Címke: Charles Leclerc

  • A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    Charles Leclerc azt is elmondta, hogyan éli meg azt, hogy most Lewis Hamiltonra irányul a nagyobb figyelem a Ferrarinál.

    A Ferrari versenyzői az előző években közelebb álltak egymáshoz életkorban és az elért sikerekben is, mint most, amikor Leclerc csapattársaként Carlos Sainzot Hamilton váltotta. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy eddig inkább a monacói versenyzővel foglalkozott többet a média, ám ezúttal fordul a kocka.

    Leclerc ugyanakkor kijelentette, hogy Hamilton érkezése és a rá irányuló figyelem nem zavarja. „A Ferrari nagyobb bármelyik versenyzőnél, ezért különleges a Ferrari. A csapatért rajonganak sokan, nem egyik vagy másik pilótájáért. Lewis a sportág legendája, így jelenleg nagyobb érdeklődés kíséri, mint engem, de ez teljesen rendben van részemről. Megértem ezt, így normális. Nem hiszem, hogy versengés lenne közöttünk, hogy bármelyikünk a Ferrari kiemelt pilótája legyen” – mondta az Ausztrál Nagydíj helyszínén.

    „Lewis nagyszerű – tette hozzá. – Igazán kedves ember. Szuperül kijövünk egymással, sok a közös szenvedélyünk, ezek egyike a zene.”

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    Hamilton is méltatta csapattársát, és először viccelődve felelt a kérdésre, hogy mivel imponált neki először: „A nagyszerű frizuráját és a szemét leszámítva jól néz ki!” Utána azonban kiemelte, hogy Leclerc sok energiát fektet abba, hogy sikeres legyen.

    „Nem tudjuk, ki mit csinál a zárt ajtók mögött, de szerintem mindegyik versenyző keményen dolgozik. Mindenki más módszereket használ, és érdekes volt látni, ő miket. A módszerei nem különböznek nagyon az enyéimtől, és látható, hogy a srác keményen dolgozik velük” – mondta, „Mr. Ferrarinak” nevezve a csapattársát. Ezzel vélhetően arra célzott, hogy olyan, mint maga a Ferrari megtestesülése.

    Leclerc korábban azt mondta, a Ferrari is tanul Hamilton más csapatoknál alkalmazott munkamódszereiből.

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

  • Magyarként vicces, ahogy Hülkenberg az ü betű létét magyarázza, Leclerc nevét viszont legfőbb ideje mindenkinek megtanulni

    Magyarként vicces, ahogy Hülkenberg az ü betű létét magyarázza, Leclerc nevét viszont legfőbb ideje mindenkinek megtanulni

    Napokkal a 2025-ös F1-es szezonnyitó előtt bemutatkoznak a mezőny tagjai – szükség esetén akár szótagolva is a saját nevüket, hogy mindenki szakszerűen tudja kiejteni azt a továbbiakban.

    Az F1 tartalomgyártói megkérték a versenyzőket, különösen azokat, akiknek a nevét angolul gyakran rosszul ejtik, hogy tisztázzák, hogyan is hangzik az autentikusan, saját nyelvükön.

    Carlos Sainz azokhoz szólt, akik a vezetéknevében lévő mindkét magánhangzót megpróbálják kényszeresen kiejteni, ugyanis helyesen egyetlen szótaggal kell azt elintézni.

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

    Nico Hülkenberg arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk szívesek ü betűvel ejteni a nevét, az angol nyelvterületen ugyanis a hangot nem ismerők hajlamosak azt sima u-val elintézni. Ü betűje egyébként elég kevés ábécének van a világon, a német és a magyar mellett megtalálható az észtben és több török nyelv által használt betűkészletben.

    Ami szintén ritkaság, de nekünk ugyancsak ismerős, az a vezetéknév első helyen való használata a teljes névben: a japán Yuki Tsunoda erre mutatott rá a saját példáján. Ez több ázsiai, főleg távol-keleti nyelv mellett különös módon csak a magyarnak sajátsága.

    A magyar nyelvterületen viszont gyakori gondot jelent a francia szavak ejtése, és Monaco szülöttjeként, francia anyanyelvvel Charles Leclerc neve is ezek közé tartozik. Bár még hét F1-es szezonnal a háta mögött is gyakran belefuthatunk abba, hogy valaki k hangot ejt a neve végén, az a c betű valójában néma.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

    Az alábbi videóban pedig teljes nevük mellett csapatuk teljes nevével együtt mutatkoznak be a pilóták – így ritkán hallható formában jönnek elő a csapatnevek, hiszen a McLaren kivételével minden istállónak van névadó szponzora. Hülkenbergnek meg is gyűlt a baja a Stake F1 Team Kick Sauberrel, ahova idénre igazolt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

    Ezek a rövid összeállítások egyébként egy itt elérhető hosszabb videó részei, amelyben a versenyzők beszélnek a legkedvesebb pillanataikról, megnevezik legjobb barátaikat a mezőnyben, és elmondják, milyen képességeiken szeretnének még csiszolni.

    Egyetlen versenyző merte kijelenteni, hogy idén F1-es világbajnok lesz

  • Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    A Ferrari nagyszabású bemutatót tartott Milánóban az idei F1-es szezon rajtja előtt, amelyen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is színpadra, illetve autóba pattant.

    Noha az F1 75 elnevezésű eseménnyel a sportág már megtartotta hivatalos szezonindító eseményét Londonban, és a mezőny már túlvan a bahreini tesztelésen, hogy a jövő hét végén az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét vegye a 2025-ös szezon, a Ferrari rátett még egy lapáttal, és megadta a módját, hogy Milánó belvárosában bemutassa a Scuderia idei felállását.

    A Piazza Castellón felállított színpadhoz és a környéken összerakott minipályához rengeteg drukker látogatott el, hogy élőben lássa Lewis Hamiltont, Charles Leclerc-t, valamint Frédéric Vasseur csapatfőnököt és Benedetto Vignát, a Ferrari vezérigazgatóját. Miközben mindegyikük meg is szólalt, a legnagyobb attrakciót természetesen Hamilton és Leclerc bemutatója jelentette a 2019-es Ferrarival, az SF-90-essel. A hétszeres világbajnok ezt az autót egyébként korábban még nem vezette, így a 2023-as, 2024-es és 2025-ös F1-es torpedó után egy újabbat írhatott fel a listára.

    Természetesen a két pilóta nemcsak sétatempóban integetett a tifosinak, hanem azért gumit is égettek, amiről látványos fotók és videók készültek. Alábbi képgalériánkban előbbiek látható, lentebb pedig videókból szemezgettünk.

    Leclerc és Hamilton páros körzőzése:

    Leclerc igen látványos dolgokat is csinált:

    Hamilton egyedül füstöli a 2019-es Ferrari gumijait:

    A két csapattárs a milánói utcákon:

    Libabőrös képsorok – a Fratelli d’Italia, Olaszország nemzeti himnusza részben a Tifosi előadásában:

    Hamilton Ferrari-sapkákat osztogat:

    Leclerc is Ferrari-sapkákat osztogat:

    Az eseményt teljes egészében ITT lehet visszanézni.

    Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

  • Leclerc az élen, újabb bizarr incidens az F1-es teszt utolsó délelőttjén

    Leclerc az élen, újabb bizarr incidens az F1-es teszt utolsó délelőttjén

    Péntek reggel harmadik, egyben utolsó tesztnapját kezdte meg a Forma–1-es mezőny a szahíri pályán. Elsősorban a hosszabb etapokra koncentráltak a versenyzők, a célegyenesre került különös üvegtörmelék viszont negyed órányi fennakadást okozott.

    Tizennyolc versenyzőt irányoztak elő a csapatok a pénteki munkára, hiszen Carlos Sainz és Liam Lawson csütörtökön a teljes napot vállalva már le is tudták tesztelési kötelezettségeiket. Így Max Verstappen és Alexander Albon kapott ma teljes napot a Red Bullnál és a Williamsnél, a többi csapat viszont ezúttal is megosztotta pilótái között a két napszakot.

    Reggel az Aston Martin is változtatást jelentett be, ugyanis Lance Stroll rosszulléte miatt nem tudott autóba ülni, így Fernando Alonso kezdte a napot, noha pár óra elteltével a csapat közölte, a kanadai pilóta már készen áll, hogy délután átvegye a volánt a spanyoltól – aki így három délelőtti etapot kapott a teszten, ami nem annyira ideális.

    A nap kezdete a csapatok többségénél aerodinamikai tesztekkel, a szimulátorból nyert adatok ellenőrzésével telt, majd hamarosan a hosszabb etapok kerültek főszerepbe. Ezt jelzi, hogy a második két órában már csak minimális változások történtek az eredménylistán, amit Charles Leclerc 1:30,811-es idővel vezet négy óra elteltével – ez közel másfél másodperccel lassabb annál, amit csütörtökön futott.

    A délelőtt utolsó órájába fordulva újabb váratlan körülmény akasztotta meg a tesztet a szerdai áramszünet és a csütörtöki sivatagi eső után: ezúttal a célegyenes fölé magasodó, a kockás zászló lengetésére szolgáló fülke egyik oldalsó üveglemeze esett ki a helyéről és tört ripityára a versenypályán. Piros zászló lépett életbe a takarítás idejére, ami a körülményes újraindítással együtt – Antonelli és Alonso kihajtott, majd újra piros lett a lámpa – is lezajlott negyed óra alatt.

    A tesztnap eseményeit az itt elérhető szöveges közvetítésünkben követjük végig percről percre.

    A péntek délelőtti eredmények:

    1. Charles Leclerc, Ferrari, 1:30.811, 66 kör

    2. Kimi Antonelli, Mercedes, 1:30.888, 61 kör

    3. Lando Norris, McLaren, 1:30.943, 57 kör

    4. Max Verstappen, Red Bull, 1:31.209, 47 kör

    5. Jack Doohan, Alpine, 1:31.239, 61 kör

    6. Alex Albon, Williams, 1:31.444, 58 kör

    7. Isack Hadjar, Racing Bulls, 1:31.761, 73 kör

    8. Fernando Alonso, Aston Martin, 1:32.084, 49 kör

    9. Gabriel Bortoleto, Sauber, 1:32.147, 35 kör

    10. Oliver Bearman, Haas, 1:32.361, 59 kör

  • Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

    Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

    Charles Leclerc úgy érzi, máris sok tudást magába szívott azáltal, hogy megfigyelte, milyen különbségeket tapasztal Lewis Hamilton a Mercedes és a Ferrari munkamódszerei között. Szintén előnyöket lát abban a csapat számára, hogy vezetési stílusuk nagyon hasonló a hétszeres bajnokkal.

    Bár a tesztek eredményéből nehéz következtetni az első versenyhétvégéken várható formára, a Ferrari mégis magára irányította a figyelmet a szahíri gyakorlás második napján azáltal, hogy Hamilton és Leclerc a második és harmadik helyen zártak a tabellán – jelentős előnnyel az üldözőkkel szemben, és csak hajszállal elmaradva az egy teljes időmérő edzést főpróbázó Carlos Sainz mögött.

    Hamilton ráadásul pozitívan nyilatkozott az új autójától kapott visszajelzésekről, bár elismerte, hogy még rengeteg tanulnivalója van a korábbi munkahelyéhez, a Mercedeshez képest tapasztalt temérdek beállításbeli és szóhasználatbeli különbség miatt.

    Nem csak a 40 éves brit megy át azonban intenzív tanulási folyamaton jelenleg a Ferrarinál, hanem Leclerc elmondása szerint ő maga és a mérnökcsapat is, éppen a Hamilton által hozott új szemléletmód miatt.

    „Érdekes látni, milyen módon dolgozott más csapatoknál, amelyek annyi sikert eredményeztek számára. Ebből a szempontból mi is sokat tanulunk tőle. És azt is jó volt nézni, milyen örömmel és izgatottsággal állt neki a munkának. Számomra mindez az jelentette, hogy egy kicsit távolabb voltam a rivaldafénytől a szünetben, de ezt nem bántam. Jobban oda tudtam figyelni magamra, teljesen odatettem magam, hogy készen álljak az első versenyre. Nagyon várom már ezt az évet, és remélem, pozitívabb kicsengéssel kezdjük majd, mint a tavalyit” – idézi Leclerc-t az Autosport.

    Leclerc emberi jellemzőit méltatja az előző versenymérnöke

    Az érdekes különbségek mellett azonban egy fontos hasonlóságra is rámutatott Leclerc, aminek nagy jelentősége lehet a szezon során a Hamiltonnal való közös munka, és akár a csapat teljesítménye szempontjából is.

    „Meglepett, hogy a vezetési stílusunk nagyon hasonló. Mindketten agresszívan közelítjük meg a kanyarbejáratokat, ami jó jel a csapat számára is, mert ez azt jelenti, hogy ugyanazt akarjuk kihozni az autóból, azonos viselkedést várunk tőle” – mutatott rá a nyolcszoros győztes monacói.

    „Már elég sok időt eltöltöttünk egymás társaságában, bár nem annyira a pályán, inkább a fotóstúdióban. Ezt persze kevésbé élvezzük, de szintén része a munkának. Már várom, hogy együtt versenyezzünk, és remélem, visszavezetjük a Ferrarit a csúcsra.”

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

  • Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

    Annál hangulatosabb szezonnyitó videót nehezen lehetett volna készíteni, mint amivel a Ferrari előrukkolt Charles Leclerc, Lewis Hamilton és az SF-25 főszereplésével.

    A Ferrari február 19-én mutatta be új autóját, és egyúttal meg is tartotta annak bejáratását saját, fioranói tesztpályáján. A bejáratást csak filmforgatási nap keretén belül tehetik meg napjainkban a csapatok, vagyis serényen dolgoztak is a pályára, az autóra és az autókat követő járművekre felszerelt kamerák.

    A végtermék alapján valószínűleg egyetértés lesz nemcsak a Ferrari, de általában az F1 rajongói között is abban, hogy ez egy igazán hasznosan eltöltött filmforgatási nap volt.

  • Így zajlott az első, megnyújtott F1-es tesztnap percről percre

    Így zajlott az első, megnyújtott F1-es tesztnap percről percre

    Bahreinben három napon keresztül készül az F1 mezőnye a március közepén induló szezonra. Az első nap során vezetett élő hírfolyamunk alább visszaolvasható.

    18:05 – Az 1. tesztnap végeredménye a táblázatokban, az összefoglaló pedig itt.

    Image

    Image

    18:00 – Zárjuk is az élő hírfolyamot egy képpel arról a McLarenről, ami úgy néz ki, mintha egy gonosz lény kellemetlen nyálkájából mászott volna ki. Körének befejeztekor a McLaren szerelői körbe is vették az autót, megakadályozva, hogy az ott ólálkodó fotós képet készíthessen a műalkotásról, amit a szél és a zöld folyadék kölcsönhatása kreált.

    Norris zárta végül a leggyorsabb körrel a napot, az utolsó órában már zömmel hosszú etapokkal kísérleteztek a csapatok, így senki nem jelentett veszélyt az első helyére. Mögötte Russell és Verstappen zárt, mind a 20 versenyző megfordult a pályán az első tesztnapon. És ezzel az előszezoni tesztelés harmadán már túl is vagyunk, csütörtökön és pénteken hasonló formában jelentkezünk a folytatással!

    17:54 – A McLaren garázsában még pár perccel a kockás zászló előtt is lázasan folyik a munka, a szerelők fluoreszkáló folyadékkal fújják be Norris autóját, és jól láthatóan nem spórolnak vele. A brit néhány próbakörre ezek szerint még kihajt, amely során a csapat az autó körüli légáramlatokról szeretne további adatokat gyűjteni.

    17:50 – Tíz perc van hátra a megnyújtott első F1-es tesztnapból Bahreinben. Volt itt minden, eső, áramszünet, egy csomó új környezetben lévő versenyző, és az alábbi kép alapján mondhatjuk, hogy még tűzijáték is. A hamarosan érkező összefoglaló cikkünkben fogyaszthatóbb formában is összegyűjtjük mindazt, amit a nap folyamán jelen hírfolyamunkban követni lehetett.

    17:38 – Nem csak egy halom újonc és csapatot váltó versenyző jelenti az újdonságot a nézők számára az idei teszten. Hanem az is, hogy először hallhatjuk egy női versenymérnök hangját egy pilóta fülében, miután Esteban Ocon mellé Laura Müllert nevezték ki erre a posztra a Haasnál.

    Müller az alábbi cikkben mesél az F1-ig vezető rendhagyó útjától:

    Itt pedig meghallgatható munka közben:

    17:30 – Az utolsó fél órába lépve többen is hosszabb etapokkal kísérleteznek már. Az alábbi X-csatornán több versenyző menetének köridőit is lehet elemezgetni.

    17:22 – Egy tesztnap alapján az erősorrendre még aligha lehet következtetni, de a csapatoknak a saját helyzetükre már elég jó rálátása lehet. Az Auto Motor und Sport az Alpine-tól megtudta, hogy az enstone-i csapaton máris nagyon pozitív érzések lettek úrrá az autó teljesítményét látva. A tavalyi évkezdéshez viszonyítva persze, amikor egyes pályákon még a leglassabbnak bizonyultak, most minden előrelépésnek számít. „Nem várnak csodákat, de elég jó lehet az autó a középmezőnyhöz” – írják. Pierre Gasly is bizakodóan nyilatkozott a nap során az F1TV-nek.

    17:11 – További átrendeződés az élmezőnyben: Norris mögé Russell és Verstappen ugrott fel. Leclerc negyedik, és már Sainz is ötödik. A délutáni versenyzők egyértelműen jobb tempót préselnek ki az autókból – a délelőtti leggyorsabb Antonellit már csak a tabella hetedik helyén találjuk.

    17:04 – Miközben zajlik a teszt, a Motorsport Világtanács fontos változást fogadott el az idei Monacói Nagydíjra: a változatosság fokozásának jegyében két kötelező bokszkiállást írnak elő a versenyre, melyek során legalább kétféle keveréket kell majd használniuk a versenyzőknek. A kötelező két kiállás esős futam esetén is érvényes lesz.

    16:52 – Norris áll a legrosszabbul a délutáni versenyzők közül megtett körszámban, 30-cal, a legjobb köridő terén azonban már az első, miután 1:30,430-ra javította az etalont, több mint négy tizedet adva Leclerc-nek is.

    16:37 – Sainz itt egyszerre próbálgatja a pálya és a Williams határait.


    16:34 – Most viszont már megérkezett a megerősítés az F1-től: a csapatokkal egyeztetve megtoldották egy órával a tesztnapot, ami így közép-európai idő szerint 18 órakor, helyi idő szerint 20 órakor ér véget.

    16:25 – Arról hallani az F1TV közvetítésében, hogy akár egy órával meg is nyújthatják a mai tesztprogramot, ezzel kárpótolva a csapatokat a több egy órányi leállásért. Még nincs erről hivatalos bejelentés, jelen állás szerint tehát közép-európai idő szerint 17 órakor zárul a napi penzum.

    16:17 – A tesztet tehát továbbra is Leclerc vezeti, aki nem sokkal a leállás előtt ugrott az élre a Ferrarival. És ha már Ferrari, a csapat szezonelőzetes videóját mindenkinek melegen ajánljuk az alábbi cikkben.

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

    16:15 – Csak két csapat hozott egyáltalán magával néhány szett intermediate vagy extrém esőgumit Bahreinbe. Persze messze vagyunk attól, hogy használni kelljen őket.

    16:10 – De most már tényleg szabad a körözés, aminek legegyértelműbb jele az autók sora, amelyek azonnal ki is hajtottak a pályára, próbálva behozni a kiesett időből, amennyit csak lehet. Több mint egy órás volt ez a kényszer-, illetve áramszünet.

    15:58 – Közben az eső is egy újabb szintet lépett ahhoz képest, mint amikor még csak néhány csöppről beszéltünk.

    15:49 – Tíz perc alatt egy autó, nem sok, annyi sem tért vissza a pályára… Ez pedig nem a saját döntésük a csapatoknak, a jelek szerint még mindig nem engedélyezett a körözés folytatása, csak az eredményjelzőkön és a közvetítésben jelent meg a zöld jelzés. Ezek szerint tévesen.

    15:40 – Nnnnna, fokozatosan a pálya minden pontján, a bokszutca minden szegletében visszatért az áramellátás, felgyulladtak a fények, működésbe léptek a számítógépek és a kijelzők. A mezőny megkapta a zöld jelzést, folytatódhat a munka. Közben annyira bealkonyodott, hogy világítás nélkül már semmiképpen nem lenne helyük autóknak a pályán.

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1894758838898655280

    15:32 – Vicces pillanat: a Mercedesnél elővették a generátort, és akkor vették észre, hogy azon még korábbi versenyzőjük, Hamilton 44-es rajtszáma áll. Gyorsan leszedték, de a kamera gyorsabb volt.

    15:29 – A szerelésnek nem szabhat gátat egy kis sötétség.

    15:25 – Másfél óra van még hátra a tesztnapból, de nagyjából fél órája már piros zászló van érvényben, és egyelőre nincs hír arról, mikor állhat helyre az áramellátás. A leállás előtti pillanatokban Norris még megfutotta első épkézláb köreit, és feljött a harmadik helyre. Az alábbiak szerint alakul tehát az állás jelenleg:

    15:20 – Hamarosan itt a naplemente, de a reflektorok már világítottak a pálya körül. Russell beszélt arról, elsőre mennyire meglepődött az áramszünet pillanatában, hogy a kelleténél sötétebb volt a pálya, amikor kihajtott. Hozzátette, szerencse, hogy nem egy órával később jött az áramszünet, mert akkor sötétség borult volna az éppen pályán lévőkre.

    15:11 – A versenyzők kiszálltak az autókból és az igencsak sötétbe borult garázsokban beszélgetnek a csapattagokkal. Az autón dolgozni próbáló szerelők zseblámpával világítanak. Szürreális, legalábbis az F1-es közegben.

    15:07 – A csapatok is megerősítik: elment az áram a pályán. Hát ezt nem láttuk jönni, hogy egy anglicizmussal fejezzük ki magunkat.

    15:03Piros zászló! Úgy tűnik, néhány csapat garázsában elsötétültek a monitorok, ennek lehet köze a leálláshoz, hiszen senkivel nem történt incidens a pályán.

    14:53 – És már a Ferrari az első! Leclerc 1:30,878-as idővel ugrott Russell elé. A többséghez hasonlóan a monacói is sárga oldalfalú gumit használt.

    14:47 – A kerekekhez kapcsolódó egy másik furcsa jelenség az Aston Martinhoz kötődik, akik egy egészen furcsa felnivel, felnifedővel álltak elő, ami hátrafelé forog menet közben. A lassításból látható, hogy tényleg ez történik, nem csupán a sebességváltozások miatt érződik így. Izgalmas kérdés, hogy ez milyen aerodinamikai előnyöket jelenthet.

    14:39 – Továbbra is egy Mercedes az élen, ám immár Russell az! A brit ugyanis megfutotta a teszt eddigi legjobb idejét 1:31,082-vel, amivel 346 ezreddel felülmúlta csapattársát. Sőt, Antonelli már a harmadik helyre csúszott, hiszen Gasly is javított, amivel feljött másodiknak.

    14:32 – Érdekes újdonság a Saubernél, ami a kerékcserék hatékonyságát segíti: immár a kerékpisztolyt kezelő személy közvetlenül maga előtt, a keréken felvillanó zöld fényekből látja, hogy megfelelően lett erősítve a kerék. A csapatnak a tavalyi szezon elején temérdek problémája volt a kerékcserékkel.

    https://twitter.com/FD_Media2/status/1894736999342387567

    14:27 – Leclerc megfutotta a nap ötödik legjobb idejét, közel négy tizeddel elmaradva az etalontól. Közben esőt jelentenek a szahíri pályáról, bár csak néhány cseppet. Csütörtökre azonban esély van arra, hogy ennél valamivel több is érkezzen.

    14:13 – Norris kimerészkedett a pályára a padlócsere után, de egyelőre csak két próbakör van a neve mellett. Mellette Bortoleto a másik, aki még nem rendelkezik mért körrel.

    14:05 – A délutáni etapból is eltelt már egy óra, alább az első tíz helyezett pillanatnyi sorrendje. A frissen autóba ültek közül csak Gasly és Verstappen férkőzött be közéjük, ők viszont igencsak előkelő helyre.

    1. Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör

    2. Gasly (Alpine): 1:31.443, 12 kör

    3. Verstappen (Red Bull): 1:31.444, 18 kör

    4. Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör

    5. Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör

    6. Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 77 kör

    7. Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör

    8. Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör

    9. Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör

    10. Piastri (McLaren): 1:32.084, 65 kör

    13:55 – Mintha csak egy kör koreográfiájához tartozna, Hadjar egy piruettel fűszerezte menetét.

    13:48 – Nahát, és közben Gasly az Alpine-nal egyetlen ezreddel felülmúlta Verstappent, így már ő a második.

    13:44 – Hopp, Verstappen megfutotta a nap második legjobb idejét, mindössze 16 ezreddel elmaradva Antonellitől. Úgy tűnt, ez egy előre megbeszélt pillanat volt egy fontos körre, hiszen a garázsból is árgus szemekkel figyelték Verstappen menetét és az autó viselkedését.

    13:39 – Lenyűgöző összetettségű ez az aerodinamikai szenzoregyüttes a Ferrari hátulján. Ha egy múzeumban állítanák ki, simán el lehetne adni posztmodern absztrakt művészeti alkotásként, és az emberek pénzt fizetnének, hogy lássák.

    13:32 – Egyre többen érkeznek közülük, de persze senki nem olyan körökkel kezd, amik veszélyeztetnék a nap legjobb időeredményeit. Akire kicsit még biztosan várnunk kell, az Norris: a Sky Sports információ szerint a McLarenen padlólemezt cserélnek, a garázst pedig el is takarták fekete panelekkel, kizárva a leskelődni vágyókat.

    13:22 – Húsz perc elteltével Isack Hadjar lett az első, aki kimerészkedett a pályára a Racing Bullsszal. Gabriel Bortoleto lesz a másik újonc, aki délután autóba ül, mellettük pedig Ocon, Verstappen, Norris, Leclerc, Gasly, Stroll, Sainz és Russell érkezésére számíthatunk.

    13:16 – Nemcsak Hamilton adja át az autót a nap második felére csapattársának, hanem az előzetes bejelentések alapján mindenki más is. Ha tehát minden a tervek szerint megy, ma a mezőny mind a 20 pilótája megfordul a pályán. Negyed óra elteltével azonban még senki nem merészkedett ki a garázsból a második garnitúra versenyző közül.

    13:11 – Ilyet még nem is láthattunk eddig: egy teljes kör Lewis Hamiltonnal a Ferrari volánjánál fedélzeti kamerából, hogy szokjuk a látványt.

    13:06 – A szezon derekán egy szabadedzés kezdeténél már aligha leszünk olyan lelkesek a bokszutcai végén felvillanó zöld lámpa láttán, mint most. Véget ért az ebédszünet, indul a délutáni 4 órás folytatás a teszt első napján!

    12:56 – Alább megtekinthető frissülő képgalériánk az első tesztnapról

    Képeken az F1 első bahreini tesztnapja

    12:44 – Csak az utolsó szektor volt Antonellié ma délelőtt, az elsőben Lewis Hamilton, a másodikban Fernando Alonso autózta a legjobb időt.

    12:35 – Antonelli a leggyorsabb lett délelőtt, de azért amikor elkezdtek kopni a gumik a W16-oson, rendesen küzdött az autóval, mint az a visszajátszásból látható volt.

    12:29 – Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire akarja az idei világbajnoki címeket a McLaren, mint az, hogy ebben az évben sem használják az általuk az F1-ben elsőként és eddig egyedüliként bevezetett digitális paneleket, amelyeknek segítségével a pilótafülke két oldalán menet közben is válthattak a szponzorlogók és feliratok között. A fedélzeti kamerából jól látható megoldás tavaly év közben tűnt el, és az idei autón sem tért vissza, a csapat egyik szóvivője pedig azt mondta a Racefans-nek, hogy ennek teljesítménybeli okai vannak. A panelek 200 grammot adtak hozzá az autó súlyához.

    12:17 Mint korábban írtuk, Lawson Red Bulljáról 11 óra után levált valami a célegyenesben. A visszajátszásból kiderült, hogy jókora darabot hagyott el.

    12:09 Összefoglalónk az első délelőttről alább olvasható

    Megpördülő Red Bull és Mercedes-elsőség a bahreini F1-es teszt első napjának felénél

    12:05 – Az akció 13 órától folytatódik. Mint a körszámokon látható, nagyobb problémával senki sem szembesült, csak Alonso lóg ki picit a sorból lefelé, Hülkenberggel együtt csak ő nem jutott el a Bahreini Nagydíj távját jelentő 57 körig. Korábban gratuláltunk azoknak, akik eljutottak egy versenytáv feléig fél nap alatt, az utóbbi években viszont már teljesen megszokottá vált ez a megbízhatóság javulásával. 2026-ban talán más lesz a helyzet, de az még a jövő zenéje.

    12:01 – Az állás a negyedik óra után, a tesztnap félidejében

    1. Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
    2. Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
    3. Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
    4. Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 78 kör
    5. Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
    6. Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
    7. Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
    8. Piastri (McLaren): 1:32.084, 64 kör
    9. Hülkenberg (Sauber): 1.32.169, 55 kör
    10. Bearman (Haas): 1:35.522, 72 kör

    11:55 – A McLaren a hűtési rendszert vizsgálta az előbb: Piastri járó motorral megállt a garázs előtt, majd látszólag nem történt semmi. Vagyis pontosan az történt, amit az első mondatban jeleztünk.

    11:49 – Egyelőre a Haas fordította a legkevesebb energiát a gyors köridőre, Bearman több mint 3 másodperccel lassabb a 9. helyezettnél, miközben az 1. és a 9. között alig 0,7 másodperc a különbség. Cserébe délelőtt a fiatal brit tette meg a második legtöbb kört jelen állás szerint.

    11:40 – Piastri majdnem ugyanúgy járt, mint Lawson közel egy órája, de neki sikerült megfognia az autót és nem pördült meg az első kanyarkombinációból kigyorsítva.

    11:37 – Hamilton felkészülése gond nélkül zajlik, eddig a többséghez hasonló mennyiségű, 54 kört tett meg, és a 4. helyet foglalja el az egyelőre nem mérvadó tabellán.

    11:30 – Lawson felzárkózott Antonelli mögé a 2. helyre, az ideje 1:31.560. Még félóra maradt az ebédszünetig.

    11:24 – Az új McLarenen az egyik újítás az, hogy a légáramlások stabilizálása érdekében a futómű kialakításával csökkentették az autó bólintását. A wokingiak egyik célja az is, hogy csökkentsék a szemcsésedést az első gumikon.

    „Bátor” és „agresszív” – a Red Bull korábbi nagyágyújának keze nyoma is látszik az új McLarenen

    11:17 – Most még tényleg nincs sok értelme a köridőket bogarászni, de a később várható versenyszimulációk eredményei talán adnak majd némi támpontot az erőviszonyokról. Előzetesen sokan azt várják, hogy a McLaren és Lando Norris lesz a favorit, amit Christian Horner a jelek szerint talán nem bán, mivel azt mondta: „Néha jobb nem favoritnak lenni. Örömmel látnám Landót favoritként utazni az első versenyre.” A Sky Sports kommentátora, David Croft viszont nem érzi magabiztosnak Verstappent:

    Verstappenen nem látja a kicsattanó önbizalmat a brit F1-es kommentátor

    11:15 – Tsunoda újra a pályán megy, szóval az iménti gikszer nem volt komoly a fékekkel.

    11:12 – A hűvösebb idő sem baj – a Red Bull technikai igazgatója, Pierre Waché az Auto Motor und Sportnak azt mondta, „a C3-as gumin is megtudjuk, amit meg akarunk tudni az autóról, és ez a teszt erről szól. Csak a puhább gumikeverékeknél számít a hőmérséklet.”

    11:08 – Antonelli átvette az 1. helyet, ez egy nagyobb előre ugrás. 1:31.428 az ideje.

    11:04 – Megpördült Lawson a 3-as kanyarban, a célegyenes utáni kombinációban: már a 2-es számú balosban elindult az autó hátulja, ellenkormányzott, majd ostorcsapásszerűen átlendült az autó feneke balra a túlzott ellenkormányzástól, onnan pedig már csak állt a féken és csúszott keresztbe.

    11:01 – Az állás a harmadik óra után

    1. Albon (Williams) 1:31.573, 40 kör
    2. Lawson (Red Bull) 1:31.574, 45 kör
    3. Hamilton (Ferrari) 1:31.834, 46 kör
    4. Doohan (Alpine) 1:31.841, 45 kör
    5. Alonso (Aston Martin) 1:31.874, 26 kör
    6. Tsunoda (Racing Bulls) 1:31.909, 52 kör
    7. Piastri (McLaren) 1:32.084, 44 kör
    8. Hülkenberg (Sauber) 1.32.169, 52 kör
    9. Antonelli (Mercedes) 1:32.198, 50 kör
    10. Bearman (Haas) 1:35.619, 56 kör

    10:58 – Többen megrohamozták a pályát, Albon és Antonelli kivételével mindenki kint van.

    10:56 – Nincs különösebben meleg, a levegő 15, az aszfalt 25 fokos Bahreinben. Lawson többször megcsúszott az előző körében.

    10:54 – Itt az első komolyabb akadály? Fékhibát jelentettek a Racing Bullsnál, ez Tsunoda ütemtervét boríthatja.

    10:50 – A megtett körök számában Antonelli vette át a vezetést, 50-nél jár.

    10:45 – Továbbra is úgy tűnik, hogy különösebb fennakadás nélkül tudnak dolgozni a csapatok, piros zászlós megszakítás sem volt még. Erre talán az ebédszünet előtti percekben kerül sor először, amikor a csapatok szándékosan kiürítik az üzemanyagtankot a mérőeszközök ellenőrzése céljából.

    Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Aston Martin

    10:40 – Megint csökkent az aktivitás, csak Antonelli és Bearman köröz jelenleg. 

    10:27 – Valami lerepült a Red Bullról, Lawson visszament a garázsba.

    10:22 – Most öten vezetnek, Albon, Hamilton, Tsunoda, Hülkenberg, és Piastri. Albon egyébként 1 ezred.

    10:22 – Most öten vezetnek, Albon, Hamilton, Tsunoda, Hülkenberg, és Piastri. Albon egyébként 1 ezredmásodperccel előzi meg Lawsont a köridő-táblázaton.

    10:13 – Már Albon az élen a Williamsszel. Lehet, hogy délig többször lesznek helycserék a táblázaton. Alonso például már csak 5., Hamilton és Doohan is megelőzte.

    10:05 – Lawson visszavette az 1. helyet, ez egyelőre nem rossz kezdés a csapat új pilótájától.

    10:02 – Elérkeztünk tehát a délelőtti felvonás feléhez. 12 órától egyórás ebédszünet lesz, majd délutánra versenyzőt cserélnek a csapatok. Mármint nem egymással, hanem az autóban.

    10:00 – Az állás a második óra után

    1. Alonso (Aston Martin) 1:31.874, 19 kör
    2. Lawson (Red Bull) 1:31.914, 28 kör
    3. Hamilton (Ferrari) 1:32.050, 31 kör
    4. Tsundoa (Racing Bulls) 1:32.161, 36 kör
    5. Albon (Williams) 1:199, 25 kör
    6. Doohan (Alpine) 1:32.290, 30 kör
    7. Hülkenberg (Sauber) 1.32.389, 29 kör
    8. Antonelli (Mercedes) 1:33.907, 32 kör
    9. Piastri (McLaren) 1:34.227, 18 kör
    10. Bearman (Haas) 1:35.619, 28 kör

    9:55 – Eddig Tsunoda tette meg a legtöbb kört, 36-ot, a rangsor másik végén Piastri áll 17-tel.

    9:52 – Hamiltonnak voltak kisebb kicsúszásai az elmúlt percekben, az előbb a 4-es kanyart vette szélesre. Talán a szél az oka.

    9:46 – Most Alonso az első, 1:31.874-re vitte le a szintidőt a veterán spanyol.

    9:39 – Lawson őrzi az 1. helyet, Hamilton pedig az előbb újra magához ragadta a 2.-at.

    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    9:35 – Tsunoda, majd kisvártatva Albon is megelőzte Hülkenberget, miközben természetesen a körülmények is javulnak, ahogy felgumizódik az aszfalt.

    9:32 – A héten az F1 szezonja félig-meddig elindul, de a WEC és az IndyCar bajnoksága ténylegesen elrajtol, míg a brit F4-ben a második szezonjára készülő Molnár Martin az utolsó versenyhétvégéjét futja a téli felkészülése során az F4 Middle East Championship mezőnyében. Itt láthatjátok a kezdési időpontokat és a megtekintési lehetőségeket:

    Az F1 és két másik bajnokság téli álmának is vége, mutatjuk a menetrendet

    9:29 – Hülkenberg a 2. helyre lépett, Lawson pedig tovább javított, már 1:32 alatt jár (1:31.914).

    9:24 – Piastri a 8. helyen nyitott, miközben Lawson átvette az 1. helyet Hamiltontól, 1:32.036 a Red Bull ideje.

    9:19 – Hamilton bement a bokszba, Piastri kijött onnan, szóval hamarosan végre talán a McLaren is feliratkozik a tabellára.

    9:17 – Leclerc a jelek szerint még ébredezik, egy korábbi felvételen láthattuk, hogy a délután vezető pilóta még nem nagyon indította be a napot.

    9:08 – Elcsendesedett a pálya, csak Hamilton köröz most. Mint látható, Piastri az egyetlen, aki még nem futott mért kört a délelőtti szekció résztvevői közül.

    9:03 – Az állás az első óra után

    1. Hamilton (Ferrari) 1:32.621
    2. Albon (Williams) 1:32.862
    3. Alonso (Aston Martin) 1:33.031
    4. Lawson (Red Bull) 1:33.13
    5. Doohan (Alpine) 1:33.19
    6. Tsundoa (Racing Bulls) 1:33.57
    7. Hülkenberg (Sauber) 1.33.842
    8. Antonelli (Mercedes) 1:34.990
    9. Bearman (Haas) 1:35.619

    8:56 – Alonso az élre ugrott (1:33.031), már csak a McLaren és a Williams hiányzik a tabelláról. Az Aston Martinnál új csapatfőnök van Andy Cowell személyében, illetve természetesen sokat várnak Adrian Newey érkezésétől is, bár ő vélhetően jóval többet fog a következő évi autóval foglalkozni. 

    8:48 – Éheztünk hasonló friss felvételekre az elmúlt hónapokban, úgyhogy itt egy fedélzeti kamerás kör Alonsóval a bahreini pályán, aki a 2. helyre lépett az imént:

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1894648470952108288

    8:45 – Hamiltonnak kedvezhet, hogy a Ferrari pilótafülkéje távolabb helyezkedik el az első tengely vonalától, mint a Mercedesé – a brit még tavalyelőtt panaszkodott arra, hogy emiatt a Mercedes mozgását nem érezte olyan jól.

    8:43 – Áramlásjelző festékből is jutott bőven a kocsikra. Közben mindenki serényen dolgozik, állítgatnak az autón a garázsokban az etapok között.

    8:35 – Az Alpine pilótája, Doohan áll pillanatnyilag az élen (1:33.196), Hülkenberg, Bearman, Lawson, Hamilton, Antonelli, Tsunoda követi. Ha mért köre nincs is mindegyik csapatnak, már az összesnek az autóját láttuk a pályán, szóval legalább az indulásnál nem történt senkinél sem galiba.

    8:30 – Nagy kérdés, hogy a Red Bull végleg visszatalált-e a helyes ösvényre az autó fejlesztésével. Tegnap sokakat meglepett, hogy az új autó bejáratásán meglepően kevés újítás volt felfedezhető az RB21-en.

    8:27 – Megszokott látvány, hogy az autókat mindenféle mérőeszközzel teleaggatják – ezek légnyomás-értékeket rögzítenek, vagyis az aerodinamikai áramlás vizsgálatára szolgálnak. A Ferrari így néz ki ilyen formában:

    8:24 – A csapatok 35 garnitúra abroncsot rendelhettek, ebből 30-at használhatnak fel a három nap során. A Pirelli tájékoztatása szerint a legtöbbet a C3-ból rendelték, a Mercedes például 27 garnitúrát. Az “A” kezdőbetűs csapatok, vagyis az Alpine és az Aston Martin kizárólag a C1, C2, C3 trióból kértek gumikat. Hogy egy ilyenkor gyakran elhangzó kifejezéssel éljünk, ez csak tesztelés, nem a köridő számít, a szponzormágnesnek szánt látványos villantások időszaka már rég elmúlt.

    Pirelli, gumikiosztás, teszt, Bahrein, 2025
    Fotó: Pirelli

    8:22 – Ismerkedjünk meg a háromnapos tesztelés gumikínálatával: hat száraz pályára való abroncstípus elérhető, ebből újdonság lesz a C6, amit esetleg láthatunk a szezon során is, de erről a Pirelli később dönt. A legpuhább keveréket már tesztelték, és utcai pályákon vethetik be. Szahírban a nagydíjhétvégén (ami idén április 11–13-án lesz) a legkeményebb keverékekre szokott szükség lenni, ezek közül a C1 és a C2 fehér színű lesz. A skálán közepesnek számító C3 és C4 sárga, a puha C5 és C6 piros színt kapott; utóbbiak vélhetően nem nagyon fognak előkerülni péntekig, és ezekből amúgy is csak a Ferrari és a Williams kért egy-egy garnitúrát. Az esőgumikat az illendőség kedvéért tüntették fel a grafikán, nagy összegben ne fogadjunk rá, hogy látni fogjuk őket a sivatagi pályán, bár elvétve már előfordult kisebb zápor F1-es eseményen a bahreini pályán.

    gumi, Pirelli, teszt, Bahrein, 2025
    Fotó: Pirelli

    8:15 – Megfutotta első mért körét Hamilton is a Ferrarival, a 2. helyen áll Lawson mögött. Antonelli 3., Tsunoda 4.

    8:13 – Antonelli (Mercedes) 6 kör után bement a depóba, Tsunoda (Racing Bulls) tartózkodik most csak a pályán.

    8:09 – Ahogy várható volt, a versenyzők többsége csak rövid időre bukkant fel a pályán, hogy ellenőrizze az autót, utána visszatért a garázsba. Lawson viszont megtett egy mért kört, 1:35.806. Csak a viszonyítás kedvéért, Verstappen tavaly 1:29.179-es idővel szerezte meg itt a pole pozíciót, nyilván teljesen más feltételek mellett.

    8:05 – Figyelmeztetés: a csapatok és mi sem győzzük sulykolni, hogy a tesztelésen, főleg annak első óráiban nem sokat számítanak a köridők, és inkább a megbízhatósági problémák és az időveszteség elkerülése a cél. A mai nap például a legtöbben bizonyára az alapbeállítások (hasmagasság, futómű stb.) finomhangolására, és nem a minél jobb köridőre törekednek.

    8:00 Elindult a tesztelés. Antonelli hajt elsőként pályára, a Mercedes színeiben. Alonso  és Hülkenberg követi.

    7:57 – Így érkezett meg Hamilton, a délelőtt sztárja bizonyára ő lesz. A fotósok természetesen nagy kupacban gyülekeznek már a Ferrari garázsa előtt, hogy majd megörökítsék, ahogy kihajt a garázsból.

    NE HASZNÁLD!
    Fotó: Eric Alonso/DPPI

    7:53 – Ezek a legfőbb tudnivalók:

    F1-es teszt kisokos – minden, amit a bahreini tesztelésről tudni érdemes!

    7:50 – A versenyzők már korábban megérkeztek a paddockba, itt például a délután vezető Verstappen az újonc Bortoletóval beszélget:

    NE HASZNÁLD!
    Fotó: Eric Alonso/DPPI

    7:46 – Nagy újoncbeáramlás van idén az F1-be, hat versenyzőnek is ez lesz az első teljes szezonja. Közülük viszont Jack Doohan (Alpine), Liam Lawson (Red Bull), Oliver Bearman (Haas) már indult F1-es nagydíjon, míg teljesen kezdőnek számít ebből a szempontból Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), Gabriel Bortoleto (Sauber) és Isack Hadjar (Racing Bulls=a Red Bull kisebbik csapata). A választott rajtszámaikról ebben a cikkben olvashattok. Természetesen nekik még fontosabb, hogy minél több kört tegyenek meg és megszokják a folyamatokat és a technikát.

    7:42 “Ki nyer ma?” helyett “Ki vezet ma?” játékról beszélhetünk. A megfejtések: 

    McLaren: Piastri / Norris

    Ferrari: Hamilton / Leclerc

    Red Bull: Lawson / Verstappen

    Mercedes: Antonelli / Russell

    Aston Martin: Alonso / Stroll

    Alpine Doohan / Gasly

    Haas: Bearman / Ocon

    Racing Bulls: Tsunoda / Hadjar

    Williams: Albon / Sainz

    Sauber: Hülkenberg / Bortoleto

    Vagyis az előző évek gyakorlatához hasonlóan a csapatok a legtöbbször mindkét versenyzőjüket autóba ültetik egy-egy nap, ma mindenhol így tesznek. A ferde vonal előtti pilóták délelőtt, az azutániak délután vezetnek. Ezáltal könnyebb variálni a beosztással, ha az ütemtervet borítaná valamilyen fennakadás.

    7:40 – Filmforgatás címszóval a csapatok többsége szokás szerint már bejáratta az új modelljét vagy ugyanitt, vagy korábban máshol, de ezek a kilométerek tényleg csak arra szolgáltak, hogy a mérnökök megnézzék, néhány alapvető paraméter tényleg stimmel-e, például a hajtáslánc vagy a hűtés működésében. Hétfőn három istálló intézte ezt Bahreinben:

    Elstartolt az F1-es teszthét, három csapat már hétfőn a pályán van

    7:38 – Jó reggelt kívánunk! 8 órától pályára gördülnek a csapatok az idei F1-es autóikkal, hogy megnézzék, minden úgy működik-e, ahogy a tervezőasztalon kigondolták, illetve elkezdik vizsgálni a különböző beállításokat. Az F1TV-n az előfizetéssel rendelkezők vizuálisan is követhetik az eseményeket.

  • Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

    Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

    A csapatok által kiadott szokásos rövid videóknál sokkal többet mutató felvételeket láthatunk a Ferrari és a Racing Bulls bejáratásáról.

    A minap Fioranóban, a Ferrari házi tesztpályáján, valamint Imolában, az Emilia Romagna-i Nagydíj helyszínén is zajlott az élet, hiszen előbbin a maranellói istálló, utóbbin pedig a Racing Bulls járatta be 2025-ös autóját. Az SF-25-öt előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton vezette, míg a VCARB 02 nevű modell szüzességét Yuki Tsunoda vette el, hogy aztán az újonc Isack Hadjar is volán mögé üljön.

    Az eseményről mindkét istálló közétett rövid videókat, ám két autós YouTube-csatornának köszönhetően nemcsak snitteket, hanem az autókat a pályán huzamosabb ideig mutató felvételeket is élvezhetünk. A NM2255 | Raw Car Sounds külön videóban jelentkezett előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton köreivel, amelyek között vannak igazán tempós gyorskörök is, majd azt is láthatjuk, ahogyan a Ferrari egy kamerával felszerelt autóval elkészíti a promóciós célokra szánt felvételeit az idei autóról.

    Charles Leclerc az SF-25-tel:

    Lewis Hamilton az SF-25-tel:

    A VCARB 02 debütálását az Italiansupercarvideo örökítette meg Imolában. Itt a pálya különböző részeiről figyelhetjük Tsunoda (fehér sisakban) és Hadjar ismerkedő köreit, miközben több próbarajtot is láthatunk.

    Verstappen olyan dialektusban készül káromkodni, amit csak egymillió ember ért a világon

  • Leclerc előbb ellesné Hamilton trükkjeit, majd legyőzné őt a vb-címért

    Leclerc előbb ellesné Hamilton trükkjeit, majd legyőzné őt a vb-címért

    Charles Leclerc a Ferrari versenyzőjeként több szezonnak is bajnoki reményekkel vághatott már neki, de annyira magabiztos még sohasem lehetett, mint az erős tavalyi szezonzárást követően most, 2025 előtt. Ráadásul nem veszélyt, hanem fejlődési lehetőséget lát abban, hogy Lewis Hamilton érkezett mellé csapattársként.

    A monacói már a hetedik szezonját kezdi meg a Ferrari versenyzőjeként, az eddigi hat éve pedig nagyrészt a beteljesületlen vágyakról szólt. Talán kevésnek tűnik, hogy ez idő alatt csak három szezonban nyert futamot, összesen nyolcat, és 2022 első harmadát leszámítva egy pillanatig sem tűnt esélyesnek az egyéni bajnoki címre – köszönhetően elsősorban annak, hogy előbb a Mercedes, majd a Red Bull emelkedett ki a mezőnyből.

    Tavaly azonban őrségváltás jelei mutatkoztak, hiszen bár az egyéni trófeával elsétált Max Verstappen, a konstruktőriért a két legnagyobb múltú csapat harcolt a végjátékban, és a Ferrari csak 14 ponttal maradt alul a McLarennel szemben. Ilyen karnyújtásnyi közelségben már több mint egy évtizede nem járt a Ferrari világbajnoki címhez, így nem csoda, hogy Leclerc most minden korábbinál határozottabban nyilvánítja ki, mik a céljai az előttünk álló szezonra.

    „Azok után, hogy tavaly csak egy kicsivel csúsztunk le a konstruktőri címről, számomra már csak egy cél van. Méghozzá az, hogy persze nyerjük meg a konstruktőri bajnokságot a Ferrarinak, illetve hogy megnyerjem az egyéni bajnokságot is, ami olyan álmom, amit gyerekkorom óta szeretnék elérni. Szóval a két cím megszerzése az idei cél” – deklarálta.

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hamilton lesz Leclerc harmadik teljes szezonos csapattársa a Ferrarinál, a monacói pedig korábban Sebastian Vettel és Carlos Sainz ellen is jobb eredményességi mutatókat szállított, a pontversenyben csak 2021-ben a spanyollal szemben maradt alul 5,5 egységgel. A csapattal még ismerkedő brit ugyan nem fogalmazott meg bajnoki célokat, de Leclerc tudja, hogy nem veheti félvállról a 105-szörös futamgyőztes jelentette kihívást. Ahhoz a kérdéshez pedig, hogy meglepte-e Hamiltonban valami az első néhány hétnyi közös munka után, némi megjegyzést mellékelt.

    „Rendkívül jól kijövünk egymással, és már mostanáig is elég sok időt töltöttünk együtt Maranellóban. Szerintem nem a legjobb szó az, hogy meglepett, mert amikor az F1 történetének valaha volt legsikeresebb versenyzője érkezik a csapathoz, akkor számíthatunk arra, hogy sok mindent rendkívül jól csinál, ezzel is igazolva a karrierje során elért eredményeket. Természetesen sok mindent tanulhatok tőle, és érdekes látni, hogyan dolgozik a színfalak mögött. Próbálok tehát ellesni tőle mindent, amit csak lehet, és már várom, hogy hamarosan együtt versenyezzünk vele a Ferrariért, majd pedig remélhetőleg meg is nyerjük a bajnoki címet közösen” – fogalmazott Leclerc, aki mivel az egyéni titulust tűzte ki maga elé célként, Hamiltont értelemszerűen legfeljebb csak a második helyen látná a tabellán.

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

  • A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Szerdán délelőtt a pályán is debütált a Ferrari 2025-ös Forma–1-es autója, az SF-25.

    Miután a keddi londoni szezonindító eseményen bemutatta a sötétebb vöröset és a motorborításon egy nagy fehér logót kapó idei festését, majd rendereken közzétette a 2025-ös autóját, a Ferrari szerdán délelőtt első alkalommal vitte pályára az SF-25-öst Fioranóban. Az új modellt Charles Leclerc próbálhatta ki először forgatási nap keretein belül, míg Lewis Hamilton majd délután ülhet bele.

    Az első videó még a pályán kívül a nagy pillanatot váró rajongói csoport által készítve érkezett, Leclerc pedig az SF-25 volánja mögött tett egyik első mozdulatával intett is feléjük.

    Egy óra eltetével aztán végül érkezett egy videó a Ferraritól is az első pályára gördülés pillanatairól.

     

    A Ferrari a tavalyi konstruktőri második hely után az idén egyértelműen a világbajnoki címeket célozza meg, amire a 2024-es erőviszonyok alapján minden esélye meg is van, miközben természetesen még ők sem tudják, hogy mekkorát sikerült előrelépni a riválisokhoz képest. Az istállóhoz az idei évtől csatlakozott Hamilton, aki már januárban munkába állt Maranellóban, és Leclerc-rel közösen több teszten – köztük a Pirelli 2026-os gumi-prototípusainak próbáján – is túl van a 2023-as, illetve a 2024-es Ferrarival.

    Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)