Címke: Charles Leclerc

  • Schumacher elvetné az ellentétes irányú futam ötletét

    Schumacher elvetné az ellentétes irányú futam ötletét

    Ralf Schumacher kizárta azt a lehetőséget, hogy az idei versenynaptárt oly módon töltsék ki, hogy egy-egy pályán megfordítják a menetirányt.

    Charles Leclerc múlt héten beszélt arról, hogy tetszik neki az az ötlet, hogy egy pályán akár többször is versenyezzenek, beleértve az ellenkező irányt is. Azonban Ralf Schumacher szerint ez teljességgel kizárt, hogy megvalósulhasson.

    „A pályákat úgy tervezték meg, hogy a lefutási zónák a kanyarok bizonyos sebességén alapuljanak. Egyszerűen nem lehet csak úgy a másik irányba menni, mivel számos szektorban ez nem működne” – nyilatkozta az egykori versenyző a Sky Germany-nek.

    „De ez egy vicces ötlet, amit online kivitelezhető” – tette hozzá Schumacher.

  • Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Frits van Amersfoort nem igazán ért egyet a Forma-1 korábbi urával, sőt, azt mondja, hogy az ő ideje már lejárt. Bernie Ecclestone mindeközben az elmúlt hetekben számos alkalommal kijelentette, hogy ő inkább törölné a teljes 2020-as szezont, és már 2021-re fókuszálna. Max Verstappen és Charles Leclerc pedig az ő csapatánál versenyeztek 2014-ben és 2015-ben így talán érdemes odafigyelni rá, hogy mit is mondott a NOS-nak:

    „Bernie ugyan azt hangoztatja, hogy ő már leírta a szezont, de én nem venném ezt komolyan.”

    Mint az ismert, 2017-ben pedig Ecclestonetól átvette a hatalmat a Liberty Media. amiről ez a véleménye:

    „Az ő ideje már lejárt. A partvonalon kívülről kritizálni pedig igazán „szép” és könnyű. Amennyiben nincsenek versenyek, persze, hogy sok dolog leáll.”

    A junior kategóriákban a versenyzők azért fizetnek egy csapatnak, hogy vezethessenek. Ők azonban csak akkor utalnak, ha már megtehettek bizonyos mennyiségű kilométert:

    „Versenyeznünk kell azért, hogy túlélhessünk. A pilóták és a támogatóik ezért fizettek. Ha nem megyünk, gondban leszünk.”

    A Van Amersfoort Racing 2020-ban három kategóriában is érdekelt: a Formula 4-ben, a Formula 3 Regional és az Euro Formulában is indulnának:

    „Sokkal rugalmasabbak vagyunk, mint a Forma-1. Szerencsére nekünk nem olyan sűrű a versenynaptárunk. 22 versenyhétvégét megoldani számomra is egy rejtély lenne. Mi 8 vagy 10 versenyhétvégét teljesítünk, és akár négy futamot is letudunk egy hétvégén. Kreativitással és némi jóakarattal ez megoldható.”

    A holland csapat tulajdonosa biztos benne, hogy még így is lehet elég verseny a szezonban, bár elismerte, hogy nagyon izgul amiatt, hogy milyen környezetben kezdhetik újra:

    „Bonyolult dolog újraindítani egy szezont. A versenyzők szinte mind repülővel utaznak, így ezzel együtt kell élni. Autóval Európában meg lehet tenni sok kilométert is, de repülővel most nem lehet menni sehová se.”

  • Leclerc támogatja a fordított menetirányú versenyeket

    Leclerc támogatja a fordított menetirányú versenyeket

    Stuart Pringle, a silverstone-i pálya igazgatója azzal az ötlettel áll elő nemrég, hogy tartsanak a Forma-1-esek fordított menetirányú versenyeket is azokon a pályákon, ahová ellátogatnak.

    Azért tartották ezt szükségesnek, hogy a koronavírus miatt elmaradt futamokból minél többet be tudjanak pótolni minél kevesebb utazással és minél rövidebb idő alatt.

    Charles Leclerc különösen jó ötletnek tartja ezt az elgondolást.

    „Ez nagyon menő lenne” – lelkendezett. „Mindegyikünknek újra fel kellene fedeznie a pályát és valószínűleg az autót tekintve is teljesen más lenne. Szóval ez tényleg egy érdekes ötlet. Egyértelműen újra kell tanulnunk mindent. A gokartozás során is volt ilyenekben részem, és a tapasztalatom azt mondatja velem, hogy mindent fel kell újra térképezni. Olyan, mintha egy új pályán versenyeznél. Tehát izgalmassá tudja tenni a dolgokat, mert a tapasztaltabb versenyezők is kevesebb tudással fognak rendelkezni, így pedig nagyjából egyenlő feltételekkel indulunk.”

    Az más kérdés, hogy melyik pályán lehet ezt egyáltalán kivitelezni a biztonsági előírásokat figyelembe véve.

  • Gasly szerint „nem normális” az, hogy Vettelnek nincs Instagramja

    Gasly szerint „nem normális” az, hogy Vettelnek nincs Instagramja

    Pierre Gasly arra buzdítja Sebastian Vettelt, hogy csatlakozzon ő is a többiekhez, és csináljon magának Instagram fiókot.

    A 2010-es években a közösségi médiás platformok felemelkedése következett be. Közéleti személyiségek, átlagemberek és sportolók mind-mind kreáltak maguknak többféle fiókot, hogy megoszthassák életüket a nagyérdeművel. A Forma-1-ben sincs ez másképp, szinte minden versenyző rendelkezik valamilyen platformmal, kivéve egyet: Sebastiant Vettelt.

    A német már korábban elmondta, egyáltalán nem rajongója ezeknek az oldalaknak, és nem is igazán érti, miért jó az, hogy az emberek mutogatják az életüket. A négyszeres világbajnok mellett egy ideig barátja és egy kori csapattársa Kimi Räikkönen is hasonló cipőben járt, ám a finn végül csatlakozott az Instagram népéhez, és azóta több millió követőre tett szert. A pilóták állítása szerint ezeknek a platformoknak a segítségével közelebb kerülhetnek a rajongóikhoz, azért szeretik aktívan használni azokat. Lewis Hamilton és Lando Norris talán a „közösségi média királyinak” számítanak F1-es közegben, de Gasly is igen aktív a felületeken. A francia pilóta ezért „lázadó” kollégáját sürgeti arra, hogy csináljon magának ő is egy fiókot az egyik népszerű oldalon.

    ,,2019 és 2020-ban a generációnk tagjai és szinte mindenki képviselteti magát a közösségi médiában. Kivéve Sebet (Vettel), aki szinte az egyetlen kivételt. Mi noszogatni szoktuk őt, hogy legyen fent az Instagrammon, ugyanis manapság nem normális az, ha nem vagy jelen ezeken a platformokon.”- nyilatkozta az AlphaTauri pilótája a The Race-nek.

    Charles Leclerc, Vettel csapattársa is ösztönzi a németet az online szereplésre. A monacói szeretne együtt játszani kollégájával, és bár abban nem biztos, hogy a négyszeres világbajnok streamelné az eseményt, de a 22 éves versenyző felületén megtekinthető lenne a móka. A heppenheimi is bevallotta, hogy már több kollégája is szeretné rávenni arra, hogy vegyen részt az online versenyeken, ám még nem biztos a képességiben, ezért még szeretne gyakorolni, ugyanis nem akar leégni. Továbbá nemrég vett szimulátorát sem sikerült még beállítania rendesen.

  • Leclerc banánnak öltözött, a Mercedes megtrollkodta

    Leclerc banánnak öltözött, a Mercedes megtrollkodta

    Minden pilóta másképp tölti az időt a Forma-1 nélküli bezártságban. Van aki minden erejével a családjával koncentrál, van aki esportozik, és van Charles Leclerc, aki amellett, hogy megnyert eddig két virtuális F1-es futamot, más játékokkal is aktívan játszik.

    Egyik ilyen a Fortnite nevű játék, amely a fiatalság körében nagyon népszerű, és most Charles Leclercet is beszippantotta. Akik követik a monacói Twitch csatornáján indított streamjeit, azok minden nap láthatják, ahogy játszik vele. A játékban legtöbbször egy banánra hajazó karaktert irányít, emiatt pedig egyik rajongója megörvendezte őt egy banán jelmezzel, amit magára is öltött, ezt pedig természetesen a kamera is vette.

    https://twitter.com/F1/status/1253966979817447426

    Ebből valóságos mémáradat lett, és a Mercedes is beállt ezen sorba. A Twitter oldalukra felöltöttek egy képet, amelyen Nico Rosberg banánt eszik, és amihez csak ennyit írtak: „Nico és Charles Leclerc 2016-ban”. A kommenteket látva pedig Leclerc szemmel láthatóan vette a lapot és tetszett neki a poén.

  • Leclerc, Verstappen és Hamilton közül a britet választaná ha célba akarna érni

    Leclerc, Verstappen és Hamilton közül a britet választaná ha célba akarna érni

    Charles Leclerc elárulta,  kit választana a pilóták közül bizonyos szituációkban.

    A monacói versenyző a Sky F1 Vodcast adásának volt a vendége, ahol is Paul di Resta és Karun Chandhok megkérte, hogy válasszon Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A 22 éves fiatal végül különböző szempontok alapján hol az egyik, hol a másik riválisa mellett döntött.

    ,,Ha a versenyt szeretném befejezni, akkor Lewist választom, viszont ha a mókás, kerék a kerék elleni küzdelemre vágyok, akkor Verstappen mellett döntök. A mi csatáink ugyanis mindig izgalmasak, mert nem engedünk egymásnak a pályán. Néha a limiten vagyunk, de néha átlépjük azt.” -magyarázta Leclerc.

    A hatszoros világbajnokkal egészen más csatába keveredni, állítja a kétszeres futamgyőztes. Sokkal veszélytelenebb a brittel megmérkőzni, mint a hollanddal, ugyanakkor a monacói szerint Hamiltonban is megtalálható az az agresszív vezetési stílus.

    ,,Lewis máshogy vezet, nagyon intelligensen versenyzik, amit láthatunk is a pályán. Sokat tanultam a vele folytatott párharcok során. A tapasztalatának köszönhetően tudja, pontosan mikor mit fog csinálni. Nagyon agresszív ellenfél, ám mindig hagy elég helyet.  A tapasztalata miatt szinte meg tudja jósolni miféle manőverbe akarsz belekezdeni.” – ecsetelte a 22 éves pilóta.

    Leclerc manapság az online versenyzésben temetkezik, csak úgy, mint fiatalabb társai. Ugyan a monacói elmondta, hogy Hamiltonnal szokott CoD-ozni (Call of Duty), viszont a brit nem adja versenyzésre a fejét. Verstappen szokta közvetíteni futamait, ám a Red Bull versenyzője csak is az iRacinggel hajlandó szórakoztatni magát.

    Az Forma-1 által hirdetett hivatalos Virtuális Nagydíjak során egyre több aktív F1-es pilóta érzi úgy, hogy csatlakozni kell a viadalhoz. Legutóbb Carlos Sainz szállt be a buliba, de állítólag valamikor majd Sebastian Vettelre is lehet számítani. Az olasz Corriere dello Sport megkérdezte Leclerc-t, szerinte miért nem csatlakozik hozzájuk a Red Bull versenyzője?

    ,,Tényleg nem tudom miért nem vesz részt Verstappen a Virtuális Nagydíjakon. Természetesen én nem válaszolhatom meg ezt helyette. Nem hinném, hogy félne attól, hogy az F12019-ben össze kell csapnia velem. Jó lenne Verstappen ellen online is versenyezni. A szurkolók is nagyon örülnének neki.”

    A Ferrari versenyzője szerint a rajongók nem igazán értékelik az online futamok során mutatott teljesítményt. Leclerc már megnyert két viadalt ugyan, ám ő maga sem tulajdonít sokat ennek.

    ,,Mindenki nyerni akar. Ezért, mikor a szimulátor segítésével versenyzel, akkor is te akarsz győzni és nem akarsz második lenni. Ugyanakkor, ha utolsó leszel, mindenki tudja azt, hogy ez nem von le semmit a versenyzői kvalitásaidból. Mikor online versenyzünk, az emberek egy teljesen másik oldalunkat ismerhetik meg. A szurkolók akik a kamera segítésével követnek minket, láthatják azt, hogy milyenek vagyunk a hétköznapokban otthon. Sokkal inkább egy normális srácnak tekintenek, mint egy versenyzőnek.”

  • Leclerc többet kockáztatna a rövidebb szezonban

    Leclerc többet kockáztatna a rövidebb szezonban

    Charles Leclerc szerint az idei rövidebb Forma-1-es szezon lehetőséget biztosít arra, hogy többet kockáztasson a siker érdekében.

    Az eredetileg rekordhosszúságúra tervezett 2020-as szezon a koronavírus miatt régóta a legrövidebb lesz, már ha lesz egyáltalán.

    „Szerintem legalább 12-13 verseny kell egy bajnoksághoz” – mondta Leclerc. „A 12-nél kevesebb is jobb, mint a semmi, szóval bármennyi lehet, de azért ennyivel elég nehéz lenne. Valahogy be kellene préselni az a 12 versenyt.”

    Viszont a kevesebb forduló minden versenyt fontosabbá tesz, így talán azok kiszámíthatatlanabbak lesznek.

    „Elég biztos vagyok abban, hogy még mindig a Mercedes és Lewis a legesélyesebbek, még egy nyolcversenyes bajnokságban is” – tette hozzá a monacói. „Szóval így is nagyon nehéz lenne legyőzni őket. De én valószínűleg kicsit több kockázatot vállalok majd a stratégiával, az előzésekkel. Talán kifizetődik, talán nem.”

    Kockáztatás ide, vagy oda, még az sem biztos, hogy Leclerc-nek van esélye a bajnokságra, hiszen az erőviszonyok közel sem tiszták.

    „Nehéz bármit mondani, mert még az első kvalin sem vagyunk túl. Még mindig ugyanazok a gondolataink, mint a tesztek után. Ezekből pedig sokat nem lehet leszűrni, szóval még várnunk kell és meglátjuk. Úgy vélem ez az egész szituáció nem fog sokat változtatni az erősorrenden. Szóval nem mi vagyunk a favoritok és ezzel tisztában vagyunk.”

  • Leclerc ezért nem szereti ha Gilles Villeneuve-höz hasonlítják

    Leclerc ezért nem szereti ha Gilles Villeneuve-höz hasonlítják

    Charles Leclerc nem ért egyet azokkal akik már most Gilles Villeneuve-höz hasonlítják.

    A monacói versenyző már első évében lenyűgözte a Ferrari szurkolóit. Tavaly kétszer állhatott a dobogó legfelső fokra, míg hétszer rajtolhatott a pole pozícióból. Mindemellett felülkerekedett négyszeres világbajnok csapattársán, Sebastian Vettelen, és még egy szerződéshosszabbítást is bezsebelt. A rajongók már is az új Gilles Villeneuve-öt látják benne, ám a 22 éves versenyzőnek nem tetszik ez a párhuzam, ugyanis túl korainak érzi azt, hogy egy ilyen nagy névhez mérjék teljesítményét.

    ,,Nem hasonlíthattok össze még Gilles Villeneuve-vel, kérlek, ne tegyétek. Mielőtt ilyen nagy nevek mellé állítanátok, szeretnék keményen dolgozni, hogy felérjek ehhez.” magyarázta Leclerc a La Gazzetta dello Sportnak álláspontját a témával kapcsolatban.

  • Kubica: Igazságtalan meggondolatlan jelzővel illetni Verstappent

    Kubica: Igazságtalan meggondolatlan jelzővel illetni Verstappent

    Robert Kubica szerint Max Verstappen nem érdemli meg azt, hogy meggondolatlannak nevezzék.

    A 22 éves pilóta ugyan megfontoltabb lett az évek alatt, ám agresszív és kérlelhetetlen vezetési stílusa nem tűnt el teljesen. Tavaly Ausztriában Charles Leclerc ellen mutatott be egy vitatható manővert, ám büntetést végül nem kapott érte, míg például Mexikóban a pole pozíciótól búcsúzott, ugyanis direkt nem lassított a sárga zászlós szakasz alatt. Lewis Hamilton kijelentette, ha meglátja Verstappent maga mellett, mindig próbál neki több helyet  hagyni, mint más versenyzőknek, hogy elkerülje az ütközést.

    A lengyelt nemrég arról kérdezték, hogyan látja a Red Bull pilótájának vezetési stílusát, mire Kubica leszögezte, nem ért egyet a 22 éves versenyzőt ért kritikákkal. Szerinte a holland minden területen nagyon erős, és okosabb is, mint gondolnánk.

    ,,Nem értek egyet azokkal a kritikákkal, ,amik meggondolatlannak titulálják őt. Ő sokkal okosabb, és probléma nélkül világbajnok válhat belőle.” – nyilatkozta a lengyel az Autosprintnek.

    Az Alfa Romeo tesztpilótája ugyanakkor azon sem lepődött meg, hogy a Ferrari monacói versenyzője lett az év meglepetés embere.

    ,,Leclerc majdnem megnyerte a Ferrarinál töltött második versenyét, ez szerintem mindent elmond. Világossá vált, hogy nehéz pillanatokat fog okozni Vettelnek, de Sebastian tudott válaszolni azokra.” -tette hozzá Kubica.

  • Leclerc: Hamilton nem olyan jó a CoD-ban, mint a versenypályákon

    Leclerc: Hamilton nem olyan jó a CoD-ban, mint a versenypályákon

    Charles Leclerc nemrég elárulta, hogy szokott Lewis Hamiltonnal is játszani, ezen kívül a streamelésről, és az ott mutatott énjéről is beszélt.

    A Ferrari versenyző a szimulátoros versenyzés és közvetítés egyik csillaga lett. Az F1 által szervezett Virtuális Nagydíjak közül kettőt már bezsebelt, jótékonysági mini-bajnokságot szervezett riválisaival, ahol több, mint 72 ezer dollárt gyűjtöttek a WHO-nak, és ezek alatt  az események alatt, nézettsége és követi száma jócskán megnövekedett.

    A monacói elmondta, hogy az élő adások során mutatott mókás énje sokkal természetesebb , mint a versenyhétvégék alatt látott intenzitás, amit tanúsítani szokott.

    ,,Nem gondoltam volna, hogy élvezni fogom a Twitch-en való streamelést, nem tudtam elképzelni, hogy valaha is ezt fogom csinálni. Ám nagyon is örömmel tölt el ez a dolog, és úgy vélem az emberek, akik követnek könnyebben láthatják így a valódi énemet. Egy versenyhétvégén más a helyzet, ott jelen van a nyomás és az efféle dolgok, ezért sokkal nehezebb önmagadat adni. A Twitch-en természetesen a többi versenyzővel játszom, akik a barátaim is. Régóta ismerjük már egymást Landoval (Norris), George-dzsal (Russell) és Alexszel (Albon). Itt sokkal inkább magunk lehetünk,  sokkal jobban élvezem ezt, mint gondoltam.”

    Leclerc nemcsak az F12019-el mulattja az időt, olyan népszerű játékokkal is játszik, mint a Fortnite vagy a CoD, ám manapság az ETS2-re függött rá, amit Russell és Norris társaságában szokott közvetíteni. A 22 éves versenyző úgy véli, hogy az ismert embereknek ebben az időszakban egyfajta feladatuk az, hogy szórakoztassák az otthon unatkozókat és azokat, akik nem olyan szerencsések, hogy megengedhessenek maguknak egy szimulátort.

    ,,Őszintén szólva, manapság az élvez nálam prioritást, hogy szórakoztassam az embereket otthon. Természetesen a magam szórakoztatására is csinálom, és ugyanakkor a szimulátor segítéségével gyakorlok is. Legtöbbször azon gondolkodom, hogy mivel tudnék előhozakodni, és mivel tudnám segíteni és jókedvere deríteni azokat az otthon unatkozókat, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy saját szimulátorral rendelkezzenek. A célom az, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára, és úgy vélem sikerrel jártunk azokkal a tevékenységekkel melyeket George-dzsal Alexszel, Nicholasszal (Latifi) és a többi F1-es pilóta közreműködésével végeztünk.”

    Leclerc emellett elárulta, nemcsak a fiatalabb generációval mérkőzött már meg az online világban. Elmondása szerint Hamiltont már ki is hívta, egy kis CoD-ozásra.

    ,,Játszottam már Lewis Hamiltonnal Call of Duty-t, de itt nem olyan jó, mint a versenypályákon. Még is ő az, akit le kell győzni, és én mindent bele is adok.”

    A Ferrari versenyzője emellett főzni és olvasni is szokott:

    ,,Furcsa, hogy főznöm kell, nem igazán vagyok jó benne. Emellett könyveket is olvasok, ez olyan dolog, amit már rég nem csináltam.”