Címke: Charles Leclerc

  • Verstappen nem gondolja, hogy kell a Ferrarinak

    Verstappen nem gondolja, hogy kell a Ferrarinak

    Max Verstappen nem hiszi, hogy csatlakozni fog a Ferrari csapatához.

    Ez annak fényében nem meglepő, hogy a hollandot az olasz csapat vezérigazgatója nyíltan bírálta, mondván nem kérnek a hollandból.

    Most a téma úgy jött elő megint, hogy Verstappent Leclercről kérdezték, és arról, hogy lenne-e a monacói csapattársa.

    „Jól kijövünk” – válaszolta a holland. „Ő nem befolyásolja, hogy kapnék-e ülést a Ferrarinál, de szerintem ez amúgy sem történne meg. Nem kellene nekik két potenciális első számú pilóta. És ő [Leclerc] nem lassú, igaz?”

    Mindenesetre Verstappen azt már kicsit bánja, hogy nemrégiben lecsalózta a Ferrarit.

    „Nem nagyon szeretnék erről beszélni. Egy-két percet még várnom kellett volna, mielőtt interjút adok.”

  • Leclerc egy „érdekes kihívásnak” tekinti a 2020-as autó fejlesztését

    Leclerc egy „érdekes kihívásnak” tekinti a 2020-as autó fejlesztését

    Charles Leclerc izgatottan várja már a 2020-as szezont, ugyanis a Ferrari fiatal pilótája egy új szerepkörben is ki fogja próbálni magát. A monacói fiatal is részt fog venni az olasz istálló 2020-as autójának fejlesztésében.

    Leclerc – aki a következő szezonban is a maranellói istálló színeiben fog versenyezni – számára újdonság lesz a következő szezon, ugyanis a karrierje során először fordul elő vele, hogy egy évnél többet tölt el egy csapatnál.

    Az olasz istálló nemrégiben jelentette be a Forma-1 tíz csapat közül elsőként, hogy 2020 február 11-én leplezik majd le a 2020-as autójukat. A monacói pilóta a Formula1.com-nak adott interjújában elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a következő szezont is a Ferrari színeiben kezdheti meg és már nagyon várja, hogy beleszólhasson a 2020-as autó tervezésébe.

    „Ez az első alaklom a karrierem során, hogy nem csupán egyetlen egy évet töltök el egy csapatnál és nem szerződök át egy másik csapathoz egyik évről a másikra,” – mondta a monacói. „Az autó fejlesztése pedig szintén egy érdekes kihívás lesz majd a számomra. Összességében rengeteget fejlődtünk idén, ami szerintem rendkívül lényeges és nagyon várom már, hogy tovább tudjuk vinni ezt a lendületet a következő szezonra.”

    Visszatekintve a lenyűgöző első ferraris szezonjára, a vidám Leclerc elmagyarázta, hogy a csapat miként fejlesztette az SF90-H-t a szezon során. Azonban hangsúlyozta, hogy a csapatnak még ennél is keményebben kell dolgozni annak érdekében, hogy még versenyképesebbek legyünk.

    Leclerc két győzelmet, hét pole pozíciót és kilenc dobogós helyezést tudott szerezni első ferraris évében. A monacóinál senki nem tudott idén több pole pozíciót szerezni, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy Leclerc volt az időmérők királya a 2019-es szezonban.

    „Egy fura szezon volt az idei,” – véli a Ferrari monacóija. „Nem olyan formában kezdtük el a szezont, mint ahogy azt vártuk a téli tesztek alapján. A szezonközi tesztek rendkívül pozitívok voltak, azonban már az első versenyen hatalmas hátrányunk volt a Mercedeshez képest.

    „Azonban az azt követő szakaszban elért fejlődésünk nagyon jó volt. Az austini versenyhétvége is ijesztő volt. Még mindig nem tudtuk megérteni, hogy miért voltunk annyival lassabbak a többieknél. Azonban úgy gondolom, hogy összességében egy pozitív szezonon vagyunk túl – az első versenyt leszámítva, ami rendkívül csalódást keltő volt,” – fejezte be a gondolatot Leclerc.

  • Camilleri: Leclerc hatással volt Vettel teljesítményére

    Camilleri: Leclerc hatással volt Vettel teljesítményére

    A Ferrari ügyvezető elnöke, Louis Camilleri szerint elkerülhetetlen volt, Charles Leclerc zökkenőmentes beilleszkedése a Ferrarihoz hatást gyakoroljon Sebastian Vettel idei teljesítményre.

    A négyszeres világbajnok még az olasz istálló első számú versenyzőjeként kezdhette meg a 2019-es Forma-1-es szezont. Az olasz istálló Mattia Binotto személyében egy vadonatúj csapatfőnökkel vághatott neki az évnek azzal a céllal, hogy végre valahára bajnoki címet szerezzenek a már tíz éve tartó nyeretlenséget követően.

    Azonban a monacói fiatal nem illetődött meg és már a második ferraris versenyén pole pozíciót szerzett Bahreinben és a verseny elején még a csapatutasítást is megtagadta, ugyanis visszaelőzte Vettelt, miután a német a rajtnál elvette tőle az első helyét. Minden jól ment Leclerc számára, egészen a motorhibájáig, ami végül elvette tőle a győzelmet. Vettel pedig megforgott, a Lewis Hamiltonnal való csatája során és a hibáját egy frusztráló szezon követte, ugyanis a négyszeres világbajnok csak az ötödik legtöbb pontot tudta gyűjteni és 2014 óta először maradt alul a csapattársával szemben a pontokat illetően.

    A Ferrari elnöke szerint a német eredménye részben Leclerc érkezésének is betudható. „Nyilvánvaló, hogy Charles eredményei is szerepet játszottak benn,” – véli Camilleri. „Ez elkerülhetetlen, ha te vagy a világbajnok és egy rendkívül tehetséges fiatal pilóta lesz a csapattársad, aki már az első évében egy zseniális szezont tudhat magáénak. Charles rendkívül tehetséges. Még talán saját magát is meglepte, hogy mire is képes egy élcsapat versenyzőjeként.”

    A feszültség többször is érezhető volt a Ferrari garázsban, ugyanis nem csak a monacói, hanem a négyszeres világbajnok német versenyző is számos alkalommal figyelmen kívül hagyta a csapat utasítását. A két versenyző közötti ellentét Brazíliában csúcsosodott ki, amikor a két Ferrari pilóta összeütközött és az ütközést követően mindketten kiestek a versenyből. Az interlagosi incidens volt az első Ferrari kettős kiesés a 2017-es Szingapúri Nagydíj óta. Azonban Camilleri úgy véli, hogy az ütközés a jövőben még akár hasznos is lehet a versenyzők számára.

    „Az ütközés Interlagosban szörnyű volt,” – ismerte el a Ferrari elnöke. „Azonban most már tisztázódtak a dolgok. Néha pedig igen is szükség van a káoszra, hogy helyre tudd tenni a dolgokat. Ez nagyszerű, ugyanis Mattiának sokkal könnyebb dolga lesz majd a kettőjük kapcsolatát illetően.”

  • Binotto: a Ferrari szeretne nőket is felvenni az akadémiába

    Binotto: a Ferrari szeretne nőket is felvenni az akadémiába

    A Ferrari azt tervezi, hogy női pilótákat is bevonnak a bővülő Ferrari Driver Academy-re, mivel arra törekednek, hogy a jövő tehetségei fejlődjenek.

    A Ferrari Driver Academy (FDA) jelenlegi csillagjai között szerepel Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, illetve az orosz FIA Formula 3 bajnoka Robert Shwartzman is, de többek között a Ferrari Forma 1-es pilótája és kétszeres futamgyőztes, Charles Leclerc is az akadémián keresztül jutott be a Száguldó Cirkuszba. Az akadémiának e-sport része is van: David Tonizza idén megnyerte a Formula One Pro Series-t.

    – Szeretnénk növelni az Ferrari Driver Academy résztvevőinek számát jövőre – nyilatkozta Binotto Maranelloban a héten. – Néhányan fognak csatlakozni hozzánk, azonban nem vagyok abban a pozícióban, hogy eláruljam azt, hogy hányan és kik fognak jönni, de valami olyasmi történik majd, amin sokat dolgoztunk.

    Binotto hozzátette, hogy az Akadémia női versenyzőket is felkeres a jövőben: jelenleg azon vannak, hogy ez minél hamarabb megvalósulhasson. A Forma 1-nek az 1976-os szezon óta nem volt női indulója.

  • Leclerc: Túl sok hibát követtem el

    Leclerc: Túl sok hibát követtem el

    Charles Leclerc úgy érzi, túl sok hibát követett el, ami miatt sok pontot veszített első ferraris évében.

    A monacói versenyző második szezonját tudta maga mögött a Száguldó Cirkuszban, tavaly még a Sauber (Alfa Romeo) konstrukciójában bontogatta szárnyait, majd 2019-ben átkerült a Scuderiába, ahol a négyszeres világbajnok csapattársaként bizonyított.

    Leclerc az egyéni tabella negyedik helyén végzett, maga mögé utasítva az ötödik pozíciót elfoglaló Sebastian Vettel. Az ifjú teljesítménye elismerésre méltó ugyan, ám hibák is tarkították első vörös overallos kalandjait. Bakuban például az időmérőn falnak csapata autóját, míg Hockenheimben megcsúszott a vizes aszfalton és a sóderágyban találta magát. A Ferrari versenyzője tisztában van azzal, hogy van még mit tanulnia, és megfogadta, jövőre nem követi el az idén bemutatott hibákat.

    ,,Túl sok hibát követtem el és túl sok pontot dobtam el. Mindent kielemeztem, és most már megértetem őket. A célom az, hogy másodjára már ne kövessem el ezeket a baklövéseket. Ez a személetmód már bevált tavaly a Saubernél (Alfa Romeo) is.” -nyilatkozta a monacói az Auto Motor und Sportnnak.

  • A csapatfőnökök megszavazták, ki volt a legjobb idén

    A csapatfőnökök megszavazták, ki volt a legjobb idén

    A 10 Forma-1-es csapatfőnök megszavazta, kik az idei év legjobbjai. Nem meglepő, hogy szerintük Lewis Hamilton volt a legjobb, aki a hatodik vb-címét zsebelte be.

    Mögötte két ifjú titán zárt: Max Verstappen és Charles Leclerc. Ők Valtteri Bottast előzték meg, aki amúgy a bajnokság ezüstérmese.

    Az talán meglepő lehet, hogy Carlos Sainz-ot csak a hetedikként rangsorolják, pedig sokan tartják számon a spanyolt 2019 legjobbjai között.

    A sorrend teljesen ugyanolyan pontozás alapján alakult ki, mint amit a versenyeken is megszokhattunk. Tehát egy-egy csapatfőnök első helyezettje 25 pontot kap, a második 18-at, és így tovább…

    Így néz ki a TOP 10:

    Helyezés Versenyző Pontok
    1. Lewis Hamilton 169
    2. Max Verstappen 146
    3. Charles Leclerc 124
    4. Valtteri Bottas 68
    5. Sebastian Vettel 58
    6. Alexander Albon 57
    7. Carlos Sainz Jr. 55
    8. Daniel Ricciardo 49
    9. George Russell 41
    10. Lando Norris 38
  • Ecclestone szerint Vettel visszavonulhat a 2020-as szezon után

    Ecclestone szerint Vettel visszavonulhat a 2020-as szezon után

    Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája elvesztette a versengés utáni hajlandóságát.

    Jelenleg a szakértők is vitatják a Ferrari pilótafelállását, miután a négyszeres világbajnok Sevastian Vettel első számú pilóta szerepe megváltozott 2019-ben. A páros összetűzése Brazíliában tetőzött, de Ecclestone szerint a fő probléma az lehet, hogy Vettel elveszítette a sikerre való éhségét.

    „Mostanában nem láttam rajta, hogy hajlandó lenne bármit tenni a győzelemért” – nyilatkozta az egykori vezető a német Sport Bildnek.

    Ecclestone – aki mindig is támogatta és barátjának is hívta a németet – úgy gondolja, hogy megeshet az is, hogy Vettel elhagyja a Száguldó Cirkuszt a 2020-as szezont követően, miután lejár a szerződése.

    „Nem tenném fel rá a pénzem” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Vettel ott lesz-e a 2021-es mezőnyben. – „De meghozza majd a megfelelő döntést”.

    Leclerc-kel kapcsolatban Ecclestone elismerte, hogy lenyűgözte a 22 éves pilóta, aki nagyon emlékeztetni Michael Schumacher.

  • Berger szerint a Ferrarihoz mindenképp kell első számú pilóta

    Berger szerint a Ferrarihoz mindenképp kell első számú pilóta

    Gerhard Berger támogatta eddig is a Ferrari ellentmondásos párosát. Egyesek ugyanakkor odáig merészkednek, hogy Charles Leclerc 2019-ben hazavágta a teljesítményével a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel komplett Forma-1-es karrierjét. A páros Brazíliában ütközött, és Berger, – aki a nagyszerű Ayrton Senna csapattársa volt -, úgy véli, hogy Leclerc már egyértelműen a következő generációt képviseli. Két alfahím azonban nem lehet egy csapatnál, mondta el Berger a Servus TV-n is:

    „Az előnye ennek csapatként az, hogy maximálisan kifacsarsz mindent a technikádból egy ilyen helyzetben. A hátrány viszont az, hogy valakinek ezt kezelnie kell. Ha visszatekintünk, a sikeres csapatok mindig is ezt csinálták. Frank Williamsnél volt mindig is a két leggyorsabb autó, de még Enzo Ferrari is óvatosan helyezte a nyomást az első számú versenyzőjére, de készen állt arra is, hogy másodszámút csináljon belőle.”

  • A Pirelli elnöke reméli, jövőre működőképesebb lesz a Ferrari párosa

    A Pirelli elnöke reméli, jövőre működőképesebb lesz a Ferrari párosa

    Sebastian Vettel és Charles Leclerc jövőre is együtt vág neki az évnek a Ferrari színeiben, ezért a Pirelli elnöke reméli, a két pilóta képes lesz jobban együtt dolgozni a bajnoki cím érdekében.

    A tapasztalt négyszeres világbajnok és az ifjoncnak számító csapattársa idén kisebb összetűzésekbe keveredett a pályán, míg végül Brazíliában a kettőjük munkakapcsolatát jelző „ketyegő bomba” felrobbant, mikor a páros egymást ütötte ki a versenyről.

    Ebben az évben a harc még nem a világbajnoki címért ment, ám jövőre a Scuderia ismét megpróbálhatja felvenni a Mercedesszel a kesztyűt, és megküzdhetnek a legfényesebb trófeáért, ám két alfa pilótával nem lesz egyszerű dolguk.

    A Pirelli elnöke, Marco Tronchetti Provera reméli, a Vettel és Leclerc békésen tud majd „egymás mellett élni”, és nem egymás elől halasszák majd el a pontokat, hanem összefogva az élre repítik a Ferrarit.

    ,,A bajnokok, ha egy csapatban vannak, akkor meg van arra az esély, hogy egymás lábára taposnak. Ám mindenki azt reméli, hogy ők tudnak majd egymás mellett békében létzeni. A verseny igazán vonzóvá válna akkor, ha a különböző generációk nagyjai egymás ellen küzdhetnének és izgalmas csatákat vívnának.”

    Ám a hierarchia és az első számú pilóta kérdése még sok galibát okozhat. Az olasz sajtó és a tifosi már nem bízik Vettel képességeiben, egyre többen hangoztatják azt, hogy a németnek ideje lenne visszavonulnia.

    ,,Az egyetlen pozitív dolog ami 2019-ben történt vele, az a harmadik gyermeke születése. Még a legnagyobb Ferrari fanatikusok is elvesztették a hitüket.” -írta a La Stampa.

    ,,Rengeteg hibát vét, elvesztette az első számú pilóta státuszát, és valószínűleg nem lesz világbajnok a Ferrari színeiben.” -nyilatkozta Luigi Fornito a Ferrari Fan Club elnöke a kölni Kolner Express-nek.

    Mattia Binotto azonban továbbra is bízik a négyszeres világbajnokban, ám jövőre nem szeretné azonnal kijelölni azt, hogy ki legyen a vezér a csapatban, így márciusban egyenlő feltételekkel indulnak versenyzők és a csapat sorrend csak később fog megszületni.

  • Coronel: Egyszerű az egész, Vettel karrierjének annyi!

    Coronel: Egyszerű az egész, Vettel karrierjének annyi!

    Tom Coronel szerint Sebastian Vettelnek, ideje összeszedelőzködnie és végleg le kellene lépnie a Ferrariból és a Száguldó Cirkuszból.

    A német világbajnok idei szezonját sem teheti ki az ablakba, ugyanis F1-es karrierje során másodszor kapott ki fiatalabb csapattársától. Míg Charles Leclerc szárnyalt, addig Vettel bukdácsolt és nem találta a ritmust. A holland Ziggo Sport szakértőjeként tevékenykedő Coronel szerint a négyszeres bajnok felett már eljárt az idő, így nem kellene tovább foglalnia a helyét a többiektől:

    ,,Egyszerű, a karrierjének annyi. Már tavaly láthattuk ennek az előjelélt, mikor Hockenheimben ő volt az egyetlen aki végzetes hibát vétett az esőben, miközben ő volt a Ferrari vezére. Ám most ott van ez az ifjonc (Leclerc), és végre mertek vele kockáztatni a Ferrarinál, és első évében le is győzte Vettel. Nem tartozik ide többé, a karrierje véget ért, kész ennyi. Azelőtt kellene abbahagyni, még mielőtt még rosszabb lesz.”

    Robert Doornbos azonban a heppenheimi védelmére kelt és egy másik perspektívából világította meg a helyzetet:

    ,,Leclerc szombatonként volt a legjobb, ezt a hét rajtelsősége is bizonyítja. A szezon kezdetén, még nagy volt a különbség a monacói javára, ám Vettel visszavágott és igazán szép versenyeket produkált.”

    Coronel nem értett egyet honfitárásával, szerinte csak az számít, hogy kinek a neve mellett szerepel több pont, mire Doornbos frappánsan visszavágott:

    ,,Tehát mindenki, akit a csapattársa legyőzött, vonuljon vissza?”