Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc: Örülnék annak, ha jövöre is Vettel lenne a csapattársam

    Leclerc: Örülnék annak, ha jövöre is Vettel lenne a csapattársam

    Charles Leclerc nemrég azt nyilatkozta, örülne, ha Sebastian Vettel folytatná Ferraris pályafutását és jövőre is egy csapatot alkotnának.

    A német versenyző kontraktusa év végén lejár, ám egyelőre még nem lehet tudni, mi lesz a négyszeres világbajnokkal. Az év elején a Ferrari kijelentette, hogy Vettel megtartása prioritást élvez náluk, így első sorban igyekeznek megállapodni a 32 éves pilótával. Ugyanakkor az olasz sajtó szerint a  Scuderia más alternatívák után is kutat. Daniel Ricciardo és Carlos Sainz is rajta van azon a bizonyos listán, de Antonio Giovinazzi neve is felmerült lehetséges opciónak, sőt a sajtó képviselő szerint Fernando Alonso is elkezdett már helyezkedni, és szívesen visszatérne korábbi munkaadóihoz.

    A monacói azonban fellélegezhet, ugyanis még karácsony előtt bejelentették, hogy 2024-ig erősít az olaszokat. Nemrég készült online interjúja során viszont elmondta, örülne annak, ha Vettel maradna.

    ,,Nagyon jól érzem magam Sebbel. A kapcsolatunk jó, még annak tükrében is, hogy volt pár nézetletérésünk a pályán, mint például Brazíliában. Úgy vélem mindig is jó volt a kapcsolatunk, még akkor is, ha kívülről nem tűnt annak. Mindig jóban voltunk.”

    Ugyanakkor a 22 éves versenyző tiszteletben tartja csapata választását, és, ha úgy döntenek, hogy mást szerződtetnek mellé, ő azt is elfogadja.

    ,,Tisztelni fogom a Ferrari döntését, akárkit is tegyenek mellé. Végtére is az én feladatom az, hogy alkalmazkodjak a mellettem lévő személyhez, és különben is, mindig tanulhatsz a csapattársadtól. Bárkit szívesen látok, ám ha Seb marad, annak nagyon fogok örülni.”

    Leclerc manapság az online világban és a streamelésben merül. Csapattárs legutóbbi interjúja során elmondta, beszerzett már egy szimulátort, csak még nem állította be azt. A 22 éves pilóta alig várja már, hogy Vettel elkészüljön, ugyanis szeretne vele versenyzeni.

    ,,Még nem versenyeztem Seb ellen, de küldeni fogok neki egy üzenetet, miután beállította a szimulátorát. Biztos nagyon jó móka lesz.”

    A monacói tegnapi élő adásában már beszélt erről a Twitchen. Ugyan nem hinné, hogy csapattársa is streamelni fog, de ő biztosan fogja közvetíteni az eseményt.

  • Vettel nem fogadta el az egy éves szerződését fizetéscsökkenéssel

    Vettel nem fogadta el az egy éves szerződését fizetéscsökkenéssel

    2020 végén lejár Sebastian Vettel szerződése, a Sky Italia pedig korábban lehozta, hogy a németnek el kellene fogadnia, hogy jelentősen csökkenne a fizetése. A legfrissebb hír az, hogy Vettel ezt nem fogadta el.

    Sebastian 2015-ben igazolt a Ferrarihoz, mint annak a leendő első számú versenyzője. Példaképéhez, Michael Schumacherhez hasonlóan világbajnok akar lenni a Ferrarival is, de aztán számos hiba után a Scuderia úgy döntött, hogy inkább elindulnak egy másik úton, Charles Leclerc-rel. Az olaszok megtartanák Vettelt, de csak bizonyos feltételekkel.

    A La Gazetta dello Sport szerint a Ferrari csak 12 millió eurót szánna a négyszeres világbajnoknak, és a németnek csak egy éves szerződést ajánlanak. Vettel pedig nem ezt várta. Az olasz újság szerint el is utasította ezen ajánlatot.

    A kérdés az, hogy folytatódhatnak-e a további egyeztetések? Vettel elviekben két éves szerződést akar, és nem nagyon akarja alább adni a jelenlegi 40 millió eurós fizetésénél. Hamarosan kiderülhet, hogy a két fél meg tud-e állapodni, vagy a Ferrari kénytelen lesz fiatalabb és olcsóbb alternatíva után nézni…

  • Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

    Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

    Charles Leclerc tegnap megszerezte második virtuális győzelmét a Kínai Nagydíjon.

    A monacói versenyző az első rajtkockából indult, és sikerült is probléma nélkül teljesíteni az első métereket, bár a rajtot megelőzően megijedt, ugyanis elfelejtette, hogy az F12019-ben is teljesíteni kell a felvezető kört a start előtt. A 22 éves pilótának a bokszkiállásig nem volt gondja, ám virtuális szerelői többet időztek a kelleténél, így Alex Albon a korai kiállásának köszönhetően riválisa elé került. Leclerc üldözőbe vette a brit-thai versenyzőt, majd egy kemény előzéssel visszavette az első helyet.

    Többen is vitathatónak nevezték a monacói megmozdulását, és úgy vélték büntetést kellene kapnia, de végül nem szankcionálták az esetet.

    Az előzést követően a monacói könnyed győzelmet aratott, a virtuális dobogó második fokára Albon, míg a harmadikra a Renault tesztpilótája Guanyu Zhou „állhatott fel”. A negyedik pozícióban George Russell, míg az ötödik helyen Stoffel Vandoorne végzett. A Williams brit versenyzője még az időmérőn kapott büntetést, így a második rajtkocka helyett, csak az ötödikből indulhatott, majd a rajtot követően visszaesett, és egy korai kiállásnak köszönhetően felzárkózott. A belga pilóta az utolsó körökben Zhou-val küzdött, de kapott egy öt másodperces büntetést, így került az ötödik pozícióba.  Esteban Gutierez lett a hatodik, Louis Deletraz a hetedik, Liam Lawson a nyolcadik, Nicholas Latifi a kilencedik, és az utolsó pontszerző helyet, a Carlos Sainz szerezte meg. Lando Norris technikai problémák miatt nem tudott részt venni a viadalon.

    Csapatmunka a Red Bullnál:

    Albon mellett tegnap a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois irányította a másik autót. Mikor a brit-thai versenyző Leclerc elöl menekült, a pályán újdonsült csapattárs mögött találta magát. A belga azonnal átlátta képet, elengedte a Red Bull 23 éves pilótáját, majd egy kicsit feltartotta a Ferrari versenyzőjét.

    Pezsgő helyett tészta:

    Győzelme után a Ferrari versenyzője még elköszönt közönségétől, és a jól megszokott ünneplés helyett elindult tésztát főzni.

    ,,Nagyon élvezem a játékot és streamelést, de azt még jobban élvezem, mikor nyerek. Azonban a verseny utáni ünneplés egy kicsit más. Az, hogy kikapcsolom a gépet és megyek tésztát főzni kevésbé olyan fényűző, mint pezsgőt locsolni a pódiumon.”

  • Russell: Verstappen és Leclerc sem mondana nemet a Mercedesnek

    Russell: Verstappen és Leclerc sem mondana nemet a Mercedesnek

    Bár a Williams finoman szólva nem versenyképes (legalábbis tavaly utolsó volt, hogy idén fejlődtek-e, és ha igen, mennyit, azt meg még nem tudjuk…), mégis, George Russell nagyon hálás azért, hogy lehetőséget kapott a csapattól arra, hogy bemutatkozhasson az F1-ben.

    Egy az Evening Standardnek adott interjújában pedig azt is elmondta, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc sem utasítana vissza egy ajánlatot a Mercedestől…

    „A törekvéseim világosak: Világbajnok akarok lenni.” – mondta Russell. „Jelenleg nagyon lojális vagyok a Williamshez. Lehetőséget adtak nekem, hogy az F1-ben vezessek, és én ezt soha nem fogom elfelejteni.”

    Mindemellett a fiatal versenyzőnek van kapcsolata a Mercedeshez, és sokan pedzegetik, hogy amennyiben Lewis Hamilton visszavonulna, vagy netán máshová igazolna, vagy elküldenék Valtteri Bottast a csapattól, akkor Russell esélyes lehet a megüresedett helyre. Pedig arra a helyre minden bizonnyal sokan vágynak.

    „Kapcsolatban vagyok a Mercedesszel és persze ők a domináns erő és egyik F1-es versenyző sem hajtaná el őket, még Max és Charles sem.” – véli Russell.

    Verstappen és Leclerc azonban egyelőre biztosan nem ül át a Mercedesbe, és máshova sem, mivel aktív szerződésük van, 2023-ig, illetve 2024-ig.

    Russell, F2-es bajnokként egyszerre debütált az F1-ben korábbi versenytársaival, Alexander Albonnal és Lando Norrissal. Utóbbi kettő azonban Russellnél eredményesebb csapatnál tudott bemutatkozni.

    „Ez nehéz olykor.” – ismeri el Russell. „De tudom, hogy milyen ez, hullámzó és tele kerülőutakkal. Örülök, hogy részt vehetek ebben a hosszú játékban, mivel 15-20 éves karriert szeretnék az F1-ben. Engem nem Lando, vagy Alex határoz meg. Megkapjuk a saját esélyünket. Őszinte leszek és azt mondom, hogy örülök nekik, hogy tündökölnek, de remélem, hogy az én esélyem is elérkezik.”

  • Charles Leclerc nyerte a tegnapi virtuális „Versus” versenyt, Latifi ellen!

    Charles Leclerc nyerte a tegnapi virtuális „Versus” versenyt, Latifi ellen!

    Charles Leclerc Nicholas Latifit legyőzve nyerte meg a Veloce Esports második „Versus” virtuális eseményét, mellyel az UNICEF-nek gyűjtöttek adományt.

    A versenyzőket párba állították és két csoportra osztották, majd kettesével teljestettek 1-1 egykörös „futamot”. Aki azt megnyerte, tovább jutott. Hasonlóképp, mint ahogy a Race of Champions szokott zajlani.

    Az F1 2019-et használva, a selejtezőket az osztrák, a negyeddöntőket a kanadai, az elődöntőket az austini pályán, a döntőt pedig a silverstone-i pályán játszották a résztvevők.

    Az egyik csoportban Leclerc, míg a másikban Latifi lett a legjobb, így a végén ők mérkőztek meg egymással, 3 fordulóban.

    Mindketten megnyertek 1-1 fordulót (miután a monacói a második fordulóban meg is forgatta Latifit, mikor előzni próbált. Ezért visszaadta Latifi pozícióját), így az utolsó fordulón dőlt el, hogy ki a végső győztes.
    A Ferrari versenyzője állt az élre a rajt után, de Latifi a nyomában volt. A kanadai próbált előzni a Hangar egyenesben, de túl szélesen fordult a Chapel kanyarban, lement a fűre és kicsúszott, végül pedig a falnak is nekiütközött. A győztes így már kényelmesen Leclerc lett.

    Így alakult a kieséses verseny:

    Norris Norris Norris C. Leclerc C. Leclerc
    Ilott
    Chadwick Chadwick
    Deletraz
    Fenestraz E. Fittipaldi C. Leclerc
    E. Fittipaldi
    Aarava C. Leclerc
    C. Leclerc
    ————- ———— ———–
    Vergne Russell Latifi Latifi
    Russell
    Latifi Latifi
    P. Fittipaldi
    Albon Albon Albon
    Courtois
    A.Leclerc A. Leclerc
    Tiamermarduk

     

    Az esemény itt visszanézhető:

  • Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Charles Leclerc virtuálisan is a Red Bull áldozatává vált Ausztriában, csak épp Max Verstappen helyett, most Alex Albon volt a ludas.

    Már beszámoltunk arról, hogy a versenyzők háromnapos jótékonysági mini-bajnokságot rendeztek, és a befolyt összeget a WHO-nak ajánlják fel,  hogy segítsenek a koronavírus elleni küzdelemben.

    Tegnap az utolsó fordulót közkívánatra (ezúttal eltekintettek a random sorsolástól) a Red Bull Ringen „rendezték meg.” Csak úgy, mint egy éve, minden jól haladt a Ferrari versenyzőjének szempontjából, majd megjelent mögötte az egyik Red Bull és újrajátszották az ikonikus esetet. A brit-thai versenyző, csak úgy, mint holland csapattársa az utolsó körökben előzte meg a monacóit, akiben élénken éltek még annak a bizonyos eseménysorozatnak a történései. Azonnal el is kiáltotta magát amiért, ellenfele, „tolt egy Verstappent.”

    Leclerc: ,,Hé, haver te most toltál egy Verstappent, te, totál egy Verstappant! Még DRS-em sem volt!” -kérte ki magának a 22 éves pilóta.

    Természetesen nevetésben tört ki az elkövető, míg George Russell elővette kommentátori érzékeit és közölte közönségével mi folyik az élen.

    ,,Alex épp most tolt egy Verstappent.”

    https://www.instagram.com/p/B_HlAAkH8jw/?igshid=1d2b3xefgkqhr

    Az egy évvel ezelőtti a manővert, ugyan vizsgálták a stewardok, ám büntetés nem kapott érte a holland. A virtuális világban azonban Albont öt másodperces szankcióval díjazták, így a győzelmet Leclerc söpörte be.

    Korábban is volt már arra példa, hogy a versenyzők saját hibájukkal viccelődtek. A második forduló utolsó futamát Bakuban rendezték, ahol a 22 éves monacói azért szurkolt, hogy  most nehogy „toljon egy Charles-t” (tavaly az időmérőn Leclerc, a falnak ütközött, és így született meg az ‘I am stupid’ idézet, míg az online gyakorlás alatt, szintén sikerült eltalálni a szűk Castle kanyart.

  • 72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt sikerült gyűjteniük a Race for the Word szereplőinek.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a pilóták egy csoportja mini-bajnokságot szervezett a Twitch-en, aminek célja a koronavírus elleni küzdelem segítése volt. A három napos rendezvényen minden forduló két futamot ölelt magába, és a versenyzők csak 15 perccel a versenyek előtt tudták meg, melyik helyszíneken kell aznap virtuálisan száguldozniuk. Az első napon Abu Dhabiba és Silverstone-ba látogatott el a csapat. A Yas Marina-szigeten Alexander Albon diadalmaskodott, míg az Egyesült Királyságban Arthur Leclerc. Kedden rendezték a második fordulót Spa-ban és Bakuban. Az első viadalt Charles Leclerc nyerte, míg a másodikat ismételten a Red Bull versenyzője húzta be. Az utolsó fordulót tegnap játszották le Barcelonában és a Red Bull Ringen. Az első futamon Stoffel Vandoorne ünnepelhetett, míg az utolsó eseményen ugyan Albon haladt át elsőként a célvonalon, ám büntetést kapott, így a Ferrari pilótája kaparintotta meg a győzelmet.

    A három napos eseményt az összesített ponttáblázat alapján Charles Leclerc nyerte, a tabella második helyére Luca Albon, míg a harmadikra Arthur Leclerc ért fel. A negyedik helyet Alex Albon szerezte meg, mögötte Christian Lungaard és Stoffel Vandoorne következett. A hetedik helyen holtverseny alakult ki Louis Deletraz és Nicholas Latifi között. A kilencedik Lando Norris lett, akinek a háromnapos esemény során többszörös is meggyűlt a baja a játékkal, míg a tizedik pozícióban Thibaut Courtois és Luca Salvadori végzett.

    Egyelőre a versenyzők még nem érték el a kívánt összeget (100 ezer dollár), ám még lehet adakozni. Jelenleg a pontos összeg 72660 dollár.

  • Illusztris társaság jött össze a Veloce hétvégi virtuális versenyére!

    Illusztris társaság jött össze a Veloce hétvégi virtuális versenyére!

    Mióta a Forma-1-es szezonnak hivatalosan el kellett volna kezdődnie, ám ez a koronavírus miatt nem történt meg, a Veloce Esports minden versenyhétvégén rendez egy virtuális futamot, melyen egyre több a neves résztvevő!

    A szombati versenyen részt veszt vesz többek között Charles Leclerc, Lando Norris, George Russell, Jean-Eric Vergne, Nicholas Latifi, Alex Albon, Pietro Fittipaldi, Callum Illott, Arthur Leclerc, Sacha Fenestraz, és a hölgyek képviseletében Jamie Chadwick.

    Az eseménnyel ráadásul most az UNICEF-et támogatják majd!

    A verseny április 18-án, szombaton, magyar idő szerint 21.00-kor kezdődik és Youtube-on lehet majd követni.

    https://www.instagram.com/p/B_DbZepgDOD/

  • A nap képe: az ifjú Leclerc és Schumacher

    A nap képe: az ifjú Leclerc és Schumacher

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nemrégiben egy régi képet osztott meg a rajongóival a közösségi média felületein.

    A képen a mindössze 9 éves Leclerc látható, amint a barátaival éppen a Paul Ricardon teszteltek egy gokart pályán és ezzel egy időben, az akkor még Ferrarinál versenyző Michael Schumacher is éppen a francia versenypályán tesztelt. A fiatal monacóit rendkívüli örömmel töltötte el, hogy megoszthatta ezt a régi képet a követőivel.

    „Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a képet,” – írta Leclerc az Instagram oldalán. „Nagyon sok évvel ezelőtt a Paul Ricardon teszteltem egy gokart pályán, Michel (Schumacher) pedig a Forma-1-es pályán. Találkoztunk vele és aláírta az overáljainkat, majd egy keveset beszélgettünk is vele, mielőtt visszament a boxába. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ugyanabban a csapatban fogok majd versenyezni, mint amiben ő régen.”

    https://www.instagram.com/p/B_AqAhlg6Ae/

  • Ricciardo számára Leclerc a késői Bianchi

    Ricciardo számára Leclerc a késői Bianchi

    Daniel Ricciardót Charles Leclerc nagyon emlékezteti a néhai Jules Bianchira, aki ugyanúgy egy ígéretes Ferrari junior volt, mint a monacói, aki most már talán lassan bevált ígéretként is említhető.

    A francia 2013-ban és 2014-ben vezetett a Marussia csapatánál, ám az utóbbi év Japán Nagydíján történt balesete az életébe került. Pedig a legtöbben már a Ferrarihoz képzelték néhány éven belül, és többek között olyan sikereket jósoltak neki, mint amiket Leclerc most ér, vagy érhet el.

    Bianchi azért került szóba most Ricciardónál, mert az ausztrál összegyűjtötte azt az öt ellene egykor versenyző pilótát, akit a legalulértékeltebbnek tart.

    „Nem mintha Jules alulértékelt lenne, de sosem láthattuk egy topautóban, szóval talán nem fogalmazódott meg sokakban, milyen jó is volt” – mondta róla az ausztrál. „Vele kapcsolatban a 2014-es Monacói Nagydíjra gondolunk, amikor megszerezte a Marussia első pontjait. Monaco olyan, mint Makaó abból a szempontból, hogy mázlival nem lehet jó eredményt elérni, mert azt csak kiérdemelni lehet.”

    „A másik dolog, ami szomorúvá teszi a történetét, hogy biztosan topcsapatba került volna és futamgyőzelmeket szerzett volna” – tette hozzá. „Valamilyen szinten úgy érzem, hogy most Charles csinálja azokat, amiket Jules csinálhatott volna. Ez olyan, mintha Charles Jules késői verziója lenne a potenciálisan elérhető sikerek szempontjából.”