Címke: Charles Leclerc

  • Hamilton azért kritizálta az F1-et, mert nem szólaltak fel Floyd halála után

    Hamilton azért kritizálta az F1-et, mert nem szólaltak fel Floyd halála után

    Lewis Hamilton éles kritikával illette a Forma-1-et, ugyanis a sportág nem szólalt fel George Floyd halála után.

    Szinte az egész világon végigsöpört a felháborodás, mikor kiderült, hogy a Minneapolisban elhunyt színesbőrű férfi rendőri túlkapás áldozata lett. Floyd hiába könyörgött az életéért, szavai nem értek célt, a hatósági személy tovább térdelt a nyakán, ez pedig az áldozat halálát okozta. Amerikában tüntetések tömkelege bontakozott ki, több ismert ember is felszólalt, ám az F1 mindvégig csendben maradt.

    Ez az tény a hatszoros világbajnokot felbosszantotta, majd vasárnap este Instagram oldalán ,,ment neki” a sportágnak.

    ,,Látom azokat, akik csendben maradtak, néhányatok a legfényesebb csillagok közé tartoznak, mégis csendben maradtatok az igazságtalanság közepén. Senkitől nem jött semmilyen jel az én sportágamból, ami természetesen egy fehérek által dominált sport. Én vagyok egyelőre az egyetlen színesbőrű ott, így egyedül állok ki. Azt gondoltam, hogy látni fogjátok, hogy ezek miért történnek, és valamit mondtok majd, de ti nem álltatok ki mellettünk. Csak hogy tudjátok, tudom kik vagytok, és látlak titeket.”

    A brit versenyző a következő posztjában hozzátette:

    ,,Nem azokkal vagyok, akik épületeket fosztogatnak és gyújtogatnak, hanem azokkal akik békésen tüntetnek. Addig nem lesz nyugalom, amíg az úgynevezett vezetőink nem változtatnak.”

    Daniel Ricciardo is felszólalt az eset kapcsán. Az ausztrál versenyző szégyenteljesnek nevezte a történteket, és arra buzdít mindenkit, hogy fogjanak össze a rasszizmus ellen.

    ,,A rasszizmus toxikus, és fel kell lépni ellene, de nem erőszakkal vagy csenddel, hanem összefogással és cselekvéssel.”

    Lando Norris Twitch adásának címében írta ki a #BLACKLIVESMATTER hastaget, továbbá arra buzdít mindenkit, hogy írja alá tiltakozása jeléül az eset után létrehozott petíciót.

    Nicholas Latifi Twitter oldalán fejezte ki felháborodását, a kanadai versenyző a következőt posztolta:

    ,,Ennek véget kell vetni! #JusticeforGeorgeFloyd”

    Charles Leclerc, a Ferrari pilótája sem maradt csendben, és a a Williams versenyzőjéhez hasonlóan a Twitteren szólalt fel:

    ,,Őszintén szólva helytelennek és kellemetlennek éreztem azt, hogy a közösségi médián keresztül beszéljek erről az egészről, ezért csak ma reagálok erre. Nagyon is tévedtem. Még mindig nehezen találok szavakat arra az atrocitásra amit az interneten található videókon láttam.  A rasszizmus ellen cselekedni kell, nem csendben maradni. Kérlek titeket aktívan vegyetek részt ebben, vonzzatok be és össztönözzetek másokat is arra, hogy terjesszék ezt. A mi felelősségünk, az, hogy az igazságtalanság ellen felszólaljunk. Ne maradj csendben.”

  • Leclerc a WRX-be már kipróbálta magát, utána a WEC következik

    Leclerc a WRX-be már kipróbálta magát, utána a WEC következik

    Charles Leclerc nemcsak Forma-1-es esport eseményeken vesz részt, belecsöppent a Rallycross virtuális világába is (WRX), sőt, a Le Mans-i 24 órás versenyen (WEC) is “indulni fog”.

    A koronavírus okozta leállások miatt a versenyzők a virtuális világban próbálják kiélni az autósport iránti szenvedélyüket. Az F1-es pilóták közül Lando Norris és Max Verstappen tekinget inkább más kategóriák felé, ám nemrég a monacói is elhatározta, hogy kipróbálja magát a Forma-1-en kívül.

    Az  egyik online megméretetésére vasárnap került sor a WRX Esport első fordulóján, amit a résztvevők a DiRT Rally 2.0 segítségével a Yas Marina pályán teljesítettek. A 22 éves versenyzőnek a helyszín nem volt ismeretlen, ugyanis, mind a valóságban és mind az F12019-ben, már jó pár kört teljesített az aszfaltcsíkon. Természetesen a pálya némileg el tért a megszokottól, sőt, a játékban sem volt kellő tapasztalata Leclerc-nek. A monacói a ,,pro” kategóriában mérette meg magát, ellenfelei között Timmy Hansen és Timo Scheider is megtalálható volt, sőt, Mika Salo is részt vett a viadalon. Leclerc számára az izgalom a Q3-as versenyen kezdődött. A Ferrari pilótája ugyanis szaltózott egyet a levegőben, ezért a viadal végén csak a 15. helyet foglalta el a tabellán. A Q4-ben ugyan sikerült nyernie, ám nem jutott tovább, csak a 12. pozícióig jött fel. Az elődöntőbe viszont csak az első tíz versenyző kaphatott szerepet. Az eseményt végül Shane van Gisbergen nyerte.

    A következő kitérő a virtuális Le Mans-i 24 órás verseny lesz, a viadalon Leclerc, Antonio Giovinazzival, Enzo Bonitóval és David Tonizzaval fog részt venni. Az eseményt június 13-14-én “rendezik meg”.

  • Russell: Van pozitív oldala is a bezártságnak

    Russell: Van pozitív oldala is a bezártságnak

    George Russell tapasztalt pozitív dolgokat is a kényszerszünetben és a bezártságban. Nevezetesen, hogy a sorozatos online versenyekkel több időt tud tölteni olyan gyerekkori barátaival, mint Alex Albon vagy Charles Leclerc. Amelyre normál esetben nem lenne ennyi lehetősége.

    A Leclerc-Russell-Albon triumvirátus képezi az Virtuális Forma-1-es futamok elitjét, egy kivételével az összes eddigi futamot e három pilóta valamelyike nyerte. A Forma-1-en kívül is megszámlálhatatlan órát játszanak együtt, ami jót tesz a kissé ellaposodott barátságuknak.

    „Ez az oldala a jelenlegi helyzetnek nagyszerű.” – kezdte Russell az ESPN F1-es podcastjében. „Mindig is barátok voltunk, de amikor a pályán versenyhelyzetben találod magad akkor teljes mértékben a saját munkádra összpontosítasz. Olyan elfoglaltak vagyunk a versenyhétvégéken, hogy alig van időnk találkozni.”

    „Csak Alex meg én megyünk vacsorázni közösen, de az sem fordul elő gyakran. Az online versenyek viszont visszarepítenek minket a gokartos időkbe. Emlékszem, amikor végeztünk a versenyekkel, akkor nem kellett megbeszélésekre rohangálnunk, hanem rohanhattunk a haverokhoz és játszhattunk Iphone játékokkal vagy ilyesmi.” – folytatta.

    „Ez az a része a motorsportnak, ami hiányzik. Mert akármennyire is komoly sport már a gokart, ott még így is több lehetőség van a szocializációra. Ez az időszak viszont most feleleveníti bennünk a fiatalabb kori emlékeinket.” – zárta a Russell.

  • Így reagált Leclerc és Gasly, mikor szembesültek az előzetes versenynaptárral

    Így reagált Leclerc és Gasly, mikor szembesültek az előzetes versenynaptárral

    Élő adásban ismertette Charles Leclerc az előzetes versenynaptárat Pierre Gaslyval.

    Hónapok óta nem ültek F1-es autóikba a versenyzők, ugyanis a koronavírus okozta járványhelyzet miatt a szezonnyitót is tolni kellett. Ugyan Ausztráliába elutazott a mezőny, ám miután csütörtökön a McLaren egyik dolgozójának Covid-19 tesztje pozitív lett, a csapat visszalépett, majd péntek reggel megszületett a döntés, hogy elhalasztják a melbourne-i futamot.

    Ez idő alatt a tervezett versenyeket vagy törölték, vagy még tárgyalnak az új időpontról. A jelenlegi tervezet szerint az idény július elején, Ausztriában kezdődhet meg, ahol is mindjárt két futam tartanának, és ez még csak a kezdet. Kicsivel több, mint két hónap alatt 8 futam várna a pilótákra, akik az elmúlt időszakban csak edzéssel tudták magukat felkészíteni a 2020-as szezonra.

    A monacói versenyző Twitch-csatornáján épp a Call of Duty segítségével ütött el az időt az AlphaTauri francia pilótájával, mikor kiszivárgott az előzetes naptár tervezet. A rögtön a Forma-1-re terelődött a szó, ugyanis  Leclerc arra volt kíváncsi, hogy kollégája látta-e már mi vár rájuk az elkövetkezendő időszakban, Gasly nemleges választ adott, így a 22 éves pilóta ismertette a menetrendet. A francia mikor szembesült a futamok számával nem volt elragadtatva.

    Leclerc: Oh, 2 hónap alatt 8 futam. Pierre, nem tudom, hogy láttad-e már az előzetes tervezetet…

    Gasly: Nem.

    Leclerc:  Július 5. – Red Bull Ring, július 12. – Red Bull Ring, július 19. – Hungaroring, augusztus 2. – Silverstone, augusztus 9. – Silverstone, augusztus 16. – Barcelona, augusztus 30. – Spa-Francorchamps, szemptember 6. – Monza.

    Gasly: Jaj, ne már!

    Leclerc: Még ez nem hivatalos, de ha így lesz, akkor nagyon kemény időszak áll előttünk.

     

  • Leclerc: Hosszú még az út a bajnoki cím előtt

    Leclerc: Hosszú még az út a bajnoki cím előtt

    Charles Leclerc úgy véli, még hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy világbajnok legyen.

    A monacói versenyző egy többéves szerződéssel és a Ferrari teljes támogatását élvezve vághat neki az idei szezonnak. Tavaly ugyan sikerült villantania tapasztaltabb csapattársa ellen, ám idén az ő vállára is nagyobb teher nehezedhet. A bajnoki címmel azonban még nem számol.

    ,,Nem tudom, mire számítsak. Még mindig sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy világbajnok legyek, de egyelőre elégedett vagyok azzal a fejlődéssel amit elértem. Remélem, egy napon harcba szállhatok majd a bajnoki címért, de addig még hosszú az út.” -nyilatkozta a 22 éves versenyző a Sky Italiának.

    Csakúgy, mint a többi pilótának Leclerc-nek is hiányzik a versenyzés. A monacói már alig várja, hogy ismét elkezdődjön a szezon, és beülhessen rég nem látott autójába.

    ,,Az egyetlen dolog, amire gondolni tudok az az, hogy mielőbb visszatérjek a pályára. Ezt szeretném a legjobban, de ebben a szituációban ez lehetetlen. Alszom, majd felkelek és ez idő alatt csak a versenyzésen jár az eszem. Nagyon hiányzik, ezért sokkal többet edzek, mint eddig valaha, ugyanis készen akarok állni az szezonnyitóra.”

  • Massa nem lepődne meg azon, ha Vettel visszavonulna

    Massa nem lepődne meg azon, ha Vettel visszavonulna

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Felipe Massa nem lepődött meg azon, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjai elválnak a szezon végén. 2019-ben látható volt, hogy Charles Leclerc vált a csapat első számú pilótájává, és a jövőt már rá alapozzák. Ezzel szemben Vettel hibát hibára halmozott, így Massát koránt sem érte váratlanul, hogy hat évnyi együttműködés után a felek szakítanak. A Sky Sportsnak beszélt minderről:

    „Meglepődtem-e? Nem. Volt idő, amikor Sebastiant kifejezetten tiszteltem mindenért, amit elért a karriere folyamán. Sok bajnoki címet szerzett, győzelmeket, a Ferrarinak is. Véleményem szerint nagyon is jó munkát végzett a Scuderiánál. Sok versenyt nyert nekik is, és harcban állt a bajnoki címért. Az is igaz ugyanakkor, hogy ott soha nem volt alatta bajnokesélyes autó. Közel volt hozzá, de nem az övé volt a leggyorsabb gép. Ezen nincs mit meglepődni. Amennyiben maradni akarsz egy csapatnál, 100%-ban biztosnak kell lenned magadban is, hogy maradni akarsz, de a csapatnak is, hogy akarnak. Az a pillanat ugyanakkor elérkezik, amikor különböző irányt vesztek.”

    A pletykák szerint Vettel akár a Renault, akár a Mercedes alakulatánál is kiköthet, de sokan azon az állásponton vannak, hogy a német úgy dönt majd, hogy elhagyja a Forma-1-et. Massa, aki a Ferrarival 2006-2013 között dolgozott együtt, így látja:

    „Az hogy marad-e a Forma-1-ben avagy nem, jó kérdés. Szerintem Sebastian egy olyan pilóta, aki nagyon is pontosan tudja, hogy mit akar, de azon sem csodálkoznék, ha úgy dönt, hogy befejezi. Az ő helyzetében ha maradni akar, találnia kell egy csapatot, aki megadja neki a lehetőséget, de sokat kell vele erről beszélni és ötletelni, hogy biztos legyen abban, hogy jó, ha marad.”

  • Leclerc elmagyarázza hogyan készül a tökéletes Carbonara – videóval!

    Leclerc elmagyarázza hogyan készül a tökéletes Carbonara – videóval!

    Charles Leclerc és Alessandro Cattelan a tökéletes Carbonara elkészítéséről diskurált egy videóban.

    A monacói versenyző kedden Olaszországban járt, ugyanis meghívást kapott az E Poi C’è Cattelan Late Night Showba. A műsor keretein belül többek között a monzai győzelméről és a Twitch-en való szereplésérő is beszélt. Azonban a 22 éves pilóta színészi képességét is bemutatta, ugyanis egy videó keretein belül értekezett a műsor házigazdájával, Alessandro Cattelannal arról, hogyan is kell elkészíteni tökéletesen az olaszok egyik kedvenc ételét: a Carbonarat.

    A videó drámai felütéssel kezdődik, ugyanis a két szereplő szerint minden évben egy „néma háború” zajlik a világban, amit mindig elveszítünk. A bűn az éttermekben, az utcán és az otthonokban is felüti a fejét. A rosszul elkészített Carbonara ugyanis egy igazi büntetnek számít. Leclerc kiemeli, hogy az ételbe nem való a tejszín, míg Cattelan hallani sem akar arról, hogy kolbászt/virslit tegyenek bele. Vegán Carbonara pedig egyszerűen nem létezik. Pár egyszerű hozzávaló kell csak ahhoz, hogy megfelelően elkészítsük a közkedvelt ételt: tojás, szalonna, bors és pecorino sajt. Persze azon lehet vitatkozni, hogy spagetti tésztával vagy pennével érdemes-e tálalni.

    https://www.instagram.com/tv/CAr4FLqoKW5/?igshid=1gwyzo2gajirh

     

  • Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Stefano Domenicali úgy véli, a korábbi Ferrari-versenyző Fernando Alonso sokat segíthet Carlos Sainz-nak, hogy beilleszkedjen az olasz csapatba, ahová 2021-ben igazol Vettel helyére.

    „Carlosnak fontos lesz, hogy jól felkészüljön a ránehezedő nyomásra, mely azzal jár, hogy az ember a Ferrari pilótája” – magyarázta Domenicali, aki egyébként Alonso korábbi főnöke is volt, épp a Ferrarinál. „És szerintem itt jön a képbe Alonso, aki sokat segíthet az ehhez való hozzászokáshoz. Fernando és Carlos nagyon közeli barátok, és szerintem Alonso és Carlos édesapja képesek lesznek közösen átadni a tapasztalatukat. Már Lando Norris mellett is sokat fejlődött tavaly, azonban még van egy évad 2021-ig, szóval fókuszáltnak kell maradnia.”

    Néhányan úgy gondolják, Sainz azért érkezik a Ferrarihoz, hogy Leclerc mögé beállva másodszámú legyen.

    „A legfontosabb dolog, hogy garantálják a stabilitást és egyensúlyt” – tette hozzá. „Mindketten nagyon tehetségesek, fiatalok és muszáj a Ferrarinak dolgozniuk. A csapat a legfontosabb. Természetesen a Ferrari Charles-t nyomja, de ez nem jelenti azt, hogy Carlos nem tudja megmutatni, hogy arra született, hogy egy Ferrarit vezessen.”

    Domenicalit arról is kérdezték, mit gondol az elvileg Ausztriában rajtoló, furcsa szezonról.

    „Ami jelenleg zajlik, nem tűnik valóságosnak, pedig az” – mondta. „Remélem, hogy jövőre az F1 újra tud olyan show-t produkálni, amire csak ő képes. A cél idénre, hogy elérjék, hogy kevesebbet kelljen költeni, ezzel pedig egy kiegyenlítettebb mezőnyt és hosszútávon fenntartható csapatokat garantálnának. Remélhetőleg a tárgyalások gyümölcsözőek lesznek, mert ez nagyon fontos az F1-nek.”

  • Leclerc: Nem lettem elsőszámú a Ferrarinál

    Leclerc: Nem lettem elsőszámú a Ferrarinál

    Charles Leclerc elárulta, hogy nem lesz azonnal elsőszámú pilóta, amikor Carlos Sainz megérkezik mellé 2021-ben a Ferrari csapatához.

    Mindazonáltal sokak szerint a spanyolt másodszámúnak hozták az olasz csapathoz, miután Leclerc tavaly többször is összeakasztotta a bajszát a pályán a 2020 végén távozó négyszeres világbajnok csapattársával, Sebastian Vettellel.

    A monacói versenyző viszont komoly versenytársat lát Sainz-ban.

    „Még szép, hogy Carlos kihívást fog jelenteni, nagyon gyors” – idézi őt L’Équipe. „Nem váltam elsőszámú pilótává. Úgy gondolom, Carlos nagyszerű versenyző, és ezt meg is fogja mutatni, ha még nem egyértelmű mindenki számára. Nagy kihívás lesz, másfajta, mint amilyen Vettel mellett volt.”

  • Domináns teljesítménnyel nyerte Russell a Virtuális Monacói Nagydíjat

    Domináns teljesítménnyel nyerte Russell a Virtuális Monacói Nagydíjat

    Ezen a hétvégén rendezték volna a patináns Forma-1-es Monacói Nagydíjat, csak hogy a koronavírus miatt erre idén nem fog sor kerülni. Helyette viszont a szokásokhoz híven megrendezték a virtuális változatát, amelyen a Williams a 90-es évekbeli önmagát idézte.

    Rekordszámú aktív F1-es részvételével indult el az eső áztatta időmérő edzés. A korábbi nevek mellé csatlakozott még Esteban Ocon és Valtteri Bottas is.

    Az esős kvalifikáció meglepetést hozott, ahol Pietro Fittipaldi szerezte meg az első rajtkockát, George Russell előtt. Az eddig minden versenyen dobogóra álló Charles Leclerc csak az ötödik lett.

    A Williams versenyzője már az első kanyarban az élre állt, és utána elkezdte szép fokozatosan növelni az előnyét, miközben mögötte öldöklő csatákat vívtak. A brit malmára hajtotta az is vizet, hogy a riválisai hamar álltak ki kerékcserére, és a forgalomban vissza érve rengeteg időt vesztettek.

    Russell minden ütközésből kimaradt és végül több, mint 30 másodperces idővel meg tudta nyerni a futamot. Mögötte azonban már jóval több izgalom volt. A Mercedest vezető Esteban Gutierrez kétkiállásos taktikán volt, és a szokatlanul és néha túlzottan is agresszív vezetési stílusa végül egy második helyet eredményezett, a mindent eldöntő manővere Charles Leclerc ellen az utolsó előtti körben volt, amikor az alagútból kiérve forgatta meg a monacói Ferrarist.

    Az idősebb Leclerc több időbüntetésének ellenére is végül be tudott érni a dobogóra, így továbbra is tart e remek sorozata.

    Az első versenyét teljesítő Bottas remek időmérőt futott, ám az első körben megpördült és visszaesett a mezőny végére, ahonnan a 11. helyig tudott felkapaszkodni.

    A többi debütáns közül Esteban Ocon technikai gondok miatt a futamon nem tudott rajthoz állni. Míg Pierre-Emerick Aubameyang 16.lett, Luis Fonsi pedig az utolsó.

    A verseny a kikapcsolt törésmodellel olykor-olykor vicces eseményeket szült, és rengetegen használták a korlátokat arra, hogy plusz lendületeket szerezzenek.