Rangsorolnod kell az öt legrosszabb versenyedet.

    Leclerc: A legrosszabbat? Az öt legrosszabbat? Oké, ez egyszerűbb kérdés volt, tehát…

    Koster: Melyik volt a legjobb a rossz versenyeid közül?

    Leclerc: Akkor az öt legjobb és az öt legrosszabb kell?

    Verstappen: Hűha!

    Magnussen: Csak nyugodtan, haver!

    Verstappen: Ráérünk!

    Koster: Állíts fel egy sorrendet kérlek  a legrosszabb versenyeidből.

    Verstappen: Bonyolítsuk még egy kicsit? Ebből az idényből, vagy az egész karrierje során?

    Leclerc: A legrosszabb versenyem ebben az évben talán Brazíliában volt, a második helyre Monacót tenném, a harmadik… a harmadik… ez kettő volt. Elég lesz ez is, nem?

    Koster: Igen, köszönöm!

    Magnussen: Jó kérdést kapott!

    Leclerc: Ez a kérdés csak nekem szólt? Oh, köszönöm!

     

     

  • Verstappen: A 2021-es pletykák nem igazán izgatnak

    Verstappen: A 2021-es pletykák nem igazán izgatnak

    Max Verstappen szerint a Forma-1 leendő új top generációja küzól mindannyian jót tesznek majd a sportág jövőjének. A 2019-es év előzetesen úgy nézett ki, hogy Lewis Hamilton küzdhet majd Sebastian Vettellel, de a szezon vége már arról szól, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc felülmúlhatják őket. Verstappen főnökét a Red Bullnál, Christian Hornert kérdezte az AMuS a ferraris Charles Leclercről:

    „Ő is egy hihetetlen tehetség. A Forma-1 boldog lehet, amiért van két ilyen fiatal pilótája, akik ilyen kaliberek. Remek harcokat láthatunk tőlük a jövőben. Lewis is itt lesz még egy ideig, és nem írnám le Sebastiant sem, aki még mindig fiatal. Majd megmutatja, hogy van még tűz a „vén” csatalóban.”

    Verstappen is egyetért azzal, hogy a királykategória tele van jó fiatal pilótákkal, erről már a Sport Bildnek nyilatkozott:

    „Ez nem csak Charlesról és róla, szól. Lando Norris nagyon tehetséges, és igazán jó. George Russellt nehéz megítélni a Williamsben, de végeredményben sokan vannak ebben a generációban, akik harcolhatnak a bajnoki címért, főleg ha az idősebbek kiszállnak majd.”

    Ugyan a Red Bull-Honda 2020-ban már bajnoki címért harcolna, Verstappent rendre 2021-ben a Mercedesnél vagy a Ferrarinál akarják látni. Próbálták cselesen megkérdezni, hogy inkább ezüstre vagy vörösre festené-e a társalgóját, de így felelt:

    „A kedvenc színemet választanám, ami kék.”

    Ha nem lenne azonban kék? Verstappen nevetve válaszolt.

    „Akkor az ezüstöt választanám. Ennek azonban semmi köze a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz. Egyszerűen a falon jobban mutat az ezüst, mint a vörös. Ismerem a pletykákat és a spekulációkat, de nem igazán érint. Tudom mim van, és végeredményben tudom a dolgom is: vezetni, amilyen gyorsan csak tudok. Ez az, amit élvezek. Ami kívülről érkezik sugallatként, nem igazán zavar meg.”

  • Zanardi: Lewis Hamilton gondban lehet majd 2020-ban!

    Zanardi: Lewis Hamilton gondban lehet majd 2020-ban!

    Alex Zanardi szerint Lewis Hamilton 2020-ban a hetedik világbajnoki címéért komolyabb küzdelemre számíthat, mint azt eddig megszokta. A korábbi Forma-1-es és IndyCar pilóta elárulta, hogy tetszett neki a 2019-es szezon, ami a szavaival élve „nem volt annyira unalmas”, még ha Hamilton versenyekkel korábban bebiztosította a bajnoki címét. Az olasz Fujiban, Japánban nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak:

    „2020-ban úgy vélem, hogy nehezebb dolga lesz. Nem látom annyira garantáltnak Hamilton további sikereit.”

    Az 53 éves versenyző azonban elismeri Hamilton sikereit, és azt, ahogy elérte azokat:

    „Lenyűgöz. Nagysága abból is ered, hogy mentálisan erős, valamint azt is tudja, hogyan kell bocsánatot kérnie amikor hobázik, mint legutóbb történt az esete Albonnal Brazíliában. Ilyen megközelítésben a kora ellenére Leclerc jobban hasonlít rá, mint Vettel. Nehéz lenne megmondani, hogy ki nyer majd, de szeretném látni, hogy Leclerc és Verstappen olyan autókat kapnak, amelyekkel versenyre kelhetnek majd a Mercedesszel.”

  • Ez kell Leclercnek, hogy legyőzze Verstappent

    Ez kell Leclercnek, hogy legyőzze Verstappent

    A hétvégén véget ér a 2019-es Forma-1-es idény Abu Dhabiban. Az első és a második hely sorsa már eldőlt, azonban a harmadik helyért még nyitott a verseny. Most elhoztunk azokat a forgatókönyveket, melyek egyikének teljesülése esetén Charles Leclerc legyőzné Max Verstappent és megszerezné a harmadik helyet.

    A Brazil versenyhétvége előtt még Leclerc 14 ponttal vezetett Max előtt. Azonban a monacói kiesett a versenyen, így Verstappen megelőzte őt a tabellán és most 11 ponttal vezet.

    Pilóta Pontok Győzelmek
    Lewis Hamilton 387 10
    Valtteri Bottas 314 4
    Max Verstappen 260 3
    Charles Leclerc 249 2
    Sebastian Vettel 230 1

     

    Ezen a táblázaton jól látható, hogy Leclercnek nagy erőfeszítésre lesz szüksége ahhoz, hogy átugorja a hollandot. Ugyanis Verstappennek több győzelme van, így pontegyenlőség esetén is ő végezne előbb.

    Verstappen bajban lehet, hogyha nem ér célba Abu Dhabiban. Ugyanis, ha kiesik, akkor a monacóinak elég egy negyedik hely, hogy Verstappen elé kerüljön egyetlen ponttal. Ha Verstappen a legjobb hatban végez, akkor Leclercnek nyernie kell. És ha a holland az első kettő hely valamelyikén végez, akkor biztos, hogy ő a harmadik a világbajnoki tabellán.

    Táblázatba foglalva ezek azok a forgatókönyvek, melyek esetén Leclerc a bronzérmes.

    Leclerc P1 + Lk (26 pts) P3 (15 pts) Verstappen
    Leclerc P1 (25 pts) P4 (12 pts) Verstappen
    Leclerc P2 (18 pts) P7 (6 pts) Verstappen
    Leclerc P3 + Lk (16 pts) P8 (4 pts) Verstappen
    Leclerc P3 (15 pts) P9 (2 pts) Verstappen
    Leclerc P4 + Lk (13 pts) P10 (1 pt) Verstappen
    Leclerc P4 (12 pts) P11 (0 pts) Verstappen

     

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Häkkinen: Nyomás nehezedik Binottóra a Vettel-Leclerc csattanás után

    Häkkinen: Nyomás nehezedik Binottóra a Vettel-Leclerc csattanás után

    A finnek kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen úgy véli, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc interlagosi incidense komoly fejtörést okoz a Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottónak.

    A Scuderia pilótái a Brazil Nagydíj hajrájában értek össze, és mindketten ki is estek azonnal. Így annyi pontot veszítettek, hogy már csak nagy szerencsével lehet Ferrari pilóta világbajnoki harmadik, mert a futamgyőztes Verstappen jelentősen elhúzott.

    „Az ütközés és a dupla 0 a lehető legrosszabb eredmény volt Vettel és Leclerc számára” – mondta Hakkinen a Unibetnek. „És nagyon meg tudom érteni, mit éreznek. Ez néha megtörténik a csapattársakkal. Ez a csapatfőnökre, Mattia Binottóra helyez nyomást, akinek valamit ki kell találnia, hogy jövőre jobban szolgálják a csapatot.”

  • Leclerc egyáltalán nem lepődött meg az F1-en

    Leclerc egyáltalán nem lepődött meg az F1-en

    Charles Leclerc elmondta, hogy csak egy kicsit lepődött meg, mióta tagja a Forma-1-es mezőnynek. A fiatal monacói szerint ez annak köszönhető, hogy a Ferrari pilótaakadémiáján töltött időben kellőképpen fel tudott készülni a száguldó cirkusz kihívásaira.

    A Ferrarinál versenyző Leclercnek az idei a második szezonja a Forma-1-ben. Tavaly még a Sauber csapatánál versenyzett, mielőtt a maranellói istálló leszerződtette őt a legutolsó világbajnokuk, Kimi Räikkönen helyére.

    Egy futammal a 2019-es szezon vége előtt, a 22 éves monacói hét pole pozíciót, két győzelmet és kilenc dobogós helyezést szerzett. Leclerc – aki először tudta megnyerni a Ferrarinak az Olasz Nagydíjat – a fantasztikus eredményeinek köszönhetően nagy valószínűséggel a sokk rutinosabb négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel előtt fog végezni az egyéni pontversenyben.

    Habár a Forma-1 nem volt számára nagy meglepetés, a monacói elmondta, hogy szerinte őrületes, hogy mennyi ember dolgozik a csapatuk két autóján. „Nem hinném, hogy túl sok dolog lepett volna meg, ugyanis a Ferrari pilótaakadémiáján tökéletesen felkészültem mindenre,” – nyilatkozta Leclerc.

    „Az viszont hihetetlen, hogy mennyi ember dolgozik a két autón. Sok emberre számítottam, azonban itt sokkal többen dolgoznak az autókon, mint az alsóbb kategóriákban. Az elmúlt két évben sokat fejlődtem, azonban még bőven van mit tanulnom. Először fog előfordulni a karrieremben, – a gokartos időszakom óta -hogy a következő szezonban is ugyanabban a csapatban fogok versenyezni, mint a tavalyi szezonban. Érdekes lesz majd megfigyelni, hogy mennyit sikerül fejlődnöm egyik szezonról a másikra és hogyan leszek majd képes hosszú távon fejleszteni az autót.”

    A Ferrari idei szezonjának első fele csalódást keltő volt, ugyanis az olaszok egyetlen egy versenyt sem tudtak megnyerni a Belga Nagydíjig, ahol Leclerc megszerezte a csapat első győzelmét a tavalyi spai verseny óta. Azonban a nyári szünetet követően a Ferrari pilóták, különösen Leclerc, megmutatták, hogy igen is számolni kell velük és ha sikerül tovább vinniük ezt a jó lendületet a 2020-as szezonra, akkor akár bajnoki esélyesek is lehetnek.

    „Mindig a győzelem a cél,” – szögezte le a Ferrari monacóija. „Ez volt a tervünk idei szezonra és a következő évekre sem fogunk változtatni ezen. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, össze kell raknunk a dolgokat. Számomra ez a kulcsa az egésznek. Csapatként versenyről versenyre fejlődünk, szóval már csak idő kérdése az egész. A szezon második felében sokkal több pozitív dolog történt, mint az elsőben. Nagyon várom már, hogy tovább fejlődjek, ugyanis véleményem szerint jó úton járok.”